Régiségeknek

Pályázati felhívás ’Tevékeny, élvezhető időskor’ címmel.

Azok írásait várjuk, akik úgy érzik, hogy  az idős kor kiteljesedést, beérést, új perspektívát hozott.  

 

palyazati-felhivas

Határtalanul nagy öröm számunkra, hogy facebook csoportunkban már 4000 követőnk van. Nekünk, a Régiségeknek blog szerzőinek és e facebook csoport működtetőinek, komoly ösztönzést jelent, hogy nap-mint-nap tapasztaljuk részvételeteket, érezzük szimpátiátokat.

 

negy-1

 

A kerek szám alkalmából pályázatot hirdetünk:

‘Tevékeny, élvezhető időskor’ címmel.

 

negyezer

 

Arra kérjük olvasóinkat, követőinket, írjanak életútjukról, és jelenlegi életérzéseikről, életmódjukról. Azok írásait várjuk, akik úgy érzik, hogy  az idős kor – az ezzel járó problémák ellenére – kiteljesedést, beérést, új perspektívát hozott. Különösen értékeljük olyan tevékeny Régiségek írásait, akik idős korukra valami újba fogtak bele, esetleg fiatalkori álmaikat valósították meg, vagy családon belül, esetleg önkéntes munkában találtak új szerepet maguknak, vagy új környezetben, új feladatokkal élik életüket.

A legjobb írásokat megjelentetjük blogunkban és a facebook csoportunkban is közzétesszük. A legjobbakat  könyvjutalomban részesítjük.

Az írás terjedelme 1 oldaltól  5 oldalig terjedhet. Beküldési határidő: 2017. január 31.

Az írásokat saját néven, vagy nicknéven is küldhetitek az alábbi e-mail címre: cilianoska@gmail.com

 Kérdéseket a pályázattal kapcsolatban facebook üzenetben is feltehettek.

 

Ha ti is szeretnétek sok, érdekes életútról olvasni,

KÉRJÜK,  HOGY OSSZÁTOK MEG PÁLYÁZATUNKAT A FACEBOOKON!  KÖSZÖNJÜK!

 

A Régiségeknek blog bloggerei

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Te mit teszel az egészségedért?

Én edzőterembe járok és étrend kiegészítőket szedek.

 

gym-room-1181820_960_720

Amióta nyugdíjas vagyok és több az időm, na meg az egészségi gondjaim is megszaporodtak, többet törődők a fizikai állapotommal. Nejemmel ellentétben például én azonnal megyek az orvoshoz, ha valami problémát észlelek (ő inkább halogatja és megvárja, hátha a baj elmúlik ). 

De leginkább arra törekszem, hogy megelőzzem a bajokat, ezért rendszeresen mozgok. A  lányoméktól kapott szobabiciklin másnaponta tekerek 20 percet, és edzőterembe is járok hetente kétszer. Az étkezésemet is igyekszem visszafogni egy kicsit, de ez megy a legnehezebben, mert szeretek jókat enni. És még egy dolog, ami szerintem sokat jelent: elkezdtem étrend kiegészítőket szedni (az orvosságok mellett). Szeretem böngészni a patikában kapott  tájékoztató magazinokat, sőt van egy „vitamin bolt”, ahol rendszeresen vásárlom a táplálékkiegészítőket és ahonnan interneten kapom az információkat az új készítményekről.

Legutóbb  a Bio-Quinone Q10 Super 30 mg-os kapszulát kezdtem el szedni a csomagoláson található napi 1 kapszula bevételével, mert szívritmus problémáim vannak és ezt ajánlották a szívizom fokozott energia ellátására.  „ Az emberi test minden sejtje egy kis erőmű, mely energiát termel azért, hogy üzemanyaggal lássa el a sejteket. Bizonyos sejteknek nagyobb szükségük van az energiára, mint másoknak. Például a szívizom szöveteinek rengeteg energiára van szüksége a ritmikus mozgáshoz” – olvastam a készítményről  szóló magazinban.

q10

Az első 7-10 napban semmilyen változást, vagy hatást nem éreztem. Tekintve, hogy naponta több alkalommal is mérek vérnyomást, és a vérnyomásmérőm kijelzi a ritmus hibákat, extraszisztoléket, így 10 nap után már volt összehasonlítási alapom. A vérnyomásom kevésbé ugrált (esténként néha a napközbeni 120-130-ról 145-150-re is felment) és a ritmushibák kezdtek elmaradni. Korábban 10 mérésből 5-6 alkalommal volt ritmushiba, amit kijelzett a vérnyomásmérő, ez 15 nap szedés után lecsökkent 1-3-ra, majd a huszonötödik nap után 3-5 nap mérései közben szinte nem is volt ritmushiba. A korábbi, néha előforduló esténkénti kiugrós 140-150-es vérnyomás értékek is elmaradtak, 130-135 fölé nem ment az esti mérésekkor a vérnyomás.

Mivel heti 2-3 alkalommal edzőterembe járok, pulzus ellenőrzéssel, s ott az edzés alatti pulzusszám (edzésidő közbeiktatott pihenőkkel kb. 65-75 perc) 100 és 143 között mozog. A terhelést jól bírom, (bár ez igaz a szedést megelőző időszakra is), viszont az edzés követően két-három órával is a pulzusszám eléri a 90-et percenként, s csak lassan megy le a szokásos 60-70-re.

Összefoglalva: a  Q10 kapszula szedése 15 nap után kezdett hatást mutatni. Ez leginkább a 25. nap után indult meg és a ritmushibák jelentős csökkenését tapasztaltam, valamint csökkent a vérnyomás ingadozás, az esti néha előforduló kiugró vérnyomás értékek is.

A fentebb írtak tapasztalati tények, hogy ebben a Q10 kapszulának mennyi a szerepe, azt teljes biztonsággal megmondani nem tudom, de leginkább ennek a készítménynek tulajdonítom a kedvező változást.

Azt mondják, hogy a férfiak kevésbé törődnek az egészségükkel, mint a nők. Az én példám nem ezt bizonyítja. Arra buzdítom férfitársaimat is, hogy törődjenek többet az egészségükkel, figyeljenek oda magukra, hogy a nyugdíjas évek is aktivitásban teljenek és  élvezhetőek legyenek.

 

Papa Stefano

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Nagymama és nagyapa megédesítették a gyermekkoromat

Legtöbb emlékem róluk otthonukhoz, és a vasárnapi mozikhoz fűződik.

 

kertben2-1

Sajnos apai nagyszüleimet, sőt apukámat sem ismerhettem, mert ők eltávoztak születésem előtt. Csak édesanyám elbeszélései és fotók mesélnek életükről. Anyai nagyszüleimhez viszont szerencsémre nagyon sok kedves emlék fűződik. Ők 8 és 10 gyerekes család legidősebbjeiként nőttek fel, így a kicsik pesztrálása nekik jutott osztályrészül. El is határozták, hogy csak egy gyerekük lesz. Ő lett az édesanyám, aki varrónőként reggeltől estig dolgozott. Persze ez a tény nem zárta ki a velünk is töltött időt, hiszen a ruhák kézimunkáját a ligetben végezte, hogy szabad levegőre, futkosni, játszani vihessen bennünket húgommal. Amikor egy-egy postamunka (ahogy ő nevezte a sürgős feladatot) miatt nem volt ideje a közös együttlétre, nagyszüleim szeretetteljes felügyelete alá kerültünk.

 vacsora1

 

Legtöbb emlékem róluk otthonukhoz, és a vasárnapi mozik első sorához fűződik. Valószínűleg az volt a legolcsóbb a teltházas filmeknél. Mozis élményeim közül leginkább vígjátékok, elsősorban Latabár-filmek jönnek elő, hiszen nagymamáék is szerettek nevetni. Húgom még a közben elszopogatott 2 forintos, citromgerezd formájú savanyú cukorra is emlékszik. Meg is látszott a fogainkon.

Nagyapám, nyugdíjazása után is még sokáig dolgozott, mint méteráru kereskedő. A munka éltette, rengetegen ismerték és tisztelték a városban  “Lugosits bácsit”. Emlékszem, hogy Rózsikája, a nagymamám vitte neki minden délben az ebédet.

Városi létük ellenére falun érezhettük magunkat náluk. Három alacsony házrész egyikét bérelték, ami komfort nélküli volt, de nekünk kánaán, főleg a burjánzó udvar miatt. Nagyapám egy nyugágyban üldögélt, és első világháborús történeteit mesélte, amiket tátott szájjal hallgattunk.

 

Nagyszüleim udvarán  ahugommal

Nagyszüleim udvarán a hugommal

Nagymamám kacsát tömött, tyúkot tojózott a házuk és a fáskamra közti keskeny, elkerített sávon. Soha nem kérdeztem, hogy honnan-e tehetség, de gondolom, dolgos gyerekkorából ered. A kacsával való bensőséges kapcsolata szomorú véget ért a tányérunkon. Szó, ami szó, a kacsasütést magas szintre fejlesztette. Más ételek elkészítésében nemigen jeleskedett. Frizsiderjük egy ásott kút volt az udvar közepén, ahol a nagyanyám által hazacipelt dinnyék hűltek. Az ivóvizet a sarki kútról hoztuk. Az ebédek után nagyapa újra a nyugágyban olvasgatott, vagy játékunkban gyönyörködött, nagymama pedig horgolt, kötött. Eszembe juttatja Csehov: Cseresznyéskertjének paródiáját, Alfonzó rendezésében, ahol Szemes Mari, mint daduska kötögeti a véget nem érő sálat. Nagymamám is szinte az élete 80 %-át eme kreativitásnak szentelte, ugyanis háztartásbeliként élt kereskedő nagyapám oldalán. Áldásos munkássága hozadékaként minden ruhanemünk (a bugyi kivételével) horgolt és kötött holmi volt. Egy vicces emlékem, hogy tornaórán a blúzom alól kilógott a horgolt kombiném egy szála, amit barátnőm letépett, és majdnem lefejtette rólam az egész  ruhadarabot.

 

Nagyszüleim és anyukám a strandon

Nagyszüleim és anyukám a strandon

Szabadidős lazulásuk tetőpontja és egyben alaposabb tisztálkodási lehetőségük a városi gőzfürdő rendszeres látogatása volt – külön a férfiak és nők számára. Időnként mi is részesültünk húgommal ezekben a fürdős programokban. Álmomban se jöjjenek elő azok a nagyik, akiket csak elől takart a fürdőtől kapott fehér kötény.

Volt egy nyugdíjas klub a közelükben, ott éltek társasági életet. Nagyapám dominózott, biliárdozott, nagymamám ott is horgolt beszélgetés közben, sőt délutánonként városunk legszebb terére kiülve is csattogtak kezében a kötőtűk. Közben jóízű beszélgetések zajlottak Régiség-barátnőivel. Az ilyenkor úriasszonyként kiöltözött, festett hajú nagyanyámról senki nem gondolta volna, hogy reggel kacsát tömött, piacról, kútról cipekedett. Amikor már felnőttként kislányomat sétáltattam, mindig odamentünk a dédihez, akit elbűvölt az ő tündérkéje, ahogy lányomat nevezte.

 

ani-nagymamaja

Nagymama, kislányom és én a parkban

Érdekes véletlen, hogy e történetem  megírása után  félórával rám köszönt egy kedves hölgy az utcán. Udvariasan visszaköszöntem, bár fogalmam sem volt, hogy ki ő. Látva bizonytalanságomat, elmondta, hogy ők voltak nagyapámék szomszédjai. Akkor ismertem csak fel Olgát, akivel  sokat játszottunk együtt azon a bizonyos udvaron.  45 éve láttam utoljára.

Drága nagymama és nagypapa! Köszönöm, hogy megédesítettétek gyerekkoromat. Sajnálom, hogy ezt soha nem mondtam, amíg köztünk voltatok.

Annaróza

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Darvak a Hortobágyon

Madár migránsok kukkolása

 

daru6

 

Csodálatos látvány tárul elénk: sok-sok tízezer madár álldogál a vízben, szorosan egymás mellett, félig már bóbiskolva.

 

Kora délután van, kihalt a vidék, csak egy-egy kósza autó előzi meg a kisbuszt, amin haladunk a cél felé. Hirtelen dugóba kerülünk, sok-sok személykocsi araszol előttünk – mint pillanatokon belül kiderül – ugyanoda, ahová mi. A kocsikból kiszálló utasok fele kisgyerek; a mi kisbuszunk utasai, bizony, a korfa tetején, annak is a legcsúcsán ücsöröghetnének, azaz idős emberek.

Bandukolunk a lápos-zsombékosból kicsit kiemelkedő kocsiúton; kétoldalt a nád eltakarja a láthatárt. A délutáni égen csak itt-ott villan ki az ég kékje, a nap néha átdereng  a felhőkön. Közben messziről folyamatos, furcsa, halk, valamiféle fúvós hangszer hangjára emlékeztető zajt hallunk. Az út most már egy félig leeresztett halastó partján vezet; a halak nyüzsögve ficánkolnak a zsilipből zúduló friss víz közelében. Egyik-másik magasra “ugorva” próbál kiszabadulni a tömegből.

 

daru7

 

A récék csöndesen úszkálnak a vízben, egy-egy gém álldogál merengve. Hirtelen krúgatást, gyenge “trombitaszót” hallunk fentről: kezdenek gyülekezni a darvak. Először csak egy-egy kis csapat tűnik fel, és el is tűnik a túlparti zsombékosban. Fiatal, jól felkészült vezetőnk egy állványra szerelt távcsövet is hozott: azon át jól látjuk, hogyan ereszkednek le a madarak a sekély vízre: az éjszakai szálláshelyre.

Egyre erősebb a fentről jövő zaj, egyre több és nagyobb, egymásba fonódó-keveredő, ékalakú csapat jelenik meg az égen. Néha szinte az egész égboltot mozgó V-betűk,  hason kúszó ipszilonok, k-betűk borítják be, hisz közeledik az alkonyat. A darvak befejezték a napközbeni táplálkozást, a közeli szántókon-mezőkön végzett bogarászást-egerészést és a kukoricakombájnok után ottmaradt kukoricaszemek felcsipegetését:  éjszakai pihenőre gyülekeznek.

 

daru3

 

A nap már alacsonyan száll, a felhőkön át megvillan a fény a vizén, a partközeli vízben álldogáló madarak fekete sziluettje még a földhözragadt realistákat is lelkes “nézd, milyen gyönyörű!” kiáltozásra készteti. Aztán lassan ritkulnak a madárcsapatok az égen. A távcsőbe nézve viszont,  ha nem is csoda, de csodálatos látvány tárul elénk: sok-sok tízezer madár álldogál a vízben, szorosan egymás mellett, félig már bóbiskolva. Néha még fel-feltűnik egy-egy kisebb csapat, és leereszkedik a még szabad helyekre. Lassan vége a napnak, a krúgatás is elhalkul – eljött a darualvás ideje.

 

daru4

 

Azért mégis, mit keresnek a darvak a hortobágyi tavak közelében az ősz közepén? A magyarázat nagyon egyszerű: mint a többi, Északról Délre vonuló vándormadár, ők is pihenőhelyet, jó kis “wellness-szállót” keresnek a nagy út közben, ahol erőt, energiát gyűjthetnek a még hátralévő hosszú útra. A fiatalok már a “szülőkkel” együtt kelnek útra. Skandináviából, Észak-Oroszországból  Afrikába, esetleg Dél-Spanyolországba tartanak. (Az ornitológusok valószínűleg mély megvetéssel olvasnák ezt az elnagyolt leírást.) Kell hát egy kis lakomázás, dagonyázás valahol útközben az erőgyűjtésre. 

 

daru5

 

Na de mégis, akkor mi ezeknek a migránsoknak az igazi hazája? Hát… azt hiszem, ahol kibújtak a tojásból. A darvak, meg a többi vándormadár esetében a “haza” nyilvánvalóan a nyári lakhely: tehát az északi tájak.

Nekünk meg marad az öröm, hogy évente egyszer valami picit láthatunk a természet csodálatos működéséből.

Luca

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hetvenévesen teljesült az álomút

Egy meglepi utazás Rómába

szent-peter-ter

Furcsa érzéseim voltak, mintha álmodnám az egészet.  

   Jé, hát itt vagyok Rómában? Csak föl ne ébredjek!

 

Két kedves barátnőim, Lili és Annaróza elhívtak néhány napos tartózkodásra Sopronba. Igaz, a 70. születésnapom pont ez időre esett, de sebaj, az unokám úgysem lesz itthon, a munkája Németországba szólítja, a közös családi ünnepség elhalasztva egy héttel. Minden szuperül alakult, úgy terveztük, hogy az unokám felvisz majd autóval Pestre, ott fogok találkozni a két barátnőmmel, akikkel tovább megyünk Sopronba. Remek! A lányom és vejem is csatlakoztak hozzánk, (munkaügyben ők is Pestre tartottak), így négyen ültünk be az autóba. Milyen praktikus! Dani unokám nagyon jól vezet, gyorsan fel is értünk, de Pest alatt nem jó irányba kanyarodott, a Ferihegyi repülőtér felé vette az irányt. Hoppá! – Nem jó felé mész kisfiam! Ugyebár hát ki legyen szemfüles, ha nem a 70 éves nagymami a hátsó ülésen?! Dani készségesen felajánlotta, hogy üljek én a kormányhoz, ha jobban tudom az utat… Ejnye! Hát nem azért mondtam! A lányom szerint itt van valami rövidebb út, azon ha átvágunk, gyorsabban beérünk a városba… Elhittem. Na, én aztán tényleg mindent elhittem! Csak amikor beparkoltunk a reptéren, akkor kezdtem jajveszékelni, hogy miért álltunk meg, lekésem a soproni vonatot, mit szólnak a barátnőim, jajmileszvelem, mégiscsakmitcsináltok, mértpontareptéren, jajderémes!

 

fontana-di-trevi

Amikor aztán a lányom elővette a bőröndömet, kinyitotta(!), kezdte a gondosan csomagolt holmijaimat összeturkálni, gyanút fogtam … Mire készülnek ezek???   Néhány dolgot kivett a csomagomból – ne izgulj anya, ezeket Dani hazaviszi -, bezárta a bőröndöt, elővettek a csomagtartóból még két kisebb bőröndöt, egyet a lányomnak és a másikat a vejemnek, elköszöntek Danitól, és “gyere anya, menjünk be a váróba, onnan pedig majd becsekkolunk!” jelszóval indítottak befelé! Tejóisten, mindazösszes szentekkel, hát mi történik velem? Hová megyünk így hármasban? De csak nevettek, hogy “ne izgulj anya, mindent megtudsz majd időben, nyugi!” Nyugi! Könnyű azt mondani, a szívem majd kiugrott, hová visznek vajon? A lányom azt mondta, hogy mondjak három várost, ahová szívesen repülnék. Fontossági sorrendben a válaszom: Róma, Velence, Prága! Töprengett picit a lányom és azt mondta, igen, benne van a háromban az úticél, de még mindig nem tudtam, hol fogunk landolni. Csak amikor láttam kiírva, hogy Róma, Fiumicino, akkor hittem el, hogy ez nem mese, nem álom, repülünk Rómába! Menetidő: 1 óra 10 perc! Nahát, mintha vonattal Sopronba mennék! És kezdetét vette az álomút, amire mindig vágyakoztam, de teljesen elérhetetlen volt számomra. Most, 70 évesen a gyerekeim jóvoltából teljesült az álmom, várt minket Róma!

forum2

Róma nem várt hiába, megérkeztünk, megkerestük  a Termini pályaudvarra vivő vonatot, azzal mentünk be a városba. A pályaudvartól nem messze, a Via Nazionalén volt a szállásunk, nagyon jó helyen, a Repubblica tér közelében, ahonnan a metróval bárhová eljuthattunk. Furcsa érzéseim voltak, mintha álmodnám az egészet, jé, hát itt vagyok Rómában? Ez egészen biztos? Csak föl ne ébredjek, ne tűnjön el ez az álom!

 torta

Nem tűnt el, alighogy leraktuk a bőröndjeinket, máris indultunk Rómát felfedezni. A hotelből kilépve a forró római utcákon hömpölygő hihetetlen embertömeg valóságossá tette az álomképet. Úristen, hogy fogunk itt tájékozódni, hogyan találunk el a számunkra fontos épületekhez, műemlékekhez? Kezünkben a térképpel mindenhová eltaláltunk, elsőként a Repubblica téren lévő Santa Maria degli Angeli e dei Martiri templomba mentünk be, ami a szokatlan, egyszerű külső megjelenése ellenére nagy hatást tett ránk. Ez a bazilika hatalmas méretű, csodás szobrok, freskók díszítik, és  a különlegessége a XVIII. század elején készült, a padlón húzódó 45 méter hosszú meridián vonal, vagyis délkör, amely jelenleg is napóraként funkcionál. Itt van Galilei szobra is elhelyezve. Jó néhány templomot bejártunk, hiszen Rómában mintegy 900 templom van, de ez a bazilika igen nagy hatást tett ránk. A hotelünk utcájának a végén a II. Viktor Emánuel emlékművön csodálkozhattunk el, hatalmas méretei vonzzák a turistákat, körülötte-előtte tolongott szinte egész Róma. A fiatalok találkozóhelye is, a kis robogóknak se szeri, se száma.

angyalvar

Metróval mentünk át a Vatikánba, de ez sem volt a szokásos út, mert a Tevere előtt a metrószerelvény kibújt a felszínre és a hídon ment át a Teverén, nem pedig a folyó alatt, ahogy Pesten megszoktuk. Kevés gyaloglás után elénk tárult a Szent Péter tér, a Szent Péter bazilika hatalmas tömbje, a szobrok, a szökőkutak, a bebocsátkozni kívánók kígyózó sora. Itt aztán elfogy a levegőnk a szépségek ilyen töménységétől, a bazilika megdöbbentő méretétől. Bejutás után az első utunk a Pietához vezetett, ahol a tolongó tömeg álmélkodott Michelangelo szobrának megható szépségén, a márvány ragyogásán, az egész mű feledhetetlen látványán. Sok szépséget csodáltunk meg, de rám ez a szobor tette a legnagyobb hatást. Többször visszakanyarodtam hozzá, álltam előtte és mondogattam magamban, biztos hogy ez mind velem történik? És ha igen, mivel érdemeltem ki ennyi gyönyörűséget?

A vatikáni sugárúton tovább menve Hadrianus császár síremlékéhez, az Angyalvárhoz értünk. Aki kedveli az operát, Puccinit, az nem tudja kivonni magát az Angyalvárban játszódó Tosca hatása alól. Hallottam magamban Tosca imáját, Cavaradossi Levéláriáját… a boldogságom leírhatatlan volt.

 etike3

Voltunk a Colosseumnál, a Palatinus-dombon, láttuk a diadalíveket, Traianus oszlopát, a hétköznapi Rómát, amely egyáltalán nem hétköznapi, mert az nem lehet hétköznapi, ahol lépten-nyomon műemlékbe, templomba, szökőkútba (2000 van belőle), válogatott szépségekbe ütközünk.  A Piazza di Spagna, a Fontana di Trevi, a mellékutcák sem mellékes bája, a háztetőkön viruló teraszok dús növényzete, mind-mind elvarázsoltak bennünket, csak az időnk volt véges, jönnünk kellett haza.

Ennyi élmény, szépség, csoda után kissé nehéz szívvel hagytuk magunk mögött Rómát. Jó lenne viszontlátni, újból együtt tolongani az utcáin. De ne legyek telhetetlen, feledhetetlen élményt szerzett a családom ezzel az úttal, hálásan köszönöm nekik Sopron helyett Rómát!

                                                                                                                               A fényképek a szerző saját felvételei

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hogyan lehet könnyen, gyorsan kapcsolatot teremteni?

Egy 90 éves blogger titkai.

rose-6

Hogyan tudsz embereket olyan könnyen megnyerni magadnak?  Ezt a kérdést tettem fel Rosenak, a Londonban élő, 90 éves bloggernek. Rose fantasztikusan jó kapcsolatteremtő, pillanatok alatt tud ismeretséget kötni, barátkozni. Tapasztaltam ezt  a képességét legutóbb is, amikor Pesten lakott egy hotelben.  Amikor érkezése után egy nappal meglátogattam, már barátságosan üdvözölték a portán és készségesen teljesítették a kívánságait. Ezt hogy csinálod? – érdeklődtem meglepődve.  Rose elmondta titkait, példával illusztrálva  a  mondottakat.

A legfontosabb, hogy ne legyünk szégyenlősök. Nélkülözhetetlen a másokkal szembeni nyíltság, ha könnyen és gyorsan akarunk kapcsolatot teremteni. Ha megismersz egy idegen embert, nézzél erősen a szemébe és keress rajta valami szépet, vagy különlegeset. Bátran dicsérd meg a szemét, a haját, az ingét stb. Ezzel  megteremted a beszélgetés lehetőségét, mert ezt nem hagyhatja válasz nélkül.

Két példa: mikor megérkezem, Budapesten a szállodában  a hotel portáján ült egy szemüveges, intelligens kinézetű fiatalember. Azt mondtam neki:

– Hogy kerül maga ide, aki úgy néz ki, mint egy fiatal egyetemi tanár.  Vagy talán  zeneszerző, esetleg zenész? És közben rámosolyogtam.

– Irodalmat és közgazdaságtant tanultam az egyetemen, de nem tudtam jó állást kapni a szakmámban – válaszolta  a fiú.

– És mivel tölti a szabadidejét?  – folytattam.

– Verseket és színdarabokat írok – válaszolta.

– Verseket? Én is írok – mondtam  erre. És így már lett is egy közös érdeklődési területünk.

Egy másik eset ugyanabban a hotelben: egy szép, csinos fiatal lány ült a kasszában. Odamentem hozzá, és megszólítottam:

– Hogy van kisasszony? Egyedül intézi ennek a nagy hotelnek a számlaügyeit?

– Igen, addig, amíg meg nem jön a kollégám, és le nem vált délután- válaszolta a lány.

– Magának bizonyára komoly képzettsége van, hiszen itt komplikált számlázási feladatok vannak.

– Igen, pénzügyi főiskolai végzettségem van.

– Rögtön láttam, hogy a szép arc mögött sok ész is van, – mondtam  mosolyogva.

– Köszönöm, mondta a lány és bemutatkozott: Orsolya vagyok. Remélem, hogy jó szobát választottam Önnek.

– Igen, köszönöm, de most van egy kis gondom. A mobil telefonomban magyar SIM kártya van és nem tudok vele külföldet hívni. A családom otthon nyugtalan.

– Ezt a problémát könnyen megoldjuk, adja meg a számot és innen a portáról felhívjuk Önnek a családját.  

Így a barátkoztam össze rögtön megérkezésemkor a két portással, és attól kezdve, ha éppen nem voltak vendégek a portán, amikor arrajártam, mindig odamentem, és volt hozzájuk néhány barátságos szavam. Ők pedig mosolyogva üdvözöltek és minden kérésemet teljesítették. A férfi portás egyszer még a verseit is elhozta és meghallgattam azokat. Mondtam neki, hogy nagyon tehetséges és remélem, sikerül kiadatni a verseit.

Szóval, a kapcsolatteremtés titka: minden ember vágyik arra, hogy  értékeljék. Ha a dicséret őszinte – sose mondjuk hazugságokat, pl. ha egy lány csúnya, ne mondjuk, hogy szép – azt szívesen elfogadják. Ez olyan, mint egy kéznyújtás, megteremti a bizalmat és az utat a barátkozáshoz. Az elismerés jól esik, és már nem vagyunk idegenek egymás számára.

Akármilyen fontos, magasrangú emberrel találkozom, ugyanezt a technikát alkalmazom. Ha találkozom egy igazgatóval, egy elnökkel, vagy egy királlyal, arra gondolok – bocsánat a kifejezésért – hogy, ugyanúgy megy a vécére, mint én, ugyanúgy mosakszik, mint én. Ő is csak egy ember, akit megnyerhetek magamnak – fejezte be Rose titkainak elmesélését.

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

SENKI SEM ÉRTÉKTELEN – még betegen, öregen sem!

Interjú egy önkéntesként dolgozó nyugdíjas orvossal

Kármela blogunk egy kedves olvasója, hozzászólásai felkeltették érdeklődésünket. Önkéntes munkája példa értékű, jó lenne, ha sok ilyennel találkoznánk.

 idos2

Nyugdíjasként az ember általában  örül, hogy végre nem kell dolgoznia. Téged mi indított arra, hogy önkéntes munkát vállaljál?

Nyugdíj után még dolgoztam egy ideig, de ez év januárjától mindent abbahagytam és még úgy éreztem, van bennem erő, “többlet” az emberek felé a segítésre. Nehéz volt kitalálni, hogy mit is akarok. Sokfelé kerestem új utat, de vagy nem jeleztek vissza, vagy én nem akartam olyan kötöttséget, amelyből nincs kiút a “családi szabadság” felé.  Gyerekeim a családjukkal 17 éve külföldön élnek. Csak ott van szükség nagymamai tevékenységemre, itthon “szabad kapacitásom” lett.

Saját szakterületeimen is lenne még igény a munkámra, de ahol nyugdíjasként kerestem és találtam, ott emberileg, etikailag, anyagilag sem éreztem, hogy megfelel az igényeimnek. Ezért úgy gondoltam, hogy inkább ingyen adom tovább a tudásomat az erre igényt tartóknak.

Hol kerestél és találtál  önkéntes munkát?

Az interneten keresgéltem és sikerült a képzettségemnek is megfelelő önkéntes munkát találnom a TESZÜNK önkéntes klub keretében.

www.onkentes.hu és www.facebook.com/groups/102484273466516/?fref=ts

Éppen egy olyan csoport indult, amilyent kerestem: beszélgetés idős emberekkel. Első telefonhívásomra igen készségesen fogadott a vezetőjük, Alíz Scholtz-Hibay. Elmentem egy összejövetelükre ez év áprilisában, és azonnal csatlakoztam a négy önkénteshez, akikkel ez a munka elindult.

Milyen idős emberekkel foglalkozol és hogyan? 

A csoportunknak szerződése van egy idős otthonnal (ennek megkötése a vezetőink dolga). Nekünk is alá kellett írni egy  szerződésfélét, hogy tudják az otthonban, kik vagyunk, amikor beengednek.

Úgy indult a munka, hogy az 5 önkéntes találkozott 5 idős nénivel az idős otthonban. Olyan 81 és 97 év közötti nénikkel, akiknek igényük volt egy kis  beszélgetésre, mert a dolgozóknak erre már nem volt idejük! Bemutatkozásként a nénik és az önkéntesek is elmondták magukról, amit akartak és ebből alakult ki, hogy ki, kinek lesz a “párja”. Szinte egymást választottuk. Nagyon érdekes volt.

A heti egyszeri találkozáskor arról beszélgetünk, amiről ők akarnak, mi csak kísérjük a beszélgetést. Csak a 2. vagy 3. alkalommal jöttem rá, hogy a néni, akihez járok,  nagyon “feledékeny”, amikor újból be kellett mutatkoznom és elmondani, hogy ki vagyok és miért jöttem… A másik “választottam” a nagybátyám egy idős otthonban, aki bemutatkozás után még megismer és szelektálva, pozitívvá formálva emlékszik az életére.

ido

Másfél órásak a heti beszélgetések. Az időt, órát, évszámot már nem ismerik és csak az utolsó percben elmondottakra, vagy a nagyon távoli múltra tudnak visszaemlékezni.  Arról beszélgetünk, ami éppen szóba jön.  Gyakori, hogy egy percen belül többször is elmondják ugyanazt újdonságként, és én is úgy reagálok, mint aki először hallja. Örülnek a beszélgetésnek, az átölelésnek találkozáskor és mondják, hogy várnak vissza.

Lehangoló, sőt megrázó is lehet ezekkel az emberekkel való foglalkozás. Mi az, amit te kapsz ezektől a emberektől? Milyen pozitív élményeid vannak?  Miért csinálod?

Nem lehangoló, sőt, nagyon érdekes egy ilyen beszélgetés! Sok múltbeli élmény jön elő, ami még az én gyerekkoromban is volt falusi nagyszüleimnél (kemencében sütés, mitől nem kel meg a tészta, hogyan varrta a néni szabó apukája a háborúban a katonáknak a ruhát, hogyan nevelt a mama nyolc gyereket…, mire emlékszik hittanból).

Hogy én mit kapok? Szükség van rám. Nem kell megfelelni és nem lehet elrontani. Mosolyt, örömet, feltétlen elfogadást, másfajta értékeket kapok. A felismerést, hogy mi az igazán fontos, mi az érték az életben. Szemléletváltást, törődést. Idősek megbecsülését. Mert SENKI SEM ÉRTÉKTELEN – még betegen sem! Az emberi kapcsolatokra még magas életkorban is  szükség van.

Azért csinálom, mert szeretem az idős embereket és el tudom őket kísérni az utolsó úton is, ha kell és ezt kevés családtag tudja megtenni.

viragos

Milyen kívánalmaknak kell megfelelni egy önkéntesnek ezen a területen?  

Szükség van  diszkrécióra, empátiára, megbízhatóságra, a másik egyéniségének előtérbe helyezésére (ne a saját életemet meséljem el.)

 

Átestél-e valamilyen képzésen, mielőtt megkezdted a foglakozást?

Nem. De van terv arra, hogy ilyen képzésre szükség lehet, különösen gyerekekkel foglalkozó önkénteseknél, vagy fiatal, nem nyugdíjas  önkéntesnél, mert ilyenek is vannak.

 

Van-e kapcsolat, együttműködés az ottani orvosokkal, ápolókkal?

Nincs. Nem tudhatunk  a lakók betegségeiről, csak a legszükségesebb információt kaphatjuk, őket is köti a titoktartás. Csak a saját csoportvezetőnkkel van kapcsolatunk.

 

 Kérlek mutatkozzál be !

Debrecenben végeztem az orvosi egyetemet. Közel 3 évig Nigériában dolgoztam, Lagosban. Szülész-nőgyógyász lettem, majd 2. szakvizsgaként a gyermeknőgyógyászatot választottam. Bagdy Emőke professzor asszony javaslatára 48 éves koromban még elvégeztem a pszichoterápia és hipnoterápia képzést (3+2 év), mert jó ideje már nem csak a testet akartam gyógyítani, hanem a testi betegségeket kiváltó lelket is.  

Egy lányom és egy fiam van, akik családjukkal az USA-ban, Kaliforniában élnek. Édesapjuk révén (aki amerikai állampolgár) zöldkártyásak lettek, kiutaztak “szétnézni” érettségi és egyetem után, és úgy döntöttek, megpróbálják a kinti életet. Jól vannak. Én évente kétszer-háromszor több hónapot náluk töltök, és ők is évente jönnek haza.

A gyerekeim iskolái miatt vidékről a fővárosba költöztem 18 évvel ezelőtt. Ekkor már ötödször kezdtem új életet valahol: más város, új szakma, új lakás, új környezet. Sosem volt könnyű, de reménytelen sem! Fél év alatt 3 munkahelyem lett: állami kórházban, akkor induló magánkórházban és magánrendelésen. Aztán 15 év után vége lett az állami munkámnak, 15 év után csődbe ment a magánkórház és 17 év után eladta a kolléga a magánrendelőt. Én mindenhol hűségesen kitartottam végig, de azért elgondolkodtatott, hogy ha valaminek vége, hagyni kell menni, mert az már nem az én utam, és talán valami új, talán valami jobb vár rám. Még próbálkoztam szakmai utakat keresni, de más várt rám.

tollpihe

Ennyi az élet

Ebben az önkéntes klubban az a jó, hogy körlevélben küldik a lehetőségeket, hogy hol, mit lehet segíteni és az megy el, aki ezt meg tudja tenni. 

www.onkentes.hu  és   www.facebook.com/groups/102484273466516/?fref=ts 

Nem kell feltétlenül rendszeresen kötődni valamihez (csak ha valaki akar). Jó a hangulat, mindenki a szabad idejében teszi a dolgát MÁSOKÉRT, örömmel. Sokan család és unokák mellett végzik ezt a munkát, és mindig  a család az első mindenkinél!  Havonta egyszer találkozunk, ahol a múltbeli és jövőbeli munkákról van szó.

Azt hiszem, most a helyemen vagyok, de még nyitott másféle lehetőségekre is!

Az interjút készítette: Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

A pingálás kikapcsol és megnyugtat

Amióta időmilliomos nyugdíjas vagyok, kedvemre festegetek.

 

lo-szennel-rajzolva

Nem hiszem, hogy lappang bennem valami művészi hajlam, de mégis gyakran kezembe veszem a ceruzát és az ecsetet. Még egy rajz kurzuson is részt vettem.

Egyre többet olvasok a felnőtt kifestőkről, jótékony hatásukról, talán ez motivált arra, hogy  a rajz- és festőszerszámok után nyúljak.

 

lanyom-festmenye

Lányom festménye

Gyermekeim kézügyessége is kiváló volt iskolás korukban, fiam képregényeket rajzolt szabadidejében, lányom különleges technikákat talált ki, pl. a körömlakkal való festést. Szerintem különleges tehetségük van, de ritkán gyakorolják. Kincsként őrzöm alkotásaikat.

 

filc-festes

Filc festés, fiam alkotása

 

Úgy kezdődött, hogy kavicsokat gyűjtöttem, és megfestettem.

 

2

szerencse kavicsok

Legfőképpen unokámat avatom be a titkos világomba, hátha őbenne is lappang valami. Ha együtt vagyunk, sokat alkotunk, rajzolunk, festegetünk és közben nagyokat beszélgetünk. Néha megkér, hogy rajzoljam le kedvenc mesefiguráját.

 

monster-baba

Monster baba

 

Mandalákat is nagyon szeretek kiszínezni.

mandalaim

Unokámról, vagyis a fényképeiről  készítettem ezeket a ceruzarajzokat.

 

lena

Időnként  olyan érzésem van, hogy „tejóég”, nem is megy ez nekem! De aztán előveszem a régi rajzaimat, mint  a szénnel készült lovas képet, amely igazán jól sikerült, és akkor mégis újra és újra nekiállok rajzolgatni. Szeretek fa tapétára rajzolni, festeni, de rajzoltam már pólóra, festettem már falra, dobozra, fára. Legújabb alkotásomra nagyon büszke vagyok.

 

taj2

Azt vettem észre, hogyha belemerülök, akár egy egész délutánon át képes vagyok az asztal mellett, vagy a földön ülve alkotni,  és közben semmi, de semmi más nem érdekel, csak szóljon a zene. Egy biztos, kétségtelenül kikapcsol és megnyugtat.

Próbáld meg te is!

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Üres a fészek, kiröpültek a gyerekek

Három édesanya vallomása.

 

clipart 

A gyerekek előbb-utóbb elhagyják a családi fészket és új, önálló életet kezdenek. Az édesanyák gyakran nehezen viselik ezt a változást, meg kell küzdeniük az új helyzettel. Írásunkban három anya (ma már nagymama) számol be arról, hogyan élték meg ezt az időszakot.

 

Lányaim szinte egyszerre repültek ki a fészekből, azaz hagyták el a szülői házat. Én – a férjemmel az oldalamon –  olyan lettem, mint egy szárnyaszegett madár. Nem találtam a helyemet a megüresedett fészekben. Mindketten egy élettárssal kezdtek új életet, élvezték a szárnypróbálgatást, a függetlenséget, én pedig tehetetlenül kerestem a helyemet ebben az új, furcsa helyzetben. Huszon valahány évig ők voltak életünk középpontjában – jóllehet természetes módon egyre jobban lazult  a kötelék – furcsa volt a hírtelen bekövetkező üresség. Véletlenül akadtam rá egy internetes oldalra, melynek egyik topikjában éppen az „üres a fészek” volt az összekötő kapocs az egymással chatezők között. Hosszú ideig tartott ez az intrenetes, napi szintű barátság a hasonló helyzetben lévőkkel.  A felismerés, hogy a helyzetem nem egyedi, mindez másoknál is törvényszerűen bekövetkezik, sokkal elviselhetőbbé tette a helyzetet és lassan jöttek a fájdalmat enyhítő, a helyzetet kezelő  megoldások is.

szomorú

Először is eldöntöttük, hogy lecseréljük az üresen maradt fészket egy kisebbre. A keresgélés,  majd még inkább a megvalósítás, jól lekötötte fölös energiámat és egy új fészek berendezése lelkesedéssel és izgalommal töltött el, elvonta a figyelmemet a bánatomról. Az új fészekben lakva a régi férjjel is szinte új életet kezdtünk, elkezdtünk újra színházba, moziba és társaságba járni, amit évekig elhanyagoltunk. És hamarosan megjelent egy új családtag is az életünkben, nevezetesen egy párhetes kiscica, melyet egyik lányunk hozott ajándékba. A cicát némi távolságtartással fogadtuk, de hamarosan imádott kedvencünkké vált. Ekkor kezdtem a régi hobbijaimat is elővenni, sőt újakat kipróbálni. Az agyagozás, majd a családfakutatás, ékszerkészítés jól kitöltötték a szabadidőmet.  Aztán sok év után végre megjelent egy unoka, majd még egy, és látva gyerekeink boldogulását, most éljük a nagyszülők kiteljesedett, nyugdíjas  életét.  

Cecilia

 

Gyermekeim önállósodása nem okozott maradandó űrt életemben

Mindkét gyermekem több mint 20 évig élvezte közelségem, és kapaszkodtak a szoknyám szélébe, nem hagyták el egykönnyen a szülői házat. Talán éppen ezért nem éreztem annyira tragikusnak a leválást, üres nem lett a fészek, mert fiam mindig gondoskodott arról, hogy lányt hozzon a házhoz, a kirepült gyermekem helyett.

A rangidős lányom költözött előbb két utcával arrébb, hogy önállósodjon, majd kicsit később távozott a fővárosba és meg sem állt, csak külföldön. Az átmenet teljesen természetes volt. Nem állt elém egy szép napon, csak úgy hirtelen, hogy ide figyelj anya, én most kiröpülök, adj hozzá szárnyakat és pénzt, kívánj nekem sok szerencsét. Nem kért semmit, se pénzt, se kelengyét, mert tudta, hogy én is az alapoktól kezdtem.

joooooó

Üres a fészek érzésem sosem volt, fiam barátnői  élvezték vendégszeretetemet, mert én nagyon szerettem őket. Beszélgettem velük erről-arról, sosem osztogattam nekik az észt. Fiam jól érzi magát, élvezte, élvezi a szülői ház melegségét. Átmenetileg és csak rövid időre hagyta el e fészket. És egyszer csak azt vettem észre, hogy nagymama leszek. Azt hogy lányom kirepült, fiam családot alapított, nem éltem meg negatívumként. Lehet, hogy azért, mert volt időm felkészülni arra, hogy egyszer ők is saját életet akarnak majd élni, mint én annak idején. Ez nekem így volt természetes.

Az önállósodásuk, már régóta megtörtént, de én még mindig nagyon izgulok értük. Tudom, hogy nem kell mindig telefonálniuk, de azért jól esik, ha tudatják velem, hogy most ide mentünk nyaralni, vagy éppen erre a tanfolyamra jelentkeztem, mert érdekel a témája. A köldökzsinórt sem vágtam el teljesen, ha tehetem, szívesen segítek anyagilag is.

És végre élvezem, hogy van szabadidőm, mert a gyerekek kirepülésével, rengeteg szabadidőre tettem szert. Kedvenc hobbijaim előtérbe kerültek és nem ellenségem már az idő sem. Az üres fészeknek nevezett periódus nekem egy új szakaszt hozott az életembe, egy egészen más ritmust. Közben nyugdíjas lettem és átértékeltem az életemet. A jó dolgokat megtartottam, a rosszakat kiűztem,  elhagytam életemből.

Büszke vagyok arra, hogy két gyermeket neveltünk fel férjemmel, akik megállják helyüket a nagyvilágban és a saját lábukon állnak. Bízok benne, hogy jól élik az életüket, dolgoznak, haladnak és azt hiszem, boldogan emlékeznek vissza gyermekkorukra.

Vica

 

Összeszorult a szívem, amikor a lányom elköltözött

repülni tanulnak

A fecske mama repülni tanítja a fiókákat

 

Fiús és lányos szülők voltunk. Azért írom múlt időben, mert a férjem már nem él. Mi ösztönösen éreztük és tudtuk, hogy a gyerekek egyszer leválnak tőlünk, és nem akartuk mindenáron magunknak nevelni őket. A példamutatásban és a gyerekek iránti  bizalomban  hiszek a mai napig.

A kis fecskék kirepültek, a fecskemama egyedül maradt

A kis fecskék kirepültek, a fecskemama egyedül maradt

Tudom, hogy bármi történne velem, azonnal a segítségemre sietnének, és egymás iránt is így éreznek. Egész más a fiúk és a lányok “kirepülése”. Talán a fiús mamák igazat adnak ebben. Szinte természetesnek vettük, amikor a fiunk elköltözött és elkezdte a saját életét, hiszen ő férfi !! Bezzeg amikor a lányunk bejelentette, hogy szeretne elköltözni, összeszorult a szívem. Mikor úgymond „elvitte a kis motyóját”, szomorúan és kétségbeesve néztünk utána. De el kellett engedni, hiszen már a húszas éveiben járt. Dolgozott, élte az életét és mi is megnyugodtunk. De jött a szerelem, és követte szíve választottját külföldre. Nehéz szívvel kísértük ki az állomásra. Tudta, hogy ha bármi történik, szeretettel várjuk haza. Szerencsére jól választott és szeretetben, békében élnek. Természetesen az anyai aggódásom a mai napig nem szűnt meg, igyekszem nem kimutatni, illetve most már kiterjed imádott unokámra is. Gondolom nem én vagyok az egyedüli, sokan éreznek úgy mint én.

A fecskés képeket én készítettem.

                                                                                       

Sári

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Kanyon, zöld színű tó és bogárszálló

Nyugdíjas túrázók az erzbergi hegyekben

bűvűr

Nyugdíjas operakedvelő és aktívan túrázó barátaim, akikről írtam már a blogban, egy osztrák túrára invitáltak. Legfiatalabb tagjuk 62 éves, a legidősebb pedig (az egyetlen férfi), a 86 éves Laci bácsi. Lelkesedésük – az ígérkező élmények és a nagyon kedvező ár miatt – percek alatt rám ragadt, és igent mondtam.

Az indulás reggelén egy szimpatikus fiatalember nyolcszemélyes mikrobuszával  házunk elé gördült, és 8 óra alatt Szegedről elrepített bennünket négynapos erzbergi (Stájeroszág) túrázásunk támaszpontjára, egy takaros panzióba. Mint kiderült, sofőrünk gyerekkori barátai, Misi, és felesége, Zsani, vezetik a Haus Erzberget, ahol megszálltunk. Társaim évek óta visszatérő vendégek, de engem is természetes közvetlenséggel fogadtak.

Gams-i kanyon

A Gams-i kanyon

Félórát kaptunk a szobáink elfoglalására, és egy kis felfrissülésre. Fél 4-kor  már indultunk is Misivel első kirándulásunkra, a Gams-i kanyonba. Rövid kocsiút után korláttal ellátott, hegyi úton ereszkedtünk lefelé, és hamarosan meghallottuk a kanyonban dübörgő víz egyre hangosabb robaját. Nagyon jólesett elgémberedett tagjaink megmozgatása ebben az ózondús levegőben. Hamarosan elénk tárult a köveken lezúduló, azokat gömbölyűre csiszoló vízáradat, felette kényelmes fapallón gyönyörködhettünk a látványban. A kanyont elhagyva kényelmes sétaút vezetett vissza a kocsihoz. Házigazdánk idegenvezetőként mesélt a közeli Eisenerz városka  és az Erzberg (Érchegy) történetéről és II. világháborús szomorú emlékeiről.

A városka az Eisenerzi Alpoktól délnyugatra fekszik, a körülötte emelkedő 4 sziklához simul a vöröses árnyalatú Erzberg, ahol Közép-Európa legnagyobb külszíni vasércbányászata folyik. Már a kelták és a rómaiak megkezdték a vasérc elhordását. A vasércbányászat 712 óta bizonyítható dokumentumokkal  A legenda szerint a vízimanó az itt élő embereknek 3 lehetőséget kínált fel : 10 évig aranyat, 100 évig ezüstöt, vagy mindörökké vasércet. Bölcsen döntöttek a vasérc mellett. Valamikor 8200 ember dolgozott itt, ma a gépesítésnek köszönhetően csak 270 embernek ad munkát a bánya. A mai fejlett technológiával viszont állítólag újabb 1300 évre biztosított a vasérckitermelés.

Látványbánya

Látványbánya

 A bányászattal párhuzamosan működik a látványbánya, ami extrém élményt nyújt az évi 40 ezer látogatónak.

Magát a települést 1230-ban említik először egy oklevélben, mint Aerze, 1293-ban pedig Eisenärzt néven. 1931-32-ben a bánya 1,8 millió tonna éves kitermelésével a Harmadik Birodalom (a náci Németország) vasérctermelésének negyedét biztosította. 1939 decemberétől először a lengyel, majd a megszállt országokból és koncentrációs táborokból érkező foglyokat dolgoztatták itt. Nehéz elképzelni, hogy ez a festői környék több, mint 70 évvel ezelőtt a legszégyenletesebb kegyetlenség színhelye volt. 1945-ben 250 magyar zsidót mészároltak le a szomszédos Präbichl és Eisenerz határában a nácik. Ez volt a legnagyobb háborús bűncselekmény Ausztriában. A közeli Mauthausenben emlékművet állítottak az áldozatoknak.

Utazásunk másnapján a valószerűtlenül zöld színű Grüner Seehez  (Zöld tóhoz) kirándultunk. Vizét a környező hegyek hóolvadéka táplálja. Viszonylag alacsony vízállása következtében szerencsénkre körbe tudtuk sétálni. Előfordul azonban, hogy 10 méteres mélység árasztja el az utakat, és padokat is. Évente egy alkalommal  (május végén, június elején) engedélyeztek itt búvártúrát. Közkedvelt volt a merülés a füves mederben, padok és fatörzsek közt kergetve a pisztrángokat. A helyi önkormányzat ez évtől betiltotta a búvárkodást természetvédelmi okokból. Égbenyúló, szálegyenes fenyők övezik a tavat, ráduplázva a víz smaragdjára. Sétánk alkalmával bátor magyar fiatalok úsztak be a kb. 10 fokos vízbe.

rovarhotel

Következő állomásunk a Gesäuse Nemzeti Park volt. Hatalmas területének csak töredékét jártuk be, de ezalatt is megtapasztalhattuk, hogy milyen nagy gondot fordítanak a diákok környezetismeretének és megszerettetésének gazdagítására oktató játékokkal. Tanulmányi kiránduláson ismerkednek a gyerekek a “tankert” növényeivel, faszékek karfáján lévő gombok nyomogatásával előcsalogatják az erdő hangjait, a lombsusogást, a különböző madárhangokat, a szél dúdolását, a csendesen kopogó esőcseppeket, vagy épp a dörgő vihart, esetleg a vízesés robaját. Hatalmas puzzlekat csocsóasztalhoz hasonlóan addig forgatnak, amíg  kirakják a park képeit a 4 évszaknak megfelelő színekben. Itt találkoztam életemben először a “bogárszálló” fogalmával. Mesterségesen kialakított lyukakban, “apartmanokban” húzzák meg magukat a bogárkák a hideg elől. Mellettünk épp egy iskolai osztály hallgatta a tanár bácsit. A csendes esőben viselt különböző színű, de egyforma szabású köpenyük és tarka ernyőik vidámságot csaltak a borús égbolt alá.

puzzle

Forgatjuk az óriás puzzlet

Túráink, sétáink nagy része ezzel véget ért, de még számtalan lehetőséget kínál ez a meseszerű vidék gyermekes családok, merész fiatalok számára is. Nyáron raftingon, kalandparkban, víziparkban, télen sielésben, snowboarban, szánkózásban lelhetik örömüket a panziótól 100 m-re lévő pályán, melynek felvonója egy tó felett ível át.

Biztos vagyok benne, hogy néhány energikus Régiség-utitársam bakancslistáján még szerepel néhány ezekből a kalandokból.

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!