Régiségeknek

A legjobb vérnyomás szabályozó és stressz elűző hobbi

 

 

Gobelinvarró  hobbim születése

 

         Egész életemet a nyugdíj utáni pár évig is a munka és a család töltötte ki. Saját magam szórakoztatása, kényeztetése eszembe sem jutott. Éppen elég volt elfogadottnak lenni a szakmámban/hivatásomban, és a családban a saját elvárásaimnak megfelelni. 

         Nem készültem fel a nyugdíjra, belecsöppentem egy váratlan lehetőség kapcsán. Még egy ideig fent tudtam tartani a vállalt munkáimat, de szép lassan, maguktól lemorzsolódtak. A gyerekeim, családjaikkal a tengerentúlon élnek. Rám szakadt a nagy szabadság. Ez kezdetben jó, felemelő volt, tele voltam tervekkel, amiket korábban nem tudhattam megvalósítani. “Bakancslista” szerint még mit is láthatnék vagy csinálhatnék ? – tettem fel magamnak a kérdést. Aztán szembesültem saját korlátaimmal, fizikai gyengülésemmel és gondolati érzékenységemmel. Trükköket találtam ki magamnak, hogy fenntartsam az érdeklődésemet különböző dolgok iránt.

        A gyerekeim közelében nem volt nehéz “unokázni”, dehát tekintettel akartam lenni az ő privát életükre is, és szerettem egyedül is lenni. A fiam megkérdezte: – Anyu nincs valami hobbid? – Hogy lenne? Sose volt rá időm, eszembe sem jutott, örültem, ha elvégeztem, amiket az életben meg kellett oldani. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy más, az én koromban, mit csinál kedvtelésként. Figyeltem az ismerőseim szabadidős elfoglaltságait. Azután csak azt tudtam felsorolni magamnak sok pontban, hogy én miért nem csinálnám ezt sem, meg azt sem. 

Angyal

        Nyugdíj óta, minden január-februárra kitalálok magamnak valami télűző, jókedv csináló elfoglaltságot. (Úszás, festés, rajzolás, utazás…) Most januárban letudtam az évek óta halogatott 3 hetes ORFI befekvést egy kis mozgásszervi felturbózáshoz. De mi legyen februárban?   Elfoglaltam magam házimunkával, de még így is rengeteg időm maradt. Egyszer kijöttem a siófoki vásárcsarnokból és a szemem a túloldali Gobelin kézimunka üzletre tévedt. Na, gondoltam, ezt biztosan nem csinálnám. Aprólékos, szemrontó, 1-2 milliméterenként öltögetni…, na nem!  A nagyszüleim, szüleim lakásában minden falon családi képek lógtak bekeretezve, ezért még fiatalon megfogadtam, hogy ha nekem egyszer lakásom lesz, ott a falon nem lóg majd semmi. Akkor meg minek?

         De amikor hazamentem, interneten már elkezdtem keresgélni, hogy hogyan kell gobelint varrni,  hol vannak üzletek, hogyan és hol keretezik az ilyeneket. Mert nem akárhogyan. Úgyhogy 2 nap múlva elindultam a vásárcsarnokhoz közeli kis üzletbe. “Régiség korú” néni fogadott nagyon kedvesen. Maszek, volt ideje és türelme. Mondtam, hogy én csak érdeklődöm  a gobelinvarrás után. Nem akarok varrni, mert még sose csináltam, bár 11 éves koromban anyukám szabás-varrás politechnikára íratott be, de az ugye már régen volt és nem gobelin volt. Egyetemistaként pulóvert, kardigánt kötöttem, mert akkor azt csinálták a lányok a fiúknak… A néni csak mosolygott, és amíg az ismerős vásárlói jöttek-mentek, ő megmutatta nekem egy darab anyagon a gobelin öltéseket. Nekem adta a 10 cm-es anyagot, tanácsokkal látott el. És nézhetnék képeket is? – kérdeztem. A “legegyszerűbb” kép egy csendélet volt, kb. 25 x 30 centiméteres. Te jóságos ég! Mennyi lyuk van rajta! És honnan tudjam, milyen és mennyi fonal kell hozzá? Megmutatta, kiválogatta. Azt mondta, “ez a legjobb vérnyomás szabályozó és stressz elűző hobbi, bár magán látszik, hogy nem idegbajos…” Hmmm…. Másfél órát töltöttem az üzletben és “kincsekkel” tértem haza.

Csendélet

        Azonnal hozzá is fogtam. A Csendélet volt az első “művem”. Egy hétig, napi 6-7 órában varrtam. Egy-egy szín kivarrása után mobillal lefényképeztem, majd visszanézve, és  kinagyítva, észrevettem  és javítottam a hibákat. Közben jöttek gondolatok az életemről, a döntéseimről, megmosolyogtam egy régi történetet, volt, amit akkor értettem meg igazán. Az első képet meg kell tartani, mondták a “gobelinesek”. Egyelőre csak félretettem, mert én ugye, nem teszek fel a falra semmit…  Ahogy befejeztem az első képet, séta közben még másik 2 kézimunka üzletbe is bementem és nézegettem, válogattam a képeket. Ami azonnal megfogott, megvettem fonalakkal együtt és eltettem.

       Nagyon “dedós” lenne egy kis Angyalt kivarrni? A lányunokám szülinapjára megcsinálhatnám! Ez két és fél nap alatt készült el. Kis kép, kb. 20 x 20 centiméteres. Közben azon jártak a gondolataim, hogy mit csinál ez az angyal? Mire gondolhat? Mosolyog? Térdel? Kiért imádkozik? Az én unokám szárnyak és glória nélkül is angyal…  Amikor ezt a képet vettem, megláttam egy imádkozó kezet. Kevés szín volt rajta, gondoltam, ez hamar meglenne. Nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, de már változtattam a technikámon. Egy hétig varrtam. A lányom kérte.

       Közben megláttam egy “Jézus” képet, ami nagyon megtetszett a sok szín miatt és itt már arcot is kellett varrni, ami külön kihívás volt. Ezt a lányoméknál varrtam másfél hétig, amikor nem voltak otthon, akkor napi 8 órában. Bibliai történetek jutottak eszembe róla. Hová néz, mire gondolhat, hol, milyen színű felhő van felette és miért pont olyan? Húsvétkor vittem el a kármelita nővéreknek ajándékba. Aztán megtaláltam a számomra legjobb gobelin keretezőt. Kiválasztottuk a képhez illő kereteket (a Csendélethez azt, ami a szobám falához is illik…, mert persze, hogy felteszem az első képemet!). Egy nap alatt elkészültek a keretezések!

Imádkozó kéz

          Eltelt a február és elkészült 4 kép! A lányom biztatott, hogy varrjak mindenkinek egy “saját képet” és ők biztosan fel fogják tenni a falra. Azóta már másfajta képeket is vettem (tájképet, portrét, virágot), de már nem azért, hogy valaki, valahová feltegye, hanem mert engem leköt, szórakoztat, kreatívvá tesz, rengeteg emléket előhoz, örömet szerez és emléket hagyok vele.  Már nem az egyforma színeket varrom ki először, hanem egy kép-részletet minden színnel. Változtatok a színeken is, ami szerintem jobban odaillik. 

         Nem gondoltam, hogy képes vagyok gobelint varrni, mert ez türelemjáték is. De amit az egyik ember meg tud tenni, a másik miért ne, ha akarja?  Szóval megszületett a hobbim!

       Kárméla

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Jóga, tánc, szeretetkör – így telnek egy 81 éves nyugdíjas napjai

 

A napot jógával kezdem: az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik.

Ezt az írást egy ismerősöm felkérésére írtam meg, és jelentkezem vele a „Tevékeny, élvezhető időskor” címen kiírt pályázatra. 81 éves vagyok, na és? Elvem, hogy a korral nem érdemes foglalkozni.

Mikor nyugdíjba mentem, kerestem értelmes, hasznos, örömteli lehetőségeket, melyekkel a háztartásvezetés mellett eltölthetem a hátralévő éveket, esetleg évtizedeket.

Pozitív gondolkodás

Elsőként rátaláltam a jógára, és az agykontrollra. Azóta is vallom, hogy ez, életem legjobb választásai közé tartozott. Agykontrollal gondolataimat formáltam, jógával fizikai és lelki állapotomat. Azóta is foglalkozom mindkettővel, immár több mint huszonöt éve. Régi jógás társaimmal Szeretetkör néven szerveztem egy kis közösséget, havi vendéglátással, beszélgetéssel. Jártunk együtt az Erkel Színházba, volt olyan idény, hogy tizenhat bérletet vettem. Idén ünnepeltük a huszadik születésnapunkat. Minden napomat jógával kezdem. Az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik. Nyolc éve már én vezetem hetenként az Etka-jóga foglalkozást egy kerületi nyugdíjas klubban. Amikor tehetem, eljárok a havi agykontroll találkozókra. Az elmúlt évek alatt több tanfolyamot végeztem el, tapasztalataim alapján hirdetem a pozitív gondolkodás előnyeit. Gondolatébresztő klub néven hét éve vezetek heti rendszerességgel egy csoportot.

 

Szenvedélyem az írás

Friss nyugdíjasként egy helyi újsághoz kaptam meghívást, és az újság megszűnéséig, nyolc éven keresztül dolgoztam a szerkesztőségében. Kerületünket érintő különféle témákban írtam cikkeket, készítettem interjúkat. Az íráshoz megtanultam először írógépet, aztán elektromos írógépet használni, majd számítógépen a szövegszerkesztést. Az újságírás által fejlődhetett íráskészségem, stílusom, emberismeretem. Sok emberrel megismerkedtem, barátságok alakultak közöttünk.

 A jóga és agykontroll által szerzett ismeretek késztettek első két könyvem megírására. Megírásuk idején jógafoglalkozásokon olvastam fel őket. Ezek életvezetési útmutatók voltak napi feladatainkkal kapcsolatban.  Következő két könyvem más témákat tartalmazott. Írtam arról, hogy fiatalkorunkban, egy mostanitól nagyon eltérő rendszerben milyen volt az életünk. Következő könyvem, férjem betegségével volt kapcsolatos. Részletesen leírtam az átélt eseményeket, buktatókat és apróbb sikereket, hogyan tudjuk, vagy nem tudjuk megérteni egymást egy agysérült beteg emberrel, és hogyan történt ez az ápolók és orvosok részéről.

 

A nyugdíjas klub énekkarával

Mikor az újság megszűnt, megint sok időm szabadult fel, tartozni akartam valahová. Kerestem, hogy a kerületben van-e lehetőség társas kapcsolatokra, emberek közé menni, beszélgetni, programokon részt venni. Így találtam rá, egy nyugdíjas klubra, és egy szintén nyugdíjasoknak való civil egyesületre. Mindkettőnek tagja vagyok, több mint tíz éve. A közös programok újabb barátokat is jelentettek. Az énekkarban ma is részt veszek. Valamikor az időseknek szervezett ki-mit-tud rendezvényeken is szerepeltünk. Egyénileg versekkel és prózával lépek fel a pódiumra, egy-egy saját írásommal is.

 

Jóga és tánc

Egyéni programokat is kialakítottam. Kihasználva a kerületi lehetőséget, több évig rendszeresen jártam úszni, és alakformáló tornára, valamint Hatha jógára. Agytornának elkezdtem verseket tanulni, és keresztrejtvényeket fejteni. Az angol nyelv tanulásának is többször nekifogtam. Jártam csoportos foglalkozásra, és tanultam egyéni tanulásra alkalmas tananyagból. Több önismereti tanfolyamon vettem részt. Sokat jelentett életemben a túrázás. Ez volt minden hétvégi programom. Innen is sok barátot szereztem. Egy-két éve, körülményeim változása miatt maradtam ki belőle. Most is hiányzik. Helyette jött a tánc. Előtte táncklubok létezéséről nem is tudtam. Most ez a hétvégi program. Újabb ismerősök, újabb barátok. Tagja voltam a kerületi baráti körnek, rendszeres programokon, többek között filmvetítéseken vettem részt. Néhány éve új mozgáslehetőséget hozott életembe a zumba.  Nagyon szeretem ezt a testet-lelket felüdítő, harsány zene ütemére végzett gyorsmozgású koreográfiát. Hetenként egy, estenként két foglalkozáson veszek részt.  Torna és tánc egyben. Heti program az a torna és csoport-tánc tanulása is, ami a nyugdíjasklubban történik. Megállapítható, hogy ez utóbbi, nem is a lábat, hanem az agyat, a memóriát veszi igénybe. Hogy is kell ezt, most ez után melyik lépés következik, bal, vagy jobb lábbal?

Sok írásom szól a pozitív gondolkodással szerzett tapasztalataimról, de számomra fontos, megtörtént napi eseményeket is leírok, csak úgy magamnak. A bántó eseményeket is kiírom magamból. Segít a továbblépésben. Megtanultam számítógépen írni, és bevezettettem az Internetet. Heti 1-2 alkalommal megnézem a levelezésemet. Ennél sokkal többre időm és tudásom kevés. Minden év meghatározott napján technikumi osztálytalálkozóra megyek, immár hatvankét éve. Sajnos a létszám egyre csökken.

 

Párommal

Tánc és szerelem 70 felett

Miután, ötvenegy évi házasság és hosszas betegség után férjem meghalt, megpróbáltam újra rendezni az életemet. Hetven évesen maradtam egyedül. Betegsége miatt meghiúsult két külföldi útitervünk, így egyedül vágtam neki Párizs és London nevezetességeinek, csoportosan szervezett buszos utazással. Folytattam a betegség miatt szüneteltetett régebbi tevékenységeimet, és újakat is vonzottam az életembe. Öt év egyedüllét után, ismerősök társaságában betekintést nyertem a táncklubok életébe. Ezek létezéséről eddig tudomásom sem volt. Táncpartnerre is akadtam. Nagyon jól táncol, és jól érezzük magunkat a különböző táncklubok társasági életében. Együtt járunk különféle, időseknek való koncertekre, fesztiválokra, üdülésre. Sokszor, ötletszerűen felszállunk egy éppen induló vonatra, és városnézőbe megyünk. Hat együtt töltött év van mögöttünk. Kapcsolatunk alakulásáról könyvet tervezek, „Tánc és szerelem – 70 év felett” – címen. Az időskori egymásra találásról, összecsiszolódásról, szeretetről, szerelemről szól.

 

Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek

A felsorolt témákat nevezhetjük az örömet okozó tevékenységek tartalomjegyzékének. Egyéniségünknek, szükségleteinknek, lehetőségeinknek megfelelően lehet belőle választani. Azért foglalkozom velük, mert így érzem jól magam. Írhattam volna más tartalomjegyzéket is, nehézségekről, fájdalmakról, küzdelmekről, tehetetlen vergődésről, amik szintén előfordultak az életem során. Most nem ez volt a téma. Az, más írásaimban szerepel. Nincsenek olyan elvárásaim, hogy tevékenységeim által valami nagy változás történjen. Nem zavar a testsúlyom, a testalkatom, ráncaim, narancsbőröm, elég, ha jól érzem magam. Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek, csak kb. három éve a ginkgo bilóba étrend kiegészítőt, a feledékenység miatt. Bízom a szervezet öngyógyító képességében. Eddig nem csalódtam benne. Közben mégis megtörténnek a változások az életemben. Sok megvalósításra váró tervem van még. Most hirdettem egy irodalmi kör beindítását a nyugdíjas klubban.  Ápolom a régi barátságokat, kíváncsi vagyok az új történésekre. Nagyon sok személyes ismerősöm van. Ez talán többet jelent, mint hogy hányan jelölnek be valakit az internetes oldalakon.

Mottóm: Bennem és körülöttem minden rendben van!

Ziegler Marika

Ez a pályázat a kiírási idő után érkezett, de a tartalma annyira érdekes, és az életút olyannyira példa értékű, hogy közlését így is érdemesnek tartottuk.

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A GYES alatt voltam a legboldogabb

Régóta vágytam gyermekáldásra.

Iratrendezés közben ráakadtam férjem 36 évvel ezelőtti üzenetére egy megsárgult papírlapon. Ekkor 3 hónapos “terhes”, de inkább várandós voltam. Jobban tetszik ez a meghatározás a boldog várakozás állapotára. Vajon milyen lesz? Fiú, vagy kislány készülődik a nagy utazásra? Ez titok volt.

Férjem államvizsgára utazott Győrbe, a Műszaki Főiskola levelező  diákjaként. Csak ezzel a levélkével tudott búcsúzni, mivel dolgoztam, és akkor még vezetékes telefonunk sem volt, a mobiltelefon pedig ismeretlen fogalom. De talán jobb is így. Amíg a hang elszáll, az sms sem örök, ez a levél megmarad, amíg én vagyok az őrzője. Írója viszont már csak a lelkemben és lányom szívében él, akinek mindössze 7 évig lehetett az apukája.

Boldogságom kislányunk világra jöttével beteljesedett, hiszen régóta vágytam erre az áldásra. A GYES intézménye pedig lehetővé tette, hogy akár 3 évig otthonunkban gondozzam, dédelgessem, és nem kellett reggelente kapkodva munkába sietni. Az ún. GYES-betegséget nem ismertem. Megtapasztalhattam viszont azt a szövetséget, amit családnak nevezünk. Mi lehet annál szebb, minthogy tanúi lehetünk gyermekünk első mosolyának, felülésének, felállásának, bútorokba, vagy kezünkbe kapaszkodó, majd önálló lépéseinek, első  szavainak ? “Feke cica sétál” – így örvendezett első mondatával másfél évesen a házmesterék macskájának.


A kialakított napirend nemcsak lányom biztonságérzetét, jólétét szolgálta, nekem is adott egyfajta állandóságot. A mindennap ismétlődő feladatok egyre gyakorlottabbá tettek, megtanultam beosztani az időmet, örömmel sajátítottam el a főzés tudományát, hiszen voltak már kosztosaim. Hamar előléptem vitaminfelelőssé, gyümölcs- és főzelékadagolásommal, férjem pedig babaedzővé vált. Például már féléves lányunkat zokszó nélkül a hideg tus alatt hűsítette szép fokozatosan  városunk strandján.  A mese, vers, ének,  bensőséges kelléke volt mindennapjainknak, és az esti lefekvéseknek: “Elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök az ölében én.” –  Zelk Zoltán: Este jó c. verse jól érzékelteti ezt a hangulatot.

Délutánonként diavetítéssel, bábozással tanítgattuk játékosan kicsinket környezetünk világára. Akkor még nem volt gyerekellenes tett, ha időnként beraktuk a járókába biztonsága érdekében a játékaival, laporettojával. Mindennek megvolt az ideje, és helye, természetesen a mászásnak, kúszásnak is. De főzéskor a konyhában el nem tudtuk képzelni a baba szabadon engedését.

 

Nyitottak voltunk és kellemes, társas kapcsolatokat alakítottunk ki hasonló, gyerekes ismerőseinkkel akár strandon, akár parkbeli, játszótéri találkozások során. 8 hónapos kislányunkkal  először egy ún. GYES-es beutalóval utaztunk a szakszervezet jóvoltából Sopronba. Ott minden a kényelmünket szolgálta a babaágytól kezdve a mosógépig, etetőszékig. Gondtalan két hetünk alatt kirándultunk Velembe, Fertődre, az akkor divatos összecsukható Chicco babakocsival. Emlékezetes volt a bolgár tengerparti nyaralásunk is, másfél éves kicsinkkel, unokahúgomékkal, és két lányukkal. Belföldön sokszor kiruccantunk, Anikó jó kis utitársnak bizonyult.

 

36 év elrepült, immár egy 13 éves fiú nagymamája vagyok, és szeretném kiélni ezt az ősi gondoskodási ösztönt, amit egy kamasz csak ímmel-ámmal fogad, nem úgy, mint kiskorában.  De  karácsonykor, Londonban,  lányoméknál egy napra rám bíztak egy angolul és oroszul beszélő 2 éves rokon kislányt. A játék, a ritmus, a mosoly, és nevetés volt a mi közös nyelvünk. Néhány magyar mondókát, gyerekdalt is elővettem tarsolyomból, és Nyinocska  hamarosan velem együtt tapsolta hozzájuk az egyenletes lüktetést. Egy napig  “GYES”-en lehettem Angliában. Jó volt újra látni ezeket a világra csodálkozó szemeket, és érezni, hogy tudok magamból adni még így is, hogy nem érti, amit mondok.

Amikor apukája megérkezett, szegényes angol beszámolómnál többet kifejezett Nyina boldog arca. Hamarosan előkerült az okos telefon, amelyen a kislány roppant szakértelemmel kiválasztotta kedvenc gyerekdalát. Le se tagadhatná, hogy e kor gyermeke!

Annnaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Soha nincs késő társra találni!

Kétlaki,  külön- és együtt élő idős párok sztorija.

 

Egyedül élni idős korban sem jó, így sokan vannak, akik párjuk elvesztése, vagy válás miatt egyedül maradva megpróbálnak  új kapcsolatot létesíteni túl az ötödik, hatodik, vagy akár hetedik X-en is. A gyerekek ez időtájt már családot alapítottak, vagy legalábbis saját lábra álltak. Új társat találni nem könnyű ebben a korban sem (leginkább azért, mert sokkal kevesebb ebben a korosztályban a férfi, mint a nő), de bizonyos rugalmassággal, nyitottsággal és egymás igényeihez való alkalmazkodással jól működő párkapcsolatok jöhetnek létre és működnek akár  évtizedeken át. Főként azóta, hogy a társadalom a fiatalokhoz hasonlóan az idősek esetében is tolerálja, ha a párok nincsenek összeházasodva.

Az idős kori  társas viszonyok  intenzitásukat és tartósságukat tekintve  igen sokfélék, a hétvégékre korlátozódó kapcsolattól az együttélésig. Vannak hosszútávon jól működő és időszakos kapcsolatok egyaránt. Lényeg, hogy idősen is jó és vágyott dolog társra találni és nem szabad feladni a keresést. Erre is vonatkozik a mondás: soha nincs  késő! Kedvcsinálónak elmesélek néhány történetet,  melyeket ismerőseim segítségével gyűjtöttem össze.

 

Ebben az életkorban már nem olyan könnyű  felszámolni a megszokott otthont. Így sokszor a párok kétlaki életet élnek, hol egyikük, hol másikuk otthonában laknak.

Zsuzsa és Tibor hetvenes éveikben járnak, jó tíz éve kerültek össze, amikor Zsuzsa megözvegyült. Tibor, Zsuzsa férjének kollégája volt, agglegény, gyakori vendég a házukban, ahol gyakorta nagy kártyacsatákat vívtak együtt. Először csak vigasz, majd társ lett Zsuzsa életében. A férfi lakása télen melegebb és komfortosabb, Zsuzsa kertes házát nehezebb fűteni, de nyaranta hűvösebb és kertészkedni is lehet. Ez a kétlaki élet jól működik náluk.

 

Klári és László egy  utazáson ismerkedtek meg. Szerelem volt első látásra, amit megerősített további sok beszélgetés, találkozás. A lakhelyüket tekintve nagyon messze laktak egymástól. Sőt, nem is egy országon belül. A szerelmük elé ez nem gördített akadályt. Jöttek-mentek, sőt ma is jönnek-mennek egymáshoz. Hol egyiküknél, hol másikuknál töltenek pár hetet, pár hónapot. Hétköznapjaikban csendesen, visszavonultan élnek. Ezeket a hétköznapokat azonban színesítik László foglalkozásából eredő külföldi utazásai is, ahová párját is magával viszi. Nem házasodtak ugyan össze, de egymáshoz kötötték életüket szerelemben, szeretetben.

 

Zsófi és Ernő egy nyugdíjas rendezvényen találkoztak, tánc közben ismerkedtek meg. Az összhang azonnal kialakult köztük, pedig már mindketten hetven felé jártak. Zsófi pár évvel korábban özvegyült meg, Ernő régóta elvált, de egyikük sem tervezett új kapcsolatot már.  Váratlanul tört rájuk a szerelem. Egyikük bérházban, másikuk kertes, családi házban lakott. Amióta összekerültek hol itt, hol ott laknak. Kisebb betegségeket leszámítva jól élnek, mindketten szinte megfiatalodtak a kapcsolatban, azt mondják harmonikusabb a kapcsolatuk, mint amilyen a házasságuk volt.

 

Egy sikeres párkapcsolatnak idős korban nem előfeltétele az együttlakás.

Gizi és Vilmos hatvanas éveik közepén járnak, kapcsolatuk mintegy tíz éve tart. Egy kisvárosban laknak, futólag ismerték egymást korábban is, és társaságban jöttek össze. Mindketten özvegyek, gyerekeik, unokáik vannak. Ők nem költöztek össze, mindketten maradtak a saját otthonukban. Minden nap találkoznak, sokszor együtt ebédelnek, közös programjaik vannak és együtt utazgatnak. Baj esetén is számíthatnak egymásra, de megtartották anyagi és a lakhatási függetlenségüket, mert gyerekeik se vennék jó néven, ha összeköltöznének.

 

Sári és Miklós majdnem egyszerre özvegyültek meg ötvenes éveik vége felé, amikor ismerősök közvetítésével egymásra találtak. Nem költöztek össze, a kapcsolat plátói maradt, csak lelki társak voltak, de így is vigaszt találtak egymásban. Leginkább a hétvégeken találkoztak és sok tartalmas kulturális programon vettek részt együtt. Minden este felhívták egymást telefonon és megbeszélték a nap eseményeit. Amikor Miklós megbetegedett, Sári sokat volt mellette, megkönnyítette  élete utolsó hónapjait. Sári azóta társtalan, unokái körül hasznosítja magát és sok új hobbija van. Nem adta fel, hogy találjon még magának valakit.

A párkapcsolat idősen sem  tart  mindig holtomiglan

Sok évtizedes gyötrelmes  házasságban eltöltött idő után került sor a válásra. Ilona ekkor a hatodik X-et taposta. Nem is gondolt már semmiféle kapcsolatra. Nem is  kereste azt.  Meg sem fordult a fejében,  hogy  egy kisvárosi rendezvényen fog találkozni azzal az emberrel,  akire  egész életében szüksége lett volna, de csak  álmodott arról,  hogy létezik a valóságban ilyen férfi. Létezett. Józseffel megismerkedve lassan ugyan, de kiengedett szigorú, zárt életéből.  A neten naponta sok órát beszélgettek, majd következtek József utazásai Ilonához, amikoris pár hetet együtt töltöttek. Annyira összetartoztak már, olyan jól kijöttek, olyan jól érezték magukat egymás társaságában, hogy József egyre gyakrabban utazott Ilonához. De Ilona sosem utazott Józsefhez, mert József felnőtt gyerekei mereven elzárkóztak  és ellenezték édesapjuk időskori kapcsolatát. Nagy szerelem volt az övék. Volt. Mert József utódai olyannyira ellenszegültek e kapcsolatnak, addig duruzsoltak, míg József feladta, meghajolt gyermekei akarata előtt és szakított Ilonával.

 

Rozi és Feri ötvenes éveik közepén jártak, egy internetes társközvetítő által találtak egymásra. Az asszony elvált volt, a férfi özvegy. Rozi szerette volna, ha összeköltöznek, nem bírta a magányt, szívesen gondoskodott volna a férfiről. A hétvégéket töltötték csak együtt Rozi lakásában, de Ferinek még ez is sok volt, ő egy még lazább kapcsolatra vágyott. Életmódjuk is nagyon különbözött. Feri társasági lény volt, szeretett jönni-menni, utazgatni, társaságba járni, míg Rozi nem szívesen mozdult ki otthonról, inkább főzni, vagy tévézni, videózni, kettesben lenni szeretett otthon. Többéves kapcsolatuk nemrég szűnt meg.

 

Tibiék és Tündéék, két külön  pár,  jó szomszédok voltak és össze is jártak. Közel a hatvanhoz Tünde megözvegyült, magára maradt, a gyerekek már kirepültek a házból.  Tibi és felesége, Eta, amiben tudták segítették Tündét. Hogy, hogy nem a segítés túl jól sikerült, a szomszédok csak azt vették észre, hogy Tibi kocsija Tünde háza előtt parkol éjjelente. Hamarosan kitudódott, hogy Tibi otthagyta Etát, akivel több évtizedes kiegyensúlyozott házasságban éltek, és Tündéhez költözött. Eta  hosszas keresés után talált magának egy új társat, Tibi és Tünde kapcsolata viszont két év múlva végetért. Tibi most hol itt, hol ott húzza meg magát.

 

Az is előfordul, hogy a pár egy  új helyen kezd együtt új életet.

Gabi friss nyugdíjas volt, amikor megözvegyült. Falusi házát eladta és  elköltözött az ország másik végébe, ahol lakást vett egy nagyvárosban. Rövidesen követte őt régóta elvált, volt szomszédja, aki ugyanabban a városban, hozzá közel vett magának lakást. Mindketten elég dinamikusak és fiatalosak voltak ahhoz, hogy a számukra teljesen új környezetben kezdjenek új életet együtt. Megszokott környezetükben  nem nézték volna jó szemmel a kapcsolatukat, de így, a mindkettőjüknek idegen városban könnyebb volt újrakezdeni. Napjaikat együtt töltik, együtt utazgatnak, de ha éppen arra vágynak, mindkettőjüknek megvan a saját, kényelmes otthona. 

Nem gyakori, de előfordul, hogy házassággal szentesítik a kapcsolatot.

Ernő és Jolán már közel jártak a hatvanhoz,  egymásról nem tudván,  egyedül éltek évek sora óta. Egyikük megözvegyült, másikuk elvált. Mindketten  úgy érezték, hogy hiányzik valaki az életükből. Így hát mindketten regisztráltak egy internetes társkereső oldalon. Történt egy napon, hogy egymásra találtak a világhálón, és az is kiderült beszélgetéseik során, hogy nemcsak egy városkában laknak, hanem éppen két utcányira egymástól, sőt mi több, egy gimnáziumba  is jártak. Hamarosan randevúra került sor. A  találkozásokból közös színházba járás, közös kirándulások lettek, mígnem két-három így eltöltött év után össze nem házasodtak. Nagyon kedves, barátságos, kiegyensúlyozott emberpárt alkotnak.

A történetek összegyűjtötte és leírta: Cecilia

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nagypapák és unokák – Beszédes fotók

Boldog lehet az, aki ilyen szép képeket őriz a fényképalbumában.

 

Papó, papi, tata, nagyapó, papóka, nagyatya,  nagypapi, öreg, – számtalan kedves neve van, nekem csak NAGYPAPA.

A nagypapa a nagymama oldalbordája, ki ha kell, ül csendesen, vagy éppen az unokájának fúr-farag játékot, vagy mesél a fiatalkoráról. A nagypapa legdrágább kincse az unoka.

Kár, hogy én a négy nagyszülőmből csak az anyai nagymamámat ismertem. Talán most visszaemlékezve hiányoznak nekem a nagypapák. Eljátszom a gondolattal, mit veszíthettem. Hiányzik az emlékeimből a nagypapa mosolygós, néha csodálkozó tekintete. Remegő keze, ahogy átölel és az ölébe ültet, vagy csak fogja a kezem és sétálni visz.

Aki nem ismerte nagyapját, valamit veszített. Boldog lehet az, aki ilyen szép képeket őriz a fényképalbumában. Irigykedem. A képeket nézegetve megszólaltak a szereplők. Hallgassátok, miket mondtak nekem!

A sorozat első része:

Nagymamák és unokák – beszédes fotók

 

Azért van szemüvegem, hogy jobban lássalak.

 

 

Hoztam virágot neked és a mamának is.

 

 

Megyek nagyapi, nem kell noszogatni.

 

 

Nagyapa, a puszitól meg fogsz gyógyulni.

 

Papa, te szoktál így csinálni?

 

 

Látod ezeket a képeket?  Itt még én is kisfiú voltam.

 

 

Kis unokám, látod ott fenn, a madarakat?

 

 

Ugye jó, papi, hogy tologatlak?

 

 

Van egy titkom, de ne mondd el apának, jó?

 

 

Kifestem a körmöd, és olyan szép lesz, mint az enyém.

 

 

Ugye, mi jó barátok vagyunk?

 

 

Amikor meglátogatnak az otthonban az unokáim …

 

 Vica

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nagymamák és unokák – beszédes fotók

 Hallgassátok, mit mesélnek a képek!

nagyis

Régóta gyűjtögetem ezeket a nagymama-unoka fotókat. Olyan beszédesek. Szavak nélkül is mesélnek  e köteléknek a bensőséges szépségéről.  Fájdalom, vonzódás, bánat, kirobbanó öröm, csendes áhítat, és megannyi más érzés árad  belőlük.

Semmit sem tudok a képek hátteréről, nem tudom kik ők, hol élnek, hogyan élnek. Csak a rokoni kapcsolat egyértelmű, a többit a mozdulatok, a pillantások, az érintések, az ölelések, a kezek, a ráncok, a tekintetek mesélik el nekem.  A képzeletem szövi a mondatokat,  megfejteni vélt titkok szólalnak meg, ha a képeket nézem.  Hallgassátok, mit mondanak!

 

4 

Szép nagylány lesz belőled, lesz egy kérőd, hozzámész feleségül, sok-sok gyereketek lesz, a gyerekeknek gyerekei, és te is nagymama leszel majd egyszer.

 

y-emotions-happening-in-this-one-moment-we-love-the-way-the-bride-and-her-grandma-are-connecting-with-just-a-look

Nagymama, olyan boldog vagyok, hogy ti is itt vagytok!

 

olyan-jo-veled

Olyan jó veled játszani, Nagymama, ugye mindig velem maradsz?

 

304b237d4d03fd51f69decd5b00631bci-am-not-talking-about-traveling-around-the-world-i-am-talking-about-seeing-really-seeing-where-you-are-today-what-is-right-there-in

Ha nagy leszel, messzi tájakra utazol, érdekes életed lesz. Én sajnos nem láttam sokat a világból.

 

eskuvo

Légy boldog, drága unokám!!

 

eskuvore-utazunk

Most szépen felöltözünk és együtt elutazunk nagyon messzire, egy szép esküvőre.

 

fajdalom

Sok fájdalom, bánat vár rád! De mi nők nagyon erősek vagyunk, és kibírjuk, mert itt vagyunk, hogy segítsünk egymásnak.

 

i-would-literally-give-anything-to-have-a-picture-like-this-with-my-grandma-on-my-wedding-day 

Uramisten, olyan boldog vagyok, hogy megértem ezt a napot!

 

love-them-listen-to-all-their-wisdom-it-doesnt-come-from-perfection-it-comes-from-experience 

Nem adhatok neked gazdagságot, de átadom egy hosszú, nehéz élet tapasztalatait, hogy neked könnyebb életed legyen!

 

meyer-garfunkels-wife-and-granddaughter-her-father-lives-in-washington-and-her-mother-died

 Mama, mi lesz velem, ha te már nem leszel?

 

this-reminds-me-of-one-of-our-little-girls-she-cannot-wait-to-help-my-mother-any-way-that-she-can-she-walks-with-her-up-the-stairs-reads-to-her-every-day

Ha téged ölellek,  nem érzem az éveket, a magányom is messze száll.

 

5

Ne gondold, hogy az élet olyan hosszú, észre sem veszed és már a vége felé jársz. Sose siettesd a dolgokat, mindennek eljő a maga ideje!

 

Cecilia

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Karácsonyi angyalposta – írjatok ti is!

angyal2 

Az angyalok városából minden gyermek kívánság-levelére válaszolnak.

Németországban, a Rajna-Rurh vidéken található Engelskirchen, ez a vidám kisváros, mely nemcsak a jó levegőjéről és történelmi műemlékeiről  híres, hanem arról is, hogy itt lakik a Jézuska, és minden karácsonyi kívánság-levélre válaszol.

 

angyal

Látogatásom során tudomást szereztem arról, hogy itt nagy élet folyik karácsony előtt. A monda szerint, ebben a városban, melynek neve  magyarul angyaltemplomot jelent, kis angyalkák lakoznak. A  angyalkák minden évben karácsony előtt várják a kis és nagy apróságok kívánságokkal teli leveleit. A gyerekek a világ minden országából saját nyelvükön írnak és rajzolnak az angyalkáknak. Én itt vagyok a városban, látom a készülődést, és a posta mellett azt a nagy sárga postaládát, amibe a leveleket gyűjtik.

 

postalada

1985-ben kapott Engelskirchen egy levelet egy gyermektől, aki Jézuskának az Angyaloknál címmel adta fel a karácsonyi kívánságlevelét. A város postájának dolgozói felnyitották a levelet és válaszoltak a gyermeknek, hogy ne okozzanak neki csalódást. Azóta működteti a német posta az angyal postát ebben a városban, hogy a levél feladóinak örömet szerezzenek. A város postájának dolgozói és önkéntesek sokat segítenek az angyaloknak a több ezer levél elolvasásában és megválaszolásában. 🙂 A levelek a világ 50 országból érkeznek. 

Minden levél megválaszolásra kerül egy válaszlevéllel, mely karácsonyi bélyeggel és különleges  pecséttel van ellátva.

pecset

A Karácsony a legtöbb ember számára egyet jelent az otthon melegével, az ajándékozás örömével és a gyermekek kívánságainak teljesítésével. Aki szeretné, hogy gyermeke, vagy unokája az angyalok városából egy ilyen díszes levelet kapjon, az segítsen neki a levelet megírni (ki tudja, hátha az angyalkák a levélben foglalt kérést is teljesítik ). A levelet írhatja mindenki az anyanyelvén, az angyalkák minden nyelven értenek.

 

level1

Ezt üzeni az angyalka: Drága gyermekek! Szenteste előtt legkésőbb három nappal érkezzen meg a levél a postára, hogy válaszolni is tudjak.

Cím :  Christkind 41777 Engelskirchen, Németország.

Ami nagyon fontos: Legyen a  borítékon, vagy a levélben feladó!

Vica

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

SENKI SEM ÉRTÉKTELEN – még betegen, öregen sem!

Interjú egy önkéntesként dolgozó nyugdíjas orvossal

Kármela blogunk egy kedves olvasója, hozzászólásai felkeltették érdeklődésünket. Önkéntes munkája példa értékű, jó lenne, ha sok ilyennel találkoznánk.

 idos2

Nyugdíjasként az ember általában  örül, hogy végre nem kell dolgoznia. Téged mi indított arra, hogy önkéntes munkát vállaljál?

Nyugdíj után még dolgoztam egy ideig, de ez év januárjától mindent abbahagytam és még úgy éreztem, van bennem erő, “többlet” az emberek felé a segítésre. Nehéz volt kitalálni, hogy mit is akarok. Sokfelé kerestem új utat, de vagy nem jeleztek vissza, vagy én nem akartam olyan kötöttséget, amelyből nincs kiút a “családi szabadság” felé.  Gyerekeim a családjukkal 17 éve külföldön élnek. Csak ott van szükség nagymamai tevékenységemre, itthon “szabad kapacitásom” lett.

Saját szakterületeimen is lenne még igény a munkámra, de ahol nyugdíjasként kerestem és találtam, ott emberileg, etikailag, anyagilag sem éreztem, hogy megfelel az igényeimnek. Ezért úgy gondoltam, hogy inkább ingyen adom tovább a tudásomat az erre igényt tartóknak.

Hol kerestél és találtál  önkéntes munkát?

Az interneten keresgéltem és sikerült a képzettségemnek is megfelelő önkéntes munkát találnom a TESZÜNK önkéntes klub keretében.

www.onkentes.hu és www.facebook.com/groups/102484273466516/?fref=ts

Éppen egy olyan csoport indult, amilyent kerestem: beszélgetés idős emberekkel. Első telefonhívásomra igen készségesen fogadott a vezetőjük, Alíz Scholtz-Hibay. Elmentem egy összejövetelükre ez év áprilisában, és azonnal csatlakoztam a négy önkénteshez, akikkel ez a munka elindult.

Milyen idős emberekkel foglalkozol és hogyan? 

A csoportunknak szerződése van egy idős otthonnal (ennek megkötése a vezetőink dolga). Nekünk is alá kellett írni egy  szerződésfélét, hogy tudják az otthonban, kik vagyunk, amikor beengednek.

Úgy indult a munka, hogy az 5 önkéntes találkozott 5 idős nénivel az idős otthonban. Olyan 81 és 97 év közötti nénikkel, akiknek igényük volt egy kis  beszélgetésre, mert a dolgozóknak erre már nem volt idejük! Bemutatkozásként a nénik és az önkéntesek is elmondták magukról, amit akartak és ebből alakult ki, hogy ki, kinek lesz a “párja”. Szinte egymást választottuk. Nagyon érdekes volt.

A heti egyszeri találkozáskor arról beszélgetünk, amiről ők akarnak, mi csak kísérjük a beszélgetést. Csak a 2. vagy 3. alkalommal jöttem rá, hogy a néni, akihez járok,  nagyon “feledékeny”, amikor újból be kellett mutatkoznom és elmondani, hogy ki vagyok és miért jöttem… A másik “választottam” a nagybátyám egy idős otthonban, aki bemutatkozás után még megismer és szelektálva, pozitívvá formálva emlékszik az életére.

ido

Másfél órásak a heti beszélgetések. Az időt, órát, évszámot már nem ismerik és csak az utolsó percben elmondottakra, vagy a nagyon távoli múltra tudnak visszaemlékezni.  Arról beszélgetünk, ami éppen szóba jön.  Gyakori, hogy egy percen belül többször is elmondják ugyanazt újdonságként, és én is úgy reagálok, mint aki először hallja. Örülnek a beszélgetésnek, az átölelésnek találkozáskor és mondják, hogy várnak vissza.

Lehangoló, sőt megrázó is lehet ezekkel az emberekkel való foglalkozás. Mi az, amit te kapsz ezektől a emberektől? Milyen pozitív élményeid vannak?  Miért csinálod?

Nem lehangoló, sőt, nagyon érdekes egy ilyen beszélgetés! Sok múltbeli élmény jön elő, ami még az én gyerekkoromban is volt falusi nagyszüleimnél (kemencében sütés, mitől nem kel meg a tészta, hogyan varrta a néni szabó apukája a háborúban a katonáknak a ruhát, hogyan nevelt a mama nyolc gyereket…, mire emlékszik hittanból).

Hogy én mit kapok? Szükség van rám. Nem kell megfelelni és nem lehet elrontani. Mosolyt, örömet, feltétlen elfogadást, másfajta értékeket kapok. A felismerést, hogy mi az igazán fontos, mi az érték az életben. Szemléletváltást, törődést. Idősek megbecsülését. Mert SENKI SEM ÉRTÉKTELEN – még betegen sem! Az emberi kapcsolatokra még magas életkorban is  szükség van.

Azért csinálom, mert szeretem az idős embereket és el tudom őket kísérni az utolsó úton is, ha kell és ezt kevés családtag tudja megtenni.

viragos

Milyen kívánalmaknak kell megfelelni egy önkéntesnek ezen a területen?  

Szükség van  diszkrécióra, empátiára, megbízhatóságra, a másik egyéniségének előtérbe helyezésére (ne a saját életemet meséljem el.)

 

Átestél-e valamilyen képzésen, mielőtt megkezdted a foglakozást?

Nem. De van terv arra, hogy ilyen képzésre szükség lehet, különösen gyerekekkel foglalkozó önkénteseknél, vagy fiatal, nem nyugdíjas  önkéntesnél, mert ilyenek is vannak.

 

Van-e kapcsolat, együttműködés az ottani orvosokkal, ápolókkal?

Nincs. Nem tudhatunk  a lakók betegségeiről, csak a legszükségesebb információt kaphatjuk, őket is köti a titoktartás. Csak a saját csoportvezetőnkkel van kapcsolatunk.

 

 Kérlek mutatkozzál be !

Debrecenben végeztem az orvosi egyetemet. Közel 3 évig Nigériában dolgoztam, Lagosban. Szülész-nőgyógyász lettem, majd 2. szakvizsgaként a gyermeknőgyógyászatot választottam. Bagdy Emőke professzor asszony javaslatára 48 éves koromban még elvégeztem a pszichoterápia és hipnoterápia képzést (3+2 év), mert jó ideje már nem csak a testet akartam gyógyítani, hanem a testi betegségeket kiváltó lelket is.  

Egy lányom és egy fiam van, akik családjukkal az USA-ban, Kaliforniában élnek. Édesapjuk révén (aki amerikai állampolgár) zöldkártyásak lettek, kiutaztak “szétnézni” érettségi és egyetem után, és úgy döntöttek, megpróbálják a kinti életet. Jól vannak. Én évente kétszer-háromszor több hónapot náluk töltök, és ők is évente jönnek haza.

A gyerekeim iskolái miatt vidékről a fővárosba költöztem 18 évvel ezelőtt. Ekkor már ötödször kezdtem új életet valahol: más város, új szakma, új lakás, új környezet. Sosem volt könnyű, de reménytelen sem! Fél év alatt 3 munkahelyem lett: állami kórházban, akkor induló magánkórházban és magánrendelésen. Aztán 15 év után vége lett az állami munkámnak, 15 év után csődbe ment a magánkórház és 17 év után eladta a kolléga a magánrendelőt. Én mindenhol hűségesen kitartottam végig, de azért elgondolkodtatott, hogy ha valaminek vége, hagyni kell menni, mert az már nem az én utam, és talán valami új, talán valami jobb vár rám. Még próbálkoztam szakmai utakat keresni, de más várt rám.

tollpihe

Ennyi az élet

Ebben az önkéntes klubban az a jó, hogy körlevélben küldik a lehetőségeket, hogy hol, mit lehet segíteni és az megy el, aki ezt meg tudja tenni. 

www.onkentes.hu  és   www.facebook.com/groups/102484273466516/?fref=ts 

Nem kell feltétlenül rendszeresen kötődni valamihez (csak ha valaki akar). Jó a hangulat, mindenki a szabad idejében teszi a dolgát MÁSOKÉRT, örömmel. Sokan család és unokák mellett végzik ezt a munkát, és mindig  a család az első mindenkinél!  Havonta egyszer találkozunk, ahol a múltbeli és jövőbeli munkákról van szó.

Azt hiszem, most a helyemen vagyok, de még nyitott másféle lehetőségekre is!

Az interjút készítette: Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A hosszú élet titka

Itt fáj, ott fáj, mégis olyan jó élni!

Nagymama

Mi a hosszú élet titka? Ha a családunkban felmerül ez a kérdés, az a válasz rá,  hogy kérdezd meg a nagymamát. Ő ugyanis a 93 évével még ma is egyedül tartja fenn magát, időnként (ha megkíván valamit) főzőcskézik, és néha jobb a memóriája, mint a 70 évhez közeli gyerekeinek. Gyakran ismételgeti :  „edd azt, ami jólesik, akkor pihenj le, amikor fáradt vagy, és minden nap munkálkodj valamin”. Hogy mi lehet a titka? Valószínűleg az életszeretete, amit minden nehézség ellenére is megőrzött.

 

Túlélt egy háborút és egy forradalmat, a saját és a családja betegségeit, több súlyos műtétet, és mégis ez az állandó mondása :  „tudod  gyakran itt fáj, ott fáj mégis olyan jó élni.”  Képes örülni egy jó tévé műsornak, a dédunokák kunsztjainak, és mindennek a pozitív oldalát veszi észre. Az emberekben is mindig a jót látja, és megkeresi akkor is, ha az esetenként nagyon mélyen el van rejtve. Ezért  sok szeretetet is kap vissza az embertársaitól.

 

Történt úgy 40 évvel ezelőtt, hogy egy valóban súlyos műtét kapcsán életveszélyben volt, és  pap testvére fel akarta adni rá az utolsó kenetet.  Ö felült az ágyban és elküldte – mondván – esze ágában nincs még eltávozni közülünk. Ugyanezen betegség és műtét kapcsán a kórházi szobatársak dőltek a nevetéstől, amikor egy héten át minden nap tejfölös zöldbab levest rendelt a gyomor szondájába, mert azt kívánta, és teljesen boldog volt vele.

 

 A tömegközlekedési járműveken rendszeresen felmutatja az igazolványát, hátha nem hiszik el, hogy elmúlt már 65 éves. Többé-kevésbé naprakész a napi politikában, és szereti megvitatni velünk. Mindig pasztellszínekbe öltözik – főként a halványlilát és a citrom sárgát kedveli, jól is áll neki. A minap nálunk volt egy barna ruhában – végignézett magán, és megjegyezte, hogy ezt a ruhát otthon azonnal kidobja, mert öregíti. Legalább 100 évesnek látszik benne, pedig ő még csak 93. Amikor beteg, nem engedi, hogy segítsünk, nehogy megkapjuk tőle a betegséget.  Praktikáival rendre szépen kilábal a kórságokból.

 

A múltkor kérte, hogy mutassuk meg neki a fontos dolgaink szekrényének kulcsát, arra az esetre,  ha történne velünk valami. Lehet ezen mosolyogni, de valahol mélyen tiszteletre méltó, és biztosan neki van igaza. Amennyire mi ragaszkodunk az élethez, annyira viszonozza  a sors is a ragaszkodását hozzánk. Érdemes  őt  utánozni, és az állandó panaszkodás helyett észrevenni azt a sok-sok apró örömöt, ami  a mindennapokban ránk köszön.

 

   Magdaléna

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Üres a fészek, kiröpültek a gyerekek

Három édesanya vallomása.

 

clipart 

A gyerekek előbb-utóbb elhagyják a családi fészket és új, önálló életet kezdenek. Az édesanyák gyakran nehezen viselik ezt a változást, meg kell küzdeniük az új helyzettel. Írásunkban három anya (ma már nagymama) számol be arról, hogyan élték meg ezt az időszakot.

 

Lányaim szinte egyszerre repültek ki a fészekből, azaz hagyták el a szülői házat. Én – a férjemmel az oldalamon –  olyan lettem, mint egy szárnyaszegett madár. Nem találtam a helyemet a megüresedett fészekben. Mindketten egy élettárssal kezdtek új életet, élvezték a szárnypróbálgatást, a függetlenséget, én pedig tehetetlenül kerestem a helyemet ebben az új, furcsa helyzetben. Huszon valahány évig ők voltak életünk középpontjában – jóllehet természetes módon egyre jobban lazult  a kötelék – furcsa volt a hírtelen bekövetkező üresség. Véletlenül akadtam rá egy internetes oldalra, melynek egyik topikjában éppen az „üres a fészek” volt az összekötő kapocs az egymással chatezők között. Hosszú ideig tartott ez az intrenetes, napi szintű barátság a hasonló helyzetben lévőkkel.  A felismerés, hogy a helyzetem nem egyedi, mindez másoknál is törvényszerűen bekövetkezik, sokkal elviselhetőbbé tette a helyzetet és lassan jöttek a fájdalmat enyhítő, a helyzetet kezelő  megoldások is.

szomorú

Először is eldöntöttük, hogy lecseréljük az üresen maradt fészket egy kisebbre. A keresgélés,  majd még inkább a megvalósítás, jól lekötötte fölös energiámat és egy új fészek berendezése lelkesedéssel és izgalommal töltött el, elvonta a figyelmemet a bánatomról. Az új fészekben lakva a régi férjjel is szinte új életet kezdtünk, elkezdtünk újra színházba, moziba és társaságba járni, amit évekig elhanyagoltunk. És hamarosan megjelent egy új családtag is az életünkben, nevezetesen egy párhetes kiscica, melyet egyik lányunk hozott ajándékba. A cicát némi távolságtartással fogadtuk, de hamarosan imádott kedvencünkké vált. Ekkor kezdtem a régi hobbijaimat is elővenni, sőt újakat kipróbálni. Az agyagozás, majd a családfakutatás, ékszerkészítés jól kitöltötték a szabadidőmet.  Aztán sok év után végre megjelent egy unoka, majd még egy, és látva gyerekeink boldogulását, most éljük a nagyszülők kiteljesedett, nyugdíjas  életét.  

Cecilia

 

Gyermekeim önállósodása nem okozott maradandó űrt életemben

Mindkét gyermekem több mint 20 évig élvezte közelségem, és kapaszkodtak a szoknyám szélébe, nem hagyták el egykönnyen a szülői házat. Talán éppen ezért nem éreztem annyira tragikusnak a leválást, üres nem lett a fészek, mert fiam mindig gondoskodott arról, hogy lányt hozzon a házhoz, a kirepült gyermekem helyett.

A rangidős lányom költözött előbb két utcával arrébb, hogy önállósodjon, majd kicsit később távozott a fővárosba és meg sem állt, csak külföldön. Az átmenet teljesen természetes volt. Nem állt elém egy szép napon, csak úgy hirtelen, hogy ide figyelj anya, én most kiröpülök, adj hozzá szárnyakat és pénzt, kívánj nekem sok szerencsét. Nem kért semmit, se pénzt, se kelengyét, mert tudta, hogy én is az alapoktól kezdtem.

joooooó

Üres a fészek érzésem sosem volt, fiam barátnői  élvezték vendégszeretetemet, mert én nagyon szerettem őket. Beszélgettem velük erről-arról, sosem osztogattam nekik az észt. Fiam jól érzi magát, élvezte, élvezi a szülői ház melegségét. Átmenetileg és csak rövid időre hagyta el e fészket. És egyszer csak azt vettem észre, hogy nagymama leszek. Azt hogy lányom kirepült, fiam családot alapított, nem éltem meg negatívumként. Lehet, hogy azért, mert volt időm felkészülni arra, hogy egyszer ők is saját életet akarnak majd élni, mint én annak idején. Ez nekem így volt természetes.

Az önállósodásuk, már régóta megtörtént, de én még mindig nagyon izgulok értük. Tudom, hogy nem kell mindig telefonálniuk, de azért jól esik, ha tudatják velem, hogy most ide mentünk nyaralni, vagy éppen erre a tanfolyamra jelentkeztem, mert érdekel a témája. A köldökzsinórt sem vágtam el teljesen, ha tehetem, szívesen segítek anyagilag is.

És végre élvezem, hogy van szabadidőm, mert a gyerekek kirepülésével, rengeteg szabadidőre tettem szert. Kedvenc hobbijaim előtérbe kerültek és nem ellenségem már az idő sem. Az üres fészeknek nevezett periódus nekem egy új szakaszt hozott az életembe, egy egészen más ritmust. Közben nyugdíjas lettem és átértékeltem az életemet. A jó dolgokat megtartottam, a rosszakat kiűztem,  elhagytam életemből.

Büszke vagyok arra, hogy két gyermeket neveltünk fel férjemmel, akik megállják helyüket a nagyvilágban és a saját lábukon állnak. Bízok benne, hogy jól élik az életüket, dolgoznak, haladnak és azt hiszem, boldogan emlékeznek vissza gyermekkorukra.

Vica

 

Összeszorult a szívem, amikor a lányom elköltözött

repülni tanulnak

A fecske mama repülni tanítja a fiókákat

 

Fiús és lányos szülők voltunk. Azért írom múlt időben, mert a férjem már nem él. Mi ösztönösen éreztük és tudtuk, hogy a gyerekek egyszer leválnak tőlünk, és nem akartuk mindenáron magunknak nevelni őket. A példamutatásban és a gyerekek iránti  bizalomban  hiszek a mai napig.

A kis fecskék kirepültek, a fecskemama egyedül maradt

A kis fecskék kirepültek, a fecskemama egyedül maradt

Tudom, hogy bármi történne velem, azonnal a segítségemre sietnének, és egymás iránt is így éreznek. Egész más a fiúk és a lányok “kirepülése”. Talán a fiús mamák igazat adnak ebben. Szinte természetesnek vettük, amikor a fiunk elköltözött és elkezdte a saját életét, hiszen ő férfi !! Bezzeg amikor a lányunk bejelentette, hogy szeretne elköltözni, összeszorult a szívem. Mikor úgymond „elvitte a kis motyóját”, szomorúan és kétségbeesve néztünk utána. De el kellett engedni, hiszen már a húszas éveiben járt. Dolgozott, élte az életét és mi is megnyugodtunk. De jött a szerelem, és követte szíve választottját külföldre. Nehéz szívvel kísértük ki az állomásra. Tudta, hogy ha bármi történik, szeretettel várjuk haza. Szerencsére jól választott és szeretetben, békében élnek. Természetesen az anyai aggódásom a mai napig nem szűnt meg, igyekszem nem kimutatni, illetve most már kiterjed imádott unokámra is. Gondolom nem én vagyok az egyedüli, sokan éreznek úgy mint én.

A fecskés képeket én készítettem.

                                                                                       

Sári

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!