Régiségeknek

Takarítószerek és tisztítószerek tárolása – trükkök, ötletek

mosógép

 

Nélkülözhetetlen háztartási eszközeink és tisztítószereink gyakran a lakásban szétszórva találhatók, pedig sokkal praktikusabb, ha egy-két helyre összegyűjtve tároljuk őket. Ügyes tárolóeszközök és speciális akasztók beszerzésével helytakarékos átalakításokat végezhetünk. Ha újonnan alakítunk ki egy háztartást, feltétlenül  gondoljunk arra, hol és hogyan fogjuk elhelyezni a tisztítószereket és a takarítóeszközöket.  A jól szervezett háztartásban nagyobb kedvvel fogunk neki a házimunkának.

 

mosogató alatt

A háztartási szereket gyakran tároljuk a konyhai mosogató alatt. Ezt a viszonylag nagy területet jobban ki tudjuk használni, ha több szinten,  függesztett fiókokban, valamint  kosarakban, vagy dobozokban helyezzük el a tisztítószereket, konyharuhákat. Maradék tapétával dekorálva vidámabbá tehetjük a  teret. Az üvegeket, flakonokat jobb állítva tárolni, mint fektetve, ezért olykor érdemes egy polcot is kivenni a szekrényből. Dobozba helyezve sokkal több elfér egymás mellett és jobban áttekinthetőek. Nem kell feltétlenül színes műanyag dobozokat vásárolni, nagyobb papírdobozok is megteszik, legfeljebb gyakrabban kell cserélni. 

.

flakon                                                                                                                                          .

Egy remek ötlet: a konyhai  mosogató alatt tartott szórófejes flakonokat praktikusan felfüggeszthetjük, ha egy rudat szerelünk a szekrény aljába.  Alatta még elférnek egyéb tisztítószerek is. Én sosem dobom ki  az ilyen szórófejes, kiürült flakonokat. Szívesen tárolom benne a saját készítésű bio tisztítószereket.

 

ajtó

 

Ha van egy ajtónk, amit nem használunk, elhelyezhetünk rajta egy keskeny, sokemeletes drót polcot, amelyen helytakarékosan tudunk elhelyezni sok tisztítószert, és háztartási papírárut. A nagy barkácsboltokban és lakberendezési áruházakban sokféle alakú és méretű polc kapható. Akár internetről is megtekinthetjük a választékot és előre kiválaszthatjuk, lemérve, hogy a lakásunkba milyenre van helyünk. 

 

akasztó

 

Ötletesen akaszthatjuk fel egy helyre a kisebb söprűt, tollsöprűt, lapátot,  ilyen ügyes, olcsón beszerezhető S kampók segítségével, ha van rajtuk lyuk, amin a kampót átfűzzük. Jó helyet találhatunk ezeknek a takarító eszközöknek akár egy szekrényen belül, vagy egy nyitott,  rácsos polc alatt.

 

csinál

 

Egy magas,  keskeny kis szekrénynek akár az előszobában is helyet találhatunk.  Itt jól elrejthetőek a hosszú nyelű söprűk és partvisok, felmosók, amelyek nem túl dekoratívok, ha a lakásban elől vannak. A szekrényke polcos részében sok tisztítószer is elfér. Érdemes egy ilyen szekrényt az adott helyre, méretre megcsináltatni., de ügyes kezű barkácsolók maguk is elkészíthetik.

 

fal

 

Ha van a lakásban egy szabad falunk, ami nincs nagyon szem előtt, kialakíthatunk egy kis háztartási  sarkot. Egyszerű fa polcokon, nyitott dobozokba rakva nagyon sok flakont helyezhetünk el. A polcok alatt, egy kis  fogasra  akaszthatjuk fel a hosszú nyelű takarító eszközöket. Itt  még a takarítógépnek és a szennyes-tartónak is maradt hely.

 

lépcsó alatt

 

Ezt a lépcső alatti,  ferde síkú falrészt perforált (lyukacsos) lemezzel burkolták, és így alkalmassá vált különböző takarítóeszközök függesztett tárolására. Az apróbb tárgyakat kis kosarakba rakták, és a kosarakat is felakasztották. Így sikerült egy amúgy kihasználatlan helyet jól hasznosítani. 

 

oldal

 

Zseniális ötlet: a beépített hűtőszekrény oldalfalához szinte észrevétlenül illeszthető egy magas, keskeny szekrényke. A felső részében a tisztítószerek, alsó részeben a takarítószerek helyezhetők el.

 

fölke2

 

Ha van annyi helyünk, hogy egy kis fülkét  ki tudunk alakítani, akkor egy helyen elférhetnek a takarító eszközök és a tisztítószerek is. A takarítószerek egy kosárban, nyelüknél összekötve, a porszívócső akasztókra feltekerve jól elférnek.  Mellette egy függőleges polcon, dobozokban jól összezsúfolhatók a tisztítószerek. Olyan dobozok a legjobbak, amelyek vagy átlátszóak, vagy elég alacsonyak ahhoz, hogy a flakonok teteje kilátsszon, és ne kelljen sokat keresgélni.  

 

fülke4

 

Ennek a  kis fülkének az ajtó belsejére is akasztottak polcokat és tettek  akasztókat. Ehhez az szükséges, hogy az ajtó bezárásához  legyen elég hely a fülke belsejében.  Ügyes megoldás, hogy a toalett papírokat egy rúdra akasztott, függőleges műanyag  tartóba helyezték el. 

 

fülke7

 

Nagyszerű megoldás, hogy az ajtóra akasztott zsebes tárolóban kerültek elhelyezésre a tisztítószerek. A szekrényben itt még a vasalódeszkának, a porszívónak és a felmosóvödörnek is jutott hely. Tisztítószer tároló szekrényeket készen is lehet vásárolni, de ha  meghatározott méretű hely áll rendelkezésre, akkor érdemes megcsináltatni. Ha elemes konyhabútort vásárolunk, választhatunk olyan elemet, amelyik alkalmas a takarítószerek tárolásosára.

 

vasaló

 

Egy nagyobb házban jó esetben egy külön helyiség áll rendelkezésre a mosásra, és a tisztítószerek elhelyezésére. Itt még a különböző színű szennyeseknek is jut külön szennyesláda. 

 

görgős

Egy kereken guruló, mozgó tárolónak az a nagy előnye, hogy tudjuk a helyét változtatni, takarításkor is magunkkal vihetjük oda, ahol éppen szükség van a tisztítószerekre. 

A jól kialakított és jól szervezett háztartással időt és munkát takaríthatunk meg.

                                                                                                                     Képek forrása: Pinterest

Cecilia

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy nyugdíjas lakás-átalakítási trükkjei – videóval

Igazi otthont varázsoltam magamnak.

 

szoba7

Biztos ti is észreveszitek magatokon, hogy az aktív dolgozólétből kiszabadulva mennyi új irányt vesz az ember érdeklődése. A belső, lelki-szellemi megújhodásunkról már sokat olvashattatok blogunkban. Most a környezetünk, lakásunk felújításáról, korszerűsítéséről osztanám meg tapasztalataimat, élményeimet.

Általában félve kezdünk neki a nem éppen ideg- és pénztárcakímélő herce-hurcának, de a végeredmény az alkotás örömével ajándékoz meg bennünket, főleg azt az embert, aki két kezével hozza létre a változást. Sajnos én nem rendelkezem a sajátkezű megvalósítás képességével, viszont nyugdíjba vonulásom, és egy lejárt életbiztosítás révén hozzájutottam az áhított felújítás anyagi fedezetéhez. Sikerült lányom lakásában átvészelnem a teljes felújítást, de akinek nincs ilyen lehetősége, az több részletben tudja ezt megvalósítani.

 

szoba1
Az átalakítás célja az volt, hogy régi építésű, városi bérházban lévő, nagy belmagasságú, egyetlen nagyszobámat két részre tagoljam. Az átalakítás révén boltíves, gipszkarton térelválasztóval egy nagyobb nappali és egy kisebb hálófülke részre osztottam a teret. Ezenkívül a szoba magasságából lefaragva mennyezetvilágítással gipszkarton álmennyezetet csináltattam.

Az álmennyezet ötlete gyakorlati és esztétikai megfontolásokból táplálkozott. A 10 centivel megrövidített magasság könnyebb fűthetőséget jelent, és eltakarja az utcai forgalom rázkódásai miatt állandósult repedéseket. Ugyancsak az utcai zaj és por miatt cseréltem le a 120 éves ház azonos korú, túl huzatos nyílászáróit hermetikusan záródó műanyag ablakokra.

 

szoba2
A falak színválasztásával is érzékeltetni akartam a elválasztott szoba két külön funkcióját. Így lett a nappali rész sárga, a kisebb hálórész egyik fala bordó. Mivel egy konvektor fűti az egy légterű szobát, levegős, könnyed válaszfalra gondoltam. Így lett a hálórész hosszabb síkja boltíves, amit rá merőlegesen könyvespolc zár le.

Azt is megálmodtam, hogy felfrissült környezetembe új, fiatalos bútorokat szeretnék. Megrendeltem a fehér bútorokat egy, a városunkban jól ismert, olcsó asztalosműhelyben. Mivel egyedül élek, nincs szükségem sok bútorra a szobában. Az előszoba beépített szekrényében tudom tárolni a kabátokat, cipőket, takarítóeszközöket, létrát, bőröndöt, a  szekrény nagy befogadóképességének és jó elosztásnak köszönhetően.

 

szoba6
A lakástextíliák, mint a boltív és az ablakok függönyeinek színválasztásában is a fiatalos lendület és a harmónia vezérelt. A nappali hosszú falára, a kanapé fölé egy rajztanárnő ismerősöm festett egy nagyméretű virágcsendéletet. A szemben lévő, bordó fal képei bekeretezett poszterek, valamint  néhány kedves kép a családomról.  Nagyon szeretem a lakásban a szobanövényeket és a színes, vágott  virágokat.

A lakás hosszú előszobájának térelválasztása már jóval korábban megtörtént édesanyám ötletének köszönhetően. Az így nyert félszoba volt régen az én kis birodalmam, majd később lányom szobája. Ezt a leválasztást is lecseréltem a korszerűbb gipszkartonra.

 

szoba 8

A régi bútorokat meghirdettem eladásra. Mesterembereim, hogy dolgozni tudjanak, minden bútort kipakoltak a bemutatóteremmé avanzsálódott tágas lépcsőházba, ahol az érdeklődők megtekinthették azokat. Húgom, tőle szokatlan tisztelettel mondogatta ismerőseinek: “az én nővérem mindent el tud adni”. A bútorokon kívül a régi konvektoroktól, a bontás fejében elvihető faanyagtól, és az évtizedek óta fáskamrában porosodó cserépkályha cserepeitől is megszabadultam. Még egy nagy haszna volt az átalakításnak: a szekrények kirakásával szanálásra kerültek a megunt és a kihízott ruhaneműk is.

 

A parkettalakkozás, és minden egyéb munkálat befejezése után a mestereim helyükre tették az időközben elkészült új bútorokat.

Igazi otthont varázsoltam magamnak, amire büszke vagyok, és amiben nagyon jól érzem magam.

Goethe szavait szabadon értelmezve: „Bármihez, amit megtehetsz, vagy megálmodsz…fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.”

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Karácsonyi dekor ötletek – csináld magad!

Sok apró ötlettel a háztartásban meglévő anyagokkal  feldobhatjuk az ünnepi  asztal  díszét. De ne csak a nappalit, az étkezőt, hanem otthonunk többi helységét is öltöztessük ünnepi díszbe egyszerűen megvalósítható dekorációval!

terítő4

Az ünnepi terítőnk legyen különleges.

Az asztalterítőn  keresztben is  átvethetünk  egy kisebb terítőt olyan módon, hogy minden teríték alá kerüljön  egy. A régi lenvászon terítők és durva szövésű konyharuhák újra divatba jöttek, ha még őrzünk belőlük a szekrény mélyén, itt az ideje, hogy elővegyük.

 

 

 

 

terítő1

.

.

 

Ha egy szép, fehér terítőnk van, feldobhatjuk piros tányéralátétekkel. Ezzel nemcsak a terítőnket védhetjük meg a zsírfoltoktól, de hangulatos lesz az asztalunk, főként ha egyéb piros színű díszeket, vagy piros tányért teszünk rá fel.

terítő2

 

 

.

..

.

 

 

A fehér terítőt egy színes, keskeny futóval díszíthetjük középen, ezáltal színesebb, hangulatosabb lesz az asztalunk. A szalvéta színe illeszkedjen a futó színéhez. Általában ne használjunk túl sok színt a terítésnél. A kevesebb szín elegánsabb.

.

 

.

.

.

A szalvéta nemcsak praktikus tartozéka a terített asztalnak, de dekorációs szerepe is van. Az alábbi képeken textil szalvétákat használtak, de ezeket helyettesíthetjük vastagabb, egyszínű papírszalvétával is. Egy apró fenyőággal, vagy más örökzölddel  díszítve és spárgával átkötve rusztikus hatást érhetünk el.   A szalvétát összesodorhatjuk, laposan összehajthatjuk, vagy csokorszerűen átköthetjük. A tányérra helyezve jobban mutat, mintha mellé tennénk.

szalvéta

A székeket is feldíszíthetjük. Ha huzat van rajta, átköthetjük egy széles selyemszalaggal, melynek színe legyen harmóniában a terített asztal színeivel.  A szalagot díszíthetjük tobozzal és fenyő ágacskával is. A huzat nélküli székeket dekorálhatjuk kisebb, zöld koszorúval, melyet fehér szalaggal rögzítünk a székhez.

székek

Ne csak az étkezés helyszínét, hanem  otthonunk más helységeit is dobjuk fel, legyen más, mint  hétköznap. Öltöztessük a díszpárnákat ezüstös, vagy kockás  huzatokba, meleg árnyalatú, vastag takarókat dobjunk az ülőgarnitúrára. Így szebb és kényelmesebb lesz.  A karácsonyfáról megmaradt gallyakkal  hangulatos díszeket készíthetünk, amellyel az asztalt, a komódot, vagy az ablakot dekorálhatjuk.

ágy

A  konyhán is érződjön az ünnepi hangulat!  Mézeskalács szíveket, vagy csillagokat  egyenként zsinórra fűzve  felaggathatunk az ablak elé a plafonról lelógatott  rúdra.

konyha

A kis úszógyertyákkal különféle kompozíciókat alkothatunk, attól függően, hogy milyen üvegtárgyaink vannak.  A pohár alakúakban jól mutatnak  a  piros bogyók, a széles szájú üvegbe apró karácsonyfadíszeket helyezhetünk, míg a gömbakvárium alakúba leveles bogyós ágat tehetünk. Ha feltöltöttük vízzel, tegyük rá az úszógyertyát és gyújtsuk meg.

gyertya úszó

A dohányzóasztal, vagy komód díszítésére fonott tálcán,  fa  vagy cseréptálon kreálhatunk  egy szép kompozíciót a régóta gyűjtögetett kincseinkből. A különböző méretű gyertyák, tobozok, és a már nem használt karácsonyfadíszek új életre kelhetnek ízlésesen egymás mellé rendezve.

táljó

Virágok nélkül is színes összeállítást kreálhatunk. Az óriás talpas pohárba  lime-ot, piros bogyót és mandarint raktak le rétegezve, és fenyőágakat szúrtak a tetejére. A piros bogyós ágakat mohával bélelt és  földdel megtöltött vázába, illetve konzerves üvegbe helyezték. Mindkét kompozícióban sokáig lehet majd  gyönyörködni, nem fog egyhamar elhervadni.

váza

Fenyőágakat, szalagokat és különböző alakú üvegeket használtak ezeknek az ötletes gyertyatartóknak a megalkotásához. A talpas pohár esetében a préselt fenyőleveleket a pohár külső részére ragasztották.

gyertya növényes

A megmaradt karácsonyfadíszeket szalagra fűzve aggassuk fel a fenyőágakkkal díszített csillárra, vagy hosszabb, vastagabb, színes szalagra fűzve csokorba kötve lógassuk le a plafonról.

. Díszek

Remélem, hogy mindenki talált valami kedvére való ötletet.

Cecilia

A képek forrása: Pinterest

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Őszi koszorú készítése – csináld magad!

na ez az

A koszorúkészítés nálunk  egy  őszi “szertartás”,  búcsúzkodás  a kert növényeitől és alkalom a felhasználásukra, átmentésükre  a hidegebb, őszies időszakra. Nagyon élvezetes ez az évente megismétlődő  tevékenység, nevezhetném hobbinak is. Bár a koszorú meghatározó színeit mindig az okkersárga és tűzpiros tűztövis bogyók adják, kiegészítőként  mindig felhasználok más növényeket is, és mindig újakkal kísérletezem.

Így készült a koszorúm. Indulásként a még zöld szőlővesszőkből  koszorút fontam, a jobb tartás kedvéért tettem hozzá som és fagyal vesszőket is.  A sokéves gyakorlattal megtanultam úgy koszorút kötni, hogy nem kell hozzá kötözőanyag. A vesszők szárazabb részeinek lemetszésével és a vesszők végének bedugdosásával  egy vékony, nagy átmérőjű koszorú alapot készítettem.

jó7

A koszorú ív egy részére tiszafa hajtásokat rögzítettem. A kötözéshez az egész készítés során vékony, átlátszó, horgászzsinórt használtam (gyöngyfűzéshez is  használom).  Ezután az alapra kerülő  növényi részeket metszőollóval  kb. 20 cm-es  darabokra vágom, a sérült, fonnyadt részeket levágom. A tűztövis nevéhez híven tele van nagyon szúrós tüskékkel, ezektől mindenképpen meg kell szabadulnunk még a feltűzés előtt.

jó6

Ezután jön a koszorúkészítés  legizgalmas része, amikor a díszítő növény részeket rápróbálom a koszorú alapra. Illesztgetem, nézegetem, hogyan fog majd a legjobban mutatni, különböző variációkat próbálgatok. Ha eldöntöttem, milyen legyen, indulhat a kötözés. A tüskétlenített tűztövis ágakat felkötöttem a tiszafával bevont részre, több ágat helyeztem egymásra, hogy tömöttebb, dúsabb  legyen. Idén először használtam erdei iszalagot a koszorú díszítésére. A bolyhos  terméseket a koszorú felső ívéhez rögzítettem. Ez a vadon termő, kúszó növény sok bosszúságot okoz a kertben, mert még a magas fákra is felkúszik, de itt és most remekül használható volt.

jó4

Végül kísérletképpen  kis levelű vadszőlő indákat kötöttem a koszorú  aljára, mintegy szalagként. Lakásunk teraszának falára akasztva így mutat:

jó2

Az általam felhasznált növények  azonkívül, hogy mutatósak,  azért is alkalmasak koszorúnak, mert megszáradva is szépek maradnak egy-két hónapig. Egyedül a vadszőlő fog hamar elfonnyadni, amit majd  frissre cserélek.

Néhány koszorú a korábbi évekből:

koszorú régi 3

koszorú régi

koszorú régi 2

régi 4

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kerti játszótér ötletek – Csináld magad!

fahasáb

A nyár a szabadtéren való tartózkodás  időszaka a gyerekek számára is. Tegyük  lehetővé, hogy a kertben, az udvaron  is találjanak maguknak játékra, mozgásra alkalmas helyeket. Íme néhány példa, hogyan lehet házi kivitelezésben is megvalósítani jó ötleteket.  A komolyabb projektek megvalósításához már ezermester Apuka, vagy Nagyapa, vagy szakember segítsége  szükséges. Sokféle anyagot, pl. autógumikat, kivágott fák részeit kidobás, elégetés helyett újrahasznosíthatjuk a kerti játszótéren.

farönk

A fenti négy képen kivágott fák törzsei, ágai, lefűrészelt rönkök kerültek újrahasznosításra. A mászókák és lépegetők próbára teszik a kisebb és nagyobb gyerekek ügyességét, egyensúly-érzékét. A kialakításnál arra kell ügyelni, hogy a fa alkatrészek  megfelelően rögzítve legyenek és ne álljon ki belőlük semmi, amivel a gyerekek megsérthetik magukat.

autógumi

A használt autógumiktól gond megszabadulni, a játszótéren viszont sokféleképpen hasznosíthatjuk. Befestve és láncra felfüggesztve még adhatunk neki egy életet hinta formájában. A gyerekek imádni fogják a pörgő, tekeredő hintát, amelyre méretétől függően többen is felülhetnek egyszerre. Megoldandó feladat a láncra szerelt autógumi biztonságos tartó szerkezetének kialakítása.

homokozó

Ezek az ötletesen kialakított homokozók a legnagyobb melegben is használhatók. A baloldali, házikószerű homokozó árnyékot adó teteje alá be lehet bújni hűsölni. Használaton kívül a homokozó  begurítható a rácsos házikó alá. A  jobboldali képen látható fakeretes homokozó fedelét úgy alakították ki, hogy homokozás közben padnak is alkalmas. Mindkét homokozó  játékos,  vidám  színekre van festve.

színház

A kinti tér alkalmas mindenféle szerepjáték megvalósítására is. Vastagabb és vékonyabb fa ágakból, farönkökből, lécekből és vászondarabokból került kialakításra ez a kerti színház, vagy  bábszínház (baloldali kép). A fák között kifeszített mászóhálón függve Pókembernek képzelhetik magukat az ifjú hősök (jobboldali kép).

játszótér

Nagyobb tér és komoly szakértelem kell a fenti projektek kivitelezéséhez. A baloldali képen látható mászókák fa elemekből készültek. Az elülső a kisebb, a hátsó a nagyobb gyerekek részére készült.  A jobboldali képen a kerítés szegélyezte kerti sarokban egy  kötélből, fából és autógumiból megalkotott, rendkívül ötletes játszóteret látunk, ahol a gyerkőcök hintázhatnak, kúszhatnak, mászhatnak és ugrálhatnak.

gumik2Az autógumikból ötletes festéssel mókás kerti virágtartó is lehet, de növények helyett a gyerekek is beleülhetnek. (baloldali kép). Négy faoszlop és négy autógumi segítségével  ötletes mászóka alakítható ki (jobboldali kép).

hintak

A kislányok kedvenc játékszere, a hinta, viszonylag könnyen kialakítható egy léc, vagy egy kiszuperált gördeszka  felfüggesztésével.  Ketten egymás mellett repülni a magasba, vagy állva hintázni különösen jó mulatság.

lepke

Alkothatunk  gyönyörködtetésre szánt, csak a szemnek szép kerti csinálmányokat is. A színesre festett, egymáshoz ragasztott  kavicsok hernyót formálva jól mutatnak a bokrok alatt. A festésben a gyerekek is részt vehetnek (baloldali kép). Lepke itatót úgy készíthetünk, hogy egy élénk színű, széles, lapos tálba egy-négy arányban cukros vizet öntünk és túlérett gyümölcs darabokat teszünk bele. Ez a szirup sok szép pillangót fog odavonzani.

festés

Ugyancsak gyerekek bevonásával készíthetjük el a fenti  projekteket. A gyerek mindkét talpát  zöld, fehér és lila festékkel festjük meg, majd rányomjuk egy nagy  virágcserépre. Aztán fekete festékkel megrajzoljuk a lepke csápját és kész a kézzel festett cserepünk (baloldali kép).  A jobboldali képen látható kaktusz cseréphez lapos kavicsokra van szükségünk. A kavicsokat befestjük zöld festékkel és fehér pöttyök, vonalak ábrázolják a  tüskéket. A megfestett kavicsokat beleállítjuk egy homokkal telt cserépbe. Már készen is van a vízálló kaktuszunk, amit még locsolni sem kell.

                                                                                                     Képek forrása: Pinterest

 Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Tavaszváró otthondíszítés – csináld magad!

tojás

A téli szürkeség után alig várjuk, hogy színt, üdeséget vihessünk az otthonunkba. A kedélyünknek is jót tesz, ha néhány szál virággal, üde színfolttal megújítjuk szűkebb környzetünket.

fiók

Kis cserépben lévő ibolyát, nárciszt, cikláment beletehetünk egy régi, kopott fiókba, ha az szép színes. Ha van még egy hasonlóan kopott, régi festett konyhaszékünk, együtt remek színfoltot képezhetnek a teraszon, vagy a verandán.

kanna

A fák, bokrok első, zsenge zöld ágait  fehér kannába, kancsóba téve sokáig gyönyörködhetünk bennük.

 gerbera

Egyetlen szép színű  virággal is feldobhatjuk a szobát, ha formás pohárba tesszük, és a virág közepébe egy kis mécsest helyezünk. Egy letört virágfej esetében ilyen módon még tovább éltethetjük a növényt.

likörös

A szép formájú üres üvegből csinos váza lesz, ha a nyakát körbetekerjük zsinórral és pár szál színes virágot teszünk bele. Kisebb asztalon, éjjeliszekrényen jól mutat. Ha reggel felébredünk, jó kedvünk lesz, ha rápillantunk.

pöttyös

Lassan itt lesz az ideje, hogy a teraszra is virágot ültessünk. Ha a cserepeket befestjük élénk színűre – sőt még pöttyöket is festünk rá, nagyon kellemes lesz kitekinteni.

csizma

Az első napsütéssel és meleggel megjelennek a a kertekben a vadvirágok. Két színes csokorra valót tegyünk keskeny, magas üvegekbe. A már nem használt, színes gumicsizmákba állítva pompás tavaszi dekorációnk lesz a teraszon.

ágak

Gyerekeknek jó szórakozás kis ágakat szép színekre befesteni.  Fém, fa, vagy műanyag tartókba helyezve üde színfolt lesz belőle. Tehetjük  a gyerekszobába  is, hiszen nem kell vizet tenni a vázába.

gyertya

Ha nincs élő növényünk, vagy virágunk, de van egy szép vastag gyertyánk és gyertyatartónk, érdekes dekorációt készíthetünk, ha zöld színű száraz borsót szórunk a gyertya alá.

barka     barka

Érdekes koszorút készíthetünk, ha kis fűzfa barkás csokrokat  erősítünk fel egy koszorú alapra (baloldali kép).

Szépen el tudunk helyezni tulipánokat egy széles szájú tálban, ha műanyag ragasztószalaggal rácsozatot készítünk, és  szorosan egymás mellé rakva abba helyezzük el a virágokat.

               tulipántulipán

                    Hangulatos asztalközép lesz belőle. (jobboldali kép) Képek forrása: Pinterest Cecilia    

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Dolgozósarok ötletek

kicsi

Otthon is szükségünk van egy nyugodt, kényelmes dolgozósarokra, munkaterületre – amennyiben nincs külön szobánk erre a tevékenységre. Lehetőségeink függvényében nagyon sokféleképpen rendezhetjük be a dolgozó sarkot, néhány dologra azonban mindenképpen figyeljünk: legyen a székünk kényelmes, hogy hosszabb ülés során se fájduljon meg a hátunk, lábunk. Fontos, hogy a dolgozóasztalnál végzett tevékenységhez legyen elég rakodó-, tárolóhelyünk. És nem utolsósorban ügyeljünk arra, hogy munkánkat megfelelő természetes, illetve mesterséges fényben tudjuk végezni.  Íme néhány ötlet azoknak, akik nem készen kapható bútorokkal, hanem a meglévők átrendezésével,  örökölt, vagy régiségboltok  darabjaival, esetleg méretre készített bútorral szeretnék berendezni a dolgozósarkot.

ablak

A  nappaliban, két szekrény között egy méretre gyártatott asztallappal, lábak nélkül is kialakíthatunk egy kis íróasztalt. Ha lehetőségünk van rá, a munkaasztalunk nézzen az ablakra.  Így egyrészt természetes fényben tudunk  dolgozni nappal, másrészt szemünket pihentetve nem a falat fogjuk bámulni, hanem  a kertet, esetleg a szomszéd házat.

alacsony

Ha nem töltünk hosszú órákat a számítógép mellett, akkor egy régi dohányzóasztalra is elhelyezhetjük a komputert, amennyiben egy megfelelő magasságú  fotelünk is van hozzá.

 polc

Akár egy polc alatt is berendezhetünk egy kellemes kis munkaterületet, ha megfelelő világítást tudunk biztosítani. A kuckósított munkahelyen jól  el tudjuk  magunkat különíteni a szobában zajló egyéb történésektől.

deszka

Ha nagyon kevés hely áll rendelkezésre, és egy kis laptopon dolgozunk, egy ilyen kétlábú, falhoz erősített rusztikus kis asztal, és hozzá illő ülőke jó szolgálatot tesz.

 hobbi

Dolgozósarokra annak  is szüksége lehet, aki varr, vagy egyéb kézműves tevékenységet végez otthon. Ha szeretjük a régies, vintage stílust, egy régi asztalt és sok régi kacatot is felhasználhatunk a hobbisarok kialakítására.

beugró

Egy előszobai  beugró is alkalmas lehet dolgozósaroknak, ha a  rendelkezésre álló helyre méretre készítjük/készíttetjük el  a munkaasztalt. A falhoz támaszkodó íróasztal  tárolódobozok  elhelyezésére is alkalmas.

fehér

Régi bútorok fehérre festésével és néhány régi tárggyal filmbeli lányszobák hangulatát idézhetjük fel. A táblafestékkel  bekent falat üzenőfalként használhatjuk.  Hobbisaroknak nagyon hangulatos.

konyha

A konyhában is lehet dolgozósarkunk, ha van rá hely. A képen látható munkasarok régi konyhaszekrényből készült.  Előnye, hogy főzés közben is leülhetünk  egy kicsit internetezni.

üveg

Végül egy példa a nem követendő dolgozósarok kialakításra. A bakon álló üveglap elegáns dolgozóasztalt képez, mégse igazán praktikus, sokat kell tisztogatni, ha valaki kényes az ujjlenyomatokra. Az asztaltól távol lévő üzenőfal példa a rossz  munkahely szervezésre is.

Ha a kis irodánkat még kellemesebbé akarjuk tenni, tehetünk az asztalra virágot, elhelyezhetjük rajta szeretteink fényképét, és valami kellemesen illatozó gyertyát, vagy potpourrit is.

                                                                                                Képek forrása: Pinterest

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Őszi dekoráció kerti növényekkel. Csináld magad!

 

menta4

Csodás őszi ruhába öltöztethetjük az otthonunkat és a teraszunkat kerti növények  felhasználásával.

A színpompás bogyós bokrok, mint a tűztövis, a madárbirs,  a júlia borbolya, valamint  futónövények, mint a  vadszőlő és borostyán,  és még megannyi egyéb növény alkalmas arra, hogy koszorúba kötve, vagy vázába téve gyönyörködtessen bennünket.

Szeptember táján minden évben telkünk kertjében lemetszek sok színes termésű, levelű ágat, hajtást, hogy itthon felhasználjam azokat, még mielőtt elhervadnak, leejtik bogyóikat, leveleiket.  Lefotóztam és elmesélem, mi hogyan készült.

A hajlékony, még zöld szőlővesszőt  nagyon könnyű hajlítással, mindenféle kötözőanyag nélkül  koszorúalapot fonni. Ha nagyobb, szélesebb koszorút akarunk, fonhatunk hozzá más, vastagabb ágakat is, pl. mogyoró, vagy som bokorról.

alap

Mint a legfölső képen látható,  a koszorú alapot  először virágzó  menta  ágakkal fontam át (nálunk vadon terem, sok van belőle), majd  a koszorú tetejét vadszőlő hajtással díszítettem.  Két hétig gyönyörködtem lakásunk  teraszán az illatos koszorúban, majd a megszáradt mentaleveleket  elmorzsoltam és eltettem egy kis üvegbe, télire. A koszorú alapot viszont újra felhasználtam. Még szépek a vörös bogyójú madárbirs és az okkersárga bogyójú tűztövis bokrok, és a halványlila bogyós júlia borbolya is, így a tövisekkel dacolva ezekből metszettem le tegnap néhány ágat.

műben

A tiszafa bokrunk ugyancsak terebélyes, így erről is levágtam pár kiálló hajtásvéget, ezeket erősítettem fel először a koszorú alapra, majd ennek egy részére  tűztem fel a színes bogyós ágdarabokat. A rögzítéshez vékony rafiát használtam (vékony drót talán még jobb).  A koszorúm nem szimmetrikus, úgy készítettem, hogy a koszorúalap szép vonalú, száraz ágai is látszódjanak.  A terasz falára akasztva hetekig fogok gyönyörködni benne.

blog6

A megmaradt  bogyós ágakat vázába raktam.  Ehhez sajnos sok, a szár alján lévő bogyót le kellet vágni, és a tüskéktől is meg kellett szabadulni. Egy nagy üvegvázába tettem a hosszabb szárakat. Az ablak előtti kis asztalra helyezve nagyon jól mutatnak a légies rajzolatú ágak, feldobják a  szoba hangulatát.

váza1

Egy kisebb, arany-fehér-fekete színű porcelán vázába tettem a kisebb ágakat. A konyhaablak párkányára téve főzés és mosogatás közben is emlékeztetnek a  szép nyári napokra a kertben. Ezek a növények vízbe téve egy-két hónapig is szépek maradnak.

váza vakus2

A koszorúkészítésből megmaradt  tiszafa ágakat  némi formázás után egy sárga virágú krizantém földjébe dugtam. Így sokkal szebben mutat  az egyébként nem túl formás cserepes virág, amit a teraszon tartok. A nedves talajban a tiszafa ágak nagyon sokáig szépen zöldellnek még.  A kertünkben termett szelíd gesztenye és naspolya egészítik ki a látványt.

blog9

A kert növényeivel meghitt, őszies  hangulat költözött otthonunkba.

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Őszi dekor ötletek – csináld magad!

Az ősz már közeleg, s bár még minden zöld, már érezzük az ősz hűvösét. Engedjük be bátran az évszakváltozást az otthonunkba. Egyszerűen és olcsón varázsolhatunk magunk köré őszi hangulatot. Játsszunk a színekkel és a formákkal!

levél

Különböző vastagságú és magasságú gyertyák köré zsineggel tekerjünk színes, szép formájú  faleveleket. A levelek fonákját néhány pötty ragasztóval rögzítsük a gyertyához. Fa tálcán elhelyezve mutat legjobban a kompozíció.

alma gyertya

Piros színű almák felső részét vájjuk ki, és helyezzünk beléjük apró mécseseket. Meghitt hangulatvilágítást kapunk, ha tálra helyezzük és meggyújtjuk a mécseseket.

kukorica

Szárított, színes kukoricacsövekkel is körberakhatunk egy vastag gyertyát. A barnás-sárgás kukoricacsövek barna tányéron, spárgával átkötve remekül mutatnak.

asztal

Az ősszel beérő dísztökök érdekes formájukkal és élénk színükkel  kedvenc dekorációs eszközök.  Ha van olyan asztalunk, amit nem használunk naponta, rakhatunk rá sokféle kisebb-nagyobb dísztököt.  Vázák, kosarak és gyertyatartók társaságában igen dekoratívak. Szárított hortenzia virágokból  koszorút készíthetünk.

csipkebogyó

A vérpiros csipkebogyó nagy csokorba szedve  feldobja a környezetet. Sötét fa vázába rakva rusztikus hangulatot kelt.

faág

Széles üvegpoharat , vagy üveg gyertyatartót borítsunk be kívülről egyforma magasságúra vágott vékony, száraz gallyakkal. Ehhez ragasztóra lesz szükségünk.  Meleg fényt áraszt majd, ahogy a mécses fénysugarai áttörnek a gallyakon.

fonál

Az ősz színei köszönnek vissza a barna-sárga-fehér fonallal bevont, különböző nagyságú  kúpokról.

kosár

Ezt a csodálatos, többszintes kompozíciót  az asztal közepére helyezték, de én jobban el tudnám képzelni egy komódon,  vagy a földre állítva. A gyümölcsökkel, bogyós ágakkal, tobozokkal megrakott  kosarakat egymás tetejére helyezték. A legfölső közepébe még gyertyát is raktak. Nagyon harmonikus a barnák, sárgák, zöldek összjátéka.

levelek

A legkézenfekvőbb őszi dekoráció: tegyünk egy vázába érdekes alakú, színes levelű ágakat.  A fehér vázába aszimmetrikusan elhelyezett japán juhar ágak  szépen díszítenek. A tányérra helyezett kis dísztökök talán nem képezik a menü részét. 🙂

gereblye

Ha van egy sarkunk, vagy falunk  erre a célra, még komolyabb kompozíciót állíthatunk össze.  A falra helyezett szögletes kerti eszközök és a padlóra állított kisebb-nagyobb kerek tökök játékos együttest képeznek.  A  falevelek sárgás barna színe illeszkedik a termések színárnyalatához .

koszorű

koszorű2

Ha van otthon koszorú alapunk, minden évszakban újra díszíthetjük.  Az őszi bogyós termések, sárga virágok és apró-leveles gallyak segítségével készítsünk aszimmetrikus, laza koszorút. Az elszáradt részeket pótoljuk mindig frissekkel.

.

illat

A kellemes látványt  tetézzük finom  illattal: egy narancs héját, egy cikkekre vágott almát, néhány darab  szegfűszeget, két rúd  fahéjat és egy fél rúd vaníliát főzzünk össze. Csodás potpourri lesz belőle.

A képek forrása: Pinterest

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Újrahasznosított tárgyak fillérekből

.
Kidobásra ítélt tárgyakat újra felhasználni környezet- és pénztárca kímélő jó szórakozás. Az újrahasznosítással  nemcsak hasznos, de szép alkotásokat is létrehozhatunk, kiélhetjük alkotó szenvedélyünket – fillérekből.
.
.
A tejes és üdítős tetrapack dobozok rendkívül sokféleképpen használhatók fel. Előnyük, hogy ha kiürültek, könnyen elmoshatók és ollóval jól vághatók.  Ha hosszabb életet szánunk nekik, érdemes papírragasztással díszíteni.
Tetrapack  dobozból készítettem  ezt a bocis dobozt. A doboz külső oldalának díszítéséhez margarétás mintájú papírt  választottam.  A mókás dobozban ceruzák, zsírkréták, kártyák és sok egyéb apró  kacat tárolható a gyerekszobában.
.
papírdobozok
.
A különböző méretű, álló dobozok is  tetrapack dobozból készültek papírbevonattal díszítve. A dobozok  alkalmasak apró tárgyak, pl. papírzsebkendő tárolására.
.
.
A megrozsdásodott fémtálcát dekupázs technikával varázsoltam újjá.
.


Egy szebb napokat látott óra lapját dekupázsoltam térképmintás papírral és tettem használhatóvá egy új (olcsó) óraszerkezettel..
A régi fém dobozok is szépen felújíthatók dekupázs technikával.
A baloldali képen látható toll- és ceruzatartó kukoricás konzervdobozból készült textil bevonattal.
A jobboldali gyertyatartó macskaeledeles konzerv- dobozból készült ugyancsak textil bevonattal.
.
A kis méretű lekváros üvegeket papír- és textil bevonattal  díszítettem. Konyhai apróságok tárolására kiválóan alkalmasak.
.
    Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!