Régiségeknek

A Tosca sikere a Szegedi Szabadtéri Játékokon

 

Kép forrása: szegediszabadteri.hu

 

Szem nem maradt szárazon a csillagfényes nézőtéren.

 

Június 30-án mutatták be Puccini Tosca című operáját a szabadtérin, mi a második előadást láttuk július 1-jén. A mi szegedi szabadtérinket Magyarország legnagyobb csillagfényes színpadjaként is szokták nevezni, és arra a napra ez tökéletesen illett is! Az egész napi borult ég kétségessé tette, meg tudjuk-e nézni az előadást, vagy újabb özönvíz zúdul a nyakunkba. De mire este 8 óra lett, a felhők tovaszálltak, és csodás csillagos ég borult fölénk.

Az előadás előtt bevallom, kétségeim voltak  előzetes hírek alapján a modern környezetbe helyezett előadásról -jobban kedvelem a hagyományos, korabeli díszlet- és jelmezbe öltöztetett színpadképet-, de az előítéleteim az előadás előrehaladtával teljesen elmúltak. 

 

Rost Andrea a Tosca címszerepében
Kép forrása: szinház.org

Az előadás rendezője Bocsárdi László, akinek úgy tudom, ez az első operarendezése. Nem szokványos a színpadkép, mintha “elvettek” volna a hatalmas színpad mélységéből, a cselekményt, a játékot “előrehozták”, intimebb lett a játéktér,  mintha kamaradarab lenne a monumentalitás helyett. Minimális, de jól funkcionáló díszlet, egyszerű jelmezek, -Tosca egyetlen kék ruhácskában játssza végig a darabot-, mégis feledhetetlen volt az előadás.

 

Rost Andrea és Kálmándy Mihály
Kép forrása: szinház.org

Köszönhetjük ezt a remek szereplőgárdának: Tosca Rost  Andrea, Cavaradossi László Boldizsár, Scarpia Kálmándy Mihály volt. Rost Andrea itt énekelte először Tosca szerepét (nem is értem miért, ez az ő “névjegye” lehetne), gyönyörű hangja nem meglepetés, de a színészi játéka is lenyűgöző. Megrendítő volt , “szem nem maradt szárazon”. Scarpiával való duettjei feszültséget, drámát sugároztak, Kálmándy Mihály ebben is remek partnere volt. Ilyen szuggesztív Scarpiát ritkán látunk-hallunk, nagy hatású alakítás volt. Cavaradossiként a “mi tenorunkat”, azaz a szegedi színház tagját, László Boldizsárt láthattuk-hallhattuk. Lírai-drámai alakítása igazán nagy sikert aratott, a Kép-ária és a Levél-ária előadásával dübörgő vastapsot kapott a hálás közönségtől. A zenekart Pál Tamás vezényelte rendkívüli empátiával, nem harsogva túl az énekeseket, lélekből játszottak.

 

Rost Andrea és Boldizsár László
Kép forrása: színház.org

Ez az előadás a három főszereplőnek adott kiváló lehetőséget az igazi színjátszásra, a modern operajátszás-éneklés bemutatására, a közönség bevonzására az operaelőadásokra. Az előadás végén a nézőtérről letóduló szipogó, meghatódott közönség elégedetten távozott, igazi élménnyel lehettünk gazdagabbak.

Brigitta

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy 90 éves blogger a hosszú élet titkáról

Ha a lélek jól érzi magát, az kihat a testre is!

 

Rose, Londonban élő bloggerünk,  életmód posztok szerzője, 90 éves. A nyáron meglátogattam Londonban és kifaggattam arról, hogyan él, mi a hosszú és jó életének titka.

A tanácsok, amelyeket” Élvezzük az életet 120 évig” című összegyűjtött írásaidban ajánlsz, megszívlelendők. Örömmel látom, hogy 90 évesen egészséges, vidám és csinos vagy. Hogyan élsz? Milyen tanácsaid vannak az olvasóknak, akik hosszú és jó életre vágynak?

Kezdem az étkezéssel. Keveset eszem. Nem szabad megterhelni a szervezetet. 18 éves korom óta nem eszek húst, így állati zsiradékot sem. Délben eszek sokat, este 6 kor vacsorázok egy pirítóst és vizes-tejes kakaót. Este 9-kor eszek egy kis édességet. Nem szabad lefekvés előtt sokat enni, mert amikor lenyugszol, már lelassul az emésztés. Délben kell sokat enni, amikor mozogsz. Nem jó  egyszerre fogyasztani az édességet a fő ételekkel, hanem csak külön-külön. Ennek oka az, hogy a gyomor más savat termel a föételek emésztésénél és az édességnél, a kétféle sav ne találkozzon, mert megtámadják a gyomrot.   Még egy fontos dolog: este nem iszok teát, mert abban  koffein van, és attól sokáig éber maradnék. Egy -két órával lefekvés előtt, és reggel  gyümölcsöt eszek,  a rendszeres anyagcsere miatt.  Nem szedek semmilyen gyógyszert, csak a szívemre.

Látom, hogy szinte állandó mozgásban vagy. Ez tudatos?

Nem szabad napi 12 órát ülni, mert csak  mozgással lehet az izmok erejét fenntartani. Akkor érzem jól magam, ha mozgásban vagyok. Ha tévét nézek,  és hirdetés van, rögtön felpattanok, kimegyek a konyhába, csinálok ott valamit. A számítógépnél sem ülök huzamosabb ideig. Szeretek tornagyakorlatokat csinálni. (Ahogy a fotelben ül, miközben beszélgetünk, mutatja is, milyen lábemelő, térdhajlító gyakorlatokat lehet végzeni  ülés közben).  Régebben jártam thai-chi foglalkozásokra is. Sokat sétálok, de ha rossz az idő, házon belül lépcsőzők.

Milyen munkával töltötted az életed?

Az az elvem, hogy embernek mindig élveznie kell, amit csinál, és ha nem, változtatni kell rajta, ehhez soha nincs túl késő.  Fiatal koromban titkárnő voltam, azt kellett csinálnom, amit a főnököm diktált. Vágytam valami önálló munkára. Elvégeztem egy tanfolyamot és a szociális szférában kezdtem dolgozni, emberekkel foglalkoztam. Nehéz eseteim voltak. Például olyan lányokon, nőkön segíteni, akiknek nem kívánt terhességük volt. Végül egy házasságközvetítő irodának lettem a vezetője. Ezt nagyon szerettem csinálni, nagyon sikeres is voltam. De aztán jött a komputer és már nem volt szükség a mi szolgáltatásunkra.

 

Hogyan alakult a családi életed?

Két férjet veszítettem el, lányom és unokáim a tengerentúlon élnek, évente néhányszor találkozunk. De nem szabad idős korban sem egyedül maradni, elmagányosodni! Az idős embernek is szüksége van társas életre. Van egy barátom, akivel egy utazás során ismerkedtem meg. Együtt töltjük a hétvégéket, szeretünk együtt főzni, együtt utazgatni. Ő  elfogad olyannak,  amilyen vagyok. -Hogy van az én kicsi barátnőm? – kérdezi, minden nap, amikor felhív telefonon. Azt mondja, hogy színt és  életet viszek a napjaiba.

 

Mivel telnek a napjaid?

Idős korban is nagyon aktiv életet kell élni, sok mindennel kell foglalkozni, hogy a lélek jól érezze  magát, mert  az kihat a testre is. Akinek nem volt korábban, idős korára ki kell fejleszteni néhány hobbit.  Ez nálam az írás és a számítógép használatának megtanulása. Tagja vagyok egy könyvklubnak, és egy író klubnak. Szeretek főzni, hetente egyszer embereket hívok meg vacsorára. Jól esik szépen megteríteni és embereket etetni. Közben beszélgetünk és van egy jó esténk. És persze én is meg vagyok hívva  családokhoz. Barátaimmal szeretünk  kőrömizni is. Azért nincs komoly bajom, mert nagyon elfoglalom magam. Könnyen barátkozom. Persze idős korban az ember sajnos elveszíti a barátait, és meg kell próbálni valahogy pótolni őket.  Vannak szervezetek, amelyek öregekkel foglalkoznak. Bejelentkeztem egy ilyen egyesülethez, és jár ki hozzám egy fiatal önkéntes lány, akivel jól elbeszélgetünk.  

Hogyan tudod megőrizni  a kíváncsiságodat, nyitottságadat?

Mindig valami újba kell belefogni. Most spanyolul tanulok. Rengeteget olvasok, főként este, az ágyban.  Egy hét alatt kiolvasok egy könyvet. Egy barátnőmmel cserélgetjük az olvasnivalókat, és van egy jótékonysági bolt, ahol 1 fontért lehet könyveket „turkálni”. (A szobájában szerte-széjjel, mindenütt könyvek, újságok hevernek). Most olvastam David Lodge Deaf Sentence című könyvét. Annyira hasonló az élete, mint az enyém,  magamra ismertem.

Van hallókészülékem, de színházba, moziba már nem járok, mert azt nem hallom. A televíziót szívesen nézem, főként a jó krimiket, és a híreket, mert nagyon érdekel a politika, amin jól felizgatom magamat. 90 évesen még mindenem működik, az emlékezőtehetségem is jó, csak a nevekkel van bajom. A szemem is jó, kocsit is vezetek. (Tanúsíthatom, autójában utazva együtt kirándultunk  egy gyönyörű parkba).

 

 

Mesélj  a nyugdíjas házról, ahol laksz!

Ebben a házban csak 60 év felettiek vehetnek lakást. A lakás örökölhető. A házat egy házépítő egyesülés hozta létre több évtizeddel ezelőtt. 150 ilyen ház van Anglia szerte.  Ez a szervezet gondoskodik az ingatlan jó színvonalon való fenntartásáról. Szinte mindenki egy nagyobb ingatlanból költözött ide. Nekem a fenntartási költségek a negyedét teszik ki, mint a korábbi otthonomban. A lakást mindenki a saját bútoraival rendezi be és úgy él benne, ahogy jónak látja.  Azért előnyös, mert vészhelyzetben segítséget lehet kérni. A lakás minden helysége el van látva vészjelzővel. A gondnok minden reggel körbetelefonálja a lakókat és megkérdezi, tud-e valamiben segíteni.

Oldja –e a magányt, ha az ember egy ilyen házban lakik?

Feltétlenül. A lakókból bizottság alakult, akik öntevékenyen rendszeres összejöveteleket rendeznek, teapartikat, ahol kártyázunk, megtartjuk a születésnapokat, és az ünnepeket. Ha valaki megbetegszik, segítjük és meglátogatjuk egymást. Van egy szép, nagy társalgó egy konyhával.  Érdekes előadások és közös torna is van. Több lakóval összebarátkoztam, akikkel közös programokat bonyolítunk házon kívül is.

 

Milyen szolgáltatások vannak a házban?

Van egy mosoda, mosó- és szárítógépekkel, hetente egyszer jön egy fodrász, manikűrös, pedikűrös és masszőr. A gondnok különböző ügyintézésekben tud segíteni. Orvos, ápolónő nincs, ezt mindenkinek magának kell megoldania. Csak vészhelyzetben hívnak segítséget. Sajnos vendéglátóipari egység sincs. Az étkezést mindenki úgy bonyolítja, ahogy jónak látja. A ház takarítása, a kert fenntartása központilag történik, (de a lakás nem) természetesen fenntartási költségek ellenében. Teljes biztonságban érezzük itt magunkat, a gondnok is a házban lakik.

 

Hédi lakása színes, élénk, érdekes, mint ő maga. Tele van fényképekkel és élete különböző korszakaiból való apróbb tárgyakkal. A nagy étkezőasztal mindig megterítve, készen a vendégfogadásra és vendéglátásra. Az orvos eltanácsolta a hosszú repülőutaktól, de Budapest közel van.  Remélem hamarosan viszontlátom őt és párját Budapesten.  Temperamentuma, életkedve, energiája mindig felvillanyoz.

 

Cecilia

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mindannyiunk kedvence, Helen Mirren

A színésznő, aki szépen idősödik

Az Angliába bevándorolt, orosz szülőktől született Helen Mirren nagyszerű szerepek egész sorával örvendeztet meg folyamatosan bennünket. Egyik jó filmjét nyomban követi a másik, és szerencsénkre a filmforgalmazók nálunk is bemutatják a mozikban. Így aztán nyomon követhetjük a színésznő “színeváltozásait”, álmélkodhatunk nagyszerű alakításain.

A királynő című film plakátja

A királynő című filmje világsiker volt, a Szabó Magda regényéből készült, Szabó István által rendezett Az ajtó,  úgyszintén.

Szabó István rendezővel, Az ajtó című film berlini bemutatóján

Nemrég  vetítette valamelyik csatorna a Hölgy aranyban című filmjét, amelyben Maria Altmanként próbálja egy fiatal, ambiciózus ügyvéddel visszaszerezni a valaha családjuk birtokában lévő Klimt-festményt. Aki nem látta az sajnálhatja, aki látta, velem együtt örülhetett a remek filmnek és természetesen a főszereplőnek, Helen Mirren művésznőnek.

a Hölgy aranyban című filmben

A kiváló művésznő külsejére annál is inkább rácsodálkozunk mert hiszen ő is “régiség”. Mégsem az idős asszonyt látjuk a különböző fesztiválokon, filmbemutatókon, hanem a dekoratív dívát, aki külsejével elkápráztat, mosolyával hódít, egész megjelenése valódi királynőt idéz.

 

Ha a szépségét próbálom kicsit elemezni, zavarban vagyok, mert semmi olyan praktikát nem látok rajta, amit a hasonló korú, kvalitású pályatársain. Nem varratta fel a ráncait, vállalja a mosolyráncokat, nem visel álarcot a sajátja helyett. Sminkeli magát, de nem ordít róla a festék. A frizurája sem komplikált loknik sorozata, egyszerű és jól áll neki.

 

Az alakja 71 évesen is szinte tökéletes, ha estélyi öltözetben látjuk, csak sóhajtozunk. És mosolyog! Kicsit huncutul, ráncosra mosolyogja magát, derű, báj és önbizalom sugárzik róla. Ilyen vagyok! – mutatja meg magát, nem próbál 40 évesnek látszani. Igen, és mi így szeretjük őt, manírok és hókuszpókuszok nélküli, kiváló tehetségű színművésznőnek, akinek további csodás szerepeket kívánunk, mindannyiunk örömére!

Brigitta

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

70 évesen blogkönyvet írtam

Egy könyv kiadásának története

 

 

Két és fél éve írogatok a Régiségeknek blogba barátnőm jóvoltából, aki a blog adminja.

Egy kedves ismerősöm, Lilla ösztönzésére múlt év novemberében elhatároztam, hogy nyomtatásban kiadom addigi cikkeimet. Főleg az motivált, hogy családomat meglepjem, továbbá nyomot hagyjak érzéseimről, gondolataimról, közös élményeinkről, az életünkről. Könnyebb egy könyvbe belelapozni, mint a neten visszakeresgélni egy-egy írást.

A facebookon sikerült egy korrekt áron dolgozó magánkiadót keresni, a pesti székhelyű MyBookot. Menedzsere, egy Eszter nevű hölgy bizalomgerjesztő hangja, türelmes segítőkészsége meggyőzött, hogy elkezdjem az első lépéseket. Legelőször ki kellett szerkeszteni a blogból a cikkeket, ebben egy fiatal barátom volt segítségemre. Mivel sok illusztrációt tartalmaznak cikkeim, gondoskodni kellett arról, hogy ne kerüljön a könyvbe jogszerűtlen fotó.

Könyvbemutató a Közéleti Kávéházban


A fekete-fehér nyomtatás nagyon olcsó, de a  színes nyomtatás, meg a hozzá használt közepes vastagságú papír /ofszet 100g/ ötszörösére emeli a költségeket. Ezért a formai és méretbeli igényeimet minimalizálni kellett, pl. A5-ös méretet, és puha kötést kértem.  A tömörítéssel oldalakat és ezáltal forintokat lehet spórolni. A borítót magam szerkesztettem a Pixabay ingyenesen letölthető képeiből készített montázs formájában. Akinek jó a rajzkészsége, a borítót is saját alkotással gazdagíthatja.

A 41 cikkből álló anyagot pdf formátumban küldtem a kiadónak. A könyvnek egyik írásom címét adtam: Az időskor felszabadít.  A vidám hangulatú borító jól alátámasztja a cím üzenetét, és egyben blogunk, valamint személyiségem  legfőbb vonását, a pozitív életszemléletet, azt, hogy 50 feletti korunk korlátok helyett a lehetőségek, újdonságok felvonása lehet.

A pdf-ben küldött kézirat kiadóhoz való megérkezése után pár nappal a kiadó megküldte a teljes belívet e-mailben azzal a lehetőséggel, hogy javításokat eszközölhetek. Amint ez megtörtént, egy héten belül megkaptam postán a mintakönyvet, bekötés nélkül, utolsó esetleges hibajavítás céljából. Mint kiderült, részemről és részükről is volt néhány apró hiba, tehát nagyon fontos a mintakönyv tüzetes átolvasása. Ezután a végösszeget át kellett utalnom, mielőtt a megrendelt példányszámot kinyomtatták. Az utalást követő napon e-mailben megkaptam a számlát. Ezt követő 2. héten precízen becsomagolva, sértetlenül futárral érkezett meg címemre könyvem a kért példányszámban. Fantasztikus érzés volt kézbevenni, átlapozni Régiség-életem alkotását.

Könyvbemutató a Közéleti Kávéházban

Felvetődött a terjesztés problematikája. Lilla a kapcsolatai révén hozzásegített könyvbemutatók szervezéséhez. Szinte ez az egyedüli módja a terjesztésnek. A könyvesboltban nem kelendő egy ismeretlen szerző könyve. Az első bemutatóm városom Közéleti Kávéház rendezvényének keretei között zajlott, melyre meghívtam blogunk adminját is, és azt a két személyt, anyát és fiát, akiktől a buzdítást, és a nyomdakész szerkesztést kaptam. Régi ismerőseim szép számmal vettek részt a  meghirdetett eseményen. A sok kedves arc bátorítóan hatott rám, és egy közvetlen hangulatú beszélgetéssé kerekedett az első könyvbemutatóm. Fiókkönyvtárakba is meghívtak, ahol szeretettel fogadtak idegenek is. A blogból többnyire ismerték az írásaimat, mégis sokan vették a könyvemet baráti gesztusból. Mások épp a könyv megjelenése kapcsán szereztek tudomást blogíró tevékenységemről.

Könyvbemutató után, egy olvasóval

A szívből jövő gratulációk olyan szeretetet és megbecsülést sugároztak felém, ami sokkal többet ér, mint az anyagi megtérülés. Az is örömet szerez, hogy rokonaimnak, gyerekkori barátaimnak, a könyvkiadást segítőknek személyes ajándékomat adhatom.

Külföldön élő lányomnak csak nemrég tudtam átadni “művemet”, amikor 70. születésnapomat együtt ünnepeltük. 14 éves unokám lapozta át előbb, és mivel a magyar nyelvben nem perfekt, csupán ennyit szólt az illusztrációk láttán: “Mama, jó életed van!”

Ennél találóbb véleményt egyetlen perfekt kritikus sem mondhatott volna.

A könyv itt megrendelhető.

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A ház apraja-nagyja együtt nézte a tévét

 

Egy kis nosztalgia a hatvanas évekbe

Az 1960-as római olimpiai játékok alkalmából a családunk összespórolt egy Munkácsy tévére valót. A kis szobaantennát állandóan igazgattuk, hogy minél jobb legyen a vétel. Tekintettel arra, hogy a belvárosi, kétemeletes, 8 lakásos bérházában egyedül nekünk volt még csak TV készülékünk, egészen természetes volt akkoriban, hogy az egész ház apraja-nagyja hivatalos volt az olimpiai közvetítésekre csakúgy, mint az esti híradóra, és a tv játékokra. Minden létező székünket bevittük a nagyszobába, de bizony sokszor még így sem volt elég az ülőhely. Most is előttem van a kép: az első sorban a kisszékek, mögötte a normál székek. Gyakran előfordult, hogy némelyik szomszéd otthonról hozta a saját székét.

Megvitattuk közösen a sporteseményeket csakúgy, mint az irodalmi alkotásokat. Mellesleg akkoriban nagyon értékes tv játékok készültek. Néhányan a vendégek közül bizony elég későig maradtak, szüleim  már lefeküdtek volna, de mivel  igazán aranyos, jó vendéglátók voltak, ezt nem mutatták. Történt egyszer, hogy a két nyelvszakos, egyetemen is tanító édesapám hazajött a munkából és próbált néhány szót váltani az édesanyámmal. A velem egykorú (11 évesek voltunk) barátnőm közben a tévét nézte, és a műsorba belefeledkezve lepisszegte apukámat, aki először elcsodálkozott, de utána még ő kért elnézést, és átmentek anyukámmal a másik szobába. Apukám udvarias és szeretetteljes volt – megszokta ezt a diákokkal, de azért utána napokig jót mosolyogtunk a barátnőm kissé erőszakos és nevetséges viselkedésén. Szerintem ő is érezte, hogy túllőtt a célon, mert hasonló incidens soha többé  nem fordult elő. Ez a kis eset bevonult a családi legendáriumunkba – időnként felemlegettük.

Két-három éven belül már a többi családnak is lett saját TV készüléke, így a látogatások elmaradtak, de azért gyakran szaladtunk át egymáshoz, ha kellett valami. Olyan kár, hogy a mostani társasházak szomszédsági kapcsolatai egyáltalán nem ilyenek – sokszor azt sem tudjuk, hogy ki lakik a közvetlen közelünkben. Valószínűleg ebben mi, idősebbek is hibásak vagyunk  – talán nekünk is barátságosabbnak kellene lennünk.

Magdaléna

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy hegedűest és egy zongora emlékkoncert Szegeden

Szöllőssy József  hegedűs és Delley József  zongorista

 

A közelmúltban két rendezvényen vehettem részt, melyeknek ünnepeltjei részesei voltak zenei múltamnak.

Első meghívásom a szegedi Közéleti Kávéházba szólt, Szöllősy József hegedűestjére abból az alkalomból, hogy január 22-én megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet, és a vele járó emlékérmet Budapesten, a Stefánia Palotában. A közéleti esten nemcsak játékával kápráztatta el vendégeit, hanem érdekes életútja meséjével is.

Hogyan jutott el a háborút 1 évesen túlélve, majd 4 évesen kukoricacsutka hegedűjén való non stop játszadozásától a Szegedi Szimfónikus Zenekar koncertmesteri tisztségéig?

Amikor a család megsokallta Józsika éjjel-nappali csutkahegedű-művészetét, a csongrádi zenetanár nagyapa egy új tanítvány reménységét látta meg benne, és megkezdte okítását. Olyan szoros kapcsolat alakult köztük, hogy a nagyapa átköltöztette magához a szorgalmas kisfiút a szomszédjukban lévő házukba.

A későbbiekben Jóska az iskolából hazaérve gyakran Csajkovszkij Barcaroláját játszotta üdvözlésképpen. Ilyenkor a nagyapa büszkén mondogatta a szomszédoknak: “Megjött az unokám!”

Mi is meghallgathattuk ezt a szép darabot, majd édesapja kedvencét, Händel Xerxész c. operájának Largo tételét. Édesanyja legszívesebben Mascagni: Parasztbecsület intermezzoját hallgatta.

A tehetséges Szöllősy József egyenes úton haladt Szeged és az érvényesülés felé. Már 17 évesen a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekarában játszhatott a konzervatórium diákjaként. Ez a helyszín, a Dóm tér, egész életének színtere is lett. Szegedi lányt vett feleségül, Irmát, aki kórustagként jó ismerősöm a mai napig. Hol is lehetett az esküvőjük 1971-ben, ha nem a Dómban (Fogadalmi Templom). Fészekrakásuk a Dóm tér egyik legszebb házának lakásához fűződik. Máig is ott élnek. Aztán folytatódott a sor a Szabadtérin való rendszeres közreműködéssel Irmával együtt, aki a Zenebarát kórusban  énekelhette a szebbnél szebb operákat, míg férje a zenekarban élhette át vele közösen a nyári esték gyönyörű dallamait.

 

Munkásságát 2004-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, 2011-ben a Magyar Kultúra napján Aranygyűrűvel, ugyanebben az évben, nyugdíjazásakor,  a Zenekar szintén aranygyűrűvel ismerte el 40 évi koncertmesteri munkáját.

Nyugdíjasként sem hallgat a hegedűje. Lelkes “Régiségként” rendszeresen közreműködik lánya óvodájában hangszerbemutatás céljából, de az idősek otthonának is gyakori vendége, hogy ünnepi alkalmakkor zenei élménnyel gazdagítsa az idős emberek életét.

 

Szöllősy József hegedül a városvédőknek…

Közzétette: Jóska Paulik – 2017. április 1.

 Szöllőssy József hegedül

 

A másik zenei program sajnos már csak emlékhangverseny lehetett egy kiváló zongoraművész-tanár, Delley József tiszteletére, aki 2006-ban bekövetkezett haláláig a Szegedi Konzervatórium Zongora-, Hárfa- és Orgonaszakának tanszékvezetője volt.  11 éve sajnos már csak égi tanítványai vannak. Özvegye, Piroska, főiskolai tanár és kórusvezető egy csodálatos koncert szervezésével emlékezett meg férje születésének 80. évfordulójáról.

 

A bevezetőben a Tanár úr és egykori kollégája, Bódás Péter előadásában archív felvételről hallgathattuk Bartók kétzongorás szonátája III. tételének elejét, majd távoli szavainak hallgatása közben idézhettük fel szelíd mosolyát, szerény egyéniségét.

Az emlékesten megjelent egykori tanítványok

“Mert semmi sem tudja jobban felvidítani a bánatosokat, elszomorítani az örvendezőket, lecsendesíteni és megfékezni a fennhéjázókat és a gyűlölködőket, mint a muzsika.” – folytatta Luther Márton szavaival az estet a konferáló hölgy, az egykori tanítvány.

 

Ezután átvette a “szót” a zongora. Szép sorjában a legrégebbi növendékektől a legfiatalabbakig szólaltatták meg a bűvös hangszert. Legutolsó tanítványa, György Éva Portugáliából jött haza, hogy tisztelegjen mestere előtt Brahms A-dúr opus Intermezzojával. Lupták Piroska egy bécsi találkozás emlékéül interpretálta Beethoven d-moll szonátáját, amit akkor a Tanár úr is eljátszhatott a bécsi Beethoven múzeumban a nagy zeneszerző fortepianoján. Két fiatal hölgyet úgy mutatott be a konferanszié, mint tanáruk zenei unokáit. Ők kêtzongorás darabot játszottak.

 

Delley Józsefnek élete utolsó éveiben ötször nyílt lehetősége Japánban előadásokat tartani Kodály, Bartók és Liszt Ferenc zongoraműveiről. A fukuokai Kodály Intézetben pedig mesterkurzust tartott japán zongoristáknak. Ugyanitt koncertezett egy Szegeden okított japán növendéke közreműködésével. Bemutatta Kodály: Marosszéki táncok c. darabját is, amellyel most Lucz Ilona, az egykori tanítvány, majd kolléga tisztelgett Mestere emléke előtt.

 

 

Legvégül özvegye vezényletével felcsendült Gounod: Szent Cecília mise Agnus dei tétele a Vaszy kórus előadásában. Delley József zongorakísérője volt évtizedeken át e kórusnak, melynek én is tagja voltam. A Filharmónia számtalanszor felkérte Őt oratóriumok zongora- és orgonakíséretére. Hosszú a sora gazdag zenei életének, és a zeneművészetben betöltött szerepének.

Megható és méltó megemlékezés volt ez a koncert egy nagyságról, aki még sokaknak adhatta volna át tudását és zeneimádatát.

Annaróza

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy- és kétszemélyes színdarabok, filmcsemegék – Programajánló

Für Anikó, Fullajtár Andrea, Tordai Teri, Horváth Lili kiváló alakításai a szinpadon.

Nőből is megárt a nagymama – Kép forrása: cornandsoda.com   Fehér Dániel Soma felvétele

Nem tudnám megmondani, miért, mostanában szinte kizárólag egyszereplős színdarabokat láttam, „nehezeket” és könnyebbeket egyaránt. Az alábbi ajánlóban is főleg ilyen színdarabokról lesz szó, de egy-két nagyon jó filmet is megemlítek.

A Katona József Színházban évek óta fut a Csendet akarok, Csalog Zsolt szociográfiai dráma-monológja, Fullajtár Andrea nagyszerű előadásában. Még végző főiskolásként aratta első, kirobbanó sikerét ezzel a monodrámával, amelyet 2010-ben felújított a színház, és a diadalsorozat azóta is tart.  A darab egy hajléktalan asszony monológja. Megmutatja, hogy a tönkrement külső mögött van valaki, akin segíteni lehetne, kellene, érdemes lenne. Nagy élmény ez a színházi este, összeráz és felemel.

forrás: Katona József Színház honlapja, Dömölky Dániel felvétele

Szintén a Katona József Színház Sufnijában láttam a romániai iró, Dan Lungu: Egy komcsi nyanya vagyok! című, magyarul is olvasható kisregényének a monodráma változatát, a magyar színpadon ritkábban látható romániai magyar színésznő, Csoma Judit előadásában. A darabon sírva vigad az idősebb korú néző. Látjuk és halljuk, hogyan lavírozott a szocializmus kisembere a hiánygazdaságban, hogyan használta ki a kiskapukat – és hogyan kínlódott, szegényedett el a rendszerváltás után, aki nem tudott megkapaszkodni. Azt hiszem, fiatalabbaknak is tanulságos megnézni ezt a – felületesen szemlélve mulatságos – darabot.

Forrás: Katona József Színház honlapja, Dömölky Dániel felvétele

A kortárs román film és színház elkötelezett híve azóta vagyok, amióta láttam Christian Mungiu: 4 hónap, 3 hét, 2 nap című nagyhatású filmjét. Sok gondolkoznivalót ad a mindennapi életről, a szocializmusbeli morális dilemmákról. Talán kölcsönzőben még elérhető, érdemes megnézni.

forrás: www.litera.hu

 Könnyen elérhető viszont a nemrég bemutatott, csodálatos Ártatlanok c. francia-lengyel film, amit nemrég láttam, és azóta is a hatása alatt vagyok. Nemcsak a témája, a cselekménye, hanem az operatőri munka is rendkívüli. A képek úgy vannak megkomponálva, mint egy-egy festmény.

forrás: est.hu

Évek óta műsoron van Für Anikó: Kitalált világ c. koncertje, elsősorban az Örkény Színházban, sőt elérhető CD-n is. Az „élő” változat azonban utolérhetetlen, az elektronika meg sem közelíti. Für Anikónak remek hangja van, a Hrutka-Bereményi sanzonokon kívül egyetlen dalt énekel franciául, egy Edith Piaf csemegét.

forrás: jegy.hu

Az egy-két szereplős előadások kicsi színpadot követelnek: nem csoda, hogy Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama c. „fejlődésregénye” színpadi változatát a Bethlen Téri Színházban adja elő Tordai Teri és színésznő lánya, Horváth Lili, a darabban is anya és lánya. A darab a nagymamává válásnak, a nagymamaság elfogadásának a folyamatát tárgyalja kedves, humoros epizódok bemutatásával. Hiszen ugye hihetetlen 50-60 éves korunkban nagymamává, a társadalom szemében öregasszonnyá változni? Miközben belül éppen olyanok vagyunk, mint tegnap, egyáltalán nem érezzük magunkat öregnek…  Tordai Teri fantasztikus tornamutatványai nyíltszíni tapsot kaptak, Horváth Lili pedig 3 szerepben brillírozott.

Lujza

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nappal dolgozott, éjjel festett

Az égiektől kapott tehetséget gyümölcsöztetni kell.

 

Korábbi pályázatunk egyik helyezettjétől, Izsák Ildikótól kaptuk ezt az írást. Ahogy neki magának, barátnőjének is volt egy titkos álma…  

Szeretném bemutatni Izsák Éva barátnőmet, aki férjével és felnőtt fiával egy kis községben él Révkomárom mellett,  Izsán (Szlovákia). Adminisztratív munkakörben dolgozik a Révkomáromi Városi Hivatalban már hosszú idő óta. És az álmait nem adta fel…!

 

Az izsai kiállítás megnyitóján


Nem volt rajzolós, festegetős kislány, inkább a zene vonzotta, de később az is kiesett az életéből. Titkos álma valahol élt benne… festeni szeretne. Élete párja sejtette ezt, így 2015 karácsonyán festőkészlettel lepte meg őt. Akkor indult el mindaz, ami mára teljessé teszi életét. Festeni kezdett. Autodidakta módon indult, minden előképzettség nélkül.

 

Először üvegfestéssel, majd akrillal kísérletezett, de rájött, az olajfestés az ő világa. Éjjelente festett, mert nappal dolgozott, aztán családanyaként állt helyt. Képzőművészeti albumokat tanulmányozott, szinte minden szabad percét a festészet kötötte le.

 

Első olajfestményei még kicsit bizonytalan ecsetkezelésről, színválasztásról tanúskodnak, de mindez már a múlté. Azóta számos internetes képzőművészeti fórum tagja, és szülőfalujában, Izsán, egy sikeres kiállításon is bemutatta munkáit.

Már újabb kiállításra készül, április 30-án Hetényen, egy szintén felvidéki község rendkívül népszerű galériájában mutatkozhat be. Alkotásai a természet szeretetéről szólnak, mára már letisztult ecsetkezeléssel, varázslatos színekkel és harmóniával.

 

Festő barátnőmmel

Méltán mondhatja el ő is, hogy az álmokat nem szabad feladni, s az Égiektől kapott tehetséget gyümölcsöztetni kell. És soha nincs késő elkezdeni azt… Ez az ő üzenete.

Izsák Ildikó

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Könyveit rongyosra olvassák az idősek

Az idős asszony álmai valóra váltak

 

Péntek Zsófia 76 éves vagyok, lassan (ahogy falunkban  mondták „kéthetes öregasszony”  77!) leszek.  Életemből az első (legfogékonyabb) 35 évet szülőfalumban éltem, a további 41-et egy iparváros kertes negyedében. Ami a legmesszebb állt érdeklődésemtől, számviteli és gazdasági vonalon dolgoztam, és szereztem különböző képesítéseket. Onnan is mentem nyugdíjba, és végre volt szabad időm, elkezdhettem megvalósítani régóta szunnyadó terveimet, az írást és néprajzi kutatás publikálását.

    Egy apró dunántúli falucskában, középparaszti családban születtem, és nevelődtem a II. világháború keserves éveiben, mire iskolába kerültem, már írtam és olvastam az édesapám jóvoltából. Ő egy rendkívüli  képességekkel és tudással, rendelkező, de testi hibás parasztember volt, családi helyzete arra kényszerítette, hogy nehéz fizikai munkát végezzen egész életében. Rákosi érában kuláksorsra jutottunk, annak minden testi és lelki kínjaival együtt, ami áttételesen édesapám halálát is okozta. Bár általánosban végig kitűnő tanuló voltam, de egyrészt mert kulákok voltunk, és a gazdaságunkban a  munkámat sem tudta  özvegy anyám nélkülözni.

    Egészen 1959-ig – a termelőszövetkezetek megalakulásáig – saját gazdaságunkban dolgoztam „szó szerint” látástól vakulásig. Odahaza állatgondozást, fejést, háztartást, a mezőn szántás-vetést, betakarítást,- nem csak kipróbáltam – hanem napi ismétléssel  végeztem. Mikor megalakult a szövetkezet ugyanazt a munkát végeztem, csak a tsz-ben munkaegységért, és még azon az őszön beiratkoztam a gimnázium levelező tagozatára. Az első két év pokoli nehéz volt, nappal nehéz fizikai munka, este eljárni (sokszor nem is tudtam) órára, 25 km-re. Néha még pénz sem volt az utazásra. Később bekerültem a tsz könyvelésébe, kevésbé volt kimerítő, és 1963-ban sikeresen érettségiztem, de főiskolára, vagy egyetemre csak a mezőgazdaságira kaptam volna segítséget.

   Amikorra megoldottam volna a tovább tanulást, anyám olyan súlyosan megbetegedett nem hagyhattam egyedül (testvérem nem élt már). Maradt minden a régiben az álom álom maradt, dolgoztam és alávetettem magam a  falu íratlan törvényeinek.

  Mivel ekkor már elmúltam húsz éves, „öreglánynak” tekintettek, (nem voltam csúnya, de nem akartam elköteleződni), eddig jó ürügy volt a tanulás. No de mikor végeztem, össztüzet zúdított rám a család, a rokonság, de ilyen kis faluban más is jogosnak érezte, hogy számon kérje tőlem, mit akarok miért nem megyek férjhez. Ha véletlen elszóltam magam milyen terveket dédelgetek, szemembe nevettek, hogy nem vagyok normális.

Szülőházam egykori képe

  Csendben maradtam, hallgattam, majd megadtam magam és úgy lett ahogy akarták. Igen, ha most átgondolom hihetetlenül hangzik, de a hatvanas években egy világ háta mögötti faluban ha érettségivel is, huszonévesen „gyáva falusi kislány” voltam., aki nem merte vállalni, hogy kiálljon terveiért és maga alakítsa az életét.

   De még ekkor is lett volna egy kompromisszumos megoldás, hogy ahhoz megyek akivel szerettük egymást, és ő tudta és támogatta is merész terveimet. Ám ez nem felelt meg anyámnak és a családnak. A hajdani nagy gazdaság maradékát nem hagyhattam ott, úgy kellett férjhez menni, hogy a szülői házban anyámmal maradjak házasság után is.

   Én ötven évvel ezelőtt meg is tettem, napjainkban már én még magam sem hiszem el milyen naiv és befolyásolható, irányítható voltam. Elkezdtem egy életet, amit úgy éltem le (és élem ma is) hogy lelki és szellemi téren  tűz és víz voltunk. Soha nem volt lelki társam, akivel megoszthattam gondjaimat. Két gyermekünk született, és csak egyszer álltam a sarkamra, hogy városra költözzünk, a továbbtanulásuk érdekében. Szerencsére jó képességűek lettek, mindegyik diplomát szerzett, és két szép unokám is van.

  Dolgoztam, ápoltam édesanyám, rengeteg feljegyzést (néprajzi, helytörténeti stb.) és naplót írtam, a lelkem mélyén sose adtam fel, hogy  egyszer összegezem és megírom a feljegyzetteket.   A küzdelem közepette elteltek az évtizedek, elérkezett a nyugdíjas kor is. Gyermekeim kirepültek, férjemnek is sok betegsége műtétje volt, anyám teljesen magatehetetlen ápolásra szoruló lett. De azért akkor már mégis maradt szabad „vegyértékem”.

    Elkezdtem jegyzeteimet feldolgozni, irodalmi honismereti és meseíró pályázatokra küldtem el írásaimat. (Először még írógéppel, majd megismerkedtem a számítógép használatával is. Azóta azon dolgozom). Szerencsére elég sok országos és megyei megmérettetésen szerepeltem sikeresen, országos díjakat és elismerést kaptam. Ezek a visszajelzések adták a bátorságot,  hogy saját kötet megjelentetésében is gondolkodjam, hogy a sok jegyzetem  feldolgozásával, az összegyűjtött, megőrzött történetek, novella, vagy vers formában napvilágot lássanak. Azért még nem mertem a saját írásaimat közzé tenni kötetben, hanem családunkban a XIX. század végén élt és alkotott Németh Gyula parasztköltő  (férjem dédapja) életét mutattam be. Az újságokban megjelent és a család hagyatékában, de levéltárban és könyvtárak archívumaiban fellelhető írásait gyűjtöttem össze. Válogattam verseiből, prózájából és bemutattam életét és korát. kötetbe szerkesztettem :  »Valamikor régen”  címmel 2006 -ban megjelentettem. A kis könyvecske sikere úgy a környezetemben, mint a  költő szülőföldjén nagy sikert aratott. Hát ez bátorított fel, hogy a saját írásaimmal is a nyilvánosság elé lépjek, főleg a szülőfalumban még élő, vagy már elfeledett hagyományok közzé tételével, amiben felhasználhattam sok-sok történelmi és néprajzi jegyzetemet.

Vid község temploma

   Első kötetem: Igaz mesék  címmel 2009-ben jelent meg amit a szülőfalumban Viden óriási érdeklődéssel, szeretettel fogadták úgy a lakosság, mint a község vezetése, már ott akkor kértek, dolgozzam fel a sajnos egyre inkább elnéptelenedő falu történetét. Óriási örömmel, lelkesedéssel fogtam a megvalósításhoz. Sok levéltári anyag átböngészése, elszármazottaktól jegyzetelni, vagy fényképeket, dokumentumokat felderíteni beszerezni a monográfiához. Sokszor 100 éves fényképeket és iratokat kellett olvashatóvá retusáltatni, hogy bemutatható legyen a község élete a századok során. Ez annál is nehezebb volt mert nem volt szakirányú diplomám, a szükséges szakértelmet naponta olvasott könyvek /és internet/ segítségével kellett megszerezni.

   Végül sok álmatlan szorgalmas éjszaka  kemény munkájának eredményeként megszületett legkedvesebb „könyv – gyermekem”: FALUMESÉK  Vid község története. Hihetetlenül jó érzés volt kézbe venni a kötetet ami 264 oldalon megörökítette, amit én az írásos dokumentum és szájhagyomány alapján lejegyeztem. A kötet a szülőföld szeretetét elmélyítő élményt nyújtott az olvasóimnak, ahogy a visszajelzések  sokasága jelezte részemre. Több mint  60 oldal színes és fekete fehér  fényképet és okirat fotokópiáját is megtalálhatjuk a könyv mellékletében.  Azt hiszem nem mellékes tény, hogy ezt  az anyagot egy alig 150-200 lakosú kis falu eseményeiből, történelméből  kellett összegyűjteni. Ajánlását a polgármester (aki szintén a falu szülötte) írta, igazi lokálpatriótaként.

 

Dedikálás könyvbemutatón

   A könyv bemutatójára 2010 szeptemberében került sor, amit az önkormányzat rendezett, de én kutattam fel az elszármazottak címeit, és küldtem el száznál jóval több meghívót részükre. A meghívottak döntő többsége el is jött az ünnepi alkalomra. Egy hihetetlenül szép napot töltöttünk együtt, Olyan vidiek is találkoztak egymással, egykori játszópajtásaikkal, akik  félszázada sem jártak szülőfalujukban, az ország távoli vidékén élnek. Hát az a szombat délután minden képzeletet felülmúlt, nem csak én és családom, de minden résztvevő (visszajelzésekből tudom) számára élethosszig kísérő szép emlék lett. Ez a munka. és a fogadtatása szinte megfiatalított, annyi energiát adott az a sok visszajelzés és kérdés, hogy lesz-e, és mikor folytatás.

   Pedig a magánéletem sohasem, így ebben az időben sem volt kiegyensúlyozott, harmonikus.  Édesanyám elhunyt, gyermekeim messze kerültek.  A férjem sosem volt partner, (rendesen dolgozott, de szabad idejét soha nem velem töltötte, a  hétköznapi gondok megoldásában sosem vett részt)  és ebben az időben már fizikailag is sok segítségre szorult. Már öt éve, hogy lebénult,  teljes ápolásra szorul.

   Mindeközben azért elkészült mese trilógiám harmadik kötete: „Életmesék, sorsforgácsok”  címmel, ami 2012-ben került nyomdába. Ez a kötetem szintén kedvező fogadtatásban részesült, és egyre szélesebb körből kerültek ki olvasóim. De legnagyobb örömmel az tölt el, hogy sokfelé hívnak találkozókra, főképp, hogy idős otthonokban többszörösen visszatérő meghívott vendég vagyok. Egyik, ha nem a legnagyobb sikeremnek tartom, hogy nagyon sok otthonba az egész megyében ismételten visszahívnak, szeretettel várnak. A nekik ajándékozott könyveimet pedig, szó szerint „rongyosra” olvassák.

    2015 őszén megjelent legújabb írásomban az édesapámnak tragikus életét megörökítő, és általánosan pedig a megalázott, kizsákmányolt parasztság életét a szemtanú hitelességével igyekszem bemutatni. Ennek a kötetemnek a címe: Parasztsors. A bemutatott élethelyzetek, tragédiák az 1945 – 1960 – as évek parasztságának valós mindennapjait dokumentálják.  A kötet utolsó fejezete a kor nehézségeinek, történéseinek versbe tömörített lenyomatát mutatják be.

   Jelenleg a hetvenhetedik évem taposom, négy saját és egy szerkesztett kötet az életem termése, de munka, alkotás nélkül nem bírok élni, létezni. Ha anyagi és egészségi állapotom megengedi, szeretnék még verseimből egy kötetre valót kiválogatni és közreadni. Hát itt tartok 2017 telén, azt nem mondhatom, hogy élvezem az életet, de az írás állandó pezsgést és örömöt jelent az életemben, nem marad időm a sikertelenségen, csalódáson, betegségeken töprengeni.

   Kívánom, akinek megadatott megöregedni, ne a gondokon siránkozzon, hanem értelmes és érdekes tevékenységgel tegye ELVISELHETŐVÉ az életet, saját maga és embertársai részére!

N. Péntek Zsófia

 

Az írás a  Régiségeknek blog 

’Tevékeny, élvezhető időskor’

pályázatának  díjazottja lett.

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Életemen végigvonul a zene

Visszaemlékezés egy friss zenei élmény kapcsán.

Onczay Csaba előadóestje Szegeden

 

Legyen a zene mindenkié! Ez volt Kodály Zoltán kívánsága, aminek létjogosultságát nehéz lenne vitatni, hiszen a zene, annak minden megnyilvánulása, így a könnyűzene is, lelki táplálék, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Hallgatása közben elszabadul a fantázia ismeretlen tájakra, vagy azonosul a bánattal, örömmel, ami épp a lelkünkben él. Elfojtott könnyek potyoghatnak egy elvesztett kedves személy emlékére a zene katarzisaként.

 

Az én életemen gyerekkorom óta végigvonul a zene valamilyen formában. Kezdve attól, hogy anyukám ének- és hegedűtanár nagynénje hegedűt adott a kezembe, folytatva zongoratanulásommal, (amit jobban kedveltem), közben iskolai, zenedei zenekarban való részvételemmel, majd énekkari tevékenységemmel. Nem voltam tehetség, inkább szorgalmas, mégis nagy ajándéka az életemnek a zene iránti affinitás, a harmóniák élvezete, ami sok nehézségen átsegített, és a mai napig plusz tartalmat ad napjaimnak. Épp mostanában kaptam meghívást egy régi ismerős előadóestjére. Onczay Csaba Kossuth- és Lisz-tdíjas, Érdemes Művész, (sok más kitüntetés mellett), nemzetközileg is elismert csellóvirtuóz bensőséges, lírai interpretációjú, rövid lélegzetvételű számai hangzottak el, némelyik Vígh Andrea hárfaművésszel duóban. Érdeklődésemet fokozta, hogy Csabával egy zenekarban játszottunk az általános iskolában, azóta személyesen nem láttam, de mindig hallottam sikereiről. Az én zenekari próbálkozásomat enyhe túlzás hangszeres játéknak minősíteni, ezt az alábbi képen önkritikus háttérben maradásom is jól illusztrálja.

Iskolai zenekar

 

Az esten előadott slágerdarabok, mint pl.: Bach: Arioso, Massenet: Meditation, vagy Kodály Szólószonátájának 2. tétele hallgatása közben elmerengtem a régmúlt ifjúságon, hiszen közben 70 évesek lettünk. Ez mit sem változtat a szépségre, a művészi értékekre is nyitott fiatal lelkünkön. Néhányan megjelentek ezen az esten a régi osztálytársak közül is, mintha egy titkos társaság részesei lettünk volna.  Az előadóművész, de a megszámlálhatatlan magyar zenésztársadalom is mindig lenyűgözött virtuozitásával mint rajongó, lelkes amatőrt.

 

Iskolai kórus

 

Hosszú énekkari éveim alatt olyan kiváló muzsikusok „keze alatt” dolgozhattam, mint a Zenebarát kórust alapító Vaszy Viktor szegedi színházigazgató, Pál Tamás karnagy, későbbi zeneigazgató, a japán vendégkarmester, Kobajashi Ken Ichiro, aki a hazánkban rendezett karmesterverseny győztese volt. Kivételes élmény volt a szegedi Dómban az ő vezényletével énekelni Verdi Requiemjét. Olyan híres hangok voltak oratóriumkórusunk szólistái, mint Gregor József, Karikó Teréz, Tokodi Ilona, Altorjay Tamás, Réti Csaba, Vajda Julianna, Szonda Éva, hogy csak a szegedieket említsem. Tokodi Ilona és Vajda Julianna, későbbi operaénekesek,  dr Mihálka György, szeretett Gyuri bácsink szakszervezeti kórusában velem együtt énekelték a rövidebb madrigálokat, dalokat, Kodály és Bartók műveit. Innen indultak a hírnév felé.

A talentummal való találkozásaim során is megtapasztalhattam, hogy az igazi nagyságok szerények, alázatosak úgy a zene, mint embertársaik szolgálatában.

 

Kórusbeli ténykedésem során közel kerültem az oratóriumirodalom olyan nagyjainak műveihez, mint Bach, Beethoven, Haydn, Händel, Dvorzsák, Verdi, Kodály. A Szegedi Szabadtéri Játékokon pedig az operák gyöngyszemeinek kóristája lehettem. Mindeközben olyan közösségben élhettem fiatal éveimet, melynek tagjai “egy húron pendültek”, némelyikükkel ma is ápolom a barátságot.

Ezen az archív felvételen Verdi Requiemjét Vaszy Viktor vezényli és a mi kórusunk énekel.

Kodály Zoltán fenti kívánságát ő maga indokolja nagyon szemléletesen: 

“Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!