Régiségeknek

Hajós kaland a francia Canal de Midin

 

Útitárs keresővel találtam az útra

 

Június közepén 18 napra eljutottam a kulturális világörökség részének nyilvánított Canal du Midire (Déli Csatorna). Franciaország gazdag hajózható belvízi csatornahálózatát napjainkban a nemzetközi idegenforgalom szolgálatába állították. Ezek  egyike a Canal du Midi, mely összeköti  Toulouse-t,- Franciország negyedik legnagyobb városát – a Rhone folyó földközi-tengeri torkolatával.

 

 

Egy francia útitárs-kereső honlapon találtam rá a francia hajótulajdonosra, aki egész évben a hajóján él, de tavasztól őszig két-három-négy útitárssal rója a Toulouse és a Sete, vagy Agde közötti távot, ahonnan a Rhone folyón keresztül tovább lehet hajózni a közép- és észak-franciaországi sűrű csatornahálózat, illetve a hollandiai, belga, németországi, vagy svájci uticélok felé is.

 


Toulose

 

Toulouse-ba nincs közvetlen járat Budapestről, én a Lufthansával mentem müncheni átszállással. Késő esti érkezés után az éjszakát már a Toulouse belvárosában, a Canal du Midin álló, Domiflot nevű hajón töltöttem. Másnap ebéd után érkezett meg La Rochelle-ből, az Atlanti óceán nagy kikötőjéből velem egykorú útitársnőnk, s a hajón való elhelyezkedése után el is indultunk hármasban Dél felé a csatornán. Azaz nem is hármasban, hanem négyesben, hisz a kapitány öreg csau-csauja is a fedélzeten élt. Chouchou (kiejtve Susu) az egész csatorna sztárja volt, mindenki megcsodálta, sokan fényképezték a hajókról és a partokról is a kis oroszlánnak becézett kutyaszépséget.

 

Chouchou, az útitárs

Az indulás előtt, a délelőtt folyamán volt idő a sokhidas Toulouse-ban a városnézésre. Az Airbus hatalmas gyáráról világszerte ismert várost, Franciaország harmadik legiparosodottabb városát nemcsak a tengeri kikötő Bordeaux-ig hajózható Garonne folyó szeli át, hanem a Canal du Midi is. A Belváros kanyargós, szűk utcáiban olyan az ember érzése, mintha valahol Katalóniában járna, még a kétnyelvű utcanévtáblák okszitán feliratainak spanyolos, katalános nyelve is ezt sugallja. Akárcsak Korzikán, itt is érezhető, hogy viszonylag nem régen hódították meg ezt az országrészt a francia uralkodók, s terjesztették el a francia nyelvet.

 

A 240 km-es vízi út legnagyobb részét százéves platánsorok szegélyezik, ill. szegélyezték. Hat éve egy gombabetegség támadta meg ezeket a famatuzsálemeket, amelyek árnyékukkal a perzselő nyári napokon elviselhetőbbé teszik a hajózók és a hajón élők életét. A több mint 44 ezer fából 14 ezer elpusztult platánóriást már kivágtak és elégettek, mivel a tudósok egyelőre nem találtak gyógymódot a fapusztulás megakadályozására. Egyes szakaszokon megkezdődött a kopárrá vált partok más fafajtákkal való beültetése. Persze ahhoz, hogy ezek majd árnyat adjanak a hajósoknak és a parton bicikliző, gyalogló turisták százezreinek, még egy-két évtizedet várni kell. Minden esetre egy pár éven belül e vidék arculata egészen megváltozik a platánfasorok eltűnésével. A XVI. században a 240 km-et a selyemtermelés fontossága miatt eperfával ültették be, amiket a selyemipar megszűnése után kivágtak, s nyárfával pótoltak. Csak a nyárfa korszak után kezdődött, kb jó 100 éve a platánkorszak.

 

Languedoc, szőlőültetvény

A hegyes, dimbes-dombos vidéken sok száz patak és folyó rohan a Földközi tenger felé, ezeket mind hosszabb-rövidebb hajózható csatornahidak ívelik át. Toulouse-tól lefelé már kezdtek aratni a búzaföldeken, sokfelé lehetett látni kukorica és napraforgó mezőket is, és persze minden felé, amerre a szem ellát, szőlő és szőlő. Languedoc, az okszitánok földje, az iparosított borszőlőtermelés legnagyobb központja francia földön. A szőlőkben mindent a gép csinál, embert nem látni sehol. Innen látják el az egész világot francia tömegborral. Ahogy távolodunk Toulouse-tól és közeledünk a Földközi tenger felé, egyre ritkábbá válik a búza, a kukorica és a napraforgó, s egyedül csak szőlőt látni minden felé, s e monokultúra mellett persze megjelenik időnként az olajfa, s mindenütt nő a füge, még a csatorna partján is, s hát egyre több a pálmafa is. A változatosságot néhány akácfa és tölgy jelenti.

 

pezsgőzés a hajóskapitánnyal

Amikor a csatornán egy este Castelnaudaryhoz (Kasztelnodari) értünk olyan viharos lett a szél, 70 km-es széllökések is voltak, hogy 24 órára lezárták egy baleset után a zsilipeket, ezáltal a Canal du Midin való hajóforgalmat is leállították. Igy itt két éjszakát töltöttünk, mielőtt tovább indulhattunk. Volt idő a dombtetőn épült kisváros megtekintésére. Az első reggel, amikor felébredtünk, s a reggelihez készülödtünk a hajón, idegenlégiósok végeláthatatlan oszlopai futottak el a kikötőben a hajónk mellett, a város szélén lévő kaszárnyáik felé. Ez az Idegenlégió fő kiképzési központja. Mindenféle bőrszínt láthattunk, s mindenféle nyelvet hallhattunk a párosával futó fiatalemberektől. De Castelnaudaryt nem az Idegenlégió, hanem  inkább a cassoulet-je (kasszulé) tette világhírűvé. Meg is rendeltünk egy cseréptállal ebből a száraz fehérbabból készült főzelékből az egyik, erre specializálódott étterem-boltból, mégpedig libahúsosat. Tényleg nagyon finom, s nagyon emlékeztet a mi sóletünkre.

Carcassone

A Canal du Midi talán leghíresebb városa Carcassone, a világörökség része, ami az Eiffel torony, az idegenforgalom változatlan első helyezettje után a leglátogatottabb turistalátványosság Franciaországban. A modern várostól jó 2-3 km-re egy magas dombtetőn tornyokkal sűrűn megtűzdelt bevehetetlen magas városfallal körülvett óvárosba csak három kapun lehet bejutni sok lépcső, meredek kaptatók megmászásával. Egész Franciaországban itt van a leghíresebb  július 14-i  tűzijáték, mert a kopár, meredek hegyoldalt a magas városfalról tűzesővel borítják be, s ilyet máshol nem tudnak produkálni.

 

Jó 150 évvel a Canal du Midi elkészülte után megépítettek egy kiegészítő csatornát Narbonne, ill. egy, a városhoz közeli földközi tengeri kikötőig. Ezen tettünk egy kitérőt Narbonne-ba, melynek éke az érseki palota és a vele egybeépült XII. századi katedrális. A Canal du Midi vége felé van még egy magas dombtetőre, az Orb folyó fölé épült nagyváros, Béziers (Bézjé), mely XII. századi templomaival, palotáival, s középkori óvárosával büszkélkedhet. A girbe-gurba, emelkedő-süllyedő, rendkívül szűk utcák házai ma már főleg arabok által lakottak, az arab városokra jellemző boltokkal, kávéházakkal, éttermekkel.

A csatorna igazi ékei a kis falvak, amelyek a csatorna két partján, vagy a csatorna közvetlen szomszédságában vannak XII., XIV. századi templomaikkal, szűk, kanyargós kis utcácskáikkal, hétvégi piacaikkal. Ezek közül a leghíresebb Le Somail (löszomáj), ahol a milliárdosok luxushajói szeretnek tanyát verni.  De nekem leginkább Capestang (Kápesztan), Argeliers (Árzsöljé), Colombiers (Kolombjé) és Trebes (Treb) tetszett.

Trèbes

Hajózásom utolsó napjaiban ismerkedtem meg négy magyar házaspárral, akik két hajót béreltek, s velünk egy irányban haladtak Carcassone felé. Az egyik zsilipnél angolul szólítottam meg őket, ami itt a hajósok döntő többségének az anyanyelve, vagy első idegen nyelve. Csak azt akartam megtudni, melyik oldalra akarnak állni a zsilipben, hogy tudjam, melyik oldalon készítsem a hajónkon a kötélzetet a kiugráshoz. Amikor a megszólított hölgy magyarra fordította férjének a kérdést, mondtam, hogy beszélhetünk magyarul. Egy budapesti vállalat igazgatója és felesége volt a megszólított. Ők már korábban egy közép-franciaországi hasonló hajóutat végigcsináltak egy másik hajózható csatornán. Navigare necesse est! (Hajózni muszáj!)

  • folytatás következik

Mihály

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Olaszos hangulatban a kedvesemmel

Élménybeszámoló paradicsomos spagettivel

 

 

A nyáron  Olaszországban töltöttem pár napot egy gyönyörű helyen,  igazi kánikulai napsütésben.

Mint korábban, most is az unokámmal csak kettesben utaztunk, mert szeretném, ha szép élményei lennének gyermekkoráról. Bibione város tengerpartján süttettük hasunkat, ettünk pizzát, beástuk egymást a homokba, ugráltunk a hullámokban és kóstoltuk az olaszok  híres paradicsomos spagettijét. De kirándultunk a lagúnák és a tenger városába, Velencébe is.

 

 

Olaszországról nekem a finom kávé, a vékony pizza és a spagetti jut eszembe. Ezt a három dolgot nem hagytam ki most sem, sőt ajándékba finom, minőségi kávét, és pár zacskó spagettit hoztam haza. Egyik este, már itthon, gondoltam egy nagyot, ránéztem a spagettire, és arra gondoltam, hogy megízleljük a párommal, hogy megállapítsuk mi a különbség a magyar és az olasz tészta között. Gyorsan számba vettem, hogy minden alapanyag meg van-e a vacsorához. A spagetti adott volt, paradicsom szósz és sajt  mindig van a hűtőmben. Nekem a sajt a gyengém, nem szoktam nasi címszó alatt csokizni, mert az hizlal, inkább egy szelet sajtot majszolok esténként, mely ugyanúgy hizlal, mint a csoki, de legalább a fogam nem romlik tőle.  A fűszeres kosaramban turkálva találtam bazsalikomot, oregánot is, mely elengedhetetlen a paradicsomszószhoz.

 

Kedvesem még nem jött meg a munkából, így kényelmesen készültem a meglepetés vacsorával. A rádióból épp olasz zene szólt, tánclépésben közlekedtem a tűzhely és az asztal között, mert közben szépen meg akartam teríteni. Kicsit romantikusan, ahogy én szeretem, illatos gyertyával, hogy felidézzem a régi, szép estéket. Forr a víz a fazékban, addig a serpenyőben készül az alap paradicsomszósz. Semmi extra, kicsit csípősen, kicsit fokhagymásan, sok paradicsommal. Finom illatok terjengenek, kezdek éhes lenni. Ja, majdnem elfelejtettem egy kis bor is dukál a vacsorához, ha már meglepi, legyen bódító!

 

Szól az ajtó csengő, perdülök, nyitom az ajtót és köszönök:

Buona sera! (Jó estét! )

Kapom a választ:

Buona sera, cara!  (Jó estét kedvesem! )

 

Vette a lapot a kedvesem. És már vigyorgott, tudta, hogy valamiben sántikálok. Szép  este volt, finom vacsorával, hajnalig tartó beszélgetéssel, élménybeszámolóval, egy kis romantikával. Ja, és a spagetti ugyanolyan ízű volt, mint Olaszországban, de a végeredmény sokkal, sokkal kellemesebb. 

Vica

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy 90 éves blogger a hosszú élet titkáról

Ha a lélek jól érzi magát, az kihat a testre is!

 

Rose, Londonban élő bloggerünk,  életmód posztok szerzője, 90 éves. A nyáron meglátogattam Londonban és kifaggattam arról, hogyan él, mi a hosszú és jó életének titka.

A tanácsok, amelyeket” Élvezzük az életet 120 évig” című összegyűjtött írásaidban ajánlsz, megszívlelendők. Örömmel látom, hogy 90 évesen egészséges, vidám és csinos vagy. Hogyan élsz? Milyen tanácsaid vannak az olvasóknak, akik hosszú és jó életre vágynak?

Kezdem az étkezéssel. Keveset eszem. Nem szabad megterhelni a szervezetet. 18 éves korom óta nem eszek húst, így állati zsiradékot sem. Délben eszek sokat, este 6 kor vacsorázok egy pirítóst és vizes-tejes kakaót. Este 9-kor eszek egy kis édességet. Nem szabad lefekvés előtt sokat enni, mert amikor lenyugszol, már lelassul az emésztés. Délben kell sokat enni, amikor mozogsz. Nem jó  egyszerre fogyasztani az édességet a fő ételekkel, hanem csak külön-külön. Ennek oka az, hogy a gyomor más savat termel a föételek emésztésénél és az édességnél, a kétféle sav ne találkozzon, mert megtámadják a gyomrot.   Még egy fontos dolog: este nem iszok teát, mert abban  koffein van, és attól sokáig éber maradnék. Egy -két órával lefekvés előtt, és reggel  gyümölcsöt eszek,  a rendszeres anyagcsere miatt.  Nem szedek semmilyen gyógyszert, csak a szívemre.

Látom, hogy szinte állandó mozgásban vagy. Ez tudatos?

Nem szabad napi 12 órát ülni, mert csak  mozgással lehet az izmok erejét fenntartani. Akkor érzem jól magam, ha mozgásban vagyok. Ha tévét nézek,  és hirdetés van, rögtön felpattanok, kimegyek a konyhába, csinálok ott valamit. A számítógépnél sem ülök huzamosabb ideig. Szeretek tornagyakorlatokat csinálni. (Ahogy a fotelben ül, miközben beszélgetünk, mutatja is, milyen lábemelő, térdhajlító gyakorlatokat lehet végzeni  ülés közben).  Régebben jártam thai-chi foglalkozásokra is. Sokat sétálok, de ha rossz az idő, házon belül lépcsőzők.

Milyen munkával töltötted az életed?

Az az elvem, hogy embernek mindig élveznie kell, amit csinál, és ha nem, változtatni kell rajta, ehhez soha nincs túl késő.  Fiatal koromban titkárnő voltam, azt kellett csinálnom, amit a főnököm diktált. Vágytam valami önálló munkára. Elvégeztem egy tanfolyamot és a szociális szférában kezdtem dolgozni, emberekkel foglalkoztam. Nehéz eseteim voltak. Például olyan lányokon, nőkön segíteni, akiknek nem kívánt terhességük volt. Végül egy házasságközvetítő irodának lettem a vezetője. Ezt nagyon szerettem csinálni, nagyon sikeres is voltam. De aztán jött a komputer és már nem volt szükség a mi szolgáltatásunkra.

 

Hogyan alakult a családi életed?

Két férjet veszítettem el, lányom és unokáim a tengerentúlon élnek, évente néhányszor találkozunk. De nem szabad idős korban sem egyedül maradni, elmagányosodni! Az idős embernek is szüksége van társas életre. Van egy barátom, akivel egy utazás során ismerkedtem meg. Együtt töltjük a hétvégéket, szeretünk együtt főzni, együtt utazgatni. Ő  elfogad olyannak,  amilyen vagyok. -Hogy van az én kicsi barátnőm? – kérdezi, minden nap, amikor felhív telefonon. Azt mondja, hogy színt és  életet viszek a napjaiba.

 

Mivel telnek a napjaid?

Idős korban is nagyon aktiv életet kell élni, sok mindennel kell foglalkozni, hogy a lélek jól érezze  magát, mert  az kihat a testre is. Akinek nem volt korábban, idős korára ki kell fejleszteni néhány hobbit.  Ez nálam az írás és a számítógép használatának megtanulása. Tagja vagyok egy könyvklubnak, és egy író klubnak. Szeretek főzni, hetente egyszer embereket hívok meg vacsorára. Jól esik szépen megteríteni és embereket etetni. Közben beszélgetünk és van egy jó esténk. És persze én is meg vagyok hívva  családokhoz. Barátaimmal szeretünk  kőrömizni is. Azért nincs komoly bajom, mert nagyon elfoglalom magam. Könnyen barátkozom. Persze idős korban az ember sajnos elveszíti a barátait, és meg kell próbálni valahogy pótolni őket.  Vannak szervezetek, amelyek öregekkel foglalkoznak. Bejelentkeztem egy ilyen egyesülethez, és jár ki hozzám egy fiatal önkéntes lány, akivel jól elbeszélgetünk.  

Hogyan tudod megőrizni  a kíváncsiságodat, nyitottságadat?

Mindig valami újba kell belefogni. Most spanyolul tanulok. Rengeteget olvasok, főként este, az ágyban.  Egy hét alatt kiolvasok egy könyvet. Egy barátnőmmel cserélgetjük az olvasnivalókat, és van egy jótékonysági bolt, ahol 1 fontért lehet könyveket „turkálni”. (A szobájában szerte-széjjel, mindenütt könyvek, újságok hevernek). Most olvastam David Lodge Deaf Sentence című könyvét. Annyira hasonló az élete, mint az enyém,  magamra ismertem.

Van hallókészülékem, de színházba, moziba már nem járok, mert azt nem hallom. A televíziót szívesen nézem, főként a jó krimiket, és a híreket, mert nagyon érdekel a politika, amin jól felizgatom magamat. 90 évesen még mindenem működik, az emlékezőtehetségem is jó, csak a nevekkel van bajom. A szemem is jó, kocsit is vezetek. (Tanúsíthatom, autójában utazva együtt kirándultunk  egy gyönyörű parkba).

 

 

Mesélj  a nyugdíjas házról, ahol laksz!

Ebben a házban csak 60 év felettiek vehetnek lakást. A lakás örökölhető. A házat egy házépítő egyesülés hozta létre több évtizeddel ezelőtt. 150 ilyen ház van Anglia szerte.  Ez a szervezet gondoskodik az ingatlan jó színvonalon való fenntartásáról. Szinte mindenki egy nagyobb ingatlanból költözött ide. Nekem a fenntartási költségek a negyedét teszik ki, mint a korábbi otthonomban. A lakást mindenki a saját bútoraival rendezi be és úgy él benne, ahogy jónak látja.  Azért előnyös, mert vészhelyzetben segítséget lehet kérni. A lakás minden helysége el van látva vészjelzővel. A gondnok minden reggel körbetelefonálja a lakókat és megkérdezi, tud-e valamiben segíteni.

Oldja –e a magányt, ha az ember egy ilyen házban lakik?

Feltétlenül. A lakókból bizottság alakult, akik öntevékenyen rendszeres összejöveteleket rendeznek, teapartikat, ahol kártyázunk, megtartjuk a születésnapokat, és az ünnepeket. Ha valaki megbetegszik, segítjük és meglátogatjuk egymást. Van egy szép, nagy társalgó egy konyhával.  Érdekes előadások és közös torna is van. Több lakóval összebarátkoztam, akikkel közös programokat bonyolítunk házon kívül is.

 

Milyen szolgáltatások vannak a házban?

Van egy mosoda, mosó- és szárítógépekkel, hetente egyszer jön egy fodrász, manikűrös, pedikűrös és masszőr. A gondnok különböző ügyintézésekben tud segíteni. Orvos, ápolónő nincs, ezt mindenkinek magának kell megoldania. Csak vészhelyzetben hívnak segítséget. Sajnos vendéglátóipari egység sincs. Az étkezést mindenki úgy bonyolítja, ahogy jónak látja. A ház takarítása, a kert fenntartása központilag történik, (de a lakás nem) természetesen fenntartási költségek ellenében. Teljes biztonságban érezzük itt magunkat, a gondnok is a házban lakik.

 

Hédi lakása színes, élénk, érdekes, mint ő maga. Tele van fényképekkel és élete különböző korszakaiból való apróbb tárgyakkal. A nagy étkezőasztal mindig megterítve, készen a vendégfogadásra és vendéglátásra. Az orvos eltanácsolta a hosszú repülőutaktól, de Budapest közel van.  Remélem hamarosan viszontlátom őt és párját Budapesten.  Temperamentuma, életkedve, energiája mindig felvillanyoz.

 

Cecilia

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mindannyiunk kedvence, Helen Mirren

A színésznő, aki szépen idősödik

Az Angliába bevándorolt, orosz szülőktől született Helen Mirren nagyszerű szerepek egész sorával örvendeztet meg folyamatosan bennünket. Egyik jó filmjét nyomban követi a másik, és szerencsénkre a filmforgalmazók nálunk is bemutatják a mozikban. Így aztán nyomon követhetjük a színésznő “színeváltozásait”, álmélkodhatunk nagyszerű alakításain.

A királynő című film plakátja

A királynő című filmje világsiker volt, a Szabó Magda regényéből készült, Szabó István által rendezett Az ajtó,  úgyszintén.

Szabó István rendezővel, Az ajtó című film berlini bemutatóján

Nemrég  vetítette valamelyik csatorna a Hölgy aranyban című filmjét, amelyben Maria Altmanként próbálja egy fiatal, ambiciózus ügyvéddel visszaszerezni a valaha családjuk birtokában lévő Klimt-festményt. Aki nem látta az sajnálhatja, aki látta, velem együtt örülhetett a remek filmnek és természetesen a főszereplőnek, Helen Mirren művésznőnek.

a Hölgy aranyban című filmben

A kiváló művésznő külsejére annál is inkább rácsodálkozunk mert hiszen ő is “régiség”. Mégsem az idős asszonyt látjuk a különböző fesztiválokon, filmbemutatókon, hanem a dekoratív dívát, aki külsejével elkápráztat, mosolyával hódít, egész megjelenése valódi királynőt idéz.

 

Ha a szépségét próbálom kicsit elemezni, zavarban vagyok, mert semmi olyan praktikát nem látok rajta, amit a hasonló korú, kvalitású pályatársain. Nem varratta fel a ráncait, vállalja a mosolyráncokat, nem visel álarcot a sajátja helyett. Sminkeli magát, de nem ordít róla a festék. A frizurája sem komplikált loknik sorozata, egyszerű és jól áll neki.

 

Az alakja 71 évesen is szinte tökéletes, ha estélyi öltözetben látjuk, csak sóhajtozunk. És mosolyog! Kicsit huncutul, ráncosra mosolyogja magát, derű, báj és önbizalom sugárzik róla. Ilyen vagyok! – mutatja meg magát, nem próbál 40 évesnek látszani. Igen, és mi így szeretjük őt, manírok és hókuszpókuszok nélküli, kiváló tehetségű színművésznőnek, akinek további csodás szerepeket kívánunk, mindannyiunk örömére!

Brigitta

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Születésnapi élményfutam a Hungaroringen, versenyautóban

Fiamnak születésnapjára, szeretettel!

Elérkezett a szülinap, amelyen a versenyautós torta mellé megkapta a versenypályára való jelentkezési nyomtatványt.

Hogyan tegyem emlékezetessé az ünnepnapokat a családtagjaim számára? – merült fel, és merül fel bennem a kérdés, minden egyes alkalommal, mióta elhagytam  a szülői házat és saját „fészket” raktunk férjemmel. Valamilyen ajándékkal természetesen, hiszen ez korunk világának szokásjoga. Ajándékaink milyenségét az ünnepelt(ek) számára szerzett örömteli meglepetés határozta meg, amelyeket az átadásig teljesen titokban tartottunk az ajándékozandó(k) előtt. A legfontosabb, amit szem előtt tartottunk, a meglepetés, és az ünnep hangulatának megteremtése volt. Évek, évtizedek jöttek-mentek életünk során és ma már elmondhatom, hogy családi ünnepeink nagyon kedvesek, hangulatosak voltak, mai napig bennünk élnek, és a mai napig visszük tovább változatlanul az „íratlan” házi szabályainkat (nem vásárolunk előre együtt az ünnepelttel, pénzt nem adunk ajándékba, titoktartás kötelező, hogy meglepi legyen). A családi „ kupaktanács” természetesen súg-búg  napokon, heteken keresztül a „delikvens” háta mögött. Ami mára kicsit nehezebb, mert nagyobbik fiam kirepült a fészekből és tőlem távolabb él párjával, ezért többnyire telefonon keresztül suttogunk, és úgy kell időzítenünk, hogy az „illetékes” ne legyen közelben.

 

Ez különösen vonatkozik kisebbik fiamra, akiről írtam már, itt:  http://regisegeknek.cafeblog.hu/2016/05/27/a-negyvenedik-ev-a-fogyis-fiammal/,  negyvenedik évét taposva. A 40. születésnapjához közeledvén gyakoribbá váltak mobilbeszélgetéseink nagyfiamékkal, amely halkhangra fogva azzal kezdődött,  ha  menyem hívott: – „ Ugye nincs a közelben az ünnepelt, és jól becsuktad az ajtót? „ Ugyanis, amikor kisebbik fiamról esik szó, a hallása megsokszorozódik és a vastag falakon keresztül is képes „venni az  adást”. Menyem inspirációja, hogy valami autós meglepi kellene, indította el a „lavinát”, a megvalósulásig.  Fiam autók iránti rajongása köztudott.  Húsz éve nézi a Knight Rider filmeket, meg nem unná, albuma van a kivágott képekből, sok a rajza a „beszélő” Kitt autóról, és papírból „gyártott” autóinak sokasága áll a polcain.   Évtizede, hogy nincs az a Forma 1 – es futam, amit meg ne nézne, és a ferraris- sapkája, amelyet a Hungaroringen vásárolt egy időmérő boxutcai látogatáson, minden utazás, kirándulás alkalmával a fején leend. Az ötletet ötlet követte, mert nagyfiam az interneten talált rá egy olyan lehetőségre a Hungaroring ajánlatából, amire mindnyájan  örömmel bólintottunk rá.

 

A Hungaroringen lehetőség van élményfutamokon részt venni, előzetes bejelentkezés, elfogadás, időpont egyeztetés után. Alig bírtam magamban tartani a titkot, és alig vártam, hogy az  örömöt  láthassam fiam szemében. Elérkezett a szülinap, amelyen a versenyautós torta mellé megkapta a versenypályára való jelentkezési nyomtatványt. Az igazi hungaroringes versenypályán, versenyautóban, autóversenyző-sofőrrel részvételének időpontja későbbre esett ugyan, mint a születésnap, de ez nem is volt baj, kellett is, hogy kicsit lelkiekben felkészüljön rá. A nagy napon, nem is tudom, hogy mi, vagy a „futamon” résztvevő volt az izgatottabb. Mindannyian, kellőképpen. A regisztráció, az irányítóterem bemutatása,  a tűzálló sapka és  a bukósisak felvétele,  a boxutcai várakozás a sorra kerülésre – nagyjából elterelték  figyelmünket.  A futam idején menyemmel próbáltunk fényképeket készíteni, és be kellett látnunk, mire kattintottunk addigra tovább is suhant  a megörökítésre szánt autó. Végülis a rengeteg kattintás eredményeképpen két fotót sikerült készítenem a „száguldó” autóról.  Nagyszerű élményekkel teli, nagyon kellemes délutánt töltöttünk el együtt, azzal az érzéssel, hogy ezt az élményt, „ajándékot” soha nem fogja elfelejteni ez a 40. évét  betöltött emberke, ahogyan mi sem.

Izzy

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

70 évesen blogkönyvet írtam

Egy könyv kiadásának története

 

 

Két és fél éve írogatok a Régiségeknek blogba barátnőm jóvoltából, aki a blog adminja.

Egy kedves ismerősöm, Lilla ösztönzésére múlt év novemberében elhatároztam, hogy nyomtatásban kiadom addigi cikkeimet. Főleg az motivált, hogy családomat meglepjem, továbbá nyomot hagyjak érzéseimről, gondolataimról, közös élményeinkről, az életünkről. Könnyebb egy könyvbe belelapozni, mint a neten visszakeresgélni egy-egy írást.

A facebookon sikerült egy korrekt áron dolgozó magánkiadót keresni, a pesti székhelyű MyBookot. Menedzsere, egy Eszter nevű hölgy bizalomgerjesztő hangja, türelmes segítőkészsége meggyőzött, hogy elkezdjem az első lépéseket. Legelőször ki kellett szerkeszteni a blogból a cikkeket, ebben egy fiatal barátom volt segítségemre. Mivel sok illusztrációt tartalmaznak cikkeim, gondoskodni kellett arról, hogy ne kerüljön a könyvbe jogszerűtlen fotó.

Könyvbemutató a Közéleti Kávéházban


A fekete-fehér nyomtatás nagyon olcsó, de a  színes nyomtatás, meg a hozzá használt közepes vastagságú papír /ofszet 100g/ ötszörösére emeli a költségeket. Ezért a formai és méretbeli igényeimet minimalizálni kellett, pl. A5-ös méretet, és puha kötést kértem.  A tömörítéssel oldalakat és ezáltal forintokat lehet spórolni. A borítót magam szerkesztettem a Pixabay ingyenesen letölthető képeiből készített montázs formájában. Akinek jó a rajzkészsége, a borítót is saját alkotással gazdagíthatja.

A 41 cikkből álló anyagot pdf formátumban küldtem a kiadónak. A könyvnek egyik írásom címét adtam: Az időskor felszabadít.  A vidám hangulatú borító jól alátámasztja a cím üzenetét, és egyben blogunk, valamint személyiségem  legfőbb vonását, a pozitív életszemléletet, azt, hogy 50 feletti korunk korlátok helyett a lehetőségek, újdonságok felvonása lehet.

A pdf-ben küldött kézirat kiadóhoz való megérkezése után pár nappal a kiadó megküldte a teljes belívet e-mailben azzal a lehetőséggel, hogy javításokat eszközölhetek. Amint ez megtörtént, egy héten belül megkaptam postán a mintakönyvet, bekötés nélkül, utolsó esetleges hibajavítás céljából. Mint kiderült, részemről és részükről is volt néhány apró hiba, tehát nagyon fontos a mintakönyv tüzetes átolvasása. Ezután a végösszeget át kellett utalnom, mielőtt a megrendelt példányszámot kinyomtatták. Az utalást követő napon e-mailben megkaptam a számlát. Ezt követő 2. héten precízen becsomagolva, sértetlenül futárral érkezett meg címemre könyvem a kért példányszámban. Fantasztikus érzés volt kézbevenni, átlapozni Régiség-életem alkotását.

Könyvbemutató a Közéleti Kávéházban

Felvetődött a terjesztés problematikája. Lilla a kapcsolatai révén hozzásegített könyvbemutatók szervezéséhez. Szinte ez az egyedüli módja a terjesztésnek. A könyvesboltban nem kelendő egy ismeretlen szerző könyve. Az első bemutatóm városom Közéleti Kávéház rendezvényének keretei között zajlott, melyre meghívtam blogunk adminját is, és azt a két személyt, anyát és fiát, akiktől a buzdítást, és a nyomdakész szerkesztést kaptam. Régi ismerőseim szép számmal vettek részt a  meghirdetett eseményen. A sok kedves arc bátorítóan hatott rám, és egy közvetlen hangulatú beszélgetéssé kerekedett az első könyvbemutatóm. Fiókkönyvtárakba is meghívtak, ahol szeretettel fogadtak idegenek is. A blogból többnyire ismerték az írásaimat, mégis sokan vették a könyvemet baráti gesztusból. Mások épp a könyv megjelenése kapcsán szereztek tudomást blogíró tevékenységemről.

Könyvbemutató után, egy olvasóval

A szívből jövő gratulációk olyan szeretetet és megbecsülést sugároztak felém, ami sokkal többet ér, mint az anyagi megtérülés. Az is örömet szerez, hogy rokonaimnak, gyerekkori barátaimnak, a könyvkiadást segítőknek személyes ajándékomat adhatom.

Külföldön élő lányomnak csak nemrég tudtam átadni “művemet”, amikor 70. születésnapomat együtt ünnepeltük. 14 éves unokám lapozta át előbb, és mivel a magyar nyelvben nem perfekt, csupán ennyit szólt az illusztrációk láttán: “Mama, jó életed van!”

Ennél találóbb véleményt egyetlen perfekt kritikus sem mondhatott volna.

A könyv itt megrendelhető.

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Jóga, tánc, szeretetkör – így telnek egy 81 éves nyugdíjas napjai

 

A napot jógával kezdem: az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik.

Ezt az írást egy ismerősöm felkérésére írtam meg, és jelentkezem vele a „Tevékeny, élvezhető időskor” címen kiírt pályázatra. 81 éves vagyok, na és? Elvem, hogy a korral nem érdemes foglalkozni.

Mikor nyugdíjba mentem, kerestem értelmes, hasznos, örömteli lehetőségeket, melyekkel a háztartásvezetés mellett eltölthetem a hátralévő éveket, esetleg évtizedeket.

Pozitív gondolkodás

Elsőként rátaláltam a jógára, és az agykontrollra. Azóta is vallom, hogy ez, életem legjobb választásai közé tartozott. Agykontrollal gondolataimat formáltam, jógával fizikai és lelki állapotomat. Azóta is foglalkozom mindkettővel, immár több mint huszonöt éve. Régi jógás társaimmal Szeretetkör néven szerveztem egy kis közösséget, havi vendéglátással, beszélgetéssel. Jártunk együtt az Erkel Színházba, volt olyan idény, hogy tizenhat bérletet vettem. Idén ünnepeltük a huszadik születésnapunkat. Minden napomat jógával kezdem. Az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik. Nyolc éve már én vezetem hetenként az Etka-jóga foglalkozást egy kerületi nyugdíjas klubban. Amikor tehetem, eljárok a havi agykontroll találkozókra. Az elmúlt évek alatt több tanfolyamot végeztem el, tapasztalataim alapján hirdetem a pozitív gondolkodás előnyeit. Gondolatébresztő klub néven hét éve vezetek heti rendszerességgel egy csoportot.

 

Szenvedélyem az írás

Friss nyugdíjasként egy helyi újsághoz kaptam meghívást, és az újság megszűnéséig, nyolc éven keresztül dolgoztam a szerkesztőségében. Kerületünket érintő különféle témákban írtam cikkeket, készítettem interjúkat. Az íráshoz megtanultam először írógépet, aztán elektromos írógépet használni, majd számítógépen a szövegszerkesztést. Az újságírás által fejlődhetett íráskészségem, stílusom, emberismeretem. Sok emberrel megismerkedtem, barátságok alakultak közöttünk.

 A jóga és agykontroll által szerzett ismeretek késztettek első két könyvem megírására. Megírásuk idején jógafoglalkozásokon olvastam fel őket. Ezek életvezetési útmutatók voltak napi feladatainkkal kapcsolatban.  Következő két könyvem más témákat tartalmazott. Írtam arról, hogy fiatalkorunkban, egy mostanitól nagyon eltérő rendszerben milyen volt az életünk. Következő könyvem, férjem betegségével volt kapcsolatos. Részletesen leírtam az átélt eseményeket, buktatókat és apróbb sikereket, hogyan tudjuk, vagy nem tudjuk megérteni egymást egy agysérült beteg emberrel, és hogyan történt ez az ápolók és orvosok részéről.

 

A nyugdíjas klub énekkarával

Mikor az újság megszűnt, megint sok időm szabadult fel, tartozni akartam valahová. Kerestem, hogy a kerületben van-e lehetőség társas kapcsolatokra, emberek közé menni, beszélgetni, programokon részt venni. Így találtam rá, egy nyugdíjas klubra, és egy szintén nyugdíjasoknak való civil egyesületre. Mindkettőnek tagja vagyok, több mint tíz éve. A közös programok újabb barátokat is jelentettek. Az énekkarban ma is részt veszek. Valamikor az időseknek szervezett ki-mit-tud rendezvényeken is szerepeltünk. Egyénileg versekkel és prózával lépek fel a pódiumra, egy-egy saját írásommal is.

 

Jóga és tánc

Egyéni programokat is kialakítottam. Kihasználva a kerületi lehetőséget, több évig rendszeresen jártam úszni, és alakformáló tornára, valamint Hatha jógára. Agytornának elkezdtem verseket tanulni, és keresztrejtvényeket fejteni. Az angol nyelv tanulásának is többször nekifogtam. Jártam csoportos foglalkozásra, és tanultam egyéni tanulásra alkalmas tananyagból. Több önismereti tanfolyamon vettem részt. Sokat jelentett életemben a túrázás. Ez volt minden hétvégi programom. Innen is sok barátot szereztem. Egy-két éve, körülményeim változása miatt maradtam ki belőle. Most is hiányzik. Helyette jött a tánc. Előtte táncklubok létezéséről nem is tudtam. Most ez a hétvégi program. Újabb ismerősök, újabb barátok. Tagja voltam a kerületi baráti körnek, rendszeres programokon, többek között filmvetítéseken vettem részt. Néhány éve új mozgáslehetőséget hozott életembe a zumba.  Nagyon szeretem ezt a testet-lelket felüdítő, harsány zene ütemére végzett gyorsmozgású koreográfiát. Hetenként egy, estenként két foglalkozáson veszek részt.  Torna és tánc egyben. Heti program az a torna és csoport-tánc tanulása is, ami a nyugdíjasklubban történik. Megállapítható, hogy ez utóbbi, nem is a lábat, hanem az agyat, a memóriát veszi igénybe. Hogy is kell ezt, most ez után melyik lépés következik, bal, vagy jobb lábbal?

Sok írásom szól a pozitív gondolkodással szerzett tapasztalataimról, de számomra fontos, megtörtént napi eseményeket is leírok, csak úgy magamnak. A bántó eseményeket is kiírom magamból. Segít a továbblépésben. Megtanultam számítógépen írni, és bevezettettem az Internetet. Heti 1-2 alkalommal megnézem a levelezésemet. Ennél sokkal többre időm és tudásom kevés. Minden év meghatározott napján technikumi osztálytalálkozóra megyek, immár hatvankét éve. Sajnos a létszám egyre csökken.

 

Párommal

Tánc és szerelem 70 felett

Miután, ötvenegy évi házasság és hosszas betegség után férjem meghalt, megpróbáltam újra rendezni az életemet. Hetven évesen maradtam egyedül. Betegsége miatt meghiúsult két külföldi útitervünk, így egyedül vágtam neki Párizs és London nevezetességeinek, csoportosan szervezett buszos utazással. Folytattam a betegség miatt szüneteltetett régebbi tevékenységeimet, és újakat is vonzottam az életembe. Öt év egyedüllét után, ismerősök társaságában betekintést nyertem a táncklubok életébe. Ezek létezéséről eddig tudomásom sem volt. Táncpartnerre is akadtam. Nagyon jól táncol, és jól érezzük magunkat a különböző táncklubok társasági életében. Együtt járunk különféle, időseknek való koncertekre, fesztiválokra, üdülésre. Sokszor, ötletszerűen felszállunk egy éppen induló vonatra, és városnézőbe megyünk. Hat együtt töltött év van mögöttünk. Kapcsolatunk alakulásáról könyvet tervezek, „Tánc és szerelem – 70 év felett” – címen. Az időskori egymásra találásról, összecsiszolódásról, szeretetről, szerelemről szól.

Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek

A felsorolt témákat nevezhetjük az örömet okozó tevékenységek tartalomjegyzékének. Egyéniségünknek, szükségleteinknek, lehetőségeinknek megfelelően lehet belőle választani. Azért foglalkozom velük, mert így érzem jól magam. Írhattam volna más tartalomjegyzéket is, nehézségekről, fájdalmakról, küzdelmekről, tehetetlen vergődésről, amik szintén előfordultak az életem során. Most nem ez volt a téma. Az, más írásaimban szerepel. Nincsenek olyan elvárásaim, hogy tevékenységeim által valami nagy változás történjen. Nem zavar a testsúlyom, a testalkatom, ráncaim, narancsbőröm, elég, ha jól érzem magam. Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek, csak kb. három éve a ginkgo bilóba étrend kiegészítőt, a feledékenység miatt. Bízom a szervezet öngyógyító képességében. Eddig nem csalódtam benne. Közben mégis megtörténnek a változások az életemben. Sok megvalósításra váró tervem van még. Most hirdettem egy irodalmi kör beindítását a nyugdíjas klubban.  Ápolom a régi barátságokat, kíváncsi vagyok az új történésekre. Nagyon sok személyes ismerősöm van. Ez talán többet jelent, mint hogy hányan jelölnek be valakit az internetes oldalakon.

Mottóm: Bennem és körülöttem minden rendben van!

Ziegler Marika

Ez a pályázat a kiírási idő után érkezett, de a tartalma annyira érdekes, és az életút olyannyira példa értékű, hogy közlését így is érdemesnek tartottuk.

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Soha nincs késő társra találni!

Kétlaki,  külön- és együtt élő idős párok sztorija.

 

Egyedül élni idős korban sem jó, így sokan vannak, akik párjuk elvesztése, vagy válás miatt egyedül maradva megpróbálnak  új kapcsolatot létesíteni túl az ötödik, hatodik, vagy akár hetedik X-en is. A gyerekek ez időtájt már családot alapítottak, vagy legalábbis saját lábra álltak. Új társat találni nem könnyű ebben a korban sem (leginkább azért, mert sokkal kevesebb ebben a korosztályban a férfi, mint a nő), de bizonyos rugalmassággal, nyitottsággal és egymás igényeihez való alkalmazkodással jól működő párkapcsolatok jöhetnek létre és működnek akár  évtizedeken át. Főként azóta, hogy a társadalom a fiatalokhoz hasonlóan az idősek esetében is tolerálja, ha a párok nincsenek összeházasodva.

Az idős kori  társas viszonyok  intenzitásukat és tartósságukat tekintve  igen sokfélék, a hétvégékre korlátozódó kapcsolattól az együttélésig. Vannak hosszútávon jól működő és időszakos kapcsolatok egyaránt. Lényeg, hogy idősen is jó és vágyott dolog társra találni és nem szabad feladni a keresést. Erre is vonatkozik a mondás: soha nincs  késő! Kedvcsinálónak elmesélek néhány történetet,  melyeket ismerőseim segítségével gyűjtöttem össze.

 

Ebben az életkorban már nem olyan könnyű  felszámolni a megszokott otthont. Így sokszor a párok kétlaki életet élnek, hol egyikük, hol másikuk otthonában laknak.

Zsuzsa és Tibor hetvenes éveikben járnak, jó tíz éve kerültek össze, amikor Zsuzsa megözvegyült. Tibor, Zsuzsa férjének kollégája volt, agglegény, gyakori vendég a házukban, ahol gyakorta nagy kártyacsatákat vívtak együtt. Először csak vigasz, majd társ lett Zsuzsa életében. A férfi lakása télen melegebb és komfortosabb, Zsuzsa kertes házát nehezebb fűteni, de nyaranta hűvösebb és kertészkedni is lehet. Ez a kétlaki élet jól működik náluk.

 

Klári és László egy  utazáson ismerkedtek meg. Szerelem volt első látásra, amit megerősített további sok beszélgetés, találkozás. A lakhelyüket tekintve nagyon messze laktak egymástól. Sőt, nem is egy országon belül. A szerelmük elé ez nem gördített akadályt. Jöttek-mentek, sőt ma is jönnek-mennek egymáshoz. Hol egyiküknél, hol másikuknál töltenek pár hetet, pár hónapot. Hétköznapjaikban csendesen, visszavonultan élnek. Ezeket a hétköznapokat azonban színesítik László foglalkozásából eredő külföldi utazásai is, ahová párját is magával viszi. Nem házasodtak ugyan össze, de egymáshoz kötötték életüket szerelemben, szeretetben.

 

Zsófi és Ernő egy nyugdíjas rendezvényen találkoztak, tánc közben ismerkedtek meg. Az összhang azonnal kialakult köztük, pedig már mindketten hetven felé jártak. Zsófi pár évvel korábban özvegyült meg, Ernő régóta elvált, de egyikük sem tervezett új kapcsolatot már.  Váratlanul tört rájuk a szerelem. Egyikük bérházban, másikuk kertes, családi házban lakott. Amióta összekerültek hol itt, hol ott laknak. Kisebb betegségeket leszámítva jól élnek, mindketten szinte megfiatalodtak a kapcsolatban, azt mondják harmonikusabb a kapcsolatuk, mint amilyen a házasságuk volt.

 

Egy sikeres párkapcsolatnak idős korban nem előfeltétele az együttlakás.

Gizi és Vilmos hatvanas éveik közepén járnak, kapcsolatuk mintegy tíz éve tart. Egy kisvárosban laknak, futólag ismerték egymást korábban is, és társaságban jöttek össze. Mindketten özvegyek, gyerekeik, unokáik vannak. Ők nem költöztek össze, mindketten maradtak a saját otthonukban. Minden nap találkoznak, sokszor együtt ebédelnek, közös programjaik vannak és együtt utazgatnak. Baj esetén is számíthatnak egymásra, de megtartották anyagi és a lakhatási függetlenségüket, mert gyerekeik se vennék jó néven, ha összeköltöznének.

 

Sári és Miklós majdnem egyszerre özvegyültek meg ötvenes éveik vége felé, amikor ismerősök közvetítésével egymásra találtak. Nem költöztek össze, a kapcsolat plátói maradt, csak lelki társak voltak, de így is vigaszt találtak egymásban. Leginkább a hétvégeken találkoztak és sok tartalmas kulturális programon vettek részt együtt. Minden este felhívták egymást telefonon és megbeszélték a nap eseményeit. Amikor Miklós megbetegedett, Sári sokat volt mellette, megkönnyítette  élete utolsó hónapjait. Sári azóta társtalan, unokái körül hasznosítja magát és sok új hobbija van. Nem adta fel, hogy találjon még magának valakit.

A párkapcsolat idősen sem  tart  mindig holtomiglan

Sok évtizedes gyötrelmes  házasságban eltöltött idő után került sor a válásra. Ilona ekkor a hatodik X-et taposta. Nem is gondolt már semmiféle kapcsolatra. Nem is  kereste azt.  Meg sem fordult a fejében,  hogy  egy kisvárosi rendezvényen fog találkozni azzal az emberrel,  akire  egész életében szüksége lett volna, de csak  álmodott arról,  hogy létezik a valóságban ilyen férfi. Létezett. Józseffel megismerkedve lassan ugyan, de kiengedett szigorú, zárt életéből.  A neten naponta sok órát beszélgettek, majd következtek József utazásai Ilonához, amikoris pár hetet együtt töltöttek. Annyira összetartoztak már, olyan jól kijöttek, olyan jól érezték magukat egymás társaságában, hogy József egyre gyakrabban utazott Ilonához. De Ilona sosem utazott Józsefhez, mert József felnőtt gyerekei mereven elzárkóztak  és ellenezték édesapjuk időskori kapcsolatát. Nagy szerelem volt az övék. Volt. Mert József utódai olyannyira ellenszegültek e kapcsolatnak, addig duruzsoltak, míg József feladta, meghajolt gyermekei akarata előtt és szakított Ilonával.

 

Rozi és Feri ötvenes éveik közepén jártak, egy internetes társközvetítő által találtak egymásra. Az asszony elvált volt, a férfi özvegy. Rozi szerette volna, ha összeköltöznek, nem bírta a magányt, szívesen gondoskodott volna a férfiről. A hétvégéket töltötték csak együtt Rozi lakásában, de Ferinek még ez is sok volt, ő egy még lazább kapcsolatra vágyott. Életmódjuk is nagyon különbözött. Feri társasági lény volt, szeretett jönni-menni, utazgatni, társaságba járni, míg Rozi nem szívesen mozdult ki otthonról, inkább főzni, vagy tévézni, videózni, kettesben lenni szeretett otthon. Többéves kapcsolatuk nemrég szűnt meg.

 

Tibiék és Tündéék, két külön  pár,  jó szomszédok voltak és össze is jártak. Közel a hatvanhoz Tünde megözvegyült, magára maradt, a gyerekek már kirepültek a házból.  Tibi és felesége, Eta, amiben tudták segítették Tündét. Hogy, hogy nem a segítés túl jól sikerült, a szomszédok csak azt vették észre, hogy Tibi kocsija Tünde háza előtt parkol éjjelente. Hamarosan kitudódott, hogy Tibi otthagyta Etát, akivel több évtizedes kiegyensúlyozott házasságban éltek, és Tündéhez költözött. Eta  hosszas keresés után talált magának egy új társat, Tibi és Tünde kapcsolata viszont két év múlva végetért. Tibi most hol itt, hol ott húzza meg magát.

 

Az is előfordul, hogy a pár egy  új helyen kezd együtt új életet.

Gabi friss nyugdíjas volt, amikor megözvegyült. Falusi házát eladta és  elköltözött az ország másik végébe, ahol lakást vett egy nagyvárosban. Rövidesen követte őt régóta elvált, volt szomszédja, aki ugyanabban a városban, hozzá közel vett magának lakást. Mindketten elég dinamikusak és fiatalosak voltak ahhoz, hogy a számukra teljesen új környezetben kezdjenek új életet együtt. Megszokott környezetükben  nem nézték volna jó szemmel a kapcsolatukat, de így, a mindkettőjüknek idegen városban könnyebb volt újrakezdeni. Napjaikat együtt töltik, együtt utazgatnak, de ha éppen arra vágynak, mindkettőjüknek megvan a saját, kényelmes otthona. 

Nem gyakori, de előfordul, hogy házassággal szentesítik a kapcsolatot.

Ernő és Jolán már közel jártak a hatvanhoz,  egymásról nem tudván,  egyedül éltek évek sora óta. Egyikük megözvegyült, másikuk elvált. Mindketten  úgy érezték, hogy hiányzik valaki az életükből. Így hát mindketten regisztráltak egy internetes társkereső oldalon. Történt egy napon, hogy egymásra találtak a világhálón, és az is kiderült beszélgetéseik során, hogy nemcsak egy városkában laknak, hanem éppen két utcányira egymástól, sőt mi több, egy gimnáziumba  is jártak. Hamarosan randevúra került sor. A  találkozásokból közös színházba járás, közös kirándulások lettek, mígnem két-három így eltöltött év után össze nem házasodtak. Nagyon kedves, barátságos, kiegyensúlyozott emberpárt alkotnak.

A történetek összegyűjtötte és leírta: Cecilia

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Ha az ember gyereke külföldön él…

Előttem is kitárult a világ!

 

 

Bloggereink közül többnek külföldön él a gyereke, mint sok szülőnek Magyarországon. Mindenki máshogy éli meg ezt a helyzetet, de valahol mégis hasonlóan. Elsőként Vica mesél.

 Lányom idestova 20 éve él külföldön. Annak idején könnyen és talán meggondolatlanul döntött, hogy Németországban bébiszitterkedik.

Persze, a fiókák kirepülnek és élik a maguk életét, de ilyen messzire elmenni! Nem zavarta el senki és semmi a családi házból, megvolt mindene, volt külön kuckója, tanulhatott, dolgozhatott volna. De ő hatalmasat álmodott. Olyan hirtelen történt, hogy azt se tudtam mondani, vigyázz magadra kislányom!

Így utólag visszagondolva, nem volt könnyű dolga. Akik azt mondták, de jó neki, mérgesen leintette, hogy mindenki próbálja ki, hogy milyen jó. Most már talán jobb, jól érzi magát, megtalálta élete célját, de mindig keményen megdolgozott mindenért.

Nem volt ott anyuka, akinek szoknyája mögé bújhatott volna. Meg kellett küzdeni a nyelvvel, hisz középiskolában nem német nyelvet tanult. Sokszor sírva keresett telefonon, mert nem tudta kiönteni senkinek a bánatát. Bébiszitterként nem volt könnyű két kamasz gyerekre vigyázni, akiknek a mamája állandóan úton volt, mert légi kisasszony volt a foglalkozása.

Szabadidejében állandóan bújta a nyelvkönyveket, hogy megtanulja a német nyelvet. Kemény évek voltak ezek. Igaz a munkájának minden évben meg volt az eredménye. Olyan helyeken nyaralt, hogy én még a térképen is alig tudtam megtalálni.

Egyszer rávett, hogy menjünk együtt nyaralni Egyiptomba. Ha nem ösztönöz, én soha, de soha nem jutottam volna el oda, abba a különös világba. Nemhogy oda, de még Németországba sem. Emlékszem, amikor az első repülőjegyet rendeltem interneten, szorongva nyomtam meg a végső megrendeléshez az „elküld” gombot, lesz a mi lesz alapon. Lányom bátorsága, kitartása engem is sok mindenre sarkalt, így én is bátrabban utazgatok a nagyvilágban, persze hozzá is, Németországba. Ennek unokám a legnagyobb nyertese, mert mindenhová viszem magammal. Tanulgatom az idegen szokásokat, jól közlekedek repülővel, autóbusszal, profi módon kezelem a számítógépet és járok-kelek határon kívül és belül. Nem kell otthon ülnöm és várnom, hogy a csodás világ bekopogtasson ablakomon.

A német nyelvet is kénytelen voltam autodidakta módon tanulgatni, ha akartam, ha nem. Muszáj volt német szavakat, mondatokat értenem, mert lányom párja úgy szólt hozzám németül, mintha az lenne az anyanyelvem.

Lányomnál Németországban

Belátom, hogy nagyon messze van kilométerekben mérve a családjától, jó lenne, ha többet láthatnám, de igazából skypon, telefonon talán többet beszélgetek vele, mint a fiammal, aki a szomszéd városban lakik pár kilométerre. Úgy érzem, hogy jól tette, hogy nem maradt itthon.

Vica

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Az álmokat pedig nem szabad feladni!

Egy révkomáromi asszony hihetetlen írói és receptküldő sikerei.


Társamtól elszakadva felneveltem leányomat, aki most már a koboldok, gejzírek, az északi fény országában él. Messze, messze tőlem. De így van ez jól. Gyermekeinket végül útjukra kell engedni; keressék, leljék meg helyüket a világban. Ha távol…, hát ott. De velem van hűséges kis társam, kutyuskám. Leányommal meg beszélhetek, amikor lehet, hála neki. Az ő társától kaptam egy táblagépet ajándékba. Jaj, féltem ám tőle! Aztán lassacskán megtanultam, hogy kell használni, bár elég nehézkesen ment. De sikerült! Hát persze, hisz’ nem ördöngösség, csak ugye, szokatlan volt.

Öregszem, már nagymama lehetnék, de… Tudom, eljön majd az ideje. Sétálgatok a kutyussal. Ő a maga kis szórakozásaival van elfoglalva, kaparja a füvet, lesi a többi sétáló kutyát…, én meg gyönyörködöm az ősz ezernyi színében tobzódó falevelekben, beszívom az őszi avar kesernyés illatát, napsütés melengeti szívem, lelkem. Szép számomra az őszidő.

Lányom és én

Fiatalon próbálkoztam…, írogattam. Megjelentek verseim, novelláim irodalmi folyóiratokban, hangjátékom hangzott el a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában, pályázatokat nyertem verseimmel Magyarországon… Boldog voltam, azt hittem, ez lesz az én utam… Írni… Társam viszont nem örült sikereimnek, válaszút elé állított: írás vagy a család. Elbizonytalanodtam. Álmaimat feladva a családot választottam. De végül mégis szétváltak útjaink, leányommal magamra maradtam. Aztán már csak ő volt fontos, ő jelentett nekem mindent életemben. Így ért el az őszidő. A maga csodálatos színeivel, illatával, minden szépségével, amit nyújthat az ősz. És sikerekkel! Hihetetlen sikerekkel!

Leányom találta az interneten 2013-ban az Őszidő pályázatot. Verseket, novellákat kértek nyugdíjasoktól. Megpróbáltam, küldtem verseket, novellát. Aztán jött az értesítés,  díjátadóra hívtak Tatabányára, mivel “kiemelt” díjazott lettem. Szép ünnepség keretében olvastak fel a díjazottak írásaiból, elhangzott az én egyik versem is, később a díjazott munkák között az én írásaim is megjelentek egy antológiában. Így kezdődött.

 

 

Azóta már számos pályázatra írtam, több-kevesebb sikerrel. Mesém is van, arany okleveles meseíró lettem a Ráth Lépcső Tudásközpont által meghirdetett “Az én mesémet adom neked!” tehetséggondozó pályázaton. Leányom illusztrációja a meséhez szintén arany oklevelet kapott. A pályáztatók kiadtak egy nagyon szerethető mesekönyvet is, amelyben természetesen a mi mesénk is helyet kapott.

 

 

Arra különösen büszke vagyok, hogy felvidéki pályázóként érek el szép sikereket, mert így érzem azt, hogy az “anyaországban” megbecsülik a határon túliak igyekezetét édes anyanyelvünk ápolásáért, hagyományaink, kultúránk megtartásáért, továbbviteléért. Nagy öröm számomra az is, hogy megjelenhetett kis könyvecském a magyarországi Publio kiadó jóvoltából, melynek kézirata már hosszú ideje fiókban feküdt. A kerettörténet egy felvidéki község tájszólását örökíti át egy kisfiú árvaságán, barátra találásán, majd annak elvesztésén keresztül “Tisztességes vacsora” címmel. Leányom figyelte a pályázati kiírásokat, de megtanított most már engem is az interneten “keresgélni”, így figyelhetem a különböző lehetőségeket, ahogy most is történt. Érdekes, hány meg hány pályázat szólítja meg az idősebbeket, bátorítva írásra, emlékeik megosztására őket. Nagyon jó dolog ez! Azt jelzi, hogy nem szabad az embernek “leírnia” magát, mert túl van az ötödik, hatodik… x-en. Bátorítást kapnak, ahogy én is!

 

A Vasárnap szakácskönyvben megjelent receptem és fényképem a szerkesztővel.

 Az internet, táblagép segítségével valóra válhatott egy másik álmom is. Elkészítem a kedvenc ételeit leányomnak, barátainknak, leírom a receptet, fotót készítek az ételről. Aztán küldöm különböző kiadványokba, ahol meg is jelennek rendre. Így lettem hát “receptküldő”. Itt, Szlovákiában a Vasárnap hetilap jelentet meg rendszeresen ételrecepteket olvasóktól, de van egy immár ötödik alkalommal megjelent “Vasárnap az asztalon” című szakácskönyvük is, melynek rendszeres receptküldője vagyok. Nagyon jó érzés, hogy már az utcán is megszólítottak egy-egy receptre rákérdezve. Annak külön örülök, hogy leányom a nyomdokaimba lépve egyre bátrabban kísérletezik konyhájában.


Csodálatos az őszidő! Színekkel, hangulatokkal, érzésekkel teli…, csak észre kell venni, meglátni, felfigyelni apró csodákra…, akár egyedül, kutyust sétáltatva…még ha bottal járva is…

 


Az álmokat pedig nem szabad feladni! Soha nincs késő megvalósítani azokat, ez az én üzenetem. És ez az én őszidőm.

Izsák Ildikó

 

Az írás a  Régiségeknek blog 

’Tevékeny, élvezhető időskor’

pályázatának  díjazottja lett.

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!