Régiségeknek

TAVASZI RITUÁLÉK – videóval

 
Tavaszi rituálé, hogy virágokat ültetek az erkélyre. Idén sárga és kékeslila futó árvácska (Viola cornuta ) töveket  vettem és ültettem be cserepekbe. Az árvácskák mintázata olyan, mintha minden virágfej  egy kis pofi lenne. Ha fújja őket a szél, olyan, mintha a fejecskék bólogatnának.

 
Sajnos a nyári meleget már nem fogják bírni, de addig is gyönyörködöm bennük. Egy mézvirágot is ültettem varázslatos illata kedvéért.  
 
 
Évekkel ezelőtt az olaszországi Mestrében láttam először ilyen aprófejű árvácskát és már akkor megkedveltem. Igaz, az valami más fajta árvácska lehetett, mert a napon, melegben is szépen virágzott. Idén láttam itthon is nagy mennyiségben és pompázatos színekben.
 

Lányomék kertjében is megkezdődött a kertészkedés, náluk most folyik a kert kialakítása. Az unokák  óriási lelkesedéssel álltak neki a száraz levelek és egyéb zöld hulladék talicskával való elszállításához. Lilla egy felnőtt  erejével  talicskázott, de Panni is igyekezett résztvenni a munkában. 
 
Tavaszi rituálé az is, hogy ahogy kinyit a Duna-parti halászkert, ott ebédelünk. A kerti munkában megfáradva jól esett leülni a kerti  asztalokhoz, hogy elfogyasszuk kedvencünket, a rántott hecket sült krumplival és ketchuppal. Ennek a halnak a gerincét egyben ki lehet venni, húsa  nagyon ízletes, puha és szinte szálkamentes.  Pannit ölbe véve úgy ettünk,  hogy hol az ő szájába, hol a sajátomban dugtam a kézzel széttrancsírozott hal falatkákat, miközben ő a sült krumplit mártogatta a ketchupba. Nyakig olajosak lettünk, de nagyon jól esett ez a nomád módon elfogyasztott  ebéd.
 
vadvirág
 
Rituáléink része, hogy a hosszú téli szünet után mindig márciusban megyünk ki újra a telekre.  Megszemléljük, hogy hogyan teleltek át a bokrok, virágok és a fák. A kert pompás, színes  vadvirág mezővel vár jöttünkre és együtt örülünk, hogy itt a tavasz.
 
Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Megérkezett a tavasz, lehet kertészkedni!

Paradicsom magok elvetve,  hagyma eldugdosva.

Veteményeskertem 2. rész

 kiskert3

Az enyhe  télnek köszönhetően már február utolsó napjaiban kimerészkedtem a kertembe, metszőollómat csattogtatva. A szomszédságban is hallhatták, hogy én már tavaszt érzek. Jól esett a tavaszias napsütésben a kerti munka.  Ilyenkor, kora tavasszal, nagy fogadalmakat teszek a kertépítés-szépítés és veteményeskert milyenségét illetően. Igyekszem is betartani ezen fogadalmakat. Eleddig mindig „kicsúsztam” az időből, és egyik-másik tavaszi munkálat, vetés, ültetés bizony elmaradt. Most is sok-sok ötletem van, és persze ehhez sok munka is járul, ezért az enyhe időjárásnak köszönhetően hamarabb hozzáfogtam.

petrezselyem
A szinte fává növekedett rózsabokrot visszavágtam jó alaposan, kicsit bátrabban, mint évekkel ezelőtt hasonló időszakban. A visszavágást nagyon meghálálja sok-sok szép virággal. Az ősszel előkészített talajba elvetettem a petrezselyem magokat. Ez az egyik legfontosabb zöldségfélém a konyhámban. Ha nem is petrezselymet eszünk petrezselyemmel, de nagyon sok mindenbe nap mint nap használom. A leveseim elmaradhatatlan „kelléke”, bármilyen zöldséges ételbe, rizsbe előszeretettel rakom bele. A petrezselymes burgonya, különösen az új krumpli megjelenésekor, a család egyik kedvenc körete. A petrezselyem az egyik legsikeresebb ültetésem volt, olyan bőségesen termett, hogy télen sem kellett vele spórolnom. A nyári, többlet petrezselyem termést mindig frissen, és azonnal tisztára mosva, kicsit megszárítva csomagolom fóliába, és adagonként fagyasztom le. De volt már, hogy szárítottam is. Az előző ültetésem elöregedésével idén új petrezselyem vetéssel kell frissítenem a konyhakertemet.

paradicsom palánta
Egy füzetbe írogatom bele, hogy mikor, mit vetek, hogy tudjam mikor várható a kelés, a kibújás ideje. A petrezselyem kibújásának kicsit hosszabb idő kell. Jártam már úgy, hogy elvetettem és szomorúan lestem, hogy még mindig nem bújik ki, és még mindig nem látom, sok hét után sem. Egy idő után meg már majdhogynem nagyítóval kellett nézegetnem, hogy most kibújt-e avagy sem, mert mindenféle gaz volt már közte, és azok csak nőttek, szaporodtak, de én még mindig nem mertem gyomlálni, mert nem láttam a veteményemet. Most ősszel azonban nagyon alaposan felforgattam, kigazoltam a helyét, sőt most mégegyszer végigszaladtam a kis kapával a soron, és kézzel is kicsipkedtem, amit csak láttam.

paradicsom
Elkezdtem a paradicsom magok vetését is palántának. A paradicsom a legfontosabb „ültetvényem”. Eddig saját palántáimat ültettem, de kaptam a szomszédságból is ilyen-olyan fajtát. Mindig megfogadom, hogy nem ültetek sokat, csak 4-5-6 bokorral, és a végén mindig 14-16-24 bokor lesz belőle. A kerti munka közben nagyon szeretek levenni egy darabot és megenni, akár magában is, mert hűsít, üdít, frissít a nyári melegben. A paradicsom saláták és mindenféle szendvics kelléke. No és persze leves, és szósz lesz belőle a töltött paprikához. A paradicsom palántáim eddig mindig bő terméssel ajándékoztak meg. A sok frissen készült paradicsomos étel mellett nagyon sok paradicsomot passzírozok le, és teszem üvegekbe, vagy kisebb műanyagdobozokba félig készen levesnek, vagy szósznak, és le is fagyasztom. A fiam szokta mondani nyár vége felé testvérbátyjának, hogy a fülén is paradicsomleves jön már ki. Testvérbátyja pedig egyetlen éttermi étkezéskor sem hagyja ki a cukkolást: „Nos, akkor öcsém, paradicsomleveshez mit szólnál?” Ez a kérdés tuti megalapozza a jókedvünket, mindig nagy nevetéssel fogadjuk.

paprika
A zöldpaprika magok elvetésére palántaneveléshez is már sor került. A retket, hagymát is már eldugdostam. A zöldborsó is rövidesen a földbe kerülhet. Nagyon szeretem a zöldborsót, ez a másik olyan zöldségféleség amit szintén gyakran és sok mindenben használok. Viszont még sosem ültettem annyit, amennyi télire is elég lett volna. A többlet szükségletet a piacon vásárolom meg, és fagyasztom le szintén, 30-40 dekás csomagokban.

Megérkezett a tavasz, lehet kertészkedni!  Most kell metszeni a fákat, bokrokat is. Lehet tervezgetni, hogy mit ültessek, hogy elbírjam  azt a munkát, amennyi a termés leszedéséig szükséges.

Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Télvízi gondolatok a veteményeskertemről

Alig várom már, hogy nekiláthassak a palántázásnak.

kiskert4

A tavaszias februári napokon, amikor még szunnyad a föld, de már tyúklépéssel hosszabbodnak a nappalok, gondolataim az eljövendő tavasz, és az azzal járó kerti munkák körül járnak. Ilyenkor számot vetek magamban az elmúlt néhány év sikeresebb, és sikertelen ültetéseiről, hiszen csak pár éve, és már igencsak meglett koromban vált lehetővé, hogy kertészkedjek.

No, azért nem kell nagy veteményesre gondolni, csak olyan kisebb ágyásokra, amelyek idényenként megtermelik a konyhára való egy kis részét. Koromhoz illően is próbáltam alakítani a dolgokat, mármint, hogy csak annyi kerti veteményem legyen, amennyit el is bírok látni megterhelés nélkül. „Földművelési” ismereteim hiányosságaiért hónapok, évek verejtékes munkájával kellett megfizetnem a tanulópénzt. Az első időszak, ami nem egy tavaszt ölelt fel, a nagy rácsodálkozások időszaka volt, a felismerése annak, hogy a kertészkedés olyan valami, amiben majdhogynem semmi sem úgy sikerül, ahogy az a könyvekben le van írva. Mert az volt az első lépésem, hogy annak rendje módja szerint utánaolvastam. Következő lépésem a könyvből olvasottak megvalósítása volt, ami már nem volt olyan egyszerű. Eleinte több-kevesebb sikerrel, de inkább kevesebbel. Azért a sikertelenség nem volt akkora mérvű, hogy elvette volna a kedvemet a további tervezgetésektől, munkálatoktól. Bármilyen rajtam kívülálló okban is kerestem a hibákat, rá kellett jönnöm, hogy közvetlen oka a tapasztalatlanságom volt az adott környezet, az adott föld milyenségét illetően. A „kulisszák mögé” igazából csak akkor láttam már be, amikor kezdtem környezetemben élőkkel jobban megismerkedni, megbarátkozni, amikor már ők is elfogadtak, és befogadtak engem.

repedezett

Megpróbálom leírni a kertem földjének milyenségét, csakúgy laikusan, költői szavakat idézve. Ha nem is kopár, de olyan szikes, hogy bizony „ég a napmelegtől a szik sarja”, és a szik is szárad olyannyira, hogy megrepedezzen. Ember legyen a talpán, aki abban bármit is tud csinálni, ásni, kapálni, vagy a beérett termést kiszedni épen, egészben. Én bizony beletörtem már répát és egyéb terméseimet. Nem szedtem ki időben, így megtapasztaltam, hogy a rest kétszer fárad. Meg kellett tanulnom, hogy nincs kec-mec, eső után nem sokkal, amikor már felszikkadt annyira, hogy nem merülök el a ragacsos, agyagos földben bokáig, azonnal hozzá kell látni a földmunkához, mert ha még várok egy-két napot, akkor, jó ha csákánnyal fel bírom törni. Persze lehet(ne) locsolni, feláztatni, a talajt, de egy egész idényen át az nagyon költségessé tenné a termelésemet. Ma már igyekszem a köztes megoldást választani: nem hagyni megrepedésig kiszáradni a talajt. Ez azért nagy kánikulában meglehetősen vízigényes feladat. És itt jön az őslakosok nagy titka,  hogy miért olyan szép, rendezett a kertjük és porhanyós a földjük. A titok, hogy sok évtizede, minden évben az ültetendő növények alá virágföldet, homokot szórnak. Összekeverik a szikes „anyafölddel” és jól beleforgatják. Természetesen itt, és most csakis a kicsi, házi veteményes kertekről írok. Követem példájukat, és lassanként nekem is könnyebb lesz a veteményesemben dolgozni.

kiskert2

Mindezek után ha bárki megkérdezi, már pedig megkérdezik, hogy – Megéri-e bajlódni ezzel a kis veteményes kerttel? – Válaszom mindig az, hogy természetesen, igen. Még mindig olcsóbban jövök ki, mintha megvásárolnám ezt a bármilyen kicsinek is minősülő mennyiséget. A válaszomat kétkedően szokták fogadni. A legfőbb érvem, ami előtt aztán mindenki meghajol, és nem kérdez tovább:         -Tudom, hogy mit eszek. Nincs is ízletesebb a frissen szedett zöldségnél, gyümölcsnél! A vegyszerezést messze elkerülöm a gyümölcsfák lemosó permetezésén, és a vetés előtti talajfertőtlenítésen kívül mást nem használok.

diós ládák

Nos, ezeket gondolom végig így télvíz idején. Most még annyi teendőm van tavalyról elmaradva, hogy a több ládányi diót feltörjem és kiszedegessem a dióhéjból, és fél, – egy kilónként lefagyasszam, hogy ne avasodjon meg. Mire készen leszek ennyi dió feltörésével és elraktározásával a napi teendők mellett, lassan készülődhetek a február közepi-végi palántázáshoz. Alig várom már.

Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

A betonrengetegből burjánzó kertbe vágytak

Tavaszcsalogató mese

burjánzó5

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol a kismalac sem túr, egy város kellős közepén, egy panelház sokadik emeletén élt egy öregedő ember öregedő feleségével. A kenyerük javát már megették, dolgos évtizedeik után a nagyváros betonrengetegéből egy természetközeli életre vágytak. Hogy történt, hogy nem, ez az öregedő emberpár egyszer csak egy Csipkerózsika álmát alvó házikó bokroktól, gyümölcsfáktól vadon burjánzó nagy-nagy kertjében találta magát. A házikó rendbetétele után serényen hozzáláttak a már-már dzsungelnek is beillő nagy udvar rendezéséhez. A téli álmából ébredező természetet most tapasztalták meg életükben először ilyen közelről, a maga valóságában. Emberpárunk nagyon megörült, amikor észrevették kertjükben az első csodát, a hófödte virágszárak közül  kikandikáló hóvirág fejecskéjét.

hóvirág

A fagyok elmúltával, a kerti vízcsap beindítása egyszerű feladatnak tűnt. Persze ezzel nem is volt gond, öregedő asszony ezzel könnyen megbirkózott. Ám amikor éppen teendőjét végezte, a kút előtti sűrű, örökzöld növényszőnyegből egy jól kifejlett sikló bukkant elő. Kinek volt nagyobb az ijedtsége nem tudom. A gyors iramban menekülő siklónak, vagy az öregedő asszonynak? Az biztos, hogy asszonyunk torkából oly hangzatos, hosszan kitartó magas C tört elő, hogy a ház ura azonnal körülötte termett. A gyors tanácskozás eredményeképpen megállapították, hogy számolniuk kell ezután természetes „vadon” élő állatállománnyal is.

gólya

Már az is élményszámba ment öregedő emberpárunknak, hogy a környéken több gólyafészek is volt a magasabb fák tetején. Hát még az, amikor megérkeztek a lakói ! No de elállt a lélegzetük, amikor egy reggelen az udvarra néző ablakon kitekintettek. Az udvarukban egy gólya sétált fel és alá. Kényelmesen, lassan lépkedett előre, élelem utat kutatva. Biztosan, hogy nem eredménytelenül, hiszen siklók mellett békasereg is táborozott a területen. Öregedő ember és öregedő asszony némán, megilletődve figyelték az ablakon keresztül, a tőlük pár méterre sétálgató madarat.

frog

A házikó helyiségeinek zeg-zugában csendesen megbújó békasereg előőrse éjszakánként felderítőútra indult. Ez már kissé zajosabb tevékenységgel járt, öregedő asszony nem kis rémületére. Fájós derék ide, reumás csontok oda, tornászokat megszégyenítő ugrással az asztal tetejéről adta le nem mindennapi artikulációval segélykérő hívását mélyen alvó ura ébresztésére. Hogy a béka–előőrs hány tagja telepedett meg a lakásban, azt nem számolta emberpárunk. Napközben nemhogy megtalálni, de hírüket-hamvukat se lehetett látni. Mindenesetre alkalmanként mindig csak egy breki merészkedett elő éjszakába hajló időben. Így ment ez hosszú időn keresztül, mígnem az utolsó brekegő is lapátra kerülve a tágasabb helyen találta magát.

Az öregedő ember és az öregedő asszony kerti tevékenységének köszönhetően a gizgazok eltűnésével szem elé kerültek a tavaszt köszöntő színpompás virágok. Az ibolya után a nárciszok, a jácintok, a tulipánok, majd az orgona is felöltötte rózsaszínű ruháját.

tulipán

Történt egy verőfényes tavaszi napon, hogy öregedő pár a már kalandparknak is beillő házuk táján valami furcsát észleltek. A sárgabarackfán valami csüngött, lógott. Szinte egyik pillanatról a másikra került a fára. Öregedő asszony hümmögött, öregedő ember meg csak vakargatta fejét, komótosan közeledve a történés helyszínéhez. Ahogy közelített emberünk, méhek kezdtek körülötte röpködni. Méhrajzás volt. Ki tudja miért és honnan kerültek oda? Mikorra a kerítéshez odasereglett szomszédsággal vitatták meg teendőket, egyszer csak zümmögő surranást hallottak, és huss, a méhraj odébbállt.

méhrajzás

Hetedhét országon innen és túl, öregedő ember és öregedő asszony azóta is szorgosan dolgoznak a minden tavasszal  megújuló, kalandokkal teli kertjükben. Ha az a tavasz el nem múlt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Őszi koszorú készítése – csináld magad!

na ez az

A koszorúkészítés nálunk  egy  őszi “szertartás”,  búcsúzkodás  a kert növényeitől és alkalom a felhasználásukra, átmentésükre  a hidegebb, őszies időszakra. Nagyon élvezetes ez az évente megismétlődő  tevékenység, nevezhetném hobbinak is. Bár a koszorú meghatározó színeit mindig az okkersárga és tűzpiros tűztövis bogyók adják, kiegészítőként  mindig felhasználok más növényeket is, és mindig újakkal kísérletezem.

Így készült a koszorúm. Indulásként a még zöld szőlővesszőkből  koszorút fontam, a jobb tartás kedvéért tettem hozzá som és fagyal vesszőket is.  A sokéves gyakorlattal megtanultam úgy koszorút kötni, hogy nem kell hozzá kötözőanyag. A vesszők szárazabb részeinek lemetszésével és a vesszők végének bedugdosásával  egy vékony, nagy átmérőjű koszorú alapot készítettem.

jó7

A koszorú ív egy részére tiszafa hajtásokat rögzítettem. A kötözéshez az egész készítés során vékony, átlátszó, horgászzsinórt használtam (gyöngyfűzéshez is  használom).  Ezután az alapra kerülő  növényi részeket metszőollóval  kb. 20 cm-es  darabokra vágom, a sérült, fonnyadt részeket levágom. A tűztövis nevéhez híven tele van nagyon szúrós tüskékkel, ezektől mindenképpen meg kell szabadulnunk még a feltűzés előtt.

jó6

Ezután jön a koszorúkészítés  legizgalmas része, amikor a díszítő növény részeket rápróbálom a koszorú alapra. Illesztgetem, nézegetem, hogyan fog majd a legjobban mutatni, különböző variációkat próbálgatok. Ha eldöntöttem, milyen legyen, indulhat a kötözés. A tüskétlenített tűztövis ágakat felkötöttem a tiszafával bevont részre, több ágat helyeztem egymásra, hogy tömöttebb, dúsabb  legyen. Idén először használtam erdei iszalagot a koszorú díszítésére. A bolyhos  terméseket a koszorú felső ívéhez rögzítettem. Ez a vadon termő, kúszó növény sok bosszúságot okoz a kertben, mert még a magas fákra is felkúszik, de itt és most remekül használható volt.

jó4

Végül kísérletképpen  kis levelű vadszőlő indákat kötöttem a koszorú  aljára, mintegy szalagként. Lakásunk teraszának falára akasztva így mutat:

jó2

Az általam felhasznált növények  azonkívül, hogy mutatósak,  azért is alkalmasak koszorúnak, mert megszáradva is szépek maradnak egy-két hónapig. Egyedül a vadszőlő fog hamar elfonnyadni, amit majd  frissre cserélek.

Néhány koszorú a korábbi évekből:

koszorú régi 3

koszorú régi

koszorú régi 2

régi 4

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Tavaszváró otthondíszítés – csináld magad!

tojás

A téli szürkeség után alig várjuk, hogy színt, üdeséget vihessünk az otthonunkba. A kedélyünknek is jót tesz, ha néhány szál virággal, üde színfolttal megújítjuk szűkebb környzetünket.

fiók

Kis cserépben lévő ibolyát, nárciszt, cikláment beletehetünk egy régi, kopott fiókba, ha az szép színes. Ha van még egy hasonlóan kopott, régi festett konyhaszékünk, együtt remek színfoltot képezhetnek a teraszon, vagy a verandán.

kanna

A fák, bokrok első, zsenge zöld ágait  fehér kannába, kancsóba téve sokáig gyönyörködhetünk bennük.

 gerbera

Egyetlen szép színű  virággal is feldobhatjuk a szobát, ha formás pohárba tesszük, és a virág közepébe egy kis mécsest helyezünk. Egy letört virágfej esetében ilyen módon még tovább éltethetjük a növényt.

likörös

A szép formájú üres üvegből csinos váza lesz, ha a nyakát körbetekerjük zsinórral és pár szál színes virágot teszünk bele. Kisebb asztalon, éjjeliszekrényen jól mutat. Ha reggel felébredünk, jó kedvünk lesz, ha rápillantunk.

pöttyös

Lassan itt lesz az ideje, hogy a teraszra is virágot ültessünk. Ha a cserepeket befestjük élénk színűre – sőt még pöttyöket is festünk rá, nagyon kellemes lesz kitekinteni.

csizma

Az első napsütéssel és meleggel megjelennek a a kertekben a vadvirágok. Két színes csokorra valót tegyünk keskeny, magas üvegekbe. A már nem használt, színes gumicsizmákba állítva pompás tavaszi dekorációnk lesz a teraszon.

ágak

Gyerekeknek jó szórakozás kis ágakat szép színekre befesteni.  Fém, fa, vagy műanyag tartókba helyezve üde színfolt lesz belőle. Tehetjük  a gyerekszobába  is, hiszen nem kell vizet tenni a vázába.

gyertya

Ha nincs élő növényünk, vagy virágunk, de van egy szép vastag gyertyánk és gyertyatartónk, érdekes dekorációt készíthetünk, ha zöld színű száraz borsót szórunk a gyertya alá.

barka     barka

Érdekes koszorút készíthetünk, ha kis fűzfa barkás csokrokat  erősítünk fel egy koszorú alapra (baloldali kép).

Szépen el tudunk helyezni tulipánokat egy széles szájú tálban, ha műanyag ragasztószalaggal rácsozatot készítünk, és  szorosan egymás mellé rakva abba helyezzük el a virágokat.

               tulipántulipán

                    Hangulatos asztalközép lesz belőle. (jobboldali kép) Képek forrása: Pinterest Cecilia    

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Makettpark-csoda és arborétum Szarvason – kirándulások egynapi járásra

Szarvas5

A magunkfajta régiségeknek, akik még kíváncsiak a világra, és még bírnak is menni, egyszer csak elkezd viszketni a talpa és akkor nincs mese, indulni kell! Valahová, ami nincs messze, ahonnan még aznap hazaérhetünk, saját ágyban aludhatunk, és mégis történik velünk valami! Így utaztunk el négyen Szegedről Szarvasra, ahol már várt minket kedves volt osztálytársunk, aki most szarvasi lakos. Így lett remek idegenvezetőnk és kalauzunk, nem kellett elveszetten bolyonganunk egy idegen városban.

szarvas4

Szarvas kellemes, szelíd alföldi városka, legfőbb nevezetessége az arborétum és benne a Mini Magyarország makettpark.  A szép időben a hatalmas fák között a Holt-Körös-parton sétáltunk, üldögéltünk, pihengettünk, ismét nekiindultunk, igazán jól éreztük magunkat. A Mini Magyarország mindenkinek nagyon tetszett, örömmel fedeztük fel az országunk ismerős épületeit a maketteken, nálunk lelkesebb kiránduló csoport aligha akadt a Pepikertnek is nevezett arborétumban! Azt sajnáltuk csak, hogy unokák nélkül mentünk, mert a gyerekeknek igazi csoda lett volna a Mini-Magyarország a vasúttal, folyókkal, Balatonnal, szép épületekkel.

Szarvas6

Az utakon pávák sétáltak, mókusok futkároztak, a madarak egymást túlharsogva fütyültek – szép, boldog napot szereztünk magunknak ezzel a kirándulással! És nem fejeztük be, mert további terveink vannak, megpróbáljuk jobban megismerni az “egy napi járásra” lévő városokat, falvakat, mert túl a 65 éven ingyen utazunk  buszon, és a jókedv szintén ingyen van!

szarvas3

Ha kedvet csináltunk Szarvashoz, íme néhány hasznos infó:

Szarvasi Arborétum:

http://www.pepikert.hu/ Tel.: +36-66/312-344 E-mail: pepikert@pepikert.hu Felnőtt napijegy: (arborétum+makettpark) 1600 Ft Gyermek, nyugdíjas:      ”                   ”        1100 Ft

Szöveg: Brigitta Fénykép: Sári

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Őszi dekoráció kerti növényekkel. Csináld magad!

 

menta4

Csodás őszi ruhába öltöztethetjük az otthonunkat és a teraszunkat kerti növények  felhasználásával.

A színpompás bogyós bokrok, mint a tűztövis, a madárbirs,  a júlia borbolya, valamint  futónövények, mint a  vadszőlő és borostyán,  és még megannyi egyéb növény alkalmas arra, hogy koszorúba kötve, vagy vázába téve gyönyörködtessen bennünket.

Szeptember táján minden évben telkünk kertjében lemetszek sok színes termésű, levelű ágat, hajtást, hogy itthon felhasználjam azokat, még mielőtt elhervadnak, leejtik bogyóikat, leveleiket.  Lefotóztam és elmesélem, mi hogyan készült.

A hajlékony, még zöld szőlővesszőt  nagyon könnyű hajlítással, mindenféle kötözőanyag nélkül  koszorúalapot fonni. Ha nagyobb, szélesebb koszorút akarunk, fonhatunk hozzá más, vastagabb ágakat is, pl. mogyoró, vagy som bokorról.

alap

Mint a legfölső képen látható,  a koszorú alapot  először virágzó  menta  ágakkal fontam át (nálunk vadon terem, sok van belőle), majd  a koszorú tetejét vadszőlő hajtással díszítettem.  Két hétig gyönyörködtem lakásunk  teraszán az illatos koszorúban, majd a megszáradt mentaleveleket  elmorzsoltam és eltettem egy kis üvegbe, télire. A koszorú alapot viszont újra felhasználtam. Még szépek a vörös bogyójú madárbirs és az okkersárga bogyójú tűztövis bokrok, és a halványlila bogyós júlia borbolya is, így a tövisekkel dacolva ezekből metszettem le tegnap néhány ágat.

műben

A tiszafa bokrunk ugyancsak terebélyes, így erről is levágtam pár kiálló hajtásvéget, ezeket erősítettem fel először a koszorú alapra, majd ennek egy részére  tűztem fel a színes bogyós ágdarabokat. A rögzítéshez vékony rafiát használtam (vékony drót talán még jobb).  A koszorúm nem szimmetrikus, úgy készítettem, hogy a koszorúalap szép vonalú, száraz ágai is látszódjanak.  A terasz falára akasztva hetekig fogok gyönyörködni benne.

blog6

A megmaradt  bogyós ágakat vázába raktam.  Ehhez sajnos sok, a szár alján lévő bogyót le kellet vágni, és a tüskéktől is meg kellett szabadulni. Egy nagy üvegvázába tettem a hosszabb szárakat. Az ablak előtti kis asztalra helyezve nagyon jól mutatnak a légies rajzolatú ágak, feldobják a  szoba hangulatát.

váza1

Egy kisebb, arany-fehér-fekete színű porcelán vázába tettem a kisebb ágakat. A konyhaablak párkányára téve főzés és mosogatás közben is emlékeztetnek a  szép nyári napokra a kertben. Ezek a növények vízbe téve egy-két hónapig is szépek maradnak.

váza vakus2

A koszorúkészítésből megmaradt  tiszafa ágakat  némi formázás után egy sárga virágú krizantém földjébe dugtam. Így sokkal szebben mutat  az egyébként nem túl formás cserepes virág, amit a teraszon tartok. A nedves talajban a tiszafa ágak nagyon sokáig szépen zöldellnek még.  A kertünkben termett szelíd gesztenye és naspolya egészítik ki a látványt.

blog9

A kert növényeivel meghitt, őszies  hangulat költözött otthonunkba.

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Őszi dekor ötletek – csináld magad!

Az ősz már közeleg, s bár még minden zöld, már érezzük az ősz hűvösét. Engedjük be bátran az évszakváltozást az otthonunkba. Egyszerűen és olcsón varázsolhatunk magunk köré őszi hangulatot. Játsszunk a színekkel és a formákkal!

levél

Különböző vastagságú és magasságú gyertyák köré zsineggel tekerjünk színes, szép formájú  faleveleket. A levelek fonákját néhány pötty ragasztóval rögzítsük a gyertyához. Fa tálcán elhelyezve mutat legjobban a kompozíció.

alma gyertya

Piros színű almák felső részét vájjuk ki, és helyezzünk beléjük apró mécseseket. Meghitt hangulatvilágítást kapunk, ha tálra helyezzük és meggyújtjuk a mécseseket.

kukorica

Szárított, színes kukoricacsövekkel is körberakhatunk egy vastag gyertyát. A barnás-sárgás kukoricacsövek barna tányéron, spárgával átkötve remekül mutatnak.

asztal

Az ősszel beérő dísztökök érdekes formájukkal és élénk színükkel  kedvenc dekorációs eszközök.  Ha van olyan asztalunk, amit nem használunk naponta, rakhatunk rá sokféle kisebb-nagyobb dísztököt.  Vázák, kosarak és gyertyatartók társaságában igen dekoratívak. Szárított hortenzia virágokból  koszorút készíthetünk.

csipkebogyó

A vérpiros csipkebogyó nagy csokorba szedve  feldobja a környezetet. Sötét fa vázába rakva rusztikus hangulatot kelt.

faág

Széles üvegpoharat , vagy üveg gyertyatartót borítsunk be kívülről egyforma magasságúra vágott vékony, száraz gallyakkal. Ehhez ragasztóra lesz szükségünk.  Meleg fényt áraszt majd, ahogy a mécses fénysugarai áttörnek a gallyakon.

fonál

Az ősz színei köszönnek vissza a barna-sárga-fehér fonallal bevont, különböző nagyságú  kúpokról.

kosár

Ezt a csodálatos, többszintes kompozíciót  az asztal közepére helyezték, de én jobban el tudnám képzelni egy komódon,  vagy a földre állítva. A gyümölcsökkel, bogyós ágakkal, tobozokkal megrakott  kosarakat egymás tetejére helyezték. A legfölső közepébe még gyertyát is raktak. Nagyon harmonikus a barnák, sárgák, zöldek összjátéka.

levelek

A legkézenfekvőbb őszi dekoráció: tegyünk egy vázába érdekes alakú, színes levelű ágakat.  A fehér vázába aszimmetrikusan elhelyezett japán juhar ágak  szépen díszítenek. A tányérra helyezett kis dísztökök talán nem képezik a menü részét. 🙂

gereblye

Ha van egy sarkunk, vagy falunk  erre a célra, még komolyabb kompozíciót állíthatunk össze.  A falra helyezett szögletes kerti eszközök és a padlóra állított kisebb-nagyobb kerek tökök játékos együttest képeznek.  A  falevelek sárgás barna színe illeszkedik a termések színárnyalatához .

koszorű

koszorű2

Ha van otthon koszorú alapunk, minden évszakban újra díszíthetjük.  Az őszi bogyós termések, sárga virágok és apró-leveles gallyak segítségével készítsünk aszimmetrikus, laza koszorút. Az elszáradt részeket pótoljuk mindig frissekkel.

.

illat

A kellemes látványt  tetézzük finom  illattal: egy narancs héját, egy cikkekre vágott almát, néhány darab  szegfűszeget, két rúd  fahéjat és egy fél rúd vaníliát főzzünk össze. Csodás potpourri lesz belőle.

A képek forrása: Pinterest

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Szép és hűs a lugas a kertben

akác pergola

Egy növényekkel befuttatott lugas a kertben, vagy a ház mellett ilyenkor nyáron nagyon szép látvány, árnyékában jól esik megpihenni, vagy étkezni. A lugas lényegében kisebb építmény, egyszerű támrendszer, vagy kisebb térelválasztó, átjáró, térformáló építmény, mely optimális futónövényeink számára. A pergola komolyabb építmény, szervesen kapcsolódhat az épületekhez, hangsúlyosabb fenti árnyékoló szerkezet jellemzi. Az alábbi képeken nem teszünk különbséget lugas és pergola között, az egyszerűség kedvéért mindegyiket lugasnak nevezzük.
Leggyakrabban a lilaakáccal, klemátisszal, trombita folyondárral, szőlővel, loncfélékkel, rózsával, borostyánnal és vadszőlőfajtákkal szokták befuttatni a lugasokat, de szépek az egynyári és a gyümölcsöt termő kúszó növényekkel befuttatottak is.

borostyán

A meghitt otthonosság  hangulatát árasztja a borostyánnal gazdagon befuttatott  lugas. Az   teraszt   magasított virágágyások  szegélyezik.

cserepes

Az előbbi faszerkezetekhez képest  ez egy egyszerűbb támrendszerű lugas, amelyet nem futtattak be teljesen növényekkel, hanem cserepes virágokat lógattak  le az asztal fölé.

fatörzsből

A megmunkálatlan fatörzsekből és faágakból ácsolt lugas  rusztikus hangulatot áraszt. Az építménynek nem annyira árnyékoló, mint inkább térkijelelő és hangulati  funkciója van.

fehér virág

A fehéren virágzó futónövények teljesen elborítják a fehérre festett  gerendákat, amelyek szép kő oszlopokon nyugszanak.  A világos színek és virágok  vidám, játékos hangulatot kölcsönöznek a lugasnak.

nádtetős

Szellős nádszövettel borították  a mediterrán hangulatú, tágas  lugast. A kert közepén álló fa építménynek   csak az oldalsó tartóoszlopára futtattak fel növényeket.

rózsa

A lugas alá nem csak kiülni lehet, egyéb célokat is szolgálhat. A fenti képen a ház egy nagy ablaka előtt-felett húzódik a lugas. A  szépen befuttatott könnyű lécszerkezet nem veszi el a napot, de árnyékot ad és  dekoratív hatást kelt.

garázsajtó felett

Ez a lugas olyan kicsi, hogy még tartó oszlopai sincsenek. A  garázsajtó fölé erősített “lugasocskát” előbb-utóbb befutja a dézsába ültettet  növény, szépen dekorálva a fehér házfalat.

bejárati pergola

A ház bejárata elé épített lugas árnyékot ad és  szépen dekorálja az amúgy jellegtelen házfrontot. Dézsás és futónövények díszítik.

hintaágy

Csodás lehet  ebben a szépen ácsolt lugas szerkezetbe épített hintaágyban ringatózni!  A környezet ugyan szép zöld, de a lugasról hiányoznak a növények.

ívelt

Lugasunk állhat a kerti ösvényen átívelő  fém boltívekből is.  A széles  kapura emlékeztető lugas házilag  is kivitelezhető.  Színes virágokkal befuttatva pompás dísze lehet kertünknek.

marokkói

Ez a terasz csak szerkezetében hasonlít a lugashoz, növényeket nem futtattak fel rá. A keleties hangulatú kiülős helyet  függönyökkel lehet árnyékolni.

íves

Közvetlenül a házhoz kapcsolták ezt az íves tetejű lugast, melynek egyik oldalán növények futnak fel, a másik oldalán cserepes növényekből  képeztek színpompás kertet.

rózsa2

A vörös rózsákkal befuttatott lugasban üldögélve átadhatjuk magunkat a természet szépségének, és a virágok bódító  illatának.

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!