Régiségeknek

Jóga, tánc, szeretetkör – így telnek egy 81 éves nyugdíjas napjai

 

A napot jógával kezdem: az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik.

Ezt az írást egy ismerősöm felkérésére írtam meg, és jelentkezem vele a „Tevékeny, élvezhető időskor” címen kiírt pályázatra. 81 éves vagyok, na és? Elvem, hogy a korral nem érdemes foglalkozni.

Mikor nyugdíjba mentem, kerestem értelmes, hasznos, örömteli lehetőségeket, melyekkel a háztartásvezetés mellett eltölthetem a hátralévő éveket, esetleg évtizedeket.

Pozitív gondolkodás

Elsőként rátaláltam a jógára, és az agykontrollra. Azóta is vallom, hogy ez, életem legjobb választásai közé tartozott. Agykontrollal gondolataimat formáltam, jógával fizikai és lelki állapotomat. Azóta is foglalkozom mindkettővel, immár több mint huszonöt éve. Régi jógás társaimmal Szeretetkör néven szerveztem egy kis közösséget, havi vendéglátással, beszélgetéssel. Jártunk együtt az Erkel Színházba, volt olyan idény, hogy tizenhat bérletet vettem. Idén ünnepeltük a huszadik születésnapunkat. Minden napomat jógával kezdem. Az öt tibeti jógagyakorlat után fejenállás és meditáció következik. Nyolc éve már én vezetem hetenként az Etka-jóga foglalkozást egy kerületi nyugdíjas klubban. Amikor tehetem, eljárok a havi agykontroll találkozókra. Az elmúlt évek alatt több tanfolyamot végeztem el, tapasztalataim alapján hirdetem a pozitív gondolkodás előnyeit. Gondolatébresztő klub néven hét éve vezetek heti rendszerességgel egy csoportot.

 

Szenvedélyem az írás

Friss nyugdíjasként egy helyi újsághoz kaptam meghívást, és az újság megszűnéséig, nyolc éven keresztül dolgoztam a szerkesztőségében. Kerületünket érintő különféle témákban írtam cikkeket, készítettem interjúkat. Az íráshoz megtanultam először írógépet, aztán elektromos írógépet használni, majd számítógépen a szövegszerkesztést. Az újságírás által fejlődhetett íráskészségem, stílusom, emberismeretem. Sok emberrel megismerkedtem, barátságok alakultak közöttünk.

 A jóga és agykontroll által szerzett ismeretek késztettek első két könyvem megírására. Megírásuk idején jógafoglalkozásokon olvastam fel őket. Ezek életvezetési útmutatók voltak napi feladatainkkal kapcsolatban.  Következő két könyvem más témákat tartalmazott. Írtam arról, hogy fiatalkorunkban, egy mostanitól nagyon eltérő rendszerben milyen volt az életünk. Következő könyvem, férjem betegségével volt kapcsolatos. Részletesen leírtam az átélt eseményeket, buktatókat és apróbb sikereket, hogyan tudjuk, vagy nem tudjuk megérteni egymást egy agysérült beteg emberrel, és hogyan történt ez az ápolók és orvosok részéről.

 

A nyugdíjas klub énekkarával

Mikor az újság megszűnt, megint sok időm szabadult fel, tartozni akartam valahová. Kerestem, hogy a kerületben van-e lehetőség társas kapcsolatokra, emberek közé menni, beszélgetni, programokon részt venni. Így találtam rá, egy nyugdíjas klubra, és egy szintén nyugdíjasoknak való civil egyesületre. Mindkettőnek tagja vagyok, több mint tíz éve. A közös programok újabb barátokat is jelentettek. Az énekkarban ma is részt veszek. Valamikor az időseknek szervezett ki-mit-tud rendezvényeken is szerepeltünk. Egyénileg versekkel és prózával lépek fel a pódiumra, egy-egy saját írásommal is.

 

Jóga és tánc

Egyéni programokat is kialakítottam. Kihasználva a kerületi lehetőséget, több évig rendszeresen jártam úszni, és alakformáló tornára, valamint Hatha jógára. Agytornának elkezdtem verseket tanulni, és keresztrejtvényeket fejteni. Az angol nyelv tanulásának is többször nekifogtam. Jártam csoportos foglalkozásra, és tanultam egyéni tanulásra alkalmas tananyagból. Több önismereti tanfolyamon vettem részt. Sokat jelentett életemben a túrázás. Ez volt minden hétvégi programom. Innen is sok barátot szereztem. Egy-két éve, körülményeim változása miatt maradtam ki belőle. Most is hiányzik. Helyette jött a tánc. Előtte táncklubok létezéséről nem is tudtam. Most ez a hétvégi program. Újabb ismerősök, újabb barátok. Tagja voltam a kerületi baráti körnek, rendszeres programokon, többek között filmvetítéseken vettem részt. Néhány éve új mozgáslehetőséget hozott életembe a zumba.  Nagyon szeretem ezt a testet-lelket felüdítő, harsány zene ütemére végzett gyorsmozgású koreográfiát. Hetenként egy, estenként két foglalkozáson veszek részt.  Torna és tánc egyben. Heti program az a torna és csoport-tánc tanulása is, ami a nyugdíjasklubban történik. Megállapítható, hogy ez utóbbi, nem is a lábat, hanem az agyat, a memóriát veszi igénybe. Hogy is kell ezt, most ez után melyik lépés következik, bal, vagy jobb lábbal?

Sok írásom szól a pozitív gondolkodással szerzett tapasztalataimról, de számomra fontos, megtörtént napi eseményeket is leírok, csak úgy magamnak. A bántó eseményeket is kiírom magamból. Segít a továbblépésben. Megtanultam számítógépen írni, és bevezettettem az Internetet. Heti 1-2 alkalommal megnézem a levelezésemet. Ennél sokkal többre időm és tudásom kevés. Minden év meghatározott napján technikumi osztálytalálkozóra megyek, immár hatvankét éve. Sajnos a létszám egyre csökken.

 

Párommal

Tánc és szerelem 70 felett

Miután, ötvenegy évi házasság és hosszas betegség után férjem meghalt, megpróbáltam újra rendezni az életemet. Hetven évesen maradtam egyedül. Betegsége miatt meghiúsult két külföldi útitervünk, így egyedül vágtam neki Párizs és London nevezetességeinek, csoportosan szervezett buszos utazással. Folytattam a betegség miatt szüneteltetett régebbi tevékenységeimet, és újakat is vonzottam az életembe. Öt év egyedüllét után, ismerősök társaságában betekintést nyertem a táncklubok életébe. Ezek létezéséről eddig tudomásom sem volt. Táncpartnerre is akadtam. Nagyon jól táncol, és jól érezzük magunkat a különböző táncklubok társasági életében. Együtt járunk különféle, időseknek való koncertekre, fesztiválokra, üdülésre. Sokszor, ötletszerűen felszállunk egy éppen induló vonatra, és városnézőbe megyünk. Hat együtt töltött év van mögöttünk. Kapcsolatunk alakulásáról könyvet tervezek, „Tánc és szerelem – 70 év felett” – címen. Az időskori egymásra találásról, összecsiszolódásról, szeretetről, szerelemről szól.

 

Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek

A felsorolt témákat nevezhetjük az örömet okozó tevékenységek tartalomjegyzékének. Egyéniségünknek, szükségleteinknek, lehetőségeinknek megfelelően lehet belőle választani. Azért foglalkozom velük, mert így érzem jól magam. Írhattam volna más tartalomjegyzéket is, nehézségekről, fájdalmakról, küzdelmekről, tehetetlen vergődésről, amik szintén előfordultak az életem során. Most nem ez volt a téma. Az, más írásaimban szerepel. Nincsenek olyan elvárásaim, hogy tevékenységeim által valami nagy változás történjen. Nem zavar a testsúlyom, a testalkatom, ráncaim, narancsbőröm, elég, ha jól érzem magam. Orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek, csak kb. három éve a ginkgo bilóba étrend kiegészítőt, a feledékenység miatt. Bízom a szervezet öngyógyító képességében. Eddig nem csalódtam benne. Közben mégis megtörténnek a változások az életemben. Sok megvalósításra váró tervem van még. Most hirdettem egy irodalmi kör beindítását a nyugdíjas klubban.  Ápolom a régi barátságokat, kíváncsi vagyok az új történésekre. Nagyon sok személyes ismerősöm van. Ez talán többet jelent, mint hogy hányan jelölnek be valakit az internetes oldalakon.

Mottóm: Bennem és körülöttem minden rendben van!

Ziegler Marika

Ez a pályázat a kiírási idő után érkezett, de a tartalma annyira érdekes, és az életút olyannyira példa értékű, hogy közlését így is érdemesnek tartottuk.

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A pingálás kikapcsol és megnyugtat

Amióta időmilliomos nyugdíjas vagyok, kedvemre festegetek.

 

lo-szennel-rajzolva

Nem hiszem, hogy lappang bennem valami művészi hajlam, de mégis gyakran kezembe veszem a ceruzát és az ecsetet. Még egy rajz kurzuson is részt vettem.

Egyre többet olvasok a felnőtt kifestőkről, jótékony hatásukról, talán ez motivált arra, hogy  a rajz- és festőszerszámok után nyúljak.

 

lanyom-festmenye

Lányom festménye

Gyermekeim kézügyessége is kiváló volt iskolás korukban, fiam képregényeket rajzolt szabadidejében, lányom különleges technikákat talált ki, pl. a körömlakkal való festést. Szerintem különleges tehetségük van, de ritkán gyakorolják. Kincsként őrzöm alkotásaikat.

 

filc-festes

Filc festés, fiam alkotása

 

Úgy kezdődött, hogy kavicsokat gyűjtöttem, és megfestettem.

 

2

szerencse kavicsok

Legfőképpen unokámat avatom be a titkos világomba, hátha őbenne is lappang valami. Ha együtt vagyunk, sokat alkotunk, rajzolunk, festegetünk és közben nagyokat beszélgetünk. Néha megkér, hogy rajzoljam le kedvenc mesefiguráját.

 

monster-baba

Monster baba

 

Mandalákat is nagyon szeretek kiszínezni.

mandalaim

Unokámról, vagyis a fényképeiről  készítettem ezeket a ceruzarajzokat.

 

lena

Időnként  olyan érzésem van, hogy „tejóég”, nem is megy ez nekem! De aztán előveszem a régi rajzaimat, mint  a szénnel készült lovas képet, amely igazán jól sikerült, és akkor mégis újra és újra nekiállok rajzolgatni. Szeretek fa tapétára rajzolni, festeni, de rajzoltam már pólóra, festettem már falra, dobozra, fára. Legújabb alkotásomra nagyon büszke vagyok.

 

taj2

Azt vettem észre, hogyha belemerülök, akár egy egész délutánon át képes vagyok az asztal mellett, vagy a földön ülve alkotni,  és közben semmi, de semmi más nem érdekel, csak szóljon a zene. Egy biztos, kétségtelenül kikapcsol és megnyugtat.

Próbáld meg te is!

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nagymamám mosóteknőben mosott, súrolókefével

 Egy falusi gyermekkor emlékei

 

mosáa 2

        Épp a napokban gondolkodtam el azon: mennyivel könnyebb a háztartási munkákat elvégezni napjainkban, mint 50-60-70 évvel ezelőtt ugyanezt nagyanyáinknak. Ma számtalan hasznos gép, eszköz és vegyszer segíti a munkák elvégzését, míg  korábban mindezt kézi erővel kellett megcsinálni. És mégis – vagy ennek ellenére – mi is elfáradunk, a sokféle teendő elvégzéséhez minden lelkierőnk összeszedésére szükségünk van.

            Nézzük például a mosást!  Erdélyi nagymamám még a patakra járt mosni és nagy kitartással, erőfeszítéssel tudta tisztára mosni az ágyneműt-asztalneműt, az ingeket, vásznakat. Már egy nappal korábban elkészítette a lúgos áztatólevet, gondosan beáztatott és megdörzsölt minden darabot, másnapig ázni hagyta. Reggel jókor kelt, ellátta az állatokat, reggelit készített a családnak, majd az áztatóvízből kicsavarta a ruhadarabokat, egy vesszőkosárba rakta, azt feltette a fejére és így egyensúlyozva lépkedett lefelé a domboldalon a patakhoz.

 

mosás

Egy “kicsiszéket” és sulykolófát is vitt magával és – a patak vizében térdig állva – ezen sulykolta-ütögette a vizes ruhát, meg-megöblítve a patak tovafutó, tiszta vizében, hogy azután újra kezdje a következő darabbal. Az így megtisztított ruhákat a patak egy csendes vízjárású részébe rakta, kővel lenyomtatta, hagyta még ázni. Amikor 3-4 darabbal végzett, újrakezdte, megsulykolta, alaposan megöblítette a patak sodrásában, a partra vitte és kicsavarta. Ilyenkor nagyon jól jött a szintén aznap mosó asszonyok, rokonok közelsége: kölcsönösen segítették egymást a nagy, vastag kenderből vagy lenből szőtt nehéz darabok kicsavarásában. Ezeket azután a közeli bokrokon vagy a füvön szétterítették, hogy száradjon és a hazafelé tartó úton ne legyen annyira nehéz. Sokszor csak késő délutánra, estefelé végeztek, fáradtan kapaszkodtak felfelé, otthon pedig mindent kiteregettek (a padláson vagy a csűrben), vacsorát főztek a családnak, ellátták az állatokat, megfejték a tehenet és a másnapi teendőket számbavéve tértek nyugovóra.

 mosás 7

            Apai nagymamámék közelében nem volt sem patak, sem folyó, így a mosást az udvaron, fészerben, télen a konyhában kellett megoldani. Az áztatás elmaradhatatlan volt, másnap jókor reggel a férfiak raktak tüzet, hordták a vizet a kútból az üstbe, amelyben a mosáshoz kellett a vizet melegíteni. Ha nagy volt a család, sokszor 2-3 napig is tartott a mosás, teknőben, súrolókefével vagy a dörzsölő deszkán (mi ruplinak hívtuk): jó szervezést és nagy fizikai erőt, állóképességet igényelt a háziasszony részéről. A beáztatott ruhát kétszer mosták át, alaposan, kézzel dörzsölve a kritikus pontokat, a szennyezettebb részeket, foltokat. Kétszer öblítették át, az első öblítővizben is sokáig ázott, kicsavarták, majd a második öblítővízzel végleg tisztára, szappan vagy mosólúg-mentessé tették,. Az ágy- és asztalneműt, ingeket, blúzokat természetesen kékítették és keményítették is, hogy szépen vasalható legyen, hófehér maradjon. Utána erősen és alaposan kicsavarták, kirázták a ruhadarabokat. Ezután következett a teregetés: nyáron, jó időben az udvaron kihúzott kötélre, a hűvös-esős időszakokban a padlásra került száradni a ruha.

 mosás tergetés3

A száraz lepedőket, huzatokat, abroszokat, ingeket vasalás előtt vízzel be is kellett spriccelni, hogy simára tudjuk kivasalni. A több kilós (un. szenes) vasaló használatához komoly fizikai erő és további kitartás kellett. Először faszenet kellett égetni benne, ügyelve, hogy füst és korom ne érje a tiszta ruhát (ezért többnyire a gangon vagy folyosón, szabad levegőn gyújtotta be nagymamám). Ha a vasaló talpa már meleg volt, gyorsan kellett dolgozni: először a durvább darabokat, utána pedig a kényesebb, finomabb anyagból készülteket kellett kivasalni. Ha már kezdett kihűlni, újra fel kellett benne izzítani a parazsat, a súlyos vasalót himbálva-lengetve, majd újra serényen folytatni a vasalást. A felszabaduló gázok miatt ilyenkor mindig fájt a fejük (pont úgy, ahogyan József Attila írja Anyám c. versében: “…Anyám volt, apró, korán meghalt, mert a mosónők korán halnak, a cipeléstől reszket lábuk s fejük fáj a vasalástól).  Némi könnyebbséget jelentett a mángorlófa: ennek segítségével lehetett a lepedőket, terítőket simává tenni.

 

mosás 5 vasalás

            Nagymosás általában kétszer volt egy hónapban, az un. kismosást (fehérnemű, zsebkendők, zoknik és harisnyák, stb) hetente végeztük. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a nehéz fizikai munkák ellenére nem piszkolódott annyira a ruha, mint manapság, mert a levegő- és környezet szennyezettsége sokkal kisebb volt. Egy inget 2-3-szor is felvett nagyapó vagy apukám, csak a fehérneműt cseréltük gyakrabban. És persze mi gyerekek is vigyáztunk a ruhánkra, be ne piszkoljuk, össze ne sározzuk, folt se essen rá. Ha mégis megtörtént, bizony szidást kaptunk.

            Míg összeszedtem emlék-töredékeimet erről a nehéz munkáról, felrémlett előttem nagymamáim elégedett tekintete, a kedves mozdulatok, amellyel a kivasalt ruhákat összehajtogatták, elsimították és mosolyogva a szekrénybe, sublótba rakták.

           Fodor Anna

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide!

 

Mentés

Mentés

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Lányaként szeretett az apósom

40 évvel ezelőtti emlékek

aztalos após
Apósom több évtizede meghalt, mégis szeretettel gondolok rá. Magas, fekete bajuszos, göndör hajú ember volt. 40 év távlatából úgy érzem, hogy nagyon szeretett engem, a menyét, és lányomat, az egyetlen kislány unokáját is. Amikor bekerültem a családba, illetve férjem bemutatott a családjának, rögtön tudtam, hogy kedvelni fogjuk egymást. Mindig a kedvemben járt, mindenben nekem adott igazat a fiával szemben. Az anyósom  furcsa természetű asszony volt, aki csak a lányát ajnározta és a két fiú unokáját, ami számomra természetes volt.

asztalosműhely
Apósom abban az időben még dolgozott, iskolásokat oktatott az asztalos szakma fortélyaira és megbecsülésére. Nagyon szerette tanítványait és a tanítványai is szerették őt. Tudott bánni a gyerekekkel. A tanulók nemcsak fűrészeltek, fúrtak, faragtak, csiszoltak, hanem tárgyakat is készítettek, pl. falra akasztós virágtartót, kis sámlit, hokedlit. Volt, akinek olyan jól sikerült, hogy kiállításra is küldték a munkáját. Az asztalosműhelyben nem csak az órai tananyagot sajátították el, annál sokkal, sokkal többet tanultak. Olyan volt a műhely, mint egy nagy családi ház, melyben volt egy nagyszoba, ahol 10-12 gyermek tanult, dolgozott és volt a piciny iroda, mely néha átalakult konyhává.

szalonna
A tanoncok mindig megkínálták a mesterüket finom hazai, házi kolbásszal, szalonnával, tepertővel. Jó dolog is volt télen kóstolót kapni a sok finom disznóságból. Az apósom sem volt rest, szeretett főzőcskézni, néha olyan illatok terjengtek a műhelyben, mintha étterembe nyitottunk volna be. Minden reggel betett az aktatáskájába 4-5 fej vöröshagymát, és amíg a gyerekek készítették az órai anyagot, addig olyan finom tízórait sütögetett a sok finomságból, hogy mindenki megnyalta a tíz ujját. Volt szerencsém egyszer megkóstolni a villásreggelit amikor, arra jártam Évikével, a kislányommal. Nem volt ott kanál, meg villa, meg tányér, csak a kenyér és a héja. A kenyeret mártogatni kellet a kisült szalonna és kolbász zsírjába, a héjával pedig csippenteni egy falat szalonnát vagy kolbászt.

Ahogy felidézem e kis történetet, az ínycsiklandótó finom illat most is az orromban van, és előttem van mosolygós arca, pocakos alakja. Én apa nélkül nőttem fel, irigyeltem azokat, akiknek volt apukájuk és nem csonka családban nőttek fel, mint én. Talán ezért is kedveltem és néztem fel rá.

Vica

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Saját otthon, vagy öregotthon?

Mi vár ránk? Beszéljünk róla!

idős 2

Mit tegyek, vagy tegyenek utódaim, ha majd leesek a lábamról és nem tudom ellátni magamat? Ezekkel a gondolatokkal előbb-utóbb mindannyian szembesülünk.

Először nagyszüleink, majd szüleink korosodásával, az elmúlás felé vezető úttal, és az elmúlásukkal szembesülünk. Akkor, kimondva, kimondatlanul, nincs emberfia, emberlánya, akinek agyán át ne suhanna sokféle gondolat. Ahogyan aztán őszbe/télbe hajlik már a saját életünk is, a magunk mögött hagyott út tapasztalatait valamiféle bölcsességgé alakítva gondolunk arra, hogy mi lesz ha … majd… majd egyszer én esek le a lábamról, és nem tudom már magam ellátni? Így van ez velem is. Habár évek óta szóróm a „morzsákat” utódaim elé, mi tévők legyenek, mit szeretnék, mit akarnék, írom is a „rendelkezéseimet” , folyamatosan, mikor mi jut eszembe. Azért tudom én is, hogy a sorsunk kiszámíthatatlan, és „ember tervez Isten végez”. Adott körülmények között azonban az irányvonalat ki lehet jelölni, beszélgetve, többször is, természetes hangnemben, sőt ismeretségi körömben is beszélgetünk ezekről a dolgokról.

idős11
A legfontosabb kérdés számukra és persze nekem is, hogy itthon, vagy szociális öregek otthonába éljem le az életemet, ha már nem tudok magamról gondoskodni. Részemről az itthon maradás a kívánatos, és nem megyek, hacsak nem visznek öregek otthonába, – de akkor már mindegy is, mert nem fogok tudni róla – mondogatom, gyerekeim nagy derültségére. Persze ők is tudják, hogy ezt nagyon komolyan gondolom. Talán nem utópia az elképzelésem az itthon maradásra a körülményeimet figyelembe véve. A szociális gondozás elég jól szervezett lakóterületemen, arra alkalmas gondozókkal, akiket sok éve ismerek is már, akik az otthon élő öregekre figyelnek, segítenek. Rájuk mindenképpen szükségem lenne, hiszen az én gyerekeim is távol élnek tőlem.

idős6
Egyébként az öregek otthonát is elfogadnám HA az átlagos (kevés) nyugdíjamból meg tudnék fizetni egy igényeimnek megfelelőt, azaz egyedül lehetnék egy idős otthon kicsi apartmanjában. Ilyenről egyenlőre nincs tudomásom kis országunkban. Olyanról már hallottam, hogy havi többszázezres összegért remekül érzik magukat az öregek egy otthonban, külön-külön kis apartmanokban élve. Ez nekem utópisztikus álom marad.

 

idős 13
Ismerőseim egy része szinte megfellebbezhetetlen határozottsággal állítja, hogy ezt a terhet nem rakhatják a gyerekeikre, öregek otthona a megoldás. És éppen azok, akik maguk felneveltek 2-3 gyereket, még 70 évesen is támogatva őket anyagilag, és akik sok-sok éven át becsülettel ápolták idős, fekvő, beteg szüleiket. Őt meg rakják otthonba! Én nem értek ezzel egyet. Egy ember, anya, apa, nem öreg bútor, hogy ha már nincs haszna, „kidobjuk”, törődjön vele más.
Vannak olyan ismerőseim, rokonaim is, akik már nyugdíjasként, vagy még nyugdíj előtt otthon maradtak öreg szüléjük ápolására, mert elmondásuk szerint, nem bírnák szüleiket otthonukból kiszakítani. Ezer és egy áldozattal jár egy ilyen döntés. Ők meghozták ezt a döntést, és végig is csinálták.

idős 1
Mindez persze az én álláspontom. Másé meg más. Nem akarom, és nem is tudok egyértelműen, mindenkire vonatkozó általános következtetésre jutni. Abban azért biztos vagyok, hogy jó dolog, ha időben elkezdünk beszélgetni ilyen dolgokról, magunkat is beleszőve, az évek múlásával egyre megfontoltabban, áttekinthetőbben látjuk, és láttatjuk a körülményeinket, lehetőségeinket. Így az utódainkat se éri váratlanul egy baleset során kialakult helyzet, vagy betegségből fakadó tehetetlenségünk, és körültekintőbben tudnak dönteni sorsunk felől. Igaz, a helyzet ilyenkor már nem rózsás, de legalább ne megkeseredetten, csalódottan, elviselhetetlen körülmények közé kerülve éljük meg még a még hátralévő időt.

Nos, csak leírtam gondolataimat. Mert régiségek vagyunk és a rohanó idővel mindinkább azok leszünk. Ki tudja mi vár ránk, mit hoz a sorsunk? Kicsit menjünk elébe, legalább annyival, hogy beszélünk róla, családunk, ismerőseink tudják meg, miken törjük néha a fejünket, hogy ezen fejtöréseink milyen gondolatokat ébresztenek bennünk.

Izzy

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Hobbijaim: a gyöngyfűzés és a varrás

ékszer2

A gyöngyfűzés olyan, mint a jó könyv, nem lehet abbahagyni.

A családomban senki sem foglalkozott kreatív, kézműves tevékenységgel, mint varrás, hímzés, kötés, horgolás. Szüleim gyárban dolgoztak, nehéz fizikai munkát végeztek, szabadidejük talán nem is volt. Azon kívül, hogy az általános iskolai technika órákat nagyon kedveltem, senki nem mutatott irányt kézműves kedvteléseim kibontakoztatásában. Én azonban jókedvvel és nagy örömmel folytattam mindent, amit a tanórákon tanultam. Otthon szívesen nyirbáltam az újságpapírt, hajtogattam, ragasztottam, festettem vízfestékkel és virágokat hímeztem. Sokszor mentem el egy ismerős varró nénihez és maradék ruhaanyagot kunyeráltam, hogy a babaruhát varrjak belőle

 ékszer 6

A gyöngyökkel, mint az ékszerek alapanyagával akkor ismerkedtem meg, amikor az egyik online piactéren böngészgettem. Vettem is fülbevalót, karkötőt, mindig olyan színűt, amilyen a kedvenc ruhámhoz illett, hol pirosat, hol rózsaszínt, vagy lilát. Egyszer beválasztottam egy karkötővel, amit feketének gondoltam, és amikor kibontottam a csomagot, kiderült, hogy sötétzöld. Akkor döntöttem el, hogy ezentúl csak alapanyagot veszek és megpróbálok magamnak készíteni saját, egyedi stílusú kiegészítőket, ékszereket.

 

ékszerek (5)
Az első gyöngy csomag megérkezésekor teljesen felvillanyozódtam. Olyan szépek voltak a kisebb és nagyobb guruló csodák, és hogy csillogtak, villogtak! Természetesen a gyöngyökön kívül drótokat, kapcsokat, karkötő- és egyéb alapokat is kellet vennem. Majd később már könyvet is rendeltem és szerszámokat, melyekkel könnyebb volt dolgozni.

 

ékszer1
Az első alkotásom egy karkötő volt, Pandóra nevű gyöngyből. A lányomtól kaptam ilyen karláncot, így ennek mintájára könnyű volt hasonlót alkotni. Este, tévénézés közben, nem is egyet készítettem. Másnap bevittem a munkahelyemre, ahol olyan nagy sikere lett, hogy munkatársaim könyörögtek, nekik is készítsek hasonlót. Remek szórakozás volt, és sokan a kollégáim közül is kedvet kaptak a gyöngyfűzéshez. Pár év múlva alábbhagyott a szenvedélyem, de a kellékeket gondosan őrzöm az egyik szekrény fiókjának mélyén. Ki tudja, mikor kapok kedvet újra a gyöngyözéshez!

Takarítás közben, amikor a kezembe akad, azért titkon gondolok arra, hogy egyszer, majd ha a kislány unokám nagyobb lesz, megmutatom a kincses ládámat és megtanítom arra, hogy az unalomra a legjobb gyógyír a kézimunkázás.

 

Telefonos  szütyők

 

szütyő1

Van három telefonom. Az egyik okosabb mint én, ezért utálom. A másik mindent tud és jó képeket csinál, de hamar lemerül. A harmadik rossz képeket csinál, nem okos, de nagyon megbízható. Ha mind a hármat bepakolom egy tasakba, összegubancolódnak a madzagok és a fülhallgató zsinórjai.

 

Szütyő2

Ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve a minap mindegyik telefonnak varrtam egy külön kis szütyőt más színű anyagból. Maradék függöny anyag, pár színes pólóanyag és maradék hímzőfonal (jó lehet a színes cipőfűző is) kellett hozzá. Kiszabtam és varrógéppel megvarrtam. Most minden telefonomnak külön, más színű kis szütyője van, nem gubancolódnak össze a fülhallgatók és praktikusan tárolhatók. Arról nem is beszélve, hogy egyedi darabok, ilyen csak nekem van.

 

szütyő4
Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egyedül nem megy!

Nyugdíjas párok  munkamegosztása

egyedül4

Amíg a családban egy házaspár mindkét tagja aktívan dolgozik, általában a nőkre hárul a háztartási teendők nagy része. A nyugdíjas évek azonban jobb munkamegosztást hoznak, nagyobb az egymás iránti szolidaritás is. Bloggereink, Papa Stefano és Liza elmesélik, náluk hogyan van.

Lassan 45 éve élünk együtt. Felneveltünk két lányt, van két unokánk. Ennyi idő bőven elegendő volt a családi munkamegosztás kialakítására. Ez valahogy már a házasságunk elején kialakult, és a nyugdíjas években bekövetkezett finomításokkal tart ma is. Jól kiegészítjük egymást a nejemmel.

Bevásárlás. Kettőnk közül csak én vezetek kocsit, csak nekem van jogsim, így a vásárlás lassan kizárólagos privilégiumommá vált. Kiderült, itt a filmsláger, hogy „Egyedül nem megy…” nem igaz, egyedül sokkal jobban vásárolok. De igaz az ellenkezője is. Két lóval alig lehet elvonszolni, ha valami ruha-cipő félét kell nekem venni. Így a feleségem általában nélkülem vásárol nekem, csak ha nagyon szükséges a jelenlétem, akkor megyünk együtt. Ilyenkor „kibírhatatlan” vagyok, utálok próbálni, és gyorsan döntök, ha lehet, már a legelső darabnál.

egyedül6
Főzés. Feleségem nem rajong a főzésért, nekem viszont a hobbim a főzés. Alapból én húsevő vagyok, ő inkább főzelék, saláta kedvelő. Így kialakult, hogy amióta nyugdíjasok vagyunk, enyém a főzés – mondjuk – 80 százalékban. Állítólag iszonyú konyhát hagyok magam után, ha főztem, de ezzel nem értek teljesen egyet, mert csak annyi edényt használok, amennyi feltétlenül szükséges. Na jó, lehet, hogy egy kicsit többet. Én nem szeretem, ha a konyhában van, amikor főzök, ő meg nem szereti, ha a serpenyőkben fedetlenül sütök, és itt-ott (talán az egész tűzhelyen) mindent zsírcseppek borítanak. Én utálok mosogatni, ő sem szeret, de megcsinálja. Mint ahogy a takarítást és a mosást is. Enyém még a nehezebb tárgyak mozgatása, az elromlott berendezések javítása, javíttatása is.

Gyereknevelés. A gyereknevelésnél, illetve az unokákkal való foglalkozásnál nejemnek elévülhetetlen érdemei vannak. Fantasztikusan le tudta kötni a gyerekeket, s most az unokákat is. Az én posztom itt is a konyhában van, ha nálunk vannak az unokák, én főzöm meg a kedvenc ételüket és mint sofőr, a szállítási feladatok is az enyémek.

nonni-e-nipoti06

A pénzügyek. A kezdet kezdetén egy borítékba raktuk kettőnk fizetését, azt pedig a szekrénybe. Mindkettőnk akkor és annyit vehetett ki belőle, amennyire szüksége volt, minden ellenőrzés és felírás nélkül. Hamar rájöttünk, hogy ez nem megy, mert valamikor 20-a után kezdett elfogyni a pénz, és nem is maradt a hó végére semmi. Ekkor a nejem vette át a pénzkezelését, közös megegyezéssel. De ez sem bizonyult jó megoldásnak, mert az anyagi problémáink a hó végére megmaradtak. Ezek után én vettem a kezembe a pénzügyeket. Komolyabb reformok után (a költések feljegyzése, tervezés stb.) elég lett a pénz egy egész hónapra, s időnként még félre is tudtunk tenni. Így aztán a pénzügyek intézése véglegesen nálam kötött ki, azóta is én csinálom. Nem mintha nem beszélnénk meg a lényeges dolgokat, de nejem megbízik bennem, s eddig nem is csalódott a gazdasági tevékenységemben. A pénzügyek kiterjednek, a bankszámlára, az egyéb számlákra és minden fizetnivalóra.

Ez a munkamegosztás már majdnem 45 éve tart, és remélhetőleg még sokáig fennáll közöttünk.

Papá Stefano

 

Így az élet nem nehéz, fele cukor, fele méz

Párommal ketten 145 évesek vagyunk, tíz éve élünk együtt. Képességeink az idők folyamán nem egyformán változtak: neki a járása, nekem a látásom romlott jobban. Életérzésünk szintentartása végett a napi munkamegosztást tökéletesítettük.

Reggelihez a gyogyóbogyókat és a kávét ő tálalja, a teát és a harapnivalókat én. Amíg a gyógytornára megyek, ő készíti az aprólékos munkát igénylő fotóalbumot az elmúlt kirándulásainkról.

Liza

Az ebédhez valót én bevásárolom, ő tisztítja meg a sárgarépát, krumplit, stb. és szeleteli mértani pontossággal. A süteményeket én gyúrom, keverem, ő keni egyenletesre a krémet majd szeleteli a készterméket.

A kultúrprogramot kikeresi az internetről, együtt döntünk a részvételről. Én javaslom, hogy milyen ruhát vegyen fel, ő tervezi a legrövidebb útvonalat és vezeti az autót. A könyvklubra a “kötelező olvasmányt” gyorsan elolvassa, én csak az izgalmasabb, érdekesebb részeket, viszont a tartalmát kiegészítésként elmeséli.

biciklis

A megélhetés költségeit általában én fedezem, a kirándulásaink, utazásaink költségeit pedig ő. Számtalan tennivaló van, amiben kiegészíthetjük egymás életét kérés nélkül is. Bírálatra, kritikára nem pazaroljuk az energiánkat, mert tudjuk, hogy a másik azt csinálja, amit én nem tudnék, vagy csak kevésbé jól tudnék megtenni.

Összességében: “így az élet nem nehéz, fele cukor, fele méz!”

Liza

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Állatokkal a magány ellen

A legjobb orvosság szőrös, és négy lába van.

kölyök

Magam se hittem volna el, hogy egy állat mennyire képes betölteni egy fájdalmas űrt, ha Lucy cicánk váratlanul meg nem jelenik az életünkben. Amikor lányaink annak rendje és módja szerint majdnem egyszerre kirepültek a családi fészekből, búnak eresztettem a fejemet, pedig nem is maradtam egyedül, egy szerető férj volt az oldalamon. Ekkortájt történt egy szép nyári napon, hogy elsőszülött minden előzetes konzultáció nélkül megjelent egy párhetes kiscicával, letette a szoba közepére és közölte: – Magam helyett hoztam, vigasztalásul. Én azonnal beleszerettem, oldalborda néhány napig férfiasan ellenállt, majd ő is megadta magát. A cicakölyök mókás viselkedésétől kacajjal telt meg csendes otthonunk.  Lucy 15 évig volt imádott családtagunk és mondhatom, hogy bár gondok is voltak vele, nagyon megszépítette az életünket. Aztán, hogy jöttek az unokák, kezdetben néha kicsit fújt rájuk, de később békésen megfértek egymás mellett.

cic

Környezetemben is sok jó példát látok arra, hogyan fonódik össze idős emberek és állataik élete, kitöltve a magány veszedelmes mélységeit. Az alábbi történeteket illusztráló képek pinterestes gyűjteményem darabjait képezik, nem a szereplőkről készültek.

szemüveges

Linda évtizede él egyedül egy nagy házban sok betegséggel küszködve. Már férje életében is volt kutyájuk, aztán, hogy egyedül maradt, se akart lemondani róla, pedig a már beteges kutya sok vesződséggel járt, majd hamarosan elhunyt. Linda nagy szomorúságában annyi még telt az erejéből, hogy egy fiatal kutyát fogadott örökbe. Jó volt látni, hogyan virágzott ki a kölyökkutya mellett. Kutyaiskolába jártak hetente többször és a ház is újra megtelt élettel. A napi kutyaséták visszatértek, a barátságos, virgonc kutya sok új gyerek ismerőst is hozott, akiket Linda különösen kedvel. Nero és Linda azóta is elválaszthatatlanok. Barátnőm úgy társalog a kutyájával, mint a gyerekével. Se szeri, se száma a történeteknek, melyek főszereplője Nero, a hűséges, okos, ragaszkodó eb, akivel még külföldre is együtt utaznak. – Neki így is jó vagyok, öregen, ráncosan, sántikálva. Nero hűsége és szeretete feltétel nélküli – vallotta meg Linda egy beszélgetésünk alkalmával.

kuty

Egy ismerős idős házaspárnál úgy alakult az élet, hogy Gábor nyugdíjba ment sok éve, felesége viszont még mindig aktívan dolgozik. Gábor és Athos, a szép, barna vizsla elválaszthatatlanok. Hajnalban indulnak az első sétára és késő este még járnak egy utolsót, a gazdi számára ez képezi az egyedül töltött nap fő programját. Mozgásszervi problémaira is orvosság a napi többszöri rövid, kötelező séta. A kutya körüli tevés-vevés,  etetés, bevásárlás is jól elfoglalják. Jó kis kutyás társaság is kialakult a szomszédokból, akikkel kellemesen lehet traccsolni, míg a kutyák szaladgálnak. Gábor így tudója lesz a szomszédok aktuális pletykáinak és több újságolni valója van este, mint párjának, aki egy irodában tölti a napját. Athos  hűsége és rajongása kárpótolja a hosszú nap magányosságáért.

madár2

Sári búskomorsága nőttön-nőtt férje halálát követően. Magányosan töltötte napjait, mígnem már külön élő gyerekei egy pinty-párral ajándékozták meg. Sáriéknál korábban sosem voltak állatok, némi távolságtartással fogadta a ketreces jövevényeket, de hamar megkedvelte őket. A róluk való gondoskodás, a madarak viselkedésének, fészekrakásának figyelése, majd a fiókák megjelenése új színt, értelmet vittek Sári életébe, kedélye is kezdett visszatérni. – Nagyon jó, hogy vannak, hogy nem üres a lakás, ha hazajövök, mesélte. Pintyes történetét meg is írta annak idején a blogban fotókkal illusztrálva.

macskás

Mindezt elmesélve tolul elém egy kép, még gyermekkoromból. Utcánkban lakott egy szuterén helységben a Macskás néni. A magányosan élő, idős asszony tucatnyi macskát nevelt parányi lakásában. Ablakunkból pont ráláttam az udvarára, ahol apró tálkákban sorakozott a tej és a kaja, és láttam hogyan  becézgette, cirógatta mindenféle színű, fajtájú cirmosait. Gyerekként bolondosnak gondoltam a nénit, amiért nagy szegénységében cicákra költi a pénzét. Hat évtized telt el, sok mindent éltem meg azóta, és  ma már tökéletesen megértem Macskás nénit, aki a cicákban lelt társakra, ők adtak értelmet öreg, magányos életének.

Zárszóként csak annyit, hogy mindannyian tudjuk, az állattartás gonddal és felelősséggel is jár.  Az a ragaszkodás, kedvesség, hűség, rajongás, ami egy kis állattal való együttélésből nyerhető, sok idős, egyedül élő ember  számára pótolhatatlan. Az elmagányosodás, társtalanság legjobb gyógyszere szőrös és négy lábon jár.

                                                                                                 Képek forrása: Pinterest

Cecilia

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

PÓTNAGYI, PÓTCSALÁD – egy anyuka elmondja náluk hogyan működik

nonnni-con-nipoti

Vendégposzt

A blog olvasói már értesülhettek kezdeményezésünkről, mellyel alig két hónapja a Pótnagyi-pótunoka facebook csoportot létrehoztuk. A csoport szépen gyarapszik, gyülekeznek  a pótnagyit kereső és a pótnagyinak ajánlkozók száma. Közben jókat beszélgetünk gyerekes témákról is. Az alábbiakban a Pótnagyi kereső egy posztját adjuk közre, melyet a csoport egy olvasója küldött be, akinél évek óta jól működik a pótnagyi intézmény. Reméljük, hogy a példa sokak kedvét fogja meghozni.

Hogyan kezdődött a kapcsolat?

A mi családunkban a pótnagyi megjelenése nem tudatos döntés eredménye volt, mégis mindkét fél számára nagyon előnyös kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Budapesten peremkerületben lakunk. Két gyerekünk kis korkülönbséggel született, és a 2. pici születése után a mindennapi ellátásunkban is elkelt a segítség. A férjem mindenben partner volt, etetett, fürdetett, pelenkázott velem, stb. Viszont azokon a napokon, amikor a munkája vagy edzés miatt későn jött haza, éreztem a segítség hiányát.
A játszótéren találkoztunk egy idősebb házaspárral. Feltűnt, hogy nincs velük unoka, mégis be-beülnek a játszótéri padra és élvezik a gyerekzsivajt. Sokszor beszélgettünk, mondták, hogy egyetlen unokájuk külföldön él a szüleivel. Nagyon hiányolják, ezért keresik a gyerekek társaságát. Ha fel kellett szaladnom az egyik gyerekkel a lakásba valamiért, ők szívesen vigyáztak a másikra.

Egy idő után mindig segítettek fürdetni, ha a férjem későn jött haza. Elhozták a gyerekeket az oviból.  Később már áthívtuk őket vigyázni a gyerekekre, hogy néha el tudjunk menni egy moziba vagy vacsorázni barátokkal. A gyerekek is élvezték a pót-nagyszülők figyelmét, akik kicsit megengedőbbek nálunk.

Amikor visszamentem dolgozni a GYES után, eleinte részmunkaidős állást kerestem, kisebb sikerrel – sajnos nem nagyon létezik ez a foglalkoztatás-típus Magyarországon. Pót Nagyink és Pót Papink ajánlották fel, hogy elhozzák a gyerekeinket az oviból és vigyáznak rájuk, amíg mi megjövünk a munkából a férjemmel. Kihagyhatatlan ajánlat – elfogadtuk és lassan 3 éve működik mindenki nagy örömére.

Nonni-e-nipoti 2

Hol ebben az üzlet a feleknek?
Természetesen meg lehet állapodni pénzben is, ez nálunk is benne van a csomagban. De nekünk úgy jött be, hogy mivel ez egy állandó együttműködés, nem óradíjazunk, hanem havi azonos összeget utalunk. Mivel pót-Nagyi és pót-Papi ezt nagyrészt szeretetből csinálják, a pénz összességében kevesebb, mint amit egy óradíjas babysitternek fizetnénk. Ők viszont minden hónapban fixen számíthatnak a nyugdíj-kiegészítésre.

Lehet részben vagy egészben csere-segítségben is megállapodni: pl. Nagyi néha vigyáz a gyerekeidre, te elviszed hétvégente autóval bevásárolni. Mivel meguntam az irodai rendelős kajákat, inkább Nagyinknál “fizetek elő” – ő úgyis nagy szeretettel főz maguknak, én meg finomat, egészségeset eszem (elhozom a munkába). Papi pedig kisebb szereléseket megcsinál nálunk is a lakásban, sőt, már másoknak is ajánljuk az utcában.

Miért jó a gyereknek?
Egy (pót)nagyszülő már nevelt fel gyereket, tudja milyen és képes szeretettel, türelemmel csinálni. Tapasztalatunk szerint állandóbb és megbízhatóbb segítség, mint bárki, aki óradíjas alapon segít. A gyerekekkel (és velünk is) valódi kötődés alakul ki, annál jobb a gyereknek, minél többen szeretik. A Nagyinak és Papinak a kiszámítható gyerekprogramok miatt új értelmet nyer a napja, lesz miért (kiért) felkelni, sétálni, jó levegőn játszani. Anya is nagyobb eséllyel vállalhat teljes munkaidős állást akár.

Milyen szabályok mellett működik?
Erre biztos minden háztartásban más ötletek fognak beválni. A lényeg, hogy őszintén beszéljünk mindenről, ami esetleg zavar. Nálunk ezek a játékszabályok:
– Előre egyeztetjük, hogy mit szabad a gyereknek és mit nem, mikor kell lefeküdni aludni, milyen műsort szabad csak nézni a tv-ben, mennyi édességet ehet és mikor, stb.
– Ha pót-Nagyi vagy pót-Papi vigyáz a gyerekekre, ő a főnök. A pót-nagyszülőknek is szót kell fogadniuk a gyerekeknek, ugyanúgy, mint nekünk.
– Azt mondanom sem kell, hogy minden megbeszélt időpontban a tündér pót-Nagyszüleink rendületlenül beállnak. (Hálás is vagyok érte!) És mindig van náluk mobiltelefon, hogy elérjük őket, ha bármi gond lenne.

Miért pót-Nagyi?
Mert családtag. Mert meghallgatjuk, ha problémája van, segítünk ügyeket intézni a hivatalban, ha kell. Velük is karácsonyozunk, szülinapozunk, anyák napozunk, stb. Ha sürgősen kórházba kéne menni, tudja, hogy bármikor felhívhat. Munkaidőben, hétvégén és éjjel is. Nekünk ez vált be. Alakítsátok ki ti is a saját rendszereteket! Ha jó a szándék és a megvalósítás, mindenki rengeteget nyer vele!

Orsolya

Ha unokákra vágysz, vagy  ha pót-nagyszülőket szeretnél a gyerekeidnek,  Pótnagyi-Pótunoka csoportunkban vágyad teljesülhet. Facebook csoportunk eléréséhez kattints ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Anyósom a példaképem

mama 92 éves anyósom 30 éve él egyedül. Amikor apósom meghalt, anyósomnak a fián, rajtunk kívül senkije nem maradt. A szüleit, a testvéreit, a huszon-sok unokatestvérét rég elvesztette, barátnői nem voltak. Pár napig nálunk volt, azután hazakívánkozott.

Soha nem telepedett ránk, és soha nem maradt egyedül: mindenkinél jobban, természetesebben tud kapcsolatokat létesíteni. A 9 lakásos házban, ahol 31 éve él, minden szomszéd régi jó ismerőse. Még azok a fiatalok is mosolyogva üdvözlik, akik nemrég költöztek a házba, és egyébként senkinek nem köszönnek. A társasház közgyűlése természetesen anyósom lakásában van. A házbeli pici gyerekek tudják, hogy anyósom ajtaja soha nincs bezárva, és a csoki a nagyszobában a legalsó fiókban van; a szülők bizalommal beengedik anyósomhoz a gyerekeket.

Ha akad egy-egy nap, amikor anyósomnak nincs semmi sürgős ügyintézni valója a városban, akkor edzésképpen föl-le jár a lépcsőházban. Ezért van az, hogy ha fél napig nem mutatkozik, akkor valamelyik szomszéd már biztosan benyit hozzá: – mi van, Évike, hogy vagy? És ő mindig jól van, mindig derűs. Nem panaszkodik, és nem sajnáltatja magát, pedig a súlyos betegségek őt sem kerülték el. A kezeletlen, súlyos csontritkulás meg a mi figyelmetlenségünk következtében közel 30 éve él összecsúszott, törött bordákkal: egy Szedd magad! alma-akció végén egyikünk sem vette észre, hogy anyósom emeli föl a legnagyobb, legsúlyosabb kosarat, hogy beemelje az autóba – bizony kórház lett a vége.

Anyósom minden percében szabad és független akar lenni. Emiatt sem a melltartót (ami nem lenne baj), sem a lúdtalpbetétet „nem bírta megszokni”, a lábát alig emelve jár sebesen, a piros lámpa nem érdekli, még a járda kis egyenetlenségébe is belebotlik. A rengeteg elesés és törés közül a combnyaktörés emelkedik ki, utána  kórházba is került.

Nemcsak a ház, de az egész kispesti nyugdíjas társadalom ismeri és szereti anyósomat. Az összes helyi nyugdíjas klubnak tagja, a délutánjait megosztja a nyugdíjas klubok meg a Vöröskereszt között, ahol szintén igen aktív. Pár éve megszervezte a cukorbetegek önsegítő körét, holott – szerencsére – nem cukorbeteg. Délelőttönként folyamatosan látogatja – a kórházban vagy az otthonukban – azokat a klubtársakat, akik leestek a lábukról. Kispesten köztudott, hogy anyósomhoz kell fordulni idősotthoni elhelyezés, kérvény-írás, szociális segély intézése és hasonlók ügyében, ő mindent elintéz. A legutóbbi időkig házhoz hordta a nincsteleneknek a Vöröskereszt karácsonyi csomagjait.

A régesrégi, még apósom idejéből való kártyapartnerek közül megmaradt 2-3 nénivel rendszeres az összejövetel egymás lakásán. Ha négynél kevesebben jönnek össze, akkor bridzs helyett römiparti járja. A 37 évvel ezelőtti fodrász kollégák közül néhány fiatalabb még most is gyakran ránéz, köztük az a kedves cigányasszony, aki anyósomnak köszöni, hogy megmaradhatott fodrásznak: amikor kezdő volt, húzódoztak tőle a vendégek, nem akartak egy roma keze alatt frizurát csináltatni. Anyósom azt mondta: csak egyszer próbálják ki, meglátják, milyen ügyes.

Én 44 éve ismerem anyósomat, soha kritikát nem kaptam tőle, mindig csak segített, bátorított. Amikor a 70-es években nem lehetett valamit kapni a kisfiúknak, unokáinak, gyakorta nyakába vette a várost, és felkutatta a hiánycikkeket. Most pedig megfigyelte, hogy a dédunokák gyengéje a csokis csiga, amit kizárólag Kispesten lehet kapni…

Lujza

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!