Régiségeknek

A kis dolgok nagynak számítanak

Amikor egy törlőkendő javít a beteg közérzetén

Kedves, régi barátnőmet látogattam meg a minap. Amióta idős, beteg édesanyját otthon ápolja, gyakrabban ugrom fel hozzájuk. Ifjúkori barátnők lévén Katával, jól emlékszem azokra az időkre, amikor sokat voltam náluk, együtt tanultunk estébe nyúlóan. Ilyenkor barátnőm édesanyja mindig valami finom vacsorát készített nekünk, tanulástól elfáradt diákoknak, vagy valami sütit készített be, hogy azt rágcsáljuk tanulás közben.  A barátság Katával később is megmaradt, s bár életünk más irányba vitt bennünket, miután a gyerekek mindkettőnknél kirepültek otthonról, kezdtünk újra gyakrabban összejárni.  

Kata életének egy nem várt fordulata következett be nemrég, amikor anyukája hosszas betegeskedés következtében annyira leesett a lábáról, hogy nem lehetett tovább otthon egyedül hagyni, így Kata magához vette őt a lakásába, hogy otthon ápolja. Azóta én is gyakorta felnézek hozzájuk, hogy az ágyhoz kötött Edit néni életébe egy kis színt vigyek, s barátnőmet addig néhány órácskára mentesítsem az egész napos betegfelügyelet alól.

Legutóbbi látogatásomkor saját süteményemmel állítottam be hozzájuk, amit Edit néni örömmel megkóstolt, majd a régi dolgokról beszélgettünk, hogy milyen volt, amikor fiatal volt és mi gyerekek voltunk. Ilyenkor mindig jókedvre derül, feledve komoly betegségét, kiszolgáltatott helyzetét. Ebben a viszonylagos jókedvében vont bizalmába elpanaszolva, hogy állapotának egyik legnehezebben elviselhető panasza az inkontinencia. Könnyekkel a szemében, de nevetve mondta el, hogy azt játsszák a lányával, hogy megfordult a helyzet, most Kata az ő anyuka, ő pedig a kisbabája, akit pelenkázni kell.  Jót mosolyogtunk ezen a derűs-bús helyzeten.

 

 

Aztán látva, hogy nem terelem másra a szót, megmutatta az ágyban, a keze ügyében lévő Tena nedves törlőkendő csomagot és elárulta, hogy ezt nemrég használja és előnyös változásokat tapasztalt. A vizes, szappanos mosakodás és a törlés nagyon kikezdte a vizelettel szennyezett bőrfelületét, de most úgy érzi, hogy a vastag törlőkendő puha felülete sokkal kellemesebb, szárítani sem kell a használat után. Sőt ezekben a meleg napokban a törlőkendőt nemcsak intim területeken használja, hanem a karját, arcát is felfrissíti vele. És még az is jó dolog, magyarázta, hogy a törlőkendőt használat után az ember egyszerűen kidobja, és nem kell kimosni, mint egy textilanyagot. – Tudod, az én állapotomban ezek a kis dolgok nagy dolgoknak számítanak, mint a pici babáknál is, hogy ne pirosodjon ki a popsijuk. Valóban úgy láttam, hogy ez az apró változás reményekkel töltötte el. Jókedvűnek láttam, amikor barátnőm hazaérkezésekor elbúcsúztam tőle.  

Amikor kikísért, Kata még elmondta, hogy a bőrviszketés és irritáció valóban sok gondot okoz édesanyjának, és, úgy tapasztalja, a folyadékkal átitatott, speciálisan kialakított szálakból készült Tena nedves törlőkendő kíméletesen tisztítja és hidratálja a bőrt, így akár az egész testterület tisztítására is lehet használni. – Örülök, ha ezzel a kis dologgal is tudom javítani beteg anyám közérzetét – mondta.

Útban hazafelé elgondolkodtam azon, milyen ritka dolog manapság, hogy valaki ilyen szeretettel és törődéssel ápolja szüleit otthonában.  – Anyám felnevelt, aztán a gyerekeim nevelésében vette ki alaposan a részét, amióta az eszemet tudom, mindig mellettem állt. Ha most neki van szüksége az én segítségemre, mellette van a helyem – csengtek a fülembe Kata szavai.

                                                                                                       X

Cecilia

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy fürdőkádajtó csodás története

 

Újra tudok segítség nélkül  fürödni!

 

Megcsörrent a vezetékes telefon. Manapság már alig egy-két ismerős hív ezen, egyik közülük idős rokonom, Julika néni. Hangjában öröm és izgatottság volt érezhető. Titokzatos meghívást kaptunk tőle másnap délutánra. Julika néni egyedül él, régóta nem tudja elhagyni a lakást segítség nélkül, és nagyon örül mindig, ha felugrunk hozzá.

 Másnap ünnepélyes arccal és huncut mosollyal fogadott. Egy szomszédasszony ült a konyhában, ő is mosolygott. – Csodálatos hírem van, sose találnátok ki, hogy mi – . Kérdőn néztünk rá, valóban sejtelmünk sem volt, mi  jó történhetett egy idős, egyedül élő, beteg, mozgásában erősen korlátozott rokon életében. – Hát csak gyertek, majd mindjárt meglátjátok ! – és a fürdőszobába vitt.  A sötét kis helyiségben felgyújtotta a villanyt.

 – Lássatok csodát! – hajolt oda a kádhoz, és annak oldalán kinyitott egy kis, fehér ajtót. – Most már egyedül is be tudok lépni – majd, a papucsát levéve, diadalittasan belépett a kádba, és a lábát alig kellett megemelnie. Álmélkodva tapogattuk a fürdőkádajtót  ilyet még sose láttunk. – Fantasztikus, gratulálunk – mondtuk neki boldogan és megöleltük. Mi, akik ismertük Julika néni  bánatát  a fürdésben való korlátozottsága miatt, tudtuk értékelni ennek a nagyszerűségét.

– Nézzétek, van a kádon egy kis ülőke, és a falon egy kapaszkodó – mutatta. – De nem folyhat ki a víz az ajtón? – hitetlenkedtünk. – Nem, amíg a kád tele van vízzel, a vízzáró ajtó nem nyitható ki – mondta rokonunk, nagy szakértelemmel.   Mindent szemügyre vettünk és nem győztünk csodálkozni. Sose hallottunk a fürdőkádajtó létezéséről.

 

Visszamentünk a konyhába, leültünk, és Julika néni töviről hegyire elmesélte, mi, hogyan történt. Külföldön élő lánya hallott a fürdőkádajtóról  és beszélte rá, hogy vágjon bele kádjának átalakításába. Talált is egy céget Magyarországon, amely  ajtót épít  be a meglévő kádakba. Korábban szó volt már arról is, hogy a fürdőkád helyére egy zuhanyzót építenek, de erről Julika néni hallani sem akart, mert az komoly átalakítással jár, és hetekig is eltarthatott volna.  De ez a fürdőkádajtó ötlet megtetszett neki, főként az, hogy az egész egy nap alatt lebonyolítható. Ezután kérésére lánya az átalakítást végző céggel mindent előre megbeszélt és elintézett.  A szerelők reggel pontosan a megbeszélt időben megjelentek a lakásban és délutánra  megvoltak a beépítéssel.  A keletkezett hulladékot elszállították, rendet, tisztaságot  hagyva maguk után. Végül a beépítést végző munkatárs elmagyarázta, hogyan használja a fürdőkádajtót és mire kell figyelnie a fürdéskor, majd átadta az 5 éves garanciát biztosító dokumentumot.

Julika néni poharakat vett elő, töltött nekünk, a szomszédnak és magának  abból a finom tojás likőrből, melyből csak ünnepekkor szokott kínálni,  és koccintottunk a fürdőkádajtóra, no meg Julika néni egészségére. 

– Tudjátok, amióta elestem és nem tudom emelni a lábam, a fürdéshez segítséget kellett kérnem, és úgy éreztem magamat, mint egy kisgyerek.  Nagyon rossz volt ez a kiszolgáltatottság. Ha nem jött a segítség, nem tudtam tisztálkodni, de még segítséggel is csak nagy kínnal, fájdalmak és nyögések közepette tudtam átlépni a magas kádfalon.  Most könnyű a belépés, az új  kapaszkodóval és az ülőkével  biztonságosan meg tudok fürödni. Visszakaptam az önbizalmamat, szinte újjászülettem. A lányom is nagyon boldog, azt mondja bátor voltam, hogy belevágtam és most  ő is sokkal nyugodtabb, hogy így minimálisra csökkent a balesetveszély.  

Vidáman távoztunk, és azóta barátainknak is elújságoljuk Julika néni fürdőkádajtajának csodás történetét.

Cecilia

 A képek szerzői jogvédelem alatt állnak, azok felhasználása csak külön engedéllyel lehetséges.

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nyugdíjasok lakóautóval, Európa közepén – videóval

 

 

Kéthetes utazás Németországban, Svájcot és Ausztriát érintve

 

Korábbi sikeres, közös kirándulásaink kedvező tapasztalatai után, hatfős csapatunk  magabiztosan vállalta az újabb kihívást: 2 hét lakóautóval, 25 kisebb-nagyobb város, természeti látnivalók, kb. 2500 km Európa közepén. Ha még az életkorunkat is figyelembe vesszük (ketten 70 felett, az átlag 64 év), bizony kellett a döntéshez egy nagy elhatározás,  a megismerés vágya, és az utazás szeretete.

A legjobb volt a teljes szabadság érzése! Lehet, hogy kimarad egy “kötelező” látnivaló, de annál több általunk felfedezett, és megélt élménnyel leszünk gazdagabbak.  Az utazás izgalmai  (mit eszünk, hol parkolunk, merre megyünk, hol éjszakázunk, stb.) is  felejthetetlenné teszik az ilyen magánvállalkozást, ráadásul a költségek párokra osztva sokkal megfizethetőbbek, mint bármelyik szervezett utazás.

Passau

Az osztrák Dunakanyart senki ne hagyja ki (bár a miénk természetesen szebb), a Donauschlinge is csodálatos látvány. Passauba lehetőleg egy szál virággal térjünk be, hogy méltóképpen hajtsunk fejet első királynénk, Gizella relikviái előtt. A város maga egy ékszerdoboz, csakúgy, mint Regensburg óvárosa. Árnyalja a képet a kalandozó magyar vezérek itteni kivégzése, de tegyük hozzá, hogy valószínűleg megérdemelték.

 

Regensburg

A kisebb látnivalók szinte maguktól kínálkoznak útközben, mint a német Pantheon, a Walhalla. (Itt az erdőszélen lévő parkolóban éjszakáztunk, reggel a parkoló takarítója szólt, hogy fél órán belül induljunk, mert utána már fizetni kell).  Nürnberg második világháborús sorsát ismerjük, nem véletlenül hasonlítják a várost a legendabéli főnixmadárhoz, amely hamvaiból támadt fel.

 

Nürnberg

Éppen egy elszánt röplabdamérkőzés zajlott a város közepén kialakított homokos, pálmafás “mű”  tengerparton, de mi inkább Albrecht Dürer házát és a várat néztük meg. Hamisítatlan középkor: ez Rothenburg ob der Tauber, egy olyan városka, amelyet minden útikönyv az elsők között ajánl a turisták figyelmébe. Bármerre nézünk, minden utca, ház, sarok egy élményt jelent.

 

Nürnberg – Dürer háza

Heidelberg jelentős egyetemi város, panorámája a kőhíddal a kastélyhegyről nézve csodálatos. A látogatókat különleges látnivaló is vonzza: a 220 ezer literes óriás boroshordó. 

 

Heidelberg

900 éve alapították a Maulbronn-i kolostor együttest, kivételes szépségű építészeti megoldások, freskók, fafaragások jellemzik.

 

Maulbronn

Hermann Hesse  Nobel díjas író szülővárosa, Calw, valóban lélegzetelállító! Az ember csak néz és kapkodja a fejét, szinte már sok(k) a rengeteg élénk  színű favázas ház, de  aztán be kell  ismernünk: ez így tökéletes.  Akkor még nem tudtuk, hogy ez még fokozható!

Calw

Tübingenben már álmélkodás nélkül csodáltuk a műemlékvédelem és az igényesség találkozását. Körülbelül félúton járva vonhattunk már egy bizonyos mérleget arról is, hogy mire számítson egy lakóautós turista Németországban. Éjszakáztunk  benzinkútnál, parkolóban, folyóparton, kempingben, autópálya pihenőben, mindenütt barátságos emberekkel  találkoztunk, sehol semmilyen nehézségbe nem ütköztünk. Sőt, a következő városban, Freiburgban egy német házaspár – túlzás nélkül – a fél városon keresztül vezetett bennünket mondván, hogy még GPS-sel is nehezen találnánk meg a lakóautó-parkolót.

Ebben a városban nem árt óvatosnak lenni barangolás közben, az utcákon csordogáló Bächle, azaz  patakocska, különleges veszélyt rejt, aki belelép, az helybélivel fog összeházasodni! A csodaszép, csipkés tornyú gótikus katedrális építőmesterének felesége is óvatlan volt, csak valószínűleg másképpen. Nemes bosszúból a mester megörökítette a kikapós asszonykát, mint vízköpőt!

Freiburg

Nehogy kihagyjuk az Ulm-i katedrálist, a világ legmagasabb keresztény templomát! 161,5 méter magas, 768 lépcsőjét a csapat legfiatalabb és legidősebb tagja gyűrte le. Még egy “leg”: a város legrégebbi háza egyben a világ legferdébb szállodája, a szobák 40 centimétert lejtenek.

 

Ulm

Talán még az elkötelezett kutyabarátok sem látogatják Rottweil városát, pedig megéri. Nagyon szép a belvárosa, a temploma, ráadásul farkasszemet lehet nézni egy barátságos kutyussal.

Rottweil

​A Duna forrása Donaueschingenben most csalódás volt mivel éppen átépítik, viszont sodró lendületű élmény a schaffhauseni Rajna-vízesés. Különösen izgalmas a testközeli érzés, ha kikötünk hajóval a középső sziklánál, és mindezt mindössze 7 Euróért átélhetjük.

 

Rajna vízesés

És most láthattuk meg igazán, hogy hova lehet még fokozni a műemlékek megóvását, a városképet: ez Stein am Rhein, amelyet valóban egy ékszerdobozban kellene mutogatni.

 

Stein am Rhein

​Este Konstanz belvárosában egy vidám öregúr avatott be bennünket a parkolás rejtelmeibe, később még vidámabb lett, miután koccintottunk a megismerkedés örömére. A nevezetes zsinathoz, Zsigmond királyunkhoz, és gróf Zeppelinhez fűződő történetek, valamint  az Elefánt első és hátsó feléhez címzett vendéglő – érdekes és változatos élményeket kínálnak a városban.

Konstanz

Megkerültük a Bodeni tavat, hogy megnézhessük Meersburg alsó- és felsővárosát, a vízimalmot, majd Wasserburg kicsi templomában tudtuk meg, hogy 1830. február 1-ről 2-ra virradó éjszaka a tó úgy befagyott, hogy lovas kocsival lehetett közlekedni rajta. Mikor éjszakázáshoz leparkoltunk és egymás után kiszálltunk az autóból, a többi autó utasa csak állt és nézett, meg is kérdezték: valóban ennyien utazunk egy autóban?

 

Meersburg

Lindau, a hársfák szigete. A lakóautó parkoló messze van, de a város megéri a sétát. A kikötőben foglyul ejtett várkisasszonyt nem szabadítottuk ki, de több kérdezősködés után megtaláltuk a Péter templomot, amelyet 1000 körül alapítottak.

 

Lindau

Az osztrák autópálya arlbergi szakaszán egy pihenőben jól kialudtuk az eddigi fáradalmakat, és teljes lendülettel célba vettük utunk utolsó állomását, Tirol fővárosát, Innsbruckot.

 

Innsbruck

 

A hazafelé tartó hosszú úton volt időnk kielemezni a kirándulás tanulságait, amelyek máig érvényesek. Biztos, hogy izgalmas, érdekes, látnivalókban gazdag és nem utolsósorban megfizethető utat szerveztünk magunknak. Az összezártság egyikünknek sem okozott gondot, a magunkkal vitt kész, illetve félkész ételek végig kitartottak. Minden napra jutott meleg étel, időnként megkóstoltuk a helyi ízeket is. Az autó kényelmesen vezethető, az éjszakai alvás kényelmes, bár egy párnak minden nap ágyaznia kell. A leálló helyek, parkolók mindenütt kulturáltak, a legtöbb helyen olcsón lehet áramot vételezni. Ami a legfontosabb: mindenhol, erdőszélen, folyóparton vagy akár városi parkolókban éjszakázva biztonságban éreztük magunkat!

 

 

Végkövetkeztetés: aki teheti, kövesse a példánkat!

Liza és Jóska

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Anyukám! Engedd, hogy vigyázzak Rád!

 

 

Orgona ága…. egy dédnagymama köszöntése

 

Anyukám! Fogadd szeretettel köszöntésem! Tudom, Neked az a legnagyobb ajándék, ha Veled vagyok, és azt szeretnéd, hogy mindig melletted legyek, mert egyedül nehéz az élet.

A napok úgy rohannak, hogy észre sem veszem, hogy már rég kiszálltam a mókuskerékből és már én is nagymamakorú vagyok. De így nyugdíjasan is néha akaratlanul felveszem a napellenzőt, és nehezen látok ki a gyerekek, a férj, és az unoka háromszögből.

Kevesen vagyunk már, akik azt tudjuk mondani, hogy egyszerre örülünk unokáink fejlődésének és szüleink közelségének, vagyis annak, hogy e két nemzedéket egyidejűleg magunk mellett tudhatjuk.

 

A napokban, amikor Anyukám fényképalbumát nézegettem, megálltam egy pillanatra, visszanéztem a múltba és ezek a mondatok fogalmazódtak meg bennem.

Köszönöm Anyukám, hogy megszülettem! Milyen szép és fiatal voltál egykoron, amikor még karjaidban tartottál. Nem volt jó az életed, de nekem mindent megadtál, ami tőled tellett. Kár, hogy olyan hamar elment az idő, pedig még mennyi közös élményünk lehetne. Megígérted, hogy felülsz velem a repülőre, vagy megnézzük együtt milyen a tenger, amikor hullámzik. Félek, erre már nem kerül sor.

Köszönöm, hogy felneveltél és az lettem, aminek neveltél. Tanultam, családot alapítottam, felneveltem gyermekeimet. Remélem nem hoztam Rád szégyent, dolgos, szolgalmas, családszerető felnőtté váltam.

Anyukám, szeretlek, tisztellek!  Vigyázz magadra, hogy jó egészségben, még hosszú-hosszú ideig maradj velem, velünk! Főzz nekünk finom húslevest, olyat, amilyet senki nem tud főzni csak Te, és várj minket, – engem, unokádat, dédunokádat – illatos, almás sütivel.

 

Engedd, hogy vigyázzak Rád, őrizzem egészséged és segítsek, mert tudnod kell, hogy én a legjobbat akarom Neked.

Légy Te mindig nagyon boldog, ÉDESANYÁM !

Vica

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A legjobb vérnyomás szabályozó és stressz elűző hobbi

 

 

Gobelinvarró  hobbim születése

 

         Egész életemet a nyugdíj utáni pár évig is a munka és a család töltötte ki. Saját magam szórakoztatása, kényeztetése eszembe sem jutott. Éppen elég volt elfogadottnak lenni a szakmámban/hivatásomban, és a családban a saját elvárásaimnak megfelelni. 

         Nem készültem fel a nyugdíjra, belecsöppentem egy váratlan lehetőség kapcsán. Még egy ideig fent tudtam tartani a vállalt munkáimat, de szép lassan, maguktól lemorzsolódtak. A gyerekeim, családjaikkal a tengerentúlon élnek. Rám szakadt a nagy szabadság. Ez kezdetben jó, felemelő volt, tele voltam tervekkel, amiket korábban nem tudhattam megvalósítani. “Bakancslista” szerint még mit is láthatnék vagy csinálhatnék ? – tettem fel magamnak a kérdést. Aztán szembesültem saját korlátaimmal, fizikai gyengülésemmel és gondolati érzékenységemmel. Trükköket találtam ki magamnak, hogy fenntartsam az érdeklődésemet különböző dolgok iránt.

        A gyerekeim közelében nem volt nehéz “unokázni”, dehát tekintettel akartam lenni az ő privát életükre is, és szerettem egyedül is lenni. A fiam megkérdezte: – Anyu nincs valami hobbid? – Hogy lenne? Sose volt rá időm, eszembe sem jutott, örültem, ha elvégeztem, amiket az életben meg kellett oldani. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy más, az én koromban, mit csinál kedvtelésként. Figyeltem az ismerőseim szabadidős elfoglaltságait. Azután csak azt tudtam felsorolni magamnak sok pontban, hogy én miért nem csinálnám ezt sem, meg azt sem. 

Angyal

        Nyugdíj óta, minden január-februárra kitalálok magamnak valami télűző, jókedv csináló elfoglaltságot. (Úszás, festés, rajzolás, utazás…) Most januárban letudtam az évek óta halogatott 3 hetes ORFI befekvést egy kis mozgásszervi felturbózáshoz. De mi legyen februárban?   Elfoglaltam magam házimunkával, de még így is rengeteg időm maradt. Egyszer kijöttem a siófoki vásárcsarnokból és a szemem a túloldali Gobelin kézimunka üzletre tévedt. Na, gondoltam, ezt biztosan nem csinálnám. Aprólékos, szemrontó, 1-2 milliméterenként öltögetni…, na nem!  A nagyszüleim, szüleim lakásában minden falon családi képek lógtak bekeretezve, ezért még fiatalon megfogadtam, hogy ha nekem egyszer lakásom lesz, ott a falon nem lóg majd semmi. Akkor meg minek?

         De amikor hazamentem, interneten már elkezdtem keresgélni, hogy hogyan kell gobelint varrni,  hol vannak üzletek, hogyan és hol keretezik az ilyeneket. Mert nem akárhogyan. Úgyhogy 2 nap múlva elindultam a vásárcsarnokhoz közeli kis üzletbe. “Régiség korú” néni fogadott nagyon kedvesen. Maszek, volt ideje és türelme. Mondtam, hogy én csak érdeklődöm  a gobelinvarrás után. Nem akarok varrni, mert még sose csináltam, bár 11 éves koromban anyukám szabás-varrás politechnikára íratott be, de az ugye már régen volt és nem gobelin volt. Egyetemistaként pulóvert, kardigánt kötöttem, mert akkor azt csinálták a lányok a fiúknak… A néni csak mosolygott, és amíg az ismerős vásárlói jöttek-mentek, ő megmutatta nekem egy darab anyagon a gobelin öltéseket. Nekem adta a 10 cm-es anyagot, tanácsokkal látott el. És nézhetnék képeket is? – kérdeztem. A “legegyszerűbb” kép egy csendélet volt, kb. 25 x 30 centiméteres. Te jóságos ég! Mennyi lyuk van rajta! És honnan tudjam, milyen és mennyi fonal kell hozzá? Megmutatta, kiválogatta. Azt mondta, “ez a legjobb vérnyomás szabályozó és stressz elűző hobbi, bár magán látszik, hogy nem idegbajos…” Hmmm…. Másfél órát töltöttem az üzletben és “kincsekkel” tértem haza.

Csendélet

        Azonnal hozzá is fogtam. A Csendélet volt az első “művem”. Egy hétig, napi 6-7 órában varrtam. Egy-egy szín kivarrása után mobillal lefényképeztem, majd visszanézve, és  kinagyítva, észrevettem  és javítottam a hibákat. Közben jöttek gondolatok az életemről, a döntéseimről, megmosolyogtam egy régi történetet, volt, amit akkor értettem meg igazán. Az első képet meg kell tartani, mondták a “gobelinesek”. Egyelőre csak félretettem, mert én ugye, nem teszek fel a falra semmit…  Ahogy befejeztem az első képet, séta közben még másik 2 kézimunka üzletbe is bementem és nézegettem, válogattam a képeket. Ami azonnal megfogott, megvettem fonalakkal együtt és eltettem.

       Nagyon “dedós” lenne egy kis Angyalt kivarrni? A lányunokám szülinapjára megcsinálhatnám! Ez két és fél nap alatt készült el. Kis kép, kb. 20 x 20 centiméteres. Közben azon jártak a gondolataim, hogy mit csinál ez az angyal? Mire gondolhat? Mosolyog? Térdel? Kiért imádkozik? Az én unokám szárnyak és glória nélkül is angyal…  Amikor ezt a képet vettem, megláttam egy imádkozó kezet. Kevés szín volt rajta, gondoltam, ez hamar meglenne. Nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, de már változtattam a technikámon. Egy hétig varrtam. A lányom kérte.

       Közben megláttam egy “Jézus” képet, ami nagyon megtetszett a sok szín miatt és itt már arcot is kellett varrni, ami külön kihívás volt. Ezt a lányoméknál varrtam másfél hétig, amikor nem voltak otthon, akkor napi 8 órában. Bibliai történetek jutottak eszembe róla. Hová néz, mire gondolhat, hol, milyen színű felhő van felette és miért pont olyan? Húsvétkor vittem el a kármelita nővéreknek ajándékba. Aztán megtaláltam a számomra legjobb gobelin keretezőt. Kiválasztottuk a képhez illő kereteket (a Csendélethez azt, ami a szobám falához is illik…, mert persze, hogy felteszem az első képemet!). Egy nap alatt elkészültek a keretezések!

Imádkozó kéz

          Eltelt a február és elkészült 4 kép! A lányom biztatott, hogy varrjak mindenkinek egy “saját képet” és ők biztosan fel fogják tenni a falra. Azóta már másfajta képeket is vettem (tájképet, portrét, virágot), de már nem azért, hogy valaki, valahová feltegye, hanem mert engem leköt, szórakoztat, kreatívvá tesz, rengeteg emléket előhoz, örömet szerez és emléket hagyok vele.  Már nem az egyforma színeket varrom ki először, hanem egy kép-részletet minden színnel. Változtatok a színeken is, ami szerintem jobban odaillik. 

         Nem gondoltam, hogy képes vagyok gobelint varrni, mert ez türelemjáték is. De amit az egyik ember meg tud tenni, a másik miért ne, ha akarja?  Szóval megszületett a hobbim!

       Kárméla

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Jóga, tánc, szeretetkör – így telnek egy 81 éves nyugdíjas napjai

 

A napot jógával kezdem: az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik.

Ezt az írást egy ismerősöm felkérésére írtam meg, és jelentkezem vele a „Tevékeny, élvezhető időskor” címen kiírt pályázatra. 81 éves vagyok, na és? Elvem, hogy a korral nem érdemes foglalkozni.

Mikor nyugdíjba mentem, kerestem értelmes, hasznos, örömteli lehetőségeket, melyekkel a háztartásvezetés mellett eltölthetem a hátralévő éveket, esetleg évtizedeket.

Pozitív gondolkodás

Elsőként rátaláltam a jógára, és az agykontrollra. Azóta is vallom, hogy ez, életem legjobb választásai közé tartozott. Agykontrollal gondolataimat formáltam, jógával fizikai és lelki állapotomat. Azóta is foglalkozom mindkettővel, immár több mint huszonöt éve. Régi jógás társaimmal Szeretetkör néven szerveztem egy kis közösséget, havi vendéglátással, beszélgetéssel. Jártunk együtt az Erkel Színházba, volt olyan idény, hogy tizenhat bérletet vettem. Idén ünnepeltük a huszadik születésnapunkat. Minden napomat jógával kezdem. Az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik. Nyolc éve már én vezetem hetenként az Etka-jóga foglalkozást egy kerületi nyugdíjas klubban. Amikor tehetem, eljárok a havi agykontroll találkozókra. Az elmúlt évek alatt több tanfolyamot végeztem el, tapasztalataim alapján hirdetem a pozitív gondolkodás előnyeit. Gondolatébresztő klub néven hét éve vezetek heti rendszerességgel egy csoportot.

 

Szenvedélyem az írás

Friss nyugdíjasként egy helyi újsághoz kaptam meghívást, és az újság megszűnéséig, nyolc éven keresztül dolgoztam a szerkesztőségében. Kerületünket érintő különféle témákban írtam cikkeket, készítettem interjúkat. Az íráshoz megtanultam először írógépet, aztán elektromos írógépet használni, majd számítógépen a szövegszerkesztést. Az újságírás által fejlődhetett íráskészségem, stílusom, emberismeretem. Sok emberrel megismerkedtem, barátságok alakultak közöttünk.

 A jóga és agykontroll által szerzett ismeretek késztettek első két könyvem megírására. Megírásuk idején jógafoglalkozásokon olvastam fel őket. Ezek életvezetési útmutatók voltak napi feladatainkkal kapcsolatban.  Következő két könyvem más témákat tartalmazott. Írtam arról, hogy fiatalkorunkban, egy mostanitól nagyon eltérő rendszerben milyen volt az életünk. Következő könyvem, férjem betegségével volt kapcsolatos. Részletesen leírtam az átélt eseményeket, buktatókat és apróbb sikereket, hogyan tudjuk, vagy nem tudjuk megérteni egymást egy agysérült beteg emberrel, és hogyan történt ez az ápolók és orvosok részéről.

 

A nyugdíjas klub énekkarával

Mikor az újság megszűnt, megint sok időm szabadult fel, tartozni akartam valahová. Kerestem, hogy a kerületben van-e lehetőség társas kapcsolatokra, emberek közé menni, beszélgetni, programokon részt venni. Így találtam rá, egy nyugdíjas klubra, és egy szintén nyugdíjasoknak való civil egyesületre. Mindkettőnek tagja vagyok, több mint tíz éve. A közös programok újabb barátokat is jelentettek. Az énekkarban ma is részt veszek. Valamikor az időseknek szervezett ki-mit-tud rendezvényeken is szerepeltünk. Egyénileg versekkel és prózával lépek fel a pódiumra, egy-egy saját írásommal is.

 

Jóga és tánc

Egyéni programokat is kialakítottam. Kihasználva a kerületi lehetőséget, több évig rendszeresen jártam úszni, és alakformáló tornára, valamint Hatha jógára. Agytornának elkezdtem verseket tanulni, és keresztrejtvényeket fejteni. Az angol nyelv tanulásának is többször nekifogtam. Jártam csoportos foglalkozásra, és tanultam egyéni tanulásra alkalmas tananyagból. Több önismereti tanfolyamon vettem részt. Sokat jelentett életemben a túrázás. Ez volt minden hétvégi programom. Innen is sok barátot szereztem. Egy-két éve, körülményeim változása miatt maradtam ki belőle. Most is hiányzik. Helyette jött a tánc. Előtte táncklubok létezéséről nem is tudtam. Most ez a hétvégi program. Újabb ismerősök, újabb barátok. Tagja voltam a kerületi baráti körnek, rendszeres programokon, többek között filmvetítéseken vettem részt. Néhány éve új mozgáslehetőséget hozott életembe a zumba.  Nagyon szeretem ezt a testet-lelket felüdítő, harsány zene ütemére végzett gyorsmozgású koreográfiát. Hetenként egy, estenként két foglalkozáson veszek részt.  Torna és tánc egyben. Heti program az a torna és csoport-tánc tanulása is, ami a nyugdíjasklubban történik. Megállapítható, hogy ez utóbbi, nem is a lábat, hanem az agyat, a memóriát veszi igénybe. Hogy is kell ezt, most ez után melyik lépés következik, bal, vagy jobb lábbal?

Sok írásom szól a pozitív gondolkodással szerzett tapasztalataimról, de számomra fontos, megtörtént napi eseményeket is leírok, csak úgy magamnak. A bántó eseményeket is kiírom magamból. Segít a továbblépésben. Megtanultam számítógépen írni, és bevezettettem az Internetet. Heti 1-2 alkalommal megnézem a levelezésemet. Ennél sokkal többre időm és tudásom kevés. Minden év meghatározott napján technikumi osztálytalálkozóra megyek, immár hatvankét éve. Sajnos a létszám egyre csökken.

 

Párommal

Tánc és szerelem 70 felett

Miután, ötvenegy évi házasság és hosszas betegség után férjem meghalt, megpróbáltam újra rendezni az életemet. Hetven évesen maradtam egyedül. Betegsége miatt meghiúsult két külföldi útitervünk, így egyedül vágtam neki Párizs és London nevezetességeinek, csoportosan szervezett buszos utazással. Folytattam a betegség miatt szüneteltetett régebbi tevékenységeimet, és újakat is vonzottam az életembe. Öt év egyedüllét után, ismerősök társaságában betekintést nyertem a táncklubok életébe. Ezek létezéséről eddig tudomásom sem volt. Táncpartnerre is akadtam. Nagyon jól táncol, és jól érezzük magunkat a különböző táncklubok társasági életében. Együtt járunk különféle, időseknek való koncertekre, fesztiválokra, üdülésre. Sokszor, ötletszerűen felszállunk egy éppen induló vonatra, és városnézőbe megyünk. Hat együtt töltött év van mögöttünk. Kapcsolatunk alakulásáról könyvet tervezek, „Tánc és szerelem – 70 év felett” – címen. Az időskori egymásra találásról, összecsiszolódásról, szeretetről, szerelemről szól.

Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek

A felsorolt témákat nevezhetjük az örömet okozó tevékenységek tartalomjegyzékének. Egyéniségünknek, szükségleteinknek, lehetőségeinknek megfelelően lehet belőle választani. Azért foglalkozom velük, mert így érzem jól magam. Írhattam volna más tartalomjegyzéket is, nehézségekről, fájdalmakról, küzdelmekről, tehetetlen vergődésről, amik szintén előfordultak az életem során. Most nem ez volt a téma. Az, más írásaimban szerepel. Nincsenek olyan elvárásaim, hogy tevékenységeim által valami nagy változás történjen. Nem zavar a testsúlyom, a testalkatom, ráncaim, narancsbőröm, elég, ha jól érzem magam. Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek, csak kb. három éve a ginkgo bilóba étrend kiegészítőt, a feledékenység miatt. Bízom a szervezet öngyógyító képességében. Eddig nem csalódtam benne. Közben mégis megtörténnek a változások az életemben. Sok megvalósításra váró tervem van még. Most hirdettem egy irodalmi kör beindítását a nyugdíjas klubban.  Ápolom a régi barátságokat, kíváncsi vagyok az új történésekre. Nagyon sok személyes ismerősöm van. Ez talán többet jelent, mint hogy hányan jelölnek be valakit az internetes oldalakon.

Mottóm: Bennem és körülöttem minden rendben van!

Ziegler Marika

Ez a pályázat a kiírási idő után érkezett, de a tartalma annyira érdekes, és az életút olyannyira példa értékű, hogy közlését így is érdemesnek tartottuk.

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Könyveit rongyosra olvassák az idősek

Az idős asszony álmai valóra váltak

 

Péntek Zsófia 76 éves vagyok, lassan (ahogy falunkban  mondták „kéthetes öregasszony”  77!) leszek.  Életemből az első (legfogékonyabb) 35 évet szülőfalumban éltem, a további 41-et egy iparváros kertes negyedében. Ami a legmesszebb állt érdeklődésemtől, számviteli és gazdasági vonalon dolgoztam, és szereztem különböző képesítéseket. Onnan is mentem nyugdíjba, és végre volt szabad időm, elkezdhettem megvalósítani régóta szunnyadó terveimet, az írást és néprajzi kutatás publikálását.

    Egy apró dunántúli falucskában, középparaszti családban születtem, és nevelődtem a II. világháború keserves éveiben, mire iskolába kerültem, már írtam és olvastam az édesapám jóvoltából. Ő egy rendkívüli  képességekkel és tudással, rendelkező, de testi hibás parasztember volt, családi helyzete arra kényszerítette, hogy nehéz fizikai munkát végezzen egész életében. Rákosi érában kuláksorsra jutottunk, annak minden testi és lelki kínjaival együtt, ami áttételesen édesapám halálát is okozta. Bár általánosban végig kitűnő tanuló voltam, de egyrészt mert kulákok voltunk, és a gazdaságunkban a  munkámat sem tudta  özvegy anyám nélkülözni.

    Egészen 1959-ig – a termelőszövetkezetek megalakulásáig – saját gazdaságunkban dolgoztam „szó szerint” látástól vakulásig. Odahaza állatgondozást, fejést, háztartást, a mezőn szántás-vetést, betakarítást,- nem csak kipróbáltam – hanem napi ismétléssel  végeztem. Mikor megalakult a szövetkezet ugyanazt a munkát végeztem, csak a tsz-ben munkaegységért, és még azon az őszön beiratkoztam a gimnázium levelező tagozatára. Az első két év pokoli nehéz volt, nappal nehéz fizikai munka, este eljárni (sokszor nem is tudtam) órára, 25 km-re. Néha még pénz sem volt az utazásra. Később bekerültem a tsz könyvelésébe, kevésbé volt kimerítő, és 1963-ban sikeresen érettségiztem, de főiskolára, vagy egyetemre csak a mezőgazdaságira kaptam volna segítséget.

   Amikorra megoldottam volna a tovább tanulást, anyám olyan súlyosan megbetegedett nem hagyhattam egyedül (testvérem nem élt már). Maradt minden a régiben az álom álom maradt, dolgoztam és alávetettem magam a  falu íratlan törvényeinek.

  Mivel ekkor már elmúltam húsz éves, „öreglánynak” tekintettek, (nem voltam csúnya, de nem akartam elköteleződni), eddig jó ürügy volt a tanulás. No de mikor végeztem, össztüzet zúdított rám a család, a rokonság, de ilyen kis faluban más is jogosnak érezte, hogy számon kérje tőlem, mit akarok miért nem megyek férjhez. Ha véletlen elszóltam magam milyen terveket dédelgetek, szemembe nevettek, hogy nem vagyok normális.

Szülőházam egykori képe

  Csendben maradtam, hallgattam, majd megadtam magam és úgy lett ahogy akarták. Igen, ha most átgondolom hihetetlenül hangzik, de a hatvanas években egy világ háta mögötti faluban ha érettségivel is, huszonévesen „gyáva falusi kislány” voltam., aki nem merte vállalni, hogy kiálljon terveiért és maga alakítsa az életét.

   De még ekkor is lett volna egy kompromisszumos megoldás, hogy ahhoz megyek akivel szerettük egymást, és ő tudta és támogatta is merész terveimet. Ám ez nem felelt meg anyámnak és a családnak. A hajdani nagy gazdaság maradékát nem hagyhattam ott, úgy kellett férjhez menni, hogy a szülői házban anyámmal maradjak házasság után is.

   Én ötven évvel ezelőtt meg is tettem, napjainkban már én még magam sem hiszem el milyen naiv és befolyásolható, irányítható voltam. Elkezdtem egy életet, amit úgy éltem le (és élem ma is) hogy lelki és szellemi téren  tűz és víz voltunk. Soha nem volt lelki társam, akivel megoszthattam gondjaimat. Két gyermekünk született, és csak egyszer álltam a sarkamra, hogy városra költözzünk, a továbbtanulásuk érdekében. Szerencsére jó képességűek lettek, mindegyik diplomát szerzett, és két szép unokám is van.

  Dolgoztam, ápoltam édesanyám, rengeteg feljegyzést (néprajzi, helytörténeti stb.) és naplót írtam, a lelkem mélyén sose adtam fel, hogy  egyszer összegezem és megírom a feljegyzetteket.   A küzdelem közepette elteltek az évtizedek, elérkezett a nyugdíjas kor is. Gyermekeim kirepültek, férjemnek is sok betegsége műtétje volt, anyám teljesen magatehetetlen ápolásra szoruló lett. De azért akkor már mégis maradt szabad „vegyértékem”.

    Elkezdtem jegyzeteimet feldolgozni, irodalmi honismereti és meseíró pályázatokra küldtem el írásaimat. (Először még írógéppel, majd megismerkedtem a számítógép használatával is. Azóta azon dolgozom). Szerencsére elég sok országos és megyei megmérettetésen szerepeltem sikeresen, országos díjakat és elismerést kaptam. Ezek a visszajelzések adták a bátorságot,  hogy saját kötet megjelentetésében is gondolkodjam, hogy a sok jegyzetem  feldolgozásával, az összegyűjtött, megőrzött történetek, novella, vagy vers formában napvilágot lássanak. Azért még nem mertem a saját írásaimat közzé tenni kötetben, hanem családunkban a XIX. század végén élt és alkotott Németh Gyula parasztköltő  (férjem dédapja) életét mutattam be. Az újságokban megjelent és a család hagyatékában, de levéltárban és könyvtárak archívumaiban fellelhető írásait gyűjtöttem össze. Válogattam verseiből, prózájából és bemutattam életét és korát. kötetbe szerkesztettem :  »Valamikor régen”  címmel 2006 -ban megjelentettem. A kis könyvecske sikere úgy a környezetemben, mint a  költő szülőföldjén nagy sikert aratott. Hát ez bátorított fel, hogy a saját írásaimmal is a nyilvánosság elé lépjek, főleg a szülőfalumban még élő, vagy már elfeledett hagyományok közzé tételével, amiben felhasználhattam sok-sok történelmi és néprajzi jegyzetemet.

Vid község temploma

   Első kötetem: Igaz mesék  címmel 2009-ben jelent meg amit a szülőfalumban Viden óriási érdeklődéssel, szeretettel fogadták úgy a lakosság, mint a község vezetése, már ott akkor kértek, dolgozzam fel a sajnos egyre inkább elnéptelenedő falu történetét. Óriási örömmel, lelkesedéssel fogtam a megvalósításhoz. Sok levéltári anyag átböngészése, elszármazottaktól jegyzetelni, vagy fényképeket, dokumentumokat felderíteni beszerezni a monográfiához. Sokszor 100 éves fényképeket és iratokat kellett olvashatóvá retusáltatni, hogy bemutatható legyen a község élete a századok során. Ez annál is nehezebb volt mert nem volt szakirányú diplomám, a szükséges szakértelmet naponta olvasott könyvek /és internet/ segítségével kellett megszerezni.

   Végül sok álmatlan szorgalmas éjszaka  kemény munkájának eredményeként megszületett legkedvesebb „könyv – gyermekem”: FALUMESÉK  Vid község története. Hihetetlenül jó érzés volt kézbe venni a kötetet ami 264 oldalon megörökítette, amit én az írásos dokumentum és szájhagyomány alapján lejegyeztem. A kötet a szülőföld szeretetét elmélyítő élményt nyújtott az olvasóimnak, ahogy a visszajelzések  sokasága jelezte részemre. Több mint  60 oldal színes és fekete fehér  fényképet és okirat fotokópiáját is megtalálhatjuk a könyv mellékletében.  Azt hiszem nem mellékes tény, hogy ezt  az anyagot egy alig 150-200 lakosú kis falu eseményeiből, történelméből  kellett összegyűjteni. Ajánlását a polgármester (aki szintén a falu szülötte) írta, igazi lokálpatriótaként.

 

Dedikálás könyvbemutatón

   A könyv bemutatójára 2010 szeptemberében került sor, amit az önkormányzat rendezett, de én kutattam fel az elszármazottak címeit, és küldtem el száznál jóval több meghívót részükre. A meghívottak döntő többsége el is jött az ünnepi alkalomra. Egy hihetetlenül szép napot töltöttünk együtt, Olyan vidiek is találkoztak egymással, egykori játszópajtásaikkal, akik  félszázada sem jártak szülőfalujukban, az ország távoli vidékén élnek. Hát az a szombat délután minden képzeletet felülmúlt, nem csak én és családom, de minden résztvevő (visszajelzésekből tudom) számára élethosszig kísérő szép emlék lett. Ez a munka. és a fogadtatása szinte megfiatalított, annyi energiát adott az a sok visszajelzés és kérdés, hogy lesz-e, és mikor folytatás.

   Pedig a magánéletem sohasem, így ebben az időben sem volt kiegyensúlyozott, harmonikus.  Édesanyám elhunyt, gyermekeim messze kerültek.  A férjem sosem volt partner, (rendesen dolgozott, de szabad idejét soha nem velem töltötte, a  hétköznapi gondok megoldásában sosem vett részt)  és ebben az időben már fizikailag is sok segítségre szorult. Már öt éve, hogy lebénult,  teljes ápolásra szorul.

   Mindeközben azért elkészült mese trilógiám harmadik kötete: „Életmesék, sorsforgácsok”  címmel, ami 2012-ben került nyomdába. Ez a kötetem szintén kedvező fogadtatásban részesült, és egyre szélesebb körből kerültek ki olvasóim. De legnagyobb örömmel az tölt el, hogy sokfelé hívnak találkozókra, főképp, hogy idős otthonokban többszörösen visszatérő meghívott vendég vagyok. Egyik, ha nem a legnagyobb sikeremnek tartom, hogy nagyon sok otthonba az egész megyében ismételten visszahívnak, szeretettel várnak. A nekik ajándékozott könyveimet pedig, szó szerint „rongyosra” olvassák.

    2015 őszén megjelent legújabb írásomban az édesapámnak tragikus életét megörökítő, és általánosan pedig a megalázott, kizsákmányolt parasztság életét a szemtanú hitelességével igyekszem bemutatni. Ennek a kötetemnek a címe: Parasztsors. A bemutatott élethelyzetek, tragédiák az 1945 – 1960 – as évek parasztságának valós mindennapjait dokumentálják.  A kötet utolsó fejezete a kor nehézségeinek, történéseinek versbe tömörített lenyomatát mutatják be.

   Jelenleg a hetvenhetedik évem taposom, négy saját és egy szerkesztett kötet az életem termése, de munka, alkotás nélkül nem bírok élni, létezni. Ha anyagi és egészségi állapotom megengedi, szeretnék még verseimből egy kötetre valót kiválogatni és közreadni. Hát itt tartok 2017 telén, azt nem mondhatom, hogy élvezem az életet, de az írás állandó pezsgést és örömöt jelent az életemben, nem marad időm a sikertelenségen, csalódáson, betegségeken töprengeni.

   Kívánom, akinek megadatott megöregedni, ne a gondokon siránkozzon, hanem értelmes és érdekes tevékenységgel tegye ELVISELHETŐVÉ az életet, saját maga és embertársai részére!

N. Péntek Zsófia

 

Az írás a  Régiségeknek blog 

’Tevékeny, élvezhető időskor’

pályázatának  díjazottja lett.

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nagyszülőnek lenni egy csoda

Ha feladatod van, nem érzed a korodat!

 

Közeledek a hetedik X-hez. Nem rendít meg különösebben, talán azért, mert a lelkemben egyáltalán nem érzem a kort,  mert “feladatom” van. Benedek, a kis unokám, most töltötte be a 3. évét. Ő az első, és idáig az egyetlen unokám.

 

Egy ilyen kisgyermek egy csoda. Nem azért mert szép, okos,  meg a mienk, hanem mert tényleg az. Aki már nagyszülő, biztosan igazat ad. A nagymamaság egészen más, mint szülőnek lenni. Amikor nálam van Benedek, én is “gyerek ” leszek, és ő a főnök: Nagyi  most te leszel a kutya, azután a nyuszi, most focizzunk, most ugráljunk, most rajzoljunk és így tovább. Nagyon találékony gyerek, és a nagyi  kúszik, négykézláb mászik és ugrál. Igaz, hogy itt fáj- ott fáj, de érdekes módon olyankor nem érzem.

Amikor bábszínházban voltunk, kispárnákon kellett ülnünk (alig bírtam felállni), de minden percet megért látni az arcát, ahogy figyelte az előadást. Nagyon sok dalt tud, gyermek- és népdalokat egyaránt, az anyukájának szép hangja van és sokat énekelnek. Az apukája bábszínész, emellett egy gyermek-dalokat játszó zenekarban játszik. Nem lehet leírni azt a boldogságot, amikor a koncert után odaülhet az apukája helyére és verheti a dobot.

 

Sokat beszélgetünk kettesben is és természetesen mesélek neki. Annak idején a két gyerekünket úgy szoktattuk, hogy a könyvekre vigyázni kell. Mindig azt mondtam nekik, hogy megőrzőm a könyveket az unokáimnak. Szerencsére sikerült.

Néha “elfacsarodik” a szívem, amikor eszembe jut, hogy a saját két gyerekünkkel nem tudtunk ennyit foglalkozni. Igaz, dolgoznunk kellett, hétvégén mosás, főzés, takarítás, állandó rohanásban voltunk, nem nagyon volt segítség sem. Most kipótolhatom. Képzem magam, követem a neten  a gyermeknevelési tanácsadást, sőt egy hírlevélre is feliratkoztam. Igaz  a “mesterem”, Popper Péter szerint könyvből nem lehet nevelni, ez jön az anyai ösztönnel. Teljesen igazat adok neki, de azért jól jön egy-két tanács. Készülök az unokám óvodái életére. Újabb feladatom van. Ezért nem rendít meg a közeledő 70. év.

Sári

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nyugdíjasan vettem át a mesterdiplomámat

Mikor nyugdíjba mentem, azt hittem itt a világ vége.

 

63 éves nő vagyok, aki saját elhatározásából, 2012. október 15-től igénybe vettem a jogszabály által nyújtott korhatár előtti ellátást, nyugdíjba mentem. Eredetileg ígéretem volt arra, és így is terveztem, hogy nyugdíjba megyek, de dolgozom tovább. Ám az éppen aktuális jogszabály ezt keresztbe húzta, választhattam, hogy dolgozom tovább, és akkor csak 4 év múlva élhetek ismét ezzel a jogommal, vagy most élek vele, és nyugdíjas leszek.

Két perc alatt döntöttem, ez utóbbit választottam, egy hét múlva már „boldog” nyugdíjas lehettem volna. Minden voltam, csak nem boldog! Már másnap reggel azt éreztem, gondoltam, hogy itt a világ vége. Az érzés leírhatatlan, csak ültem és sírtam, és üres volt fejem, mint egy zombinak.

Azt tudtam, hogy dolgozni szeretnék, emberek között lenni, pénzt keresni, feladatokat megoldani, elismerést kapni a jól végzett munkáért, amitől érzem, hogy élek.

Többször, sok helyre elküldtem az önéletrajzomat, de a reményeim az idő múlásával arányosan csökkentek.

Gondoltam tornát szervezek a hasonló korúaknak, két legyet ütök egyszerre, tornázom és pénzt keresek. Szerintem lelkes voltam, ez meg is látszott rajtam (- kg-ok), de talán nem voltam elég türelmes, ez rövid idő után megfeneklett.

 Ha valaki felhívott, hogy ilyen-olyan program van, máris mentem –színház, mozi, tárlat, túra.

Beiratkoztam egy statisztaképző tanfolyamra, teniszoktatásra.

Hallottam egy idősek akadémiájáról, ahová elkezdtem járni, olyan tanfolyamokra, amelyek éppen fontosak voltak számomra. Memóriafejlesztés, időskori viselkedés, angol, érzelmi intelligencia címűekre.

Jelentkeztem kórházban fekvő gyerekek számára szervezett mesedoktor programba, bár soha nem hívtak sehová.

Tagja lettem egy hölgy klubnak, amely kulturális programokat kínált és lehetőséget, hogy akár kapcsolatokat is kialakíthatunk. Egy ilyen klubnapon lehetőségem nyílt egy numerológussal és egy asztrológussal villámbeszélgetésre. A numerológus azt mondta, – már csak a mondatra emlékszem – hogy „valósítsa meg gyermekkori álmait!” Vadul kutattam az emlékeim között, hogy vannak-e nekem olyanok? Csak egy jutott eszembe, hogy mindig arról álmodoztam, hogy családom lesz és boldog leszek. Nos, ehhez képest egyedül élek.

Az Idősakadémia egyik záró programján került kihirdetésre az az információ, hogy az egyik felsőoktatási intézménybe lehetőség adódott 50%-os tandíj kedvezménnyel tanulni, és andragógus, geronto-andragógus képzésen diplomát szerezni.

Beadtam a jelentkezésemet (online), sikeresen felvételiztem, és 2012. szeptember 1-től ismét diákigazolvánnyal rendelkező hallgató voltam, nyugdíjasként. Fejest ugrottam valamibe, amiről csak később derült ki, hogy valóban a gyermekkori álmom valósítom meg.

1977-ben végeztem egy főiskolán. Ezután jelentkeztem kétszer egyetemre, de nem vettek fel. Az egyik egyetem pedagógia, a másik pszichológia volt.

Itt és most mentálhigiénét, időskori pszichológiát, szociológiát és még sok nagyon érdekes, engem érdeklő dolgot tanultam.

 

2016 július közepén vettem át a mesterdiplomámat. Az RTL Klub Fókusz című műsorában foglalkozott a témával.

Lehetőséget kaptam az egyetemtől, hogy a diplomamunkámat Lifelong playing, – avagy játsszunk egész életünkben? címmel előadásokon mutassam be, mert a téma, amit találtam a tanáraim szerint is hiánypótló, és valóban érdekli az embereket.

A nyár végén körbe kerékpároztam a Velencei tavat két iskolatársammal.

Szeretném kiadni a könyvemet, ami a diplomamunkám könyv alakban.

A szenior korosztálynak társasjátékklubot szervezek – folyamatban, bár ez sem olyan zökkenőmentes, mint hittem. Három-négy éve heti rendszerességgel kártyázom.

Tehát vannak céljaim, ellentétben a két–három évvel ezelőtti önmagammal, amikor nem voltak.

Nyáron a Balatont szeretnénk körbe kerékpározni.

És persze hiszem, hogy megtalálom a szerelmet is!

Hiányzik a munka, az iskola, az a miliő, légkör, ami ott körülvett. Ha értelmes feladataim vannak, minden jobb, a hangulatom mindenképpen. Alig várom, hogy legyenek ismét előadásaim.

Huszka Éva

Az írás a  Régiségeknek blog 

’Tevékeny, élvezhető időskor’

pályázatának  díjazottja lett.

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Fordulópont az életemben: a netről vásárolok

Kis falumban a nagyik is webáruházból rendelnek.

Hallottam már régen a neten való vásárlási lehetőségekről, rá is kattintottam egyik-másik webáruház oldalára, de meglehetősen hamarosan „kifordultam” onnan.  Az okok  ugyanazok voltak, amelyeket már számtalanszor hallottam másoktól is: „Dehogyis rakom fel azt az egyszem bankkártyámat az internetre, nehogy már eltűnjön róla az a csekélyke, ami rajta van, kell az nekem is”,  vagy „én jobban szeretem, ha személyesen nézem, tapogatom a megvásárolandó árut„  meg : „én szeretek  boltba járni, emberek közt lenni, ismerőssel találkozni„. És még sorolhatnám  az érveket, amik valójában nálam is csak kifogások voltak.

Mígnem a falumban egy ismerőssel találkozván, szó szót követve  mutatta  a lábán lévő cipellőt, mondván, hogy a neten vásárolta. Megnézném azt a fényképet – ha készült volna – hogy milyen arcot vágtam. Ámultam-bámultam-riadtan-meglepetten: „Te mersz a neten cipőt vásárolni?  És jó is méretben? „  A világ legtermészetesebb hangján, csilingelő nevetéssel válaszolt ismerősöm : „Persze, mindenkinek én veszem a cipőt  a családban, az unokáknak, a fiamnak, anyukámnak,  a netről, és mind jó volt eddig„.  Liza  velem egykorú, nem egy netezős valaki és csakúgy lazán, könnyedén cipőt vásárol a netről????!!!  Hmm. Ez már szöget ütött a fejembe, habár még mindig nem szántam  el magam a netes (be)vásárlásra.

 

Teltek, múltak a hetek, tavaszból nyárba, majd őszre fordult az idő, amikor is már jó ideje komoly gondokkal küzdöttem. A jó öreg hűtőszekrényem úgy gondolta elég volt a szolgálatából. A falinaptár már kora téli hónapot mutatott. Ott motoszkált bennem, hogy hűtőt kellene vásárolnom, de …de.. be kellene utaznom a nagyvárosba, el kellene csoszognom egy áruházba, ki kellene választani szinte percek alatt  az óriási választékból, ami nekem megfelelne, no és a szállítás (meg a költsége) ide, a kis falumba. Töprengtem a megoldáson: hogyan bonyolítsam le ezen vásárlást, amikoris  nagyfiamék biztatására,  minden aggályt és kétséget kisöpörve régiség lelkemből és tudatomból, elkezdtem  egy netes webáruházban keresgélni. Kiválasztottam a nekem megfelelő és nekem tetsző hűtőszekrényt.  Fiam jóvoltából paypal fizetéssel megrendeltük. Napokon belül futárral meg is érkezett épségben az új, szemet gyönyörködtető hűtőszekrényem – és még be is hozták a házba. Fordulópont volt az életemben!

A  szükség aztán rávitt egyéb netes vásárlásokra is, mert karácsony  közeledvén kicsúsztam az időből,  vagy éppen nem akartam „becsúszkálni” a közelemben lévő nagyvárosok valamelyikébe. Jó nagy levegőt véve a világhálón szörföltem  egy  könyvesbolt irányába, hogy fiam oly áhított könyvét a fa alá rakhassam. Elbíbelődtem, hogy akkor hova, mit is kell írnom, hova, mire kell  kattintanom,  hogy valóságosan   a kezembe legyen az a könyv.  Sőt,  már némi alapismerettel,  elmerészkedtem egy DVD-s webshopba is. Miután mindkét rendelésem simán, épségben megérkezett, utánvét fizetéssel, (még szóba sem jöhetett nálam a PayPal) megelégedéssel konstatáltam magamban, hogy ez nem is oly ördöngösség.

 

Mint utólag kiderült, gáztűzhelytől kezdve, sok minden más vásárlásában is megelőztek a falubeliek. Példájukat követve én sem talpalok már feleslegesen sokféle árucikkért, amire szükségem van, hanem körülnézek a webáruházakban. Annyira „belelkesedtem” ezen sikeres üzletmeneteken, hogy már egyéb  apróságot, meglepit, ruhaféleséget is, csak -katt-ide, katt-oda, – a webáruházakban  böngészve  teszem a  kosárba. És mennyi utánajárástól, fáradtságtól kímélem meg magam, nem beszélve az időről !!

Izzy

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!