Régiségeknek

Könyveit rongyosra olvassák az idősek

Az idős asszony álmai valóra váltak

 

Péntek Zsófia 76 éves vagyok, lassan (ahogy falunkban  mondták „kéthetes öregasszony”  77!) leszek.  Életemből az első (legfogékonyabb) 35 évet szülőfalumban éltem, a további 41-et egy iparváros kertes negyedében. Ami a legmesszebb állt érdeklődésemtől, számviteli és gazdasági vonalon dolgoztam, és szereztem különböző képesítéseket. Onnan is mentem nyugdíjba, és végre volt szabad időm, elkezdhettem megvalósítani régóta szunnyadó terveimet, az írást és néprajzi kutatás publikálását.

    Egy apró dunántúli falucskában, középparaszti családban születtem, és nevelődtem a II. világháború keserves éveiben, mire iskolába kerültem, már írtam és olvastam az édesapám jóvoltából. Ő egy rendkívüli  képességekkel és tudással, rendelkező, de testi hibás parasztember volt, családi helyzete arra kényszerítette, hogy nehéz fizikai munkát végezzen egész életében. Rákosi érában kuláksorsra jutottunk, annak minden testi és lelki kínjaival együtt, ami áttételesen édesapám halálát is okozta. Bár általánosban végig kitűnő tanuló voltam, de egyrészt mert kulákok voltunk, és a gazdaságunkban a  munkámat sem tudta  özvegy anyám nélkülözni.

    Egészen 1959-ig – a termelőszövetkezetek megalakulásáig – saját gazdaságunkban dolgoztam „szó szerint” látástól vakulásig. Odahaza állatgondozást, fejést, háztartást, a mezőn szántás-vetést, betakarítást,- nem csak kipróbáltam – hanem napi ismétléssel  végeztem. Mikor megalakult a szövetkezet ugyanazt a munkát végeztem, csak a tsz-ben munkaegységért, és még azon az őszön beiratkoztam a gimnázium levelező tagozatára. Az első két év pokoli nehéz volt, nappal nehéz fizikai munka, este eljárni (sokszor nem is tudtam) órára, 25 km-re. Néha még pénz sem volt az utazásra. Később bekerültem a tsz könyvelésébe, kevésbé volt kimerítő, és 1963-ban sikeresen érettségiztem, de főiskolára, vagy egyetemre csak a mezőgazdaságira kaptam volna segítséget.

   Amikorra megoldottam volna a tovább tanulást, anyám olyan súlyosan megbetegedett nem hagyhattam egyedül (testvérem nem élt már). Maradt minden a régiben az álom álom maradt, dolgoztam és alávetettem magam a  falu íratlan törvényeinek.

  Mivel ekkor már elmúltam húsz éves, „öreglánynak” tekintettek, (nem voltam csúnya, de nem akartam elköteleződni), eddig jó ürügy volt a tanulás. No de mikor végeztem, össztüzet zúdított rám a család, a rokonság, de ilyen kis faluban más is jogosnak érezte, hogy számon kérje tőlem, mit akarok miért nem megyek férjhez. Ha véletlen elszóltam magam milyen terveket dédelgetek, szemembe nevettek, hogy nem vagyok normális.

Szülőházam egykori képe

  Csendben maradtam, hallgattam, majd megadtam magam és úgy lett ahogy akarták. Igen, ha most átgondolom hihetetlenül hangzik, de a hatvanas években egy világ háta mögötti faluban ha érettségivel is, huszonévesen „gyáva falusi kislány” voltam., aki nem merte vállalni, hogy kiálljon terveiért és maga alakítsa az életét.

   De még ekkor is lett volna egy kompromisszumos megoldás, hogy ahhoz megyek akivel szerettük egymást, és ő tudta és támogatta is merész terveimet. Ám ez nem felelt meg anyámnak és a családnak. A hajdani nagy gazdaság maradékát nem hagyhattam ott, úgy kellett férjhez menni, hogy a szülői házban anyámmal maradjak házasság után is.

   Én ötven évvel ezelőtt meg is tettem, napjainkban már én még magam sem hiszem el milyen naiv és befolyásolható, irányítható voltam. Elkezdtem egy életet, amit úgy éltem le (és élem ma is) hogy lelki és szellemi téren  tűz és víz voltunk. Soha nem volt lelki társam, akivel megoszthattam gondjaimat. Két gyermekünk született, és csak egyszer álltam a sarkamra, hogy városra költözzünk, a továbbtanulásuk érdekében. Szerencsére jó képességűek lettek, mindegyik diplomát szerzett, és két szép unokám is van.

  Dolgoztam, ápoltam édesanyám, rengeteg feljegyzést (néprajzi, helytörténeti stb.) és naplót írtam, a lelkem mélyén sose adtam fel, hogy  egyszer összegezem és megírom a feljegyzetteket.   A küzdelem közepette elteltek az évtizedek, elérkezett a nyugdíjas kor is. Gyermekeim kirepültek, férjemnek is sok betegsége műtétje volt, anyám teljesen magatehetetlen ápolásra szoruló lett. De azért akkor már mégis maradt szabad „vegyértékem”.

    Elkezdtem jegyzeteimet feldolgozni, irodalmi honismereti és meseíró pályázatokra küldtem el írásaimat. (Először még írógéppel, majd megismerkedtem a számítógép használatával is. Azóta azon dolgozom). Szerencsére elég sok országos és megyei megmérettetésen szerepeltem sikeresen, országos díjakat és elismerést kaptam. Ezek a visszajelzések adták a bátorságot,  hogy saját kötet megjelentetésében is gondolkodjam, hogy a sok jegyzetem  feldolgozásával, az összegyűjtött, megőrzött történetek, novella, vagy vers formában napvilágot lássanak. Azért még nem mertem a saját írásaimat közzé tenni kötetben, hanem családunkban a XIX. század végén élt és alkotott Németh Gyula parasztköltő  (férjem dédapja) életét mutattam be. Az újságokban megjelent és a család hagyatékában, de levéltárban és könyvtárak archívumaiban fellelhető írásait gyűjtöttem össze. Válogattam verseiből, prózájából és bemutattam életét és korát. kötetbe szerkesztettem :  »Valamikor régen”  címmel 2006 -ban megjelentettem. A kis könyvecske sikere úgy a környezetemben, mint a  költő szülőföldjén nagy sikert aratott. Hát ez bátorított fel, hogy a saját írásaimmal is a nyilvánosság elé lépjek, főleg a szülőfalumban még élő, vagy már elfeledett hagyományok közzé tételével, amiben felhasználhattam sok-sok történelmi és néprajzi jegyzetemet.

Vid község temploma

   Első kötetem: Igaz mesék  címmel 2009-ben jelent meg amit a szülőfalumban Viden óriási érdeklődéssel, szeretettel fogadták úgy a lakosság, mint a község vezetése, már ott akkor kértek, dolgozzam fel a sajnos egyre inkább elnéptelenedő falu történetét. Óriási örömmel, lelkesedéssel fogtam a megvalósításhoz. Sok levéltári anyag átböngészése, elszármazottaktól jegyzetelni, vagy fényképeket, dokumentumokat felderíteni beszerezni a monográfiához. Sokszor 100 éves fényképeket és iratokat kellett olvashatóvá retusáltatni, hogy bemutatható legyen a község élete a századok során. Ez annál is nehezebb volt mert nem volt szakirányú diplomám, a szükséges szakértelmet naponta olvasott könyvek /és internet/ segítségével kellett megszerezni.

   Végül sok álmatlan szorgalmas éjszaka  kemény munkájának eredményeként megszületett legkedvesebb „könyv – gyermekem”: FALUMESÉK  Vid község története. Hihetetlenül jó érzés volt kézbe venni a kötetet ami 264 oldalon megörökítette, amit én az írásos dokumentum és szájhagyomány alapján lejegyeztem. A kötet a szülőföld szeretetét elmélyítő élményt nyújtott az olvasóimnak, ahogy a visszajelzések  sokasága jelezte részemre. Több mint  60 oldal színes és fekete fehér  fényképet és okirat fotokópiáját is megtalálhatjuk a könyv mellékletében.  Azt hiszem nem mellékes tény, hogy ezt  az anyagot egy alig 150-200 lakosú kis falu eseményeiből, történelméből  kellett összegyűjteni. Ajánlását a polgármester (aki szintén a falu szülötte) írta, igazi lokálpatriótaként.

 

Dedikálás könyvbemutatón

   A könyv bemutatójára 2010 szeptemberében került sor, amit az önkormányzat rendezett, de én kutattam fel az elszármazottak címeit, és küldtem el száznál jóval több meghívót részükre. A meghívottak döntő többsége el is jött az ünnepi alkalomra. Egy hihetetlenül szép napot töltöttünk együtt, Olyan vidiek is találkoztak egymással, egykori játszópajtásaikkal, akik  félszázada sem jártak szülőfalujukban, az ország távoli vidékén élnek. Hát az a szombat délután minden képzeletet felülmúlt, nem csak én és családom, de minden résztvevő (visszajelzésekből tudom) számára élethosszig kísérő szép emlék lett. Ez a munka. és a fogadtatása szinte megfiatalított, annyi energiát adott az a sok visszajelzés és kérdés, hogy lesz-e, és mikor folytatás.

   Pedig a magánéletem sohasem, így ebben az időben sem volt kiegyensúlyozott, harmonikus.  Édesanyám elhunyt, gyermekeim messze kerültek.  A férjem sosem volt partner, (rendesen dolgozott, de szabad idejét soha nem velem töltötte, a  hétköznapi gondok megoldásában sosem vett részt)  és ebben az időben már fizikailag is sok segítségre szorult. Már öt éve, hogy lebénult,  teljes ápolásra szorul.

   Mindeközben azért elkészült mese trilógiám harmadik kötete: „Életmesék, sorsforgácsok”  címmel, ami 2012-ben került nyomdába. Ez a kötetem szintén kedvező fogadtatásban részesült, és egyre szélesebb körből kerültek ki olvasóim. De legnagyobb örömmel az tölt el, hogy sokfelé hívnak találkozókra, főképp, hogy idős otthonokban többszörösen visszatérő meghívott vendég vagyok. Egyik, ha nem a legnagyobb sikeremnek tartom, hogy nagyon sok otthonba az egész megyében ismételten visszahívnak, szeretettel várnak. A nekik ajándékozott könyveimet pedig, szó szerint „rongyosra” olvassák.

    2015 őszén megjelent legújabb írásomban az édesapámnak tragikus életét megörökítő, és általánosan pedig a megalázott, kizsákmányolt parasztság életét a szemtanú hitelességével igyekszem bemutatni. Ennek a kötetemnek a címe: Parasztsors. A bemutatott élethelyzetek, tragédiák az 1945 – 1960 – as évek parasztságának valós mindennapjait dokumentálják.  A kötet utolsó fejezete a kor nehézségeinek, történéseinek versbe tömörített lenyomatát mutatják be.

   Jelenleg a hetvenhetedik évem taposom, négy saját és egy szerkesztett kötet az életem termése, de munka, alkotás nélkül nem bírok élni, létezni. Ha anyagi és egészségi állapotom megengedi, szeretnék még verseimből egy kötetre valót kiválogatni és közreadni. Hát itt tartok 2017 telén, azt nem mondhatom, hogy élvezem az életet, de az írás állandó pezsgést és örömöt jelent az életemben, nem marad időm a sikertelenségen, csalódáson, betegségeken töprengeni.

   Kívánom, akinek megadatott megöregedni, ne a gondokon siránkozzon, hanem értelmes és érdekes tevékenységgel tegye ELVISELHETŐVÉ az életet, saját maga és embertársai részére!

N. Péntek Zsófia

 

Az írás a  Régiségeknek blog 

’Tevékeny, élvezhető időskor’

pályázatának  díjazottja lett.

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Életemen végigvonul a zene

Visszaemlékezés egy friss zenei élmény kapcsán.

Onczay Csaba előadóestje Szegeden

 

Legyen a zene mindenkié! Ez volt Kodály Zoltán kívánsága, aminek létjogosultságát nehéz lenne vitatni, hiszen a zene, annak minden megnyilvánulása, így a könnyűzene is, lelki táplálék, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Hallgatása közben elszabadul a fantázia ismeretlen tájakra, vagy azonosul a bánattal, örömmel, ami épp a lelkünkben él. Elfojtott könnyek potyoghatnak egy elvesztett kedves személy emlékére a zene katarzisaként.

 

Az én életemen gyerekkorom óta végigvonul a zene valamilyen formában. Kezdve attól, hogy anyukám ének- és hegedűtanár nagynénje hegedűt adott a kezembe, folytatva zongoratanulásommal, (amit jobban kedveltem), közben iskolai, zenedei zenekarban való részvételemmel, majd énekkari tevékenységemmel. Nem voltam tehetség, inkább szorgalmas, mégis nagy ajándéka az életemnek a zene iránti affinitás, a harmóniák élvezete, ami sok nehézségen átsegített, és a mai napig plusz tartalmat ad napjaimnak. Épp mostanában kaptam meghívást egy régi ismerős előadóestjére. Onczay Csaba Kossuth- és Lisz-tdíjas, Érdemes Művész, (sok más kitüntetés mellett), nemzetközileg is elismert csellóvirtuóz bensőséges, lírai interpretációjú, rövid lélegzetvételű számai hangzottak el, némelyik Vígh Andrea hárfaművésszel duóban. Érdeklődésemet fokozta, hogy Csabával egy zenekarban játszottunk az általános iskolában, azóta személyesen nem láttam, de mindig hallottam sikereiről. Az én zenekari próbálkozásomat enyhe túlzás hangszeres játéknak minősíteni, ezt az alábbi képen önkritikus háttérben maradásom is jól illusztrálja.

Iskolai zenekar

 

Az esten előadott slágerdarabok, mint pl.: Bach: Arioso, Massenet: Meditation, vagy Kodály Szólószonátájának 2. tétele hallgatása közben elmerengtem a régmúlt ifjúságon, hiszen közben 70 évesek lettünk. Ez mit sem változtat a szépségre, a művészi értékekre is nyitott fiatal lelkünkön. Néhányan megjelentek ezen az esten a régi osztálytársak közül is, mintha egy titkos társaság részesei lettünk volna.  Az előadóművész, de a megszámlálhatatlan magyar zenésztársadalom is mindig lenyűgözött virtuozitásával mint rajongó, lelkes amatőrt.

 

Iskolai kórus

 

Hosszú énekkari éveim alatt olyan kiváló muzsikusok „keze alatt” dolgozhattam, mint a Zenebarát kórust alapító Vaszy Viktor szegedi színházigazgató, Pál Tamás karnagy, későbbi zeneigazgató, a japán vendégkarmester, Kobajashi Ken Ichiro, aki a hazánkban rendezett karmesterverseny győztese volt. Kivételes élmény volt a szegedi Dómban az ő vezényletével énekelni Verdi Requiemjét. Olyan híres hangok voltak oratóriumkórusunk szólistái, mint Gregor József, Karikó Teréz, Tokodi Ilona, Altorjay Tamás, Réti Csaba, Vajda Julianna, Szonda Éva, hogy csak a szegedieket említsem. Tokodi Ilona és Vajda Julianna, későbbi operaénekesek,  dr Mihálka György, szeretett Gyuri bácsink szakszervezeti kórusában velem együtt énekelték a rövidebb madrigálokat, dalokat, Kodály és Bartók műveit. Innen indultak a hírnév felé.

A talentummal való találkozásaim során is megtapasztalhattam, hogy az igazi nagyságok szerények, alázatosak úgy a zene, mint embertársaik szolgálatában.

 

Kórusbeli ténykedésem során közel kerültem az oratóriumirodalom olyan nagyjainak műveihez, mint Bach, Beethoven, Haydn, Händel, Dvorzsák, Verdi, Kodály. A Szegedi Szabadtéri Játékokon pedig az operák gyöngyszemeinek kóristája lehettem. Mindeközben olyan közösségben élhettem fiatal éveimet, melynek tagjai “egy húron pendültek”, némelyikükkel ma is ápolom a barátságot.

Ezen az archív felvételen Verdi Requiemjét Vaszy Viktor vezényli és a mi kórusunk énekel.

Kodály Zoltán fenti kívánságát ő maga indokolja nagyon szemléletesen: 

“Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”

Annaróza

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Az álmokat pedig nem szabad feladni!

Egy révkomáromi asszony hihetetlen írói és receptküldő sikerei.


Társamtól elszakadva felneveltem leányomat, aki most már a koboldok, gejzírek, az északi fény országában él. Messze, messze tőlem. De így van ez jól. Gyermekeinket végül útjukra kell engedni; keressék, leljék meg helyüket a világban. Ha távol…, hát ott. De velem van hűséges kis társam, kutyuskám. Leányommal meg beszélhetek, amikor lehet, hála neki. Az ő társától kaptam egy táblagépet ajándékba. Jaj, féltem ám tőle! Aztán lassacskán megtanultam, hogy kell használni, bár elég nehézkesen ment. De sikerült! Hát persze, hisz’ nem ördöngösség, csak ugye, szokatlan volt.

Öregszem, már nagymama lehetnék, de… Tudom, eljön majd az ideje. Sétálgatok a kutyussal. Ő a maga kis szórakozásaival van elfoglalva, kaparja a füvet, lesi a többi sétáló kutyát…, én meg gyönyörködöm az ősz ezernyi színében tobzódó falevelekben, beszívom az őszi avar kesernyés illatát, napsütés melengeti szívem, lelkem. Szép számomra az őszidő.

Lányom és én

Fiatalon próbálkoztam…, írogattam. Megjelentek verseim, novelláim irodalmi folyóiratokban, hangjátékom hangzott el a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában, pályázatokat nyertem verseimmel Magyarországon… Boldog voltam, azt hittem, ez lesz az én utam… Írni… Társam viszont nem örült sikereimnek, válaszút elé állított: írás vagy a család. Elbizonytalanodtam. Álmaimat feladva a családot választottam. De végül mégis szétváltak útjaink, leányommal magamra maradtam. Aztán már csak ő volt fontos, ő jelentett nekem mindent életemben. Így ért el az őszidő. A maga csodálatos színeivel, illatával, minden szépségével, amit nyújthat az ősz. És sikerekkel! Hihetetlen sikerekkel!

Leányom találta az interneten 2013-ban az Őszidő pályázatot. Verseket, novellákat kértek nyugdíjasoktól. Megpróbáltam, küldtem verseket, novellát. Aztán jött az értesítés,  díjátadóra hívtak Tatabányára, mivel “kiemelt” díjazott lettem. Szép ünnepség keretében olvastak fel a díjazottak írásaiból, elhangzott az én egyik versem is, később a díjazott munkák között az én írásaim is megjelentek egy antológiában. Így kezdődött.

 

 

Azóta már számos pályázatra írtam, több-kevesebb sikerrel. Mesém is van, arany okleveles meseíró lettem a Ráth Lépcső Tudásközpont által meghirdetett “Az én mesémet adom neked!” tehetséggondozó pályázaton. Leányom illusztrációja a meséhez szintén arany oklevelet kapott. A pályáztatók kiadtak egy nagyon szerethető mesekönyvet is, amelyben természetesen a mi mesénk is helyet kapott.

 

 

Arra különösen büszke vagyok, hogy felvidéki pályázóként érek el szép sikereket, mert így érzem azt, hogy az “anyaországban” megbecsülik a határon túliak igyekezetét édes anyanyelvünk ápolásáért, hagyományaink, kultúránk megtartásáért, továbbviteléért. Nagy öröm számomra az is, hogy megjelenhetett kis könyvecském a magyarországi Publio kiadó jóvoltából, melynek kézirata már hosszú ideje fiókban feküdt. A kerettörténet egy felvidéki község tájszólását örökíti át egy kisfiú árvaságán, barátra találásán, majd annak elvesztésén keresztül “Tisztességes vacsora” címmel. Leányom figyelte a pályázati kiírásokat, de megtanított most már engem is az interneten “keresgélni”, így figyelhetem a különböző lehetőségeket, ahogy most is történt. Érdekes, hány meg hány pályázat szólítja meg az idősebbeket, bátorítva írásra, emlékeik megosztására őket. Nagyon jó dolog ez! Azt jelzi, hogy nem szabad az embernek “leírnia” magát, mert túl van az ötödik, hatodik… x-en. Bátorítást kapnak, ahogy én is!

 

A Vasárnap szakácskönyvben megjelent receptem és fényképem a szerkesztővel.

 Az internet, táblagép segítségével valóra válhatott egy másik álmom is. Elkészítem a kedvenc ételeit leányomnak, barátainknak, leírom a receptet, fotót készítek az ételről. Aztán küldöm különböző kiadványokba, ahol meg is jelennek rendre. Így lettem hát “receptküldő”. Itt, Szlovákiában a Vasárnap hetilap jelentet meg rendszeresen ételrecepteket olvasóktól, de van egy immár ötödik alkalommal megjelent “Vasárnap az asztalon” című szakácskönyvük is, melynek rendszeres receptküldője vagyok. Nagyon jó érzés, hogy már az utcán is megszólítottak egy-egy receptre rákérdezve. Annak külön örülök, hogy leányom a nyomdokaimba lépve egyre bátrabban kísérletezik konyhájában.


Csodálatos az őszidő! Színekkel, hangulatokkal, érzésekkel teli…, csak észre kell venni, meglátni, felfigyelni apró csodákra…, akár egyedül, kutyust sétáltatva…még ha bottal járva is…

 


Az álmokat pedig nem szabad feladni! Soha nincs késő megvalósítani azokat, ez az én üzenetem. És ez az én őszidőm.

Izsák Ildikó

 

Az írás a  Régiségeknek blog 

’Tevékeny, élvezhető időskor’

pályázatának  díjazottja lett.

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Lakóhelyi csámborgások : a Merkúr Palota

 

udvar1

Ezennel egy új sorozatot indítunk el ‘Csámborgások’ címmel. Mi, régiségek, szeretünk lakóhelyünkön  csámborogni, azaz céltalanul sétálgatni, csak úgy,  és bámészkodni – ha nem kell éppen sietni valahová. Nyugdíjas budapestiként én gyakran úgy alakítom a dolgokat, hogy az  intézni-valókat követően nem rohanok haza, hanem a környéken barangolok  egyet. Persze, csak ha jó  az idő és a kedvem is. Szívesen nézelődőm ismerős helyeken, figyelve a változást, de szeretek ismeretlen környéken  is felfedéseket tenni. Kis fényképezőgépemmel meg is örökítem a látottakat. 

Legutóbb a Nagymező utcában járva figyeltem fel egy felújított régi, patinás házra, s mivel nyitva volt a kapuja, bekukkantottam  az udvarra és szemem-szám elállt a csodálkozástól.

 

udvar2

Az udvar  hívogatóan zöld és hangulatos volt. A bokrok között egy zöld hulladék komposztálót is elhelyeztek. Ez azt jelzi, hogy itt örvendetesen sokat adnak a környezetvédelemre.

 

komposztalo

A  kirakott asztalok, székek és a szeptember végi meleg naptól árnyékot adó ernyők arra engedtek következtetni, hogy egy vendéglátó egység van az udvaron. Egy  hófehér szobor a passzázs udvarán könnyed, művészies hangulatot  varázsolt  a belvárosi ház belső terébe. Izgatottan nézelődtem, de nem tudtam rájönni, milyen funkciója van a gyönyörűen felújított épületnek.

 

szobor

A két utcára néző épület átjáró passzázsán átsétálva a másik kapun  a Hajós utcára jutottam ki. 

 

hajos-utca

De nem akartam még elmenni, mert  már annyira fel voltam dobva, hogy ott és azonnal tudni akartam, mi volt és most mi a funkciója az épületnek. A portás készséggel adott felvilágosítást és elárulta, hogy  az 1900-as évek legelején épült Terézvárosi telefonközpont épülete került felújításra néhány éve, és most irodaházként szolgál. A Merkúr Palotának nevezett épületben a Prezi magyar cég irodái vannak, a tetőtérben pedig luxuslakások kerültek kialakításra.

 

kapcsoloterem

“Az épület egyik dísze a harmadik emeleti nagyterem. Eredetileg a kézi kapcsoló terem volt, ahol több száz telefonos kisasszony ült és dolgozott a kézi kapcsoló berendezések mellett” – írja az Építészforum az átépítésről szóló cikkében. “A 650 négyzetméter alapterületű, három szintnek megfelelő belmagasságú neogótikus kialakítású és díszítésű terem gyönyörű, de közösségi rendeltetésre a földszinttől, az utcáktól való nagy távolsága miatt alkalmatlan. Jobb híján egyterű iroda lett, ahol az elválasztás üvegezett paravánfalakkal történt. A kialakítás megőrizte a monumentális tér élményét.”

 

20160908_083853

A belvárosi házak közé szorított, varázslatos hangulatú passzázs arra járó turistákat is bevonzott, miközben én,  fel s alá járkálva kattogtattam a fényképezőgépemet, hogy a lehető legszebb képeket készíthessem az épületről és az udvarról.  

udvar3

Aki kedvet kapott, és arra jár,  nézzen be a belvárosnak ebbe az új, hangulatos passzázs átjárójába, vagy igyon meg egy kávét az épület udvarán.

                                                                                                                               A fényképeket a szerző készítette.

Cecilia

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

London, a Walkie Talkie toronyház tetejéről

kilatas-este-1

Londoni fotóriport, videókkal – 2. rész

Aki London felfedezésére készül, azt mindenképpen gyalogos sétára bátorítom.

“Aki Londont unja, az életet unja, hisz London megad mindent, amit az élet kínálhat.” Egyetértek Samuel Johnson angol íróval,  aki a XVIII. században vélekedett így Nagy-Britannia Királyság fővárosáról. Elképzelem álmélkodó arcát, ha most, 300 év múltán letekintene a fellegekből az óriássá nőtt világvárosra, amely még az ő képzeletét is felülmúlja.

utcazenesz

Lángokat fújó utcazenész

Mint az 1. részben említettem, sűrűn előfordulok Londonban, és szinte mindig a Temze déli partján sétálgatok. Különösen a London bridge környékének hangulatát szeretem. Itt mindig találkozom megmosolyogtató utcazenészekkel, vagy egyéb érdekes figurákkal. Itt található Sir Francis Drake kalózhajója, Shakespeare színháza, a Globe, és a modern Tate Gallery is.

walkie-talky-2

A Walkie Talkie irodaépület

Eddig innen csodáltam a túlparton a földből fénysebességgel kinövő felhőkarcolókat. De  mintha megsértődtek volna, legutóbb két olyan programra invitáltak, amelyekhez meg kellett közelítenem őket. Az egyik a Walkie Talkie 35. emeletén burjánzó SkyGarden, a másik pedig   az 1666-os nagy londoni  tűzvész 350 éves évfordulójára való ünnepi megemlékezés volt. 

 

samuel-johnson

Samuel Johnson, a fellegekből letekint imádott városára, és épp elfogadja meghívásomat egy közös sétára. Előtte azonban buszra kell szállnunk, hogy London Cityt megközelítsük. Ahogy célállomásunkhoz, a The Monument megállóhoz közeledünk, már a buszból egy érdekes látvány tárul elénk. The Shard, az “üvegszilánk”, egy  309,6 méter magas épület, nevéhez méltóan tör az ég felé, egyelőre London legmagasabb “tornyaként”. Előterében egy pici templom, mintha az üvegkolosszus védelmét élvezné. A két torony szinte egybeolvad a régi és új építkezés találkozásának  példájaként.

 

shark

The Shard, az “Üvegszilánk” épülete.

Buszunkkal a London Bridgen áthaladva meg is érkezünk a The  Monumenthez, az 1666-os nagy tűzvész emlékére, 1677-ben befejezett emlékoszlophoz. A 61 méter magas oszlop belsejében 311 lépcső megmászása után a kilátó teraszra érkezik a látogató. A terasz fölött 13 m magas aranyozott tűzgolyó jelképezi a tűzvészt, amit egy pék idézett elő faházában. A 3 napig tomboló tűzben szinte csak a kőépületek maradtak meg.

montazs1

The Monument, az emlékoszlop

 

Be kell vallanom, hogy a 311 lépcső nem vonzott a torony tetejébe, annál inkább a tőle 5 percre lévő, lifttel megközelíthető SkyGarden (égi kert). Ez a nevezetesség a Walkie Talkie nevű épület (nevét onnan kapta, hogy formája egy walki-talkira emlékeztet) 35. emeletén nyújt felüdülést buja növényzetével, a presszójában felszolgált kávéjával és egyedülálló panorámájával.

talky-walky

A Walkie Talkie épülete és  egy walki-talki

Íme a SkyGarden, ahová ingyenes a belépés, de a biztos bejutás céljából javaslom az előzetes internetes regisztrációt.

sky-garden2

A SkyGarden, a Walkie Talkie 35. emeletén

sky-garden1

Délelőtt 10-kor megnyitják a külső teraszt, ahonnan fenséges a panoráma. Elsőként a már említett “Üvegszilánk” tornyosodik előttünk. Bárhova megyünk, ennek a látványát nem tudjuk kikerülni, de nem is akarjuk.

uvegtorony

Az Üvegszilánk épülete

London egyik szimbóluma, a Tower híd, a SkyGardenből fényképezve.

tower

A Tower híd

“Sajtreszelő” és “Uborka” vicces kombinációja:

sajtszeletelo-es-ubborka

Az „Uborkát” (The Gherkin) 2004-ben nyitották meg a Cityben, London üzleti negyedében. A “csak” 180 m magas, 40 emeletes épület fallikus kinézete pajzán elnevezéseket is ihletett, melyek közül a “Tornyosuló célzás” a legdiszkrétebb. A “Sajtreszelő”( Leadenhall building) 225 m magas.

kilatas-este-1

 kilatas-este-4

kilatas-este-3

A fenti 3 képen a Walkie Talkie, valamint a tetejéről éjszaka csodálható kilátás látható. A SkyGarden este 9-től 11-ig bárként üzemel, ahol csendes zene mellett kulturáltan cseverészhetnek egy ital mellett a 18 éven felüliek, ahogy mi is tettük – egy másik alkalommal –  lányommal és barátnőjével.

 A nappali SkyGardentől búcsúzva gyalog sétáltunk át a London hídon, amely több száz évig egyedül ívelte át a Temzét. Samuel Johnson tanúja lehetett több híd építésének.

globe

A Globe színház

Viszont nem láthatta például a Globe színházat, ami 96 évvel az író születése előtt, tehát 1613-ban leégett. Az újraépített Globet 1997-ben nyitották meg. Évekkel ezelőtt volt szerencsém ott egy Romeo és Julia előadást megnézni, melyben egy-egy szereplő több szerepet játszott, éppúgy, mint Shakespeare színházában. Felejthetetlen élmény volt, annak ellenére, hogy angol nyelvtudásom még az alapfokot sem éri el.

Említettem már, hogy a London Bridge környéke kedvenc sétáló helyem, ezért kis társaságommal (köztük unokámmal), letértünk a hídról a Temzepart hívogató látnivalóihoz.

 

ujkori-kalozok

A kalózhajó és az újkori kis kalózok.

Legelőször sir Francis Drake kalózhajójához érkezünk. Drake ellentmondásos figura volt. Flottája másodikként kerülte meg a Földet, érdemeiért I. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, de a spanyolok szemében szimpla kalóz maradt.

 

hangulat-a-london-bridgnel

A 2. képen a Börtönmúzeum, a 3-on egy elmaradhatatlan utcazenész, és a 4. képen a Globe színház.

 

 Valószínűleg ez a mókás utcazenész is a tűzvész 350 éves évfordulójára emlékezve trombitált lángokat.

korhinta

Kör a körben. A London Eye mintegy keretezi a körhintát és a Big Bent.

 

makett

A meggyújtásra váró London makett

Az 1666. szeptember 2-i nagy tűz 350 évfordulójáról ünnepélyes keretek között emlékeztek meg Londonban a Temzén felállított London-makett  esti lángra lobbantásával. Az ünnepélyes megemlékezéséről mi sem maradhattunk le, ami pont szeptember 4-én, hazautazásom előtti estén történt.

A tűzvész egy régi festményen

A tűzvész egy régi festményen

Megrázó volt belegondolni a 350 évvel ezelőtti katasztrófába. Mindenesetre London méltón emlékezett, és engem méltón búcsúztatott hazautazásom előestéjén. Soha nem felejtem el.

 

Titkos kísérőmnek, Samuelnek is búcsút intettem, aki megígérte, hogy megírja közös londoni barangolásunkat. Talán már a kéziratot tartja a kezében?!

samuel

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Barangolás a törökországi Epheszoszban, az ókori római városban – videóval

Artemisz templomának és Celsus könyvtárának romjai a dicsőséges múltról tanúskodnak – 2. rész

romok

Elérkeztünk törökországi kalandjaink fő látványosságához, az ókori Epheszosz épen  maradt romjainak meglátogatásához, egy lelkes török fiatalember angol nyelvű idegenvezetésével.

Ez az ókori város, a római birodalom 2. legjelentősebb városa, a Nyugatot  Kelettel összekötő fontos kereskedelmi út mellett feküdt. Iónia legfontosabb metropoliszában számos fürdőt, középületet építettek, vízvezetékrendszere a legmodernebb volt az ókori világban.

Régészeti kutatások szerint már az i.e. 7. évezredtől lakott volt.  Fénykorában,  az i.sz. 1-2. században lakossága félmillió volt, ami teljesen hihető, ha belegondolunk, hogy a 20. században kezdődő ásatások mindössze a terület 5 %-át tárták fel, és ennek bejárása is 2 óráig tartott. Minden évben új információkra bukkannak, ahogy haladnak a feltárással.

Celsus könyvtár

Celsus könyvtár

Itt élt Hérakleitosz, a nagy gondolkodó is, aki szerint “kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba.” Érdekes adalék, hogy Marcus Antonius római hadvezér és Kleopátra tiszteletére építettek itt egy házat, ahol a nászútjukat élvezhették.

Láttuk a római fürdő megmaradt falait, szinte elképzelve a kivételezett helyzetű férfilátogatókat, vagy a bajusszal, szakállal álcázott nőket, hiszen ők nem mutogathatták bájaikat. Bezzeg az alibiből a könyvtárba induló férjek egy titkos alagúton onnan könnyen a bordélyházba mehettek, vélhetően nem sokat művelődve a Celsus könyvtár falai között. Pedig kb. 20 ezer tekercs között válogathattak volna. A mendemonda szerint a művelt kurtizánok pár kérdést tettek fel vendégeiknek, és ha nem tudták megválaszolni, visszaküldték őket a könyvtárba.

A legrégebbi reklám

A legrégebbi reklám

A sikamlós történetek, amelyekkel idegenvezetőnk fűszerezte a 30 fokban lankadó figyelmünket, még folytatódtak. A könyvtárat a kikötővel összekötő Márvány út egyik kövébe vésve lábfej, mellette női fej koronával és egy szív látható, jelezvén a kikötőből érkező tengerészeknek a bordélyház irányát. Ezt tekinthetjük a legrégebbi reklámnak.

 

A Márvány út másik oldalán a 24000 főt befogadó ókori színházat láthatjuk, míg a Kurétész úton egy kisebbet, az Odeont, mely “csak” 1400 fős volt. Ugyancsak ezen az úton csodálhattuk meg Hadrianus templomát, amelynek homlokzati domborműve ma a londoni British múzeum ékessége. Döbbenetes az is, hogy Artemisz temploma, amely a világ 7 csodájának egyike volt, 25 oszlopából 24-et szintén eladtak az angoloknak vasútépítés fejében, hiszen a keresztény templomra nem volt szükségük. Ez a 24 oszlop is a British múzeum pilléreit alkotja. Az Artemisz templom történetéhez tartozik, hogy Kr. előtt 356-ban egy Hérosztratosz nevű zavart elméjű ember felgyújtotta, hogy neve bekerüljön a történelembe. Be is került, de halállal lakolt tettéért.

A nagy színház

A nagy színház

A monda szerint a gyújtogatás éjszakáján született Nagy Sándor, és Plutarkhosz történetíró szellemesen megjegyezte, hogy a templom valószínűleg azért égett le, mert Artemisz istennő túlságosan el volt foglalva az új hadvezér születésével, és nem figyelt a templomára. Kr.e. 334-ben éppen a világhódító Nagy Sándor tett felajánlást a templom újjáépítésére, de a lakosok inkább saját költségükön építették fel.

 

Video: Vízipóló meccs utáni ujjongás és lányom búvárkodási kísérlete

Az egyedülálló történelmi bolyongás után a romokat elhagyva mi is romjainkban hevertünk. De megérte!!! Hazautazás előtti napunk a lazítás, tengeri fürdőzés és napfürdő jegyében zajlott. Délután a szálloda medencéjében még egy izgalmas vízipóló bajnokságra is sor került a szálloda magyar és orosz vendégei között, török bíróval. A mieink olyan harciasan küzdöttek, hogy sportrajongó lettem hangosan szurkolva. Büszkén tapsoltunk a 12-10-es győzelmünknek.

Az utolsó vacsora után (ami nem éppen kenyérből és vízből állt), fergeteges nemzetközi karaoke versenyen vettek részt fiataljaink a többi orosz, bolgár, török vendéggel együtt.

A fiatalság fél egészség, főleg a fiatalok közelségét élvező Régiségek számára.

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide

 

   

 

Mentés

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mamma Mia! – nyári filmajánló videóval

Egy zenés film, amit imádok és mindig újranézek.

abba1-1

A Mamma Mia egy szédítően szuper film az örökzöld ABBA dalokkal fűszerezve.  A filmet először egy külföldi buszos utazásom során láttam, és úgy megragadt bennem, hogy azóta  újra és újra megnézem.

Sokunk számára távoli álom a külföldi, tengerparti nyaralás. A nappali kanapéján mozizva és ezt a filmet nézve azonban úgy érezhetjük magunkat, mintha egy ismeretlen, távoli tengerparti városba csöppentünk volna.  

 

abba2

Nézd a filmet és közben énekelj, táncolj, engedd el magad!                       

Az egykori svéd együttes, a legendás ABBA  életvidám zenéje, a szikrázó napfényben villogó hófehér görög házacskák, és a kék tenger, akár orvosi recept is lehetne depresszió ellen. Ki ne vágyna arra, hogy szobája ablakából  lenézhessen a habzó tengerre, no meg arra, hogy a hegy tetején álló kis kápolnában mondhassa ki a boldogító iiiiiiigeeeeen-t?

Egy gyönyörű görög kis szigeten Sophie a tökételes esküvőről álmodik, amelyen az édesapja kíséri az oltárhoz. De van egy kis  a gond:  Sophie nem ismeri az apját. Anyja, Donna, a hetvenes évek  pop énekesnője nem hajlandó múltjáról beszélni, ezért Sophie kezébe veszi a dolgokat. Anyja régi naplói között kutatva 3 lehetséges apát talál. Titokban meghívja őket az esküvőre, abban reménykedve, hogy rájön, melyik az apja, ha személyesen találkoznak. Nem így történik. Feltűnnek viszont Donna egykori barátai, barátnői, mulatságos helyzeteket teremtve. Régi emlékek törnek fel, egykori szerelemek és barátságok kísértenek.  Szikrázó napfény és kék tenger  hátterében felcsendülnek  a halhatatlan ABBA-slágerek, melyekre  mindenki énekel, táncol, és mi is lehetne a vége, mint  happy end, bár egészen másképpen, mint ahogy várnánk.

mamma-mia6

Szívből ajánlom, és remélem, más is olyan jól szórakozik a film nézése közben, mint én.

Cim: Mamma mia!  (2008)
Rendező: Phyllida Lloyd
Főszereplők: Meryl Streep, Pierce Brosnan, Amanda Seyfried

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide


Mentés

Mentés

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Színházba járás unokákkal: remek János Vitéz előadás

János vitéz 1

Unokáimat három éves korukban vittem először bábszínházba, majd később gyerekszínházba, sőt már igazi színházban is jártunk. Be kell valljam, hogy nemcsak az ő, de a magam kedvéért is járunk előadásról előadásra. Annyira élvezzük mindannyian ezt a közös programot (mindig csak az egyik unokát viszem), hogy alig várom a következő alkalmakat. A fővárosban lakva sok a lehetőség. Legtöbbször a Kolibri gyerekszínházba járunk, de  sok „felnőtt” színháznak is vannak gyerek darabjai,  így jártunk már a Játékszínben, a Radnóti Színházban és többször a Thália Színházban is.

János Vitéz3

Legutóbb egy újabb fergeteges színházi élményünk volt a tízéves unokámmal: a János Vitéz című darabot láttuk a Kolibri színházban.  Kellemes meglepetésben volt részünk. Én arra számítottam, hogy a Petőfi költemény valamilyen átdolgozott változatát fogjuk látni, és nagy örömmel tapasztaltam, hogy a szereplők az elsőtől az utolsó szóig végigszavalták ezt a klasszikusnak számító költeményt. A remek színészi alakításnak és a sokféle ötletnek hála Petőfi veretes sorait remekül értette az unokám és a tapsviharokból ítélve a többi nézőpalánta is. A gyerekek képzelete két oldalról van megtámogatva, miközben a kosztümös ruhába ötözött szereplők eljátsszák a szerepet, egy kis bábszínházi előadás is folyik a színpadon, mely a messzebb ülők számára kivetítve követhető. A hangulatot néptánc elemek és klasszikus  zenei, valamint népdal elemek  fokozzák, mindezt ízlésesen, nem harsogóan.

János vítéz 1

Nem véletlen, hogy idestova több, mint másfél évszázada ejt rabul időst és fiatalt Petőfi romantikus, sodró lendületű, szárnyaló meséje, ahol a jó elnyeri jutalmát és a rossz, méltó büntetését.  A hagyományos meséken nevelkedett gyerekek boldogan tapsoltak a végén Jancsi és Iluska egymásra találásának, bár az erőszakos, harci  filmeken edződöttek talán kicsit csalódottak voltak.  János Vitéz ereje, hősiessége és charmja nemzedékek óta elbűvöli  az olvasót/nézőt, és engem is gondolkodóba ejtett, hogyan tudott ez a 19. századi  figura ilyen csodálatosa módon életszerű és elragadó maradni a mai napig. Bár az előadás után unokám éppen nem volt beszélgetős kedvében, az előadás alatt arcáról sugárzó elragadtatása és lelkes tapsa eléggé beszédesek voltak.

János Vitéz 5

Hogy valamiképpen nyoma maradjon ezeknek a programoknak, mindkét gyereknek van egy színházi naplója. A tízéves Lilla unokám már négy éve vezeti a naplót, amelybe az előadás szórólapját ragasztjuk be feltüntetve a dátumot, sőt  olykor egy rajzot is csinál hozzá. A hatéves Panni, aki még nem tud írni, lelkesen vágja ki  a képeket a szórólapokról és egyelőre én írom hozzá a dátumot és a színház nevét, ha nincs a szórólapon. Néha azért egyéb programok, vagy fényképek is bekerülnek a naplókba,  melyeket én őrzök a mesekönyvek között a játék polcon.

színházi napló

A színházba járásnak apró rituáléi is vannak. Természetesen szép ruhába öltözünk, kis táskát viszünk víznek, hogy legyen, ha megszomjaznak és a helyszínen hosszú sorbaállással  perecet vásárolunk. Az is a program része, hogy földalattizunk és villamosozunk egyet, és az idősebbnek a jegy automatából jegyet vásárolunk. Előfordul, hogy előadás után még elmegyünk a Blahára kürtős kalácsot venni. ami nagy kedvence mindkét gyereknek. Az előadások általában délelőtt vannak, és olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy hobbi szakács Nagyapa vár bennünket otthon az ebéddel, melynek részleteit előtte részletesen megtárgyaljuk, hogy csakis a kedvenc étel kerüljön az asztalra.

Több előadást meg is örökítettem posztként az elmúlt években, a Bárány Boldizsár és a Bors néni, valamint egy szegedi bábszínházi előadás részletei kerültek be a blogba, remélhetőleg sokan kedvet is kaptak a megtekintésükre.

Fotók: A Kolibri Színház János Vitéz című darabjának képei a színház honlapjáról

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Nyugdíjasként kezdett festeni – gyerekkori álma vált valóra !

 

Kreativitással  a szép öregedésért!

 

balerina 

Sokszor halljuk, hogy a téma az utcán hever. Számomra nemrég a Szemklinikán hevert, annak is egy kórtermében, ahol hét régiség korú (65-től 90 évesig) nő várakozott szürke-hályog műtétjére.  Egymást bátorítva, életünket elmesélve várakoztunk. Borika, egy hetven évesnek kinéző hölgy keltette fel érdeklődésemet, aki azért szánta el magát a műtétre, mert egyre kevésbé látta a vonalakat, színeket festés közben. Felcsillant a szemem, és kezdtem riporterré változni.

Megtudtam, hogy Borika csak nyugdíjba vonulása után kezdett el festegetni, hogy lekösse felszabadult idejét. Ezt megelőzően  gyerekkorában, játék helyett rajzolgatott, festegetett, majd kirakta a képeit, és gyönyörködött bennük. Mondhatjuk, hogy gyerekkori álmát valósította meg nyugdíjasként. Fiatalon nem tanulhatott, nem fejleszthette tovább tehetségét, mert nem tudott bejárni falujából a városba.

csendélet legjobb

 

Óvatosan tudakozódtam, hogy használ-e internetet, mert szívesen megnézném a képeit, ha megosztaná. Sajnos nem internetezik, mondta, de legnagyobb meglepetésemre és  örömömre egy fotósorozatot vett elő, és azon mutatta be büszkén, de nagyon szerényen, a munkáit.  Laikusként ámulattal nézegettem Borika tobzódó színű képeit. Ekkor őt műtétre szólították, és pedig megállapítottam magamban, hogy ő megvalósítja azt, amiről blogunk sokat és szívesen ír: Hogyan lehet elégedetten, sikeresen öregedni?  Hogyan lehet nyugdíjasan olyan tevékenységbe kezdeni, amely örömet szerez? Hogyan bontakoztathatunk ki olyan képességeket, amelyek a dolgos munkaévek, évtizedek alatt csak  lelkünkben szunnyadoztak?

Rövidesen  mindnyájunkat beszólítottak a nővérek a műtőbe.  Bármilyen fájdalommentes is maga a beavatkozás, utána már nem volt kedvünk társalogni, elmerültünk a saját kis bajainkban. Pihentünk néhány órát, majd elbúcsúztunk egymástól.

 

lány és ló

 

Borika képei, kedves, intelligens lénye nem hagyott nyugodni. Úgy éreztem, hogy példája közlésre vár. Oknyomozásom eredménnyel járt, rátaláltam és meglátogattam őt falusi otthonában. Lefényképezhettem változatos témájú, gyönyörű képeit, amelyek egyik szekrényében lapultak ugyanolyan szégyenlősen, mint ahogy Borika mutogatta azokat. Egyre csak mentegetőzött, hogy ő nagyon amatőr. Művészi hajlamait édesapjától örökölte, aki gyönyörű szobrocskákat faragott fából, és gyerekeinek bendzsón játszott.

Akkor az is kiderült, hogy 80 éves, és 16 éve kezdett festeni, amikor nyugdíjba ment a körzeti orvosi rendelőből, mint asszisztens. Érdeklődésemre, hogy hogyan tanult meg festeni, elmondta, hogy egy pácienstől kérdezgette az olajfestés technikáját, az árnyalásokat, az üveglapon való színkeverést és részt vett egy amatőr rajztanfolyamon is. Azonkívül vett két remek könyvet,  amelyekből  lépésről lépésre megtudott  sokmindent, amit a rajzolásról és festésről  tudni akart.

Tejkiöntő másolat

 

A technikát illetően olajfestéket használ, mert azzal jobban lehet árnyalni – magyarázta. Embereket, állatokat a könyvek képeinek másolásával, illetve emlékeiből  fest, a csendéleteket pedig megfigyelés, és modellezés alapján.  Híres festők alkotását, leginkább Jan Vermeer festményeit másolja szívesen (például az itt is látható Tejöntő asszonyt). Kedvenc témái a lovak, a fiatal lányok, és a kettő együtt. A lovak szeretete apjától ragadt rá. Valamikor volt egy nagyon kedves, okos lovuk.

Széles körű a család, sok képet ajándékozott el nekik. Bár fia nagy elismeréssel és csodálattal tekint a mama alkotásaira, Borika nem örökítette tovább  a művész géneket Az unokák sem örökölték ezt a képességet, ők inkább a nyelvekben tűnnek ki. Férje három éve halt meg, így a festés  gyógyír is lehet a sebekre. Több festménye részt vett már a helyi kultúrházban rendezett kiállításokon is.

 

lilaruhás

 

A képek közül néhány kedvencemet szeretném megosztani a kedves olvasókkal, ösztönzést adva másoknak is az alkotásra. Úgy gondolom, hogy aki kreatívabb, az boldogabb is lehet. Merjük  régen szunnyadó, vagy  újonnan felfedezett képességeinket, kreativitásunkat előhozni és kibontakoztatni  idős korban is !  

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Vissza a jövőbe! Könyvklub Skype-on át

számítógépnél

 

Nem, most nem a filmbéli dr. Emmet Brown professzor időgépére gondolok. Most a saját „időgépem” dolgozik, valahol  itt bennem, a természetesen tárolt, megőrzött élményeimet előhívva.

– Tanár úr! Tanár úr! Én, én, én…én szeretnék felelni – nyújtom fel, képzeletben a kezem, … már mind a két kezem … már félig felemelkedve a padról ….

Gondolataimba mélyedve pergetem vissza az időt, hogy jó lenne, de jó lenne felelni, elmondani, elmesélni a „jövőt” a Tanár úrnak, annak a Tanár úrnak, aki oly szeretettel, lelkesedéssel, türelemmel tanított, és örökre meghatározó lett a könyv, az olvasás, a filmek iránti fogékonyságunk kialakulásában.

 

időgép a múltban

Időgép a múltban – a Vissza a jövőbe c. filmből

Még nem kapcsolom vissza az „időgépemet”,  maradok a múltban és „felelek” a jövőről. 2016. április 24. vasárnap. Arra ébredek, már igencsak „védett korban”, régiségnek számítva, hogy évtizedek óta nem érzett nyugtalanság, izgatottság vesz erőt rajtam. Izgulok. Pontosan ugyanúgy, ahogyan gimis koromban felelés előtt. Pedig „készültem”. Mégis. Nehezen telik a délután. Már 3 órakor a számítógépem előtt ülök, várom a ½ 5-re megbeszélt Skype hívást.

 könyvklub4

 

Ahogy megbeszéltük, jelez a Skype-om. A Skype beszélgetés számunkra már megszokott dolog, a hétköznapi életünkhöz tartozik, de az a formája, ami e pillanatokban velem történik, határtalan örömmel tölt el. Először hallom, látom egy színvonalas, internetes oldalon megismert ismerőseimet, akikkel sok hónappal ezelőtt virtuális barátságot kötöttem. A megismerkedés lázát tetézi az a  nem mindennapi  körülmény is, hogy  egy konferencia-beszélgetés-szerű hívásra  kerül sor. Virtuális ismerőseim Budapesten élnek, személyes baráti kapcsolatban vannak egymással, egyetemi társak voltak, anno. Könyvszerető emberek lévén  baráti-könyvklub összejöveteleket tartanak, felváltva, egymás otthonában. Nemcsak találkoznak, hanem értelmesen, tartalmasan töltik el ezeket a délutánokat. Egy ilyen összejövetelre kaptam virtuális meghívást, én, aki az ország másik végében, egy kicsiny faluban élek, távol a nagyvárosi intellektuális rendezvényektől, rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől.

A Skype kapcsolattal  lépek be hozzájuk, izgatott-zavart örömmel.  Még hetekkel ezelőtt, „levelező” klubtagnak fogadtak be, el is olvastam az általuk ajánlott könyvet (Umberto Eco emlékére gondolták elolvasni világhírű regényét, a Rózsa nevét).  Rövid ismerkedés után az ún. „könyvanya”, aki az elolvasandó könyvet ajánlotta, ismertetőt ad az íróról, az olvasottakról.  Közben is lehet kérdezni, beleszólni, majd utána beszélgetés folyik  az adott műről.  Végezetül  a baráti kör egy másik tagja ajánl egy általa kedvelt, szívesen olvasott könyvet a többieknek, ezzel ő válik „könyvanyává”, akinek a legközelebbi találkozáskor ismertetni kell az adott művet.

 

A rózsa nevéhez

Umberto Eco: A rózsa neve

Az olvasás öröme, az olvasás nyújtotta ismeretek a jövőben is egyik legfontosabb, legértékesebb szabad idős elfoglaltságunk maradt. A technika segítségével olyan távolságokból találunk egymásra, mi, könyvszerető, olvasó  emberek, hogy erről, itt a múltban még álmodni se merünk.

Visszatérek gondolataimból a jelenbe. Régiségnek számítok már, de most valami olyan érzés tölt el, mint amikor a doki (Emmet Brown) kiáltotta : Sikerüüüüült! Sikerült, és sikerül csodálatos emberek között  tartalmasan élni, és eltölteni az időt már őszülő hajjal.

Izzy

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!