Régiségeknek

Nagypapák és unokák – Beszédes fotók

Boldog lehet az, aki ilyen szép képeket őriz a fényképalbumában.

 

Papó, papi, tata, nagyapó, papóka, nagyatya,  nagypapi, öreg, – számtalan kedves neve van, nekem csak NAGYPAPA.

A nagypapa a nagymama oldalbordája, ki ha kell, ül csendesen, vagy éppen az unokájának fúr-farag játékot, vagy mesél a fiatalkoráról. A nagypapa legdrágább kincse az unoka.

Kár, hogy én a négy nagyszülőmből csak az anyai nagymamámat ismertem. Talán most visszaemlékezve hiányoznak nekem a nagypapák. Eljátszom a gondolattal, mit veszíthettem. Hiányzik az emlékeimből a nagypapa mosolygós, néha csodálkozó tekintete. Remegő keze, ahogy átölel és az ölébe ültet, vagy csak fogja a kezem és sétálni visz.

Aki nem ismerte nagyapját, valamit veszített. Boldog lehet az, aki ilyen szép képeket őriz a fényképalbumában. Irigykedem. A képeket nézegetve megszólaltak a szereplők. Hallgassátok, miket mondtak nekem!

A sorozat első része:

Nagymamák és unokák – beszédes fotók

 

Azért van szemüvegem, hogy jobban lássalak.

 

 

Hoztam virágot neked és a mamának is.

 

 

Megyek nagyapi, nem kell noszogatni.

 

 

Nagyapa, a puszitól meg fogsz gyógyulni.

 

Papa, te szoktál így csinálni?

 

 

Látod ezeket a képeket?  Itt még én is kisfiú voltam.

 

 

Kis unokám, látod ott fenn, a madarakat?

 

 

Ugye jó, papi, hogy tologatlak?

 

 

Van egy titkom, de ne mondd el apának, jó?

 

 

Kifestem a körmöd, és olyan szép lesz, mint az enyém.

 

 

Ugye, mi jó barátok vagyunk?

 

 

Amikor meglátogatnak az otthonban az unokáim …

 

 Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Miért jó közös blogot írni?

Egy közösség részének lenni jó!

 

baratsag

 

Az úgy kezdődött hat évvel ezelőtt, hogy indítottam egy blogot. Így hangzott  a 2010. május 27-én kelt, első poszt:

Küzdök az elnevezéssel. Minek is nevezzem azokat, akikhez szólni szeretnék, illetve akik közé magamat is sorolom. Idősek? Öregek? Ezüst korúak? Őszikék? 60+? Valahogy egyik sem tetszik. Kitaláltam egy nevet. Mondjuk hívjuk magunkat régiségeknek. Hogy tetszik ??? Olyan megmosolyogtató, ugye? Ha igen, akkor pont jó, mert azt szeretném, ha nem keseregnénk, hanem mosolyognánk magunkon. Ha nem szégyelnénk a korunkat, hanem elfogadnánk, sőt akár örülhetnénk is neki. Találjuk ki, hogy mi is a jó benne (mert a rosszat ugye nem kell kitalálni). És találjuk ki, hogy hogyan lehet élvezni, széppé tenni, – ha még előtte vagyunk – megtervezni. Érezzük jól magunkat együtt – más korosztályokat nem kizárva – mert hát nekünk mégiscsak megvannak a magunk élet helyzetei, gondjai és örömei. Erről szeretnék írni és erről szeretném mások gondolatait is olvasni.”

Azóta hat év telt el, 14-re bővült a blogban író régiségek száma. Úgy gyarapodtunk mint egy kis-gömböc. Mindig újabb barátok, rokonok, majd olvasók csatlakoztak hozzánk szerzőként, és mindannyian megtapasztalták az írás és a közösségi lét nagyszerűségét.  Összesen mintegy 800 posztot írtunk eddig és a facebook csoportunknak több, mint 3900 kedvelője van.

Az ország különböző részeiben lakó bloggerek  évente legalább egyszer találkozunk (két külföldön élő bloggertársunk sajnos nem tud ezeken az összejöveteleken résztvenni). Legutóbb idén ősszel találkoztunk, ahol többek között azt is megünnepeltük, hogy idén áprilisban a hónap közösségi blogja lettünk a Cafeblog bloggereinek szavazatai alapján.  Az a baráti érzés, ami a találkozásokon mindenkit hatalmába kerített, azt jelezte, hogy a blog az íráson kívül egy közösséget, a valahová tartozás, a közös siker érzését is nyújtja számunkra.

Számomra a blog egy éltető közösséget, napi feladatot, sikerélményt, kihívást jelent. Egy helyet, ahol írásaim megjelenhetnek, ahol kíváncsiak a gondolataimra. Ablak a világra, ahol “régiségként” is alkothatok valami hasznosat, ahol „kvázi” munkatársi közösségben lehetek szeretett emberek között.

Cecilia

blogtali-2016

Blogtali 2016

 

A bloggerkedés pozitív élményeket ad

Vica vagyok és szerencsés, hogy a Régiségeknek  blogger közösségnek tagja lehetek.

Nem gondoltam volna, hogy egy Fecebook oldal  rendszeres látogatása oda vezet, hogy egyszer tagja leszek egy szuper csapatnak. Én, mint az egyik kakukktojás, nem régi ismeretség, nem iskolatárs, nem egy baráti társaságból kerültem a közösségbe, hanem csak úgy a messzeségből és földrajzilag messziről.

Szeretünk a régi időkre visszaemlékezni, nosztalgiázni, retró dolgokat feleleveníteni és közben kíváncsivá tenni másokat. Ez a kíváncsiság hozott össze engem is, a jó humorú, barátságos társasággal. Ez egy jó kis csapat. Jó dolog minden nap leülni a géphez és az éteren keresztül érezni, hogy vannak jó barátaim. Igen barátságok is kialakultak a közel két év alatt, melyet a blogger találkozó alkalmával ápolunk és személyessé teszünk. A találkozás újra és újra közelebb hoz egymáshoz bennünket.

Így volt ez évben is, amikor Budapesten a kíváncsiságom kielégítésére megtekintettük egy érdekes, nem mindennapi helyet, ahová álmomban sem gondoltam, hogy eljutok. Az ősz folyamán két blogger barátnőm több száz kilométert utazott gyönyörű hegyvidéki lakókörnyezetembe, hogy együtt barangoljunk pár napig a mesés északkeleti hegyekben. Még fel sem dolgoztuk az együtt töltött élményeket, de már meghívást is kaptam újabb élmények begyűjtésére. A napfény városába lettem invitálva, melynek szívesen fogok eleget tenni.

Hogy mit ad nekem a mindennapi bloggerkedés, időnként az írogatás? Hát mindent, ami az élet showjához kell. Vicceset, szomorút, édeset, savanyút, búfelejtőt, világra ablakot nyitó ismeretet, ami boldoggá tesz. Javítja az életminőségemet, pozitív élményeket ad, és arra sarkal, hogy gondolkodjak újabb és újabb élmények megírásán. Ez karban tartja az agyamat, a memóriámat.

Közösséget formálunk, kedélyesek vagyunk, mi  nők,  anyák, és nagymamák, akik derűsen néznek előre, de visszafelé is.

Vica

 

Az írással feledésbe merült kreativitásomat vadásztam elő

Két éve írogatok a blogba, és ez elkerülhetetlenné tette, hogy megtanuljam az internet csínját-bínját. Tanulási folyamatom most és mindörökké tart.  Az írással, mely szenvedélyemmé vált, rég feledésbe merült kreativitásomat vadásztam elő.  Örömöt szerez az önkifejezésnek ez a formája. Minden téma felvetődése, gondolataim megfogalmazása, majd megosztása szellemi izgalmat okoz, egyben önismerethez vezet, mivel újra élem, sőt átértékelem, idősebb, tapasztaltabb énem rostáján átengedem a velem történteket.

Boldog vagyok, amikor gyerekkori ismerősöktől, barátoktól visszajelzést, kommentet kapok a közös emlékek felidézésekor, sőt ők is hozzáteszik a saját érzéseiket, mosolyogtató kalandjaikat. A blog által mintegy naplószerűen rögzíthetem életem fontos mozzanatait, családommal kapcsolatos örömeimet, fájdalmaimat. Ezzel emléket állíthatok őseimnek, eltávozott szeretteimnek.

Mint egyedül élő Régiségnek nagyon fontos az a véleménycsere, társalgás a legkülönbözőbb témákban, amit blogunk mozgalmas élete ad napi szinten az éteren keresztül. Bloggertársaim kivétel nélkül jóindulatú, intelligens emberek, akiknek humort sem nélkülöző pozitív életszemlélete, nyitottsága, humanitása példát mutat. Írásaikon keresztül betekinthetek az én városi életformámtól eltérő létezésekbe, régi falusi dolgos, küzdelmes életekbe, másoktól új recepteket, háztartási praktikákat kapok.

Végül, de nem utolsósorban virtuális ismeretségből igaz barátokat szereztem, akik sokszor nagyobb érdeklődést, bíztatást, támogatást adnak blogbeli munkámban, mint családom tagjai.

Köszönet mindenért!

Annaróza

Blogtali 2014

Blogtali 2014

 

Mintha egy nagy család lennénk

Internetezem. Elég sokat. Jórészt a közösségi oldalamon, ismerőseim által megosztott posztokat nézegetem. Így akadtam rá egy blogra, amely felkeltette érdeklődésemet. Habozás nélkül rákattintottam, elolvastam, és miután tetszett is, lájkoltam.  Szokásomtól eltérően egy-két mondattal kommenteltem is. Ártatlan, hétköznapi, befőzéssel kapcsolatos hozzászólásom volt. Szerintem. Nem így gondolta az oldal szerkesztőnője. Kérésére a kommentből írás lett. Az első blogírást követte a többi. Az oldalon való jelenlétem és írásaim következménye lett a közelebbi ismeretség kialakulása a már régebben itt munkálkodó  bloggerekkel. Az okos, kulturált, nyugodt légkör, az egy hullámhosszon való sok beszélgetés során  barátsággá fejlődött ismeretségünk. Bár a barátság egy ideig csak virtuális barátság volt, mégis annyira valószerűnek tűnt  a „hiteles” profilképeink, fényképeink, őszinte chateléseink révén, mintha ténylegesen ezer éve ismertük volna egymást. Egy olyan közösségbe csöppentem, amire éppen akkor, és ott olyan szükségem volt, mint egy falat kenyérre. Az őszinte megnyilvánulás, egymás iránti  tisztelet, megbecsülés,  bizalom jellemezte és jellemzik ma is ezt a kis közösséget.

Mindezeket  megerősítette az első személyes találkozás, a blog szokásos évi összejövetelén, amelyre egy pesti, belvárosi hangulatos étteremben került sor. Bárki ismeretlen meg nem mondta volna, hogy mi, ott, és akkor, néhányan, életünkben először találkoztunk egymással. Úgy beszélgettünk, csevegtünk,  mintha egy nagy család lennénk. Ezt követő héten, egy hegyvidéken élő bloggertársunk a lakhelyére invitált bennünket hosszú   hétvégére. Néhányan, túrakedvelők eleget is tettünk ezen meghívásnak.  Az együtt töltött napok  felejthetetlen emlékeim közé tartozik. „Régiség” lévén (koromat tekintve) megtapasztaltam egyet és mást, tudom, ritkaság számban található olyan kis közösség, amely ennyire „egy húron pendül”, amely tagjai ennyire tudnak örülni egymás sikerének, segítik, biztatják egymást.  A véletlen sodort közéjük, amikor éppen a legnagyobb szükségem volt egy ilyen elfogadó-befogadó, munkájukat, egymást tisztelő, becsülő közösségre. Célom, feladatom, munkatársaim, új barátaim lettek, akik tisztelnek, becsülnek magamért, munkámért. 

  Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Karácsonyi angyalposta – írjatok ti is!

angyal2 

Az angyalok városából minden gyermek kívánság-levelére válaszolnak.

Németországban, a Rajna-Rurh vidéken található Engelskirchen, ez a vidám kisváros, mely nemcsak a jó levegőjéről és történelmi műemlékeiről  híres, hanem arról is, hogy itt lakik a Jézuska, és minden karácsonyi kívánság-levélre válaszol.

 

angyal

Látogatásom során tudomást szereztem arról, hogy itt nagy élet folyik karácsony előtt. A monda szerint, ebben a városban, melynek neve  magyarul angyaltemplomot jelent, kis angyalkák lakoznak. A  angyalkák minden évben karácsony előtt várják a kis és nagy apróságok kívánságokkal teli leveleit. A gyerekek a világ minden országából saját nyelvükön írnak és rajzolnak az angyalkáknak. Én itt vagyok a városban, látom a készülődést, és a posta mellett azt a nagy sárga postaládát, amibe a leveleket gyűjtik.

 

postalada

1985-ben kapott Engelskirchen egy levelet egy gyermektől, aki Jézuskának az Angyaloknál címmel adta fel a karácsonyi kívánságlevelét. A város postájának dolgozói felnyitották a levelet és válaszoltak a gyermeknek, hogy ne okozzanak neki csalódást. Azóta működteti a német posta az angyal postát ebben a városban, hogy a levél feladóinak örömet szerezzenek. A város postájának dolgozói és önkéntesek sokat segítenek az angyaloknak a több ezer levél elolvasásában és megválaszolásában. 🙂 A levelek a világ 50 országból érkeznek. 

Minden levél megválaszolásra kerül egy válaszlevéllel, mely karácsonyi bélyeggel és különleges  pecséttel van ellátva.

pecset

A Karácsony a legtöbb ember számára egyet jelent az otthon melegével, az ajándékozás örömével és a gyermekek kívánságainak teljesítésével. Aki szeretné, hogy gyermeke, vagy unokája az angyalok városából egy ilyen díszes levelet kapjon, az segítsen neki a levelet megírni (ki tudja, hátha az angyalkák a levélben foglalt kérést is teljesítik ). A levelet írhatja mindenki az anyanyelvén, az angyalkák minden nyelven értenek.

 

level1

Ezt üzeni az angyalka: Drága gyermekek! Szenteste előtt legkésőbb három nappal érkezzen meg a levél a postára, hogy válaszolni is tudjak.

Cím :  Christkind 41777 Engelskirchen, Németország.

Ami nagyon fontos: Legyen a  borítékon, vagy a levélben feladó!

Vica

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Darvak a Hortobágyon

Madár migránsok kukkolása

 

daru6

 

Csodálatos látvány tárul elénk: sok-sok tízezer madár álldogál a vízben, szorosan egymás mellett, félig már bóbiskolva.

 

Kora délután van, kihalt a vidék, csak egy-egy kósza autó előzi meg a kisbuszt, amin haladunk a cél felé. Hirtelen dugóba kerülünk, sok-sok személykocsi araszol előttünk – mint pillanatokon belül kiderül – ugyanoda, ahová mi. A kocsikból kiszálló utasok fele kisgyerek; a mi kisbuszunk utasai, bizony, a korfa tetején, annak is a legcsúcsán ücsöröghetnének, azaz idős emberek.

Bandukolunk a lápos-zsombékosból kicsit kiemelkedő kocsiúton; kétoldalt a nád eltakarja a láthatárt. A délutáni égen csak itt-ott villan ki az ég kékje, a nap néha átdereng  a felhőkön. Közben messziről folyamatos, furcsa, halk, valamiféle fúvós hangszer hangjára emlékeztető zajt hallunk. Az út most már egy félig leeresztett halastó partján vezet; a halak nyüzsögve ficánkolnak a zsilipből zúduló friss víz közelében. Egyik-másik magasra “ugorva” próbál kiszabadulni a tömegből.

 

daru7

 

A récék csöndesen úszkálnak a vízben, egy-egy gém álldogál merengve. Hirtelen krúgatást, gyenge “trombitaszót” hallunk fentről: kezdenek gyülekezni a darvak. Először csak egy-egy kis csapat tűnik fel, és el is tűnik a túlparti zsombékosban. Fiatal, jól felkészült vezetőnk egy állványra szerelt távcsövet is hozott: azon át jól látjuk, hogyan ereszkednek le a madarak a sekély vízre: az éjszakai szálláshelyre.

Egyre erősebb a fentről jövő zaj, egyre több és nagyobb, egymásba fonódó-keveredő, ékalakú csapat jelenik meg az égen. Néha szinte az egész égboltot mozgó V-betűk,  hason kúszó ipszilonok, k-betűk borítják be, hisz közeledik az alkonyat. A darvak befejezték a napközbeni táplálkozást, a közeli szántókon-mezőkön végzett bogarászást-egerészést és a kukoricakombájnok után ottmaradt kukoricaszemek felcsipegetését:  éjszakai pihenőre gyülekeznek.

 

daru3

 

A nap már alacsonyan száll, a felhőkön át megvillan a fény a vizén, a partközeli vízben álldogáló madarak fekete sziluettje még a földhözragadt realistákat is lelkes “nézd, milyen gyönyörű!” kiáltozásra készteti. Aztán lassan ritkulnak a madárcsapatok az égen. A távcsőbe nézve viszont,  ha nem is csoda, de csodálatos látvány tárul elénk: sok-sok tízezer madár álldogál a vízben, szorosan egymás mellett, félig már bóbiskolva. Néha még fel-feltűnik egy-egy kisebb csapat, és leereszkedik a még szabad helyekre. Lassan vége a napnak, a krúgatás is elhalkul – eljött a darualvás ideje.

 

daru4

 

Azért mégis, mit keresnek a darvak a hortobágyi tavak közelében az ősz közepén? A magyarázat nagyon egyszerű: mint a többi, Északról Délre vonuló vándormadár, ők is pihenőhelyet, jó kis “wellness-szállót” keresnek a nagy út közben, ahol erőt, energiát gyűjthetnek a még hátralévő hosszú útra. A fiatalok már a “szülőkkel” együtt kelnek útra. Skandináviából, Észak-Oroszországból  Afrikába, esetleg Dél-Spanyolországba tartanak. (Az ornitológusok valószínűleg mély megvetéssel olvasnák ezt az elnagyolt leírást.) Kell hát egy kis lakomázás, dagonyázás valahol útközben az erőgyűjtésre. 

 

daru5

 

Na de mégis, akkor mi ezeknek a migránsoknak az igazi hazája? Hát… azt hiszem, ahol kibújtak a tojásból. A darvak, meg a többi vándormadár esetében a “haza” nyilvánvalóan a nyári lakhely: tehát az északi tájak.

Nekünk meg marad az öröm, hogy évente egyszer valami picit láthatunk a természet csodálatos működéséből.

Luca

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Esküvők régen és ma

 

Egy hagyományos falusi, egy modern, és egy négy évtizeddel ezelőtti lagzi.

 

ditta-and-lajos

Lányom és vejem

Négy évtized alatt nagyot fordult a világ! A mi, 41 évvel ezelőtti esküvőnk az akkori szokások szerint zajlott. Azzal indult, hogy a vőlegény és a rokonsága eljöttek hozzánk a lakásra, volt egy kis vendéglátás, majd a násznép gyalog átsétált a városházára, ahol  az anyakönyvvezető előtt a  hivatalos, polgári  szertartás folyt.  A  vőlegényt és menyasszonyt viszont külön-külön kocsival szállították az esküvő színhelyére. Olyan álomszerű volt az egész – szinte nem is emlékszem, hogy mit mondott az anyakönyvvezető.  Ezt követően, már mint férj és feleség átsétáltunk a közeli fényképész stúdióba, a vendégsereg pedig városunk patinás szállodájába. Konszolidált lagzi volt a szálloda Rózsaszín termében,  ahol gyönyörűen meg volt terítve, élő zenekar húzta a talpa alá valót  és jó volt a hangulat. Tíz évvel korábban ugyanebben a teremben volt az érettségi bankettem is.

 

regi

Férjem hosszú hajjal, én Angela Davcis frizurával

Az akkori divat szerint a férjemnek, – aki  már sajnos nincs közöttünk -, hosszú haja volt, frakkot kölcsönzött az alkalomra, nekem pedig “Angela Davis” frizurám volt. (Angela Davis polgárjogi harcos volt és ő hozta divatba  az afro frizurát). Ebből aztán egy kis vidámság és izgalom is adódott, ami negyven év távlatából is emlékezetes maradt. A férjem kitalálta, hogy drótra fűz gyöngyszemeket és azt tesszük a hajbozontomba. Ez jól is mutatott, a baj akkor jött, amikor a menyasszony-tánchoz átöltöztem és a gyöngyszemeket ki kellett volna venni a hajamból. Csakhogy a drót nem engedte és téptük-rángattuk mire kivettük, természetesen sok-sok hajjal együtt. 🙂

 

ditta-and-lajos-3

Elöl a zenészek húzták a talpalávalót

A lányunk lagzija négy évvel ezelőtt volt. A vejem egy hajdúsági városkában született és a szülei szerették volna, ha ott ünneplünk. Igazi “falusi” lakodalom volt. Én már egy héttel előtte odautaztam. A vejem édesanyja, szakácsnő lévén irányította a munkát. Sütemények sütésével kezdtük, ez ment 3 napig jó hangulatban, öten-hatan voltunk asszonyok, így serényen ment a munka. Következett a disznóvágás, majd a 2 birka feldolgozása. A tyúkokat “készen” kaptuk. Maga a vacsora nem a háznál volt, hanem egy iskolai étteremben, amit a gyerekeink és a barátaik díszítettek fel. Egy pénteki napon éjfélig készítették a dekorációt, majd mindenki pihenni tért.

ditta-and-lajos-4

A zebrán a menetből táncra perdültek

A kislányom és a vőlegénye gyalog indultak haza, szép májusi éjszaka volt. Egyszer csak angol szót hallanak, ami felettébb szokatlan volt a kis városban. Miután ők  Walesben élnek, tudnak angolul, beszédbe elegyedtek velük és elmondták, hogy a másnapi esküvőjükre készülnek. Kiderült, hogy a vendégek Írországból jöttek, és megkérdezték a fiatalokat, hogy elmondhatnak-e értük egy imát, majd körbevették őket és úgy imádkoztak értük. Aztán szép csöndesen eltűntek az éjszakába. Nem hiszitek el, tizenketten voltak, mint az apostolok! És ez mind a katolikus és a református templom közelében történt, mert majdnem egymás mellett vannak. Amikor a gyerekek ezt elmesélték reggel, mindenki nagyon meghatódott, és a történet rányomta bélyegét az egész napra. Csodálatos meleg, napsütéses idő volt, az ifjú pár egész nap csak mosolygott és békében, jó hangulatban zajlottak az események. Délben a háznál gyülekezett a vendégsereg, megjött a vőfély, a zenészek, és a “lánykikérő” után elindult az esküvői menet gyalog. Elöl a zenészek húzták a talpalávalót, a férfiak kezében borosüveg, és aki arra jött, mindenkit borral kínáltak. A forgalom is megállt rövid időre, mert a zebrán a menetből többen táncra perdültek. Reggel hét óráig mulattunk. Szerencsére vidéken még tartják a hagyományokat.

 

tordasi

A modern esküvő

Idén szeptemberben hivatalosok voltunk egy igazi, modern esküvőre. Unokahúgom és párja döntöttek úgy, hogy hosszas együttélés után összekötik az életüket. A színhely Martonvásártól nem messze, Tordason volt, ott is egy tóba nyúló földnyelven, a szabadban, és a mellette épült western faluban.

 

western-falu

A western falu

Úgy tűnik, az égiek nagyon pártolják az esküvőket, mert ezen a napon is nagyon szép idő volt. Az ifjú pár nagyon szép volt és sugárzott a boldogságtól.  A szertartást egy református tiszteletes tartotta, aki egy megható esketési beszédet mondott, de a násznép nem sírt, hanem nevetett. Ha nem esküvőn hallom, azt mondom életem legjobb stand up comedy előadását láttam. Utána átvonultunk a western faluba, ahol a vacsora kezdetéig játszhattunk, szórakozhattunk. Egy teljesen laza, jó hangulatú, felszabadult  “buli” volt. A szertartás után a fiatal pár kérésére átöltöztünk, sokan farmerbe és laza öltözékbe, hiszen ez nagyon jól illett a környezethez. Jól érezte mindenki magát, ilyenkor sajnálom, hogy elmúlt a fiatalságom…

Sári

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hetvenévesen teljesült az álomút

Egy meglepi utazás Rómába

szent-peter-ter

Furcsa érzéseim voltak, mintha álmodnám az egészet.  

   Jé, hát itt vagyok Rómában? Csak föl ne ébredjek!

 

Két kedves barátnőim, Lili és Annaróza elhívtak néhány napos tartózkodásra Sopronba. Igaz, a 70. születésnapom pont ez időre esett, de sebaj, az unokám úgysem lesz itthon, a munkája Németországba szólítja, a közös családi ünnepség elhalasztva egy héttel. Minden szuperül alakult, úgy terveztük, hogy az unokám felvisz majd autóval Pestre, ott fogok találkozni a két barátnőmmel, akikkel tovább megyünk Sopronba. Remek! A lányom és vejem is csatlakoztak hozzánk, (munkaügyben ők is Pestre tartottak), így négyen ültünk be az autóba. Milyen praktikus! Dani unokám nagyon jól vezet, gyorsan fel is értünk, de Pest alatt nem jó irányba kanyarodott, a Ferihegyi repülőtér felé vette az irányt. Hoppá! – Nem jó felé mész kisfiam! Ugyebár hát ki legyen szemfüles, ha nem a 70 éves nagymami a hátsó ülésen?! Dani készségesen felajánlotta, hogy üljek én a kormányhoz, ha jobban tudom az utat… Ejnye! Hát nem azért mondtam! A lányom szerint itt van valami rövidebb út, azon ha átvágunk, gyorsabban beérünk a városba… Elhittem. Na, én aztán tényleg mindent elhittem! Csak amikor beparkoltunk a reptéren, akkor kezdtem jajveszékelni, hogy miért álltunk meg, lekésem a soproni vonatot, mit szólnak a barátnőim, jajmileszvelem, mégiscsakmitcsináltok, mértpontareptéren, jajderémes!

 

fontana-di-trevi

Amikor aztán a lányom elővette a bőröndömet, kinyitotta(!), kezdte a gondosan csomagolt holmijaimat összeturkálni, gyanút fogtam … Mire készülnek ezek???   Néhány dolgot kivett a csomagomból – ne izgulj anya, ezeket Dani hazaviszi -, bezárta a bőröndöt, elővettek a csomagtartóból még két kisebb bőröndöt, egyet a lányomnak és a másikat a vejemnek, elköszöntek Danitól, és “gyere anya, menjünk be a váróba, onnan pedig majd becsekkolunk!” jelszóval indítottak befelé! Tejóisten, mindazösszes szentekkel, hát mi történik velem? Hová megyünk így hármasban? De csak nevettek, hogy “ne izgulj anya, mindent megtudsz majd időben, nyugi!” Nyugi! Könnyű azt mondani, a szívem majd kiugrott, hová visznek vajon? A lányom azt mondta, hogy mondjak három várost, ahová szívesen repülnék. Fontossági sorrendben a válaszom: Róma, Velence, Prága! Töprengett picit a lányom és azt mondta, igen, benne van a háromban az úticél, de még mindig nem tudtam, hol fogunk landolni. Csak amikor láttam kiírva, hogy Róma, Fiumicino, akkor hittem el, hogy ez nem mese, nem álom, repülünk Rómába! Menetidő: 1 óra 10 perc! Nahát, mintha vonattal Sopronba mennék! És kezdetét vette az álomút, amire mindig vágyakoztam, de teljesen elérhetetlen volt számomra. Most, 70 évesen a gyerekeim jóvoltából teljesült az álmom, várt minket Róma!

forum2

Róma nem várt hiába, megérkeztünk, megkerestük  a Termini pályaudvarra vivő vonatot, azzal mentünk be a városba. A pályaudvartól nem messze, a Via Nazionalén volt a szállásunk, nagyon jó helyen, a Repubblica tér közelében, ahonnan a metróval bárhová eljuthattunk. Furcsa érzéseim voltak, mintha álmodnám az egészet, jé, hát itt vagyok Rómában? Ez egészen biztos? Csak föl ne ébredjek, ne tűnjön el ez az álom!

 torta

Nem tűnt el, alighogy leraktuk a bőröndjeinket, máris indultunk Rómát felfedezni. A hotelből kilépve a forró római utcákon hömpölygő hihetetlen embertömeg valóságossá tette az álomképet. Úristen, hogy fogunk itt tájékozódni, hogyan találunk el a számunkra fontos épületekhez, műemlékekhez? Kezünkben a térképpel mindenhová eltaláltunk, elsőként a Repubblica téren lévő Santa Maria degli Angeli e dei Martiri templomba mentünk be, ami a szokatlan, egyszerű külső megjelenése ellenére nagy hatást tett ránk. Ez a bazilika hatalmas méretű, csodás szobrok, freskók díszítik, és  a különlegessége a XVIII. század elején készült, a padlón húzódó 45 méter hosszú meridián vonal, vagyis délkör, amely jelenleg is napóraként funkcionál. Itt van Galilei szobra is elhelyezve. Jó néhány templomot bejártunk, hiszen Rómában mintegy 900 templom van, de ez a bazilika igen nagy hatást tett ránk. A hotelünk utcájának a végén a II. Viktor Emánuel emlékművön csodálkozhattunk el, hatalmas méretei vonzzák a turistákat, körülötte-előtte tolongott szinte egész Róma. A fiatalok találkozóhelye is, a kis robogóknak se szeri, se száma.

angyalvar

Metróval mentünk át a Vatikánba, de ez sem volt a szokásos út, mert a Tevere előtt a metrószerelvény kibújt a felszínre és a hídon ment át a Teverén, nem pedig a folyó alatt, ahogy Pesten megszoktuk. Kevés gyaloglás után elénk tárult a Szent Péter tér, a Szent Péter bazilika hatalmas tömbje, a szobrok, a szökőkutak, a bebocsátkozni kívánók kígyózó sora. Itt aztán elfogy a levegőnk a szépségek ilyen töménységétől, a bazilika megdöbbentő méretétől. Bejutás után az első utunk a Pietához vezetett, ahol a tolongó tömeg álmélkodott Michelangelo szobrának megható szépségén, a márvány ragyogásán, az egész mű feledhetetlen látványán. Sok szépséget csodáltunk meg, de rám ez a szobor tette a legnagyobb hatást. Többször visszakanyarodtam hozzá, álltam előtte és mondogattam magamban, biztos hogy ez mind velem történik? És ha igen, mivel érdemeltem ki ennyi gyönyörűséget?

A vatikáni sugárúton tovább menve Hadrianus császár síremlékéhez, az Angyalvárhoz értünk. Aki kedveli az operát, Puccinit, az nem tudja kivonni magát az Angyalvárban játszódó Tosca hatása alól. Hallottam magamban Tosca imáját, Cavaradossi Levéláriáját… a boldogságom leírhatatlan volt.

 etike3

Voltunk a Colosseumnál, a Palatinus-dombon, láttuk a diadalíveket, Traianus oszlopát, a hétköznapi Rómát, amely egyáltalán nem hétköznapi, mert az nem lehet hétköznapi, ahol lépten-nyomon műemlékbe, templomba, szökőkútba (2000 van belőle), válogatott szépségekbe ütközünk.  A Piazza di Spagna, a Fontana di Trevi, a mellékutcák sem mellékes bája, a háztetőkön viruló teraszok dús növényzete, mind-mind elvarázsoltak bennünket, csak az időnk volt véges, jönnünk kellett haza.

Ennyi élmény, szépség, csoda után kissé nehéz szívvel hagytuk magunk mögött Rómát. Jó lenne viszontlátni, újból együtt tolongani az utcáin. De ne legyek telhetetlen, feledhetetlen élményt szerzett a családom ezzel az úttal, hálásan köszönöm nekik Sopron helyett Rómát!

                                                                                                                               A fényképek a szerző saját felvételei

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ideje az apró örömöknek

Élvezzük a pillanatot teljesítménykényszer nélkül!

pár

Mikor elérkezünk életünknek ebbe a szakaszába, már igencsak túl vagyunk életünk meghatározó, nagy örömein. Eljön az apró örömök a megszerzésének és  felfedezésének ideje.  Ezek a kis örömök sokszor karnyújtásnyira vannak, sőt olykor még a kezünket sem kell kinyújtanunk, csak a szemünket kinyitnunk, vagy éppen becsuknunk és átadnunk magunkat a pillanat varázsának.

Az ilyen kis pillanatok lépten-nyomon ott várnak ránk, ha nyitott szívvel, kíváncsi szemmel és lélekkel tudjuk megragadni őket. Egy eső utáni séta során, beszívva a vizes föld és a növények illatát, meglesve egy levélen ülő, fényt visszatükröző esőcseppet, időtlen szépséget és jó érzést szívhatunk magunkba.  Aztán feltöltekezve léphetünk tovább hétköznapi teendőink színterére.

esős levelek2

Minden nap tartogat örömre alkalmas pillanatokat. Nem kell messze tájakra utazni, hogy új, szemnek tetsző, vagy izgalmas dolgokat fedezzünk fel. Szálljunk fel a buszra, villamosra és szálljunk le  egy olyan helyen, ahol nem szoktunk járni. Vagy még ki se kell szállnunk, menjünk egy olyan vonalon, ami nem a szokásos útvonalunk és figyeljük, hol járunk, bámészkodjunk a járművön ülve. Ez a kíváncsiság, nyitottság az egyik kulcsa a kellemes percek megszerzésének.

Ahányan vagyunk, annyifélék a örömeink is. Egy  barátunk hangversenyeket hallgat a neten élőben, melyet  a világ másik részen játszanak éppen. Olyan izgalommal készül ezekre az előre meghírdetett hangversenyekre, mintha személyesen is részt venne az eseményen. Egy szomszédasszonyom a minap egy nagyon régi, tintával, dőlt betűs kézírással írt levelet mutatott, mely egy fiók mélyéről került elő. Megható volt, ahogy nemcsak ujjaival, de szemével is simogatta a levelet, amint kivette a borítékból és elém tette. Mesélt a nagymamájáról, akitől a levél származott. Engem is jóleső érzéssel töltött el a levél és a hozzá kapcsolódó emlékek.

madár

Aztán vannak azok a kis spontán, nem tervezhető örömök. Egy cukrászda teraszán ülve lettem figyelmes egy idősebb úrra, aki  nagy élvezettel  etetett egy kis verebet sütije morzsáival.  A madár minden morzsával elszállt valahova, majd  visszajött, és várta az újabb morzsát. Aztán a süti elfogyott és az idős férfi sajnálattal tárta szét a karját a madárka felé, magyarázatként, hogy nem tud több finom falatot adni.

Unokáimmal járva egy  játszótéren  a múlt nyáron felfigyeltem egy idős hölgyre, aki délutánonként többször megjelent, és csak úgy magában  leült egy árnyas fa alá és nézte a gyerekeket, majd senkihez sem szólva távozott. Egyszer úgy adódott, hogy szóba elegyedtem vele. Elmesélte, hogy azért szokott lejönni a játszótérre, hogy gyerekek között lehessen és hallgassa a gyerekzsivajt, mert nagy öröme telik ebben. Nincs gyerek a családban és így szerez magának kellemes órákat. 

Névtelen

Van egy barátnőm, akivel, ha találkozunk, végeláthatatlanul sorolja, mi mindent csinált, amióta nem találkoztunk. Ilyenkor mindig  feszengek és próbálom összeszedni magam, hogy hasonló hiper aktivitásról tudjak beszámolni, holott már régóta tudom, hogy a harmóniának, jókedvnek nem egyedüli forrása a teljesítmény. Aktív dolgozó korunkban belénk rögződött, hogy reggeltől estig teljesítenünk kellett, főként nekünk nőknek volt szükségünk bűvészmutatványokra, hogy hogyan tudjuk a munka mellett ellátni a családot, a háztartást, – nem is sorolom, mindannyian átéltük. Az aktivitás megőrzésére nagy szükségünk van nyugdíjas éveinkben is,  a sikerélményeink milyenségét azonban át kell értékelnünk. Ne csak akkor legyünk elégedettek magunkkal, ha megfőztünk egy ebédet, kitakarítottuk a lakást, vagy egy nagy utazást tettünk. Ne csak ezektől a kézzelfogható eredményt szülő eseményektől érezzük jól magunkat!  Hanem  attól is, ha átadtuk magunkat egy  fotelben ücsörgős, könyvolvasós délutánnak, vagy egy céltalan, kellemes  sétának, esetleg egy  hangulatos kávézásnak a párunkkal.  Ezek életünk apró luxusai.

Úgy is mondhatnám: élvezzük a pillanatot teljesítménykényszer nélkül! Nekünk már ez is jár.  

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide

 

 

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Álommeló 60 évesen: egy bolt, ahol lélekdoktor is vagyok

turi4

Nem gondoltam, volna, hogy  nyugdíj után is dolgozni fogok. Mindig is azt mondogattam, csak egyszer menjek el nyugdíjba, soha, de soha nem fogok visszavágyni a munka világába. Nem arról van szó, hogy nem szeretek dolgozni, csak a számokat, a statisztikákat, no meg a problémákkal teli légkört nagyon utáltam már.

De ez a munka más. Kicsit fizikai, kicsit szellemi, néha pörgős, néha semmittevős.  De minden téren izgalmas és lélekmelengető, pláne akkor, amikor az emberek csak úgy megnyílnak egy idegen előtt. Szeretem, hogy minden nap ápoltnak  és csinosnak kell lennem, inspirál a sok szép ruha, mert a külsőmmel is kedvet csinálok a jólöltözöttséghez  az ide betévedőknek.

 

vica

A bolt,  ahol munkát vállaltam, egy olasz gyerekruha turkáló, ahol sok mindenki megfordul a várandós anyukától a nagypapáig. Ez az a hely, ahol te vagy a főnök és a beosztott egy személyben, ahol minden kívánságot  neked kell teljesítened.  Itt rögtönözni is kell, mert a vásárló a legolcsóbban, a legjobbat szeretné. Az igények valahogy így hangzanak: – Valami stílusosat, egyénit szeretnék, vagy:  – Segítség! Én azt sem tudom, mit kell ráadni egy pici babára, amikor megszületik.

Az ilyen mondatoktól az elején kissé felhúztam a szemöldököm, de hamar rájöttem, hogyan kell kezelni a helyzetet. Mára, úgy fél év után, elmondhatom, mindent tudok, mindenhez értek itt a bolton belül. Tudok pár perc alatt felvarrni egy leszakadt gombot, vagy előteremteni a zsákból a hőn áhított ruhácskát, netán csak helyeselni az éppen aktuális anyuka-gyerek problémát. És néha hallgatni is tudok hosszú perceken át, amikor kiöntik a szívüket az emberek, csak úgy spontán, majd  megkönnyebbülten továbbmennek. A jutalmam, sose marad el: egy mosoly, egy köszönöm, vagy egy gyermek puszi mindig kijár érte.

 

turi3

 

Volt egy eset, amikor bejött a boltba egy fiatal pár 2 év körüli kisfiúval. A papa rögtön rászólt a gyermekre, hogy semmihez nem nyúlni, szót fogadni,  és ezzel viharosan el is távozott. Az anyuka elkezdett turkálni, a gyermek meg hozzákezdett bömbölni. Erre én finoman magamhoz húztam és halkan fülébe súgtam, hogy gyere, nyugodtan szedd szét a boltot, nyúlj hozzá mindenhez és keress magadnak valamit. És lám, a kisfiú csak úgy bámult rám a nagy szemeivel, és abbahagyta a sírást. Eközben anyuka  próbálgatta gyermekére a ruhácskákat, és ő szótlanul tűrte. Távozáskor a gyermek visszaszaladt hozzám és kivéve a cumit a szájából tartotta kis pofiját egy puszira. Hát nem egy aranyos?  Azt mondják, a gyerekek megérzik, ha szeretik.

Egy másik eset mély nyomot hagyott bennem. Ápolt, jó megjelenésű, középkorú hölgy  lépett be a boltomba. Magának szeretett volna valamit vásárolni, mivel a konfekció méret nem volt jó rá. Kicsi, sovány, törékeny termete egyből szembeötlött. Mivel senki más nem volt ebben az időben az üzletben, a nadrágok között keresgélve elkezdődött a beszélgetés. Hamar megtudtam, hogy munkanélküli tanárnőként tengeti életét, beteg édesanyjával él egy fedél alatt. Az árvíz tönkretette lakását és tönkrement a házassága is. Éppen  utazni készült, hogy a börtönben  meglátogassa barátját, aki szerinte ártatlanul ül előzetes letartoztatásban. Hm!  Mit mondhatok ezek után? Remélem tudtam könnyíteni a lelkén azzal, hogy meghallgattam, még ha kézzelfogható segítséget nem is adhattam. A mosoly és a barátságos búcsú itt is megvolt. Havonta egyszer én is elsétálok a fodrászomhoz és kiöntöm a szívem, mert nekem ö a lelki szemetesládám.

 

turi2

 

Ez nekem az álommunka, ahol jól érzem magam. Ha tehettem volna, ezt csinálom 40 éven keresztül. Ezért a munkáért szívesen kelek minden reggel, szépen, csinosan felöltözöm, estére kellemesen  elfáradok, és még pénzt is keresek. 

Vica

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

TAVASZI RITUÁLÉK – videóval

 
Tavaszi rituálé, hogy virágokat ültetek az erkélyre. Idén sárga és kékeslila futó árvácska (Viola cornuta ) töveket  vettem és ültettem be cserepekbe. Az árvácskák mintázata olyan, mintha minden virágfej  egy kis pofi lenne. Ha fújja őket a szél, olyan, mintha a fejecskék bólogatnának.

 
Sajnos a nyári meleget már nem fogják bírni, de addig is gyönyörködöm bennük. Egy mézvirágot is ültettem varázslatos illata kedvéért.  
 
 
Évekkel ezelőtt az olaszországi Mestrében láttam először ilyen aprófejű árvácskát és már akkor megkedveltem. Igaz, az valami más fajta árvácska lehetett, mert a napon, melegben is szépen virágzott. Idén láttam itthon is nagy mennyiségben és pompázatos színekben.
 

Lányomék kertjében is megkezdődött a kertészkedés, náluk most folyik a kert kialakítása. Az unokák  óriási lelkesedéssel álltak neki a száraz levelek és egyéb zöld hulladék talicskával való elszállításához. Lilla egy felnőtt  erejével  talicskázott, de Panni is igyekezett résztvenni a munkában. 
 
Tavaszi rituálé az is, hogy ahogy kinyit a Duna-parti halászkert, ott ebédelünk. A kerti munkában megfáradva jól esett leülni a kerti  asztalokhoz, hogy elfogyasszuk kedvencünket, a rántott hecket sült krumplival és ketchuppal. Ennek a halnak a gerincét egyben ki lehet venni, húsa  nagyon ízletes, puha és szinte szálkamentes.  Pannit ölbe véve úgy ettünk,  hogy hol az ő szájába, hol a sajátomban dugtam a kézzel széttrancsírozott hal falatkákat, miközben ő a sült krumplit mártogatta a ketchupba. Nyakig olajosak lettünk, de nagyon jól esett ez a nomád módon elfogyasztott  ebéd.
 
vadvirág
 
Rituáléink része, hogy a hosszú téli szünet után mindig márciusban megyünk ki újra a telekre.  Megszemléljük, hogy hogyan teleltek át a bokrok, virágok és a fák. A kert pompás, színes  vadvirág mezővel vár jöttünkre és együtt örülünk, hogy itt a tavasz.
 
Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Állatokkal a magány ellen

A legjobb orvosság szőrös, és négy lába van.

kölyök

Magam se hittem volna el, hogy egy állat mennyire képes betölteni egy fájdalmas űrt, ha Lucy cicánk váratlanul meg nem jelenik az életünkben. Amikor lányaink annak rendje és módja szerint majdnem egyszerre kirepültek a családi fészekből, búnak eresztettem a fejemet, pedig nem is maradtam egyedül, egy szerető férj volt az oldalamon. Ekkortájt történt egy szép nyári napon, hogy elsőszülött minden előzetes konzultáció nélkül megjelent egy párhetes kiscicával, letette a szoba közepére és közölte: – Magam helyett hoztam, vigasztalásul. Én azonnal beleszerettem, oldalborda néhány napig férfiasan ellenállt, majd ő is megadta magát. A cicakölyök mókás viselkedésétől kacajjal telt meg csendes otthonunk.  Lucy 15 évig volt imádott családtagunk és mondhatom, hogy bár gondok is voltak vele, nagyon megszépítette az életünket. Aztán, hogy jöttek az unokák, kezdetben néha kicsit fújt rájuk, de később békésen megfértek egymás mellett.

cic

Környezetemben is sok jó példát látok arra, hogyan fonódik össze idős emberek és állataik élete, kitöltve a magány veszedelmes mélységeit. Az alábbi történeteket illusztráló képek pinterestes gyűjteményem darabjait képezik, nem a szereplőkről készültek.

szemüveges

Linda évtizede él egyedül egy nagy házban sok betegséggel küszködve. Már férje életében is volt kutyájuk, aztán, hogy egyedül maradt, se akart lemondani róla, pedig a már beteges kutya sok vesződséggel járt, majd hamarosan elhunyt. Linda nagy szomorúságában annyi még telt az erejéből, hogy egy fiatal kutyát fogadott örökbe. Jó volt látni, hogyan virágzott ki a kölyökkutya mellett. Kutyaiskolába jártak hetente többször és a ház is újra megtelt élettel. A napi kutyaséták visszatértek, a barátságos, virgonc kutya sok új gyerek ismerőst is hozott, akiket Linda különösen kedvel. Nero és Linda azóta is elválaszthatatlanok. Barátnőm úgy társalog a kutyájával, mint a gyerekével. Se szeri, se száma a történeteknek, melyek főszereplője Nero, a hűséges, okos, ragaszkodó eb, akivel még külföldre is együtt utaznak. – Neki így is jó vagyok, öregen, ráncosan, sántikálva. Nero hűsége és szeretete feltétel nélküli – vallotta meg Linda egy beszélgetésünk alkalmával.

kuty

Egy ismerős idős házaspárnál úgy alakult az élet, hogy Gábor nyugdíjba ment sok éve, felesége viszont még mindig aktívan dolgozik. Gábor és Athos, a szép, barna vizsla elválaszthatatlanok. Hajnalban indulnak az első sétára és késő este még járnak egy utolsót, a gazdi számára ez képezi az egyedül töltött nap fő programját. Mozgásszervi problémaira is orvosság a napi többszöri rövid, kötelező séta. A kutya körüli tevés-vevés,  etetés, bevásárlás is jól elfoglalják. Jó kis kutyás társaság is kialakult a szomszédokból, akikkel kellemesen lehet traccsolni, míg a kutyák szaladgálnak. Gábor így tudója lesz a szomszédok aktuális pletykáinak és több újságolni valója van este, mint párjának, aki egy irodában tölti a napját. Athos  hűsége és rajongása kárpótolja a hosszú nap magányosságáért.

madár2

Sári búskomorsága nőttön-nőtt férje halálát követően. Magányosan töltötte napjait, mígnem már külön élő gyerekei egy pinty-párral ajándékozták meg. Sáriéknál korábban sosem voltak állatok, némi távolságtartással fogadta a ketreces jövevényeket, de hamar megkedvelte őket. A róluk való gondoskodás, a madarak viselkedésének, fészekrakásának figyelése, majd a fiókák megjelenése új színt, értelmet vittek Sári életébe, kedélye is kezdett visszatérni. – Nagyon jó, hogy vannak, hogy nem üres a lakás, ha hazajövök, mesélte. Pintyes történetét meg is írta annak idején a blogban fotókkal illusztrálva.

macskás

Mindezt elmesélve tolul elém egy kép, még gyermekkoromból. Utcánkban lakott egy szuterén helységben a Macskás néni. A magányosan élő, idős asszony tucatnyi macskát nevelt parányi lakásában. Ablakunkból pont ráláttam az udvarára, ahol apró tálkákban sorakozott a tej és a kaja, és láttam hogyan  becézgette, cirógatta mindenféle színű, fajtájú cirmosait. Gyerekként bolondosnak gondoltam a nénit, amiért nagy szegénységében cicákra költi a pénzét. Hat évtized telt el, sok mindent éltem meg azóta, és  ma már tökéletesen megértem Macskás nénit, aki a cicákban lelt társakra, ők adtak értelmet öreg, magányos életének.

Zárszóként csak annyit, hogy mindannyian tudjuk, az állattartás gonddal és felelősséggel is jár.  Az a ragaszkodás, kedvesség, hűség, rajongás, ami egy kis állattal való együttélésből nyerhető, sok idős, egyedül élő ember  számára pótolhatatlan. Az elmagányosodás, társtalanság legjobb gyógyszere szőrös és négy lábon jár.

                                                                                                 Képek forrása: Pinterest

Cecilia

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!