Régiségeknek

Pályázati felhívás ’Tevékeny, élvezhető időskor’ címmel.

Azok írásait várjuk, akik úgy érzik, hogy  az idős kor kiteljesedést, beérést, új perspektívát hozott.  

 

palyazati-felhivas

Határtalanul nagy öröm számunkra, hogy facebook csoportunkban már 4000 követőnk van. Nekünk, a Régiségeknek blog szerzőinek és e facebook csoport működtetőinek, komoly ösztönzést jelent, hogy nap-mint-nap tapasztaljuk részvételeteket, érezzük szimpátiátokat.

 

negy-1

 

A kerek szám alkalmából pályázatot hirdetünk:

‘Tevékeny, élvezhető időskor’ címmel.

 

negyezer

 

Arra kérjük olvasóinkat, követőinket, írjanak életútjukról, és jelenlegi életérzéseikről, életmódjukról. Azok írásait várjuk, akik úgy érzik, hogy  az idős kor – az ezzel járó problémák ellenére – kiteljesedést, beérést, új perspektívát hozott. Különösen értékeljük olyan tevékeny Régiségek írásait, akik idős korukra valami újba fogtak bele, esetleg fiatalkori álmaikat valósították meg, vagy családon belül, esetleg önkéntes munkában találtak új szerepet maguknak, vagy új környezetben, új feladatokkal élik életüket.

A legjobb írásokat megjelentetjük blogunkban és a facebook csoportunkban is közzétesszük. A legjobbakat  könyvjutalomban részesítjük.

Az írás terjedelme 1 oldaltól  5 oldalig terjedhet. Beküldési határidő: 2017. január 31.

Az írásokat saját néven, vagy nicknéven is küldhetitek az alábbi e-mail címre: cilianoska@gmail.com

 Kérdéseket a pályázattal kapcsolatban facebook üzenetben is feltehettek.

 

Ha ti is szeretnétek sok, érdekes életútról olvasni,

KÉRJÜK,  HOGY OSSZÁTOK MEG PÁLYÁZATUNKAT A FACEBOOKON!  KÖSZÖNJÜK!

 

A Régiségeknek blog bloggerei

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

A munkaszeretet örökölhető, vagy környezeti ártalom?

Tisztelgés nagyapám előtt.

 

ngip

Nagyszüleim és édesanyám

Húgom nagy családfakutató és régi, fontos dokumentumokat is őriz. Így került kezembe egy megsárgult 1914-es bizonyítvány nagyapám  részére egy bizonyos Grósz Károlyné divatáru kereskedőtől. Nagyapám gyakornokként való alkalmazását hadba vonulása miatt kellett megszakítania. Meghatódtam a hölgy elismerő szavaitól, és kezdtem felidézni imádott nagyszülőm sovány alakját, akit gyerekkoromban én is sokszor láttam szorgoskodni városunk jól ismert méteráruboltjában.

Nem röstellt a legmagasabb polcról sem leszedni akár 10 vég vásznat sem, ha a vevő azt kérte. Mindezt mosolyogva, udvariasan tette, még akkor is, ha a kedves vevő vásárlás nélkül távozott.

Egy újságíró, bizonyos Lődl Ferenc írt is róla a helyi lap 1963. január 6-i számában, “Négy évtized ugyan annál a pultnál” címmel. Néhány, számomra legbeszédesebb sorát idézem csak:

 

ujsagcikk2

 

“Ki tudja, hányszor érné körül a Földet a sok vászon és ruhaféle, amit pályafutása alatt kimért a tíz- és tízezernyi vevőnek. Egész életében pontos és megbízható volt, mint az óra. Hogy közben az ő emberi szerkezete, különösen a szíve megkopott, arra talán még maga sem gondolt. Nem volt rá ideje, lekötötte a munka, az állandó foglalkozás az emberekkel, akiket soha nem károsított meg egy fillérrel sem, sőt mindig jó tanácsadójuk volt a vásárlásnál.”

Nagyapa örült, hogy még nyugdíjasként is szükség volt a munkájára. Erről ő maga így nyilatkozott az újságírónak: “Lám, 70 évesen még most is kellek, s bevallom, a munka hosszabbítja meg az életemet, az a munka, amelyet valamikor ebben az üzletben kezdtem el. Örülök, hogy napi néhány órában még most is számítanak rám, nyugdíjasra, pedig körülöttem már csak fiatalok dolgoznak.”

 

bolt

A méterárubolt, ahol nagyapám dolgozott

Nem emlékszem, hogy ezután mikor hagyott fel végleg a munkával, csak azt tudom, hogy az újságcikk után hét évvel beteg szíve felmondta a szolgálatot. Az I. világháború orosz fogságában szívasztmát kapott egy, a közelében robbant akna miatti ijedtségtől.

“Nagymama és nagypapa megédesítették gyermekkoromat” c. írásomban szóltam Olgáról, akit gyerekként láttam utoljára nagyszüleim udvarában, és 45 év múltával véletlenül összefutottunk az utcán. Miután elolvasta a közös emlékeket is idéző írásomat, e-mailben egy új adalékot mesélt kereskedő nagyapámról. Olga apukájának inget akartak vásárolni nagyapám boltjában, de nem kapták a szükséges méretet. Csalódottak voltak, dehát akkoriban nem volt nagy a választék. Már meg is feledkeztek a kudarcról, amikor nagyapám beállított hozzájuk 3 inggel a kívánt méretben. Nem tudott belenyugodni, hogy nem szolgálhatta ki a kedves szomszédját. Meg is jegyezte a család nagyapám távoztával, hogy micsoda úriember ez a Lugosits bácsi!

ajanlo

Munkaszeretetét örökül hagyta utódainak. Egyetlen lánya, az édesanyám, szintén idős koráig ült varrógépe mellett, és örömmel dolgozta végig az életét, annak ellenére, hogy vágya, a magasabb iskolában való továbbtanulás  nem teljesülhetett. 

A következő generáció, húgom és én. Álszerénység nélkül kijelenthetem, hogy lelkiismeretesen, becsülettel dolgoztuk végig 40 évünket. Mindketten emberekkel foglalkoztunk, magam pedig az utolsó 30 évben gyerekekkel is, ami igazi tartalmat adott ennek az időszaknak.

 

boltos

Nagyapám (a bal szélen) az üzlet tulajdonosaival és kollégáival

Lányaink az élet legkülönbözőbb területein, ketten közülük külföldön is bizonyítják, hogy a családon belüli jó példa igenis öröklődik generációkon át.

József Attila szavaival:

“Dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.”

       Annaróza

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Autóstoppos kalandok – anno 1968

 

stoppos7

 

Érdekes emberekkel és új ismeretekkel teli nagy utazásokról ábrándoztam.

Azon a tavaszon, húszévesen, szélsőséges hangulatok között ingadozva éltem. Hol olyan boldog voltam, hogy repülni tudtam volna és megcirógatni a felhőket, hol pedig eszeveszetten boldogtalan és nem találtam az élet értelmét. A szárnypróbálgatások, útkeresések időszaka volt ez, mint mindenkinél, húszévesen.

Pötyi barátnőmmel azt találtuk ki, hogy a tavaszi szünetben egy pár napra elmegyünk autóstoppal valahová. Csak úgy, minden cél és útirány nélkül, kalandból (a szüleim nem tudtak az utazás módjáról). Amerre megy az autós, aki felvesz, odamegyünk mi is.  Az autóstop akkoriban divatos dolog volt a fiatalok körében, sokan közlekedtek így, még kevés autó futott az utakon és szívesen felvették az autóstopposokat. Az ember csak kiállt az út mellé, integetett, és boldogan rohant a megálló autóhoz, hogy beszálljon.

 stoppos10

Pötyi – velem ellentétben –   igen határozott,  vagány  lány volt. Az volt a szavajárása hogy, “velem nem történhet meg semmi, amit nem akarok”. Ez nekem nagyon imponált  és  rábíztam magamat a megérzéseire. Hogy valami célja mégis legyen az utuknak, már útközben azt találtuk ki, hogy  akkoriban alakuló ifjúsági klubokat keresünk fel, és majd írok róla egy cikket az egyetemi újságba.

Az út során egyetlen egyszer kerültünk nehéz helyzetbe. Két középkorú férfi ült elöl a kocsiban, mi hátul, és vidáman trécseltünk velük. Egyszer csak a kocsi hirtelen lefékezett, megállt egy mellékút szélén és a két férfi se szó, se beszéd kiszállt a kocsiból, felnyitották a csomagtartót és puskát vettek elő. Pötyivel kétségbeesve néztünk egymásra és menekülésre készen kiugrottunk az autóból. Addigra eldördült a fegyver és a férfiak egy lelőtt fácánt hoztak a kocsiba diadalittasan. Megkönnyebbülve ültünk vissza és folytattunk utunkat az ismeretlen felé.

 

stoppos12

Uticél: bárhova

 Háromnapos utunk állomásaiból Dunaújvárosra és Sárbogárdra emlékszem. Mindenütt szívélyesen fogadták a két egyetemista lányt és örömmel mutatták be az ifjúsági klubjukat. Egyszer egy tornateremben, egyszer pedig egy előszobában aludtunk. Sok érdekes emberrel ismerkedtünk meg, élveztük a szabadságnak és a titkos kalandnak az ízét. Kissé lenyugodva ültünk vissza az iskolapadba. Az utazás tapasztalatait  megírtam az egyetemi újságnak. (Akkor még nem sejthettem, hogy egyszer még az újságírásból fogok megélni, bár a következő  cikk megjelenéséhez húsz évnek kellett eltelnie).

A hatvanas évek második felében jártunk. Miközben a szocializmus csendben épült, a résnyire nyíló vasfüggönyön át a rothadó kapitalizmus édeskés levegője áradt be. Az Amerikában akkor bontakozó hippimozgalom, a beat zene, és a bohém, szabad, kalandos életmód általunk elképzelt képe betört az életünkbe és szirénhangként vonzott.  A szirénhangok engem Angliáig csábítottak.  Egyik énem nagy utazásokról ábrándozott, tele érdekes emberekkel és új ismeretekkel. A másik, földönjáró énem azt sugallta, hogy a diplomaosztás után munkába álljak, majd családot alapítsak. Az itthon rám váró, barna herceg vonzása erősebb volt, mint a kalandvágy. Hazajöttem. (A herceg, kicsit megőszülve, megpocakosodva, itt ül mellettem).

 

stopppos2

Mikor autóstoppos kalandunk után pár évvel Pötyi beállított hozzánk, már egyéves volt a kislányunk. Egy olasz fiúval jött, aki felvette őt a kocsijába, miközben barátnőm egy külföldi úticél felé igyekezett. Boldog volt és optimista, kalandor kedve nem csitult. Akkor láttam utoljára, azóta nem találkozott vele, és nem hallott róla senki, az ismerősök közül sem.

A minap vele álmodtam. Találkoztunk végre. Ő ugyanolyan fiatal volt és sugárzó, mint utolsó találkozásunk idején. Én pedig az, aki vagyok, egy régiség korú nagymama.  Nem ismert meg, hiába magyaráztam, hogy ki vagyok. Nagyon sok gyereke és unokája volt és hippi nagymamaként velük együtt kalandozott szerte a világban.

Cecilia

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Esküvők régen és ma

 

Egy hagyományos falusi, egy modern, és egy négy évtizeddel ezelőtti lagzi.

 

ditta-and-lajos

Lányom és vejem

Négy évtized alatt nagyot fordult a világ! A mi, 41 évvel ezelőtti esküvőnk az akkori szokások szerint zajlott. Azzal indult, hogy a vőlegény és a rokonsága eljöttek hozzánk a lakásra, volt egy kis vendéglátás, majd a násznép gyalog átsétált a városházára, ahol  az anyakönyvvezető előtt a  hivatalos, polgári  szertartás folyt.  A  vőlegényt és menyasszonyt viszont külön-külön kocsival szállították az esküvő színhelyére. Olyan álomszerű volt az egész – szinte nem is emlékszem, hogy mit mondott az anyakönyvvezető.  Ezt követően, már mint férj és feleség átsétáltunk a közeli fényképész stúdióba, a vendégsereg pedig városunk patinás szállodájába. Konszolidált lagzi volt a szálloda Rózsaszín termében,  ahol gyönyörűen meg volt terítve, élő zenekar húzta a talpa alá valót  és jó volt a hangulat. Tíz évvel korábban ugyanebben a teremben volt az érettségi bankettem is.

 

regi

Férjem hosszú hajjal, én Angela Davcis frizurával

Az akkori divat szerint a férjemnek, – aki  már sajnos nincs közöttünk -, hosszú haja volt, frakkot kölcsönzött az alkalomra, nekem pedig “Angela Davis” frizurám volt. (Angela Davis polgárjogi harcos volt és ő hozta divatba  az afro frizurát). Ebből aztán egy kis vidámság és izgalom is adódott, ami negyven év távlatából is emlékezetes maradt. A férjem kitalálta, hogy drótra fűz gyöngyszemeket és azt tesszük a hajbozontomba. Ez jól is mutatott, a baj akkor jött, amikor a menyasszony-tánchoz átöltöztem és a gyöngyszemeket ki kellett volna venni a hajamból. Csakhogy a drót nem engedte és téptük-rángattuk mire kivettük, természetesen sok-sok hajjal együtt. 🙂

 

ditta-and-lajos-3

Elöl a zenészek húzták a talpalávalót

A lányunk lagzija négy évvel ezelőtt volt. A vejem egy hajdúsági városkában született és a szülei szerették volna, ha ott ünneplünk. Igazi “falusi” lakodalom volt. Én már egy héttel előtte odautaztam. A vejem édesanyja, szakácsnő lévén irányította a munkát. Sütemények sütésével kezdtük, ez ment 3 napig jó hangulatban, öten-hatan voltunk asszonyok, így serényen ment a munka. Következett a disznóvágás, majd a 2 birka feldolgozása. A tyúkokat “készen” kaptuk. Maga a vacsora nem a háznál volt, hanem egy iskolai étteremben, amit a gyerekeink és a barátaik díszítettek fel. Egy pénteki napon éjfélig készítették a dekorációt, majd mindenki pihenni tért.

ditta-and-lajos-4

A zebrán a menetből táncra perdültek

A kislányom és a vőlegénye gyalog indultak haza, szép májusi éjszaka volt. Egyszer csak angol szót hallanak, ami felettébb szokatlan volt a kis városban. Miután ők  Walesben élnek, tudnak angolul, beszédbe elegyedtek velük és elmondták, hogy a másnapi esküvőjükre készülnek. Kiderült, hogy a vendégek Írországból jöttek, és megkérdezték a fiatalokat, hogy elmondhatnak-e értük egy imát, majd körbevették őket és úgy imádkoztak értük. Aztán szép csöndesen eltűntek az éjszakába. Nem hiszitek el, tizenketten voltak, mint az apostolok! És ez mind a katolikus és a református templom közelében történt, mert majdnem egymás mellett vannak. Amikor a gyerekek ezt elmesélték reggel, mindenki nagyon meghatódott, és a történet rányomta bélyegét az egész napra. Csodálatos meleg, napsütéses idő volt, az ifjú pár egész nap csak mosolygott és békében, jó hangulatban zajlottak az események. Délben a háznál gyülekezett a vendégsereg, megjött a vőfély, a zenészek, és a “lánykikérő” után elindult az esküvői menet gyalog. Elöl a zenészek húzták a talpalávalót, a férfiak kezében borosüveg, és aki arra jött, mindenkit borral kínáltak. A forgalom is megállt rövid időre, mert a zebrán a menetből többen táncra perdültek. Reggel hét óráig mulattunk. Szerencsére vidéken még tartják a hagyományokat.

 

tordasi

A modern esküvő

Idén szeptemberben hivatalosok voltunk egy igazi, modern esküvőre. Unokahúgom és párja döntöttek úgy, hogy hosszas együttélés után összekötik az életüket. A színhely Martonvásártól nem messze, Tordason volt, ott is egy tóba nyúló földnyelven, a szabadban, és a mellette épült western faluban.

 

western-falu

A western falu

Úgy tűnik, az égiek nagyon pártolják az esküvőket, mert ezen a napon is nagyon szép idő volt. Az ifjú pár nagyon szép volt és sugárzott a boldogságtól.  A szertartást egy református tiszteletes tartotta, aki egy megható esketési beszédet mondott, de a násznép nem sírt, hanem nevetett. Ha nem esküvőn hallom, azt mondom életem legjobb stand up comedy előadását láttam. Utána átvonultunk a western faluba, ahol a vacsora kezdetéig játszhattunk, szórakozhattunk. Egy teljesen laza, jó hangulatú, felszabadult  “buli” volt. A szertartás után a fiatal pár kérésére átöltöztünk, sokan farmerbe és laza öltözékbe, hiszen ez nagyon jól illett a környezethez. Jól érezte mindenki magát, ilyenkor sajnálom, hogy elmúlt a fiatalságom…

Sári

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Nagypapa rollerezik

Egy gyermekkori vágy beteljesülése

 

nagypapa-rollerezik

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú Kalocsán, aki akkor még egészen kicsi volt. Szerető családban élt egy több generációs, (kétlakásos) parasztos „hosszú” házban. Külön lakásuk volt a nagyszülőknek, de az udvar és a napközbeni élet nagyon is közös volt.

 

Tulajdonképpen, mint egy akkortájt 5-6 éves gyermek, rengeteg szeretetet kapott hol szüleitől, hol nagyszüleitől, nem volt válogatós, ez neki kijárt nap, mint nap. Azt elárulom mindjárt, hogy ekkortájt az 1950-es évek elejét írtuk, amikor a kenyérért sorba kellett állni. A hentes, újabb nevén húsbolt – amely hetenként két nap nyitott ki – hasonló sorbaállások színhelye volt. Így éltünk szűkösségben, boldogságban (időben visszatekintve, innen nézve), néha gyermekbetegségekkel fűszerezve. Akkortájt hason aluli panaszokra a ricinus, míg derékon felülre a Kalmopyrin, vagy az Istopyrin dukált gyógyszer gyanánt.

 bicigli

Játék persze nem volt (játékbolt sem), így magunk fabrikáltunk két keresztbe szögezett aprófából repülőgépet (akkor épült Kalocsán a repülőtér, így minden akkori gyerek ösztönösen a repülés felé vonzódott). Telt-múlt az idő, és néhány év múlva már a bicikli felé kacsingattunk, amely napközben ugyan apánk szolgálatában állt, de estefelé kezdtük próbálgatni (váz alatt, mert, hogy az ülés még nekünk kissé magasra sikeredett).

 

Ennek a próbálkozásnak azonban volt egy mindenki által irigyelte előképe, a ROLLER. Hogy is mondjam, egy roller akkortájt nagyon drága, luxus számba menő játékszer volt. Csak keveseknek adatott meg, hogy gyermekük, gyermekeik „saját” rollerrel dicsekedjenek. Mi is csak akkor jutottunk hozzá, amikor egy osztálytársunk éppen rollerezett, és mi is éppen az utcán voltunk, és éppen kölcsön is kérhettük egy fordulóra nem kis gyermeki sorbaállást követően (mert hogy nem voltunk egyedül a „rollertalanságban”, és más gyerekek is szerettek volna egy kört rollerezni). Telt múlt az idő. Akkor betonozták ki Kalocsán a piacteret, ami kiváló terep volt minden biciklizni tanuló kis és nagyobb gyerek részére. Ahogy növögettünk, már – kissé erőltetve – az ülést is elértük a fenekünkkel. A roller azonban valahogy kimaradt ebben a szegénységgel küzdő, ám szeretetben bővelkedő időszakban.

roller4

Régen volt, talán már homály is fedi az akkor történteket. Ahogy haladunk előre a korban – ez minden bizonnyal mással is így van – egyre több, élesen elővillanó kép, szituáció kerül elő az emberfia agyából. Mintha ma lenne, mintha ma történne. Nejemmel sokszor elevenítjük fel a gyermekkori történeteket, szituációkat, amelyek során a rollertelenség is képbe, azaz szóba került. De ennek is vagy néhány éve, hogy szóba hoztuk.

 

Elkövetkezett – mint minden év márciusában – a születésnapom, amit a már kibővült családdal, gyermekeinkkel és unokáinkkal ünnepeltünk, azaz ők köszöntöttek az éppen esedékes 72. szüli napomon. Mi is lehetett a meglepetés – amire őszintén nem számoltam, és igazán nagy meglepetés volt -, mint egy vadonatúj, összecsukható „elegáns” roller. Nesze neked nagypapa, most aztán beteljesült egy nagy gyermekkori vágyad, kaptál egy rollert, tessék rollerezni!

 roller-1

Nagy volt az örömöm, mert életemben még soha nem volt saját rollerem. A köszönetnyilvánítást és az ünnepi ebédet követően azonnal ki is kellett próbálnom, hogy tudok-e egyáltalán bánni a szerkezettel, hogy is kell lefékezni, és még további egyensúlybeli kérdések is azonnal és együttesen tolultak az agyamba.  Szégyent azonban nem hozhattam sem az ajándékozókra, sem az „ajándék lóra”, ezért a jól megérdemelt ebédet követően „próba-repülésre” szántam el magam. Lesz, ami lesz, nekem most rolleroznom kell, mert akarom, mert szeretném, és mert minden vágyam, hogy kipróbáljam a „járművet”. Azonnali hatállyal – nem kellett messzire mennem – egy szép aszfaltos járdát találtam, ahol nekieresztettem magamat a rollerrel. Az első néhány méterben még kissé bizonytalan egyensúllyal, majd egyre magabiztosabban toltam a bal lábammal a rollert. Csodálatos volt, és ez máig is csodálatos érzés. Azt hiszem, hogy a rollerezés visszarepített néhai gyermekkoromba. Újra gyermek lettem, ha csak rövidke időkre is. Az már a rollerezés „hozadéka”, hogy estére kelve olyan izmaimat fedeztem fel „izomláz képében”,  amelyekről eddig tudomásom sem volt.

                                                                                                                             A fekete-fehér képek forrása: Fortepan

János

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Fáj az egyedüllét, de így is szép az élet

Egy 90 éves blogger írása

Rose - 2016 szeptember

Rose – 2016 szeptember

A Londonban élő Rose, az „Élvezzük az életet 120 évig” című sorozatunk szerzője, leírja, hogyan él és hogyan érzi magát 90 évesen. 

Az orvostudománynak és a jobb életkörülményeknek hála manapság sokan elérik a 90 éves kort. Szerencsémre én is köztük vagyok. Mivel örököltem érdesanyám szép bőrét, arcom ránctalan, nem látszik rajtam a magas kor. Ez annak is köszönhető, hogy egész életemben óvtam magamat a napsugarak ártó hatásától.

Optimista természetem megóv a depressziótól, általában vidám és lelkes vagyok, a mozgásom fiatalos. Szeretem figyelni a természet, az évszakok változását, az embereket és az állatokat. Mindenben és mindenkiben csakis a szépet és a jót keresem. A halál gondolatával nem foglalkozom.

Fiatal koromban és munkában töltött éveim alatt szorgalmas és törekvő voltam, szerettem a munkámat és a kitűzött céljaimat elértem. Embertársaimmal szemben fair és nyíltszívű voltam, könnyen és szívesen adtam, ezért sokan kedveltek és értékeltek. Kíváncsi ember lévén állandóan tanultam és kutattam az új dolgokat. Leginkább a világpolitika érdekel. Sokat olvasok könyveket, újságokat, hogy az agyamat karban tartsam. Előadásokra, gyűlésekre járok, mindenütt elmondom a véleményemet és nem érdekel, hogy mások milyen véleménnyel vannak rólam. Munkám révén gyakran szerepeltem a televízióban, rádióban, újságokban.

Hédi és barátja 2015-ben, Budapesten

Rose és barátja 2015-ben, Budapesten

Magánéletem is mozgalmas volt, és ma is az. Két házasságom volt, férjem halála után találtam egy jó barátot, akivel együtt töltjük a hétvégéket. Sokat és sokfelé utazom, igyekszem fenntartani a kapcsolatot a külföldön élő rokonaimmal. Gyerekem és felnőtt unokáim mind más és más országban laknak, tanulnak és dolgoznak. Lányom karmester, egyik unokám tudós, a másik jazz zenész. Sajnos egyedül élek.

Az öregkorral járó betegségek azért engem sem kerülnek el. Fülhallgatóm ellenére sem hallom meg időnként, amit mások beszélnek, és meg kell kérni, hogy beszéljenek hangosabban. Évente erősebb szemüveget kell csináltatni, de legalább így tudok olvasni. Dolgok időnként kiesnek a kezemből és a főzés, és egyéb munkák is lassabban mennek, mint régen. Ha sokat járok, bedagadnak a lábaim és fájnak, de örülök, hogy még nem kell bottal járnom. A rheuma és az artritisz sem kímélnek. Mindezen túl, az orvos megállapította, hogy a szívem nem pumpál rendesen és a bőröm alá egy pacemakert ültettek be. Vannak jó, és vannak fájdalmakkal teli estéim. De ha emberek között vagyok és le vannak kötve a gondolataim, akkor megfeledkezem a testi bajokról és fájdalmakról. Továbbra is járok bevásárolni, magam szerzem be az élelmiszereket, vezetem a régi, hűséges autómat, főzök és időnként vendégeket hívok.

A magas kor, amit élvezek, azzal a keserűséggel jár együtt, hogy a barátaim, sorstársaim lassanként meghalnak. Itt vagyok egyedül, a háború és a holokauszt átélése áll mögöttem. Az egyedüllét fáj a szívemnek-lelkemnek, de megalkuszom vele. 90 évesen is szép az élet, örülök, hogy élek.

Rose

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide!

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Nagytakarítás régen: meszelés és padlósúrolás

Egy falusi gyermekkor emlékei   

felmosas

A nagymosásról emlékeztem meg nemrég, s azóta egyre eszembe jutnak a több napon át tartó nagytakarítások is. Hogy volt mindez 50-60-70 évvel ezelőtt?

A városi, komfortosabb környezetben is komoly munka volt a takarítás, a szőnyegek porolása prakkerral az udvaron, a padlósúrolás és vikszelés, stb. De még sokkal nehezebb volt falun, az egyszerűbb, szegényesebb házakban rendet, tisztaságot tartani. Ma talán már csak a skanzenben felállított, földes padlójú házakban lehet azt a nehéz szagot érezni, ami gyermekkoromban általános volt. Az ilyen házaknál csak egy, legfeljebb 2 szoba volt, plusz a konyha, kamra, nyárikonyha. Évente kétszer volt nagytakarítás: tavasszal, Húsvét vagy Pünkösd környékén, és ősszel a hideg idő beállta előtt. A nagytakarítás több napig is eltartott.

 

meszeles

meszelés

Először ki kellett hordani a bútorokat a szobából (a nehezebb darabokat pedig a szoba közepére állítani). Szét kellett szedni a kályhacsöveket, kivinni a kályhát is, és az udvaron a koromtól megtisztítani, a repedt-sérült samott réteget kijavítani. Hiszen mindennél fontosabb volt, hogy az egyetlen fűtött szobában kifogástalanul működjön, és jól szeleljen a kályha. Elő kellett készíteni az eszközöket és a takarításhoz szükséges anyagokat is: meszet, meszelőt, agyagot, megfelelő mennyiségű vizet, rongyokat, stb. A szoba falait, mennyezetét évente legalább egyszer ki kellett meszelni, hiszen a fűtés és a petróleumlámpa kormos füstje, a szigetelés hiánya ezt ki is kényszerítette. A meszeléssel fertőtlenítették is a helyiségeket. A földes padló felületét el kellett egyengetni, simítani. Ehhez a takarítás előtti napon ki kellett ásni és hazavinni a falu határában található agyagot (az un. sárgaföldet), vízzel elkeverni, sima, kenhető-tapasztható masszát gyúrni belőle. A takarítás első fázisában a falak portalanítása, pókhálózás, a meglazult, omlófélben lévő vakolat levakarása, újratapasztása, majd az egérlyukak betömése volt a feladat. Ebbe Cirmos cicánk is igen aktívan besegített! Ott sündörgött körülöttünk, és miután a bútorokat kivittük, tévedhetetlen bizonyossággal odaült a padló hasadékához, vagy az alig észrevehető egérlyukhoz és nem tágított. Ő pontosan tudta – érezte, hol kell betömni a rést, a lyukat. Ha pedig a kis szürke rágcsáló közben előbújt, nem menekülhetett.

 

fal tapasztás

fal tapasztás

Másnap korán reggel meszeltek először, majd néhány órával később másodszor, akkor már “szépre” (nehogy csíkos maradjon). Míg a falak száradtak, kezdődhetett a padlózat mázolása (térden állva). Nagy gyakorlatot és ügyességet kívánt, mert az új rétegnek jól hozzá kellett tapadnia az előzőhöz. Először a nagyobb bútorok (szekrény, sublót, ágyak) helyét mázolták fel, szépre simították. Ha már száradt-kötött, visszahozták a bútorokat és a helyükre állították. Ezután következett a szoba közepe: egyenletesre és főleg vízszintesre kellett mázolni, nehogy az asztal, a székek billegjenek. Míg a padló száradt, kimosták a rongyszőnyegeket, terítőket, hímzett függönyöket és falvédőket. A házfalakat kívülről is megmeszelték. A meszelésből nem maradhattak ki a konyha, az ólak, az istálló, az udvari vécé (a reterát) sem. A tavaszi-nyári napokon szellőztettük az ágyneműt: dunnákat, párnákat, derékaljakat.

agynemu

ágynemű szellőztetése

A földes szoba padlóját hetente felsöpörtük: előbb egy kannából vékony “vizesnyolcasokat” öntöztünk a padlóra és csak utána kezdtünk söpörni, nehogy felverjük a port. A rongypokrócokat gyakrabban kellett kirázni. Jól felfogta a lehulló, apró szemetet a kukoricacsuhéból font “szőnyeg” is, ami nagyjából egy évig “szolgált a konyhában, folyosón, közlekedő tereken. Könnyű volt kirázni, tisztítani. Amikor elkopott, szétszakadt, eltüzeltük a kemencében és friss csuhéból újat fontunk. Ebben mi, gyerekek is sokat tudtunk segíteni: boldogan mutattuk nagymamánknak a szép hosszú fonatokat, amiket azután ő varrt össze a megfelelő méretre. Az ajtók előtti lábtörlők is kukoricacsuhéból készültek.

katyi

Tolnay Klári, mint cseléd, a Katyi című filmben.

 

A kicsit jobb módú házaknál padlós szobák voltak, ott elég volt havonta egyszer felsúrolni a padlót (súrolókefével, lúgos vagy szappanos vízzel, térden állva, persze), méterről méterre haladva alaposan megsúrolva a réseket is, majd tisztára mosni, megvárni, míg felszárad, visszarakni a bútorokat. A heti takarítást a szőnyegek kiporolása és a padló söprése, felmosása jelentette. Az ablakpucolás tartott a legrövidebb ideig: a kicsi ablakokat néhány mozdulattal, ecetes vízzel lemostuk és újságpapírral vagy tiszta, száraz ronggyal áttöröltük. Ősszel nem meszeltünk, hanem kiürítettük a szalmazsákokat, kimostuk, meg is varrogattuk, ha kellett, és új szalmával töltöttük meg, így kerültek vissza az ágyakba. Jó ürügy volt a szalma tömörítésére, hogy mi gyerekek ugráljunk a friss illatú szalmazsákokon.

A tiszta, jószagú házban, a fárasztó munka után elégedetten és jókedvűen térhettünk nyugovóra. Milyen könnyű álmot aludtunk utána!

haz2

tisztaszoba

Fodor Anna

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide!

 

Mentés

Mentés

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Kencefice házi alapanyagokkal régen és ma

Élesztő, libazsir és korom – ami a háznál van

főkép

Bloggereink elárulják, milyen természetes alapanyagokat használnak a szépítkezéshez. Megtudhatunk tőlük néhány régen használt pampucolási trükköt is.

 

Anna

Elmondok néhány trükköt, amit vidéken használtak régen a lányok-asszonyok.

Hajöblítésre gyerekkoromban ecetet tettünk az öblítővízbe, hogy lágyítsa a hajat és szép fénye legyen. Nem szerettem az ecet szagát. Jó időben a szabad levegőn szárítottam a hajamat és így elpárolgott az ecetszag. Kamilla teát is használtak öblítésre, de csak a szőkék, hogy még szőkébbek legyenek.

Izzadság megelőzésére  hintőport használtak.

Szappan A szappant az ötvenes évek közepéig magunk főztük. A töpörtyű, szalonnahéj és egyéb zsiradék maradékát egy edénybe gyűjtöttük egész éven át. Évente egyszer az így összegyűlt zsiradékot  szódával keverve egy üstben kifőzték a szüleim, nagymamám. A kész főzetet beleöntötték egy ládába, és amikor kezdett megdermedni, egy késsel feldarabolták, és megszárították. Ebből lett a mosószappan. A mosdószappan ugyanígy készült, de adtak hozzá rózsaolajat, vagy rozmaring olajat illatosítónak. 

szappanfőzés

szappanfőzés régen

Szemöldök kihúzásra kormot használtak. A kályha ajtajának belső oldalán összegyűlt finom kormot egy gyufaszállal vitték fel a szemöldökre.

Bőrkeményedésre kézen vagy lábon libazsírt használtak, hogy felpuhítsa a bőrt. Amikor virágzott a körömvirág, akkor készítettük a kencét úgy, hogy a megolvasztott, forró zsírba belekevertük a körömvirág szirmokat. A körömvirág tudvalevőleg nagyon jól gyógyítja a gyulladást és a sebeket. 

Hajcsavarásra faluhelyen felszabdalt rongydarabokat használtak, arra tekerték fel a hajat, majd a két végét megkötötték. Az is gyakori volt, hogy kukoricaszárat felszabdalták kis darabokra, arra tekerték fel a frissen mosott hajat és átkötötték valamivel. A fejkendős asszonyok gyakran csak a kendőből kilátszó elülső tincseket csavarták be.

kézre

 

Cecilia

Arcpakolás vízhiányos bőrre. Hetente egyszer, hajmosás előtt készítem az alábbi kencét: olívaolajat, pár csepp citromlét, tejfölt összekeverek mézzel.  Néha  banánt, vagy más friss gyümölcspépet is teszek hozzá. Tíz percig hagyom az arcomon. Ha van időm lefeküdni, a kezemre is rákenem. Selymes és üde lesz tőle a bőr.

Hajpakolás száraz hajra. Száraz, töredezett hajamra, időnként viszkető fejbőrömre szoktam olívaolajos hajpakolást készíteni. A jól bekent hajbőrre és hajra ráhúzok egy tusoláshoz használt műanyag sapkát és negyed órát tartom rajta. Utána samponnal megmosom. A haj egy kicsit összeáll tőle, de a következős mosáskor már érződik a jó hatása.

Hajmosás Gyerekkoromban szüleim egy demizsonnal küldtek  a város gyógyforrásához vízért és abban mostunk hajat. A haj egészséges, szépen csillogó lett tőle.

Bőrradír Egy csipet apró szemű búzadarát összekeverek egy kávéskanálnyi kókuszzsírral és ezzel radírozom az arcbőrömet. Jól felpezsdíti a vérkeringést, ledörzsöli az elhalt sejteket és táplálja a bőrt. Csak a búzadarát mosom le, hagyom, hogy a kókuszsír beivódjon a bőrbe. Érzékeny bőrűeknek nem ajánlom.

 uborka2

Vica

Arcpakolás Az uborka karikával végigkenem az arcom, a szem környéket kihagyva, ha kell több karika uborkát is feláldozok, hogy levével bekenjem az arcom és a dekoltázsom. Mire végzek az uborkasaláta elkészítésével, kellően rászárad az arcomon az uborka leve, így le lehet mosni langyos vízzel, majd bekenni a kedvenc arcápoló krémemmel. Anyukám kedvenc arcápoló kréme a NIVEA, így én is csak ezt használom idestova ötven éve. Kedvelem, mert sokféle arcbőr típusra kapható.

Szem alatti karika A burgonyát lereszelve, két gézlap, vagy tiszta zsebkendő közé téve a szemünk alatti karikákat és a kialvatlanságot tünteti el. Anyukám régen hideg alpaka kanalat tett a szemére a mély karikák eltüntetéséhez.

Zsíros kenőcs Nálunk szokás volt disznóvágáskor friss zsírt eltenni, melyet kezünkre és hajunkra használtunk. Én ezt továbbfejlesztettem, gyűjtöttem körömvirágot, és a még meleg zsírba beletettem a sárga virág fejeket, majd újra felolvasztva, leszűrve, kész volt a körömvirág kenőcs.

Száraz hajra Manapság olyan száraz a hajam, hogy olíva olajjal szoktam gyengén bedörzsölni és átmasszírozni mosás előtt. Beleöntök a tenyerembe egy evőkanálnyi olajat és szétkenem a kezemen, kézfejemen és lazán bedörzsölöm a hajamat. Így a kezem is kap egy kis  E-vitamint.

Bőrtápláló, öregedésgátló A minap a sárgadinnyének nem tudtam ellenállni. A héja belső részével kentem be arcomat és mondhatom hatásos volt. Bizsergett, kicsit csipett, rendesen dolgozott a bőrömön a gyümölcs leve. Utána, mint minden kencét, ezt is langyos vízzel lemostam és bekentem arcom a szeretett Nivea krémemmel. Legközelebb a sárgadinnyét hajpakolásként is kipróbálom, mert olvastam, hogy nagyon hatásos.

haj

Brigitta

Bőrradir Az én aprócska trükköm arcra való, a közönséges bolti élesztőt egy kis csészébe elmorzsolom és picike vízzel elkeverem, és csak így natúr az arcomra kenem. Lefekszem vele, úgy jobban hat. Kivárom, míg majdnem száraz, és ledörzsölöm, olyasmi törmelék jön le mint a radírgumi, és ezzel a törmelékkel az elhalt hámsejtek is kénytelenek távozni a képünkről. Mikor sikeresen ezzel végeztem, hideg vízzel alaposan lemosom és hidratálóval bekenem az arcom. Slussz. Ha fokozni akarom a jótékonykodást az arcommal, a hidratálót “belepofozom” a bőrbe, szapora ütögetéssel, míg ki nem pirosodik. Csodás! Lehetőleg ne lássa senki, nem kell hogy telefonáljanak a mentőkért… Ezt elkerülendő, csendes, nyugodt magányunkban fogjunk neki.

 krém

Erika

Táskás szemre Fiatal koromban sokat borogattam a szememet teafilterrel.  Este megfőztem két filteres kamillát teának és odakészítettem az éjjeliszekrényre. Reggel, amikor felébredtem, kinyomkodtam a filtereket és a szememre raktam, így feküdtem  néhány percig felkelésig.

Zsíros hajra használok diófalevelet. A leveleket leforrázom, leszűröm és azzal a folyadékkal  öblítem le mosáskor. Szőkéknek nem ajánlom.

Vízhiányos bőrre használom a kókuszzsírt, időnként bekenem vele a testemet. Általában váltogatom a kencéket, egy idő után mást használok, szerintem az a jó, ha nem szokja meg a bőr mindig ugyanazt a kencét.

Arcpakolásnak használom a tojássárgája, púder (hintőpor) és méz keveréket.  Felrakom az arcomra és rajta hagyom tíz percig, nem kell vele lefeküdni, közben mást is tudok csinálni. Ezt a receptet nagymamámtól örököltem.

Száraz hajra kitűnő az oliva olajos pakolás, hajfixálónak régen használtuk a sört, vagy a kifacsart citromlét.  Érdekes, hogy egyiktől sem ragadt össze a haj, hanem jó tartása lett tőle.

Lejegyezte: Cecilia

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide!

 

Mentés

Mentés

Mentés

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

A hosszú élet titka

Itt fáj, ott fáj, mégis olyan jó élni!

Nagymama

Mi a hosszú élet titka? Ha a családunkban felmerül ez a kérdés, az a válasz rá,  hogy kérdezd meg a nagymamát. Ő ugyanis a 93 évével még ma is egyedül tartja fenn magát, időnként (ha megkíván valamit) főzőcskézik, és néha jobb a memóriája, mint a 70 évhez közeli gyerekeinek. Gyakran ismételgeti :  „edd azt, ami jólesik, akkor pihenj le, amikor fáradt vagy, és minden nap munkálkodj valamin”. Hogy mi lehet a titka? Valószínűleg az életszeretete, amit minden nehézség ellenére is megőrzött.

 

Túlélt egy háborút és egy forradalmat, a saját és a családja betegségeit, több súlyos műtétet, és mégis ez az állandó mondása :  „tudod  gyakran itt fáj, ott fáj mégis olyan jó élni.”  Képes örülni egy jó tévé műsornak, a dédunokák kunsztjainak, és mindennek a pozitív oldalát veszi észre. Az emberekben is mindig a jót látja, és megkeresi akkor is, ha az esetenként nagyon mélyen el van rejtve. Ezért  sok szeretetet is kap vissza az embertársaitól.

 

Történt úgy 40 évvel ezelőtt, hogy egy valóban súlyos műtét kapcsán életveszélyben volt, és  pap testvére fel akarta adni rá az utolsó kenetet.  Ö felült az ágyban és elküldte – mondván – esze ágában nincs még eltávozni közülünk. Ugyanezen betegség és műtét kapcsán a kórházi szobatársak dőltek a nevetéstől, amikor egy héten át minden nap tejfölös zöldbab levest rendelt a gyomor szondájába, mert azt kívánta, és teljesen boldog volt vele.

 

 A tömegközlekedési járműveken rendszeresen felmutatja az igazolványát, hátha nem hiszik el, hogy elmúlt már 65 éves. Többé-kevésbé naprakész a napi politikában, és szereti megvitatni velünk. Mindig pasztellszínekbe öltözik – főként a halványlilát és a citrom sárgát kedveli, jól is áll neki. A minap nálunk volt egy barna ruhában – végignézett magán, és megjegyezte, hogy ezt a ruhát otthon azonnal kidobja, mert öregíti. Legalább 100 évesnek látszik benne, pedig ő még csak 93. Amikor beteg, nem engedi, hogy segítsünk, nehogy megkapjuk tőle a betegséget.  Praktikáival rendre szépen kilábal a kórságokból.

 

A múltkor kérte, hogy mutassuk meg neki a fontos dolgaink szekrényének kulcsát, arra az esetre,  ha történne velünk valami. Lehet ezen mosolyogni, de valahol mélyen tiszteletre méltó, és biztosan neki van igaza. Amennyire mi ragaszkodunk az élethez, annyira viszonozza  a sors is a ragaszkodását hozzánk. Érdemes  őt  utánozni, és az állandó panaszkodás helyett észrevenni azt a sok-sok apró örömöt, ami  a mindennapokban ránk köszön.

 

   Magdaléna

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide!

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Emlékkönyv, unoka, könnycsepp… Nézd, a nagymama sír!

 

Ezek a bugyuta kis versikék magukban hordoznak valamit az élet nagy igazságaiból.

 

főemlék1

 

Majdnem úgy történt, ahogy ebben a több, mint 50 évvel ezelőtti emlékkönyvi bejegyzésben áll.  Azzal a különbséggel, hogy az emlékkönyvemet én adtam hatéves unokám kezébe. Együtt nézegettük, némelyik beírást fel is olvastam, tetszettek neki a rajzok, és kíváncsian hajtogatta fel azokat  a titkos, kis behajtott szamárfüleket. 

 

nagymama sír

 

Meghitt közelségben ülve egymás mellett minden rendben volt egészen addig, amíg ehhez a nagymamás beíráshoz nem érkeztünk. Felolvasva, már az első pár sornál éreztem a gombócot a torkomban, de próbáltam legyűrni, arra gondolva: csak nem fogom egy emlékkönyvi beírás közhelyein elsírni magamat. Mire az utolsó mondathoz értem, már eleredtek  a könnyeim és elakadt a hangom is : nézd, a nagymama sír – olvastam sírva-mosolyogva.  Pannika nagy, kék szemét rám szegezve kérdőn fürkészte arcomat, de nem szólt semmit sem akkor, sem azután.  Nagyon empatikus kis lény, biztos vagyok benne, hogy megértett és elraktározott magának valamit ebből a keserédes jelentből. Valamit, ami szavakkal nehezen kifejezhető érzés, hangulat, öröm és bánat egyszerre.  Ha megkérdezte volna tőlem, miért is sírok, nem tudtam volna  pontosan elmondani.

 

emlék3a

 

Most, hogy leírom ezeket a gondolatokat, jut eszembe egy gyerekkori emlék. Kilencéves lehettem, nagymamámmal voltunk látogatóban egy barátnőjénél, egy nagyon idős néninél. Míg ők beszélgettek, én körülnéztem a szobában és megálltam egy festmény előtt, amelyről –akkori szemmel nézve – egy nagyon öreg házaspár nézett vissza rám.  – A nagyszüleim voltak – jegyezte meg a néni, látva, hogy elmerülten nézem a képet. Beleborzongtam. A nagyon öreg néni nagyon öreg nagyszüleit nézve akkor, kilencévesen, érzetem meg először az idő múlását, és megsejtettem, hogy az valami megállíthatatlan, valami végzetesen és elkerülhetetlenül, az élettel együtt járó dolog. 

 mosolygós

 

Akkor, nyolc-tízévesen, amikor egymás emlékkönyvébe írogattunk, még mit sem  sejthettünk a jövőnkről.  Ki gondolta volna, hogy ezek buta kis versikék magukban hordoznak valamit az élet nagy igazságaiból?  „Ha majd sok idő múlva lapozod e könyvet, a múlt emlékéért ejtsz egy igaz könnyet”. Talán ezt a közhelyes igazságot éltem át én is, amikor unokámmal együtt olvastuk és megkönnyeztem e sorokat. De csak egy pillanatra fájt.

Az élet szép, és  megy tovább.

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide

Mentés

Mentés

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!