Régiségeknek

Egy idős férfi a boldog házasság titkáról

 

47 éve felelősséggel  egymásért jóban – rosszban

Nem lévén sem pszichológus, sem szociológus,  csak autodidakta módon tudom megközelíteni a fogós kérdést. Az előzőekből következően az igét „hirdetni” nem tudom és nem is akarom. Legfeljebb „ragozom” immár 47 évi boldog és kiegyensúlyozott házasságban, annak korábbi – még bővebb és rózsaszínes – jövőképeivel. Írásomat elvi fogalmak szerint csoportosítva adom közre. Idézem – többször is – Antoine de Saint Exupéry: A kis herceg című művének (szerintem a világirodalom legszebb hittan könyve) „róka” epizódját.

Barátság és szeretet

 „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” „Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…”
Valahogy mi is így voltunk még 1968-ban, aztán ez a látás mindinkább erősödött és lelkünkben rögzített képekké, lelki azonosulásokká vált. 1970-ben kötöttünk házasságot, nejem akkor még egyetemista, jómagam kezdő mérnök voltam, anyagilag nem nagy bőségben teltek éveink. Nejem szüleinél húztuk meg magunkat még vagy 7 évig, mire önálló lakásunk lett. 

 

Felelősségvállalás egymásért

 „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél.”

Vagyis mindörökre felelősséget vállaltunk egymásért jóban is és a rosszabb időszakokban is. Felelősek lettünk ugyanakkor saját és közös céljainkért. A közelebbi és távolabbi célok, jövőképek ugyanis nagyon fontosak, ezeknek mindig  lenniük kell !!! Voltak is, mert úgy akartuk, hogy legyenek. Amikor Nejem szakorvosi vizsgákra készült, én vállaltam a – közben gyarapodó – család gondjait és ellátását, amikor pedig én jártam szakmérnökire, Ő állt helyt. Ez így volt jó és sikeres.

 

Gyermeknevelés

Nehéz kérdés, mert nem tudom, hogy ez alatt mit kell érteni. Mi nem neveltük gyermekeinket. Egyszer – még az 1980-as évek első felében – egy fiatalkorúakkal is foglalkozó ügyész tartott rendhagyó szülői értekezletet. Ekkor elhangzott, hogy egy szülő napi átlagban max. 8 percet kommunikál gyermekével. Otthon elemeztem a kijelentést, és igazat kellett adnom (a másodpercek és percek összeadásával nekem sem jött ki 10 percnél több). Mi egyszerűen csak úgy éltünk, hogy amit és ahogy teszünk, az átöröklődjön gyermekeinkbe. Ahogy viselkedünk akár egymással, akár másokkal, amilyen reakciókat és attitűdöket látnak, tapasztalnak a családi környezetben, azt vigyék magukkal. Így is lett, mert mindketten szép családi életet élnek és már 5 unokával gyarapították a Családot. Szakmai életútjuk is példamutatóan sikeres.

Tolerancia

Az elmúlt 47 évben minden bizonnyal szükség volt rá, de konkrét esetekre, különlegesen mély konfliktusokra nem emlékszem (pedig az öregek memóriája a régebbi múltra különösen jól emlékszik). Vitás esetekben elég volt talán annyit mondani hogy „ha jól értettem azt akartad mondani, hogy…”. Az erre való válasz és a partner szembesülése kijelenésével megadta a lehetőséget annak újragondolására. Ez pedig annyi időbe telik, hogy az ember haragja  „elpárolog”, mert lehet, hogy nem is éppen azt, vagy nem úgy akarta mondani, esetleg én értettem félre a mondatokat és gesztusokat. Legfeljebb az „aludjunk rá egyet” felsőfokú probléma megoldás jöhetett szóba.

 

Segítség

Erre napjainkban is sok szükség van. Már kissé őszülő kobakkal és gyengülő fizikummal alapvető az egymás segítése, hisz felelősek vagyunk egymásért. Ez mindennapi „kötelező gyakorlat”, enélkül semmit nem érnénk együtt.

 

Boldogság

Nem tudom, hogy ez alatt mit kell érteni. Mi napi időbeosztásunk szerint, szükséges tennivalóink elvégzésével, egymás segítésében és szeretetében töltjük napjainkat. Visszatekintve az elmúlt 47 évi – egymásért felelősséget vállaló és viselő – közös életünkre nem látunk kivetnivalót benne, még annyit sem, hogy esetleg másként kellett volna csinálni.  Lehet, hogy ez a boldogság ?

 

János

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Játsszunk a magunk örömére!

 

50+ társasjáték klub alakult

 

Rövid, pörgős játékokat játszunk, melynek során észrevétlenül több képesség is fejlődik, vagy a már nem aktív tudás ismét előhívható. Közben jól érezzük magunkat, nevetünk, beszélgetünk, kikapcsolódunk, feltöltődünk.

Vajon tudjuk-e, hogy általában a játékkal mindig valamilyen képességet, sőt egyszerre akár több képességet is fejlesztünk, miközben szórakozunk, kikapcsolódunk?

Szerintem tudjuk. És vajon élünk-e ezzel a lehetőséggel idős, idősebb korban is? Néhány év távlatából emlékszem, hogy próbálkoztam egy női torna végén azzal levezetni, feloldani, javítani a légkört, hogy fogócskáztunk. Én nagyon élveztem, újra gyereknek éreztem magam. Az érzés, a hangulat most is frissen él bennem. Játszani mindig szerettem, illetve szerettem volna, de sokszor a napi teendők felülírták a szándékot. Aztán egyszer csak lett időm, lett hozzá társaság és felfedeztem újra a játék nyújtotta örömöt és minden mást, ami a játék során előkerül, mint annak járulékos hozadéka.

 

Azt tehát tudjuk, hogy a játék, beszéljünk bármilyen játékról – sportjáték, szellemi társasjáték – hasznos, mert általa, vele a gyermek életében „észrevétlenül” több képességet fejleszthetünk. Azt is hallottuk, olvastuk, hogy a gyógyításban, a már mentálisan beteg, vagy például baleset folytán sérült emberek kezelésében helye van a játéknak, bizonyos elvesztett funkciók visszaállítására, a mentális leépülés további romlásának megállítására, javítására. Elgondolkodtató azonban, hogy mi, akik egészséges felnőttek vagyunk, miért nem játszunk rendszeresen, a magunk örömére, szórakozás, kikapcsolódás szándékával, ahol a bónusz az, hogy közben észrevétlenül fejlődik több képességünk is? Például a  kommunikációs képesség, a gondolkodás, a gyors reagálás, stb.

 

A társasjáték életünkre gyakorolt pozitív hatásáról ősszel megjelenik a könyvem, amely hiánypótló lesz. A megelőzésről szól, a játék szerepéről az életünkben, amely az emberiség egész történetét végig kísérte, kíséri. A témáról előadásokat is tartok –  jelenleg Budapesten és környékén.

Kerepesen egy 50 felettieknek szóló társasjáték program keretében játszunk, hogy kikapcsolódjunk és közben eddzük képességeinket. A klub neve: Társasjáték klub.  A játék hatása a mentális állapotunkra, képességeinkre témában elhangzott előadásom után a résztvevők szorgalmazták, hogy a művelődési ház szervezze meg a társasjáték klubot. Más településen is így zárult az előadás, csak ott a vezetőség nem volt ennyire nyitott, így ott nem került megszervezésre a klub. A résztvevők az 50 feletti korosztályból kerülnek ki. Egy-egy foglalkozás időtartama két óra, ahol több játék játszására, kipróbálására van lehetőség. Könnyen érthető, rövid, pörgős játékokat játszunk, melynek során észrevétlenül, egy időben, több képesség is fejlődik, vagy a már nem aktivált képesség, tudás ismét előhívható, fejleszthető, miközben jól érezzük magunkat, nevetünk, beszélgetünk, kikapcsolódunk, feltöltődünk.

 

A motiváció, amiért a résztvevők fontosnak érzik, hogy játszanak itt a klubban az, hogy mindenki tart az időskori mentális problémáktól, vagy már észrevett magán valami változást, pl. lassult a gondolkodása, nehezen jutnak észébe bizonyos szavak, és azt reméli, hogy egy új környezetben, új kihívásokkal szembenézve, megelőzhető, lassítható azok kialakulása. Ha valaki egyedül él, vagy otthon nem sokat beszélgetnek, nincs társasága, beszűkül a szókincse, amely játékkal fejleszthető. A játékkal való ismerkedés egy tanulási folyamat, melynek során elsajátítjuk a játékszabályokat, majd alkalmazzuk a tanultakat, előhívjuk a korábbi ismereteinket, tapasztalatainkat, melyeket szintén alkalmazunk.

A művelődési ház egyik termében kaptunk helyet, ahol egy asztalra elhelyezünk különböző játékokat, amelyekből választani lehet, hogy éppen az nap mit szeretnénk játszani. Ez lehet egy még ismeretlen, de lehet egy már ismert, kedvenc játék.  Egyelőre havonta egyszer találkozunk. A nyár miatt jelenleg szünet van, de szeptemberben  folytatjuk, akinek kedve van, még csatlakozhat.

 

Huszka Éva geronto-andragógus

h.eva007@freemail.hu

 

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy 90 éves blogger a hosszú élet titkáról

Ha a lélek jól érzi magát, az kihat a testre is!

 

Rose, Londonban élő bloggerünk,  életmód posztok szerzője, 90 éves. A nyáron meglátogattam Londonban és kifaggattam arról, hogyan él, mi a hosszú és jó életének titka.

A tanácsok, amelyeket” Élvezzük az életet 120 évig” című összegyűjtött írásaidban ajánlsz, megszívlelendők. Örömmel látom, hogy 90 évesen egészséges, vidám és csinos vagy. Hogyan élsz? Milyen tanácsaid vannak az olvasóknak, akik hosszú és jó életre vágynak?

Kezdem az étkezéssel. Keveset eszem. Nem szabad megterhelni a szervezetet. 18 éves korom óta nem eszek húst, így állati zsiradékot sem. Délben eszek sokat, este 6 kor vacsorázok egy pirítóst és vizes-tejes kakaót. Este 9-kor eszek egy kis édességet. Nem szabad lefekvés előtt sokat enni, mert amikor lenyugszol, már lelassul az emésztés. Délben kell sokat enni, amikor mozogsz. Nem jó  egyszerre fogyasztani az édességet a fő ételekkel, hanem csak külön-külön. Ennek oka az, hogy a gyomor más savat termel a föételek emésztésénél és az édességnél, a kétféle sav ne találkozzon, mert megtámadják a gyomrot.   Még egy fontos dolog: este nem iszok teát, mert abban  koffein van, és attól sokáig éber maradnék. Egy -két órával lefekvés előtt, és reggel  gyümölcsöt eszek,  a rendszeres anyagcsere miatt.  Nem szedek semmilyen gyógyszert, csak a szívemre.

Látom, hogy szinte állandó mozgásban vagy. Ez tudatos?

Nem szabad napi 12 órát ülni, mert csak  mozgással lehet az izmok erejét fenntartani. Akkor érzem jól magam, ha mozgásban vagyok. Ha tévét nézek,  és hirdetés van, rögtön felpattanok, kimegyek a konyhába, csinálok ott valamit. A számítógépnél sem ülök huzamosabb ideig. Szeretek tornagyakorlatokat csinálni. (Ahogy a fotelben ül, miközben beszélgetünk, mutatja is, milyen lábemelő, térdhajlító gyakorlatokat lehet végzeni  ülés közben).  Régebben jártam thai-chi foglalkozásokra is. Sokat sétálok, de ha rossz az idő, házon belül lépcsőzők.

Milyen munkával töltötted az életed?

Az az elvem, hogy embernek mindig élveznie kell, amit csinál, és ha nem, változtatni kell rajta, ehhez soha nincs túl késő.  Fiatal koromban titkárnő voltam, azt kellett csinálnom, amit a főnököm diktált. Vágytam valami önálló munkára. Elvégeztem egy tanfolyamot és a szociális szférában kezdtem dolgozni, emberekkel foglalkoztam. Nehéz eseteim voltak. Például olyan lányokon, nőkön segíteni, akiknek nem kívánt terhességük volt. Végül egy házasságközvetítő irodának lettem a vezetője. Ezt nagyon szerettem csinálni, nagyon sikeres is voltam. De aztán jött a komputer és már nem volt szükség a mi szolgáltatásunkra.

 

Hogyan alakult a családi életed?

Két férjet veszítettem el, lányom és unokáim a tengerentúlon élnek, évente néhányszor találkozunk. De nem szabad idős korban sem egyedül maradni, elmagányosodni! Az idős embernek is szüksége van társas életre. Van egy barátom, akivel egy utazás során ismerkedtem meg. Együtt töltjük a hétvégéket, szeretünk együtt főzni, együtt utazgatni. Ő  elfogad olyannak,  amilyen vagyok. -Hogy van az én kicsi barátnőm? – kérdezi, minden nap, amikor felhív telefonon. Azt mondja, hogy színt és  életet viszek a napjaiba.

 

Mivel telnek a napjaid?

Idős korban is nagyon aktiv életet kell élni, sok mindennel kell foglalkozni, hogy a lélek jól érezze  magát, mert  az kihat a testre is. Akinek nem volt korábban, idős korára ki kell fejleszteni néhány hobbit.  Ez nálam az írás és a számítógép használatának megtanulása. Tagja vagyok egy könyvklubnak, és egy író klubnak. Szeretek főzni, hetente egyszer embereket hívok meg vacsorára. Jól esik szépen megteríteni és embereket etetni. Közben beszélgetünk és van egy jó esténk. És persze én is meg vagyok hívva  családokhoz. Barátaimmal szeretünk  kőrömizni is. Azért nincs komoly bajom, mert nagyon elfoglalom magam. Könnyen barátkozom. Persze idős korban az ember sajnos elveszíti a barátait, és meg kell próbálni valahogy pótolni őket.  Vannak szervezetek, amelyek öregekkel foglalkoznak. Bejelentkeztem egy ilyen egyesülethez, és jár ki hozzám egy fiatal önkéntes lány, akivel jól elbeszélgetünk.  

Hogyan tudod megőrizni  a kíváncsiságodat, nyitottságadat?

Mindig valami újba kell belefogni. Most spanyolul tanulok. Rengeteget olvasok, főként este, az ágyban.  Egy hét alatt kiolvasok egy könyvet. Egy barátnőmmel cserélgetjük az olvasnivalókat, és van egy jótékonysági bolt, ahol 1 fontért lehet könyveket „turkálni”. (A szobájában szerte-széjjel, mindenütt könyvek, újságok hevernek). Most olvastam David Lodge Deaf Sentence című könyvét. Annyira hasonló az élete, mint az enyém,  magamra ismertem.

Van hallókészülékem, de színházba, moziba már nem járok, mert azt nem hallom. A televíziót szívesen nézem, főként a jó krimiket, és a híreket, mert nagyon érdekel a politika, amin jól felizgatom magamat. 90 évesen még mindenem működik, az emlékezőtehetségem is jó, csak a nevekkel van bajom. A szemem is jó, kocsit is vezetek. (Tanúsíthatom, autójában utazva együtt kirándultunk  egy gyönyörű parkba).

 

 

Mesélj  a nyugdíjas házról, ahol laksz!

Ebben a házban csak 60 év felettiek vehetnek lakást. A lakás örökölhető. A házat egy házépítő egyesülés hozta létre több évtizeddel ezelőtt. 150 ilyen ház van Anglia szerte.  Ez a szervezet gondoskodik az ingatlan jó színvonalon való fenntartásáról. Szinte mindenki egy nagyobb ingatlanból költözött ide. Nekem a fenntartási költségek a negyedét teszik ki, mint a korábbi otthonomban. A lakást mindenki a saját bútoraival rendezi be és úgy él benne, ahogy jónak látja.  Azért előnyös, mert vészhelyzetben segítséget lehet kérni. A lakás minden helysége el van látva vészjelzővel. A gondnok minden reggel körbetelefonálja a lakókat és megkérdezi, tud-e valamiben segíteni.

Oldja –e a magányt, ha az ember egy ilyen házban lakik?

Feltétlenül. A lakókból bizottság alakult, akik öntevékenyen rendszeres összejöveteleket rendeznek, teapartikat, ahol kártyázunk, megtartjuk a születésnapokat, és az ünnepeket. Ha valaki megbetegszik, segítjük és meglátogatjuk egymást. Van egy szép, nagy társalgó egy konyhával.  Érdekes előadások és közös torna is van. Több lakóval összebarátkoztam, akikkel közös programokat bonyolítunk házon kívül is.

 

Milyen szolgáltatások vannak a házban?

Van egy mosoda, mosó- és szárítógépekkel, hetente egyszer jön egy fodrász, manikűrös, pedikűrös és masszőr. A gondnok különböző ügyintézésekben tud segíteni. Orvos, ápolónő nincs, ezt mindenkinek magának kell megoldania. Csak vészhelyzetben hívnak segítséget. Sajnos vendéglátóipari egység sincs. Az étkezést mindenki úgy bonyolítja, ahogy jónak látja. A ház takarítása, a kert fenntartása központilag történik, (de a lakás nem) természetesen fenntartási költségek ellenében. Teljes biztonságban érezzük itt magunkat, a gondnok is a házban lakik.

 

Hédi lakása színes, élénk, érdekes, mint ő maga. Tele van fényképekkel és élete különböző korszakaiból való apróbb tárgyakkal. A nagy étkezőasztal mindig megterítve, készen a vendégfogadásra és vendéglátásra. Az orvos eltanácsolta a hosszú repülőutaktól, de Budapest közel van.  Remélem hamarosan viszontlátom őt és párját Budapesten.  Temperamentuma, életkedve, energiája mindig felvillanyoz.

 

Cecilia

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mi a jó házasság titka?

Idős bloggerek vallomásai

Három idős blogger elmondja, nekik hogyan sikerült, vagy nem sikerült, a házasságuk

 

Legyen türelmünk kivárni az igazit!

 

Mindenképp érettebb korban, minimum 24-25 évesen válasszunk életre szóló társat ! Úgy gondolom, hogy ekkor már képesek vagyunk arra, hogy az első fellángolás után, a fizikai vonzalom mellett felfedezzük a másik emberi értékeit, amelyek fontosak számunkra, és amelyekre családot lehet építeni. Minden embernek más az értékrendje, de leendő társunkkal egyezzen a véleményünk világnézeti dolgokban, a humánumról,  toleranciáról, a munkához való hozzáállásról, a természetszeretetről, és a legfontosabbról, a gyerekvállalásról. Szerintem fontos még az azonos  intelligenciaszint, a humorérzék, a nagyjából hasonló érdeklődés, műveltség. Ez egyben azt is jelenti, hogy legyen türelmünk kivárni azt az embert, aki mellett hosszú távon el tudjuk képzelni az életet.

Hogyan alakult ez az én esetemben? Férjemet 33 évesen ismertem meg, talán „túléretten”, de elég határozott elképzelésekkel. Ő 38 évesen túl volt egy sikertelen házasságon. Mindketten hosszú egyedüllét után találkoztunk. A „meglátni és megszeretni” már az első beszélgetésnél azt jelentette, mintha mindig ismertük volna egymást. Én úgy éreztem, hogy végre „hazaértem.” Ezután 3 hónap együttjárás, majd összeköltözés elég volt arra, hogy igent mondjunk a kapcsolatunkra. Összeházasodtunk, és ő mindenben partner volt számomra. Valósággal kinyíltam mellette. Nagyon fontos tehát, hogy társunk az önbizalmunkat segítse, és ne letörje.

9 hónap múlva megszületett várva várt kislányunk. Férjem mindenben a támaszom volt. Mindig ott segített, ahol éppen kellett. Például ő fürdette először a babánkat, mert már volt gyakorlata.  Ugyanis neki már volt egy kamasz fia, aki akkor velünk élt. Jó pedagógiai érzékkel kezelte a középiskolás fiú, és féltestvére kapcsolatát. Soha nem volt feszültség ebben a kis patchwork családban, én is igyekeztem, hogy az újonnan kapott nevelt fiam jól érezze magát.

A bevásárlást, amíg pici volt a gyerek, mindig apa végezte, de nem volt rest olykor takarítani sem. Az egészséges munkamegosztás is feltétele a jó házasságnak. Elég korán elkezdtünk utazgatni, előbb belföldön, majd két év múlva külföldre is merészkedtünk. Mindig biztonságban éreztük magunkat mellette, soha nem stresszelt, és ezt a nyugalmat mi is átvettük. Mindketten nagyon jó utitársnak bizonyultak. Amellett, hogy szinte mindenhova együtt mentünk, volt egy kis magánszféránk is. Ő nagyon szeretett horgászni, én pedig énekkarba jártam. Tehát nagyon fontos, hogy mindkét félnek lehessen egy kis, jó értelemben vett szabadsága. Ez csak erősíti a kapcsolatot.

Nem tudom, mit mondhatnék még a házasságomról, hiszen 28 éve elvesztettem a Társamat. De a vele töltött 8 és fél év, a kislányom és nevelt fiam erőt adott a folytatáshoz. Ők is példát kaptak arra, hogy milyen egy jó házasság.

Annaróza

 

Addig legyünk csak együtt, amíg még szép és jó a házasságunk!

 

Ha valami nem működik, ne erőltessük! Semmi sem tart örökké, egyszer minden elromlik, megfárad, javítani lehet, de már soha nem lesz a régi. Vallom én, életem harmadik felvonásában. Egy életben lehetünk kétszer is (de talán többször) boldogok.

44 évi házasság után váltam el. Nem mondom, hogy nem voltak szép és jó dolgok életünkben, de egyszer azt vettem észre, hogy én csak egy kellék vagyok a lakásban, mint egy tárgy. Elvégeztem a dolgom, mostam, főztem, takarítottam, bevásároltam, elintéztem, szerveztem, jöttem-mentem, tehát látszólag minden rendben volt otthon. De én nem éreztem magam jól. Nem elégített ki egy jó könyv, nem örültem egy újonnan vásárolt szép ruhának, az unokám társasága sem pótolta azt, amire én vágytam.

Szép szóra és hosszú beszélgetésekre vágytam, nemcsak arról, hogy mit fogunk vacsorázni. Vágytam családi, baráti társaságra, ahol nem az evés-ivás van csak napirenden. Utáltam, hogy mindig én voltam a háziasszony és soha nem élveztem a  buli egyetlen pillanatát sem. Nem szerettem az álszent nagyképűséget. Kifele azt mutatni, hogy minden szép és jó, dicsekedni, hogy nálunk milyen rendben van minden.

Kedvességre vágytam, apró ajándékokra és odafigyelésre. Szerettem volna, ha a kiemelt ünnepeket együtt töltjük romantikusan, és ne a barátok legyenek mindig a középpontban. Szerettem volna reggel arra ébredni, hogy az asztalon van a reggeli a friss péksüteménnyel, és nem arra, hogy a párom már megint barátokkal együtt élvezi az életet. Szerettem volna egy köszönömöt hallani, ha elvittem az autót a gumishoz, vagy éppen azt elérni, hogy ne nekem kelljen tankolni az autóba. Szerettem volna érezni a frissen borotvált arc és a friss tisztálkodás illatát, melyet csak ritkán érezhettem, mert az nem nekem járt, hanem a barátoknak.

Sok mindenre vágytam, melyeknek többször hangot is adtam. Mivel nem változott semmi, egy pszichológus tanácsai segítettek ennek véget vetni. Hagytam, hogy ő is boldog legyen, azt csinálja, amit akar, elengedtem a kezét, hadd járja azt az utat, amit szeretne. Ennek egyetlen feltétele az volt, hogy én is azt csináljam, amit én akarok. Én toleráns voltam, ő meg sem próbálta.

Házasságunk válással végződött.

Vica

A jó házasság titka: akarni kell!

   Fordulópont az életünkben a házasságra, a közös életre lépés döntésének pillanata. Megváltozik életünk menetrendje. Felelősek leszünk együtt, egymásért, a fészekrakás gondjaival, mikéntjével.  A családtervezésben/alapításban a döntéseket kettőnknek kell meghozni. Szülők, rokonok, kívülállók (barátok, barátnők) véleményét, javaslatait meg lehet ugyan hallgatni, de a tapasztalatom az, hogy ahányan vannak, annyifélét is mondanak, remélhetőleg jószándékkal, de mi ketten fogjuk együtt leélni az életünket, nem ők, velünk.  Magunkban kell eldönteni, mit akarunk, majd a párunkkal meghozni a döntést kettőnk és leendő családunk érdekében. Más ember, más életkörülményei alapján adott tanácsai a legtöbbször nem igazán passzolnak a mi életünkre, és ahhoz a célhoz, amit mi akarunk elérni.

 Magánszféra egy emberpár kapcsolatában. Bensőséges, intim dolgaink csakis ránk tartoznak, nem „közérdekű” téma, még baráti körben sem. Bizalom kérdése, hogy nem „adjuk ki” egymást intim dolgainkban, nem tartozik senki másra rajtunk kívül.  Mindkettőnknek megvolt a magunk kis otthoni magánterülete (gyűjteményeink, naplók, stb.), amit tiszteletben tartottunk,  csakis engedéllyel nyúltunk a másik dolgaihoz. Egymás leveleit sosem bontottuk fel, nem olvastunk bele a másik levelezésébe, SMS-eibe, csak ha kérte, vagy az engedélyével.

 Társasági élet:  Férjemmel együtt, közös barátainkkal jártunk moziba, színházba, bálakba. Az önmegvalósításunk nem a  külön-külön baráti körök látogatása során alakult ki. Nem volt külön társasági életünk (barátnős, haveri).  Nem mindig mentünk kézenfogva együtt,   a közös ismeretségi körben,  vagy kettesben éreztük magunkat a legjobban.

 Transzformátornak” lenni :  Képesnek lenni (rossz) hangulat, kétségbeesés, feszültségek átalakítására, levezetésére, az otthoni kiegyensúlyozott, biztonságos, harmónikus lét megteremtésére.  Lehangolt percekben, kétségbeesett órákban kell annyi erőt gyűjteni, hogy segítő kezet nyújtsunk egymásnak (akár félretéve a személyes sértettségünket) a „gödörből”  való kimászásra,  egy kedves gesztussal, vagy hosszabb távon lelkierőt adva a tovább lépésre, vádaskodások nélkül.

  Akarni kell! A jó házasság, párkapcsolat titka, hogy akarni kell  jóban-rosszban megöregedni, míg ásó-kapa-nagyharang el nem választ. Sok-sok ezer és egy dolog történik közös életünk során, örömben, bánatban, kétségek között, a körülmények adta válságos helyzetekben. Ne engedjük, hogy ezek végleges törést okozzanak párkapcsolatunkban! A mi életünkben is számtalan olyan dolog történt a sok évtized alatt, ami ok lehetett volna a válásra, a szakításra. Ok mindig akad.  Mi együtt akartunk maradni, együtt is maradtunk 36 és fél  éven át, férjem haláláig.

Izzy

 

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mindannyiunk kedvence, Helen Mirren

A színésznő, aki szépen idősödik

Az Angliába bevándorolt, orosz szülőktől született Helen Mirren nagyszerű szerepek egész sorával örvendeztet meg folyamatosan bennünket. Egyik jó filmjét nyomban követi a másik, és szerencsénkre a filmforgalmazók nálunk is bemutatják a mozikban. Így aztán nyomon követhetjük a színésznő “színeváltozásait”, álmélkodhatunk nagyszerű alakításain.

A királynő című film plakátja

A királynő című filmje világsiker volt, a Szabó Magda regényéből készült, Szabó István által rendezett Az ajtó,  úgyszintén.

Szabó István rendezővel, Az ajtó című film berlini bemutatóján

Nemrég  vetítette valamelyik csatorna a Hölgy aranyban című filmjét, amelyben Maria Altmanként próbálja egy fiatal, ambiciózus ügyvéddel visszaszerezni a valaha családjuk birtokában lévő Klimt-festményt. Aki nem látta az sajnálhatja, aki látta, velem együtt örülhetett a remek filmnek és természetesen a főszereplőnek, Helen Mirren művésznőnek.

a Hölgy aranyban című filmben

A kiváló művésznő külsejére annál is inkább rácsodálkozunk mert hiszen ő is “régiség”. Mégsem az idős asszonyt látjuk a különböző fesztiválokon, filmbemutatókon, hanem a dekoratív dívát, aki külsejével elkápráztat, mosolyával hódít, egész megjelenése valódi királynőt idéz.

 

Ha a szépségét próbálom kicsit elemezni, zavarban vagyok, mert semmi olyan praktikát nem látok rajta, amit a hasonló korú, kvalitású pályatársain. Nem varratta fel a ráncait, vállalja a mosolyráncokat, nem visel álarcot a sajátja helyett. Sminkeli magát, de nem ordít róla a festék. A frizurája sem komplikált loknik sorozata, egyszerű és jól áll neki.

 

Az alakja 71 évesen is szinte tökéletes, ha estélyi öltözetben látjuk, csak sóhajtozunk. És mosolyog! Kicsit huncutul, ráncosra mosolyogja magát, derű, báj és önbizalom sugárzik róla. Ilyen vagyok! – mutatja meg magát, nem próbál 40 évesnek látszani. Igen, és mi így szeretjük őt, manírok és hókuszpókuszok nélküli, kiváló tehetségű színművésznőnek, akinek további csodás szerepeket kívánunk, mindannyiunk örömére!

Brigitta

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Ballagnak az unokák

 Életünk a ballagások sorozata

 

Fülemben a régről ismert dallam szövege: Ballag már a vén diák, tovább, tovább…..Már nem is gyermekeim, hanem unokáim ballagása alkalmával élem át egykori emlékeimet.

Úgy tűnik, hogy a ballagási szokások kibővültek: a legfiatalabbaknak, a kis bölcsiseknek is rendeznek ünnepséget, akik  legszívesebben szüleik ölelő karjaiban megpihenve élik át ezt az ünnepséget.

Képzeletem végigszáguld a legelsőtől a legutolsó ballagásig, amikor a „ballagó” kénytelen segítséget is igénybe venni.  Az utolsó ballagás már egy másik hazába visz, – az örökkévalóságba.

Mondhatni, hogy életünk ilyen módon a ballagások sorozata: óvodából, iskolából, majd mint érett diák az érettségivel, vagy a főiskoláról,  egyetemről egyenesen a nagybetűs életbe, ahonnan már a végső állomáshoz érve nincs több ballagás. Ám ezek az életszakaszok ballagásokkal tűzdelve örökké emlékezetesek maradnak minden ember számára.

Még akkor is tisztán él emlékezetében, amikor már négy szemen át tekint a régi felvételekre, melyek kisgyermekként, majd a változások közepette tükrözik a meghatározott idő szereplőit, valós mivoltukban. Az is előfordul, hogy nem sikerül visszaidézni a volt társak nevét, bár a velük kapcsolatos emlékképek élesen előtolakodnak, furcsa módon jobban megmaradnak.

Az is csodálatos, amikor az unokákban saját fiatalkori vonásainkat véljük felfedezni. Ilyenkor büszkeség dagasztja keblünket, hogy lám, ő hozzánk tartozik, látnivaló, hogy életünknek van folytatása. Ez a tény még hangsúlyozottabbá válik akkor, amikor az a drága leszármazott élete céljaként valamelyik nagyszülő foglalkozását önként választja. Ez esetben az átélt tapasztalatok birtokában még bölcs tanácsokkal is elláthatja utódját. A folytonos változások közepette is mindig akadnak örök értékű tanítások az életben, melyeket érdemes figyelembe venni.

A többszöri ballagások, mégis „egyszeriek” azaz egyediek, mert egyszer ballaghatsz mint óvodás, iskolás, és így tovább, tehát ezek vissza-nem-térő alkalmak. Ezért is méltó azokat ünnepeink közé sorolni, mint életünk előadásait, melyeket csak egyetlen egyszer játszhatunk el.

Ha már nem mi vagyunk főszereplői a ballagásoknak (mert mi már elballagtunk), csupán résztvevői, csodálói, megkönnyezői, abban az esetben vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy sikerült megélnünk hasonló, magasztos pillanatokat, ahol utódaink jövőképe már körvonalazódni látszik.

Ha az utána következő küzdelmeiknek nem is lehetünk szemtanúi e földön, akkor majd odafentről követjük, és az éteren át küldjük feléjük jókívánságainkat, melyeket bizton remélünk, hogy megfogannak!

Zsazsa

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy fürdőkádajtó csodás története

 

Újra tudok segítség nélkül  fürödni!

 

Megcsörrent a vezetékes telefon. Manapság már alig egy-két ismerős hív ezen, egyik közülük idős rokonom, Julika néni. Hangjában öröm és izgatottság volt érezhető. Titokzatos meghívást kaptunk tőle másnap délutánra. Julika néni egyedül él, régóta nem tudja elhagyni a lakást segítség nélkül, és nagyon örül mindig, ha felugrunk hozzá.

 Másnap ünnepélyes arccal és huncut mosollyal fogadott. Egy szomszédasszony ült a konyhában, ő is mosolygott. – Csodálatos hírem van, sose találnátok ki, hogy mi – . Kérdőn néztünk rá, valóban sejtelmünk sem volt, mi  jó történhetett egy idős, egyedül élő, beteg, mozgásában erősen korlátozott rokon életében. – Hát csak gyertek, majd mindjárt meglátjátok ! – és a fürdőszobába vitt.  A sötét kis helyiségben felgyújtotta a villanyt.

 – Lássatok csodát! – hajolt oda a kádhoz, és annak oldalán kinyitott egy kis, fehér ajtót. – Most már egyedül is be tudok lépni – majd, a papucsát levéve, diadalittasan belépett a kádba, és a lábát alig kellett megemelnie. Álmélkodva tapogattuk a fürdőkádajtót  ilyet még sose láttunk. – Fantasztikus, gratulálunk – mondtuk neki boldogan és megöleltük. Mi, akik ismertük Julika néni  bánatát  a fürdésben való korlátozottsága miatt, tudtuk értékelni ennek a nagyszerűségét.

– Nézzétek, van a kádon egy kis ülőke, és a falon egy kapaszkodó – mutatta. – De nem folyhat ki a víz az ajtón? – hitetlenkedtünk. – Nem, amíg a kád tele van vízzel, a vízzáró ajtó nem nyitható ki – mondta rokonunk, nagy szakértelemmel.   Mindent szemügyre vettünk és nem győztünk csodálkozni. Sose hallottunk a fürdőkádajtó létezéséről.

 

Visszamentünk a konyhába, leültünk, és Julika néni töviről hegyire elmesélte, mi, hogyan történt. Külföldön élő lánya hallott a fürdőkádajtóról  és beszélte rá, hogy vágjon bele kádjának átalakításába. Talált is egy céget Magyarországon, amely  ajtót épít  be a meglévő kádakba. Korábban szó volt már arról is, hogy a fürdőkád helyére egy zuhanyzót építenek, de erről Julika néni hallani sem akart, mert az komoly átalakítással jár, és hetekig is eltarthatott volna.  De ez a fürdőkádajtó ötlet megtetszett neki, főként az, hogy az egész egy nap alatt lebonyolítható. Ezután kérésére lánya az átalakítást végző céggel mindent előre megbeszélt és elintézett.  A szerelők reggel pontosan a megbeszélt időben megjelentek a lakásban és délutánra  megvoltak a beépítéssel.  A keletkezett hulladékot elszállították, rendet, tisztaságot  hagyva maguk után. Végül a beépítést végző munkatárs elmagyarázta, hogyan használja a fürdőkádajtót és mire kell figyelnie a fürdéskor, majd átadta az 5 éves garanciát biztosító dokumentumot.

Julika néni poharakat vett elő, töltött nekünk, a szomszédnak és magának  abból a finom tojás likőrből, melyből csak ünnepekkor szokott kínálni,  és koccintottunk a fürdőkádajtóra, no meg Julika néni egészségére. 

– Tudjátok, amióta elestem és nem tudom emelni a lábam, a fürdéshez segítséget kellett kérnem, és úgy éreztem magamat, mint egy kisgyerek.  Nagyon rossz volt ez a kiszolgáltatottság. Ha nem jött a segítség, nem tudtam tisztálkodni, de még segítséggel is csak nagy kínnal, fájdalmak és nyögések közepette tudtam átlépni a magas kádfalon.  Most könnyű a belépés, az új  kapaszkodóval és az ülőkével  biztonságosan meg tudok fürödni. Visszakaptam az önbizalmamat, szinte újjászülettem. A lányom is nagyon boldog, azt mondja bátor voltam, hogy belevágtam és most  ő is sokkal nyugodtabb, hogy így minimálisra csökkent a balesetveszély.  

Vidáman távoztunk, és azóta barátainknak is elújságoljuk Julika néni fürdőkádajtajának csodás történetét.

Cecilia

 A képek szerzői jogvédelem alatt állnak, azok felhasználása csak külön engedéllyel lehetséges.

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Anyukám! Engedd, hogy vigyázzak Rád!

 

 

Orgona ága…. egy dédnagymama köszöntése

 

Anyukám! Fogadd szeretettel köszöntésem! Tudom, Neked az a legnagyobb ajándék, ha Veled vagyok, és azt szeretnéd, hogy mindig melletted legyek, mert egyedül nehéz az élet.

A napok úgy rohannak, hogy észre sem veszem, hogy már rég kiszálltam a mókuskerékből és már én is nagymamakorú vagyok. De így nyugdíjasan is néha akaratlanul felveszem a napellenzőt, és nehezen látok ki a gyerekek, a férj, és az unoka háromszögből.

Kevesen vagyunk már, akik azt tudjuk mondani, hogy egyszerre örülünk unokáink fejlődésének és szüleink közelségének, vagyis annak, hogy e két nemzedéket egyidejűleg magunk mellett tudhatjuk.

 

A napokban, amikor Anyukám fényképalbumát nézegettem, megálltam egy pillanatra, visszanéztem a múltba és ezek a mondatok fogalmazódtak meg bennem.

Köszönöm Anyukám, hogy megszülettem! Milyen szép és fiatal voltál egykoron, amikor még karjaidban tartottál. Nem volt jó az életed, de nekem mindent megadtál, ami tőled tellett. Kár, hogy olyan hamar elment az idő, pedig még mennyi közös élményünk lehetne. Megígérted, hogy felülsz velem a repülőre, vagy megnézzük együtt milyen a tenger, amikor hullámzik. Félek, erre már nem kerül sor.

Köszönöm, hogy felneveltél és az lettem, aminek neveltél. Tanultam, családot alapítottam, felneveltem gyermekeimet. Remélem nem hoztam Rád szégyent, dolgos, szolgalmas, családszerető felnőtté váltam.

Anyukám, szeretlek, tisztellek!  Vigyázz magadra, hogy jó egészségben, még hosszú-hosszú ideig maradj velem, velünk! Főzz nekünk finom húslevest, olyat, amilyet senki nem tud főzni csak Te, és várj minket, – engem, unokádat, dédunokádat – illatos, almás sütivel.

 

Engedd, hogy vigyázzak Rád, őrizzem egészséged és segítsek, mert tudnod kell, hogy én a legjobbat akarom Neked.

Légy Te mindig nagyon boldog, ÉDESANYÁM !

Vica

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A legjobb vérnyomás szabályozó és stressz elűző hobbi

 

 

Gobelinvarró  hobbim születése

 

         Egész életemet a nyugdíj utáni pár évig is a munka és a család töltötte ki. Saját magam szórakoztatása, kényeztetése eszembe sem jutott. Éppen elég volt elfogadottnak lenni a szakmámban/hivatásomban, és a családban a saját elvárásaimnak megfelelni. 

         Nem készültem fel a nyugdíjra, belecsöppentem egy váratlan lehetőség kapcsán. Még egy ideig fent tudtam tartani a vállalt munkáimat, de szép lassan, maguktól lemorzsolódtak. A gyerekeim, családjaikkal a tengerentúlon élnek. Rám szakadt a nagy szabadság. Ez kezdetben jó, felemelő volt, tele voltam tervekkel, amiket korábban nem tudhattam megvalósítani. “Bakancslista” szerint még mit is láthatnék vagy csinálhatnék ? – tettem fel magamnak a kérdést. Aztán szembesültem saját korlátaimmal, fizikai gyengülésemmel és gondolati érzékenységemmel. Trükköket találtam ki magamnak, hogy fenntartsam az érdeklődésemet különböző dolgok iránt.

        A gyerekeim közelében nem volt nehéz “unokázni”, dehát tekintettel akartam lenni az ő privát életükre is, és szerettem egyedül is lenni. A fiam megkérdezte: – Anyu nincs valami hobbid? – Hogy lenne? Sose volt rá időm, eszembe sem jutott, örültem, ha elvégeztem, amiket az életben meg kellett oldani. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy más, az én koromban, mit csinál kedvtelésként. Figyeltem az ismerőseim szabadidős elfoglaltságait. Azután csak azt tudtam felsorolni magamnak sok pontban, hogy én miért nem csinálnám ezt sem, meg azt sem. 

Angyal

        Nyugdíj óta, minden január-februárra kitalálok magamnak valami télűző, jókedv csináló elfoglaltságot. (Úszás, festés, rajzolás, utazás…) Most januárban letudtam az évek óta halogatott 3 hetes ORFI befekvést egy kis mozgásszervi felturbózáshoz. De mi legyen februárban?   Elfoglaltam magam házimunkával, de még így is rengeteg időm maradt. Egyszer kijöttem a siófoki vásárcsarnokból és a szemem a túloldali Gobelin kézimunka üzletre tévedt. Na, gondoltam, ezt biztosan nem csinálnám. Aprólékos, szemrontó, 1-2 milliméterenként öltögetni…, na nem!  A nagyszüleim, szüleim lakásában minden falon családi képek lógtak bekeretezve, ezért még fiatalon megfogadtam, hogy ha nekem egyszer lakásom lesz, ott a falon nem lóg majd semmi. Akkor meg minek?

         De amikor hazamentem, interneten már elkezdtem keresgélni, hogy hogyan kell gobelint varrni,  hol vannak üzletek, hogyan és hol keretezik az ilyeneket. Mert nem akárhogyan. Úgyhogy 2 nap múlva elindultam a vásárcsarnokhoz közeli kis üzletbe. “Régiség korú” néni fogadott nagyon kedvesen. Maszek, volt ideje és türelme. Mondtam, hogy én csak érdeklődöm  a gobelinvarrás után. Nem akarok varrni, mert még sose csináltam, bár 11 éves koromban anyukám szabás-varrás politechnikára íratott be, de az ugye már régen volt és nem gobelin volt. Egyetemistaként pulóvert, kardigánt kötöttem, mert akkor azt csinálták a lányok a fiúknak… A néni csak mosolygott, és amíg az ismerős vásárlói jöttek-mentek, ő megmutatta nekem egy darab anyagon a gobelin öltéseket. Nekem adta a 10 cm-es anyagot, tanácsokkal látott el. És nézhetnék képeket is? – kérdeztem. A “legegyszerűbb” kép egy csendélet volt, kb. 25 x 30 centiméteres. Te jóságos ég! Mennyi lyuk van rajta! És honnan tudjam, milyen és mennyi fonal kell hozzá? Megmutatta, kiválogatta. Azt mondta, “ez a legjobb vérnyomás szabályozó és stressz elűző hobbi, bár magán látszik, hogy nem idegbajos…” Hmmm…. Másfél órát töltöttem az üzletben és “kincsekkel” tértem haza.

Csendélet

        Azonnal hozzá is fogtam. A Csendélet volt az első “művem”. Egy hétig, napi 6-7 órában varrtam. Egy-egy szín kivarrása után mobillal lefényképeztem, majd visszanézve, és  kinagyítva, észrevettem  és javítottam a hibákat. Közben jöttek gondolatok az életemről, a döntéseimről, megmosolyogtam egy régi történetet, volt, amit akkor értettem meg igazán. Az első képet meg kell tartani, mondták a “gobelinesek”. Egyelőre csak félretettem, mert én ugye, nem teszek fel a falra semmit…  Ahogy befejeztem az első képet, séta közben még másik 2 kézimunka üzletbe is bementem és nézegettem, válogattam a képeket. Ami azonnal megfogott, megvettem fonalakkal együtt és eltettem.

       Nagyon “dedós” lenne egy kis Angyalt kivarrni? A lányunokám szülinapjára megcsinálhatnám! Ez két és fél nap alatt készült el. Kis kép, kb. 20 x 20 centiméteres. Közben azon jártak a gondolataim, hogy mit csinál ez az angyal? Mire gondolhat? Mosolyog? Térdel? Kiért imádkozik? Az én unokám szárnyak és glória nélkül is angyal…  Amikor ezt a képet vettem, megláttam egy imádkozó kezet. Kevés szín volt rajta, gondoltam, ez hamar meglenne. Nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, de már változtattam a technikámon. Egy hétig varrtam. A lányom kérte.

       Közben megláttam egy “Jézus” képet, ami nagyon megtetszett a sok szín miatt és itt már arcot is kellett varrni, ami külön kihívás volt. Ezt a lányoméknál varrtam másfél hétig, amikor nem voltak otthon, akkor napi 8 órában. Bibliai történetek jutottak eszembe róla. Hová néz, mire gondolhat, hol, milyen színű felhő van felette és miért pont olyan? Húsvétkor vittem el a kármelita nővéreknek ajándékba. Aztán megtaláltam a számomra legjobb gobelin keretezőt. Kiválasztottuk a képhez illő kereteket (a Csendélethez azt, ami a szobám falához is illik…, mert persze, hogy felteszem az első képemet!). Egy nap alatt elkészültek a keretezések!

Imádkozó kéz

          Eltelt a február és elkészült 4 kép! A lányom biztatott, hogy varrjak mindenkinek egy “saját képet” és ők biztosan fel fogják tenni a falra. Azóta már másfajta képeket is vettem (tájképet, portrét, virágot), de már nem azért, hogy valaki, valahová feltegye, hanem mert engem leköt, szórakoztat, kreatívvá tesz, rengeteg emléket előhoz, örömet szerez és emléket hagyok vele.  Már nem az egyforma színeket varrom ki először, hanem egy kép-részletet minden színnel. Változtatok a színeken is, ami szerintem jobban odaillik. 

         Nem gondoltam, hogy képes vagyok gobelint varrni, mert ez türelemjáték is. De amit az egyik ember meg tud tenni, a másik miért ne, ha akarja?  Szóval megszületett a hobbim!

       Kárméla

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Jóga, tánc, szeretetkör – így telnek egy 81 éves nyugdíjas napjai

 

A napot jógával kezdem: az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik.

Ezt az írást egy ismerősöm felkérésére írtam meg, és jelentkezem vele a „Tevékeny, élvezhető időskor” címen kiírt pályázatra. 81 éves vagyok, na és? Elvem, hogy a korral nem érdemes foglalkozni.

Mikor nyugdíjba mentem, kerestem értelmes, hasznos, örömteli lehetőségeket, melyekkel a háztartásvezetés mellett eltölthetem a hátralévő éveket, esetleg évtizedeket.

Pozitív gondolkodás

Elsőként rátaláltam a jógára, és az agykontrollra. Azóta is vallom, hogy ez, életem legjobb választásai közé tartozott. Agykontrollal gondolataimat formáltam, jógával fizikai és lelki állapotomat. Azóta is foglalkozom mindkettővel, immár több mint huszonöt éve. Régi jógás társaimmal Szeretetkör néven szerveztem egy kis közösséget, havi vendéglátással, beszélgetéssel. Jártunk együtt az Erkel Színházba, volt olyan idény, hogy tizenhat bérletet vettem. Idén ünnepeltük a huszadik születésnapunkat. Minden napomat jógával kezdem. Az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik. Nyolc éve már én vezetem hetenként az Etka-jóga foglalkozást egy kerületi nyugdíjas klubban. Amikor tehetem, eljárok a havi agykontroll találkozókra. Az elmúlt évek alatt több tanfolyamot végeztem el, tapasztalataim alapján hirdetem a pozitív gondolkodás előnyeit. Gondolatébresztő klub néven hét éve vezetek heti rendszerességgel egy csoportot.

 

Szenvedélyem az írás

Friss nyugdíjasként egy helyi újsághoz kaptam meghívást, és az újság megszűnéséig, nyolc éven keresztül dolgoztam a szerkesztőségében. Kerületünket érintő különféle témákban írtam cikkeket, készítettem interjúkat. Az íráshoz megtanultam először írógépet, aztán elektromos írógépet használni, majd számítógépen a szövegszerkesztést. Az újságírás által fejlődhetett íráskészségem, stílusom, emberismeretem. Sok emberrel megismerkedtem, barátságok alakultak közöttünk.

 A jóga és agykontroll által szerzett ismeretek késztettek első két könyvem megírására. Megírásuk idején jógafoglalkozásokon olvastam fel őket. Ezek életvezetési útmutatók voltak napi feladatainkkal kapcsolatban.  Következő két könyvem más témákat tartalmazott. Írtam arról, hogy fiatalkorunkban, egy mostanitól nagyon eltérő rendszerben milyen volt az életünk. Következő könyvem, férjem betegségével volt kapcsolatos. Részletesen leírtam az átélt eseményeket, buktatókat és apróbb sikereket, hogyan tudjuk, vagy nem tudjuk megérteni egymást egy agysérült beteg emberrel, és hogyan történt ez az ápolók és orvosok részéről.

 

A nyugdíjas klub énekkarával

Mikor az újság megszűnt, megint sok időm szabadult fel, tartozni akartam valahová. Kerestem, hogy a kerületben van-e lehetőség társas kapcsolatokra, emberek közé menni, beszélgetni, programokon részt venni. Így találtam rá, egy nyugdíjas klubra, és egy szintén nyugdíjasoknak való civil egyesületre. Mindkettőnek tagja vagyok, több mint tíz éve. A közös programok újabb barátokat is jelentettek. Az énekkarban ma is részt veszek. Valamikor az időseknek szervezett ki-mit-tud rendezvényeken is szerepeltünk. Egyénileg versekkel és prózával lépek fel a pódiumra, egy-egy saját írásommal is.

 

Jóga és tánc

Egyéni programokat is kialakítottam. Kihasználva a kerületi lehetőséget, több évig rendszeresen jártam úszni, és alakformáló tornára, valamint Hatha jógára. Agytornának elkezdtem verseket tanulni, és keresztrejtvényeket fejteni. Az angol nyelv tanulásának is többször nekifogtam. Jártam csoportos foglalkozásra, és tanultam egyéni tanulásra alkalmas tananyagból. Több önismereti tanfolyamon vettem részt. Sokat jelentett életemben a túrázás. Ez volt minden hétvégi programom. Innen is sok barátot szereztem. Egy-két éve, körülményeim változása miatt maradtam ki belőle. Most is hiányzik. Helyette jött a tánc. Előtte táncklubok létezéséről nem is tudtam. Most ez a hétvégi program. Újabb ismerősök, újabb barátok. Tagja voltam a kerületi baráti körnek, rendszeres programokon, többek között filmvetítéseken vettem részt. Néhány éve új mozgáslehetőséget hozott életembe a zumba.  Nagyon szeretem ezt a testet-lelket felüdítő, harsány zene ütemére végzett gyorsmozgású koreográfiát. Hetenként egy, estenként két foglalkozáson veszek részt.  Torna és tánc egyben. Heti program az a torna és csoport-tánc tanulása is, ami a nyugdíjasklubban történik. Megállapítható, hogy ez utóbbi, nem is a lábat, hanem az agyat, a memóriát veszi igénybe. Hogy is kell ezt, most ez után melyik lépés következik, bal, vagy jobb lábbal?

Sok írásom szól a pozitív gondolkodással szerzett tapasztalataimról, de számomra fontos, megtörtént napi eseményeket is leírok, csak úgy magamnak. A bántó eseményeket is kiírom magamból. Segít a továbblépésben. Megtanultam számítógépen írni, és bevezettettem az Internetet. Heti 1-2 alkalommal megnézem a levelezésemet. Ennél sokkal többre időm és tudásom kevés. Minden év meghatározott napján technikumi osztálytalálkozóra megyek, immár hatvankét éve. Sajnos a létszám egyre csökken.

 

Párommal

Tánc és szerelem 70 felett

Miután, ötvenegy évi házasság és hosszas betegség után férjem meghalt, megpróbáltam újra rendezni az életemet. Hetven évesen maradtam egyedül. Betegsége miatt meghiúsult két külföldi útitervünk, így egyedül vágtam neki Párizs és London nevezetességeinek, csoportosan szervezett buszos utazással. Folytattam a betegség miatt szüneteltetett régebbi tevékenységeimet, és újakat is vonzottam az életembe. Öt év egyedüllét után, ismerősök társaságában betekintést nyertem a táncklubok életébe. Ezek létezéséről eddig tudomásom sem volt. Táncpartnerre is akadtam. Nagyon jól táncol, és jól érezzük magunkat a különböző táncklubok társasági életében. Együtt járunk különféle, időseknek való koncertekre, fesztiválokra, üdülésre. Sokszor, ötletszerűen felszállunk egy éppen induló vonatra, és városnézőbe megyünk. Hat együtt töltött év van mögöttünk. Kapcsolatunk alakulásáról könyvet tervezek, „Tánc és szerelem – 70 év felett” – címen. Az időskori egymásra találásról, összecsiszolódásról, szeretetről, szerelemről szól.

Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek

A felsorolt témákat nevezhetjük az örömet okozó tevékenységek tartalomjegyzékének. Egyéniségünknek, szükségleteinknek, lehetőségeinknek megfelelően lehet belőle választani. Azért foglalkozom velük, mert így érzem jól magam. Írhattam volna más tartalomjegyzéket is, nehézségekről, fájdalmakról, küzdelmekről, tehetetlen vergődésről, amik szintén előfordultak az életem során. Most nem ez volt a téma. Az, más írásaimban szerepel. Nincsenek olyan elvárásaim, hogy tevékenységeim által valami nagy változás történjen. Nem zavar a testsúlyom, a testalkatom, ráncaim, narancsbőröm, elég, ha jól érzem magam. Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek, csak kb. három éve a ginkgo bilóba étrend kiegészítőt, a feledékenység miatt. Bízom a szervezet öngyógyító képességében. Eddig nem csalódtam benne. Közben mégis megtörténnek a változások az életemben. Sok megvalósításra váró tervem van még. Most hirdettem egy irodalmi kör beindítását a nyugdíjas klubban.  Ápolom a régi barátságokat, kíváncsi vagyok az új történésekre. Nagyon sok személyes ismerősöm van. Ez talán többet jelent, mint hogy hányan jelölnek be valakit az internetes oldalakon.

Mottóm: Bennem és körülöttem minden rendben van!

Ziegler Marika

Ez a pályázat a kiírási idő után érkezett, de a tartalma annyira érdekes, és az életút olyannyira példa értékű, hogy közlését így is érdemesnek tartottuk.

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!