Régiségeknek

Hajós kaland a francia Canal de Midin

 

Útitárs keresővel találtam az útra

 

Június közepén 18 napra eljutottam a kulturális világörökség részének nyilvánított Canal du Midire (Déli Csatorna). Franciaország gazdag hajózható belvízi csatornahálózatát napjainkban a nemzetközi idegenforgalom szolgálatába állították. Ezek  egyike a Canal du Midi, mely összeköti  Toulouse-t,- Franciország negyedik legnagyobb városát – a Rhone folyó földközi-tengeri torkolatával.

 

 

Egy francia útitárs-kereső honlapon találtam rá a francia hajótulajdonosra, aki egész évben a hajóján él, de tavasztól őszig két-három-négy útitárssal rója a Toulouse és a Sete, vagy Agde közötti távot, ahonnan a Rhone folyón keresztül tovább lehet hajózni a közép- és észak-franciaországi sűrű csatornahálózat, illetve a hollandiai, belga, németországi, vagy svájci uticélok felé is.

 


Toulose

 

Toulouse-ba nincs közvetlen járat Budapestről, én a Lufthansával mentem müncheni átszállással. Késő esti érkezés után az éjszakát már a Toulouse belvárosában, a Canal du Midin álló, Domiflot nevű hajón töltöttem. Másnap ebéd után érkezett meg La Rochelle-ből, az Atlanti óceán nagy kikötőjéből velem egykorú útitársnőnk, s a hajón való elhelyezkedése után el is indultunk hármasban Dél felé a csatornán. Azaz nem is hármasban, hanem négyesben, hisz a kapitány öreg csau-csauja is a fedélzeten élt. Chouchou (kiejtve Susu) az egész csatorna sztárja volt, mindenki megcsodálta, sokan fényképezték a hajókról és a partokról is a kis oroszlánnak becézett kutyaszépséget.

 

Chouchou, az útitárs

Az indulás előtt, a délelőtt folyamán volt idő a sokhidas Toulouse-ban a városnézésre. Az Airbus hatalmas gyáráról világszerte ismert várost, Franciaország harmadik legiparosodottabb városát nemcsak a tengeri kikötő Bordeaux-ig hajózható Garonne folyó szeli át, hanem a Canal du Midi is. A Belváros kanyargós, szűk utcáiban olyan az ember érzése, mintha valahol Katalóniában járna, még a kétnyelvű utcanévtáblák okszitán feliratainak spanyolos, katalános nyelve is ezt sugallja. Akárcsak Korzikán, itt is érezhető, hogy viszonylag nem régen hódították meg ezt az országrészt a francia uralkodók, s terjesztették el a francia nyelvet.

 

A 240 km-es vízi út legnagyobb részét százéves platánsorok szegélyezik, ill. szegélyezték. Hat éve egy gombabetegség támadta meg ezeket a famatuzsálemeket, amelyek árnyékukkal a perzselő nyári napokon elviselhetőbbé teszik a hajózók és a hajón élők életét. A több mint 44 ezer fából 14 ezer elpusztult platánóriást már kivágtak és elégettek, mivel a tudósok egyelőre nem találtak gyógymódot a fapusztulás megakadályozására. Egyes szakaszokon megkezdődött a kopárrá vált partok más fafajtákkal való beültetése. Persze ahhoz, hogy ezek majd árnyat adjanak a hajósoknak és a parton bicikliző, gyalogló turisták százezreinek, még egy-két évtizedet várni kell. Minden esetre egy pár éven belül e vidék arculata egészen megváltozik a platánfasorok eltűnésével. A XVI. században a 240 km-et a selyemtermelés fontossága miatt eperfával ültették be, amiket a selyemipar megszűnése után kivágtak, s nyárfával pótoltak. Csak a nyárfa korszak után kezdődött, kb jó 100 éve a platánkorszak.

 

Languedoc, szőlőültetvény

A hegyes, dimbes-dombos vidéken sok száz patak és folyó rohan a Földközi tenger felé, ezeket mind hosszabb-rövidebb hajózható csatornahidak ívelik át. Toulouse-tól lefelé már kezdtek aratni a búzaföldeken, sokfelé lehetett látni kukorica és napraforgó mezőket is, és persze minden felé, amerre a szem ellát, szőlő és szőlő. Languedoc, az okszitánok földje, az iparosított borszőlőtermelés legnagyobb központja francia földön. A szőlőkben mindent a gép csinál, embert nem látni sehol. Innen látják el az egész világot francia tömegborral. Ahogy távolodunk Toulouse-tól és közeledünk a Földközi tenger felé, egyre ritkábbá válik a búza, a kukorica és a napraforgó, s egyedül csak szőlőt látni minden felé, s e monokultúra mellett persze megjelenik időnként az olajfa, s mindenütt nő a füge, még a csatorna partján is, s hát egyre több a pálmafa is. A változatosságot néhány akácfa és tölgy jelenti.

 

pezsgőzés a hajóskapitánnyal

Amikor a csatornán egy este Castelnaudaryhoz (Kasztelnodari) értünk olyan viharos lett a szél, 70 km-es széllökések is voltak, hogy 24 órára lezárták egy baleset után a zsilipeket, ezáltal a Canal du Midin való hajóforgalmat is leállították. Igy itt két éjszakát töltöttünk, mielőtt tovább indulhattunk. Volt idő a dombtetőn épült kisváros megtekintésére. Az első reggel, amikor felébredtünk, s a reggelihez készülödtünk a hajón, idegenlégiósok végeláthatatlan oszlopai futottak el a kikötőben a hajónk mellett, a város szélén lévő kaszárnyáik felé. Ez az Idegenlégió fő kiképzési központja. Mindenféle bőrszínt láthattunk, s mindenféle nyelvet hallhattunk a párosával futó fiatalemberektől. De Castelnaudaryt nem az Idegenlégió, hanem  inkább a cassoulet-je (kasszulé) tette világhírűvé. Meg is rendeltünk egy cseréptállal ebből a száraz fehérbabból készült főzelékből az egyik, erre specializálódott étterem-boltból, mégpedig libahúsosat. Tényleg nagyon finom, s nagyon emlékeztet a mi sóletünkre.

Carcassone

A Canal du Midi talán leghíresebb városa Carcassone, a világörökség része, ami az Eiffel torony, az idegenforgalom változatlan első helyezettje után a leglátogatottabb turistalátványosság Franciaországban. A modern várostól jó 2-3 km-re egy magas dombtetőn tornyokkal sűrűn megtűzdelt bevehetetlen magas városfallal körülvett óvárosba csak három kapun lehet bejutni sok lépcső, meredek kaptatók megmászásával. Egész Franciaországban itt van a leghíresebb  július 14-i  tűzijáték, mert a kopár, meredek hegyoldalt a magas városfalról tűzesővel borítják be, s ilyet máshol nem tudnak produkálni.

 

Jó 150 évvel a Canal du Midi elkészülte után megépítettek egy kiegészítő csatornát Narbonne, ill. egy, a városhoz közeli földközi tengeri kikötőig. Ezen tettünk egy kitérőt Narbonne-ba, melynek éke az érseki palota és a vele egybeépült XII. századi katedrális. A Canal du Midi vége felé van még egy magas dombtetőre, az Orb folyó fölé épült nagyváros, Béziers (Bézjé), mely XII. századi templomaival, palotáival, s középkori óvárosával büszkélkedhet. A girbe-gurba, emelkedő-süllyedő, rendkívül szűk utcák házai ma már főleg arabok által lakottak, az arab városokra jellemző boltokkal, kávéházakkal, éttermekkel.

A csatorna igazi ékei a kis falvak, amelyek a csatorna két partján, vagy a csatorna közvetlen szomszédságában vannak XII., XIV. századi templomaikkal, szűk, kanyargós kis utcácskáikkal, hétvégi piacaikkal. Ezek közül a leghíresebb Le Somail (löszomáj), ahol a milliárdosok luxushajói szeretnek tanyát verni.  De nekem leginkább Capestang (Kápesztan), Argeliers (Árzsöljé), Colombiers (Kolombjé) és Trebes (Treb) tetszett.

Trèbes

Hajózásom utolsó napjaiban ismerkedtem meg négy magyar házaspárral, akik két hajót béreltek, s velünk egy irányban haladtak Carcassone felé. Az egyik zsilipnél angolul szólítottam meg őket, ami itt a hajósok döntő többségének az anyanyelve, vagy első idegen nyelve. Csak azt akartam megtudni, melyik oldalra akarnak állni a zsilipben, hogy tudjam, melyik oldalon készítsem a hajónkon a kötélzetet a kiugráshoz. Amikor a megszólított hölgy magyarra fordította férjének a kérdést, mondtam, hogy beszélhetünk magyarul. Egy budapesti vállalat igazgatója és felesége volt a megszólított. Ők már korábban egy közép-franciaországi hasonló hajóutat végigcsináltak egy másik hajózható csatornán. Navigare necesse est! (Hajózni muszáj!)

  • folytatás következik

Mihály

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Ilyen volt az élet a tanyán, az ötvenes években – 2. rész

10 évesen markot szedtem aratáskor

 


“A tanyáknál szellők lágy ölében

 Ringatózik a kalászos búza,

 S a smaragdnak eleven szinével

 A környéket vígan koszorúzza.”

      Petőfi Sándor: Az Alföld

 

Egy héttel Péter-Pál nap előtt, Mihály bácsi már készülődött, fente a kaszát, nézte minden nap a kalászokat, mi pedig rozs szalmából kötelet készítettünk. Június 29-én Mihály bácsi tiszta, fehér inget vett föl, mi a kannákba friss vizet húztunk, fogtuk az elkészített szalma köteleket és elkezdődött az aratás.

 

Gyerekek a mezőn- Glatz Oszkár festménye

Mariska néném imádkozott és Mihály bácsi neki kezdett a kaszálásnak. A tempót ő diktálta, a néném szedte a markot, a gyerekeknek a dolga a kötélhányás volt. Amikor egy kévére való összegyűlt, a marokszedő rátette a kötélre. Amikor a kaszálásban szünet volt, összekötöttük a kévéket, a nap végén összehordtuk, és Mihály bácsi kereszteket rakott belőlük. Már 10 éves lehettem, amikor átvettem a marokszedést a nénémtől. Mihály bácsival mentünk másnak is segíteni, és azt hiszem büszke volt rám, hogy városi lány létemre tudok ilyen munkát végezni.

 

Amikor befejeződött az aratás, kezdődött a cséplés. Egy cséplőgép dolgozott az egész járásban, beosztották, hogy mikor, melyik tanyára kerül a sor. Nagy izgalommal vártuk a gépet, hozzánk mindig este érkezett és éjjel dolgozott a gép. Addigra behordtuk a nagy udvarra a learatott rozst, a zsákokat odakészítettük. Mariska néném nagy üstben főzött a munkásoknak vacsorát, majd elkezdődött a munka. Mi is ébren maradhattunk és a gép körül játszottunk. Olyan cséplőgépet képzeljetek el, mint amilyen  a “Te rongyos élet” c. filmben is szerepel.

 

Kép forrása: Fortepan

Augusztus elején Mihály bácsi felpakolta a zsákokat a szekérre és én is elkísérhettem a malomba. Akkor kelt fel a nap, belém ivódott az a hajnal, csodálatosan szép volt, csend és nyugalom. Aztán egy nap jöttek a faluból és a megtermett rozsnak egy részét bizony be kellett szolgáltatni az államnak, de ez nemcsak a gabonára, hanem a kukoricára és az egyéb termésre is vonatkozott.  Majd jött a termelőszövetkezeti időszak, 1 hold földjük maradhatott háztájinak, a többi föld és az állatok bekerültek a közösbe. Hogy mennyi fájdalommal és tragédiával járt, erről már csak a nagyon idősek tudnának mesélni.

A nagynéném halála után a legidősebb nővérem és a párja vitték tovább a gazdálkodást. Sajnos már ők sem élnek és a tanya számomra már csak egy nagyon szép emlék maradt.

 

Sári


Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Ilyen volt az élet tanyán, az ötvenes években

 

Napsütésben- Rajczi Zoltán festménye

 

Egy városi  asszony emlékei a gyermekkori nyarakról.

 

“Lenn az alföld tengersík vidékin

 Ott vagyok honn, ott az én világom;

 Börtönéből szabadult sas lelkem,

 Ha a rónák végtelenjét látom.”

 

Petőfi Sándor „Az Alföld” című szép versének sorai gyermekkorom nyarait juttatják eszembe, amelyeket az alföldi tanyavilágban élő nagynénéméknél töltöttem 4 éves koromtól, az érettségiig. Ez az időszak az 1950-es évektől a 60-as évek közepéig tartott.

 

A vályogház, későbbi veranda beépítéssel

 

Mariska néni, a nagynéném, aki 1901-ben született, ide a tanyára jött férjhez. A harmincas éveiben járt, már “öreglánynak” számított, amikor kommendáltak neki egy elvált embert, Mihály bácsit. Gyermekük nem született, ezt az öccse gyermekei, vagyis mi, főleg én, pótoltuk. Mihály bácsi és Mariska néni (nekünk csak Maca néni) építettek egy masszív vályogházat és volt hozzá 6-7 hold földjük. Ez a tanyavilág a futóhomokon jött létre, nehéz volt művelni, sokat fújt a szél és vitte a homokot. A homokon nagyon nehéz volt bármit is termeszteni, a búza nem is élt meg, csak a rozs. Erdőtelepítéssel  próbáltak védekezni, és minden ház mögé akácerdőt ültettek. Nagyon romantikus volt, főleg gyerekszemmel. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk, a vizet a gémeskútból húztuk fel. Kemence melegített, ott sütötte néném a finom rozskenyeret, havonta egyszer, amikor 4-5 kenyeret készített el. A következő sütésig kitartott és nem száradt meg.

 

 

Az udvaron több eperfa volt, sok időt töltöttem a fákon, ráztam az állatoknak a finom, érett faepret, etettem az állatokat, legeltettem a tarlón a birkákat, összeszedtem a tojásokat, szóval éltem a tanyai emberek életét, itt nem a városi kislány voltam. Délután csendes pihenő volt, befészkelődtem a nagy szalmakazalba és olvastam.

 

Libapásztor lány – Neogrady László festménye

 

Ez volt az igazi biogazdálkodás, hiszen nem voltak vegyszerek, nem volt műanyag, a papírt nagy becsben tartották, nem volt szemét, mindent “újra hasznosítottak”. Az udvaron és a házban is mindig tisztaság és rend volt. Lehetett létezni mobil és internet, tv- és rádió nélkül is. Egy-két tanyán volt rádió, és ha összejöttünk az iskolában filmvetítésre, hallottuk tőlük  az új híreket. A parasztember vasárnap nem dolgozott, az volt a pihenőnapja. Hétköznap, kora hajnalban már  a földeken voltak, reggeli után vissza, ebéd utána pihenés és délután 4-5 órától estig tovább dolgoztak. Közben az állatokat is ellátták, hát ezért kellett a sok dolgos kéz. 

 

Kislányok báránnyal- Glatz Oszkár festménye

 

Mégis nehéz volt az élet, mert nem sokkal voltunk a háború után, tombolt a Rákosi korszak, amit megtermeltek, azt be kellett szolgáltatni, és csak annyit hagytak, ami a mindennapi életükhöz épp elég volt. A szomszéd  tanya lakóit kuláknak nyilvánították, mert nekik több földjük volt,  és állataik is voltak,  nem volt szabad velük beszélni. Nem értettem, de be kellett tartanom a tilalmat, mert bajt hoztam volna a nénémékre.

Gyerekként a tanya a béke, a nyugalom világát jelentette. Szívesen emlékszem vissza azokra a régi nyarakra.

  • folytatás következik

Sári

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Olaszos hangulatban a kedvesemmel

Élménybeszámoló paradicsomos spagettivel

 

 

A nyáron  Olaszországban töltöttem pár napot egy gyönyörű helyen,  igazi kánikulai napsütésben.

Mint korábban, most is az unokámmal csak kettesben utaztunk, mert szeretném, ha szép élményei lennének gyermekkoráról. Bibione város tengerpartján süttettük hasunkat, ettünk pizzát, beástuk egymást a homokba, ugráltunk a hullámokban és kóstoltuk az olaszok  híres paradicsomos spagettijét. De kirándultunk a lagúnák és a tenger városába, Velencébe is.

 

 

Olaszországról nekem a finom kávé, a vékony pizza és a spagetti jut eszembe. Ezt a három dolgot nem hagytam ki most sem, sőt ajándékba finom, minőségi kávét, és pár zacskó spagettit hoztam haza. Egyik este, már itthon, gondoltam egy nagyot, ránéztem a spagettire, és arra gondoltam, hogy megízleljük a párommal, hogy megállapítsuk mi a különbség a magyar és az olasz tészta között. Gyorsan számba vettem, hogy minden alapanyag meg van-e a vacsorához. A spagetti adott volt, paradicsom szósz és sajt  mindig van a hűtőmben. Nekem a sajt a gyengém, nem szoktam nasi címszó alatt csokizni, mert az hizlal, inkább egy szelet sajtot majszolok esténként, mely ugyanúgy hizlal, mint a csoki, de legalább a fogam nem romlik tőle.  A fűszeres kosaramban turkálva találtam bazsalikomot, oregánot is, mely elengedhetetlen a paradicsomszószhoz.

 

Kedvesem még nem jött meg a munkából, így kényelmesen készültem a meglepetés vacsorával. A rádióból épp olasz zene szólt, tánclépésben közlekedtem a tűzhely és az asztal között, mert közben szépen meg akartam teríteni. Kicsit romantikusan, ahogy én szeretem, illatos gyertyával, hogy felidézzem a régi, szép estéket. Forr a víz a fazékban, addig a serpenyőben készül az alap paradicsomszósz. Semmi extra, kicsit csípősen, kicsit fokhagymásan, sok paradicsommal. Finom illatok terjengenek, kezdek éhes lenni. Ja, majdnem elfelejtettem egy kis bor is dukál a vacsorához, ha már meglepi, legyen bódító!

 

Szól az ajtó csengő, perdülök, nyitom az ajtót és köszönök:

Buona sera! (Jó estét! )

Kapom a választ:

Buona sera, cara!  (Jó estét kedvesem! )

 

Vette a lapot a kedvesem. És már vigyorgott, tudta, hogy valamiben sántikálok. Szép  este volt, finom vacsorával, hajnalig tartó beszélgetéssel, élménybeszámolóval, egy kis romantikával. Ja, és a spagetti ugyanolyan ízű volt, mint Olaszországban, de a végeredmény sokkal, sokkal kellemesebb. 

Vica

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Tenerife, az örök tavasz szigete – videóval

 

Felejthetetlen nyaralás lányommal és unokámmal.

Az idei szülinapom a második olyan alkalom volt, amit nemcsak külföldön élő lányomékkal, hanem kinti magyar barátaikkal, valamint itthonról kiutazó szüleikkel ünnepeltem.

Tenerife a Kanári szigetcsoport legnagyobb tagja, az örök tavasz szigete, Spanyolország része. Neve “fehér hegyet” jelent, utalva a közepén emelkedő Teide vulkán tavaszig hósapkás csúcsára. Könnyű repülőút és pontos transzfer után szállodánkban landoltunk, ahol a legnagyobb meglepetés várt rám, lányom és unokám ragyogó arca. Az eredeti terv szerint ők csak másnap éjfélkor érkeztek volna. Mindenki tudott a hirtelen változásról, csak én nem. Ennél nagyobb ajándék nem létezik.

Ugyanilyen felejthetetlen volt az együtt töltött nyaralásunk is. Kezdetben a környezet feltérképezése, a nap melegétől felforrósodott, fekete vulkáni homokon szökdelve a tarajos hullámok óvatos megközelítése, ami számomra lábáztatásban merült ki. Kezdtem lemondani az óceáni fürdés lehetőségéről, bár a víz 20 fokos hőmérséklete nem jelentett volna akadályt.

A következő napi hajókirándulás azonban módot adott, hogy egy csendesebb öbölben kikötve a hajóról beereszkedjünk a kristálytiszta smaragdba. Lányom mellettem úszkált, unokám pedig egy jól irányzott fejessel mellénk ugrott a hajó fedélzetéről. Hajós élményünket betetőzte a körülöttünk fel-felbukkanó delfinek játszadozása.  Az egyik matróz speciális füttyögéssel közel csalogatta őket, a kardszárnyú delfinek csak tisztes távolból követték hajónkat, a bálnák még tartózkodóbbak voltak, egyet sem sikerült meglesni. Ebédünk maradványaival pedig a sirályokat kínálta az egyik hajós, nem kis szórakozásunkra.

Egész napos buszos kirándulásunk a jelenleg békésen szunyókáló Teidere és a Masca völgybe irányult. A sziget legmagasabb pontján fekvő Viaflor falucskán keresztül érkeztünk Teide Nemzeti Parkba, amely az Unesco Világörökség része. Változatos alakzatok meredeztek körülöttünk az utolsó, 1909-es vulkánkitörés mementójaként, pl. Isten ujja, szikla katedrális elnevezésűek.

 A fiatalok könnyedén szökkentek felfelé a nehéz terepen. A 3718 m-es legmagasabb pontra csak túravezetővel, vagy drótkötélpályán lehet feljutni. A Teide Spanyolország legmagasabb, a világ 3. legmagasabb vulkánja. 1706-ban a közeli Negro vulkán lávanyelvei elpusztították Garachico nagyforgalmú kikötőjét. Az újjáépített városka  bizarr tengerpartján élvezettel hallgattuk a lávakövekhez csapódó hullámok robaját. Máskor dagály borítja azokat a “medencéket”, amelyekben az óceán vize megreked, de a mostani apály láthatóvá tette számunkra.

Icod de Los Vinos árnyas sétányán a vastagtörzsű fikuszfákban, majd az 1000 éves kanári sárkányfában gyönyörködhettünk.

Utunk végcélját,  a 600 méter tengerszint felett fekvő Masca falut óriásvonulatokon és a Masca völgy tűkanyarjain bravúrosan túljutva értük el. A mellettünk tátongó mélységet feledtette velünk a völgyekben virágzó mandulafák, a hegyoldalon a pálmafák, agávék és az ún. medvetalpak látványa, amelyekre a szerelmesek nem átallották szignójukat bevésni.

A falu teraszán rövid séta során egyik oldalon az Atlanti óceán kéksége, másik oldalon a Teide kopár csúcsa mutatta magát a természet képtárában. A falu évszázadokkal ezelőtt kalózok tanyája volt, jelenleg 150 békés lakost számlál.

Visszatérve a szállodába emésztgettük a látnivalókat és a vacsora gazdag kínálatát. Örülök, hogy kamasz unokámat sikerült kimozdítani kütyünyomogatós komfortjából. Vacsora után sem a telefonjáért nyúlt, hanem pingpongozott, biliárdozott, vagy vízipólózott anyjával egy csapatban, a pirossapkásokkal. Lelkesen szurkoltam szeretteim ádáz küzdelméhez és győzelméhez.

Az utolsó két napon egzotikus környezetben, előbb a Loro állatparkban, majd a Siam park vízivilágában búcsúztunk Tenerifétől és egymástól.  Ugyanis az éjszakai pihenő után csapatunk kettévált. Reggel egy álmos puszit adtunk egymásnak szeretteimmel, és nehéz szívvel indultam hazafelé Régiségtársaimmal. A fiatalok, így az enyémek is  pár órával később repültek vissza Londonba, mindenki a megszokott életébe, de a közös élményekkel gazdagabban.

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nyugdíjasok lakóautóval, Európa közepén – videóval

 

 

Kéthetes utazás Németországban, Svájcot és Ausztriát érintve

 

Korábbi sikeres, közös kirándulásaink kedvező tapasztalatai után, hatfős csapatunk  magabiztosan vállalta az újabb kihívást: 2 hét lakóautóval, 25 kisebb-nagyobb város, természeti látnivalók, kb. 2500 km Európa közepén. Ha még az életkorunkat is figyelembe vesszük (ketten 70 felett, az átlag 64 év), bizony kellett a döntéshez egy nagy elhatározás,  a megismerés vágya, és az utazás szeretete.

A legjobb volt a teljes szabadság érzése! Lehet, hogy kimarad egy “kötelező” látnivaló, de annál több általunk felfedezett, és megélt élménnyel leszünk gazdagabbak.  Az utazás izgalmai  (mit eszünk, hol parkolunk, merre megyünk, hol éjszakázunk, stb.) is  felejthetetlenné teszik az ilyen magánvállalkozást, ráadásul a költségek párokra osztva sokkal megfizethetőbbek, mint bármelyik szervezett utazás.

Passau

Az osztrák Dunakanyart senki ne hagyja ki (bár a miénk természetesen szebb), a Donauschlinge is csodálatos látvány. Passauba lehetőleg egy szál virággal térjünk be, hogy méltóképpen hajtsunk fejet első királynénk, Gizella relikviái előtt. A város maga egy ékszerdoboz, csakúgy, mint Regensburg óvárosa. Árnyalja a képet a kalandozó magyar vezérek itteni kivégzése, de tegyük hozzá, hogy valószínűleg megérdemelték.

 

Regensburg

A kisebb látnivalók szinte maguktól kínálkoznak útközben, mint a német Pantheon, a Walhalla. (Itt az erdőszélen lévő parkolóban éjszakáztunk, reggel a parkoló takarítója szólt, hogy fél órán belül induljunk, mert utána már fizetni kell).  Nürnberg második világháborús sorsát ismerjük, nem véletlenül hasonlítják a várost a legendabéli főnixmadárhoz, amely hamvaiból támadt fel.

 

Nürnberg

Éppen egy elszánt röplabdamérkőzés zajlott a város közepén kialakított homokos, pálmafás “mű”  tengerparton, de mi inkább Albrecht Dürer házát és a várat néztük meg. Hamisítatlan középkor: ez Rothenburg ob der Tauber, egy olyan városka, amelyet minden útikönyv az elsők között ajánl a turisták figyelmébe. Bármerre nézünk, minden utca, ház, sarok egy élményt jelent.

 

Nürnberg – Dürer háza

Heidelberg jelentős egyetemi város, panorámája a kőhíddal a kastélyhegyről nézve csodálatos. A látogatókat különleges látnivaló is vonzza: a 220 ezer literes óriás boroshordó. 

 

Heidelberg

900 éve alapították a Maulbronn-i kolostor együttest, kivételes szépségű építészeti megoldások, freskók, fafaragások jellemzik.

 

Maulbronn

Hermann Hesse  Nobel díjas író szülővárosa, Calw, valóban lélegzetelállító! Az ember csak néz és kapkodja a fejét, szinte már sok(k) a rengeteg élénk  színű favázas ház, de  aztán be kell  ismernünk: ez így tökéletes.  Akkor még nem tudtuk, hogy ez még fokozható!

Calw

Tübingenben már álmélkodás nélkül csodáltuk a műemlékvédelem és az igényesség találkozását. Körülbelül félúton járva vonhattunk már egy bizonyos mérleget arról is, hogy mire számítson egy lakóautós turista Németországban. Éjszakáztunk  benzinkútnál, parkolóban, folyóparton, kempingben, autópálya pihenőben, mindenütt barátságos emberekkel  találkoztunk, sehol semmilyen nehézségbe nem ütköztünk. Sőt, a következő városban, Freiburgban egy német házaspár – túlzás nélkül – a fél városon keresztül vezetett bennünket mondván, hogy még GPS-sel is nehezen találnánk meg a lakóautó-parkolót.

Ebben a városban nem árt óvatosnak lenni barangolás közben, az utcákon csordogáló Bächle, azaz  patakocska, különleges veszélyt rejt, aki belelép, az helybélivel fog összeházasodni! A csodaszép, csipkés tornyú gótikus katedrális építőmesterének felesége is óvatlan volt, csak valószínűleg másképpen. Nemes bosszúból a mester megörökítette a kikapós asszonykát, mint vízköpőt!

Freiburg

Nehogy kihagyjuk az Ulm-i katedrálist, a világ legmagasabb keresztény templomát! 161,5 méter magas, 768 lépcsőjét a csapat legfiatalabb és legidősebb tagja gyűrte le. Még egy “leg”: a város legrégebbi háza egyben a világ legferdébb szállodája, a szobák 40 centimétert lejtenek.

 

Ulm

Talán még az elkötelezett kutyabarátok sem látogatják Rottweil városát, pedig megéri. Nagyon szép a belvárosa, a temploma, ráadásul farkasszemet lehet nézni egy barátságos kutyussal.

Rottweil

​A Duna forrása Donaueschingenben most csalódás volt mivel éppen átépítik, viszont sodró lendületű élmény a schaffhauseni Rajna-vízesés. Különösen izgalmas a testközeli érzés, ha kikötünk hajóval a középső sziklánál, és mindezt mindössze 7 Euróért átélhetjük.

 

Rajna vízesés

És most láthattuk meg igazán, hogy hova lehet még fokozni a műemlékek megóvását, a városképet: ez Stein am Rhein, amelyet valóban egy ékszerdobozban kellene mutogatni.

 

Stein am Rhein

​Este Konstanz belvárosában egy vidám öregúr avatott be bennünket a parkolás rejtelmeibe, később még vidámabb lett, miután koccintottunk a megismerkedés örömére. A nevezetes zsinathoz, Zsigmond királyunkhoz, és gróf Zeppelinhez fűződő történetek, valamint  az Elefánt első és hátsó feléhez címzett vendéglő – érdekes és változatos élményeket kínálnak a városban.

Konstanz

Megkerültük a Bodeni tavat, hogy megnézhessük Meersburg alsó- és felsővárosát, a vízimalmot, majd Wasserburg kicsi templomában tudtuk meg, hogy 1830. február 1-ről 2-ra virradó éjszaka a tó úgy befagyott, hogy lovas kocsival lehetett közlekedni rajta. Mikor éjszakázáshoz leparkoltunk és egymás után kiszálltunk az autóból, a többi autó utasa csak állt és nézett, meg is kérdezték: valóban ennyien utazunk egy autóban?

 

Meersburg

Lindau, a hársfák szigete. A lakóautó parkoló messze van, de a város megéri a sétát. A kikötőben foglyul ejtett várkisasszonyt nem szabadítottuk ki, de több kérdezősködés után megtaláltuk a Péter templomot, amelyet 1000 körül alapítottak.

 

Lindau

Az osztrák autópálya arlbergi szakaszán egy pihenőben jól kialudtuk az eddigi fáradalmakat, és teljes lendülettel célba vettük utunk utolsó állomását, Tirol fővárosát, Innsbruckot.

 

Innsbruck

 

A hazafelé tartó hosszú úton volt időnk kielemezni a kirándulás tanulságait, amelyek máig érvényesek. Biztos, hogy izgalmas, érdekes, látnivalókban gazdag és nem utolsósorban megfizethető utat szerveztünk magunknak. Az összezártság egyikünknek sem okozott gondot, a magunkkal vitt kész, illetve félkész ételek végig kitartottak. Minden napra jutott meleg étel, időnként megkóstoltuk a helyi ízeket is. Az autó kényelmesen vezethető, az éjszakai alvás kényelmes, bár egy párnak minden nap ágyaznia kell. A leálló helyek, parkolók mindenütt kulturáltak, a legtöbb helyen olcsón lehet áramot vételezni. Ami a legfontosabb: mindenhol, erdőszélen, folyóparton vagy akár városi parkolókban éjszakázva biztonságban éreztük magunkat!

 

 

Végkövetkeztetés: aki teheti, kövesse a példánkat!

Liza és Jóska

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A GYES alatt voltam a legboldogabb

Régóta vágytam gyermekáldásra.

Iratrendezés közben ráakadtam férjem 36 évvel ezelőtti üzenetére egy megsárgult papírlapon. Ekkor 3 hónapos “terhes”, de inkább várandós voltam. Jobban tetszik ez a meghatározás a boldog várakozás állapotára. Vajon milyen lesz? Fiú, vagy kislány készülődik a nagy utazásra? Ez titok volt.

Férjem államvizsgára utazott Győrbe, a Műszaki Főiskola levelező  diákjaként. Csak ezzel a levélkével tudott búcsúzni, mivel dolgoztam, és akkor még vezetékes telefonunk sem volt, a mobiltelefon pedig ismeretlen fogalom. De talán jobb is így. Amíg a hang elszáll, az sms sem örök, ez a levél megmarad, amíg én vagyok az őrzője. Írója viszont már csak a lelkemben és lányom szívében él, akinek mindössze 7 évig lehetett az apukája.

Boldogságom kislányunk világra jöttével beteljesedett, hiszen régóta vágytam erre az áldásra. A GYES intézménye pedig lehetővé tette, hogy akár 3 évig otthonunkban gondozzam, dédelgessem, és nem kellett reggelente kapkodva munkába sietni. Az ún. GYES-betegséget nem ismertem. Megtapasztalhattam viszont azt a szövetséget, amit családnak nevezünk. Mi lehet annál szebb, minthogy tanúi lehetünk gyermekünk első mosolyának, felülésének, felállásának, bútorokba, vagy kezünkbe kapaszkodó, majd önálló lépéseinek, első  szavainak ? “Feke cica sétál” – így örvendezett első mondatával másfél évesen a házmesterék macskájának.


A kialakított napirend nemcsak lányom biztonságérzetét, jólétét szolgálta, nekem is adott egyfajta állandóságot. A mindennap ismétlődő feladatok egyre gyakorlottabbá tettek, megtanultam beosztani az időmet, örömmel sajátítottam el a főzés tudományát, hiszen voltak már kosztosaim. Hamar előléptem vitaminfelelőssé, gyümölcs- és főzelékadagolásommal, férjem pedig babaedzővé vált. Például már féléves lányunkat zokszó nélkül a hideg tus alatt hűsítette szép fokozatosan  városunk strandján.  A mese, vers, ének,  bensőséges kelléke volt mindennapjainknak, és az esti lefekvéseknek: “Elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök az ölében én.” –  Zelk Zoltán: Este jó c. verse jól érzékelteti ezt a hangulatot.

Délutánonként diavetítéssel, bábozással tanítgattuk játékosan kicsinket környezetünk világára. Akkor még nem volt gyerekellenes tett, ha időnként beraktuk a járókába biztonsága érdekében a játékaival, laporettojával. Mindennek megvolt az ideje, és helye, természetesen a mászásnak, kúszásnak is. De főzéskor a konyhában el nem tudtuk képzelni a baba szabadon engedését.

 

Nyitottak voltunk és kellemes, társas kapcsolatokat alakítottunk ki hasonló, gyerekes ismerőseinkkel akár strandon, akár parkbeli, játszótéri találkozások során. 8 hónapos kislányunkkal  először egy ún. GYES-es beutalóval utaztunk a szakszervezet jóvoltából Sopronba. Ott minden a kényelmünket szolgálta a babaágytól kezdve a mosógépig, etetőszékig. Gondtalan két hetünk alatt kirándultunk Velembe, Fertődre, az akkor divatos összecsukható Chicco babakocsival. Emlékezetes volt a bolgár tengerparti nyaralásunk is, másfél éves kicsinkkel, unokahúgomékkal, és két lányukkal. Belföldön sokszor kiruccantunk, Anikó jó kis utitársnak bizonyult.

 

36 év elrepült, immár egy 13 éves fiú nagymamája vagyok, és szeretném kiélni ezt az ősi gondoskodási ösztönt, amit egy kamasz csak ímmel-ámmal fogad, nem úgy, mint kiskorában.  De  karácsonykor, Londonban,  lányoméknál egy napra rám bíztak egy angolul és oroszul beszélő 2 éves rokon kislányt. A játék, a ritmus, a mosoly, és nevetés volt a mi közös nyelvünk. Néhány magyar mondókát, gyerekdalt is elővettem tarsolyomból, és Nyinocska  hamarosan velem együtt tapsolta hozzájuk az egyenletes lüktetést. Egy napig  “GYES”-en lehettem Angliában. Jó volt újra látni ezeket a világra csodálkozó szemeket, és érezni, hogy tudok magamból adni még így is, hogy nem érti, amit mondok.

Amikor apukája megérkezett, szegényes angol beszámolómnál többet kifejezett Nyina boldog arca. Hamarosan előkerült az okos telefon, amelyen a kislány roppant szakértelemmel kiválasztotta kedvenc gyerekdalát. Le se tagadhatná, hogy e kor gyermeke!

Annnaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kanyon, zöld színű tó és bogárszálló

Nyugdíjas túrázók az erzbergi hegyekben

bűvűr

Nyugdíjas operakedvelő és aktívan túrázó barátaim, akikről írtam már a blogban, egy osztrák túrára invitáltak. Legfiatalabb tagjuk 62 éves, a legidősebb pedig (az egyetlen férfi), a 86 éves Laci bácsi. Lelkesedésük – az ígérkező élmények és a nagyon kedvező ár miatt – percek alatt rám ragadt, és igent mondtam.

Az indulás reggelén egy szimpatikus fiatalember nyolcszemélyes mikrobuszával  házunk elé gördült, és 8 óra alatt Szegedről elrepített bennünket négynapos erzbergi (Stájeroszág) túrázásunk támaszpontjára, egy takaros panzióba. Mint kiderült, sofőrünk gyerekkori barátai, Misi, és felesége, Zsani, vezetik a Haus Erzberget, ahol megszálltunk. Társaim évek óta visszatérő vendégek, de engem is természetes közvetlenséggel fogadtak.

Gams-i kanyon

A Gams-i kanyon

Félórát kaptunk a szobáink elfoglalására, és egy kis felfrissülésre. Fél 4-kor  már indultunk is Misivel első kirándulásunkra, a Gams-i kanyonba. Rövid kocsiút után korláttal ellátott, hegyi úton ereszkedtünk lefelé, és hamarosan meghallottuk a kanyonban dübörgő víz egyre hangosabb robaját. Nagyon jólesett elgémberedett tagjaink megmozgatása ebben az ózondús levegőben. Hamarosan elénk tárult a köveken lezúduló, azokat gömbölyűre csiszoló vízáradat, felette kényelmes fapallón gyönyörködhettünk a látványban. A kanyont elhagyva kényelmes sétaút vezetett vissza a kocsihoz. Házigazdánk idegenvezetőként mesélt a közeli Eisenerz városka  és az Erzberg (Érchegy) történetéről és II. világháborús szomorú emlékeiről.

A városka az Eisenerzi Alpoktól délnyugatra fekszik, a körülötte emelkedő 4 sziklához simul a vöröses árnyalatú Erzberg, ahol Közép-Európa legnagyobb külszíni vasércbányászata folyik. Már a kelták és a rómaiak megkezdték a vasérc elhordását. A vasércbányászat 712 óta bizonyítható dokumentumokkal  A legenda szerint a vízimanó az itt élő embereknek 3 lehetőséget kínált fel : 10 évig aranyat, 100 évig ezüstöt, vagy mindörökké vasércet. Bölcsen döntöttek a vasérc mellett. Valamikor 8200 ember dolgozott itt, ma a gépesítésnek köszönhetően csak 270 embernek ad munkát a bánya. A mai fejlett technológiával viszont állítólag újabb 1300 évre biztosított a vasérckitermelés.

Látványbánya

Látványbánya

 A bányászattal párhuzamosan működik a látványbánya, ami extrém élményt nyújt az évi 40 ezer látogatónak.

Magát a települést 1230-ban említik először egy oklevélben, mint Aerze, 1293-ban pedig Eisenärzt néven. 1931-32-ben a bánya 1,8 millió tonna éves kitermelésével a Harmadik Birodalom (a náci Németország) vasérctermelésének negyedét biztosította. 1939 decemberétől először a lengyel, majd a megszállt országokból és koncentrációs táborokból érkező foglyokat dolgoztatták itt. Nehéz elképzelni, hogy ez a festői környék több, mint 70 évvel ezelőtt a legszégyenletesebb kegyetlenség színhelye volt. 1945-ben 250 magyar zsidót mészároltak le a szomszédos Präbichl és Eisenerz határában a nácik. Ez volt a legnagyobb háborús bűncselekmény Ausztriában. A közeli Mauthausenben emlékművet állítottak az áldozatoknak.

Utazásunk másnapján a valószerűtlenül zöld színű Grüner Seehez  (Zöld tóhoz) kirándultunk. Vizét a környező hegyek hóolvadéka táplálja. Viszonylag alacsony vízállása következtében szerencsénkre körbe tudtuk sétálni. Előfordul azonban, hogy 10 méteres mélység árasztja el az utakat, és padokat is. Évente egy alkalommal  (május végén, június elején) engedélyeztek itt búvártúrát. Közkedvelt volt a merülés a füves mederben, padok és fatörzsek közt kergetve a pisztrángokat. A helyi önkormányzat ez évtől betiltotta a búvárkodást természetvédelmi okokból. Égbenyúló, szálegyenes fenyők övezik a tavat, ráduplázva a víz smaragdjára. Sétánk alkalmával bátor magyar fiatalok úsztak be a kb. 10 fokos vízbe.

rovarhotel

Következő állomásunk a Gesäuse Nemzeti Park volt. Hatalmas területének csak töredékét jártuk be, de ezalatt is megtapasztalhattuk, hogy milyen nagy gondot fordítanak a diákok környezetismeretének és megszerettetésének gazdagítására oktató játékokkal. Tanulmányi kiránduláson ismerkednek a gyerekek a “tankert” növényeivel, faszékek karfáján lévő gombok nyomogatásával előcsalogatják az erdő hangjait, a lombsusogást, a különböző madárhangokat, a szél dúdolását, a csendesen kopogó esőcseppeket, vagy épp a dörgő vihart, esetleg a vízesés robaját. Hatalmas puzzlekat csocsóasztalhoz hasonlóan addig forgatnak, amíg  kirakják a park képeit a 4 évszaknak megfelelő színekben. Itt találkoztam életemben először a “bogárszálló” fogalmával. Mesterségesen kialakított lyukakban, “apartmanokban” húzzák meg magukat a bogárkák a hideg elől. Mellettünk épp egy iskolai osztály hallgatta a tanár bácsit. A csendes esőben viselt különböző színű, de egyforma szabású köpenyük és tarka ernyőik vidámságot csaltak a borús égbolt alá.

puzzle

Forgatjuk az óriás puzzlet

Túráink, sétáink nagy része ezzel véget ért, de még számtalan lehetőséget kínál ez a meseszerű vidék gyermekes családok, merész fiatalok számára is. Nyáron raftingon, kalandparkban, víziparkban, télen sielésben, snowboarban, szánkózásban lelhetik örömüket a panziótól 100 m-re lévő pályán, melynek felvonója egy tó felett ível át.

Biztos vagyok benne, hogy néhány energikus Régiség-utitársam bakancslistáján még szerepel néhány ezekből a kalandokból.

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Barangolás a törökországi Epheszoszban, az ókori római városban – videóval

Artemisz templomának és Celsus könyvtárának romjai a dicsőséges múltról tanúskodnak – 2. rész

romok

Elérkeztünk törökországi kalandjaink fő látványosságához, az ókori Epheszosz épen  maradt romjainak meglátogatásához, egy lelkes török fiatalember angol nyelvű idegenvezetésével.

Ez az ókori város, a római birodalom 2. legjelentősebb városa, a Nyugatot  Kelettel összekötő fontos kereskedelmi út mellett feküdt. Iónia legfontosabb metropoliszában számos fürdőt, középületet építettek, vízvezetékrendszere a legmodernebb volt az ókori világban.

Régészeti kutatások szerint már az i.e. 7. évezredtől lakott volt.  Fénykorában,  az i.sz. 1-2. században lakossága félmillió volt, ami teljesen hihető, ha belegondolunk, hogy a 20. században kezdődő ásatások mindössze a terület 5 %-át tárták fel, és ennek bejárása is 2 óráig tartott. Minden évben új információkra bukkannak, ahogy haladnak a feltárással.

Celsus könyvtár

Celsus könyvtár

Itt élt Hérakleitosz, a nagy gondolkodó is, aki szerint “kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba.” Érdekes adalék, hogy Marcus Antonius római hadvezér és Kleopátra tiszteletére építettek itt egy házat, ahol a nászútjukat élvezhették.

Láttuk a római fürdő megmaradt falait, szinte elképzelve a kivételezett helyzetű férfilátogatókat, vagy a bajusszal, szakállal álcázott nőket, hiszen ők nem mutogathatták bájaikat. Bezzeg az alibiből a könyvtárba induló férjek egy titkos alagúton onnan könnyen a bordélyházba mehettek, vélhetően nem sokat művelődve a Celsus könyvtár falai között. Pedig kb. 20 ezer tekercs között válogathattak volna. A mendemonda szerint a művelt kurtizánok pár kérdést tettek fel vendégeiknek, és ha nem tudták megválaszolni, visszaküldték őket a könyvtárba.

A legrégebbi reklám

A legrégebbi reklám

A sikamlós történetek, amelyekkel idegenvezetőnk fűszerezte a 30 fokban lankadó figyelmünket, még folytatódtak. A könyvtárat a kikötővel összekötő Márvány út egyik kövébe vésve lábfej, mellette női fej koronával és egy szív látható, jelezvén a kikötőből érkező tengerészeknek a bordélyház irányát. Ezt tekinthetjük a legrégebbi reklámnak.

 

A Márvány út másik oldalán a 24000 főt befogadó ókori színházat láthatjuk, míg a Kurétész úton egy kisebbet, az Odeont, mely “csak” 1400 fős volt. Ugyancsak ezen az úton csodálhattuk meg Hadrianus templomát, amelynek homlokzati domborműve ma a londoni British múzeum ékessége. Döbbenetes az is, hogy Artemisz temploma, amely a világ 7 csodájának egyike volt, 25 oszlopából 24-et szintén eladtak az angoloknak vasútépítés fejében, hiszen a keresztény templomra nem volt szükségük. Ez a 24 oszlop is a British múzeum pilléreit alkotja. Az Artemisz templom történetéhez tartozik, hogy Kr. előtt 356-ban egy Hérosztratosz nevű zavart elméjű ember felgyújtotta, hogy neve bekerüljön a történelembe. Be is került, de halállal lakolt tettéért.

A nagy színház

A nagy színház

A monda szerint a gyújtogatás éjszakáján született Nagy Sándor, és Plutarkhosz történetíró szellemesen megjegyezte, hogy a templom valószínűleg azért égett le, mert Artemisz istennő túlságosan el volt foglalva az új hadvezér születésével, és nem figyelt a templomára. Kr.e. 334-ben éppen a világhódító Nagy Sándor tett felajánlást a templom újjáépítésére, de a lakosok inkább saját költségükön építették fel.

 

Video: Vízipóló meccs utáni ujjongás és lányom búvárkodási kísérlete

Az egyedülálló történelmi bolyongás után a romokat elhagyva mi is romjainkban hevertünk. De megérte!!! Hazautazás előtti napunk a lazítás, tengeri fürdőzés és napfürdő jegyében zajlott. Délután a szálloda medencéjében még egy izgalmas vízipóló bajnokságra is sor került a szálloda magyar és orosz vendégei között, török bíróval. A mieink olyan harciasan küzdöttek, hogy sportrajongó lettem hangosan szurkolva. Büszkén tapsoltunk a 12-10-es győzelmünknek.

Az utolsó vacsora után (ami nem éppen kenyérből és vízből állt), fergeteges nemzetközi karaoke versenyen vettek részt fiataljaink a többi orosz, bolgár, török vendéggel együtt.

A fiatalság fél egészség, főleg a fiatalok közelségét élvező Régiségek számára.

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide

 

   

 

Mentés

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Hurrá nyaralunk! Törökországi dzsip szafari – 1. rész

főkép

Londonban élő lányom és ügyes nyaralásszervező barátnője kitervelték, hogy üdüljön együtt a jól összeszokott kinti magyar baráti társaság, valamint egyikük szülei és én. Hosszas netes böngészés után az olcsó, de szép nyugat törökországi Didimre esett a választás, az Égei tenger partján.

Többszörös májusi évfordulós ünneplések is apropót adtak az utazáshoz. Szervezőnk szüleinek 25 éves házassági évfordulója majdnem egybeesett az én szülinapommal, és a házaspár férfitagjának születésnapjával. Én pedig nem vagyok semminek az elrontója, könnyen azonosultam az általam kedvelt társasággal, és leginkább lányommal való üdülés ötletével. Decemberben be is fizettük az előleget és májusban útnak indult 7 fiatal és 3 régiség korú magyar turista.

dzsip szafari veterán autóval

kirándulás veterán dzsippel és veterán sofőrrel

Az izmiri reptéren pontosan várt bennünket a transzfer és elröpített egy olyan didimi szállodához, ahol úgy álmélkodtunk, mint a magyar proletár, amikor nyaralni mehetett a burzsoáziától államosított üdülőkbe. Még a liftig sem engedték cipelni bőröndjeinket. Második ámulatunk tárgya 7. emeleti szobánk erkélyéről a tenger látványa volt. Másnap kipihenve kezdhettük a lehetőségek felkutatását, mert azok voltak bőven szállodán belül és kívül egyaránt. Mi volt az első?!  Hát a wifi, amit a recepción kényelmes fotelekben ülve használhattunk, megnyugtatva az otthoniakat, akik aggódva engedtek utunkra. Felfedező “túránk”  második állomása az all inclusive étkezés fejedelmi választéka volt. Egyedüli aggodalmam az volt, hogy engem is úgy kell majd hazagurítani, mint a bőröndömet.

 

fehér faeper szedés

fehér faeper szedés

Következett a bőséges étkezések ellensúlyozására (is) a kirándulások, mozgáslehetőségek feltérképezése, ami korosztály, érdeklődés, és nem utolsó sorban pénztárca szempontjából megosztotta az amúgy egységes társaságot. Egyik régiségünk, a nyaralásunk közepette 61 évessé fiatalodott Zsiga minden kirándulási célpont előtt megkérdezte, “milyen messze van?” Később ez a mondata szállóige lett. Ő nem kívánt sokat zötykölődni, viszont amit egy hét alatt produkált, az példaértékű a korosztályunk számára. Búvárkodott  két lányával (nem először), vállalva a 28 métereses mélységet is, a szállodánk medencéjében szervezett vízipólómeccsek aktív góllövője volt, esténként pedig mintegy levezetésként biliárdozott.

Az aquaparkban a leghajmeresztőbb csúszdákat is kipróbálta. Vagány felesége, Éva, 25 éve csendes támogatója, olykor aktív részese minden kedvtelésének. Néha szeretettel megjegyezte: olyan, mint egy nagy gyerek. Házassági évfordulójukon is együtt örülhetett a családdal kis csapatunk. Jelenlévő két lányuk emlékezetes ünnepet szervezett a kedves fiatal török és kurd pincérek közreműködésével. Zárójelben megjegyzem, hogy soha nem láttam ennél békésebb, szeretetreméltóbb, szorgalmasabb muszlim embereket, mint amilyeneket egy heti nyaralásunk alatt.

 

Tengerparti lábáztatás Didim környékén

Tengerparti lábáztatás Didim környékén

Első napunkon Didimben maradtunk akklimatizálódni, és leginkább felmérni a tenger hőmérsékletét. A szállodának saját homokos partja volt, lassan mélyülő vízzel, ezért kisgyerekes családok részére is kiválóan alkalmas. Ingyenes  napágyak és büfé mindenféle ital-, kávékínálattal. Az első didergő lépések, majd tempók után egész kellemesnek tűnt az előszezon tengere. 15-20 percnyi jóleső úszkálás után a 25-26 fokos meleg is elegendő volt egy kis napozásra. Ebéd után az egyik lány megszólalt: “Járjuk körbe Didimet!” Erre a másik: “nem fog sokáig tartani”. Ez kissé kétértelműen hangzott. 🙂

Másnap 6 fiatal és én dzsip szafarira vállalkoztunk egy 82 éves túravezető 40 éves kocsiján. Engem még autó ennyire nem rázott. Egymással szemben ültünk a kocsi hosszában, természetesen biztonsági öv nélkül. A bácsi útközben lelkesen mutatta be a terület sokfajta, érdekes fáját. Radnóti jutott eszembe: “nevét is, virágát is tudom.” A fehér faepret szedő asszonyok megállítottak bennünket, és kedvesen kínálgatták a tenyerükből a finom gyümölcsöt. Egy-két társunk le is ugrott a kocsiról invitálásukra saját szedésre.

 

az 1350 éves olajfa

1350 éves olajfa

A citromfánál megállva vezetőnk biztatására egy-egy levéllel bedörzsöltük kezünket, nyakunkat. De legérdekesebb az olajfa volt. Szinte mindegyiknek odú-szerű lyukak tátongtak a törzsén. Kiderült, hogy mindez a hangyák műve, amelyek a téli szelek elől a fák törzsébe rágják magukat. Türkizkék tengeröblök mellett elhaladva, egyikben lábat áztatva,  megálltunk a táj büszkesége, egy 1350 éves olajfa előtt, amely kettőnek látszott. Mennyi hangya munkája nyomán vált ketté ez az öreg fatörzs?!  Fehér mésszel védik a további támadástól. Kirándulásunkat egy falusi házban készített friss pitával zártuk.

merülés

búvárkaland

 

A harmadik nap a kihagyhatatlan búvárkodásról szólt, amellyel én nem, de a lányom  és a társaság több tagja is megpróbálkozott. Az élménydús napot a már említett közös ünneplés koronázta, mely lányaink szervezkedése nyomán (bevonva a szimpatikus pincéreket), örökre emlékezetes marad mindnyájunknak. Egy-két pohár bor után még táncra is ragadtattam magam 30 év kihagyás után.

Annaróza

folyt.köv.

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide

 

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!