Régiségeknek

Ha az ember gyereke külföldön él…

Előttem is kitárult a világ!

 

 

Bloggereink közül többnek külföldön él a gyereke, mint sok szülőnek Magyarországon. Mindenki máshogy éli meg ezt a helyzetet, de valahol mégis hasonlóan. Elsőként Vica mesél.

 Lányom idestova 20 éve él külföldön. Annak idején könnyen és talán meggondolatlanul döntött, hogy Németországban bébiszitterkedik.

Persze, a fiókák kirepülnek és élik a maguk életét, de ilyen messzire elmenni! Nem zavarta el senki és semmi a családi házból, megvolt mindene, volt külön kuckója, tanulhatott, dolgozhatott volna. De ő hatalmasat álmodott. Olyan hirtelen történt, hogy azt se tudtam mondani, vigyázz magadra kislányom!

Így utólag visszagondolva, nem volt könnyű dolga. Akik azt mondták, de jó neki, mérgesen leintette, hogy mindenki próbálja ki, hogy milyen jó. Most már talán jobb, jól érzi magát, megtalálta élete célját, de mindig keményen megdolgozott mindenért.

Nem volt ott anyuka, akinek szoknyája mögé bújhatott volna. Meg kellett küzdeni a nyelvvel, hisz középiskolában nem német nyelvet tanult. Sokszor sírva keresett telefonon, mert nem tudta kiönteni senkinek a bánatát. Bébiszitterként nem volt könnyű két kamasz gyerekre vigyázni, akiknek a mamája állandóan úton volt, mert légi kisasszony volt a foglalkozása.

Szabadidejében állandóan bújta a nyelvkönyveket, hogy megtanulja a német nyelvet. Kemény évek voltak ezek. Igaz a munkájának minden évben meg volt az eredménye. Olyan helyeken nyaralt, hogy én még a térképen is alig tudtam megtalálni.

Egyszer rávett, hogy menjünk együtt nyaralni Egyiptomba. Ha nem ösztönöz, én soha, de soha nem jutottam volna el oda, abba a különös világba. Nemhogy oda, de még Németországba sem. Emlékszem, amikor az első repülőjegyet rendeltem interneten, szorongva nyomtam meg a végső megrendeléshez az „elküld” gombot, lesz a mi lesz alapon. Lányom bátorsága, kitartása engem is sok mindenre sarkalt, így én is bátrabban utazgatok a nagyvilágban, persze hozzá is, Németországba. Ennek unokám a legnagyobb nyertese, mert mindenhová viszem magammal. Tanulgatom az idegen szokásokat, jól közlekedek repülővel, autóbusszal, profi módon kezelem a számítógépet és járok-kelek határon kívül és belül. Nem kell otthon ülnöm és várnom, hogy a csodás világ bekopogtasson ablakomon.

A német nyelvet is kénytelen voltam autodidakta módon tanulgatni, ha akartam, ha nem. Muszáj volt német szavakat, mondatokat értenem, mert lányom párja úgy szólt hozzám németül, mintha az lenne az anyanyelvem.

Lányomnál Németországban

Belátom, hogy nagyon messze van kilométerekben mérve a családjától, jó lenne, ha többet láthatnám, de igazából skypon, telefonon talán többet beszélgetek vele, mint a fiammal, aki a szomszéd városban lakik pár kilométerre. Úgy érzem, hogy jól tette, hogy nem maradt itthon.

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Nagyszülőnek lenni egy csoda

Ha feladatod van, nem érzed a korodat!

 

Közeledek a hetedik X-hez. Nem rendít meg különösebben, talán azért, mert a lelkemben egyáltalán nem érzem a kort,  mert “feladatom” van. Benedek, a kis unokám, most töltötte be a 3. évét. Ő az első, és idáig az egyetlen unokám.

 

Egy ilyen kisgyermek egy csoda. Nem azért mert szép, okos,  meg a mienk, hanem mert tényleg az. Aki már nagyszülő, biztosan igazat ad. A nagymamaság egészen más, mint szülőnek lenni. Amikor nálam van Benedek, én is “gyerek ” leszek, és ő a főnök: Nagyi  most te leszel a kutya, azután a nyuszi, most focizzunk, most ugráljunk, most rajzoljunk és így tovább. Nagyon találékony gyerek, és a nagyi  kúszik, négykézláb mászik és ugrál. Igaz, hogy itt fáj- ott fáj, de érdekes módon olyankor nem érzem.

Amikor bábszínházban voltunk, kispárnákon kellett ülnünk (alig bírtam felállni), de minden percet megért látni az arcát, ahogy figyelte az előadást. Nagyon sok dalt tud, gyermek- és népdalokat egyaránt, az anyukájának szép hangja van és sokat énekelnek. Az apukája bábszínész, emellett egy gyermek-dalokat játszó zenekarban játszik. Nem lehet leírni azt a boldogságot, amikor a koncert után odaülhet az apukája helyére és verheti a dobot.

 

Sokat beszélgetünk kettesben is és természetesen mesélek neki. Annak idején a két gyerekünket úgy szoktattuk, hogy a könyvekre vigyázni kell. Mindig azt mondtam nekik, hogy megőrzőm a könyveket az unokáimnak. Szerencsére sikerült.

Néha “elfacsarodik” a szívem, amikor eszembe jut, hogy a saját két gyerekünkkel nem tudtunk ennyit foglalkozni. Igaz, dolgoznunk kellett, hétvégén mosás, főzés, takarítás, állandó rohanásban voltunk, nem nagyon volt segítség sem. Most kipótolhatom. Képzem magam, követem a neten  a gyermeknevelési tanácsadást, sőt egy hírlevélre is feliratkoztam. Igaz  a “mesterem”, Popper Péter szerint könyvből nem lehet nevelni, ez jön az anyai ösztönnel. Teljesen igazat adok neki, de azért jól jön egy-két tanács. Készülök az unokám óvodái életére. Újabb feladatom van. Ezért nem rendít meg a közeledő 70. év.

Sári

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Nagypapák és unokák – Beszédes fotók

Boldog lehet az, aki ilyen szép képeket őriz a fényképalbumában.

 

Papó, papi, tata, nagyapó, papóka, nagyatya,  nagypapi, öreg, – számtalan kedves neve van, nekem csak NAGYPAPA.

A nagypapa a nagymama oldalbordája, ki ha kell, ül csendesen, vagy éppen az unokájának fúr-farag játékot, vagy mesél a fiatalkoráról. A nagypapa legdrágább kincse az unoka.

Kár, hogy én a négy nagyszülőmből csak az anyai nagymamámat ismertem. Talán most visszaemlékezve hiányoznak nekem a nagypapák. Eljátszom a gondolattal, mit veszíthettem. Hiányzik az emlékeimből a nagypapa mosolygós, néha csodálkozó tekintete. Remegő keze, ahogy átölel és az ölébe ültet, vagy csak fogja a kezem és sétálni visz.

Aki nem ismerte nagyapját, valamit veszített. Boldog lehet az, aki ilyen szép képeket őriz a fényképalbumában. Irigykedem. A képeket nézegetve megszólaltak a szereplők. Hallgassátok, miket mondtak nekem!

A sorozat első része:

Nagymamák és unokák – beszédes fotók

 

Azért van szemüvegem, hogy jobban lássalak.

 

 

Hoztam virágot neked és a mamának is.

 

 

Megyek nagyapi, nem kell noszogatni.

 

 

Nagyapa, a puszitól meg fogsz gyógyulni.

 

Papa, te szoktál így csinálni?

 

 

Látod ezeket a képeket?  Itt még én is kisfiú voltam.

 

 

Kis unokám, látod ott fenn, a madarakat?

 

 

Ugye jó, papi, hogy tologatlak?

 

 

Van egy titkom, de ne mondd el apának, jó?

 

 

Kifestem a körmöd, és olyan szép lesz, mint az enyém.

 

 

Ugye, mi jó barátok vagyunk?

 

 

Amikor meglátogatnak az otthonban az unokáim …

 

 Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Miért jó közös blogot írni?

Egy közösség részének lenni jó!

 

baratsag

 

Az úgy kezdődött hat évvel ezelőtt, hogy indítottam egy blogot. Így hangzott  a 2010. május 27-én kelt, első poszt:

Küzdök az elnevezéssel. Minek is nevezzem azokat, akikhez szólni szeretnék, illetve akik közé magamat is sorolom. Idősek? Öregek? Ezüst korúak? Őszikék? 60+? Valahogy egyik sem tetszik. Kitaláltam egy nevet. Mondjuk hívjuk magunkat régiségeknek. Hogy tetszik ??? Olyan megmosolyogtató, ugye? Ha igen, akkor pont jó, mert azt szeretném, ha nem keseregnénk, hanem mosolyognánk magunkon. Ha nem szégyelnénk a korunkat, hanem elfogadnánk, sőt akár örülhetnénk is neki. Találjuk ki, hogy mi is a jó benne (mert a rosszat ugye nem kell kitalálni). És találjuk ki, hogy hogyan lehet élvezni, széppé tenni, – ha még előtte vagyunk – megtervezni. Érezzük jól magunkat együtt – más korosztályokat nem kizárva – mert hát nekünk mégiscsak megvannak a magunk élet helyzetei, gondjai és örömei. Erről szeretnék írni és erről szeretném mások gondolatait is olvasni.”

Azóta hat év telt el, 14-re bővült a blogban író régiségek száma. Úgy gyarapodtunk mint egy kis-gömböc. Mindig újabb barátok, rokonok, majd olvasók csatlakoztak hozzánk szerzőként, és mindannyian megtapasztalták az írás és a közösségi lét nagyszerűségét.  Összesen mintegy 800 posztot írtunk eddig és a facebook csoportunknak több, mint 3900 kedvelője van.

Az ország különböző részeiben lakó bloggerek  évente legalább egyszer találkozunk (két külföldön élő bloggertársunk sajnos nem tud ezeken az összejöveteleken résztvenni). Legutóbb idén ősszel találkoztunk, ahol többek között azt is megünnepeltük, hogy idén áprilisban a hónap közösségi blogja lettünk a Cafeblog bloggereinek szavazatai alapján.  Az a baráti érzés, ami a találkozásokon mindenkit hatalmába kerített, azt jelezte, hogy a blog az íráson kívül egy közösséget, a valahová tartozás, a közös siker érzését is nyújtja számunkra.

Számomra a blog egy éltető közösséget, napi feladatot, sikerélményt, kihívást jelent. Egy helyet, ahol írásaim megjelenhetnek, ahol kíváncsiak a gondolataimra. Ablak a világra, ahol “régiségként” is alkothatok valami hasznosat, ahol „kvázi” munkatársi közösségben lehetek szeretett emberek között.

Cecilia

blogtali-2016

Blogtali 2016

 

A bloggerkedés pozitív élményeket ad

Vica vagyok és szerencsés, hogy a Régiségeknek  blogger közösségnek tagja lehetek.

Nem gondoltam volna, hogy egy Fecebook oldal  rendszeres látogatása oda vezet, hogy egyszer tagja leszek egy szuper csapatnak. Én, mint az egyik kakukktojás, nem régi ismeretség, nem iskolatárs, nem egy baráti társaságból kerültem a közösségbe, hanem csak úgy a messzeségből és földrajzilag messziről.

Szeretünk a régi időkre visszaemlékezni, nosztalgiázni, retró dolgokat feleleveníteni és közben kíváncsivá tenni másokat. Ez a kíváncsiság hozott össze engem is, a jó humorú, barátságos társasággal. Ez egy jó kis csapat. Jó dolog minden nap leülni a géphez és az éteren keresztül érezni, hogy vannak jó barátaim. Igen barátságok is kialakultak a közel két év alatt, melyet a blogger találkozó alkalmával ápolunk és személyessé teszünk. A találkozás újra és újra közelebb hoz egymáshoz bennünket.

Így volt ez évben is, amikor Budapesten a kíváncsiságom kielégítésére megtekintettük egy érdekes, nem mindennapi helyet, ahová álmomban sem gondoltam, hogy eljutok. Az ősz folyamán két blogger barátnőm több száz kilométert utazott gyönyörű hegyvidéki lakókörnyezetembe, hogy együtt barangoljunk pár napig a mesés északkeleti hegyekben. Még fel sem dolgoztuk az együtt töltött élményeket, de már meghívást is kaptam újabb élmények begyűjtésére. A napfény városába lettem invitálva, melynek szívesen fogok eleget tenni.

Hogy mit ad nekem a mindennapi bloggerkedés, időnként az írogatás? Hát mindent, ami az élet showjához kell. Vicceset, szomorút, édeset, savanyút, búfelejtőt, világra ablakot nyitó ismeretet, ami boldoggá tesz. Javítja az életminőségemet, pozitív élményeket ad, és arra sarkal, hogy gondolkodjak újabb és újabb élmények megírásán. Ez karban tartja az agyamat, a memóriámat.

Közösséget formálunk, kedélyesek vagyunk, mi  nők,  anyák, és nagymamák, akik derűsen néznek előre, de visszafelé is.

Vica

 

Az írással feledésbe merült kreativitásomat vadásztam elő

Két éve írogatok a blogba, és ez elkerülhetetlenné tette, hogy megtanuljam az internet csínját-bínját. Tanulási folyamatom most és mindörökké tart.  Az írással, mely szenvedélyemmé vált, rég feledésbe merült kreativitásomat vadásztam elő.  Örömöt szerez az önkifejezésnek ez a formája. Minden téma felvetődése, gondolataim megfogalmazása, majd megosztása szellemi izgalmat okoz, egyben önismerethez vezet, mivel újra élem, sőt átértékelem, idősebb, tapasztaltabb énem rostáján átengedem a velem történteket.

Boldog vagyok, amikor gyerekkori ismerősöktől, barátoktól visszajelzést, kommentet kapok a közös emlékek felidézésekor, sőt ők is hozzáteszik a saját érzéseiket, mosolyogtató kalandjaikat. A blog által mintegy naplószerűen rögzíthetem életem fontos mozzanatait, családommal kapcsolatos örömeimet, fájdalmaimat. Ezzel emléket állíthatok őseimnek, eltávozott szeretteimnek.

Mint egyedül élő Régiségnek nagyon fontos az a véleménycsere, társalgás a legkülönbözőbb témákban, amit blogunk mozgalmas élete ad napi szinten az éteren keresztül. Bloggertársaim kivétel nélkül jóindulatú, intelligens emberek, akiknek humort sem nélkülöző pozitív életszemlélete, nyitottsága, humanitása példát mutat. Írásaikon keresztül betekinthetek az én városi életformámtól eltérő létezésekbe, régi falusi dolgos, küzdelmes életekbe, másoktól új recepteket, háztartási praktikákat kapok.

Végül, de nem utolsósorban virtuális ismeretségből igaz barátokat szereztem, akik sokszor nagyobb érdeklődést, bíztatást, támogatást adnak blogbeli munkámban, mint családom tagjai.

Köszönet mindenért!

Annaróza

Blogtali 2014

Blogtali 2014

 

Mintha egy nagy család lennénk

Internetezem. Elég sokat. Jórészt a közösségi oldalamon, ismerőseim által megosztott posztokat nézegetem. Így akadtam rá egy blogra, amely felkeltette érdeklődésemet. Habozás nélkül rákattintottam, elolvastam, és miután tetszett is, lájkoltam.  Szokásomtól eltérően egy-két mondattal kommenteltem is. Ártatlan, hétköznapi, befőzéssel kapcsolatos hozzászólásom volt. Szerintem. Nem így gondolta az oldal szerkesztőnője. Kérésére a kommentből írás lett. Az első blogírást követte a többi. Az oldalon való jelenlétem és írásaim következménye lett a közelebbi ismeretség kialakulása a már régebben itt munkálkodó  bloggerekkel. Az okos, kulturált, nyugodt légkör, az egy hullámhosszon való sok beszélgetés során  barátsággá fejlődött ismeretségünk. Bár a barátság egy ideig csak virtuális barátság volt, mégis annyira valószerűnek tűnt  a „hiteles” profilképeink, fényképeink, őszinte chateléseink révén, mintha ténylegesen ezer éve ismertük volna egymást. Egy olyan közösségbe csöppentem, amire éppen akkor, és ott olyan szükségem volt, mint egy falat kenyérre. Az őszinte megnyilvánulás, egymás iránti  tisztelet, megbecsülés,  bizalom jellemezte és jellemzik ma is ezt a kis közösséget.

Mindezeket  megerősítette az első személyes találkozás, a blog szokásos évi összejövetelén, amelyre egy pesti, belvárosi hangulatos étteremben került sor. Bárki ismeretlen meg nem mondta volna, hogy mi, ott, és akkor, néhányan, életünkben először találkoztunk egymással. Úgy beszélgettünk, csevegtünk,  mintha egy nagy család lennénk. Ezt követő héten, egy hegyvidéken élő bloggertársunk a lakhelyére invitált bennünket hosszú   hétvégére. Néhányan, túrakedvelők eleget is tettünk ezen meghívásnak.  Az együtt töltött napok  felejthetetlen emlékeim közé tartozik. „Régiség” lévén (koromat tekintve) megtapasztaltam egyet és mást, tudom, ritkaság számban található olyan kis közösség, amely ennyire „egy húron pendül”, amely tagjai ennyire tudnak örülni egymás sikerének, segítik, biztatják egymást.  A véletlen sodort közéjük, amikor éppen a legnagyobb szükségem volt egy ilyen elfogadó-befogadó, munkájukat, egymást tisztelő, becsülő közösségre. Célom, feladatom, munkatársaim, új barátaim lettek, akik tisztelnek, becsülnek magamért, munkámért. 

  Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Karácsonyi angyalposta – írjatok ti is!

angyal2 

Az angyalok városából minden gyermek kívánság-levelére válaszolnak.

Németországban, a Rajna-Rurh vidéken található Engelskirchen, ez a vidám kisváros, mely nemcsak a jó levegőjéről és történelmi műemlékeiről  híres, hanem arról is, hogy itt lakik a Jézuska, és minden karácsonyi kívánság-levélre válaszol.

 

angyal

Látogatásom során tudomást szereztem arról, hogy itt nagy élet folyik karácsony előtt. A monda szerint, ebben a városban, melynek neve  magyarul angyaltemplomot jelent, kis angyalkák lakoznak. A  angyalkák minden évben karácsony előtt várják a kis és nagy apróságok kívánságokkal teli leveleit. A gyerekek a világ minden országából saját nyelvükön írnak és rajzolnak az angyalkáknak. Én itt vagyok a városban, látom a készülődést, és a posta mellett azt a nagy sárga postaládát, amibe a leveleket gyűjtik.

 

postalada

1985-ben kapott Engelskirchen egy levelet egy gyermektől, aki Jézuskának az Angyaloknál címmel adta fel a karácsonyi kívánságlevelét. A város postájának dolgozói felnyitották a levelet és válaszoltak a gyermeknek, hogy ne okozzanak neki csalódást. Azóta működteti a német posta az angyal postát ebben a városban, hogy a levél feladóinak örömet szerezzenek. A város postájának dolgozói és önkéntesek sokat segítenek az angyaloknak a több ezer levél elolvasásában és megválaszolásában. 🙂 A levelek a világ 50 országból érkeznek. 

Minden levél megválaszolásra kerül egy válaszlevéllel, mely karácsonyi bélyeggel és különleges  pecséttel van ellátva.

pecset

A Karácsony a legtöbb ember számára egyet jelent az otthon melegével, az ajándékozás örömével és a gyermekek kívánságainak teljesítésével. Aki szeretné, hogy gyermeke, vagy unokája az angyalok városából egy ilyen díszes levelet kapjon, az segítsen neki a levelet megírni (ki tudja, hátha az angyalkák a levélben foglalt kérést is teljesítik ). A levelet írhatja mindenki az anyanyelvén, az angyalkák minden nyelven értenek.

 

level1

Ezt üzeni az angyalka: Drága gyermekek! Szenteste előtt legkésőbb három nappal érkezzen meg a levél a postára, hogy válaszolni is tudjak.

Cím :  Christkind 41777 Engelskirchen, Németország.

Ami nagyon fontos: Legyen a  borítékon, vagy a levélben feladó!

Vica

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Darvak a Hortobágyon

Madár migránsok kukkolása

 

daru6

 

Csodálatos látvány tárul elénk: sok-sok tízezer madár álldogál a vízben, szorosan egymás mellett, félig már bóbiskolva.

 

Kora délután van, kihalt a vidék, csak egy-egy kósza autó előzi meg a kisbuszt, amin haladunk a cél felé. Hirtelen dugóba kerülünk, sok-sok személykocsi araszol előttünk – mint pillanatokon belül kiderül – ugyanoda, ahová mi. A kocsikból kiszálló utasok fele kisgyerek; a mi kisbuszunk utasai, bizony, a korfa tetején, annak is a legcsúcsán ücsöröghetnének, azaz idős emberek.

Bandukolunk a lápos-zsombékosból kicsit kiemelkedő kocsiúton; kétoldalt a nád eltakarja a láthatárt. A délutáni égen csak itt-ott villan ki az ég kékje, a nap néha átdereng  a felhőkön. Közben messziről folyamatos, furcsa, halk, valamiféle fúvós hangszer hangjára emlékeztető zajt hallunk. Az út most már egy félig leeresztett halastó partján vezet; a halak nyüzsögve ficánkolnak a zsilipből zúduló friss víz közelében. Egyik-másik magasra “ugorva” próbál kiszabadulni a tömegből.

 

daru7

 

A récék csöndesen úszkálnak a vízben, egy-egy gém álldogál merengve. Hirtelen krúgatást, gyenge “trombitaszót” hallunk fentről: kezdenek gyülekezni a darvak. Először csak egy-egy kis csapat tűnik fel, és el is tűnik a túlparti zsombékosban. Fiatal, jól felkészült vezetőnk egy állványra szerelt távcsövet is hozott: azon át jól látjuk, hogyan ereszkednek le a madarak a sekély vízre: az éjszakai szálláshelyre.

Egyre erősebb a fentről jövő zaj, egyre több és nagyobb, egymásba fonódó-keveredő, ékalakú csapat jelenik meg az égen. Néha szinte az egész égboltot mozgó V-betűk,  hason kúszó ipszilonok, k-betűk borítják be, hisz közeledik az alkonyat. A darvak befejezték a napközbeni táplálkozást, a közeli szántókon-mezőkön végzett bogarászást-egerészést és a kukoricakombájnok után ottmaradt kukoricaszemek felcsipegetését:  éjszakai pihenőre gyülekeznek.

 

daru3

 

A nap már alacsonyan száll, a felhőkön át megvillan a fény a vizén, a partközeli vízben álldogáló madarak fekete sziluettje még a földhözragadt realistákat is lelkes “nézd, milyen gyönyörű!” kiáltozásra készteti. Aztán lassan ritkulnak a madárcsapatok az égen. A távcsőbe nézve viszont,  ha nem is csoda, de csodálatos látvány tárul elénk: sok-sok tízezer madár álldogál a vízben, szorosan egymás mellett, félig már bóbiskolva. Néha még fel-feltűnik egy-egy kisebb csapat, és leereszkedik a még szabad helyekre. Lassan vége a napnak, a krúgatás is elhalkul – eljött a darualvás ideje.

 

daru4

 

Azért mégis, mit keresnek a darvak a hortobágyi tavak közelében az ősz közepén? A magyarázat nagyon egyszerű: mint a többi, Északról Délre vonuló vándormadár, ők is pihenőhelyet, jó kis “wellness-szállót” keresnek a nagy út közben, ahol erőt, energiát gyűjthetnek a még hátralévő hosszú útra. A fiatalok már a “szülőkkel” együtt kelnek útra. Skandináviából, Észak-Oroszországból  Afrikába, esetleg Dél-Spanyolországba tartanak. (Az ornitológusok valószínűleg mély megvetéssel olvasnák ezt az elnagyolt leírást.) Kell hát egy kis lakomázás, dagonyázás valahol útközben az erőgyűjtésre. 

 

daru5

 

Na de mégis, akkor mi ezeknek a migránsoknak az igazi hazája? Hát… azt hiszem, ahol kibújtak a tojásból. A darvak, meg a többi vándormadár esetében a “haza” nyilvánvalóan a nyári lakhely: tehát az északi tájak.

Nekünk meg marad az öröm, hogy évente egyszer valami picit láthatunk a természet csodálatos működéséből.

Luca

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Esküvők régen és ma

 

Egy hagyományos falusi, egy modern, és egy négy évtizeddel ezelőtti lagzi.

 

ditta-and-lajos

Lányom és vejem

Négy évtized alatt nagyot fordult a világ! A mi, 41 évvel ezelőtti esküvőnk az akkori szokások szerint zajlott. Azzal indult, hogy a vőlegény és a rokonsága eljöttek hozzánk a lakásra, volt egy kis vendéglátás, majd a násznép gyalog átsétált a városházára, ahol  az anyakönyvvezető előtt a  hivatalos, polgári  szertartás folyt.  A  vőlegényt és menyasszonyt viszont külön-külön kocsival szállították az esküvő színhelyére. Olyan álomszerű volt az egész – szinte nem is emlékszem, hogy mit mondott az anyakönyvvezető.  Ezt követően, már mint férj és feleség átsétáltunk a közeli fényképész stúdióba, a vendégsereg pedig városunk patinás szállodájába. Konszolidált lagzi volt a szálloda Rózsaszín termében,  ahol gyönyörűen meg volt terítve, élő zenekar húzta a talpa alá valót  és jó volt a hangulat. Tíz évvel korábban ugyanebben a teremben volt az érettségi bankettem is.

 

regi

Férjem hosszú hajjal, én Angela Davcis frizurával

Az akkori divat szerint a férjemnek, – aki  már sajnos nincs közöttünk -, hosszú haja volt, frakkot kölcsönzött az alkalomra, nekem pedig “Angela Davis” frizurám volt. (Angela Davis polgárjogi harcos volt és ő hozta divatba  az afro frizurát). Ebből aztán egy kis vidámság és izgalom is adódott, ami negyven év távlatából is emlékezetes maradt. A férjem kitalálta, hogy drótra fűz gyöngyszemeket és azt tesszük a hajbozontomba. Ez jól is mutatott, a baj akkor jött, amikor a menyasszony-tánchoz átöltöztem és a gyöngyszemeket ki kellett volna venni a hajamból. Csakhogy a drót nem engedte és téptük-rángattuk mire kivettük, természetesen sok-sok hajjal együtt. 🙂

 

ditta-and-lajos-3

Elöl a zenészek húzták a talpalávalót

A lányunk lagzija négy évvel ezelőtt volt. A vejem egy hajdúsági városkában született és a szülei szerették volna, ha ott ünneplünk. Igazi “falusi” lakodalom volt. Én már egy héttel előtte odautaztam. A vejem édesanyja, szakácsnő lévén irányította a munkát. Sütemények sütésével kezdtük, ez ment 3 napig jó hangulatban, öten-hatan voltunk asszonyok, így serényen ment a munka. Következett a disznóvágás, majd a 2 birka feldolgozása. A tyúkokat “készen” kaptuk. Maga a vacsora nem a háznál volt, hanem egy iskolai étteremben, amit a gyerekeink és a barátaik díszítettek fel. Egy pénteki napon éjfélig készítették a dekorációt, majd mindenki pihenni tért.

ditta-and-lajos-4

A zebrán a menetből táncra perdültek

A kislányom és a vőlegénye gyalog indultak haza, szép májusi éjszaka volt. Egyszer csak angol szót hallanak, ami felettébb szokatlan volt a kis városban. Miután ők  Walesben élnek, tudnak angolul, beszédbe elegyedtek velük és elmondták, hogy a másnapi esküvőjükre készülnek. Kiderült, hogy a vendégek Írországból jöttek, és megkérdezték a fiatalokat, hogy elmondhatnak-e értük egy imát, majd körbevették őket és úgy imádkoztak értük. Aztán szép csöndesen eltűntek az éjszakába. Nem hiszitek el, tizenketten voltak, mint az apostolok! És ez mind a katolikus és a református templom közelében történt, mert majdnem egymás mellett vannak. Amikor a gyerekek ezt elmesélték reggel, mindenki nagyon meghatódott, és a történet rányomta bélyegét az egész napra. Csodálatos meleg, napsütéses idő volt, az ifjú pár egész nap csak mosolygott és békében, jó hangulatban zajlottak az események. Délben a háznál gyülekezett a vendégsereg, megjött a vőfély, a zenészek, és a “lánykikérő” után elindult az esküvői menet gyalog. Elöl a zenészek húzták a talpalávalót, a férfiak kezében borosüveg, és aki arra jött, mindenkit borral kínáltak. A forgalom is megállt rövid időre, mert a zebrán a menetből többen táncra perdültek. Reggel hét óráig mulattunk. Szerencsére vidéken még tartják a hagyományokat.

 

tordasi

A modern esküvő

Idén szeptemberben hivatalosok voltunk egy igazi, modern esküvőre. Unokahúgom és párja döntöttek úgy, hogy hosszas együttélés után összekötik az életüket. A színhely Martonvásártól nem messze, Tordason volt, ott is egy tóba nyúló földnyelven, a szabadban, és a mellette épült western faluban.

 

western-falu

A western falu

Úgy tűnik, az égiek nagyon pártolják az esküvőket, mert ezen a napon is nagyon szép idő volt. Az ifjú pár nagyon szép volt és sugárzott a boldogságtól.  A szertartást egy református tiszteletes tartotta, aki egy megható esketési beszédet mondott, de a násznép nem sírt, hanem nevetett. Ha nem esküvőn hallom, azt mondom életem legjobb stand up comedy előadását láttam. Utána átvonultunk a western faluba, ahol a vacsora kezdetéig játszhattunk, szórakozhattunk. Egy teljesen laza, jó hangulatú, felszabadult  “buli” volt. A szertartás után a fiatal pár kérésére átöltöztünk, sokan farmerbe és laza öltözékbe, hiszen ez nagyon jól illett a környezethez. Jól érezte mindenki magát, ilyenkor sajnálom, hogy elmúlt a fiatalságom…

Sári

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hetvenévesen teljesült az álomút

Egy meglepi utazás Rómába

szent-peter-ter

Furcsa érzéseim voltak, mintha álmodnám az egészet.  

   Jé, hát itt vagyok Rómában? Csak föl ne ébredjek!

 

Két kedves barátnőim, Lili és Annaróza elhívtak néhány napos tartózkodásra Sopronba. Igaz, a 70. születésnapom pont ez időre esett, de sebaj, az unokám úgysem lesz itthon, a munkája Németországba szólítja, a közös családi ünnepség elhalasztva egy héttel. Minden szuperül alakult, úgy terveztük, hogy az unokám felvisz majd autóval Pestre, ott fogok találkozni a két barátnőmmel, akikkel tovább megyünk Sopronba. Remek! A lányom és vejem is csatlakoztak hozzánk, (munkaügyben ők is Pestre tartottak), így négyen ültünk be az autóba. Milyen praktikus! Dani unokám nagyon jól vezet, gyorsan fel is értünk, de Pest alatt nem jó irányba kanyarodott, a Ferihegyi repülőtér felé vette az irányt. Hoppá! – Nem jó felé mész kisfiam! Ugyebár hát ki legyen szemfüles, ha nem a 70 éves nagymami a hátsó ülésen?! Dani készségesen felajánlotta, hogy üljek én a kormányhoz, ha jobban tudom az utat… Ejnye! Hát nem azért mondtam! A lányom szerint itt van valami rövidebb út, azon ha átvágunk, gyorsabban beérünk a városba… Elhittem. Na, én aztán tényleg mindent elhittem! Csak amikor beparkoltunk a reptéren, akkor kezdtem jajveszékelni, hogy miért álltunk meg, lekésem a soproni vonatot, mit szólnak a barátnőim, jajmileszvelem, mégiscsakmitcsináltok, mértpontareptéren, jajderémes!

 

fontana-di-trevi

Amikor aztán a lányom elővette a bőröndömet, kinyitotta(!), kezdte a gondosan csomagolt holmijaimat összeturkálni, gyanút fogtam … Mire készülnek ezek???   Néhány dolgot kivett a csomagomból – ne izgulj anya, ezeket Dani hazaviszi -, bezárta a bőröndöt, elővettek a csomagtartóból még két kisebb bőröndöt, egyet a lányomnak és a másikat a vejemnek, elköszöntek Danitól, és “gyere anya, menjünk be a váróba, onnan pedig majd becsekkolunk!” jelszóval indítottak befelé! Tejóisten, mindazösszes szentekkel, hát mi történik velem? Hová megyünk így hármasban? De csak nevettek, hogy “ne izgulj anya, mindent megtudsz majd időben, nyugi!” Nyugi! Könnyű azt mondani, a szívem majd kiugrott, hová visznek vajon? A lányom azt mondta, hogy mondjak három várost, ahová szívesen repülnék. Fontossági sorrendben a válaszom: Róma, Velence, Prága! Töprengett picit a lányom és azt mondta, igen, benne van a háromban az úticél, de még mindig nem tudtam, hol fogunk landolni. Csak amikor láttam kiírva, hogy Róma, Fiumicino, akkor hittem el, hogy ez nem mese, nem álom, repülünk Rómába! Menetidő: 1 óra 10 perc! Nahát, mintha vonattal Sopronba mennék! És kezdetét vette az álomút, amire mindig vágyakoztam, de teljesen elérhetetlen volt számomra. Most, 70 évesen a gyerekeim jóvoltából teljesült az álmom, várt minket Róma!

forum2

Róma nem várt hiába, megérkeztünk, megkerestük  a Termini pályaudvarra vivő vonatot, azzal mentünk be a városba. A pályaudvartól nem messze, a Via Nazionalén volt a szállásunk, nagyon jó helyen, a Repubblica tér közelében, ahonnan a metróval bárhová eljuthattunk. Furcsa érzéseim voltak, mintha álmodnám az egészet, jé, hát itt vagyok Rómában? Ez egészen biztos? Csak föl ne ébredjek, ne tűnjön el ez az álom!

 torta

Nem tűnt el, alighogy leraktuk a bőröndjeinket, máris indultunk Rómát felfedezni. A hotelből kilépve a forró római utcákon hömpölygő hihetetlen embertömeg valóságossá tette az álomképet. Úristen, hogy fogunk itt tájékozódni, hogyan találunk el a számunkra fontos épületekhez, műemlékekhez? Kezünkben a térképpel mindenhová eltaláltunk, elsőként a Repubblica téren lévő Santa Maria degli Angeli e dei Martiri templomba mentünk be, ami a szokatlan, egyszerű külső megjelenése ellenére nagy hatást tett ránk. Ez a bazilika hatalmas méretű, csodás szobrok, freskók díszítik, és  a különlegessége a XVIII. század elején készült, a padlón húzódó 45 méter hosszú meridián vonal, vagyis délkör, amely jelenleg is napóraként funkcionál. Itt van Galilei szobra is elhelyezve. Jó néhány templomot bejártunk, hiszen Rómában mintegy 900 templom van, de ez a bazilika igen nagy hatást tett ránk. A hotelünk utcájának a végén a II. Viktor Emánuel emlékművön csodálkozhattunk el, hatalmas méretei vonzzák a turistákat, körülötte-előtte tolongott szinte egész Róma. A fiatalok találkozóhelye is, a kis robogóknak se szeri, se száma.

angyalvar

Metróval mentünk át a Vatikánba, de ez sem volt a szokásos út, mert a Tevere előtt a metrószerelvény kibújt a felszínre és a hídon ment át a Teverén, nem pedig a folyó alatt, ahogy Pesten megszoktuk. Kevés gyaloglás után elénk tárult a Szent Péter tér, a Szent Péter bazilika hatalmas tömbje, a szobrok, a szökőkutak, a bebocsátkozni kívánók kígyózó sora. Itt aztán elfogy a levegőnk a szépségek ilyen töménységétől, a bazilika megdöbbentő méretétől. Bejutás után az első utunk a Pietához vezetett, ahol a tolongó tömeg álmélkodott Michelangelo szobrának megható szépségén, a márvány ragyogásán, az egész mű feledhetetlen látványán. Sok szépséget csodáltunk meg, de rám ez a szobor tette a legnagyobb hatást. Többször visszakanyarodtam hozzá, álltam előtte és mondogattam magamban, biztos hogy ez mind velem történik? És ha igen, mivel érdemeltem ki ennyi gyönyörűséget?

A vatikáni sugárúton tovább menve Hadrianus császár síremlékéhez, az Angyalvárhoz értünk. Aki kedveli az operát, Puccinit, az nem tudja kivonni magát az Angyalvárban játszódó Tosca hatása alól. Hallottam magamban Tosca imáját, Cavaradossi Levéláriáját… a boldogságom leírhatatlan volt.

 etike3

Voltunk a Colosseumnál, a Palatinus-dombon, láttuk a diadalíveket, Traianus oszlopát, a hétköznapi Rómát, amely egyáltalán nem hétköznapi, mert az nem lehet hétköznapi, ahol lépten-nyomon műemlékbe, templomba, szökőkútba (2000 van belőle), válogatott szépségekbe ütközünk.  A Piazza di Spagna, a Fontana di Trevi, a mellékutcák sem mellékes bája, a háztetőkön viruló teraszok dús növényzete, mind-mind elvarázsoltak bennünket, csak az időnk volt véges, jönnünk kellett haza.

Ennyi élmény, szépség, csoda után kissé nehéz szívvel hagytuk magunk mögött Rómát. Jó lenne viszontlátni, újból együtt tolongani az utcáin. De ne legyek telhetetlen, feledhetetlen élményt szerzett a családom ezzel az úttal, hálásan köszönöm nekik Sopron helyett Rómát!

                                                                                                                               A fényképek a szerző saját felvételei

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ideje az apró örömöknek

Élvezzük a pillanatot teljesítménykényszer nélkül!

pár

Mikor elérkezünk életünknek ebbe a szakaszába, már igencsak túl vagyunk életünk meghatározó, nagy örömein. Eljön az apró örömök a megszerzésének és  felfedezésének ideje.  Ezek a kis örömök sokszor karnyújtásnyira vannak, sőt olykor még a kezünket sem kell kinyújtanunk, csak a szemünket kinyitnunk, vagy éppen becsuknunk és átadnunk magunkat a pillanat varázsának.

Az ilyen kis pillanatok lépten-nyomon ott várnak ránk, ha nyitott szívvel, kíváncsi szemmel és lélekkel tudjuk megragadni őket. Egy eső utáni séta során, beszívva a vizes föld és a növények illatát, meglesve egy levélen ülő, fényt visszatükröző esőcseppet, időtlen szépséget és jó érzést szívhatunk magunkba.  Aztán feltöltekezve léphetünk tovább hétköznapi teendőink színterére.

esős levelek2

Minden nap tartogat örömre alkalmas pillanatokat. Nem kell messze tájakra utazni, hogy új, szemnek tetsző, vagy izgalmas dolgokat fedezzünk fel. Szálljunk fel a buszra, villamosra és szálljunk le  egy olyan helyen, ahol nem szoktunk járni. Vagy még ki se kell szállnunk, menjünk egy olyan vonalon, ami nem a szokásos útvonalunk és figyeljük, hol járunk, bámészkodjunk a járművön ülve. Ez a kíváncsiság, nyitottság az egyik kulcsa a kellemes percek megszerzésének.

Ahányan vagyunk, annyifélék a örömeink is. Egy  barátunk hangversenyeket hallgat a neten élőben, melyet  a világ másik részen játszanak éppen. Olyan izgalommal készül ezekre az előre meghírdetett hangversenyekre, mintha személyesen is részt venne az eseményen. Egy szomszédasszonyom a minap egy nagyon régi, tintával, dőlt betűs kézírással írt levelet mutatott, mely egy fiók mélyéről került elő. Megható volt, ahogy nemcsak ujjaival, de szemével is simogatta a levelet, amint kivette a borítékból és elém tette. Mesélt a nagymamájáról, akitől a levél származott. Engem is jóleső érzéssel töltött el a levél és a hozzá kapcsolódó emlékek.

madár

Aztán vannak azok a kis spontán, nem tervezhető örömök. Egy cukrászda teraszán ülve lettem figyelmes egy idősebb úrra, aki  nagy élvezettel  etetett egy kis verebet sütije morzsáival.  A madár minden morzsával elszállt valahova, majd  visszajött, és várta az újabb morzsát. Aztán a süti elfogyott és az idős férfi sajnálattal tárta szét a karját a madárka felé, magyarázatként, hogy nem tud több finom falatot adni.

Unokáimmal járva egy  játszótéren  a múlt nyáron felfigyeltem egy idős hölgyre, aki délutánonként többször megjelent, és csak úgy magában  leült egy árnyas fa alá és nézte a gyerekeket, majd senkihez sem szólva távozott. Egyszer úgy adódott, hogy szóba elegyedtem vele. Elmesélte, hogy azért szokott lejönni a játszótérre, hogy gyerekek között lehessen és hallgassa a gyerekzsivajt, mert nagy öröme telik ebben. Nincs gyerek a családban és így szerez magának kellemes órákat. 

Névtelen

Van egy barátnőm, akivel, ha találkozunk, végeláthatatlanul sorolja, mi mindent csinált, amióta nem találkoztunk. Ilyenkor mindig  feszengek és próbálom összeszedni magam, hogy hasonló hiper aktivitásról tudjak beszámolni, holott már régóta tudom, hogy a harmóniának, jókedvnek nem egyedüli forrása a teljesítmény. Aktív dolgozó korunkban belénk rögződött, hogy reggeltől estig teljesítenünk kellett, főként nekünk nőknek volt szükségünk bűvészmutatványokra, hogy hogyan tudjuk a munka mellett ellátni a családot, a háztartást, – nem is sorolom, mindannyian átéltük. Az aktivitás megőrzésére nagy szükségünk van nyugdíjas éveinkben is,  a sikerélményeink milyenségét azonban át kell értékelnünk. Ne csak akkor legyünk elégedettek magunkkal, ha megfőztünk egy ebédet, kitakarítottuk a lakást, vagy egy nagy utazást tettünk. Ne csak ezektől a kézzelfogható eredményt szülő eseményektől érezzük jól magunkat!  Hanem  attól is, ha átadtuk magunkat egy  fotelben ücsörgős, könyvolvasós délutánnak, vagy egy céltalan, kellemes  sétának, esetleg egy  hangulatos kávézásnak a párunkkal.  Ezek életünk apró luxusai.

Úgy is mondhatnám: élvezzük a pillanatot teljesítménykényszer nélkül! Nekünk már ez is jár.  

Cecilia

 

 

 

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Álommeló 60 évesen: egy bolt, ahol lélekdoktor is vagyok

turi4

Nem gondoltam, volna, hogy  nyugdíj után is dolgozni fogok. Mindig is azt mondogattam, csak egyszer menjek el nyugdíjba, soha, de soha nem fogok visszavágyni a munka világába. Nem arról van szó, hogy nem szeretek dolgozni, csak a számokat, a statisztikákat, no meg a problémákkal teli légkört nagyon utáltam már.

De ez a munka más. Kicsit fizikai, kicsit szellemi, néha pörgős, néha semmittevős.  De minden téren izgalmas és lélekmelengető, pláne akkor, amikor az emberek csak úgy megnyílnak egy idegen előtt. Szeretem, hogy minden nap ápoltnak  és csinosnak kell lennem, inspirál a sok szép ruha, mert a külsőmmel is kedvet csinálok a jólöltözöttséghez  az ide betévedőknek.

 

vica

A bolt,  ahol munkát vállaltam, egy olasz gyerekruha turkáló, ahol sok mindenki megfordul a várandós anyukától a nagypapáig. Ez az a hely, ahol te vagy a főnök és a beosztott egy személyben, ahol minden kívánságot  neked kell teljesítened.  Itt rögtönözni is kell, mert a vásárló a legolcsóbban, a legjobbat szeretné. Az igények valahogy így hangzanak: – Valami stílusosat, egyénit szeretnék, vagy:  – Segítség! Én azt sem tudom, mit kell ráadni egy pici babára, amikor megszületik.

Az ilyen mondatoktól az elején kissé felhúztam a szemöldököm, de hamar rájöttem, hogyan kell kezelni a helyzetet. Mára, úgy fél év után, elmondhatom, mindent tudok, mindenhez értek itt a bolton belül. Tudok pár perc alatt felvarrni egy leszakadt gombot, vagy előteremteni a zsákból a hőn áhított ruhácskát, netán csak helyeselni az éppen aktuális anyuka-gyerek problémát. És néha hallgatni is tudok hosszú perceken át, amikor kiöntik a szívüket az emberek, csak úgy spontán, majd  megkönnyebbülten továbbmennek. A jutalmam, sose marad el: egy mosoly, egy köszönöm, vagy egy gyermek puszi mindig kijár érte.

 

turi3

 

Volt egy eset, amikor bejött a boltba egy fiatal pár 2 év körüli kisfiúval. A papa rögtön rászólt a gyermekre, hogy semmihez nem nyúlni, szót fogadni,  és ezzel viharosan el is távozott. Az anyuka elkezdett turkálni, a gyermek meg hozzákezdett bömbölni. Erre én finoman magamhoz húztam és halkan fülébe súgtam, hogy gyere, nyugodtan szedd szét a boltot, nyúlj hozzá mindenhez és keress magadnak valamit. És lám, a kisfiú csak úgy bámult rám a nagy szemeivel, és abbahagyta a sírást. Eközben anyuka  próbálgatta gyermekére a ruhácskákat, és ő szótlanul tűrte. Távozáskor a gyermek visszaszaladt hozzám és kivéve a cumit a szájából tartotta kis pofiját egy puszira. Hát nem egy aranyos?  Azt mondják, a gyerekek megérzik, ha szeretik.

Egy másik eset mély nyomot hagyott bennem. Ápolt, jó megjelenésű, középkorú hölgy  lépett be a boltomba. Magának szeretett volna valamit vásárolni, mivel a konfekció méret nem volt jó rá. Kicsi, sovány, törékeny termete egyből szembeötlött. Mivel senki más nem volt ebben az időben az üzletben, a nadrágok között keresgélve elkezdődött a beszélgetés. Hamar megtudtam, hogy munkanélküli tanárnőként tengeti életét, beteg édesanyjával él egy fedél alatt. Az árvíz tönkretette lakását és tönkrement a házassága is. Éppen  utazni készült, hogy a börtönben  meglátogassa barátját, aki szerinte ártatlanul ül előzetes letartoztatásban. Hm!  Mit mondhatok ezek után? Remélem tudtam könnyíteni a lelkén azzal, hogy meghallgattam, még ha kézzelfogható segítséget nem is adhattam. A mosoly és a barátságos búcsú itt is megvolt. Havonta egyszer én is elsétálok a fodrászomhoz és kiöntöm a szívem, mert nekem ö a lelki szemetesládám.

 

turi2

 

Ez nekem az álommunka, ahol jól érzem magam. Ha tehettem volna, ezt csinálom 40 éven keresztül. Ezért a munkáért szívesen kelek minden reggel, szépen, csinosan felöltözöm, estére kellemesen  elfáradok, és még pénzt is keresek. 

Vica

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!