Régiségeknek

Így birkóznak a hőséggel egy vályogfalú házban

A növények locsolással, a kutya fürdetéssel vészeli át a meleget.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok a falumbéliek jó részéhez hasonlóan,  hogy  vastag, vályogfalú házban élek. Egyetlen tennivaló a kánikulában behúzódni a hűs(ebb) falak közé,  figyelve ennek tartósságára az ajtók, ablakok csukva tartásával, redőnyöket, függönyöket is bevetve.

Miután otthonülő típus vagyok, nem okoz gondot a „bezártság érzése”. A legfontosabb intézni valókat, kerti teendőket,  délelőtt 9 – 10 óráig letudom.  Ha strand program is kerül terveimbe, (reggel 8-tól  ) délelőtt 10 – 1/2 11 –kor legkésőbb, irány a hazaút.  A nap többi részét a házban töltöm.  Este 7 – 8 órakor  „merészkedek” ki a kertbe, locsolni és kicsit levegőzni. Az egyetlen klímaberendezésünk a jó öreg ventilátor, készenlétben várja a dologidejét. Még nem kellett bekapcsolnom, de ha még sokáig tart ez a forróság, bizony a vályogfal is átmelegedik és akkor szükség lesz rá.

Öltözködésben egy szál, lenge, kényelmes, nem  műszálas strandruha a trendi most nálam, itthon. A reggeli ténykedések után, és napközben  annyi színtiszta vizet ( vagy ásványvizet, esetleg citromlével – igazival ) iszom, amennyit kívánok. Semmiképpen nem számolom és méregetem a médiában elhangzó  „ennyi-meg annyi liter folyadék kell”  mennyiséget, mert  meggyőződésem, hogy  a mennyiség testre, súlyra, magasságra eltérő minden embernél, és bízom  szerveztem igényében, annyit iszom, amennyit kívánok, amikor szomjas vagyok. Ez csak és akkor érvényes, ha vizet iszunk. Ha más, bármi törpi-szörpi üdítő ital vegyül az ivókészletünkbe, akkor borul az előbbi elv, mert, hogy a vízen kívül más nem (igazán) oltja szomjat, inkább fokozza azt, ami szerintem nem egészséges. De mindenki annyit viritykol (iszik),  amennyit jónak gondol. A legjobb szomjoltó, nekem ez jön be leginkább, a lédús gyümölcs, vagy akár 1-2-3 paradicsom magában.

Amiről  a média nem igazán beszél, az  a sóveszteség. Aki dolgozik, jön-megy  ebben a forróságban, izzad is rendesen, és izzadással nemcsak folyadékot veszítünk, és nemcsak azt kell pótolni, hanem a sóveszteséget is. Tévedés ne essék, nem kell hazaérve belemarkolni a sótartóba, de figyelni  kell  a sóveszteségre is. Nem baj, sőt jó, ha ilyenkor a főtt kukoricát, paradicsomot, vajas kenyeret  enyhén besózzuk, vagy  ha az ételeinket „ízesen” készítjük.  A nehéz, több órás fizikai munka után az ivóvízbe lehet tenni csipet sót,  tudomásom szerint szokták is edzések, mérkőzések után a sportolókat (ha rövid időn belül nem jut(hat)nak ételhez) ilyen enyhén sós vízzel itatni (már ahol figyelnek erre ).

 

Miután  viszonylag jól vettük  a startot a házikónk jóvoltából, és a nap legmelegebb szakában izzadás mentesen házon belül tartózkodunk,  a főétkezéseink a szokásosak maradtak: szezonálisan  zöldségek, köretek hússal. Kifejezetten fontosnak tartom akármilyen leves elkészítését, evését, mert ez is egyfajta folyadék bevitelt jelent (az év minden szakában) .

Régen locsolással is védekeztek  házanként  a hőség ellen. Mára nem látom, tapasztalom  környezetemben. Ennek oka valószínű az, amiért én sem locsolom  a járdámat, és a ház körül sem, mert  vezetékes víz jön  a kinti csapból is, ahol pedig fúrt kút van, ott is árammal működő motor húzza fel  a vizet, és  bizony  nem olcsó mulatság lenne naponta ezzel locsolni a járdát, akár többször is.

Udvarom fái, bokrai, virágai vízigényesek, de tűrték a nagy meleget. Nap, mint nap locsoltam őket, nem sajnáltam tőlük a vizet. Szépen, zöld levelekkel, egészségesen vészelték át a sok napig tartó afrikai hőhullámot.  A locsolásukkal nem spóroltam, mert ha kiszáradnak, véglegesen elveszítem őket, vagy ha csak legyengülnek, elerőtlenednek, pillanat alatt elkapja őket betegség, valami gombás, vagy férges-kukacos nyavalya.  Miután meglehetősen nagy az udvarom, sajnos a füvet nem locsoltam,  arra már tényleg ingem-gatyám  rámenne. Kicsit  kiégett, de talán ősszel  összeszedi magát.

 

A “birtokunk” biztonsági őre, Kormos kutyaúrfi , pihegve ugyan, de hősiesen állta a kánikulai viszontagságokat, a délutánt leginkább a lakásban való pihenéssel töltve, vagy csak velem kijőve pár szem paradicsom szedése erejéig, amit hasalva, nyelvlógatva szemlélt a mályvabokor előtt. Azért nála is elérkezett az  a pillanat, amikor  kis fekete bundája már érezhetően átmelegedett fülétől-farkáig. Ilyenkor jött a “hűtőfürdő” kiskádjában, amit szó nélkül tűrt, sőt  szemmel láthatólag felélénkült tőle, jól esett neki. Persze a fürdés után, nem átallotta hangsúlyozottan ránk pislogva “törölgetni” a bundáját  a fűben, mert annak száraznak kell lennie.

 

Kis családom még bírja az égiek által ontott hőséget,  de azért várjuk már ennek  az égető melegségnek a csökkenését mi is.

Izzy

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mi a jó házasság titka?

Idős bloggerek vallomásai

Három idős blogger elmondja, nekik hogyan sikerült, vagy nem sikerült, a házasságuk

 

Legyen türelmünk kivárni az igazit!

 

Mindenképp érettebb korban, minimum 24-25 évesen válasszunk életre szóló társat ! Úgy gondolom, hogy ekkor már képesek vagyunk arra, hogy az első fellángolás után, a fizikai vonzalom mellett felfedezzük a másik emberi értékeit, amelyek fontosak számunkra, és amelyekre családot lehet építeni. Minden embernek más az értékrendje, de leendő társunkkal egyezzen a véleményünk világnézeti dolgokban, a humánumról,  toleranciáról, a munkához való hozzáállásról, a természetszeretetről, és a legfontosabbról, a gyerekvállalásról. Szerintem fontos még az azonos  intelligenciaszint, a humorérzék, a nagyjából hasonló érdeklődés, műveltség. Ez egyben azt is jelenti, hogy legyen türelmünk kivárni azt az embert, aki mellett hosszú távon el tudjuk képzelni az életet.

Hogyan alakult ez az én esetemben? Férjemet 33 évesen ismertem meg, talán „túléretten”, de elég határozott elképzelésekkel. Ő 38 évesen túl volt egy sikertelen házasságon. Mindketten hosszú egyedüllét után találkoztunk. A „meglátni és megszeretni” már az első beszélgetésnél azt jelentette, mintha mindig ismertük volna egymást. Én úgy éreztem, hogy végre „hazaértem.” Ezután 3 hónap együttjárás, majd összeköltözés elég volt arra, hogy igent mondjunk a kapcsolatunkra. Összeházasodtunk, és ő mindenben partner volt számomra. Valósággal kinyíltam mellette. Nagyon fontos tehát, hogy társunk az önbizalmunkat segítse, és ne letörje.

9 hónap múlva megszületett várva várt kislányunk. Férjem mindenben a támaszom volt. Mindig ott segített, ahol éppen kellett. Például ő fürdette először a babánkat, mert már volt gyakorlata.  Ugyanis neki már volt egy kamasz fia, aki akkor velünk élt. Jó pedagógiai érzékkel kezelte a középiskolás fiú, és féltestvére kapcsolatát. Soha nem volt feszültség ebben a kis patchwork családban, én is igyekeztem, hogy az újonnan kapott nevelt fiam jól érezze magát.

A bevásárlást, amíg pici volt a gyerek, mindig apa végezte, de nem volt rest olykor takarítani sem. Az egészséges munkamegosztás is feltétele a jó házasságnak. Elég korán elkezdtünk utazgatni, előbb belföldön, majd két év múlva külföldre is merészkedtünk. Mindig biztonságban éreztük magunkat mellette, soha nem stresszelt, és ezt a nyugalmat mi is átvettük. Mindketten nagyon jó utitársnak bizonyultak. Amellett, hogy szinte mindenhova együtt mentünk, volt egy kis magánszféránk is. Ő nagyon szeretett horgászni, én pedig énekkarba jártam. Tehát nagyon fontos, hogy mindkét félnek lehessen egy kis, jó értelemben vett szabadsága. Ez csak erősíti a kapcsolatot.

Nem tudom, mit mondhatnék még a házasságomról, hiszen 28 éve elvesztettem a Társamat. De a vele töltött 8 és fél év, a kislányom és nevelt fiam erőt adott a folytatáshoz. Ők is példát kaptak arra, hogy milyen egy jó házasság.

Annaróza

 

Addig legyünk csak együtt, amíg még szép és jó a házasságunk!

 

Ha valami nem működik, ne erőltessük! Semmi sem tart örökké, egyszer minden elromlik, megfárad, javítani lehet, de már soha nem lesz a régi. Vallom én, életem harmadik felvonásában. Egy életben lehetünk kétszer is (de talán többször) boldogok.

44 évi házasság után váltam el. Nem mondom, hogy nem voltak szép és jó dolgok életünkben, de egyszer azt vettem észre, hogy én csak egy kellék vagyok a lakásban, mint egy tárgy. Elvégeztem a dolgom, mostam, főztem, takarítottam, bevásároltam, elintéztem, szerveztem, jöttem-mentem, tehát látszólag minden rendben volt otthon. De én nem éreztem magam jól. Nem elégített ki egy jó könyv, nem örültem egy újonnan vásárolt szép ruhának, az unokám társasága sem pótolta azt, amire én vágytam.

Szép szóra és hosszú beszélgetésekre vágytam, nemcsak arról, hogy mit fogunk vacsorázni. Vágytam családi, baráti társaságra, ahol nem az evés-ivás van csak napirenden. Utáltam, hogy mindig én voltam a háziasszony és soha nem élveztem a  buli egyetlen pillanatát sem. Nem szerettem az álszent nagyképűséget. Kifele azt mutatni, hogy minden szép és jó, dicsekedni, hogy nálunk milyen rendben van minden.

Kedvességre vágytam, apró ajándékokra és odafigyelésre. Szerettem volna, ha a kiemelt ünnepeket együtt töltjük romantikusan, és ne a barátok legyenek mindig a középpontban. Szerettem volna reggel arra ébredni, hogy az asztalon van a reggeli a friss péksüteménnyel, és nem arra, hogy a párom már megint barátokkal együtt élvezi az életet. Szerettem volna egy köszönömöt hallani, ha elvittem az autót a gumishoz, vagy éppen azt elérni, hogy ne nekem kelljen tankolni az autóba. Szerettem volna érezni a frissen borotvált arc és a friss tisztálkodás illatát, melyet csak ritkán érezhettem, mert az nem nekem járt, hanem a barátoknak.

Sok mindenre vágytam, melyeknek többször hangot is adtam. Mivel nem változott semmi, egy pszichológus tanácsai segítettek ennek véget vetni. Hagytam, hogy ő is boldog legyen, azt csinálja, amit akar, elengedtem a kezét, hadd járja azt az utat, amit szeretne. Ennek egyetlen feltétele az volt, hogy én is azt csináljam, amit én akarok. Én toleráns voltam, ő meg sem próbálta.

Házasságunk válással végződött.

Vica

A jó házasság titka: akarni kell!

   Fordulópont az életünkben a házasságra, a közös életre lépés döntésének pillanata. Megváltozik életünk menetrendje. Felelősek leszünk együtt, egymásért, a fészekrakás gondjaival, mikéntjével.  A családtervezésben/alapításban a döntéseket kettőnknek kell meghozni. Szülők, rokonok, kívülállók (barátok, barátnők) véleményét, javaslatait meg lehet ugyan hallgatni, de a tapasztalatom az, hogy ahányan vannak, annyifélét is mondanak, remélhetőleg jószándékkal, de mi ketten fogjuk együtt leélni az életünket, nem ők, velünk.  Magunkban kell eldönteni, mit akarunk, majd a párunkkal meghozni a döntést kettőnk és leendő családunk érdekében. Más ember, más életkörülményei alapján adott tanácsai a legtöbbször nem igazán passzolnak a mi életünkre, és ahhoz a célhoz, amit mi akarunk elérni.

 Magánszféra egy emberpár kapcsolatában. Bensőséges, intim dolgaink csakis ránk tartoznak, nem „közérdekű” téma, még baráti körben sem. Bizalom kérdése, hogy nem „adjuk ki” egymást intim dolgainkban, nem tartozik senki másra rajtunk kívül.  Mindkettőnknek megvolt a magunk kis otthoni magánterülete (gyűjteményeink, naplók, stb.), amit tiszteletben tartottunk,  csakis engedéllyel nyúltunk a másik dolgaihoz. Egymás leveleit sosem bontottuk fel, nem olvastunk bele a másik levelezésébe, SMS-eibe, csak ha kérte, vagy az engedélyével.

 Társasági élet:  Férjemmel együtt, közös barátainkkal jártunk moziba, színházba, bálakba. Az önmegvalósításunk nem a  külön-külön baráti körök látogatása során alakult ki. Nem volt külön társasági életünk (barátnős, haveri).  Nem mindig mentünk kézenfogva együtt,   a közös ismeretségi körben,  vagy kettesben éreztük magunkat a legjobban.

 Transzformátornak” lenni :  Képesnek lenni (rossz) hangulat, kétségbeesés, feszültségek átalakítására, levezetésére, az otthoni kiegyensúlyozott, biztonságos, harmónikus lét megteremtésére.  Lehangolt percekben, kétségbeesett órákban kell annyi erőt gyűjteni, hogy segítő kezet nyújtsunk egymásnak (akár félretéve a személyes sértettségünket) a „gödörből”  való kimászásra,  egy kedves gesztussal, vagy hosszabb távon lelkierőt adva a tovább lépésre, vádaskodások nélkül.

  Akarni kell! A jó házasság, párkapcsolat titka, hogy akarni kell  jóban-rosszban megöregedni, míg ásó-kapa-nagyharang el nem választ. Sok-sok ezer és egy dolog történik közös életünk során, örömben, bánatban, kétségek között, a körülmények adta válságos helyzetekben. Ne engedjük, hogy ezek végleges törést okozzanak párkapcsolatunkban! A mi életünkben is számtalan olyan dolog történt a sok évtized alatt, ami ok lehetett volna a válásra, a szakításra. Ok mindig akad.  Mi együtt akartunk maradni, együtt is maradtunk 36 és fél  éven át, férjem haláláig.

Izzy

 

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Születésnapi élményfutam a Hungaroringen, versenyautóban

Fiamnak születésnapjára, szeretettel!

Elérkezett a szülinap, amelyen a versenyautós torta mellé megkapta a versenypályára való jelentkezési nyomtatványt.

Hogyan tegyem emlékezetessé az ünnepnapokat a családtagjaim számára? – merült fel, és merül fel bennem a kérdés, minden egyes alkalommal, mióta elhagytam  a szülői házat és saját „fészket” raktunk férjemmel. Valamilyen ajándékkal természetesen, hiszen ez korunk világának szokásjoga. Ajándékaink milyenségét az ünnepelt(ek) számára szerzett örömteli meglepetés határozta meg, amelyeket az átadásig teljesen titokban tartottunk az ajándékozandó(k) előtt. A legfontosabb, amit szem előtt tartottunk, a meglepetés, és az ünnep hangulatának megteremtése volt. Évek, évtizedek jöttek-mentek életünk során és ma már elmondhatom, hogy családi ünnepeink nagyon kedvesek, hangulatosak voltak, mai napig bennünk élnek, és a mai napig visszük tovább változatlanul az „íratlan” házi szabályainkat (nem vásárolunk előre együtt az ünnepelttel, pénzt nem adunk ajándékba, titoktartás kötelező, hogy meglepi legyen). A családi „ kupaktanács” természetesen súg-búg  napokon, heteken keresztül a „delikvens” háta mögött. Ami mára kicsit nehezebb, mert nagyobbik fiam kirepült a fészekből és tőlem távolabb él párjával, ezért többnyire telefonon keresztül suttogunk, és úgy kell időzítenünk, hogy az „illetékes” ne legyen közelben.

 

Ez különösen vonatkozik kisebbik fiamra, akiről írtam már, itt:  http://regisegeknek.cafeblog.hu/2016/05/27/a-negyvenedik-ev-a-fogyis-fiammal/,  negyvenedik évét taposva. A 40. születésnapjához közeledvén gyakoribbá váltak mobilbeszélgetéseink nagyfiamékkal, amely halkhangra fogva azzal kezdődött,  ha  menyem hívott: – „ Ugye nincs a közelben az ünnepelt, és jól becsuktad az ajtót? „ Ugyanis, amikor kisebbik fiamról esik szó, a hallása megsokszorozódik és a vastag falakon keresztül is képes „venni az  adást”. Menyem inspirációja, hogy valami autós meglepi kellene, indította el a „lavinát”, a megvalósulásig.  Fiam autók iránti rajongása köztudott.  Húsz éve nézi a Knight Rider filmeket, meg nem unná, albuma van a kivágott képekből, sok a rajza a „beszélő” Kitt autóról, és papírból „gyártott” autóinak sokasága áll a polcain.   Évtizede, hogy nincs az a Forma 1 – es futam, amit meg ne nézne, és a ferraris- sapkája, amelyet a Hungaroringen vásárolt egy időmérő boxutcai látogatáson, minden utazás, kirándulás alkalmával a fején leend. Az ötletet ötlet követte, mert nagyfiam az interneten talált rá egy olyan lehetőségre a Hungaroring ajánlatából, amire mindnyájan  örömmel bólintottunk rá.

 

A Hungaroringen lehetőség van élményfutamokon részt venni, előzetes bejelentkezés, elfogadás, időpont egyeztetés után. Alig bírtam magamban tartani a titkot, és alig vártam, hogy az  örömöt  láthassam fiam szemében. Elérkezett a szülinap, amelyen a versenyautós torta mellé megkapta a versenypályára való jelentkezési nyomtatványt. Az igazi hungaroringes versenypályán, versenyautóban, autóversenyző-sofőrrel részvételének időpontja későbbre esett ugyan, mint a születésnap, de ez nem is volt baj, kellett is, hogy kicsit lelkiekben felkészüljön rá. A nagy napon, nem is tudom, hogy mi, vagy a „futamon” résztvevő volt az izgatottabb. Mindannyian, kellőképpen. A regisztráció, az irányítóterem bemutatása,  a tűzálló sapka és  a bukósisak felvétele,  a boxutcai várakozás a sorra kerülésre – nagyjából elterelték  figyelmünket.  A futam idején menyemmel próbáltunk fényképeket készíteni, és be kellett látnunk, mire kattintottunk addigra tovább is suhant  a megörökítésre szánt autó. Végülis a rengeteg kattintás eredményeképpen két fotót sikerült készítenem a „száguldó” autóról.  Nagyszerű élményekkel teli, nagyon kellemes délutánt töltöttünk el együtt, azzal az érzéssel, hogy ezt az élményt, „ajándékot” soha nem fogja elfelejteni ez a 40. évét  betöltött emberke, ahogyan mi sem.

Izzy

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Tavaszi zsongás a kiskertben

Hová lettek a parittyavégre való verebek?

„ Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.

„ Tavasz” – felelt a Nap

„ Megjött?” – kérdezte Vén Rigó

„ Meg ám” – felelt a Nap

                                             (Szabó Lőrinc : Tavasz)

 

Meg ám, itt van bizony, „legeltetem” szemem birtokomon, miközben mélyet szívok a friss tavaszi levegőből, élvezem a nap langyos melegét, gyönyörködöm az előbújó ibolyák színpompás, lila ruhácskáiban, hallgatom a rigó füttyentését, madárkák vidám csiripelését. Öreg csontjaim, fiatalos lelkem bizsergetően fogadják az újjászülető természetet.

 

 Mégis, mintha  valami nem lenne rendjén. Hmmm … Nézelődőm szerteszét udvaromban. Valami hiányzik. Valami még hiányzik… Hát persze, téved szemem pillantása a japánbirs bokrára. Nincsenek. Nem jöttek. Pedig fakad a bokor. Egy szál se, annyi sincs. Ilyen még nem történt. Lehet idén mégiscsak virágba borul a japánbirsem? Fel tudja  ölteni azt a gyönyörű rózsaszín ruháját? Nem merem végiggondolni. Túl szép is lenne. Vajon hova tűntek? Hova tűntek azok a százával e bokron üldögélő és a bokor rügyeit utolsó falatig bekebelező, madárijesztőt fülsiketítő csiviteléssel kinevető,  semmibevevő, szürke kis egyedek?

Azok a parittyavégre valók? Merthogy hányszor gondoltam én már, hogy biz’a parittyát készítek… Persze sosem került rá a sor, amiután persze szegény bokor egy fia rügy és bimbó nélkül hajtotta zöld leveleit egész idényben. Nem tudom a választ pontosan, de valószínű a fagyos téli napok megtizedelték őket. A napokban azért már 2-3 megjelent fajtájából. Azóta is előfordul, néhányuk ott csücsül az ágakon, de szó nincs sokaságról, hangos csivitelésről. Rügyfalatozásról annál inkább. Nem is „zaklatom” őket madárijesztővel, bár számukra inkább viccesnek minősülő valami, mint zaklatás egy általam, seprűnyélből készített elrettentőnek szánt bábu. Szóval, tényleg itt a tavasz. Megjelentek ők is.  A latinul passer domesticus névre hallgató,   általunk ismertebb nevén:  a veréb.

A „soha nem csinálok többé veteményest” őszi felkiáltásom a bizsergető tavasz érkezésével elszállt, mint a füst. Mert nem bírtam ki. Nem bírtam ki, hogy  a boltban a kis kicsomagolású zöldborsónak ellenálljak. Pont ennyi, ez a nekem való adag, ott állt a polcon. Hátat fordítottam neki, hogy ne is lássam. Tébláboltam háttal a csomagnak, mígnem egy hirtelen fordulattal felkaptam és kosárba tettem.  Otthon meg a jól felásott, melegedő földbe  dugtam. Így a „sose lesz veteményesem” „csak ezt a kis zöldborsót elvetem„ ténykedésemmel kezdtem megcáfolni. Fiamék nagy derültségére, „de ugye krumplid nem lesz?” –kérdéssel megspékelve. Mert már arról is beszámoltam nekik,  sőt, meg is mutattam, hogy bizony 26 bokorra való abból is a földben leend. Zöldhagymát idén folyamatosan, „konténeresen” tervezem, ahogyan a facebookon biztatnak.

Mindenesetre  a tavaszi zsongás elárasztott testestől-lelkestől. Kapirgálok továbbra is a magam módján laikusan, naivan.

Izzy

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Fordulópont az életemben: a netről vásárolok

Kis falumban a nagyik is webáruházból rendelnek.

Hallottam már régen a neten való vásárlási lehetőségekről, rá is kattintottam egyik-másik webáruház oldalára, de meglehetősen hamarosan „kifordultam” onnan.  Az okok  ugyanazok voltak, amelyeket már számtalanszor hallottam másoktól is: „Dehogyis rakom fel azt az egyszem bankkártyámat az internetre, nehogy már eltűnjön róla az a csekélyke, ami rajta van, kell az nekem is”,  vagy „én jobban szeretem, ha személyesen nézem, tapogatom a megvásárolandó árut„  meg : „én szeretek  boltba járni, emberek közt lenni, ismerőssel találkozni„. És még sorolhatnám  az érveket, amik valójában nálam is csak kifogások voltak.

Mígnem a falumban egy ismerőssel találkozván, szó szót követve  mutatta  a lábán lévő cipellőt, mondván, hogy a neten vásárolta. Megnézném azt a fényképet – ha készült volna – hogy milyen arcot vágtam. Ámultam-bámultam-riadtan-meglepetten: „Te mersz a neten cipőt vásárolni?  És jó is méretben? „  A világ legtermészetesebb hangján, csilingelő nevetéssel válaszolt ismerősöm : „Persze, mindenkinek én veszem a cipőt  a családban, az unokáknak, a fiamnak, anyukámnak,  a netről, és mind jó volt eddig„.  Liza  velem egykorú, nem egy netezős valaki és csakúgy lazán, könnyedén cipőt vásárol a netről????!!!  Hmm. Ez már szöget ütött a fejembe, habár még mindig nem szántam  el magam a netes (be)vásárlásra.

 

Teltek, múltak a hetek, tavaszból nyárba, majd őszre fordult az idő, amikor is már jó ideje komoly gondokkal küzdöttem. A jó öreg hűtőszekrényem úgy gondolta elég volt a szolgálatából. A falinaptár már kora téli hónapot mutatott. Ott motoszkált bennem, hogy hűtőt kellene vásárolnom, de …de.. be kellene utaznom a nagyvárosba, el kellene csoszognom egy áruházba, ki kellene választani szinte percek alatt  az óriási választékból, ami nekem megfelelne, no és a szállítás (meg a költsége) ide, a kis falumba. Töprengtem a megoldáson: hogyan bonyolítsam le ezen vásárlást, amikoris  nagyfiamék biztatására,  minden aggályt és kétséget kisöpörve régiség lelkemből és tudatomból, elkezdtem  egy netes webáruházban keresgélni. Kiválasztottam a nekem megfelelő és nekem tetsző hűtőszekrényt.  Fiam jóvoltából paypal fizetéssel megrendeltük. Napokon belül futárral meg is érkezett épségben az új, szemet gyönyörködtető hűtőszekrényem – és még be is hozták a házba. Fordulópont volt az életemben!

A  szükség aztán rávitt egyéb netes vásárlásokra is, mert karácsony  közeledvén kicsúsztam az időből,  vagy éppen nem akartam „becsúszkálni” a közelemben lévő nagyvárosok valamelyikébe. Jó nagy levegőt véve a világhálón szörföltem  egy  könyvesbolt irányába, hogy fiam oly áhított könyvét a fa alá rakhassam. Elbíbelődtem, hogy akkor hova, mit is kell írnom, hova, mire kell  kattintanom,  hogy valóságosan   a kezembe legyen az a könyv.  Sőt,  már némi alapismerettel,  elmerészkedtem egy DVD-s webshopba is. Miután mindkét rendelésem simán, épségben megérkezett, utánvét fizetéssel, (még szóba sem jöhetett nálam a PayPal) megelégedéssel konstatáltam magamban, hogy ez nem is oly ördöngösség.

 

Mint utólag kiderült, gáztűzhelytől kezdve, sok minden más vásárlásában is megelőztek a falubeliek. Példájukat követve én sem talpalok már feleslegesen sokféle árucikkért, amire szükségem van, hanem körülnézek a webáruházakban. Annyira „belelkesedtem” ezen sikeres üzletmeneteken, hogy már egyéb  apróságot, meglepit, ruhaféleséget is, csak -katt-ide, katt-oda, – a webáruházakban  böngészve  teszem a  kosárba. És mennyi utánajárástól, fáradtságtól kímélem meg magam, nem beszélve az időről !!

Izzy

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kései barátkozás a fakanállal

Most már élvezettel  tölt el a sütés-főzés.  

foz2

Sosem voltam és nem is akartam konyhatündér lenni. Mindig is a lehető legkevesebb időt töltöttem  a konyhában, a „kötelező” vasárnapi ebéden kívül nem főzőcskéztem. A kor is szerencsésen találkozott eme fakanál-elleneségemmel, mert anyukám se tűrte, hogy a konyhában lábatlankodjak, amit nem kellett kétszer mondania……nem is zavartam meg főzőcskézésben (ma már nagyon bánom). Egyszóval én igazából elég  régiségként vetődtem  a konyhába sütni-főzni.

 

soska

sóskamártás tojással

Persze némi húsleveses, pörköltes, rántott husis, palacsintás  alapismereteim azért voltak. Így hát belevágtam a hétköznapi ebédek készítésébe. Igazából lelkesen, és teljes bedobással készen álltam  fakanállal  a kezemben. Főztjeim többnyire a hagyományos, magyaros ételek, de nem zárkózom el teljesen az eddig számomra ismeretlen fűszerektől, alapanyagoktól, receptektől sem. A ma már bőséges kínálat a külhoni alapanyagokból, a sokezer féle, egzotikusnak tűnő ételek receptjei engem se hagynak hidegen. Nem utasítom el ezeket sem teljesen, alkalmanként készítem is.  Szívesen megkóstolom, eszem más népek ételeit egyszer-egyszer, a mindennapjainkra azért marad  rendszerint  a tarhonyaleves és társai, a paprikáskrumplitól a palacsintáig, a főzelékek sorával. 

 

ananászos csirkemell

ananászos csirkemell

Valahol azt olvastam, hogy a magyar háziasszonyok igencsak kreatívan ötvözik a magyar ízeket más népek ételének receptjéből vett ötlettel. Igyekszem közéjük tartozni. Summa summárum, kenyerem javát eszegetve szívesen tanultam bele, és fogom kezemben a fakanalat, hogy  a mindennapi főtt betevőt elkészítsem, lehetőleg természetes alapanyagokból. Azt sem mondanám, hogy nem időigényes és nem fárasztó a dolog olykor-olykor, de tudom mit eszünk, miből készül, hogyan készül, és nem utolsósorban az időközi számvetéseket nézve, bizony jóval kevesebbe kerül egy komplett ebéd (leves, főétel, köret, saláta vagy befőtt)  még mindig, ha magam főzöm. Az sem hátrány, hogy általában van maradék is, amit vagy vacsorára, vagy másnap eszünk meg. Ha nem, akkor lefagyasztom, ami mindig jól jön egy nyűgösebb, morcosabb napomon. 

 

csirkeporkolt-fagyasztva-1

csirkepörkölt fagyasztva

Most már élvezettel  tölt el a sütés-főzés.  Mennyi igazság van ebben a mondásban: “az vagy, amit megeszel”. Amióta főzőcskézek, igencsak elkerülnek a bacik-vírusok. Ha 3 évente egyszer meg is találnak,  2-3 nap alatt könnyebben átvészeljük. Én nagyon hiszek ebben, és a magyar konyhában: a leveseiben (tele van zöldséggel, és naponta esszük) és a  főzelékeiben. Valahol olvastam, hogy kb. 15-20 dkg zöldség- gyümölcsöt kell fogyasztani étkezésenként,  és azt is, hogy minden nap, minden “színűt” kell(ene) fogyasztani. Nem tudományosan, de odafigyelve betartom ezeket, a magyar konyha nagyon alkalmas erre az egyszerű, tartalmas  és gyors készítésű  ételeivel.

elso-kenyerem-2016-aug-20

Az első kenyerem

Mivel egy kicsi faluban lakom, 40-60 km-re a nagyvárosoktól, meg kellett tanulnom, hogy “nagyban” vásároljak, és akkor, amikor van, ha még akciós is, akkor meg pláne, hogy majd  ha leesik a hó, jeges az út, ne kelljen cipekedve csúszkálni. Rájöttem, hogy így ez nagyon is praktikus, mert a tartalékokból bármikor, bármit készíthetek ebédre, vacsorára, és átlagosan messze alacsonyabb áron (kb.250 Ft/fő/nap) mint egy menü. Ebbe az árba minden belefér, mert van, ami 60 Ft/fő/nap-ból kijön, a másik 340 Ft/fő/nap – ez havi, évi szinten kiegyenlítődik. A lefagyasztott zöldség, és gyümölcs nagy része  saját termelésű.

 

foz

Élvezem ezt a fajta gazdálkodást, és biztonságban érzem  magam, hogy van tartalék és helyem is van az elhelyezésére. Érdemes megtanulni jól főzni is.  Jobb későn, mint soha!

                                                                                                                                   A fényképek saját felvételek.

Izzy

 

 

 

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Miért jó közös blogot írni?

Egy közösség részének lenni jó!

 

baratsag

 

Az úgy kezdődött hat évvel ezelőtt, hogy indítottam egy blogot. Így hangzott  a 2010. május 27-én kelt, első poszt:

Küzdök az elnevezéssel. Minek is nevezzem azokat, akikhez szólni szeretnék, illetve akik közé magamat is sorolom. Idősek? Öregek? Ezüst korúak? Őszikék? 60+? Valahogy egyik sem tetszik. Kitaláltam egy nevet. Mondjuk hívjuk magunkat régiségeknek. Hogy tetszik ??? Olyan megmosolyogtató, ugye? Ha igen, akkor pont jó, mert azt szeretném, ha nem keseregnénk, hanem mosolyognánk magunkon. Ha nem szégyelnénk a korunkat, hanem elfogadnánk, sőt akár örülhetnénk is neki. Találjuk ki, hogy mi is a jó benne (mert a rosszat ugye nem kell kitalálni). És találjuk ki, hogy hogyan lehet élvezni, széppé tenni, – ha még előtte vagyunk – megtervezni. Érezzük jól magunkat együtt – más korosztályokat nem kizárva – mert hát nekünk mégiscsak megvannak a magunk élet helyzetei, gondjai és örömei. Erről szeretnék írni és erről szeretném mások gondolatait is olvasni.”

Azóta hat év telt el, 14-re bővült a blogban író régiségek száma. Úgy gyarapodtunk mint egy kis-gömböc. Mindig újabb barátok, rokonok, majd olvasók csatlakoztak hozzánk szerzőként, és mindannyian megtapasztalták az írás és a közösségi lét nagyszerűségét.  Összesen mintegy 800 posztot írtunk eddig és a facebook csoportunknak több, mint 3900 kedvelője van.

Az ország különböző részeiben lakó bloggerek  évente legalább egyszer találkozunk (két külföldön élő bloggertársunk sajnos nem tud ezeken az összejöveteleken résztvenni). Legutóbb idén ősszel találkoztunk, ahol többek között azt is megünnepeltük, hogy idén áprilisban a hónap közösségi blogja lettünk a Cafeblog bloggereinek szavazatai alapján.  Az a baráti érzés, ami a találkozásokon mindenkit hatalmába kerített, azt jelezte, hogy a blog az íráson kívül egy közösséget, a valahová tartozás, a közös siker érzését is nyújtja számunkra.

Számomra a blog egy éltető közösséget, napi feladatot, sikerélményt, kihívást jelent. Egy helyet, ahol írásaim megjelenhetnek, ahol kíváncsiak a gondolataimra. Ablak a világra, ahol “régiségként” is alkothatok valami hasznosat, ahol „kvázi” munkatársi közösségben lehetek szeretett emberek között.

Cecilia

blogtali-2016

Blogtali 2016

 

A bloggerkedés pozitív élményeket ad

Vica vagyok és szerencsés, hogy a Régiségeknek  blogger közösségnek tagja lehetek.

Nem gondoltam volna, hogy egy Fecebook oldal  rendszeres látogatása oda vezet, hogy egyszer tagja leszek egy szuper csapatnak. Én, mint az egyik kakukktojás, nem régi ismeretség, nem iskolatárs, nem egy baráti társaságból kerültem a közösségbe, hanem csak úgy a messzeségből és földrajzilag messziről.

Szeretünk a régi időkre visszaemlékezni, nosztalgiázni, retró dolgokat feleleveníteni és közben kíváncsivá tenni másokat. Ez a kíváncsiság hozott össze engem is, a jó humorú, barátságos társasággal. Ez egy jó kis csapat. Jó dolog minden nap leülni a géphez és az éteren keresztül érezni, hogy vannak jó barátaim. Igen barátságok is kialakultak a közel két év alatt, melyet a blogger találkozó alkalmával ápolunk és személyessé teszünk. A találkozás újra és újra közelebb hoz egymáshoz bennünket.

Így volt ez évben is, amikor Budapesten a kíváncsiságom kielégítésére megtekintettük egy érdekes, nem mindennapi helyet, ahová álmomban sem gondoltam, hogy eljutok. Az ősz folyamán két blogger barátnőm több száz kilométert utazott gyönyörű hegyvidéki lakókörnyezetembe, hogy együtt barangoljunk pár napig a mesés északkeleti hegyekben. Még fel sem dolgoztuk az együtt töltött élményeket, de már meghívást is kaptam újabb élmények begyűjtésére. A napfény városába lettem invitálva, melynek szívesen fogok eleget tenni.

Hogy mit ad nekem a mindennapi bloggerkedés, időnként az írogatás? Hát mindent, ami az élet showjához kell. Vicceset, szomorút, édeset, savanyút, búfelejtőt, világra ablakot nyitó ismeretet, ami boldoggá tesz. Javítja az életminőségemet, pozitív élményeket ad, és arra sarkal, hogy gondolkodjak újabb és újabb élmények megírásán. Ez karban tartja az agyamat, a memóriámat.

Közösséget formálunk, kedélyesek vagyunk, mi  nők,  anyák, és nagymamák, akik derűsen néznek előre, de visszafelé is.

Vica

 

Az írással feledésbe merült kreativitásomat vadásztam elő

Két éve írogatok a blogba, és ez elkerülhetetlenné tette, hogy megtanuljam az internet csínját-bínját. Tanulási folyamatom most és mindörökké tart.  Az írással, mely szenvedélyemmé vált, rég feledésbe merült kreativitásomat vadásztam elő.  Örömöt szerez az önkifejezésnek ez a formája. Minden téma felvetődése, gondolataim megfogalmazása, majd megosztása szellemi izgalmat okoz, egyben önismerethez vezet, mivel újra élem, sőt átértékelem, idősebb, tapasztaltabb énem rostáján átengedem a velem történteket.

Boldog vagyok, amikor gyerekkori ismerősöktől, barátoktól visszajelzést, kommentet kapok a közös emlékek felidézésekor, sőt ők is hozzáteszik a saját érzéseiket, mosolyogtató kalandjaikat. A blog által mintegy naplószerűen rögzíthetem életem fontos mozzanatait, családommal kapcsolatos örömeimet, fájdalmaimat. Ezzel emléket állíthatok őseimnek, eltávozott szeretteimnek.

Mint egyedül élő Régiségnek nagyon fontos az a véleménycsere, társalgás a legkülönbözőbb témákban, amit blogunk mozgalmas élete ad napi szinten az éteren keresztül. Bloggertársaim kivétel nélkül jóindulatú, intelligens emberek, akiknek humort sem nélkülöző pozitív életszemlélete, nyitottsága, humanitása példát mutat. Írásaikon keresztül betekinthetek az én városi életformámtól eltérő létezésekbe, régi falusi dolgos, küzdelmes életekbe, másoktól új recepteket, háztartási praktikákat kapok.

Végül, de nem utolsósorban virtuális ismeretségből igaz barátokat szereztem, akik sokszor nagyobb érdeklődést, bíztatást, támogatást adnak blogbeli munkámban, mint családom tagjai.

Köszönet mindenért!

Annaróza

Blogtali 2014

Blogtali 2014

 

Mintha egy nagy család lennénk

Internetezem. Elég sokat. Jórészt a közösségi oldalamon, ismerőseim által megosztott posztokat nézegetem. Így akadtam rá egy blogra, amely felkeltette érdeklődésemet. Habozás nélkül rákattintottam, elolvastam, és miután tetszett is, lájkoltam.  Szokásomtól eltérően egy-két mondattal kommenteltem is. Ártatlan, hétköznapi, befőzéssel kapcsolatos hozzászólásom volt. Szerintem. Nem így gondolta az oldal szerkesztőnője. Kérésére a kommentből írás lett. Az első blogírást követte a többi. Az oldalon való jelenlétem és írásaim következménye lett a közelebbi ismeretség kialakulása a már régebben itt munkálkodó  bloggerekkel. Az okos, kulturált, nyugodt légkör, az egy hullámhosszon való sok beszélgetés során  barátsággá fejlődött ismeretségünk. Bár a barátság egy ideig csak virtuális barátság volt, mégis annyira valószerűnek tűnt  a „hiteles” profilképeink, fényképeink, őszinte chateléseink révén, mintha ténylegesen ezer éve ismertük volna egymást. Egy olyan közösségbe csöppentem, amire éppen akkor, és ott olyan szükségem volt, mint egy falat kenyérre. Az őszinte megnyilvánulás, egymás iránti  tisztelet, megbecsülés,  bizalom jellemezte és jellemzik ma is ezt a kis közösséget.

Mindezeket  megerősítette az első személyes találkozás, a blog szokásos évi összejövetelén, amelyre egy pesti, belvárosi hangulatos étteremben került sor. Bárki ismeretlen meg nem mondta volna, hogy mi, ott, és akkor, néhányan, életünkben először találkoztunk egymással. Úgy beszélgettünk, csevegtünk,  mintha egy nagy család lennénk. Ezt követő héten, egy hegyvidéken élő bloggertársunk a lakhelyére invitált bennünket hosszú   hétvégére. Néhányan, túrakedvelők eleget is tettünk ezen meghívásnak.  Az együtt töltött napok  felejthetetlen emlékeim közé tartozik. „Régiség” lévén (koromat tekintve) megtapasztaltam egyet és mást, tudom, ritkaság számban található olyan kis közösség, amely ennyire „egy húron pendül”, amely tagjai ennyire tudnak örülni egymás sikerének, segítik, biztatják egymást.  A véletlen sodort közéjük, amikor éppen a legnagyobb szükségem volt egy ilyen elfogadó-befogadó, munkájukat, egymást tisztelő, becsülő közösségre. Célom, feladatom, munkatársaim, új barátaim lettek, akik tisztelnek, becsülnek magamért, munkámért. 

  Izzy

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Családi kirándulás Sárospatakon

sarospataki-var-bejarata

 

A napok óta oly kitartó esőfelhők is eloszlottak kirándulásra lelkes készülődésünk láttán, ugyanis indulásunk  reggelét mosolygó napsütés köszöntötte. Őszi, családi kirándulással egybekötött blogtalálkozó  úticélja Sárospatak és környéke, bloggertársunk   lakóhelye.

 Magyarország délkeleti városából pár órás autókázással értük el az általunk eddig még nem látogatott történelmi városkát. Szálláshelyünk kiválasztása nem okozott sok fejtörést. Az interneten foglaltuk le  a számunkra  megfelelő 3 szobás, földszintes, jól felszerelt , kényelmes , igazi  falusi tornácos házat . Mint kiderült,   Végardó területe hétvégi otthonunk, amely terület 1968-ban lett Sárospatak városrésze . Egy nagyonis élő, nyüzsgő város falusias csendjében nyugovóra térni, nagyfiam álmai megvalósulását jelentette .    Itt a közelben található  a folyamatosan megújuló , szépülő gyógyfürdő  is, ami  nemcsak a mi régiségek (mármint nyugdíjas) csontjainknak nyújt enyhülést, gyógyhatást, hanem fiatalabb családtagjaink is csobbanhatnak a bébi-tan-élmény ,-és úszómedencékben. Hűvösebb évszakban az időszakosan fedett medencében.

vegardo_furdo

 

A másnapi  napsütésben tett belvárosi  séta  alkalmával igazi lüktető-városi atmoszféra vett körül bennünket. A  főutcáról letérve  egy kedves kis parkban találtuk magunkat. Ahol parkban lábunkat pihentetvén  szedegettük elő a már majd feledésbe merült sárospataki ismereteinket.  Egymást  kisegítve frissítettük fel, hogy az elsők között volt a  város az iskola alapításban , itt tanított    Comenius, kora haladó gondolkodású pedagógusa ,  akinek nevét ma is őrzi az itt működő Tanítóképző Főiskolai kar.  Itt robbant ki a Wesselényi – összeesküvés …. mikoris fiam térített vissza bennünket a jelenbe, azzal a kérdéssel, hogy:-  „ Tudjátok-e, hogy nap, mint nap a szemünk előtt van a sárospataki  vár? „ – Nem várta meg ráncokba borult  homlokunk mögötti töprengésünk eredményét. Elővette,  és mutatta, hogy az ötszáz forintos papírpénzünk hátoldalán éppen ez a vár van.

otszaz-forintos-papirpenz

Utunkat a vár felé folytattuk. No jó, bevallom  , eddigre előkerült az okos telefon is. Számunkra új ismeret volt, hogy hajdan a Dobó család birtoka volt a vár, itt volt Balassi Bálint esküvője Dobó Krisztinával, amely frigyet azonban peres eljárás után érvénytelennek nyilvánítottak. Ezt követő évszázadban a Lorántffy család birtokolta a várat, és Lorántffy Zsuzsanna hozományaként  I. Rákóczi Györggyel kötött házassága révén  került a Rákóczi birtokba. A már generációk óta Rákóczi birtokban levő sárospataki várban  töltötte kisgyermek éveit   II. Rákóczi Ferenc.  A mai  várban látható II. Rákóczi Ferenc száműzetésében faragott karosszékének másolata.

var

A történelmi szemlélődést követő napon a  városból autóval indulva ugyan, majd gyalogosan jártuk a szemet gyönyörködtető Malomkő tanösvény piros  jelzéssel ellátott  turistaútját  a Megyer –hegyi Tengerszemhez.  Ami tengerszem  nem természetes  tengerszem.  A valamikori  bányaterület  az idők  folyamán csapadékkal telítődött, és alakult ki a ma látható tó, azaz a tengerszem .

 Ez volt kirándulásunk utolsó, tervezett célpontja  Sárospatak látnivalóiból . Szép emlékekkel, feltöltődve indultunk hazafelé.

 

Izzy

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Idényzáró számvetés a kiskertemben

Felszedtem már a szép, egészséges krumplit.

kosárban krumpli

Veteményeskertem  5.rész

Vége van a nyárnak, és bár  hűvösebb szelek is fújdogálnak, kicsiny veteményeskertemben még akad tennivaló. A paradicsom, a sóska, a petrezselyemzöldje még szedésre kínálja magát.

A krumplit felszedtem már, oly meseszerű megjegyzésekkel, mint „szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! ”. Habár szegény  ültetvény nem tehet róla, hogy idén, ami kártevő csak elérhette, az el is érte. Megszenvedte  a magáét, én meg kiizzadtam a lelkem is, míg ártalmatlanná nem tettem a bokrok levelein, szárain, föld alatt táborozó, szaporodó, önkényesen vendégeskedő, hívatlan betolakodókat. Rágták, fúrták, faragták (volna tövig, végpusztulásra ítélve) szegény növényzetet, ahol érték.  Fentebbi ténykedéseim  során több ízben is megfogadtam, hogy soha többé nem  vetek krumplit. Ezen mondatom nagy derültséget okozott felnőtt gyerekeim körében, „minden évben ezt mondod”  válasz kíséretében. Lehet, igazuk lesz. Hiszen, nem véletlen jutottak eszembe a „mesés” gondolatok a betakarítás folyamán, mert végülis a ládákban  30 kilónyi, szép, egészséges, megfelelő méretű krumpli várja sorsa beteljesülését.  

 

Zöldséges kosárka 1.

A hogyan tovább is foglalkoztat már, lassan a megüresedő kis földparcellák jövő évi  beosztását is el kell döntenem. Bár a nyár folyamán  egyértelműen elhatároztam a krumpliföldem befüvesítését, amíg meg nem láttam a ládákban sorakozó szép, kedvemre való nagyságú,  főzésre kínálkozó darabokat.  Ilyenkor, és már nem először, gondolom magamban, hogy soha ne mondd, hogy soha, – mert ez esetben is  valószínű erről lesz szó. Ugyanis  már „egyezkedem magammal”.  Amennyiben hideg, fagyos telünk lesz, meggondolandó  a „soha többé nem vetek krumplit” kijelentés. Ha  igen, akkor szükségem lesz e terület őszi előkészítésére. Sorakoztatom pro és kontra  érveket  a többi veteményt is beleértve: mi, miért is maradjon, vagy, miért ne?

 

paradicsom

 

 „Mit fáradozol, kínlódsz  vele, megtudod te azt venni a boltban is ”- mondják ismerőseim. Tényleg fáradozom, az időmet is igénybe veszi, és nem mindig kellemes, vagyis sosem az, rendszeresen, nap mint nap laikusként, bio-gazdálkodás szerűen eltüntetni a kártevők egyedeit. Kényelmesebb lenne az udvart is rendben tartani, ha „csak” fűnyírózásra szorulna. Ezek a kontra érveim.

A pro érveim: tudom mit eszem (milyen fajtát, nem vegyszerezett,  stb. …). És még mindig nem tudok betelni azzal az ízzel, amit kertem, magunk művelte, magunk  gondozta zöldségei, gyümölcsei frissen szedve, avagy télire eltéve adnak. Ez az érv minden kontrát ver. Még akkor is, ha érzem, hogy koromnál fogva nehezebben bírom már a kerti munkák gyűrődését. Ilyenkor nyárutón, ősszel viszont minden gyűrődés  emléke tovaszáll a spájzom polcain álló befőttek, a fagyasztóban konyhakészre csomagolt főzelékfélék, gyümölcsök  látványától. Közben még nyersen nagyot harapok a frissen szedett, vegymentes, napsütötte piros paradicsomból, csakúgy, magában, vagy a magról kelt, vadon növekedett, későbbiekben általam gondozott  fácska kicsiny, ámde ízletes őszibarackjából.

 

befőtt 1.

Őszbe fordulóan még fontolom a szamócáim átültetését, nem szeretnék lemaradni a fokhagyma termesztésről sem. Nagy segítség a döntéshozatalban az elmúlt évek tapasztalatai, hogy  mely növények kedvelik jobban, és birkóznak meg kertem talajviszonyaival, és melyek azok, amelyekkel valóban nincs értelme fáradoznom.

Idényzáró számvetésem eredménye minden zsörtölődős-izzadós nehéz nyári nap után, összességében,  hogy továbbra is nagyon élvezem a sok évtizedes városi,  természettől szinte teljesen elszakadt  élet után a természetes, emberi léptékű, szabad levegőn, aktív mozgással, gyümölcsöző tevékenységgel teli napokat. Amely napokba azért belefér városi rendezvények látogatása, egy–egy nyaralás, kirándulás is, és minden más is, ami a városban is elérhető.

Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide

 

Mentés

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Naplótöredék az 1964-es tókiói Olimpiáról

Édesanyám 70 oldalas naplóját az Olimpiáról (fényképekkel, belépőjegyekkel) mélységes becsben tartva, féltve őrzöm.

graphics-tokyo-1964-olympics-offical-report-59

 

Tinédzserkoromban, a  tokiói olimpia befejező akkordjaként hallottam először a japán sayonara  szót. Sayonara Tokió! Viszontlátásra Tokió! Mélyen az emlékezetembe vésődött ez a szó. Az 1964-es  tokiói  olimpia volt az első, amit végig követtem a televízió közvetítések által. A világ minden tájáról összesereglett sportolók versenyei magával ragadtak, a képernyő elé szögeztek. Az „olimpiai lázban égésemet” fokozta, hogy a sportot és utazást kedvelő szüleim nézőként vettek részt ezen a világeseményen. Az ő várakozással teli készülődésük a távol-keleti országba, majd  hazajövetelük utáni élménybeszámolójuk eldöntötte egész életemre, hogy az  olimpiák iránt érdeklődjek, figyelemmel kísérjem azok eseményeit a megnyitótól a zárásig.

 

Megnyitó jegy

Megnyitó jegy

 

Részletek Édesanyám naplójából:

 „ Miután a komoly elhatározás megszületett, az IBUSZ-nál is felvételt nyertünk erre a hosszú útra, 1964. október 4. hajnalán, mi, a száz  vállalkozó szellemű magyar izgatottan igyekeztünk Ferihegyre, hogy a   két napos  repülő,- és vonatút után Nahodkába (Oroszország)  érkezzünk, ahol elfoglaljuk a hajón a helyünket, amely nemcsak Tokióig visz, hanem ott otthonunk is lesz  majd egy hónapig… Október 9-én Tokió kikötőjébe érkeztünk. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A japán, és  a magyar nagykövetség küldöttei kimonós gésák kíséretében jöttek fel a hajóra. A hajónk kapitánya kenyérrel és sóval  üdvözölte  vendégfogadóinkat.… Az ünnepélyes fogadtatás után kiszállhattunk.

Szécsényi J. eredménye atáblán

Szécsényi József diszkoszvető  eredménye a táblán

Három kényelmes autóbusz várt ránk, melyek egész ottlétünk alatt rendelkezésünkre álltak… Már az első benyomás szédületes volt. A világ legnagyobb fővárosa 10,5 millió lakossal (ma 34 500 000 a külvárosokkal együtt – szerk.). A város gigantikus ember,- és épület tömege minden képzeletet felülmúló. Az első nap zúgó fejjel, hullafáradtan tértünk haza a hajóra. Ekkor este kaptuk meg az elvesző cédulát és ismertető jelvényünket. Térképeket is kaptunk. Egyben tanácsokat arra vonatkozóan, hogy itt nagyon megfontolandó a közlekedés, nincs utcanév, nincs házszám, tehát lehetetlen  bárhova is eljutni. Térképpel a kezünkben három nap után úgy közlekedtünk mint egy bennszülött, vagy annál is jobban, mert japán vezetőink, beleértve a buszsofőrt is, mindig eltévedtek…

 

megnyitó ünnepség

megnyitó ünnepség

10-én délelőtt már 11-kor kivittek a délután 2-kor kezdődő megnyitóra.  A megnyitót, a színeket, szavakkal visszaadni lehetetlenség. Szótlanul néztünk egymásra, könnyeink potyogtak a gyönyörűségtől…. A sportolók színpompás felvonulása, az olimpiai láng megérkezése után   több ezer színes léggömb,  több ezer galamb szállt a magasba, öt lökhajtásos gép színes füsttel az olimpiai  karikát rajzolta az égre …. A stadionon kívül, kifelé menetben, olyan tűzijáték kezdődött, hogy földbe gyökerezett a lábunk… Október 15 -én az atlétika egy napját néztük meg. Kint voltunk reggeltől estig. Szécsényi József az orrunk előtt, és talán biztatásunkra szerezte meg az ötödik helyet diszkoszvetésben, mert a verseny után üzente az IBUSZ csoportnak, hogy köszöni a biztatást…. Úszásra, vízilabdára, vívásra (középdöntő ) és a futball döntőre volt jegyünk. A látott versenyszámok színházi előadással vetekedtek színességben és izgalomban is. A labdarúgó döntőre hatalmas zászlókkal és pihent torokkal felfegyverkezve mentünk ki a borús időben. Rekedtre üvöltöttük magunkat. Nagyon, nagyon szerettem volna a magyar himnusz hangjaira vigyázban állni. És sikerült! …

Egy életre szóló szépséget gyűjtöttünk össze magunkban a sok kirándulással, az olimpiai sporteseményeken való részvétellel ….  Sayonara Tokió ! „

Édesanyám fehér ruhában

Édesanyám fehér ruhában

Ezen az olimpián a magyar csapat 10 arany, 7 ezüst és 5 bronzérmet  szerzett, amely eredményeknek részesei, avagy közvetlenül  szemtanúi is voltak szüleim. Édesanyám 70 oldalas naplóját (fényképekkel, belépőjegyekkel stb..) mélységes becsben tartva, féltve őrzöm.

Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!