Régiségeknek

Mi köze a mammográfiának a földrajzhoz?

Avagy: hogyan juthat az ember beutalóhoz?

 

Ez a történet több éve kezdődött a nőgyógyászati rákszűrésen. Az előző alkalommal, vagyis két és fél éve az orvos először kirúgott, merthogy kiderült, hogy 3 nap hiányzik az 1 évhez, aminek két vizsgálat között el kell telnie. Végül azután, második próbálkozásra sikerült elérni, hogy megvizsgáljon.

Tanulva a két és fél évvel azelőtti esetből előre beírtam a naptárba a következő vizsgálat időpontját, egy év múlva, rátartással. Ez az általam előre jelzett időpont tavaly novemberben következett be, amikor föl is tűntem az orvosnál. Indultam volna a fülkébe levetkőzni, de az orvos megállított, és elmagyarázta, hogy az én koromban, 70 év felé közeledve nem szükséges az évenkénti vizsgálat, többet ér a gyakori séta jó levegőn, majd kidobott.

Ezen azért elgondolkoztam. Az orvos nem mondta, én elfelejtettem megkérdezni, mennyit sétáljak, hogy kiderüljön: van-e rákom vagy nincs. És hogy derül ki? Akkor még nem műveltem ki magam kellőképpen, nem tudtam, hogy a TB igenis finanszíroz évente egy rákszűrést, és ha az ember netán „műsoron kívül” kér rákszűrést, akkor annak a teljes árát, 1600  forintot kell leszurkolni.

Igyekeztem sétálni, de hideg lett, és már két fagydaganat is van a lábamon.

Tudnivaló, hogy a férjem – aki nem orvos, de sok évig dolgozott a rákkórház laborjában – valami okból fontosnak tartja az évenkénti rákszűrést. Most is, ahogy hazakerültem a jóakarattal mérsékelt sikerűnek nevezhető orvosi vizitből, máris kérdezte az eredményt. Ő is meglepődött, ahogy én, de ő séta helyett azonnal utasított, hogy keressek másik orvost.

Így is történt. Most már nem bíztam magam a betegirányítóra: utánanéztem, melyik orvoshoz lenne tanácsos menni. A kapott időpontig a 2 hónap hamar elrepült, én meg az orvoshoz. Ott azután – miután megmondtam, mit szeretnék -, a barátságos, 40 körüli orvos máris küldött a fülkébe. Látom ám a fülkéből (mert én olyan vagyok, hogy ha hangot hallok, akkor kikukucskálok a fülkéből, akármilyen koszlott sötétszürke-középszürke mintás is a függöny – persze a vetkőzést nem hagytam abba), szóval látom, hogy az orvos ültéből föláll, és a háta mögötti falon levő térképet nézegeti. Azt kérdezte éppen az asszisztensnőjétől, hogy: – ez is Oroszország? Hisz’ itt mindenütt a balti államok vannak! – És valóban, a drappok, sárgák között egy pici piros folt volt a térképen, elég magasan. Morogtam magam elé, ahogy a harisnyámat lehúztam, hogy az a königsbergi korridor. Hallották, de persze nem értették a halk, náthás orrhangot. Ahogy kijöttem a fülkéből, az orvos már ott is volt a vizsgálati „széknél”, és pillanatok alatt elvégezte a vizsgálatot. – Minden rendben van – mosolygott – tessék felöltözni.

 

 

Teljes vértezetben léptem ki a fülkéből. Várakozásteljesen nézett rám az orvos és az asszisztensnő. Elmondtam, hogy Kalinyingrád (a volt Königsberg) és környéke egy, Lengyelország és Litvánia közé a Balti-tenger partján beékelődő orosz enklávé, ahol Oroszország támaszpontot tart fenn. A támaszpont léte nem segíti elő a kapcsolatok javulását, sőt. A ’königsbergi korridor’ elnevezés emlékeztet a híres danzigi korridorra, ami a két világháború között Németországnak a Königsberg környéki kelet-porosz területeit választotta el lengyel területen Németország pomerániai, nyugat-porosz területeitől.

Az orvos és az asszisztensnő fölragyogott. – Történelem! Földrajz! – mondta boldogan az orvos. És: – Tessék helyet foglalni, megbeszéljük a vizsgálat eredményét. – Megrettentem. Nem azt mondta az orvos pár perccel ezelőtt, hogy minden rendben van?

Minden rendben van – így az orvos -, de – itt elhallgatott, a homlokát töprengő redőkbe húzta. Aztán újra rám nézett, és így folytatta: – Ne tessék haragudni, de kénytelen vagyok azt állítani, hogy az Ön mikroflórája regenerálásra szorul. – Pislogtam. Mondta vagy csak képzelődtem? Amikor fölnéztem, az orvos éppen fölírt egy cédulára egy gyógyszernevet. – Ezt itt a földszinti patikában tessék beszerezni (ahol szerintem csak 25%-kal drágább minden, mint másutt), 10 napig használja, aztán minden rendben lesz. – Megint pislogtam. Tényleg kell ez, vagy nem? Ezt persze nem mertem így megkérdezni, bizonytalanságban maradtam, és – akárcsak az összes, a betegségtől rettegő páciens, – megvásároltam a tablettát.  Hallottam másoktól, hogy egyes  orvosoknak szerződésük van patikákkal és százalékot kapnak a náluk vásárolt termékek után. Elgondolkodtam. Talán itt is ezzel a konstrukcióval állunk szemben?

És most vissza a mammográfiához, ahová – egy újra és újra megtelő ciszta miatt – fél évenként kell mennem kontrollra. Ehhez mindig beutaló kell, amit a nőgyógyász állít ki. Az az orvos, aki sétálni küldött, egyre nehezebben adta ki a beutalót, fölöslegesnek, túl gyakorinak találta a ciszta ellenőrzését. Minden alkalommal rengeteget kínlódtam, míg végül kegyesen kiállította a beutalót, pedig mindig megmutattam neki a következő kontrollt előíró mammográfia leletet. (Egyébként érthetetlen, miért kell újra és újra beutaló, de ugye régen túl vagyunk azon, hogy az egészségügyben ilyesmiknek az értelmét keressük.)

Egy szó mint száz, elmondtam az új „königsbergi” orvosnak hosszú mesémet a cisztáról meg a mammográfiáról. Türelmesen hallgatta, de látszott rajta, el se tudja képzelni, mire mehet ki ez az egész. Amikor végül megkérdeztem, hogy jöhetek-e majd hozzá beutalóért, kis mosollyal, szinte szótagolva válaszolta: – Igen, jöhet ide mammográfia beutalóért.

Végül is úgy értékelem, hogy nagyon jól jártam: 3600 Ft, a tabletta ára talán nem is sok azért, hogy megismerkedtem egy barátságos, kedves orvossal, aki a mammográfia beutalókat is különösebb cécó nélkül ki fogja adni. És mindez a königsbergi korridornak köszönhető.

Lujza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Boltkóros vagyok!

Olyat vásárolsz. amire nincs is szükséged? Te is boltkóros vagy!

 

Előfordul veletek is, hogy muszáj vásárolnotok valamit?  Olyasmit, amire alapjában véve nincs is szükségetek, de a birtokbavétele  iszonyú örömmel tölt el? Ha igen, jobb, ha tőlem tudjátok meg: ti is boltkórosak vagytok!

Ha az embernek van olyan tennivalója, ami folyamatosan ugyanoda köti – unoka, munkahely, bárki, bármi –, akkor előbb-utóbb (figyeljétek meg!) az történik, ami velem szokott, legtöbbnyire pénteken kora délután.

A dolog így alakul: a kisördög a fejemben elkezd motoszkálni, és azt súgja: – Ne menjünk haza egyenesen, csináljunk egy kört! Egész héten, mint az ingaóra, úgy jártunk a munkahelyre meg haza! Nézzünk már körül egy kicsit! Hány éve vágyunk egy pöttyös nyári ruhára? Előbb-utóbb úgy meggörnyedünk, hogy szörnyű, addig vegyük meg a pöttyös ruhát, amíg még kinézünk valahogy!

 

Hiába mondom neki, hogy nyugodjon le, csak sutyorog. Elindulok hazafelé. Kétféleképpen is mehetek, mind a két irányban az átszálláskor egy-egy hatalmas bevásárlóközpont mellett kell elmenni, úgy vonz, mint a mágnes. Pedig sok holmi van nálam: reggel ugye borult volt az idő, esernyő kellett, a metróra újság nélkül ne induljunk el, sőt nem árt kettő, ha esetleg kiolvasnám az egyiket, a tartalékszemüvegek is nagyon fontosak, jegyzetfüzet meg toll is mindig kellhet, szóval két ridiküllel indulok neki a vadászatnak. A bevásárlóközpontban a kabátot le kell venni, azt is cipelem, a kisördög a fejemben csak röhög.

Először is megnézzük a cipőket, valamilyen kiárusítás mindig van. Ez itt a kirakatban jól néz ki, de drága. Menjünk be, hátha bent más, jobb is lesz. Ez nagyon csinos, de fel kellene próbálni. Ennyi cuccal próbáljak cipőt? Majd legközelebb. Mi lesz, ha már nem lesz meg? Mindegy, menjünk tovább.

 

 

Nézzünk be a ruhákhoz. Ez a blúz nagyon szép, de minek még egy blúz? Lehet, hogy vasalni is kell. Igazából nem is blúz kellene, hanem szoknya. Kockás szoknya. Ferde kockákkal. Körülnézünk, a kisördög elvonszol engem az óriási üzlet túlsó végéig, de kockás szoknya nincs. Azért sincs. Csíkos van, egyszínű van, koszfolt-mintás van, kockás nincs. Innen is el kell fordulnunk.

Egy kicsit fáradt vagyok, az idő is múlik. Nézzük meg ezt a konyhafelszerelési üzletet. Gyönyörűek ezek a tepsik, de őrült drágák. Ebben az üzletben minden drága. Menjünk haza, de hogy néz az ki, hogy nem vettünk semmit? Vegyük meg ezt az edényfogó kesztyűt, vidám mintája van, pöttyös, valamire emlékeztet.

Hazaállítok egy darab edényfogó kesztyűvel. Miért vettem csak egyet? Nem is értem. A mintája se illik semmihez a konyhában. Dugjuk be ide a fiók mélyére.

Most jut eszembe: de jó lett volna megnézni, van-e pöttyös nyári ruha!

És ez a pótcselekvés-sorozat még csak nem is olyan súlyos, mint egy-két ismerős esetében. Mert hallottam már olyanról is, aki bújja az élelmiszerüzletek akciós katalógusait. Ha valamiből egy kell, megvesz tízet is, ha úgy olcsóbb. Konzerv, tartós élelmiszer, üveges áru gyűlik, és nem is tudja már, miből van felhalmozott készlet otthon. Lelkes vásárlásaival dicsekszik, és másoknak is ajánlja.

Egy másik fiatal ismerősöm imádja a plázákat, akciós ruha- és cipőfélét vásárol. Ő nem dicsekszik szenvedélyes vásárlásaival, inkább titkolja, mert vásárláskor ugyan nagyon jól érzi magát, muszáj megvennie azt a dolgot, de aztán lelkiismeret-furdalása lesz, mikor rájön, hogy nincs is rá szüksége. Sosem hordott cuccaiból fölhalmozódott iszonyatos készleteitől időnként megpróbál megszabadulni.

Ők talán még nem is tudják a diagnózist:  boltkórosak.

     Lujza és Cecilia

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hobbim az utazás

Tíznapos útra tíz hétig készülök

Franciaország,, Normandia - Etretat

A szabadidő „minőségi” eltöltésének nagyszerű módja az utazás. Az útra való fölkészülés szinte ugyanolyan izgalmas lehet, mint maga az út. Nálunk egy 10 napos utazásra való felkészülés 10 hétig, vagy még tovább is tart. Életünk több dolog szerencsés együttállása révén úgy alakult, hogy a nagyvilág távoli, különleges helyeire is eljutottunk.

Az útra való felkészüléskor először azt mérlegelem, hogy a szükséges információkat milyen  forrásból és hogyan gyűjtsem be. Milyen anyag van az úticéllal kapcsolatban a helyi könyvtárban? Mit kell abból kijegyzetelni, és van-e olyasmi, amit feltétlenül magammal kell vinni fénymásolatban? Hogyan válasszam ki az internet mérhetetlenül mély tengeréből a megfelelő információkat? Saját szervezésű külföldi út esetén: van-e a célországnak (esetleg magyarországi követségének a honlapján) turisztikai honlapja? Ez ugyanis általában nagyon megbízható és elképesztően gazdag információ-forrás.

Palouse vizesések, Washington állam, USA

Palouse vizesések, Washington állam, USA

Az utazásokkal kapcsolatos információkat a számítógép Dokumentumok mappájában az „Utazás” almappában gyűjtöm. Ezen belül egy-egy utazásnak saját almappája van, a fájl neve az út dátuma és az úti cél. Ide kerül minden infó, végül még a fényképek is, ha lesznek. Az utazással kapcsolatos levelezésnek is külön mappája van a levelezőprogramban. Az információkat először ömlesztve írom be az Úti info nevű fájlba, ami egyre csak dagad, végül – amikor már cirka 10 oldalnyi van – nekiülök rendbe tenni. Az ismétlődések fölöslegesek; amik megmaradnak, azok lesznek a végleges megnézendők időrendbe téve.

Egyszerűbb a fölkészülés, ha utazási iroda szervezésében utazunk, hiszen a látnivalók adottak, és az idegenvezető elmagyarázza a legfontosabbakat. Mégis: sokkal érdekesebb az utazás, ha nem vagyunk ráutalva az idegenvezetőre, legalább nagyjából tudjuk, mit fogunk látni, és akár még a „szabad program” félnapjára is van elképzelésünk valami közeli érdekesség meglátogatásáról. (A rövidke „szabadidő” viszont arra alkalmas, hogy visszamenjünk, és más szögből megnézzük, lefényképezzük azt a folyóparti házsort, kikötőt, érdekes utcát, ahol végigjöttünk, és nem lehetett rálátni).

 

Ventfort Hall babakiallitas1

USA, Massachusetts állam, Ventfort Hall kastély, babakiállítás

Utazáskor egyébként mindig van nálam jegyzetfüzet, hozzátűzött tollal – mert állandóan akad út közben valami fölírni való (a bőröndben vagy nagy táskában pedig van még egy tartalék toll). A csoportos séta közben még azt is gyorsan fölírom, hol láttam a nyilvános WC-t, így később könnyebb megtalálni.

Elérkezik a csomagolás ideje. Azelőtt rettegtem a csomagolástól, pánikoltam, azt is megbántam, hogy utazunk, egészen addig, amíg meg nem kérdeztem magamtól, hogy mi is a bajom a csomagolással. Így jöttem rá arra – amire már sokan mások is előttem :-), – hogy listát kell készíteni. Ilyen listák ma már persze az interneten is bőven elérhetők, a legkülönbözőbb csomagolási segédletekkel együtt. Én még mindig a kézírásos listánál tartok, amit az adott úthoz bővítek, vagy esetleg elhagyok (itthon felejtek) belőle valamit. Tapasztalataim szerint az apróbb darabok hajlamosak arra, hogy elbújjanak a csomagban, ezért a zoknikat a tartalék cipőkbe teszem bele. Cipők csomagolásához bevált a kedvenc rozskenyerem hosszúkás tasakja. Pár kisebb-nagyobb üres nylonzacskót is viszek: a barátnőmtől tanultam, hogy azok az utazáskor jól jönnek.

 

Mont Saint Michel - Franciaország

Mont-Saint-Michel, Franciaország

 

Mibe pakoljunk? 3-4 napnál hosszabb utazáshoz már (guruló, húzható) bőrönd vagy utazótáska kellhet. A kerekes húzószerkezetnek azonban jelentős önsúlya van, vagyis a bőrönd üresen is több kilót nyom, és ez – a mi életkorunkban – meggondolandó, mert biztos, hogy előbb-utóbb valamiért föl kell emelni a pakkot. Méret szempontjából a legjobban a közepes, vagyis se túl kicsi, se nem túl nagy bőrönd vált be. A kisebbik gyerekem, a világutazó programozó, segített kiválasztani a legmegfelelőbb bőröndöt, aminek a húzószerkezete stabil, mégsem nehéz. Nagyon jó szolgálatot tesz a hátizsák is, amivel mindkét kezünk szabad marad.

A hazaérkezés után kíváncsian nézzük meg a fényképeket, amiket készítettünk. Egészen másként hatnak, mint amikor a kattintás után gyorsan megnéztük, hogy sikerült-e egy-egy kép. Ilyenkor nyitok a számítógépben egy „fotókhoz háttér” fájlt is, amibe a – sorszámmal jelölt – fényképhez kapcsolódó infókat sorolom föl. Ez máris kiadja az élménybeszámoló vázát, amit attól függően lehet variálni, hogy mennyi idő áll rendelkezésre, mennyi türelme van a hallgatóságnak :-).

 

Berlin, Potsdamer Platz, Sony Center – az 1920-as évek-beli Hotel Esplanade (Kaisersaal) megőrzött fala (Greta Garbo, Chaplin kedvenc helye volt)

Berlin, Potsdamer Platz, Sony Center – az 1920-as évek-beli Hotel Esplanade (Kaisersaal) megőrzött fala (Greta Garbo, Chaplin kedvenc helye volt)

A fényképek, és az utazás során vásárolt könyvek megőrzik, szinte visszahozzák az élményeket, amikre később jó visszagondolni.

Az első kép a franciaországi Etretat-ban készült. Ez, és a Mont-Saint-Michel kép Jankelovics János felvétele, a többi kép saját felvétel.

Lujza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Városi telek az 50-es években

Fejkendő, hócipő és tréningnadrág Teli2

Drága barátnőm, Fodor Anna olyan érzékletesen írta le a falusi telek hangulatát , hogy szinte ott éreztem magam a szobájukban, ahogy olvastam, és eszembe jutottak róla a városi gyerekkorom fagyos telei.

A lakást mi se tudtuk kifűteni, pedig a téli tüzelőt még nyáron megrendelték a szüleim. Éveken keresztül a tüzelőszállítás volt a nyár nagy, előre gondosan megtervezett eseménye. A felnőttek, a szülők és a nagyszülők szabadságot vettek ki a szállítás napjára, a kézikocsitól a pincéig felügyelték a tüzelő behordását. Télen aztán estig mindannyian a lakás központi helyiségébe, a hallba húzódtunk, aludni meg bebújtunk a hideg szobában a dunyha alá. Anyukám sokszor lehozta a padlásról a mosás után ott kiteregetett és merevre fagyott flanel hálóingeket, pizsamákat. Meg kellett várni, amíg valamennyire kienged belőlük a jég, hogy aztán a szobában kiteregethessük a formátlan ruhadarabokat. A hall sarkában a henger alakú piros vaskályhán egész este sziszegett, párolgott egy fazék víz.

Reggel az óvodába induláshoz a magas szárú cipőmre gumi hócipő dukált, a tréningnadrágra meg a meleg pulóverre télikabát, a fejemre kendő – hol volt akkor még a pihekönnyű, cipzáras, steppelt téli dzseki, meg a hótaposó? A magas szárú cipőt egészcipőnek hívtuk, a hosszas fűzögetés-kötögetés után a fűzőt még egyszer körbe kellett tekerni a boka körül.

tél

Hét végén gyakran kirándultunk rokonokkal, barátokkal a budai hegyekbe. Az itt látható fényképek a nyaralóhoz tett „kirándulás” emlékei, rajtam világos fejkendő van. (Óvodás koromban a nyaralót csak kívülről lehetett megnézni, mert a háború után önkényesen bele költözött egy család; 12 évbe telt, mire ki lehetett tenni őket.) Apukám sokszor csúszott le velem, később aztán persze az öcsémmel is a lejtős utcán a szánkóval. A hóemberhez otthonról vittünk 2 széndarabot. Sokat hógolyóztunk az utca végében kezdődő réten, ahol a csoportkép is készült a családról, meg a barátokról.

Lujza

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Anyósom a példaképem

mama 92 éves anyósom 30 éve él egyedül. Amikor apósom meghalt, anyósomnak a fián, rajtunk kívül senkije nem maradt. A szüleit, a testvéreit, a huszon-sok unokatestvérét rég elvesztette, barátnői nem voltak. Pár napig nálunk volt, azután hazakívánkozott.

Soha nem telepedett ránk, és soha nem maradt egyedül: mindenkinél jobban, természetesebben tud kapcsolatokat létesíteni. A 9 lakásos házban, ahol 31 éve él, minden szomszéd régi jó ismerőse. Még azok a fiatalok is mosolyogva üdvözlik, akik nemrég költöztek a házba, és egyébként senkinek nem köszönnek. A társasház közgyűlése természetesen anyósom lakásában van. A házbeli pici gyerekek tudják, hogy anyósom ajtaja soha nincs bezárva, és a csoki a nagyszobában a legalsó fiókban van; a szülők bizalommal beengedik anyósomhoz a gyerekeket.

Ha akad egy-egy nap, amikor anyósomnak nincs semmi sürgős ügyintézni valója a városban, akkor edzésképpen föl-le jár a lépcsőházban. Ezért van az, hogy ha fél napig nem mutatkozik, akkor valamelyik szomszéd már biztosan benyit hozzá: – mi van, Évike, hogy vagy? És ő mindig jól van, mindig derűs. Nem panaszkodik, és nem sajnáltatja magát, pedig a súlyos betegségek őt sem kerülték el. A kezeletlen, súlyos csontritkulás meg a mi figyelmetlenségünk következtében közel 30 éve él összecsúszott, törött bordákkal: egy Szedd magad! alma-akció végén egyikünk sem vette észre, hogy anyósom emeli föl a legnagyobb, legsúlyosabb kosarat, hogy beemelje az autóba – bizony kórház lett a vége.

Anyósom minden percében szabad és független akar lenni. Emiatt sem a melltartót (ami nem lenne baj), sem a lúdtalpbetétet „nem bírta megszokni”, a lábát alig emelve jár sebesen, a piros lámpa nem érdekli, még a járda kis egyenetlenségébe is belebotlik. A rengeteg elesés és törés közül a combnyaktörés emelkedik ki, utána  kórházba is került.

Nemcsak a ház, de az egész kispesti nyugdíjas társadalom ismeri és szereti anyósomat. Az összes helyi nyugdíjas klubnak tagja, a délutánjait megosztja a nyugdíjas klubok meg a Vöröskereszt között, ahol szintén igen aktív. Pár éve megszervezte a cukorbetegek önsegítő körét, holott – szerencsére – nem cukorbeteg. Délelőttönként folyamatosan látogatja – a kórházban vagy az otthonukban – azokat a klubtársakat, akik leestek a lábukról. Kispesten köztudott, hogy anyósomhoz kell fordulni idősotthoni elhelyezés, kérvény-írás, szociális segély intézése és hasonlók ügyében, ő mindent elintéz. A legutóbbi időkig házhoz hordta a nincsteleneknek a Vöröskereszt karácsonyi csomagjait.

A régesrégi, még apósom idejéből való kártyapartnerek közül megmaradt 2-3 nénivel rendszeres az összejövetel egymás lakásán. Ha négynél kevesebben jönnek össze, akkor bridzs helyett römiparti járja. A 37 évvel ezelőtti fodrász kollégák közül néhány fiatalabb még most is gyakran ránéz, köztük az a kedves cigányasszony, aki anyósomnak köszöni, hogy megmaradhatott fodrásznak: amikor kezdő volt, húzódoztak tőle a vendégek, nem akartak egy roma keze alatt frizurát csináltatni. Anyósom azt mondta: csak egyszer próbálják ki, meglátják, milyen ügyes.

Én 44 éve ismerem anyósomat, soha kritikát nem kaptam tőle, mindig csak segített, bátorított. Amikor a 70-es években nem lehetett valamit kapni a kisfiúknak, unokáinak, gyakorta nyakába vette a várost, és felkutatta a hiánycikkeket. Most pedig megfigyelte, hogy a dédunokák gyengéje a csokis csiga, amit kizárólag Kispesten lehet kapni…

Lujza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Imádtuk a Balatont – gyerekkori nyarak emléke

1962

Foto: FORTEPAN/Korencky László adományozó

11 éves voltam, amikor először töltöttünk 2 hetet a Balaton mellett. A testvéremmel együtt imádtuk a Balatont, ezt a két hetet vártuk egész évben. A 10 szobás vállalati üdülőhöz egyetlen fürdőszoba tartozott, külön épületben.

1961 üdolő

Foto: FORTEPAN

Az ebédet éthordókban hozta valahonnan az üdülő gondnoka, Baksa néni, és az ebédlő sarkában tálalt. Megfigyeltük, hogy minden másnap tarhonya van; nagy röhögésekkel üdvözöltük, ha igazunk lett. Soha semmit nem vettünk a strandon – hiszen az üdülőben ellátásunk van, mondta anyukám. Egyetlen egyszer vett nekünk a papám cigánypecsenyét, anyukám haragudott is érte.

kugli 1977 MHSZ

foto: FORTEPAN/MHSZ

Az üdülő kis udvarán volt egy pingpongasztal és egy fa kugli-készlet, állvánnyal. Ott pingpongoztunk életünkben először. A testvérem úgy belejött, hogy versenyző lett belőle. A kuglizás is hozzátartozott a nyaraláshoz, minden este versenyeztünk. Felnőttként egyszer vettünk színes műanyag kugli-készletet a gyerekeinknek, aztán hamar ki is dobtuk, morogva, hogy túl könnyű, szétreped, a siófoki kugli volt az igazi.

Siófok 1960 a

foto: FORTEPAN/Korencky László adományozó

A Balaton vize szürkésbarna volt, mert a strandolók fölkavarták a sekély meder homokját. A fürdőruhánkból és mi magunkról is mindenhol pergett a homok, amikor megszáradtunk a parton. Soha nem lett semmi bajunk a víztől, felnőtt koromig nem is hallottam szennyezett víztől terjedő fertőzésről.

kártya 1960 Gál László

Foto: FORTEPAN/Gál László adományozó

Beiratkoztunk a helyi könyvtárba, és a szabad strandon, a vízen keresztül mentünk kölcsönözni. Anyukám a víz fölé tartva vitte a könyveket, és a másik kezével engem húzott, én lusta lábtempókkal tartottam fönn magam. Apukám nem tudott úszni, nem volt a víznek nagy barátja, de hamar társaságra lelt a szomszéd villában. Az ultiparti aztán a nyaralás végeztével sok éven át nálunk folytatódott.

Talán 18 éves lehettem, amikor utoljára volt beutalónk a siófoki üdülőbe.

Lujza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Gute Nacht, schlaf gut

Nagymamák a nagymamájukról sorozatunkban Lujza visszaemlékezéseit olvashatjuk.

nagymama jó

A nagymama reggel 5-kor kelt, hogy 6-tagú családunkban ő legyen az első a fürdőszobában. Ősz haját a tarkója alján két fonott drót-csattal pici kontyba tűzte. Aztán kivitte a jéghideg hálószobából a jéghideg konyhába a nagy zsebórát a kígyós állvánnyal, és odaállította az ablakpárkányra.

óra

Megmelegítette a cikóriakávét, beleaprított egy kis száraz kenyeret, leült a konyha sarkában a spájzlépcsőre, picit sóhajtott, mert tudta, hogy délig már nem fog leülni, – kann man nichts machen, gondolta – és megreggelizett, „aprítottat”. Az unokáknak egy-egy karéj kenyeret kent, a karéjokat 6-7 szeletre vágta, hogy egyszerűbb legyen az ágyban reggelizni. Anyukám saját gyártmányú verssel keltett minket, fölhúzta a rolókat, és letette az ágy mellé a reggelit. A nagypapa a kályhát tisztította, csörömpölt a vödörrel meg a lapáttal. A papám gyorsan odakészítette a kályha mellé a tüzelőt, és már ment is dolgozni. A rádió a Vándor cigánylegényt váltogatta a Bunkócskával.

Hamar kiürült a lakás, a nagymama meg én indultunk bevásárolni. A közeli csarnokban lecövekeltem a nagy medencében úszkáló pontyok előtt, ott vártam meg, amíg a nagymama megveszi, amit kell. Visszaérve fogtam a tejeskannákat, a tejjegyeket meg a pénzt, és lementem a házban levő tejcsarnokba. Nem értettem, mi a különbség a jegyes tej meg a szabad tej között, a tejcsarnokos néni ugyanabból a hatalmas kannából merte minden nap a 2 liter tejet. Fönt a lakásban a nagymama port törölt, négykézláb törölgette a székek alsó keresztléceit. Az ebédet – sokliteres lábasokban, fazekakban – már föltette. A konyhában elővette a nagypapa hasas bögréjét, teleöntötte tejjel, és eltette aludni vacsorára a szobában a kályha mellé.

bogre

Krumpli mindig volt az ebédhez, gyakran volt savanyú káposzta, bab, lencse – a tót konyhának egy szerény változata lehetett nálunk, a finom kelt sütemények nélkül. A nagyszülők magukkal hozták – a német anyanyelv mellett – ifjúságuk észak-felvidéki szlovák környezetének ételeit, szavait. Ha nagyon tele lett a pohár, a nagymama azt mondta, félig tótul: – le kell hlipálni; ha nem találtuk a zsebkendőnket, és szipákoltunk, azt hallottuk, hogy „ne szmrkálj”.

Délben először a nagypapa jött haza a könyvtárból, ahol dolgozott. Letette a kalapját és az örökösen magával hordott esernyőt, és sajátos magyarságával megkérdezte: – Nem volt itt senki? – Nem, nem – feleltük a nagymamával, és leültünk ebédelni. Ebéd után a nagymama elmosogatott, én törölgettem. Ez után a nagymama átöltözött, és indult sétálni. Minden nap sétált egy kört a Nagymező utca meg az Andrássy út felé. A sarki közértben vett az unokáknak egy-egy banános csokit.

A Kazár utca sarkán a Negro presszóban ivott egy szimplát, még megvette az Esti Hírlapot, és hazabandukolt. Otthon a nagypapa már begyújtott a kályhába, és – takarékosságból – a sötét szobájukban ülve várta a nagymamát. A nagymama letette a lecke-asztalunk sarkára a banános csokikat, a szobájukban villanyt gyújtott, és nekilátott felolvasni az újságot. Aztán megint sötét lett, félhangosan, németül tárgyalták meg a híreket meg a család dolgait egymás között. Ha sokszor hallatszott át hozzánk a szomszéd szobába az „Er”, akkor már tudtuk, a papánk megint valami nem tetsző dolgot csinált. Talán a tüzelőt tette rossz oldalra? Vagy át akarja alakíttatni a fűtést gázfűtésre, és be akarja vezettetni a fürdőszobába meg a konyhába is? Schrecklich – hallottuk minduntalan.

Átmentem a nagyszülők szobájába, megkértem a nagymamát, kérdezzen ki. 4 körül följöttek hozzánk a barátnők. A nagymama megjelent a pusmogó társaságban, mindenkit nevén szólítva köszönt, letett egy tál hámozott almaszeletet és sajtot, és eltűnt.

Gyakran villanyt gyújtott újra, és elővette a kiskredenc fiókjából a világoskék légiposta levélpapírt, amit anyukám folyamatosan vásárolt neki. A testvéreit Rózsahegyről, a fiát itthonról a világ sarkaiba vetette a háború meg 1956. Gyönyörű írásával magyarul és németül egyformán levelezett. A „vegyes” nyelvű családoknak magyarul írt a nagy lapra, németül a két kisebb lapra.

Hamarosan megjöttek a szüleink, a nagymama és anyukám vacsorát tálaltak. Vacsora, mosogatás után a nagymama bevitte a konyhából a szobájukba a zsebórát a kígyóval, és az éjjeliszekrényére tette. Anyukám a lábhajtásos varrógéphez ült, foltozta a lepedőinket vagy az előzőleg csodaszépen megszerkesztett szabásminta után kiszabott darabokból állított össze nekem vagy a testvéremnek egy-egy ruhadarabot. – Sárga uborkának zeleny listmá – énekelte félig tótul.

8-kor a felnőttek bevonultak a szüleink szobájába, és bekapcsolták a televíziót. Tőlünk elköszöntek: – Gute Nacht, schlaf gut! – mondta a nagymama minden este, 23 évig, amíg otthon voltam. Ha az esti film klasszikus regény-adaptáció volt, szívesen megnézte. Ha nem, lefeküdt, és Tolsztojt, vagy Csehovot olvasott németül a pici éjjeli lámpa fényénél – de amint jött a nagypapa, azt is leoltotta, mert takarékoskodni kellett.

Lujza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

HOBBIM ÉS ÚJ FOGLALKOZÁSOM: A SAKKTÖRTÉNET

vendégünk a blogban: Lujza férje

67 éves vegyészmérnök vagyok. 2007 végén mentem nyugdíjba, miután a megelőző 25 éven keresztül komoly szellemi munkával járó, nagy felelősséget hordozó munkát végeztem. Létrehoztam és vezettem egy hiánypótló, vegyipari biztonságtechnikai laboratóriumot, majd 1998-tól kiegészítettem azt egy munkavédelmi laboratóriummal. Úgy érzem, nem csoda, ha elfáradtam.

2008-ban végre átadhattam magam a hobbimnak, ami legfeljebb annyi felelősséggel jár, hogy a régi anyakönyvekből rosszul írom ki az adatokat. Már korábban is foglalkoztam magyar sakkozók életének kutatásával: pl. Wolf Ferencről, a feltételezett második magyar sakk-könyv írójáról (Pozsonyi Hírmondó 1782), Faragó Kláráról (1905-1944), az első magyar női sakkvilágbajnok-jelöltről (1936) gyűjtöttem adatokat, cikkeket is írtam – de most végre levéltárakban, könyvtárakban is ismerkedhetek a magyar sakkozók életrajzi adataival.

faragoklara

Faragó Klára kislányként

Érdekes világ tárult fel előttem. Ezek az emberek, férfiak és nők egyaránt, tisztes polgári foglalkozást űztek. Kezdetben, a XIX.században, elsősorban a nemesek és a körülöttük élő értelmiségiek körében dívott a sakkjáték, amibe időnként egy-egy feleség is beszállt. A XX. század elején jelentek meg sakkozóként a munkások, végül jelentkeznek a földművesek is.
Idáig mintegy 700 sakkozó és sakk feladványszerző életével ismerkedtem meg. Tavaly megjelent az első e-könyvem is.

sakk

Mindezt azért gondoltam elmesélni, hogy felhívjam a figyelmet arra, ha valaki nyugdíjba készül, nem árt előre elhatároznia, mit is fog majd csinálni. Különösen a sok stresszel járó munka után fontos, hogy a stressz-szintünk ne csökkenjen hirtelen O-ra. Sajnos sok jó ismerősömet vesztettem el örökre, mert a nyugdíjba menetelük után nem tudtak mit kezdeni magukkal.

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

ÚJÉVI FOGADALOM: Nem akarok tovább gyepesedni

Ulysses nappalija, az Artus társulat előadása

Ulysses nappalija, az Artus társulat előadása

Nézegetem a színházműsort: egyik alternatív színház a másik után, egyik ismeretlen darab a másik után …de nem, nem tudom rávenni magamat, hogy nekiinduljak fölfedezni a művészeti életben valami újat.

Az az igazság, hogy így 65 fölött egy kicsit leültünk. Begyepesedtünk. Az esik jól, az tetszik, ami szépen le van kerekítve, ízléses, stílusos.

Fiatal korunkban könnyebben követtük az irányzatokat a színházművészetben. A 60-as, 70-es években, a magyar színház egyik nagy korszakában, egyes vidéki színházak felívelése idején minden „nagy” előadást látnunk kellett. Azután persze hosszú szünet következett, a család napi gondjai, teendői fontosabbak lettek a kortárs színháznál. Később, ahogy a gyerekek megnőttek, valamelyest megnövekedett szabad időnkben újra megpróbáltuk fölvenni a szálakat. Még 2-3 éve is kimentem a külvárosba, egy 60-as évekből itt maradt művelődési házba. Különlegesen érdekes színdarabot láttam, amit díszlet nélkül játszottak a színészek, kezükben bábukkal, hol a saját hangjukon, hol a bábuk „hangján” megszólalva.

Elhatároztam, hogy az új évben erőt veszek magamon. Nem akarok tovább gyepesedni! Ha már ilyen szerencsés körülmények, gazdag kulturális kínálat közepette élek, akkor újra körülnézek, megkeresem az érdekességeket. Most látom csak, hogy nem is kell kimenni a külvárosba, hiszen pár villamosmegállóval odébb van egy független színház… sőt drámafesztivál is volt… és nahát, megint Harold Pintert adnak… ott a helyem!

Lujza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Te mit teszel az egészségedért? Én súlyzókat emelgetek!

forrás: elderkind.com

Új sorozatunkban bloggereink elmondják, hogy mit tesznek  az egészségük megőrzése érdekében.

A legtöbbünk fiatalként egészséges, észre sem veszi, hogy az egészség megőrzéséért bármit kellene tennie, vagy tehetne. Aki fiatal korában sportolt, annak fennmarad a testmozgás iránti igénye – aki nem, az később tapasztalja, mennyivel jobban érzi magát egy-egy jó kis séta, félórás torna, szabad levegőn végzett munka, mozgás után. Mert éppen a mozgás, a csontrendszer, izmok és ízületek területén tudunk tenni valamit magunkért. Ami engem illet, évek óta hetenként 2×1 órát gyógytornázom, csoportban. Nem kell nehéz gyakorlatokra gondolni. De a sok gyakorlás mostanra nagyszerűen kilazított, könnyen mozgok, emelgetem a súlyzónak kinevezett félliteres ásványvizes flakonokat.

Aki sohasem küzdött az emésztésével, idős korára annak is gondja lesz vele, mert a legegészségesebb emésztőrendszer is kifárad, mire a finom magyaros konyha termékeit földolgozza. Minél hamarabb térünk át a könnyebben emészthető, zsírtalan, kevéssé sózott, nem puffasztó ételekre, annál több küzdelmet spórolunk meg magunknak. Aki hízásra hajlamos volt fiatalon, az nehezen szokja meg idősebb korában, hogy kevesebbet kell ennie, mert a megszokott mennyiségtől hízik. Az emésztőrendszernek vannak genetikus betegségei, amikkel együtt kell élni, pl. laktóz intolerancia, reflux – odafigyelő táplálkozással valamennyire ezek is karbantarthatók. Ebben is van tapasztalatom: sajnos ki kell vizsgáltatni, végig kell csinálni a kellemetlen emésztőszervi vizsgálatokat, hogy megkapjuk a megfelelő gyógyszert, amivel aztán le tudjuk szerelni a háborgó „elemeket”. Évek óta alig eszem húst, kelt tésztát; nem tudok megenni semmit, ami zsíros.

forrás:assurety.org

forrás:assurety.org

Magyarországon a társadalombiztosítás a befizetett járulékokból finanszírozza az orvosi ellátást, állítólag általánosan, ám 65 év felett fizetni kell, ha az eddig megszokott éves nőgyógyászati rákszűrést, mammográfiai vizsgálatot szeretnénk megcsináltatni. A társadalombiztosításon kívüli szférában gomba módra szaporodnak a diagnosztikai centrumok, amelyek térítés ellenében a legkülönbözőbb vizsgálat-csomagokat ajánlják. Véleményem szerint ezek közül a tumormarker vizsgálatokat érdemes rendszeres időközönként elvégeztetni. Aki meg tudja engedni magának, annak javasoltak ezek a vizsgálatok. Megnyugtatnak, bár az alattomos, sokáig tünetmentes betegségek korai diagnosztizálására ezek sem igazán alkalmasak. A kötelező tüdőszűrés megszűnt, de 40 éves kor fölött évente egyszer továbbra is térítésmentesen elvégzik – ezt is nagyon ajánlatos igénybe venni.

Én betegség-ügyben próbálok tudatos lenni. Egy helyen tartom az összes leletemet. Ha új baj jelentkezik, akkor igyekszem jól megfigyelni a tüneteket, hogy egyértelműen el tudjam mondani az orvosnak. Mielőtt új orvoshoz megyek, összeírom, hogy milyen gyógyszereket szedek, mert azt tapasztaltam, hogy ilyenkor nem mindig tudok koncentrálni.

Egyszóval, sokat tehetünk és tennünk is kell egészségünk megőrzéséért!

Lujza

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!