Régiségeknek

Szamária szurdok, mint terápia

 

Az egészségem visszaszerzése mellett, életre szóló élményt is kaptam.

 

Gyerekeim 18 éve ki- és elrepültek  a szülői fészekből. Mivel életemet addig is ők töltötték ki, a hiányuk igen nagy űrt hagyott maguk után. Munka terápiába kezdtem. Volt egy fő munkám és két  mellékállásom. Így minden napom le volt kötve, a hétvégék is. 

Évente volt orvosi alkalmassági vizsgálat, minden rendben volt. De a gyerekeim elutazása után 3 évvel a vérképemben volt egy kóros érték. Felére csökkent a fehérvérsejt számom. Mondta is a doktornő, hogy ezt sürgősen rendezni kell, mert így gyengül az immunrendszer. Menjek el pihenni, szabadságra, szedjek vitaminokat és egy hónap múlva ismételjük meg a vérképet és ha kell, más vizsgálatokra is elküld, hogy nincs-e a háttérben komolyabb betegség. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek, 50 éves voltam. Komolyabb betegség? Hiszen semmi bajom! Beindult az önvédelmem.

​ ​Tudtam, hogy a stressz a mellékvesét “pofonvágja”. Mi lenne, ha ÉN adnék neki egy másik pofont egy jó nagy stresszel? Valami fizikai megterhelés kellene, ami jól kifáraszt és ami után kiderülhet, hogy beteg vagyok-e vagy csak kimerült. Hegyet kellene mászni vagy kirándulni egy nagyot. De milyet és hol, hogyan?

Kapóra jött egy krétai egyhetes, csoportos, szervezett üdülés ötlete, melynek fakultatív programja volt egy kirándulás a Szamária szurdokba. Ez az! Egy kis kirándulást kibírok, még jól is fog esni egy kis mozgás, szép vidék, egy csomó élményem lesz. Üdüléshez készültem, vittem azért egy sportcipőt, olyan hétköznapit, de semminek nem olvastam utána. Minek? Kirándulni megyek. 

Ahogy megérkeztünk Krétára, az idegenvezető  kérte a jelentkezőket a másnapi szurdoki kirándulásra. Az 50 magyarból ketten jelentkeztünk, hasonló korúak, a fiatalok nem. Az útitársam egy magyar nemzeti park férfi vezetője, aki valami ritka, csak ott honos sast akart látni és fényképezni. 

Másnap kora reggel busz vitt fel minket a szurdok bejáratához. Tehát nem lentről mászunk felfelé, hanem fordítva, északról délre, lefelé a tengerhez. Az útitársam mondta, hogy vegyünk ott egy bazárban sapkát a meleg ellen. Meleg? 12 C volt délelőtt 9-kor. Na jó, vegyünk, ezen ne múljon. Aztán elmondta az idegenvezető, hogy 10-kor indulunk, mindenki a saját tempójában megy lefelé és este 6-ra mindenki érjen le a tengerhez, mert onnan indulunk vissza a szigetünkre hajóval. 8 órát fogunk menni? Ki volt írva: Szintemelkedés: 1250 m (csak lefelé). Mi tart akkor olyan sokáig? 

Elindultunk 10-kor. Mindenféle nemzet, sokféle nyelv, mindenki figyelt és segítette a másikat. Lehelé mentünk, az elején gyorsan ment. Néhol korlát, máshol semmi. A sima talajt felváltotta a nagy darabos köves. A lefelé úton csúszott a lábam a sportcipőben előre.

​ ​

Melegedett az idő. Sapkát fel. Patakokban folyt rólam a víz. Szerencsére voltak kijelölt vízivó helyek, így csak addig kellett kitartani a kulacsunknak. Csodálatos madárhangok, sosem látott állatok, a fantasztikus, eredeti természet szépsége elbűvölt. Nőtt a páratartalom. S​űrű, meleg volt a levegő. De még volt árnyék. Kis patakokon fából készült hidakon át haladtunk.​ Szememmel kerestem sasvadász társamat, aki nagy boldogan hol itt, hol ott kurjantott, ha meglátta és fényképezte madarát. 

Már 4 órája gyalogoltunk, amikor elértük a nagy pihenőt, ahol fedett, árnyékos hely és turista szállás is volt. Mentünk volna tovább, amikor többünknek felajánlották, hogy az út második felét öszvér háton is megtehetjük, ha fáradtak vagyunk. Még csak a felénél járunk? Hiszen folyton azt lestem, hogy két égig érő, több száz méteres sziklafal között hol a rés, mert a mögött már a tenger lehet. Persze, gyalogoltunk tovább.

 De olyan volt, mint egy délibáb. Láttuk, mentünk, aztán semmi, majd újabb szikla, újabb rés és a tenger sehol. Volt, ahol csak 2 talpnyi volt az út szélessége, mellette szakadék és közben futva húztak el mellettem idősebb férfiak és nők. Kérdeztem, ezt hogy csinálják? Maratoni futók, mondták. Az út utolsó harmadában már nem volt árnyék… Keményen tűzött a 35-40 C közti Nap és áldottam a sapkámat! Izzadtunk, koszosak, fáradtak voltunk, a cipőm ismeretlen színű, a lábam érzéketlen. 5:50-kor megláttuk a tengert!  A már leért társaink a tengerparti kávézóban várták az újonnan érkezőket és mindenkit megtapsoltak. Olyanok voltunk, mint egy nagy család, hiába nem értettük egymás nyelvét. Nevettünk, ölelkeztünk, boldogok voltunk. 

Hajóval ​visszaérve a ​partmenti kis apartmanomhoz,​ rögtön megszabadultam a cipőmtől, csak ültem a homokban és áztattam a lában a hideg tengerben.​ Három lábujjam  gyanúsan piros volt.​ Biztosan a folyamatos cipőben csúszástól. Aztán másnap lila lett, aztán fekete és 3 hónap alatt leesett 3 körmöm, majd újak nőttek. Ez volt a tandíj. A hét további részében csukott szemmel emlékeztem arra a csodára, amit a szurdokban láttam, amit sosem felejtek el, páratlan élmény volt!

Amikor hazajöttem, gondoltam, utánanézek interneten annak, ahol jártam. Teljesen elképedtem!  “Túra távja: 16 km” Ha ezt tudom, bele sem kezdek. “A Szamária szurdok bejárásához a kevés árnyék miatt fejfedő, némi ivóvíz és egy jó túracipő feltétlenül ajánlott –  ám, aki végigsétál az útvonalon, biztos lehet benne, hogy fárasztó, ám felejthetetlen élményben lesz része.” Ez igaz!

Szabadságom után tökéletes lett a kontroll vérképem! Mondta is a doktornő, hogy jót tett a pihenés (!).  Bár minden vizsgálatba beleegyeztem volna, mégis jó volt​ a lelkemnek, hogy én is tehettem valamit magamért és az egészség mellett életre szóló élményt is kaptam ajándékba!

 

Kárméla

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nyugdíjasok lakóautóval, Európa közepén – videóval

 

 

Kéthetes utazás Németországban, Svájcot és Ausztriát érintve

 

Korábbi sikeres, közös kirándulásaink kedvező tapasztalatai után, hatfős csapatunk  magabiztosan vállalta az újabb kihívást: 2 hét lakóautóval, 25 kisebb-nagyobb város, természeti látnivalók, kb. 2500 km Európa közepén. Ha még az életkorunkat is figyelembe vesszük (ketten 70 felett, az átlag 64 év), bizony kellett a döntéshez egy nagy elhatározás,  a megismerés vágya, és az utazás szeretete.

A legjobb volt a teljes szabadság érzése! Lehet, hogy kimarad egy “kötelező” látnivaló, de annál több általunk felfedezett, és megélt élménnyel leszünk gazdagabbak.  Az utazás izgalmai  (mit eszünk, hol parkolunk, merre megyünk, hol éjszakázunk, stb.) is  felejthetetlenné teszik az ilyen magánvállalkozást, ráadásul a költségek párokra osztva sokkal megfizethetőbbek, mint bármelyik szervezett utazás.

Passau

Az osztrák Dunakanyart senki ne hagyja ki (bár a miénk természetesen szebb), a Donauschlinge is csodálatos látvány. Passauba lehetőleg egy szál virággal térjünk be, hogy méltóképpen hajtsunk fejet első királynénk, Gizella relikviái előtt. A város maga egy ékszerdoboz, csakúgy, mint Regensburg óvárosa. Árnyalja a képet a kalandozó magyar vezérek itteni kivégzése, de tegyük hozzá, hogy valószínűleg megérdemelték.

 

Regensburg

A kisebb látnivalók szinte maguktól kínálkoznak útközben, mint a német Pantheon, a Walhalla. (Itt az erdőszélen lévő parkolóban éjszakáztunk, reggel a parkoló takarítója szólt, hogy fél órán belül induljunk, mert utána már fizetni kell).  Nürnberg második világháborús sorsát ismerjük, nem véletlenül hasonlítják a várost a legendabéli főnixmadárhoz, amely hamvaiból támadt fel.

 

Nürnberg

Éppen egy elszánt röplabdamérkőzés zajlott a város közepén kialakított homokos, pálmafás “mű”  tengerparton, de mi inkább Albrecht Dürer házát és a várat néztük meg. Hamisítatlan középkor: ez Rothenburg ob der Tauber, egy olyan városka, amelyet minden útikönyv az elsők között ajánl a turisták figyelmébe. Bármerre nézünk, minden utca, ház, sarok egy élményt jelent.

 

Nürnberg – Dürer háza

Heidelberg jelentős egyetemi város, panorámája a kőhíddal a kastélyhegyről nézve csodálatos. A látogatókat különleges látnivaló is vonzza: a 220 ezer literes óriás boroshordó. 

 

Heidelberg

900 éve alapították a Maulbronn-i kolostor együttest, kivételes szépségű építészeti megoldások, freskók, fafaragások jellemzik.

 

Maulbronn

Hermann Hesse  Nobel díjas író szülővárosa, Calw, valóban lélegzetelállító! Az ember csak néz és kapkodja a fejét, szinte már sok(k) a rengeteg élénk  színű favázas ház, de  aztán be kell  ismernünk: ez így tökéletes.  Akkor még nem tudtuk, hogy ez még fokozható!

Calw

Tübingenben már álmélkodás nélkül csodáltuk a műemlékvédelem és az igényesség találkozását. Körülbelül félúton járva vonhattunk már egy bizonyos mérleget arról is, hogy mire számítson egy lakóautós turista Németországban. Éjszakáztunk  benzinkútnál, parkolóban, folyóparton, kempingben, autópálya pihenőben, mindenütt barátságos emberekkel  találkoztunk, sehol semmilyen nehézségbe nem ütköztünk. Sőt, a következő városban, Freiburgban egy német házaspár – túlzás nélkül – a fél városon keresztül vezetett bennünket mondván, hogy még GPS-sel is nehezen találnánk meg a lakóautó-parkolót.

Ebben a városban nem árt óvatosnak lenni barangolás közben, az utcákon csordogáló Bächle, azaz  patakocska, különleges veszélyt rejt, aki belelép, az helybélivel fog összeházasodni! A csodaszép, csipkés tornyú gótikus katedrális építőmesterének felesége is óvatlan volt, csak valószínűleg másképpen. Nemes bosszúból a mester megörökítette a kikapós asszonykát, mint vízköpőt!

Freiburg

Nehogy kihagyjuk az Ulm-i katedrálist, a világ legmagasabb keresztény templomát! 161,5 méter magas, 768 lépcsőjét a csapat legfiatalabb és legidősebb tagja gyűrte le. Még egy “leg”: a város legrégebbi háza egyben a világ legferdébb szállodája, a szobák 40 centimétert lejtenek.

 

Ulm

Talán még az elkötelezett kutyabarátok sem látogatják Rottweil városát, pedig megéri. Nagyon szép a belvárosa, a temploma, ráadásul farkasszemet lehet nézni egy barátságos kutyussal.

Rottweil

​A Duna forrása Donaueschingenben most csalódás volt mivel éppen átépítik, viszont sodró lendületű élmény a schaffhauseni Rajna-vízesés. Különösen izgalmas a testközeli érzés, ha kikötünk hajóval a középső sziklánál, és mindezt mindössze 7 Euróért átélhetjük.

 

Rajna vízesés

És most láthattuk meg igazán, hogy hova lehet még fokozni a műemlékek megóvását, a városképet: ez Stein am Rhein, amelyet valóban egy ékszerdobozban kellene mutogatni.

 

Stein am Rhein

​Este Konstanz belvárosában egy vidám öregúr avatott be bennünket a parkolás rejtelmeibe, később még vidámabb lett, miután koccintottunk a megismerkedés örömére. A nevezetes zsinathoz, Zsigmond királyunkhoz, és gróf Zeppelinhez fűződő történetek, valamint  az Elefánt első és hátsó feléhez címzett vendéglő – érdekes és változatos élményeket kínálnak a városban.

Konstanz

Megkerültük a Bodeni tavat, hogy megnézhessük Meersburg alsó- és felsővárosát, a vízimalmot, majd Wasserburg kicsi templomában tudtuk meg, hogy 1830. február 1-ről 2-ra virradó éjszaka a tó úgy befagyott, hogy lovas kocsival lehetett közlekedni rajta. Mikor éjszakázáshoz leparkoltunk és egymás után kiszálltunk az autóból, a többi autó utasa csak állt és nézett, meg is kérdezték: valóban ennyien utazunk egy autóban?

 

Meersburg

Lindau, a hársfák szigete. A lakóautó parkoló messze van, de a város megéri a sétát. A kikötőben foglyul ejtett várkisasszonyt nem szabadítottuk ki, de több kérdezősködés után megtaláltuk a Péter templomot, amelyet 1000 körül alapítottak.

 

Lindau

Az osztrák autópálya arlbergi szakaszán egy pihenőben jól kialudtuk az eddigi fáradalmakat, és teljes lendülettel célba vettük utunk utolsó állomását, Tirol fővárosát, Innsbruckot.

 

Innsbruck

 

A hazafelé tartó hosszú úton volt időnk kielemezni a kirándulás tanulságait, amelyek máig érvényesek. Biztos, hogy izgalmas, érdekes, látnivalókban gazdag és nem utolsósorban megfizethető utat szerveztünk magunknak. Az összezártság egyikünknek sem okozott gondot, a magunkkal vitt kész, illetve félkész ételek végig kitartottak. Minden napra jutott meleg étel, időnként megkóstoltuk a helyi ízeket is. Az autó kényelmesen vezethető, az éjszakai alvás kényelmes, bár egy párnak minden nap ágyaznia kell. A leálló helyek, parkolók mindenütt kulturáltak, a legtöbb helyen olcsón lehet áramot vételezni. Ami a legfontosabb: mindenhol, erdőszélen, folyóparton vagy akár városi parkolókban éjszakázva biztonságban éreztük magunkat!

 

 

Végkövetkeztetés: aki teheti, kövesse a példánkat!

Liza és Jóska

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy hegedűest és egy zongora emlékkoncert Szegeden

Szöllőssy József  hegedűs és Delley József  zongorista

 

A közelmúltban két rendezvényen vehettem részt, melyeknek ünnepeltjei részesei voltak zenei múltamnak.

Első meghívásom a szegedi Közéleti Kávéházba szólt, Szöllősy József hegedűestjére abból az alkalomból, hogy január 22-én megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet, és a vele járó emlékérmet Budapesten, a Stefánia Palotában. A közéleti esten nemcsak játékával kápráztatta el vendégeit, hanem érdekes életútja meséjével is.

Hogyan jutott el a háborút 1 évesen túlélve, majd 4 évesen kukoricacsutka hegedűjén való non stop játszadozásától a Szegedi Szimfónikus Zenekar koncertmesteri tisztségéig?

Amikor a család megsokallta Józsika éjjel-nappali csutkahegedű-művészetét, a csongrádi zenetanár nagyapa egy új tanítvány reménységét látta meg benne, és megkezdte okítását. Olyan szoros kapcsolat alakult köztük, hogy a nagyapa átköltöztette magához a szorgalmas kisfiút a szomszédjukban lévő házukba.

A későbbiekben Jóska az iskolából hazaérve gyakran Csajkovszkij Barcaroláját játszotta üdvözlésképpen. Ilyenkor a nagyapa büszkén mondogatta a szomszédoknak: “Megjött az unokám!”

Mi is meghallgathattuk ezt a szép darabot, majd édesapja kedvencét, Händel Xerxész c. operájának Largo tételét. Édesanyja legszívesebben Mascagni: Parasztbecsület intermezzoját hallgatta.

A tehetséges Szöllősy József egyenes úton haladt Szeged és az érvényesülés felé. Már 17 évesen a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekarában játszhatott a konzervatórium diákjaként. Ez a helyszín, a Dóm tér, egész életének színtere is lett. Szegedi lányt vett feleségül, Irmát, aki kórustagként jó ismerősöm a mai napig. Hol is lehetett az esküvőjük 1971-ben, ha nem a Dómban (Fogadalmi Templom). Fészekrakásuk a Dóm tér egyik legszebb házának lakásához fűződik. Máig is ott élnek. Aztán folytatódott a sor a Szabadtérin való rendszeres közreműködéssel Irmával együtt, aki a Zenebarát kórusban  énekelhette a szebbnél szebb operákat, míg férje a zenekarban élhette át vele közösen a nyári esték gyönyörű dallamait.

 

Munkásságát 2004-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, 2011-ben a Magyar Kultúra napján Aranygyűrűvel, ugyanebben az évben, nyugdíjazásakor,  a Zenekar szintén aranygyűrűvel ismerte el 40 évi koncertmesteri munkáját.

Nyugdíjasként sem hallgat a hegedűje. Lelkes “Régiségként” rendszeresen közreműködik lánya óvodájában hangszerbemutatás céljából, de az idősek otthonának is gyakori vendége, hogy ünnepi alkalmakkor zenei élménnyel gazdagítsa az idős emberek életét.

 

Szöllősy József hegedül a városvédőknek…

Közzétette: Jóska Paulik – 2017. április 1.

 Szöllőssy József hegedül

 

A másik zenei program sajnos már csak emlékhangverseny lehetett egy kiváló zongoraművész-tanár, Delley József tiszteletére, aki 2006-ban bekövetkezett haláláig a Szegedi Konzervatórium Zongora-, Hárfa- és Orgonaszakának tanszékvezetője volt.  11 éve sajnos már csak égi tanítványai vannak. Özvegye, Piroska, főiskolai tanár és kórusvezető egy csodálatos koncert szervezésével emlékezett meg férje születésének 80. évfordulójáról.

 

A bevezetőben a Tanár úr és egykori kollégája, Bódás Péter előadásában archív felvételről hallgathattuk Bartók kétzongorás szonátája III. tételének elejét, majd távoli szavainak hallgatása közben idézhettük fel szelíd mosolyát, szerény egyéniségét.

Az emlékesten megjelent egykori tanítványok

“Mert semmi sem tudja jobban felvidítani a bánatosokat, elszomorítani az örvendezőket, lecsendesíteni és megfékezni a fennhéjázókat és a gyűlölködőket, mint a muzsika.” – folytatta Luther Márton szavaival az estet a konferáló hölgy, az egykori tanítvány.

 

Ezután átvette a “szót” a zongora. Szép sorjában a legrégebbi növendékektől a legfiatalabbakig szólaltatták meg a bűvös hangszert. Legutolsó tanítványa, György Éva Portugáliából jött haza, hogy tisztelegjen mestere előtt Brahms A-dúr opus Intermezzojával. Lupták Piroska egy bécsi találkozás emlékéül interpretálta Beethoven d-moll szonátáját, amit akkor a Tanár úr is eljátszhatott a bécsi Beethoven múzeumban a nagy zeneszerző fortepianoján. Két fiatal hölgyet úgy mutatott be a konferanszié, mint tanáruk zenei unokáit. Ők kêtzongorás darabot játszottak.

 

Delley Józsefnek élete utolsó éveiben ötször nyílt lehetősége Japánban előadásokat tartani Kodály, Bartók és Liszt Ferenc zongoraműveiről. A fukuokai Kodály Intézetben pedig mesterkurzust tartott japán zongoristáknak. Ugyanitt koncertezett egy Szegeden okított japán növendéke közreműködésével. Bemutatta Kodály: Marosszéki táncok c. darabját is, amellyel most Lucz Ilona, az egykori tanítvány, majd kolléga tisztelgett Mestere emléke előtt.

 

 

Legvégül özvegye vezényletével felcsendült Gounod: Szent Cecília mise Agnus dei tétele a Vaszy kórus előadásában. Delley József zongorakísérője volt évtizedeken át e kórusnak, melynek én is tagja voltam. A Filharmónia számtalanszor felkérte Őt oratóriumok zongora- és orgonakíséretére. Hosszú a sora gazdag zenei életének, és a zeneművészetben betöltött szerepének.

Megható és méltó megemlékezés volt ez a koncert egy nagyságról, aki még sokaknak adhatta volna át tudását és zeneimádatát.

Annaróza

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A legjobb vérnyomás szabályozó és stressz elűző hobbi

 

 

Gobelinvarró  hobbim születése

 

         Egész életemet a nyugdíj utáni pár évig is a munka és a család töltötte ki. Saját magam szórakoztatása, kényeztetése eszembe sem jutott. Éppen elég volt elfogadottnak lenni a szakmámban/hivatásomban, és a családban a saját elvárásaimnak megfelelni. 

         Nem készültem fel a nyugdíjra, belecsöppentem egy váratlan lehetőség kapcsán. Még egy ideig fent tudtam tartani a vállalt munkáimat, de szép lassan, maguktól lemorzsolódtak. A gyerekeim, családjaikkal a tengerentúlon élnek. Rám szakadt a nagy szabadság. Ez kezdetben jó, felemelő volt, tele voltam tervekkel, amiket korábban nem tudhattam megvalósítani. “Bakancslista” szerint még mit is láthatnék vagy csinálhatnék ? – tettem fel magamnak a kérdést. Aztán szembesültem saját korlátaimmal, fizikai gyengülésemmel és gondolati érzékenységemmel. Trükköket találtam ki magamnak, hogy fenntartsam az érdeklődésemet különböző dolgok iránt.

        A gyerekeim közelében nem volt nehéz “unokázni”, dehát tekintettel akartam lenni az ő privát életükre is, és szerettem egyedül is lenni. A fiam megkérdezte: – Anyu nincs valami hobbid? – Hogy lenne? Sose volt rá időm, eszembe sem jutott, örültem, ha elvégeztem, amiket az életben meg kellett oldani. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy más, az én koromban, mit csinál kedvtelésként. Figyeltem az ismerőseim szabadidős elfoglaltságait. Azután csak azt tudtam felsorolni magamnak sok pontban, hogy én miért nem csinálnám ezt sem, meg azt sem. 

Angyal

        Nyugdíj óta, minden január-februárra kitalálok magamnak valami télűző, jókedv csináló elfoglaltságot. (Úszás, festés, rajzolás, utazás…) Most januárban letudtam az évek óta halogatott 3 hetes ORFI befekvést egy kis mozgásszervi felturbózáshoz. De mi legyen februárban?   Elfoglaltam magam házimunkával, de még így is rengeteg időm maradt. Egyszer kijöttem a siófoki vásárcsarnokból és a szemem a túloldali Gobelin kézimunka üzletre tévedt. Na, gondoltam, ezt biztosan nem csinálnám. Aprólékos, szemrontó, 1-2 milliméterenként öltögetni…, na nem!  A nagyszüleim, szüleim lakásában minden falon családi képek lógtak bekeretezve, ezért még fiatalon megfogadtam, hogy ha nekem egyszer lakásom lesz, ott a falon nem lóg majd semmi. Akkor meg minek?

         De amikor hazamentem, interneten már elkezdtem keresgélni, hogy hogyan kell gobelint varrni,  hol vannak üzletek, hogyan és hol keretezik az ilyeneket. Mert nem akárhogyan. Úgyhogy 2 nap múlva elindultam a vásárcsarnokhoz közeli kis üzletbe. “Régiség korú” néni fogadott nagyon kedvesen. Maszek, volt ideje és türelme. Mondtam, hogy én csak érdeklődöm  a gobelinvarrás után. Nem akarok varrni, mert még sose csináltam, bár 11 éves koromban anyukám szabás-varrás politechnikára íratott be, de az ugye már régen volt és nem gobelin volt. Egyetemistaként pulóvert, kardigánt kötöttem, mert akkor azt csinálták a lányok a fiúknak… A néni csak mosolygott, és amíg az ismerős vásárlói jöttek-mentek, ő megmutatta nekem egy darab anyagon a gobelin öltéseket. Nekem adta a 10 cm-es anyagot, tanácsokkal látott el. És nézhetnék képeket is? – kérdeztem. A “legegyszerűbb” kép egy csendélet volt, kb. 25 x 30 centiméteres. Te jóságos ég! Mennyi lyuk van rajta! És honnan tudjam, milyen és mennyi fonal kell hozzá? Megmutatta, kiválogatta. Azt mondta, “ez a legjobb vérnyomás szabályozó és stressz elűző hobbi, bár magán látszik, hogy nem idegbajos…” Hmmm…. Másfél órát töltöttem az üzletben és “kincsekkel” tértem haza.

Csendélet

        Azonnal hozzá is fogtam. A Csendélet volt az első “művem”. Egy hétig, napi 6-7 órában varrtam. Egy-egy szín kivarrása után mobillal lefényképeztem, majd visszanézve, és  kinagyítva, észrevettem  és javítottam a hibákat. Közben jöttek gondolatok az életemről, a döntéseimről, megmosolyogtam egy régi történetet, volt, amit akkor értettem meg igazán. Az első képet meg kell tartani, mondták a “gobelinesek”. Egyelőre csak félretettem, mert én ugye, nem teszek fel a falra semmit…  Ahogy befejeztem az első képet, séta közben még másik 2 kézimunka üzletbe is bementem és nézegettem, válogattam a képeket. Ami azonnal megfogott, megvettem fonalakkal együtt és eltettem.

       Nagyon “dedós” lenne egy kis Angyalt kivarrni? A lányunokám szülinapjára megcsinálhatnám! Ez két és fél nap alatt készült el. Kis kép, kb. 20 x 20 centiméteres. Közben azon jártak a gondolataim, hogy mit csinál ez az angyal? Mire gondolhat? Mosolyog? Térdel? Kiért imádkozik? Az én unokám szárnyak és glória nélkül is angyal…  Amikor ezt a képet vettem, megláttam egy imádkozó kezet. Kevés szín volt rajta, gondoltam, ez hamar meglenne. Nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, de már változtattam a technikámon. Egy hétig varrtam. A lányom kérte.

       Közben megláttam egy “Jézus” képet, ami nagyon megtetszett a sok szín miatt és itt már arcot is kellett varrni, ami külön kihívás volt. Ezt a lányoméknál varrtam másfél hétig, amikor nem voltak otthon, akkor napi 8 órában. Bibliai történetek jutottak eszembe róla. Hová néz, mire gondolhat, hol, milyen színű felhő van felette és miért pont olyan? Húsvétkor vittem el a kármelita nővéreknek ajándékba. Aztán megtaláltam a számomra legjobb gobelin keretezőt. Kiválasztottuk a képhez illő kereteket (a Csendélethez azt, ami a szobám falához is illik…, mert persze, hogy felteszem az első képemet!). Egy nap alatt elkészültek a keretezések!

Imádkozó kéz

          Eltelt a február és elkészült 4 kép! A lányom biztatott, hogy varrjak mindenkinek egy “saját képet” és ők biztosan fel fogják tenni a falra. Azóta már másfajta képeket is vettem (tájképet, portrét, virágot), de már nem azért, hogy valaki, valahová feltegye, hanem mert engem leköt, szórakoztat, kreatívvá tesz, rengeteg emléket előhoz, örömet szerez és emléket hagyok vele.  Már nem az egyforma színeket varrom ki először, hanem egy kép-részletet minden színnel. Változtatok a színeken is, ami szerintem jobban odaillik. 

         Nem gondoltam, hogy képes vagyok gobelint varrni, mert ez türelemjáték is. De amit az egyik ember meg tud tenni, a másik miért ne, ha akarja?  Szóval megszületett a hobbim!

       Kárméla

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Jóga, tánc, szeretetkör – így telnek egy 81 éves nyugdíjas napjai

 

A napot jógával kezdem: az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik.

Ezt az írást egy ismerősöm felkérésére írtam meg, és jelentkezem vele a „Tevékeny, élvezhető időskor” címen kiírt pályázatra. 81 éves vagyok, na és? Elvem, hogy a korral nem érdemes foglalkozni.

Mikor nyugdíjba mentem, kerestem értelmes, hasznos, örömteli lehetőségeket, melyekkel a háztartásvezetés mellett eltölthetem a hátralévő éveket, esetleg évtizedeket.

Pozitív gondolkodás

Elsőként rátaláltam a jógára, és az agykontrollra. Azóta is vallom, hogy ez, életem legjobb választásai közé tartozott. Agykontrollal gondolataimat formáltam, jógával fizikai és lelki állapotomat. Azóta is foglalkozom mindkettővel, immár több mint huszonöt éve. Régi jógás társaimmal Szeretetkör néven szerveztem egy kis közösséget, havi vendéglátással, beszélgetéssel. Jártunk együtt az Erkel Színházba, volt olyan idény, hogy tizenhat bérletet vettem. Idén ünnepeltük a huszadik születésnapunkat. Minden napomat jógával kezdem. Az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik. Nyolc éve már én vezetem hetenként az Etka-jóga foglalkozást egy kerületi nyugdíjas klubban. Amikor tehetem, eljárok a havi agykontroll találkozókra. Az elmúlt évek alatt több tanfolyamot végeztem el, tapasztalataim alapján hirdetem a pozitív gondolkodás előnyeit. Gondolatébresztő klub néven hét éve vezetek heti rendszerességgel egy csoportot.

 

Szenvedélyem az írás

Friss nyugdíjasként egy helyi újsághoz kaptam meghívást, és az újság megszűnéséig, nyolc éven keresztül dolgoztam a szerkesztőségében. Kerületünket érintő különféle témákban írtam cikkeket, készítettem interjúkat. Az íráshoz megtanultam először írógépet, aztán elektromos írógépet használni, majd számítógépen a szövegszerkesztést. Az újságírás által fejlődhetett íráskészségem, stílusom, emberismeretem. Sok emberrel megismerkedtem, barátságok alakultak közöttünk.

 A jóga és agykontroll által szerzett ismeretek késztettek első két könyvem megírására. Megírásuk idején jógafoglalkozásokon olvastam fel őket. Ezek életvezetési útmutatók voltak napi feladatainkkal kapcsolatban.  Következő két könyvem más témákat tartalmazott. Írtam arról, hogy fiatalkorunkban, egy mostanitól nagyon eltérő rendszerben milyen volt az életünk. Következő könyvem, férjem betegségével volt kapcsolatos. Részletesen leírtam az átélt eseményeket, buktatókat és apróbb sikereket, hogyan tudjuk, vagy nem tudjuk megérteni egymást egy agysérült beteg emberrel, és hogyan történt ez az ápolók és orvosok részéről.

 

A nyugdíjas klub énekkarával

Mikor az újság megszűnt, megint sok időm szabadult fel, tartozni akartam valahová. Kerestem, hogy a kerületben van-e lehetőség társas kapcsolatokra, emberek közé menni, beszélgetni, programokon részt venni. Így találtam rá, egy nyugdíjas klubra, és egy szintén nyugdíjasoknak való civil egyesületre. Mindkettőnek tagja vagyok, több mint tíz éve. A közös programok újabb barátokat is jelentettek. Az énekkarban ma is részt veszek. Valamikor az időseknek szervezett ki-mit-tud rendezvényeken is szerepeltünk. Egyénileg versekkel és prózával lépek fel a pódiumra, egy-egy saját írásommal is.

 

Jóga és tánc

Egyéni programokat is kialakítottam. Kihasználva a kerületi lehetőséget, több évig rendszeresen jártam úszni, és alakformáló tornára, valamint Hatha jógára. Agytornának elkezdtem verseket tanulni, és keresztrejtvényeket fejteni. Az angol nyelv tanulásának is többször nekifogtam. Jártam csoportos foglalkozásra, és tanultam egyéni tanulásra alkalmas tananyagból. Több önismereti tanfolyamon vettem részt. Sokat jelentett életemben a túrázás. Ez volt minden hétvégi programom. Innen is sok barátot szereztem. Egy-két éve, körülményeim változása miatt maradtam ki belőle. Most is hiányzik. Helyette jött a tánc. Előtte táncklubok létezéséről nem is tudtam. Most ez a hétvégi program. Újabb ismerősök, újabb barátok. Tagja voltam a kerületi baráti körnek, rendszeres programokon, többek között filmvetítéseken vettem részt. Néhány éve új mozgáslehetőséget hozott életembe a zumba.  Nagyon szeretem ezt a testet-lelket felüdítő, harsány zene ütemére végzett gyorsmozgású koreográfiát. Hetenként egy, estenként két foglalkozáson veszek részt.  Torna és tánc egyben. Heti program az a torna és csoport-tánc tanulása is, ami a nyugdíjasklubban történik. Megállapítható, hogy ez utóbbi, nem is a lábat, hanem az agyat, a memóriát veszi igénybe. Hogy is kell ezt, most ez után melyik lépés következik, bal, vagy jobb lábbal?

Sok írásom szól a pozitív gondolkodással szerzett tapasztalataimról, de számomra fontos, megtörtént napi eseményeket is leírok, csak úgy magamnak. A bántó eseményeket is kiírom magamból. Segít a továbblépésben. Megtanultam számítógépen írni, és bevezettettem az Internetet. Heti 1-2 alkalommal megnézem a levelezésemet. Ennél sokkal többre időm és tudásom kevés. Minden év meghatározott napján technikumi osztálytalálkozóra megyek, immár hatvankét éve. Sajnos a létszám egyre csökken.

 

Párommal

Tánc és szerelem 70 felett

Miután, ötvenegy évi házasság és hosszas betegség után férjem meghalt, megpróbáltam újra rendezni az életemet. Hetven évesen maradtam egyedül. Betegsége miatt meghiúsult két külföldi útitervünk, így egyedül vágtam neki Párizs és London nevezetességeinek, csoportosan szervezett buszos utazással. Folytattam a betegség miatt szüneteltetett régebbi tevékenységeimet, és újakat is vonzottam az életembe. Öt év egyedüllét után, ismerősök társaságában betekintést nyertem a táncklubok életébe. Ezek létezéséről eddig tudomásom sem volt. Táncpartnerre is akadtam. Nagyon jól táncol, és jól érezzük magunkat a különböző táncklubok társasági életében. Együtt járunk különféle, időseknek való koncertekre, fesztiválokra, üdülésre. Sokszor, ötletszerűen felszállunk egy éppen induló vonatra, és városnézőbe megyünk. Hat együtt töltött év van mögöttünk. Kapcsolatunk alakulásáról könyvet tervezek, „Tánc és szerelem – 70 év felett” – címen. Az időskori egymásra találásról, összecsiszolódásról, szeretetről, szerelemről szól.

Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek

A felsorolt témákat nevezhetjük az örömet okozó tevékenységek tartalomjegyzékének. Egyéniségünknek, szükségleteinknek, lehetőségeinknek megfelelően lehet belőle választani. Azért foglalkozom velük, mert így érzem jól magam. Írhattam volna más tartalomjegyzéket is, nehézségekről, fájdalmakról, küzdelmekről, tehetetlen vergődésről, amik szintén előfordultak az életem során. Most nem ez volt a téma. Az, más írásaimban szerepel. Nincsenek olyan elvárásaim, hogy tevékenységeim által valami nagy változás történjen. Nem zavar a testsúlyom, a testalkatom, ráncaim, narancsbőröm, elég, ha jól érzem magam. Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek, csak kb. három éve a ginkgo bilóba étrend kiegészítőt, a feledékenység miatt. Bízom a szervezet öngyógyító képességében. Eddig nem csalódtam benne. Közben mégis megtörténnek a változások az életemben. Sok megvalósításra váró tervem van még. Most hirdettem egy irodalmi kör beindítását a nyugdíjas klubban.  Ápolom a régi barátságokat, kíváncsi vagyok az új történésekre. Nagyon sok személyes ismerősöm van. Ez talán többet jelent, mint hogy hányan jelölnek be valakit az internetes oldalakon.

Mottóm: Bennem és körülöttem minden rendben van!

Ziegler Marika

Ez a pályázat a kiírási idő után érkezett, de a tartalma annyira érdekes, és az életút olyannyira példa értékű, hogy közlését így is érdemesnek tartottuk.

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nappal dolgozott, éjjel festett

Az égiektől kapott tehetséget gyümölcsöztetni kell.

 

Korábbi pályázatunk egyik helyezettjétől, Izsák Ildikótól kaptuk ezt az írást. Ahogy neki magának, barátnőjének is volt egy titkos álma…  

Szeretném bemutatni Izsák Éva barátnőmet, aki férjével és felnőtt fiával egy kis községben él Révkomárom mellett,  Izsán (Szlovákia). Adminisztratív munkakörben dolgozik a Révkomáromi Városi Hivatalban már hosszú idő óta. És az álmait nem adta fel…!

 

Az izsai kiállítás megnyitóján


Nem volt rajzolós, festegetős kislány, inkább a zene vonzotta, de később az is kiesett az életéből. Titkos álma valahol élt benne… festeni szeretne. Élete párja sejtette ezt, így 2015 karácsonyán festőkészlettel lepte meg őt. Akkor indult el mindaz, ami mára teljessé teszi életét. Festeni kezdett. Autodidakta módon indult, minden előképzettség nélkül.

 

Először üvegfestéssel, majd akrillal kísérletezett, de rájött, az olajfestés az ő világa. Éjjelente festett, mert nappal dolgozott, aztán családanyaként állt helyt. Képzőművészeti albumokat tanulmányozott, szinte minden szabad percét a festészet kötötte le.

 

Első olajfestményei még kicsit bizonytalan ecsetkezelésről, színválasztásról tanúskodnak, de mindez már a múlté. Azóta számos internetes képzőművészeti fórum tagja, és szülőfalujában, Izsán, egy sikeres kiállításon is bemutatta munkáit.

Már újabb kiállításra készül, április 30-án Hetényen, egy szintén felvidéki község rendkívül népszerű galériájában mutatkozhat be. Alkotásai a természet szeretetéről szólnak, mára már letisztult ecsetkezeléssel, varázslatos színekkel és harmóniával.

 

Festő barátnőmmel

Méltán mondhatja el ő is, hogy az álmokat nem szabad feladni, s az Égiektől kapott tehetséget gyümölcsöztetni kell. És soha nincs késő elkezdeni azt… Ez az ő üzenete.

Izsák Ildikó

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Életemen végigvonul a zene

Visszaemlékezés egy friss zenei élmény kapcsán.

Onczay Csaba előadóestje Szegeden

 

Legyen a zene mindenkié! Ez volt Kodály Zoltán kívánsága, aminek létjogosultságát nehéz lenne vitatni, hiszen a zene, annak minden megnyilvánulása, így a könnyűzene is, lelki táplálék, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Hallgatása közben elszabadul a fantázia ismeretlen tájakra, vagy azonosul a bánattal, örömmel, ami épp a lelkünkben él. Elfojtott könnyek potyoghatnak egy elvesztett kedves személy emlékére a zene katarzisaként.

 

Az én életemen gyerekkorom óta végigvonul a zene valamilyen formában. Kezdve attól, hogy anyukám ének- és hegedűtanár nagynénje hegedűt adott a kezembe, folytatva zongoratanulásommal, (amit jobban kedveltem), közben iskolai, zenedei zenekarban való részvételemmel, majd énekkari tevékenységemmel. Nem voltam tehetség, inkább szorgalmas, mégis nagy ajándéka az életemnek a zene iránti affinitás, a harmóniák élvezete, ami sok nehézségen átsegített, és a mai napig plusz tartalmat ad napjaimnak. Épp mostanában kaptam meghívást egy régi ismerős előadóestjére. Onczay Csaba Kossuth- és Lisz-tdíjas, Érdemes Művész, (sok más kitüntetés mellett), nemzetközileg is elismert csellóvirtuóz bensőséges, lírai interpretációjú, rövid lélegzetvételű számai hangzottak el, némelyik Vígh Andrea hárfaművésszel duóban. Érdeklődésemet fokozta, hogy Csabával egy zenekarban játszottunk az általános iskolában, azóta személyesen nem láttam, de mindig hallottam sikereiről. Az én zenekari próbálkozásomat enyhe túlzás hangszeres játéknak minősíteni, ezt az alábbi képen önkritikus háttérben maradásom is jól illusztrálja.

Iskolai zenekar

 

Az esten előadott slágerdarabok, mint pl.: Bach: Arioso, Massenet: Meditation, vagy Kodály Szólószonátájának 2. tétele hallgatása közben elmerengtem a régmúlt ifjúságon, hiszen közben 70 évesek lettünk. Ez mit sem változtat a szépségre, a művészi értékekre is nyitott fiatal lelkünkön. Néhányan megjelentek ezen az esten a régi osztálytársak közül is, mintha egy titkos társaság részesei lettünk volna.  Az előadóművész, de a megszámlálhatatlan magyar zenésztársadalom is mindig lenyűgözött virtuozitásával mint rajongó, lelkes amatőrt.

 

Iskolai kórus

 

Hosszú énekkari éveim alatt olyan kiváló muzsikusok „keze alatt” dolgozhattam, mint a Zenebarát kórust alapító Vaszy Viktor szegedi színházigazgató, Pál Tamás karnagy, későbbi zeneigazgató, a japán vendégkarmester, Kobajashi Ken Ichiro, aki a hazánkban rendezett karmesterverseny győztese volt. Kivételes élmény volt a szegedi Dómban az ő vezényletével énekelni Verdi Requiemjét. Olyan híres hangok voltak oratóriumkórusunk szólistái, mint Gregor József, Karikó Teréz, Tokodi Ilona, Altorjay Tamás, Réti Csaba, Vajda Julianna, Szonda Éva, hogy csak a szegedieket említsem. Tokodi Ilona és Vajda Julianna, későbbi operaénekesek,  dr Mihálka György, szeretett Gyuri bácsink szakszervezeti kórusában velem együtt énekelték a rövidebb madrigálokat, dalokat, Kodály és Bartók műveit. Innen indultak a hírnév felé.

A talentummal való találkozásaim során is megtapasztalhattam, hogy az igazi nagyságok szerények, alázatosak úgy a zene, mint embertársaik szolgálatában.

 

Kórusbeli ténykedésem során közel kerültem az oratóriumirodalom olyan nagyjainak műveihez, mint Bach, Beethoven, Haydn, Händel, Dvorzsák, Verdi, Kodály. A Szegedi Szabadtéri Játékokon pedig az operák gyöngyszemeinek kóristája lehettem. Mindeközben olyan közösségben élhettem fiatal éveimet, melynek tagjai “egy húron pendültek”, némelyikükkel ma is ápolom a barátságot.

Ezen az archív felvételen Verdi Requiemjét Vaszy Viktor vezényli és a mi kórusunk énekel.

Kodály Zoltán fenti kívánságát ő maga indokolja nagyon szemléletesen: 

“Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Az álmokat pedig nem szabad feladni!

Egy révkomáromi asszony hihetetlen írói és receptküldő sikerei.


Társamtól elszakadva felneveltem leányomat, aki most már a koboldok, gejzírek, az északi fény országában él. Messze, messze tőlem. De így van ez jól. Gyermekeinket végül útjukra kell engedni; keressék, leljék meg helyüket a világban. Ha távol…, hát ott. De velem van hűséges kis társam, kutyuskám. Leányommal meg beszélhetek, amikor lehet, hála neki. Az ő társától kaptam egy táblagépet ajándékba. Jaj, féltem ám tőle! Aztán lassacskán megtanultam, hogy kell használni, bár elég nehézkesen ment. De sikerült! Hát persze, hisz’ nem ördöngösség, csak ugye, szokatlan volt.

Öregszem, már nagymama lehetnék, de… Tudom, eljön majd az ideje. Sétálgatok a kutyussal. Ő a maga kis szórakozásaival van elfoglalva, kaparja a füvet, lesi a többi sétáló kutyát…, én meg gyönyörködöm az ősz ezernyi színében tobzódó falevelekben, beszívom az őszi avar kesernyés illatát, napsütés melengeti szívem, lelkem. Szép számomra az őszidő.

Lányom és én

Fiatalon próbálkoztam…, írogattam. Megjelentek verseim, novelláim irodalmi folyóiratokban, hangjátékom hangzott el a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában, pályázatokat nyertem verseimmel Magyarországon… Boldog voltam, azt hittem, ez lesz az én utam… Írni… Társam viszont nem örült sikereimnek, válaszút elé állított: írás vagy a család. Elbizonytalanodtam. Álmaimat feladva a családot választottam. De végül mégis szétváltak útjaink, leányommal magamra maradtam. Aztán már csak ő volt fontos, ő jelentett nekem mindent életemben. Így ért el az őszidő. A maga csodálatos színeivel, illatával, minden szépségével, amit nyújthat az ősz. És sikerekkel! Hihetetlen sikerekkel!

Leányom találta az interneten 2013-ban az Őszidő pályázatot. Verseket, novellákat kértek nyugdíjasoktól. Megpróbáltam, küldtem verseket, novellát. Aztán jött az értesítés,  díjátadóra hívtak Tatabányára, mivel “kiemelt” díjazott lettem. Szép ünnepség keretében olvastak fel a díjazottak írásaiból, elhangzott az én egyik versem is, később a díjazott munkák között az én írásaim is megjelentek egy antológiában. Így kezdődött.

 

 

Azóta már számos pályázatra írtam, több-kevesebb sikerrel. Mesém is van, arany okleveles meseíró lettem a Ráth Lépcső Tudásközpont által meghirdetett “Az én mesémet adom neked!” tehetséggondozó pályázaton. Leányom illusztrációja a meséhez szintén arany oklevelet kapott. A pályáztatók kiadtak egy nagyon szerethető mesekönyvet is, amelyben természetesen a mi mesénk is helyet kapott.

 

 

Arra különösen büszke vagyok, hogy felvidéki pályázóként érek el szép sikereket, mert így érzem azt, hogy az “anyaországban” megbecsülik a határon túliak igyekezetét édes anyanyelvünk ápolásáért, hagyományaink, kultúránk megtartásáért, továbbviteléért. Nagy öröm számomra az is, hogy megjelenhetett kis könyvecském a magyarországi Publio kiadó jóvoltából, melynek kézirata már hosszú ideje fiókban feküdt. A kerettörténet egy felvidéki község tájszólását örökíti át egy kisfiú árvaságán, barátra találásán, majd annak elvesztésén keresztül “Tisztességes vacsora” címmel. Leányom figyelte a pályázati kiírásokat, de megtanított most már engem is az interneten “keresgélni”, így figyelhetem a különböző lehetőségeket, ahogy most is történt. Érdekes, hány meg hány pályázat szólítja meg az idősebbeket, bátorítva írásra, emlékeik megosztására őket. Nagyon jó dolog ez! Azt jelzi, hogy nem szabad az embernek “leírnia” magát, mert túl van az ötödik, hatodik… x-en. Bátorítást kapnak, ahogy én is!

 

A Vasárnap szakácskönyvben megjelent receptem és fényképem a szerkesztővel.

 Az internet, táblagép segítségével valóra válhatott egy másik álmom is. Elkészítem a kedvenc ételeit leányomnak, barátainknak, leírom a receptet, fotót készítek az ételről. Aztán küldöm különböző kiadványokba, ahol meg is jelennek rendre. Így lettem hát “receptküldő”. Itt, Szlovákiában a Vasárnap hetilap jelentet meg rendszeresen ételrecepteket olvasóktól, de van egy immár ötödik alkalommal megjelent “Vasárnap az asztalon” című szakácskönyvük is, melynek rendszeres receptküldője vagyok. Nagyon jó érzés, hogy már az utcán is megszólítottak egy-egy receptre rákérdezve. Annak külön örülök, hogy leányom a nyomdokaimba lépve egyre bátrabban kísérletezik konyhájában.


Csodálatos az őszidő! Színekkel, hangulatokkal, érzésekkel teli…, csak észre kell venni, meglátni, felfigyelni apró csodákra…, akár egyedül, kutyust sétáltatva…még ha bottal járva is…

 


Az álmokat pedig nem szabad feladni! Soha nincs késő megvalósítani azokat, ez az én üzenetem. És ez az én őszidőm.

Izsák Ildikó

 

Az írás a  Régiségeknek blog 

’Tevékeny, élvezhető időskor’

pályázatának  díjazottja lett.

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Hogyan lettem sikeres szenior atléta?

Úgy kezdődött, hogy kimentem a piacra ….

 

Imádkozzál!

Lépj be a hatodik X-be!

Előtte negyven évig ne atletizálj!

Menj ki a bolhapiacra!

Ott tudd meg, hogy az ismerősötök nem jön mégsem a találkozótokra, mert időmérő lesz egy szenior atlétika versenyen!

Kérd meg a férjedet, hogy menjetek haza, öltözz át, próbáld fel a szögescipődet, ami a Világtörténet sorozat öt könyve tetején porosodik, illetve korosodik!

A porosodó szögescipő

 

Siessetek ki a sportpályára!

 Fizettesd be a férjeddel a nevezési díjat!

Így jut egy kis idő fej- és törzskörzésre, indiánszökdelésre, úgyhogy melegítsél be!

Kérj kölcsön egy disco-zöld szögescipőt!

Győződj meg róla, hogy hányan versenyeztek, s ha csupán te neveztél egyedül, akkor ugorj távolba, amikor szólítanak, s ha már kivették a gereblyét a homokból!

Győzzél!

Kérdezz rá, akad-e még meghirdetett versenyszám versenyző nélkül!

Igen, indulj el 100 méteres futásban is!

Fuss! Fuss! Hajrá!

Győzzél!

A kölcsönkért szögescipő

Mellesleg – mivel a három indulóból egy visszalépett – a 200 méteres síkfutásban is indulj el, és persze fusd is végig!

A kanyarban figyelj, koncentrálj, annyi vonal van, irányt ne tévessz!

Szórakoztasd a közönséget is, magadat is, kiabáld, hogy szaladok, nagyon szaladok!

Közben szaladj, fuss, brávó!

Ja, és vigyázz, le ne sérülj!

Ez az!

Adj hálát Istennek!

 

Juttasd vissza és köszönd meg az edzőcipőt a gazdájának!

Ha a nevedet hallod, állj fel a dobogóra! Kétszer legfelülre, egyszer a második fokra!

Vedd át az érmeket, hagyd, hogy piros-fehér-zöld szalagjánál fogva a nyakadba akasszák, fogjál kezet a gratuláló díjátadóval! Ha akadt, akkor a versenytárssal is!

Le se szállj a dobogóról, mert mint a legtöbb versenyszámban induló, te nyerted el a serleget.

Azt a szépséges aranyszínűt, melynek talapzatán egy aranysárga lapocskába ez van vésve:

 „Abszolút női első hely”.

Fogadd szeretettel!

Mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj!

Tudd, hogy csoda történt!

Szállj le a földre, karolj bele a férjedbe, s elégedetten induljatok haza!

Kezdjél el valamelyik nap edzeni!

 

 Legalábbis én így csináltam.

Utána két évig szorgalmasan kemény edzéseken vettem részt, negyven érmet, három serleget és számos szeretetteljes sportoló barátságát sikerült elnyernem a versenyeken, sporteseményeken.

Feleky Erika

Az írás a  Régiségeknek blog ’Tevékeny, élvezhető időskor’ pályázatának  díjazottja lett.

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Gizus boldog, az alkotás megszüntette magányérzését

 

Tevékeny, élvezhető időskor  1.

 

Léghajó – Szinyei Merse Pál festményének utánzata

 

Szürke, vasárnapi alkony öleli a piros cserepes, zöld zsalugáteres ablakokkal ellátott, fehérre meszelt falú, mesebeli házikót.

Tiszta szobájában uralkodója, kényelmes fotelében üldögél, akit mindenki Gizus néven emleget. Pedig teljes neve ősi származásra vall, azaz Gizella, mellette a keresztelésben kapott Sára is szerepel, ám azt senki nem ismeri. Minek is bonyolítanák a megszólítást? – neki teljesen megfelel a Gizus név, ugyanúgy, mint másoknak.

Jelenleg hangulata szomorkás. Mintha az égiek is osztoznának e lelki állapotban, mert tartós eső formájában együtt könnyeznek a ház úrnőjével. A társtalanság, egyedüllét okozza e ritkán tapasztalt érzést? – nem tudni. Mintha Robinzonnal cserélt volna helyet, annyira egyedül érzi magát. Ráér elmélkedni. Az ablakok csipkés függönyeinek lebbenései bíztató jelzésekként tudatják vele, hogy nincs egyedül. Minden, mi körülötte él, saját keze munkája, együtt élnek és éreznek vele. Nem csak a teljes csoda-házikó, hanem a kiskert virágai is, melyek bódító illatjukkal, szépségükkel ő érte virulnak. A kert fái gyümölcsükkel édesítik mindennapjait. A galambok kis galamb-dúcaikban neki turbékolnak. Talán még a békák esti hangversenyei is az ő álmát hívatottak elősegíteni, vigyázni.

Tulajdonképpen boldog és megelégedett lehetne. Mégis,- miért nyugtalan? Az idő könyörtelenségével hiába hadakozik. Ha életében vannak is mulasztások, azok saját akarata szerint történtek. Mindig tudta kötelességét. Első helyet a család foglalta el. Értük mindent vállalt. Többet tett gyakran azokért is, kik azt meg sem érdemelték, távolabbi rokonok esetében.  Miközben nagymamáját, majd szüleit gondozta a ház összes tennivalóival együtt, melyhez társult a mezei, kerti munka is, valamint az állatok ellátása, soha nem jutott eszébe az idő múlása. Ma már tudja, hogy egyedül csak saját magának nem biztosított időt. Mégsem hibáztatja ezért a sorsot, mert neki ezt kellett tennie, számára ez így volt természetes.

Élete folyamán edzette, tanította az a sokféle tevékenység, melyet nap, mint nap folytatott. Neki mindig voltak céljai, melyek tartalmat adtak életének. Ezek szerint akár virág-kertész is lehetett volna, vagy növények nemesítője, oltásokkal, új fajok kísérletezésével, továbbá állat gondozó és tenyésztő, nem beszélve az orvosi nővér szerepéről. Lehetett volna híres varrónő, lakberendező, népi hímzések tudója. Mennyi kalocsai mintás kézimunka és erdélyi nagyírásos gyönyörködtető mintái ismertek családja és baráti köreiben. Legutóbb a festményekhez hasonló gobelinek sokasága került ki kezeinek munkái során.

Ars poetica – gobelin

Amióta a kis családtagok felcseperedtek, elkerültek mellőle, felmenői örök álmukat pihenik a temetőben, egyedül maradt, ritkán látogatják azok is kikért egykor akkora áldozatokat vállalt. Érzi, hogy változtatnia kell egyhangú életén. Nem tétovázik. Egyik nyugdíjas klubban megtalálta saját társaságát, kik hasonló állapotokat éltek át, mint ő, és még a jelenük is hasonló. Tőlük még arra is késztetést kapott, hogy kézimunkázása mellett próbálkozzon az írással is. Történeteket örökítsen meg saját, vagy mások életéből, a rég múltról, vagy éppen a jelen élet visszásságairól. Megpróbálta. Néhány érdekes szösszenet már fiókjában lapul, szabadulásra vár.

Miközben gondolataiban hasonlókról elmélkedik a szürke felhőkből aláhulló könnyszerű esőcseppek láttán, egy erős villámlás, mit menydörgés követ, gyors cselekvésre készteti. Fiatalos könnyedséggel bezárja a kitárt ablakokat. Utána már csak az andalító morajlás hallatszik, amint a piros cserepes tetőről a víz, ereszen és csatornán át utat tör magának és megtölti az oda helyezett nagy dézsákat, melyek igen alkalmasak a növények locsolására. Nála mindennek célja van. Takarékosan használ fel mindenféle természeti adományt:- a vizet, a szelet, növényi komposztálókat, pincét, padlást, egyszóval mindent.

Kis, csillogó konyhájába érve, előkészíti saját vacsoráját, a gyűrődésmentes abroszon tálalva elfogyasztja azt, miközben újabb ötlet, sőt elhatározás fogalmazódik meg gondolataiban.

Napraforgók – festmény

Valamelyik társától hallotta, hogy „a cselekvés, a kétségbeesés ellenszere„. Ő nincs kétségbe esve és mégis cselekedni fog. Dönt. Újdonságra van szüksége. Mi legyen az, mit még nem próbált életében?

Miután szemei sem a régiek és már olvasáshoz és az apró öltésekhez szemüveget használ,- no nem azért, hogy a dioptria, mint tekintélyt kölcsönző mértékegység elősegítse kinézetét, hanem mert szüksége van arra. Döntése a festészet felé fordul. Festeni fog! Hadd ámuljanak társai, családtagjai, ha majd sikerül amatőr (műkedvelő) módon elsajátítani valamit, amit eddig csak álmélkodva csodált.

Hóemberkék – festmény

Elhatározását tett követi. Hónapokon át eljár egyik művelődési központba, ahol festőkör működik és a szükséges alapfogalmakat gyorsan el is sajátítja. A grafikáról, szénfestésről áttér a vízfestésre is, amit rövidesen már felvált akril és olajfestésre. Máris születnek alkotásai. A kis pitypang virágtól, a fehér fodrozó habokat jelképező tenger látványáig. Tisztában van azzal is, hogy munkájának értéke meg sem közelíti az eredetit, de az ő számára igenis értékes, mert az sajátja, hozzá tartozik. Fő értéke az élvezettel végzett cselekvés, mi egész lényét átjárja munkavégzés közben, ami egyre  tökéletesedik olyannyira, hogy már mások számára is láthatóvá válik.

Boldog és megelégedett. Eltűnt a magány érzése. Idejét hasznos kedvteléssel tölti ki. Ez egyben roppant szórakoztató is. Azt is érzi, hogy ő nem vetélkedik, holott már tudja, hogy az élet nem „a döntő”, csak hétköznapi vetélkedőkből áll. Ennek ellenére arra készül, hogy munkáiból bemutatót tartson klub-társainak, nem azért, hogy kérkedjen új hobbyjával, hanem azért, hogy őket is ösztönözze hasonló cselekvésekre.

Valóban, amint az ember éveivel együtt egyre bölcsebbé válik, azt is megérzi, hogy mások számára mi az, ami fontos. Megpróbálja mindezt tudatosítani különböző formákban, érthetően, csábítóan.

Lesznek-e követői? – Reméli, hogy IGEN!  – Hát…. úgy legyen!

 Buzsumama

 

 Az írás a  Régiségeknek blog ’Tevékeny, élvezhető időskor’ pályázatának  díjazottja lett.

 

 

 

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!