Régiségeknek

Ilyen volt az élet tanyán, az ötvenes években

 

Napsütésben- Rajczi Zoltán festménye

 

Egy városi  asszony emlékei a gyermekkori nyarakról.

 

“Lenn az alföld tengersík vidékin

 Ott vagyok honn, ott az én világom;

 Börtönéből szabadult sas lelkem,

 Ha a rónák végtelenjét látom.”

 

Petőfi Sándor „Az Alföld” című szép versének sorai gyermekkorom nyarait juttatják eszembe, amelyeket az alföldi tanyavilágban élő nagynénéméknél töltöttem 4 éves koromtól, az érettségiig. Ez az időszak az 1950-es évektől a 60-as évek közepéig tartott.

 

A vályogház, későbbi veranda beépítéssel

 

Mariska néni, a nagynéném, aki 1901-ben született, ide a tanyára jött férjhez. A harmincas éveiben járt, már “öreglánynak” számított, amikor kommendáltak neki egy elvált embert, Mihály bácsit. Gyermekük nem született, ezt az öccse gyermekei, vagyis mi, főleg én, pótoltuk. Mihály bácsi és Mariska néni (nekünk csak Maca néni) építettek egy masszív vályogházat és volt hozzá 6-7 hold földjük. Ez a tanyavilág a futóhomokon jött létre, nehéz volt művelni, sokat fújt a szél és vitte a homokot. A homokon nagyon nehéz volt bármit is termeszteni, a búza nem is élt meg, csak a rozs. Erdőtelepítéssel  próbáltak védekezni, és minden ház mögé akácerdőt ültettek. Nagyon romantikus volt, főleg gyerekszemmel. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk, a vizet a gémeskútból húztuk fel. Kemence melegített, ott sütötte néném a finom rozskenyeret, havonta egyszer, amikor 4-5 kenyeret készített el. A következő sütésig kitartott és nem száradt meg.

 

 

Az udvaron több eperfa volt, sok időt töltöttem a fákon, ráztam az állatoknak a finom, érett faepret, etettem az állatokat, legeltettem a tarlón a birkákat, összeszedtem a tojásokat, szóval éltem a tanyai emberek életét, itt nem a városi kislány voltam. Délután csendes pihenő volt, befészkelődtem a nagy szalmakazalba és olvastam.

 

Libapásztor lány – Neogrady László festménye

 

Ez volt az igazi biogazdálkodás, hiszen nem voltak vegyszerek, nem volt műanyag, a papírt nagy becsben tartották, nem volt szemét, mindent “újra hasznosítottak”. Az udvaron és a házban is mindig tisztaság és rend volt. Lehetett létezni mobil és internet, tv- és rádió nélkül is. Egy-két tanyán volt rádió, és ha összejöttünk az iskolában filmvetítésre, hallottuk tőlük  az új híreket. A parasztember vasárnap nem dolgozott, az volt a pihenőnapja. Hétköznap, kora hajnalban már  a földeken voltak, reggeli után vissza, ebéd utána pihenés és délután 4-5 órától estig tovább dolgoztak. Közben az állatokat is ellátták, hát ezért kellett a sok dolgos kéz. 

 

Kislányok báránnyal- Glatz Oszkár festménye

 

Mégis nehéz volt az élet, mert nem sokkal voltunk a háború után, tombolt a Rákosi korszak, amit megtermeltek, azt be kellett szolgáltatni, és csak annyit hagytak, ami a mindennapi életükhöz épp elég volt. A szomszéd  tanya lakóit kuláknak nyilvánították, mert nekik több földjük volt,  és állataik is voltak,  nem volt szabad velük beszélni. Nem értettem, de be kellett tartanom a tilalmat, mert bajt hoztam volna a nénémékre.

Gyerekként a tanya a béke, a nyugalom világát jelentette. Szívesen emlékszem vissza azokra a régi nyarakra.

  • folytatás következik

Sári

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A 10 legjobb házi praktika a meleg ellen

 

 

Mélyhűtött fehérnemű, nedves lepedő, forró ital

 

Ahogy kicsiny hazánk kezdi a trópusi éghajlat jellemzőit produkálni nyaranta, meg kell tanulnunk alkalmazkodni a forró égövi lét elviseléséhez. Vannak praktikák, amelyeket a déli országokban élők már kitaláltak, vannak elődeink által alkalmazottak, melyeket fel lehet eleveníteni és vannak saját, apró trükkjeink, amelyeket érdemes továbbadni.  Leginkább  a könnyen kivitelezhető, egyszerű  fortélyokról számolok be.

Néhány évtizeddel ezelőtt, Los Angelesbe érkezve egy forró nyári napon, rokonaim házában szinte teljes sötétség fogadott. Az egész ház be volt sötétítve sűrű, hosszú függönyökkel, és kellemesen hűs volt bent, a kinti rekkenő hőség ellenére. Nagyon idegesített ez a félhomály és levegőtlenség érzés, és a nekem kijelölt  szobába érve, rögtön elhúztam a függönyt, feltéptem a csukott ablakot, hogy levegőt kapjak. Aztán egy órán belül éreztem, hogy felrobbanok a melegtől, miközben a ház többi, besötétített része egészen kellemes, hűs volt. Pár nap eltelt, míg megértettem, hogy ebben a klímában, ha nincs légkondi, a meleget úgy csökkentik, hogy kizárják a napfényt és a kinti meleg levegő beáramlását. Ezt itthon is megtehetjük, de el kell felejteni, hogy csak a napfényes helységekben és nyitott ablakok mellett érezzük jól magunkat.

A vékony, rövidke, netán áttetsző  lakótelepi sötétítő függönyök, a széleken az ablakot nem fedő rolletták és reluxák, de még a műanyag redőnyök sem hatékonyak, amikor a tűző nap az ablakra süt. Tapasztalataim szerint a fém és régi, tömör fa redőnyök és a spaletták zárják ki tökéletesen a napsugarat. A hagyományos, nálunk nem túl elterjedt zsalugáterek nemcsak szépek, de praktikusak is, mert szabályozható a réseken bejövő fénysugár, de teljesen ki is zárható általa a fényözön.  Ha ezekre nincs lehetőség, a roletták, reluxák, vékony sötétítők mellett vastag függönyöket akasszunk a tűző napnak kitett ablakokra. Ilyen függönyöket magunk is készíthetünk, vagy csináltathatunk, lényege, hogy egy sűrűn szövött, vastag anyag legyen. Ezek a függönyök egyébként a téli hideg ellen is jó szolgálatot tesznek, érdemes egyszer beruházni. Átmeneti megoldásként egy vastag plédet is felakaszthatunk belülről az ablakokra. Én is ezt tettem a minap a hétvégi házunkban. Sokan esküsznek az ablakra terített nedves lepedő jótékony párologtató hatására is. Olaszországban láttam sok helyen, hogy még az utcára néző bejárati ajtókra is erre a célra gyártott, általában csíkos napellenző függönyöket raknak kívülről.

 

Ha nem otthon, hanem úton vagyunk, gyalog, vagy járművön közlekedünk, nemcsak a meleg, hanem a nap ellen is védekeznünk kell olykor. Ilyenkor nyáron nekem mindig van a táskámban egy kis helyen elférő, nem gyűrődő vászon kalap, sőt egy vékony kicsire összehajtható kendő is, amit a vállamra terítek, ha hosszabb időn át vagyok a tűző napon, de akkor is, ha egy légkondis helységben túl erősnek érzem a lég befúvást.  A táskámba van még egy legyező is, ezt ajándékba kaptam évekkel ezelőtt, de hasonlót a kínai boltokban is lehet kapni. A legyező által keltett friss levegő életmentő lehet egy zsúfolt buszon, vagy üzletben, ahol áll a levegő. A nedves törlőkendő is táskám tartozéka, mely csodásan felfrissít. Babáknak való törlőkendőt szoktam vásárolni egy nagy csomaggal, így viszonylag olcsó, de csak pár darabot teszek be egy kis tasakban a táskámba.

 

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy udvarunk, teraszunk, kertünk van, akkor a vízzel, víz permettel való hűtés lehetősége is szóba jöhet. Egy barátnőm mesélte, hogy a telken a nagy melegben ruhában zuhanyoznak és az hűsíti a testüket, míg meg nem szárad. Kerti zuhanyozót viszonylag egyszerűen hozhatunk létre magunk is, de az ismétlődő forró nyarakat tapasztalva akár nagyobb beruházásba isérdemes lehet belevágni. Itt találunk néhány jó ötletet a kerti zuhanyzó kialakítására.

 

A nagy melegben még az egyébként jól alvó emberek is nehezen alszanak el, vagy gyakran felébrednek. Milyen praktikákkal tehetjük könnyebbé az alvásunkat a forró éjszakákon? Ha egy hűtőbetétet többszörösen becsavarunk egy törölközőbe és a lábunkhoz rakjuk az ágyba, kellemesen felfrissülhetünk.  Az ágyunk mellé készített viz jól jöhet, ha megszomjazunk, a párna többszöri megfordításával elkerülhetjük, hogy izzadt párnán feküdjünk. Egy üres spray palackba töltött víz is életmentő lehet, ha időnként a levegőbe, vagy magunkra permetezünk belőle. És végül kipróbálhatjuk az úgynevezett egyiptomi módszert. Ennek a lényege a következő: egy lepedőt áztassunk be hideg vízbe, majd mosógépben centrifugáljuk ki belőle a vizet, így nyirkos lesz, de nem fog csöpögni. Terítsünk a matracra egy fóliát, vagy egyéb vizet át nem eresztő réteget, erre terítsük a nedves lepedőt és erre feküdjünk rá. A párolgó lepedőn talán könnyebben elalszunk. Ugyanezt megtehetjük úgy is, hogy egy nedves törölközőt magunkra  teszünk lefekvéskor. A párolgó hatást fokozhatjuk, ha az ágy végében egy ventilátort is működtetünk. Hasonlóan gyorsan lehűti a testet, ha egy pár pamutzoknit hideg vízbe teszünk, nagyon jól kicsavarjuk, majd a lábunkra húzzuk.

 

A házi praktikák közül lássunk néhány kevésbé ismertet. Néhány különös ötletet  olvastam, talán lesz akinek beválik. Állítólag Marilyn Monroe, a híres amerikai színésznő a fehérneműjét  a mélyhűtőbe tette, és azt vette fel  a reggeli edzés előtt a nagy melegben. A test „előhűtése„  jól szabályozza a testhőmérsékletet edzés közben. Ugyancsak számunkra szokatlan ötlet, hogy csipős ételekkel hűtsük le magunkat, de például a mexikóiak azt állítják, hogy a csipős csilinek hűtő, frissítő hatása van a kánikulában. Meglepő ötlet az is, hogy forró itallal hűtsük le magunkat. Ennek hatékonyságát magam is tanúsíthatom. Amikor anno, még diákként egy papírgyárban dolgoztam egy nyáron az NDK-ban, és hőt kibocsájtó szárítógép mellett álltam naphosszat, forró védőitalt kínáltak és bármily meglepő, lehűltem tőle. A fenti állításokat egyébként már tudományosan is bebizonyították.

A végére hagytam a siesta intézményét, melyet déli országokban – tőlünk nem is olyan messze, pl. Olaszországban – ottjártunkkor  nyaranta magunk is megtapasztalunk. A siesta  a meleg elleni védekezésnek az az elemi módja, hogy a nagy melegben leáll az élet. Ebéd után bezárnak a boltok és a hivatalok és csak a nagy meleg elmúltával nyitnak ki. Ilyenkor az emberek lepihennek, ha módjuk van rá. Aztán estébe nyúlóan folytatódik az élet, amikor már elviselhető a hőmérséklet. Ez persze nem tartozik a házi praktikák közé, központi akarat kell hozzá és nem valószínű, hogy egyhamar nálunk ez megvalósulna. De a nem aktív dolgozók, azaz  kismamák, nyugdíjasok, stb., éppenséggel változtathatnak a napi menetrendjükön hasonló módon,  a kánikulai napokon.

Cecilia

 

Hogy is volt ez régen?

 

A kánikula régebben talán nem tartott ilyen sokáig, mint manapság. Mire elviselhetetlenné vált volna, addigra vége is volt.

Emlékszem gyerekkoromban anyukám hagyta, hogy  a pléh teknőben  pancsoljak a gangon. Reggel kikészítette a teknőben a vizet, hogy délig átmelegedjen. Én déltől, estig ki be járkáltam a „fürdőmből”. Este szétöntötte a vizet a gangon, a lépcsőn, ezzel lehűtve a jól átmelegedett betont. A régi lakások vastag falai nehezen melegedtek át, így a jól besötétített, csukott ablakú lakás nehezen melegedett át. A meleg ellen sokat jártunk fürdeni a közeli folyóhoz, vize igazán tiszta és nagyon hideg volt. Estére jól lehűltünk. Nagymamámnak soha nem volt melege, nyáron rövid ujjú ruhában, kötényben, kendőben is elviselte a meleget. Néha a kötényének sarkában megtörölte a homlokát, mintha tényleg melege lenne, de soha nem panaszkodott a hőségre. Este kiültek a lombos fák tövébe hűsölni, az öreg diófa sűrű lombja alatt igazán kellemes volt nemcsak este, hanem egész nap hűsölni és megpihenni.

 

Mostanában a meleg ellen vannak praktikáim. Délutánonként, ha már nagyon nem bírom a hőséget a zuhanyozás mellett egy lavór hideg vízben lábat áztatok. Kellemesen lehűt, ha a nyakamba vizes törölközőt teszek, amivel néha az arcomat is megtörlöm. Egy másik trükköm: a napokban a frissen mosott, még nem száraz fehérneműbe mentem a boltba, mely kellemesen hűsített addig, míg meg nem száradt.

Vica

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy idős férfi a boldog házasság titkáról

 

47 éve felelősséggel  egymásért jóban – rosszban

Nem lévén sem pszichológus, sem szociológus,  csak autodidakta módon tudom megközelíteni a fogós kérdést. Az előzőekből következően az igét „hirdetni” nem tudom és nem is akarom. Legfeljebb „ragozom” immár 47 évi boldog és kiegyensúlyozott házasságban, annak korábbi – még bővebb és rózsaszínes – jövőképeivel. Írásomat elvi fogalmak szerint csoportosítva adom közre. Idézem – többször is – Antoine de Saint Exupéry: A kis herceg című művének (szerintem a világirodalom legszebb hittan könyve) „róka” epizódját.

Barátság és szeretet

 „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” „Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…”
Valahogy mi is így voltunk még 1968-ban, aztán ez a látás mindinkább erősödött és lelkünkben rögzített képekké, lelki azonosulásokká vált. 1970-ben kötöttünk házasságot, nejem akkor még egyetemista, jómagam kezdő mérnök voltam, anyagilag nem nagy bőségben teltek éveink. Nejem szüleinél húztuk meg magunkat még vagy 7 évig, mire önálló lakásunk lett. 

 

Felelősségvállalás egymásért

 „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél.”

Vagyis mindörökre felelősséget vállaltunk egymásért jóban is és a rosszabb időszakokban is. Felelősek lettünk ugyanakkor saját és közös céljainkért. A közelebbi és távolabbi célok, jövőképek ugyanis nagyon fontosak, ezeknek mindig  lenniük kell !!! Voltak is, mert úgy akartuk, hogy legyenek. Amikor Nejem szakorvosi vizsgákra készült, én vállaltam a – közben gyarapodó – család gondjait és ellátását, amikor pedig én jártam szakmérnökire, Ő állt helyt. Ez így volt jó és sikeres.

 

Gyermeknevelés

Nehéz kérdés, mert nem tudom, hogy ez alatt mit kell érteni. Mi nem neveltük gyermekeinket. Egyszer – még az 1980-as évek első felében – egy fiatalkorúakkal is foglalkozó ügyész tartott rendhagyó szülői értekezletet. Ekkor elhangzott, hogy egy szülő napi átlagban max. 8 percet kommunikál gyermekével. Otthon elemeztem a kijelentést, és igazat kellett adnom (a másodpercek és percek összeadásával nekem sem jött ki 10 percnél több). Mi egyszerűen csak úgy éltünk, hogy amit és ahogy teszünk, az átöröklődjön gyermekeinkbe. Ahogy viselkedünk akár egymással, akár másokkal, amilyen reakciókat és attitűdöket látnak, tapasztalnak a családi környezetben, azt vigyék magukkal. Így is lett, mert mindketten szép családi életet élnek és már 5 unokával gyarapították a Családot. Szakmai életútjuk is példamutatóan sikeres.

Tolerancia

Az elmúlt 47 évben minden bizonnyal szükség volt rá, de konkrét esetekre, különlegesen mély konfliktusokra nem emlékszem (pedig az öregek memóriája a régebbi múltra különösen jól emlékszik). Vitás esetekben elég volt talán annyit mondani hogy „ha jól értettem azt akartad mondani, hogy…”. Az erre való válasz és a partner szembesülése kijelenésével megadta a lehetőséget annak újragondolására. Ez pedig annyi időbe telik, hogy az ember haragja  „elpárolog”, mert lehet, hogy nem is éppen azt, vagy nem úgy akarta mondani, esetleg én értettem félre a mondatokat és gesztusokat. Legfeljebb az „aludjunk rá egyet” felsőfokú probléma megoldás jöhetett szóba.

 

Segítség

Erre napjainkban is sok szükség van. Már kissé őszülő kobakkal és gyengülő fizikummal alapvető az egymás segítése, hisz felelősek vagyunk egymásért. Ez mindennapi „kötelező gyakorlat”, enélkül semmit nem érnénk együtt.

 

Boldogság

Nem tudom, hogy ez alatt mit kell érteni. Mi napi időbeosztásunk szerint, szükséges tennivalóink elvégzésével, egymás segítésében és szeretetében töltjük napjainkat. Visszatekintve az elmúlt 47 évi – egymásért felelősséget vállaló és viselő – közös életünkre nem látunk kivetnivalót benne, még annyit sem, hogy esetleg másként kellett volna csinálni.  Lehet, hogy ez a boldogság ?

 

János

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Játsszunk a magunk örömére!

 

50+ társasjáték klub alakult

 

Rövid, pörgős játékokat játszunk, melynek során észrevétlenül több képesség is fejlődik, vagy a már nem aktív tudás ismét előhívható. Közben jól érezzük magunkat, nevetünk, beszélgetünk, kikapcsolódunk, feltöltődünk.

Vajon tudjuk-e, hogy általában a játékkal mindig valamilyen képességet, sőt egyszerre akár több képességet is fejlesztünk, miközben szórakozunk, kikapcsolódunk?

Szerintem tudjuk. És vajon élünk-e ezzel a lehetőséggel idős, idősebb korban is? Néhány év távlatából emlékszem, hogy próbálkoztam egy női torna végén azzal levezetni, feloldani, javítani a légkört, hogy fogócskáztunk. Én nagyon élveztem, újra gyereknek éreztem magam. Az érzés, a hangulat most is frissen él bennem. Játszani mindig szerettem, illetve szerettem volna, de sokszor a napi teendők felülírták a szándékot. Aztán egyszer csak lett időm, lett hozzá társaság és felfedeztem újra a játék nyújtotta örömöt és minden mást, ami a játék során előkerül, mint annak járulékos hozadéka.

 

Azt tehát tudjuk, hogy a játék, beszéljünk bármilyen játékról – sportjáték, szellemi társasjáték – hasznos, mert általa, vele a gyermek életében „észrevétlenül” több képességet fejleszthetünk. Azt is hallottuk, olvastuk, hogy a gyógyításban, a már mentálisan beteg, vagy például baleset folytán sérült emberek kezelésében helye van a játéknak, bizonyos elvesztett funkciók visszaállítására, a mentális leépülés további romlásának megállítására, javítására. Elgondolkodtató azonban, hogy mi, akik egészséges felnőttek vagyunk, miért nem játszunk rendszeresen, a magunk örömére, szórakozás, kikapcsolódás szándékával, ahol a bónusz az, hogy közben észrevétlenül fejlődik több képességünk is? Például a  kommunikációs képesség, a gondolkodás, a gyors reagálás, stb.

 

A társasjáték életünkre gyakorolt pozitív hatásáról ősszel megjelenik a könyvem, amely hiánypótló lesz. A megelőzésről szól, a játék szerepéről az életünkben, amely az emberiség egész történetét végig kísérte, kíséri. A témáról előadásokat is tartok –  jelenleg Budapesten és környékén.

Kerepesen egy 50 felettieknek szóló társasjáték program keretében játszunk, hogy kikapcsolódjunk és közben eddzük képességeinket. A klub neve: Társasjáték klub.  A játék hatása a mentális állapotunkra, képességeinkre témában elhangzott előadásom után a résztvevők szorgalmazták, hogy a művelődési ház szervezze meg a társasjáték klubot. Más településen is így zárult az előadás, csak ott a vezetőség nem volt ennyire nyitott, így ott nem került megszervezésre a klub. A résztvevők az 50 feletti korosztályból kerülnek ki. Egy-egy foglalkozás időtartama két óra, ahol több játék játszására, kipróbálására van lehetőség. Könnyen érthető, rövid, pörgős játékokat játszunk, melynek során észrevétlenül, egy időben, több képesség is fejlődik, vagy a már nem aktivált képesség, tudás ismét előhívható, fejleszthető, miközben jól érezzük magunkat, nevetünk, beszélgetünk, kikapcsolódunk, feltöltődünk.

 

A motiváció, amiért a résztvevők fontosnak érzik, hogy játszanak itt a klubban az, hogy mindenki tart az időskori mentális problémáktól, vagy már észrevett magán valami változást, pl. lassult a gondolkodása, nehezen jutnak észébe bizonyos szavak, és azt reméli, hogy egy új környezetben, új kihívásokkal szembenézve, megelőzhető, lassítható azok kialakulása. Ha valaki egyedül él, vagy otthon nem sokat beszélgetnek, nincs társasága, beszűkül a szókincse, amely játékkal fejleszthető. A játékkal való ismerkedés egy tanulási folyamat, melynek során elsajátítjuk a játékszabályokat, majd alkalmazzuk a tanultakat, előhívjuk a korábbi ismereteinket, tapasztalatainkat, melyeket szintén alkalmazunk.

A művelődési ház egyik termében kaptunk helyet, ahol egy asztalra elhelyezünk különböző játékokat, amelyekből választani lehet, hogy éppen az nap mit szeretnénk játszani. Ez lehet egy még ismeretlen, de lehet egy már ismert, kedvenc játék.  Egyelőre havonta egyszer találkozunk. A nyár miatt jelenleg szünet van, de szeptemberben  folytatjuk, akinek kedve van, még csatlakozhat.

 

Huszka Éva geronto-andragógus

h.eva007@freemail.hu

 

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Pityi Palkó, a fogadott unoka

 

Szeretlek! Palkó unokád.

 

No nem!  Tévedés ne essék! Ez a név véletlenül sem fantázia szüleménye, még csak nem is mesealak. Ő egy igazi, hús-vér kisgyerek.

Aki ránéz, gyönyörködhet fekete, göndör, rövidre nyírt frizurájában, szürkésen ragyogó szemeiben, kis pici szájacskájában, ami ha mosolyra nyílik, a két kis pufók orcácskán mélyedéses lyuk képződik. Ilyenkor senki nem tud ellenállni bármily kérésének, annyira képes elvarázsolni a körülötte levőket, főleg fogadott nagymamáját, akit csak „Nagyi” megszólítással illet.

Pityi Palkó rövid és mégis kalandos élettörténete úgy kezdődött, hogy minden róla szóló bizonyíték nélkül került hazánkba, pár hónapos korában. Ugyanis a Vöröskereszt mentő alakulatai közreműködésével, egy távoli országban történt földrengés áldozatainak mentése közben találtak rá a hangosan síró babára, aki árvaházba került és ott nevelkedett 11 hónapos koráig. Ekkor történt, hogy egy nagymama, kinek fia és unokája nagyon messze, Kanadában él, és  akiket csak Skype-on keresztül láthat, elhatározta, hogy neki bizony közeli unoka kell, akit dédelgethet, nevelhet, szerethet és örömét lelheti a mindennapos csodákban, amit egy kisgyerek adhat. Elhatározását tett követte.  Látogatni kezdte az árvaházak lakóit. Nem sokáig, mert első látásra megigézte annak a kicsi gyermeknek a tekintete, aki kiságyában állva reá mosolygott, akiből csak úgy áradt a szeretetigény, midőn felé nyújtotta kis kezecskéjét és úgy  kapaszkodott az ujjaiba, hogy ez a ragaszkodás döntött mindkettejük életéről. Az egyéves születésnapot már az új családban töltötte a kis Pityi Palkó, aki  Kiss Pálként került be a nyilvántartásba.

 Az árvaház személyzete az örökbefogadáskor megkérdezte a nagymamát, hogy nem zavarja-e az a tény, hogy a kisfiú nem egészen fehér bőrű – amire a nagyi azt válaszolta, hogy a bőr színéről a gyermek nem tehet, neki viszont valóban tetszik a kreol bőr, azaz a  tejeskávé szín,  és a legfontosabb a gyerek mosolya, a ragyogó, kifejező szeme. Neki úgy kell a kisfiú, ahogy van.   

 Az egyéves születésnapon történt egy nagyon jelentős esemény a kisfiú életében, ugyanis ekkor tette meg első, önálló lépését a nagyi fele. Ezt az eseményt meg is ünnepelték a szomszéd Zsókicával együtt, aki játszótársa lett  a kis Pityi Palkónak. Az asztalon díszlett a szülinapi torta, és játékok a születésnapos részére. Volt zene és tánc, mozgásos játék, mely mindig „csüccs” szólammal végződött, amiben nem csak a két gyerek, de még a nagyi is részt vett.  Fénykép örökítette meg e jelentős eseményt.

Aztán rohantak az évek, egymást követték a születésnapok ünnepekkel, örömökkel  A gyorsan fejlődő kisfiú nem csak járni tudott már, de szavakat, sőt mondatokat is formált, tiszta kiejtéssel. Az első ma-ma szó után pi-ti következett, ami saját magát jelentette.

Csakhamar nemcsak a közelben élők, de még az idegenek kedvencévé is vált a nagyi szeretetében dúskáló, fogadott kisfiú. Később, óvodába kerülve jeleskedett fürgeségével, segítőkészségével, de főleg a „Fentiektől” kapott talentumával, és  kedvencévé vált nevelőknek és kis társaknak egyaránt. Végül elérkezett az első iskolai nap is, A színes képekkel ellátott könyvek elkápráztatták a kis nebulót, így nem okozott nagy gondot sem az olvasás, sem az írás. Egyforma, szépen megformált betűi csak úgy sorakoztak a nagy gonddal előkészített füzetekben, a nagyi és a tanítónéni örömére. Első önálló levele a nagyinak szólt, ekképpen: Szeretlek! Palkó unokád!

Ma már, mint végzett elsős, Pityi Palkó, azaz Kiss Pál, nagyijával együtt nézegetik a kitűnő és jeles értékelést a bizonyítványban.

Mindketten boldogok. Tervük is van. A nyári szünidőben nagy útra készülnek. Kanadába repülnek, a másik unokához, ahol a két unoka egymást megismerve, talán  elfogadják egymást testvérként. A nagyi szándéka, hogy a távoli jövőben is családot biztosítson fogadott unokájának, amikor ő már egyik unokája életét sem csodálhatja, szeretheti. Ez a gondolat  igazi, legmesszemenőbb gondoskodás. Reméljük szándéka beteljesül.

Sok szerencsét kis Pityi Palkó!

Zsazsa

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy 90 éves blogger a hosszú élet titkáról

Ha a lélek jól érzi magát, az kihat a testre is!

 

Rose, Londonban élő bloggerünk,  életmód posztok szerzője, 90 éves. A nyáron meglátogattam Londonban és kifaggattam arról, hogyan él, mi a hosszú és jó életének titka.

A tanácsok, amelyeket” Élvezzük az életet 120 évig” című összegyűjtött írásaidban ajánlsz, megszívlelendők. Örömmel látom, hogy 90 évesen egészséges, vidám és csinos vagy. Hogyan élsz? Milyen tanácsaid vannak az olvasóknak, akik hosszú és jó életre vágynak?

Kezdem az étkezéssel. Keveset eszem. Nem szabad megterhelni a szervezetet. 18 éves korom óta nem eszek húst, így állati zsiradékot sem. Délben eszek sokat, este 6 kor vacsorázok egy pirítóst és vizes-tejes kakaót. Este 9-kor eszek egy kis édességet. Nem szabad lefekvés előtt sokat enni, mert amikor lenyugszol, már lelassul az emésztés. Délben kell sokat enni, amikor mozogsz. Nem jó  egyszerre fogyasztani az édességet a fő ételekkel, hanem csak külön-külön. Ennek oka az, hogy a gyomor más savat termel a föételek emésztésénél és az édességnél, a kétféle sav ne találkozzon, mert megtámadják a gyomrot.   Még egy fontos dolog: este nem iszok teát, mert abban  koffein van, és attól sokáig éber maradnék. Egy -két órával lefekvés előtt, és reggel  gyümölcsöt eszek,  a rendszeres anyagcsere miatt.  Nem szedek semmilyen gyógyszert, csak a szívemre.

Látom, hogy szinte állandó mozgásban vagy. Ez tudatos?

Nem szabad napi 12 órát ülni, mert csak  mozgással lehet az izmok erejét fenntartani. Akkor érzem jól magam, ha mozgásban vagyok. Ha tévét nézek,  és hirdetés van, rögtön felpattanok, kimegyek a konyhába, csinálok ott valamit. A számítógépnél sem ülök huzamosabb ideig. Szeretek tornagyakorlatokat csinálni. (Ahogy a fotelben ül, miközben beszélgetünk, mutatja is, milyen lábemelő, térdhajlító gyakorlatokat lehet végzeni  ülés közben).  Régebben jártam thai-chi foglalkozásokra is. Sokat sétálok, de ha rossz az idő, házon belül lépcsőzők.

Milyen munkával töltötted az életed?

Az az elvem, hogy embernek mindig élveznie kell, amit csinál, és ha nem, változtatni kell rajta, ehhez soha nincs túl késő.  Fiatal koromban titkárnő voltam, azt kellett csinálnom, amit a főnököm diktált. Vágytam valami önálló munkára. Elvégeztem egy tanfolyamot és a szociális szférában kezdtem dolgozni, emberekkel foglalkoztam. Nehéz eseteim voltak. Például olyan lányokon, nőkön segíteni, akiknek nem kívánt terhességük volt. Végül egy házasságközvetítő irodának lettem a vezetője. Ezt nagyon szerettem csinálni, nagyon sikeres is voltam. De aztán jött a komputer és már nem volt szükség a mi szolgáltatásunkra.

 

Hogyan alakult a családi életed?

Két férjet veszítettem el, lányom és unokáim a tengerentúlon élnek, évente néhányszor találkozunk. De nem szabad idős korban sem egyedül maradni, elmagányosodni! Az idős embernek is szüksége van társas életre. Van egy barátom, akivel egy utazás során ismerkedtem meg. Együtt töltjük a hétvégéket, szeretünk együtt főzni, együtt utazgatni. Ő  elfogad olyannak,  amilyen vagyok. -Hogy van az én kicsi barátnőm? – kérdezi, minden nap, amikor felhív telefonon. Azt mondja, hogy színt és  életet viszek a napjaiba.

 

Mivel telnek a napjaid?

Idős korban is nagyon aktiv életet kell élni, sok mindennel kell foglalkozni, hogy a lélek jól érezze  magát, mert  az kihat a testre is. Akinek nem volt korábban, idős korára ki kell fejleszteni néhány hobbit.  Ez nálam az írás és a számítógép használatának megtanulása. Tagja vagyok egy könyvklubnak, és egy író klubnak. Szeretek főzni, hetente egyszer embereket hívok meg vacsorára. Jól esik szépen megteríteni és embereket etetni. Közben beszélgetünk és van egy jó esténk. És persze én is meg vagyok hívva  családokhoz. Barátaimmal szeretünk  kőrömizni is. Azért nincs komoly bajom, mert nagyon elfoglalom magam. Könnyen barátkozom. Persze idős korban az ember sajnos elveszíti a barátait, és meg kell próbálni valahogy pótolni őket.  Vannak szervezetek, amelyek öregekkel foglalkoznak. Bejelentkeztem egy ilyen egyesülethez, és jár ki hozzám egy fiatal önkéntes lány, akivel jól elbeszélgetünk.  

Hogyan tudod megőrizni  a kíváncsiságodat, nyitottságadat?

Mindig valami újba kell belefogni. Most spanyolul tanulok. Rengeteget olvasok, főként este, az ágyban.  Egy hét alatt kiolvasok egy könyvet. Egy barátnőmmel cserélgetjük az olvasnivalókat, és van egy jótékonysági bolt, ahol 1 fontért lehet könyveket „turkálni”. (A szobájában szerte-széjjel, mindenütt könyvek, újságok hevernek). Most olvastam David Lodge Deaf Sentence című könyvét. Annyira hasonló az élete, mint az enyém,  magamra ismertem.

Van hallókészülékem, de színházba, moziba már nem járok, mert azt nem hallom. A televíziót szívesen nézem, főként a jó krimiket, és a híreket, mert nagyon érdekel a politika, amin jól felizgatom magamat. 90 évesen még mindenem működik, az emlékezőtehetségem is jó, csak a nevekkel van bajom. A szemem is jó, kocsit is vezetek. (Tanúsíthatom, autójában utazva együtt kirándultunk  egy gyönyörű parkba).

 

 

Mesélj  a nyugdíjas házról, ahol laksz!

Ebben a házban csak 60 év felettiek vehetnek lakást. A lakás örökölhető. A házat egy házépítő egyesülés hozta létre több évtizeddel ezelőtt. 150 ilyen ház van Anglia szerte.  Ez a szervezet gondoskodik az ingatlan jó színvonalon való fenntartásáról. Szinte mindenki egy nagyobb ingatlanból költözött ide. Nekem a fenntartási költségek a negyedét teszik ki, mint a korábbi otthonomban. A lakást mindenki a saját bútoraival rendezi be és úgy él benne, ahogy jónak látja.  Azért előnyös, mert vészhelyzetben segítséget lehet kérni. A lakás minden helysége el van látva vészjelzővel. A gondnok minden reggel körbetelefonálja a lakókat és megkérdezi, tud-e valamiben segíteni.

Oldja –e a magányt, ha az ember egy ilyen házban lakik?

Feltétlenül. A lakókból bizottság alakult, akik öntevékenyen rendszeres összejöveteleket rendeznek, teapartikat, ahol kártyázunk, megtartjuk a születésnapokat, és az ünnepeket. Ha valaki megbetegszik, segítjük és meglátogatjuk egymást. Van egy szép, nagy társalgó egy konyhával.  Érdekes előadások és közös torna is van. Több lakóval összebarátkoztam, akikkel közös programokat bonyolítunk házon kívül is.

 

Milyen szolgáltatások vannak a házban?

Van egy mosoda, mosó- és szárítógépekkel, hetente egyszer jön egy fodrász, manikűrös, pedikűrös és masszőr. A gondnok különböző ügyintézésekben tud segíteni. Orvos, ápolónő nincs, ezt mindenkinek magának kell megoldania. Csak vészhelyzetben hívnak segítséget. Sajnos vendéglátóipari egység sincs. Az étkezést mindenki úgy bonyolítja, ahogy jónak látja. A ház takarítása, a kert fenntartása központilag történik, (de a lakás nem) természetesen fenntartási költségek ellenében. Teljes biztonságban érezzük itt magunkat, a gondnok is a házban lakik.

 

Hédi lakása színes, élénk, érdekes, mint ő maga. Tele van fényképekkel és élete különböző korszakaiból való apróbb tárgyakkal. A nagy étkezőasztal mindig megterítve, készen a vendégfogadásra és vendéglátásra. Az orvos eltanácsolta a hosszú repülőutaktól, de Budapest közel van.  Remélem hamarosan viszontlátom őt és párját Budapesten.  Temperamentuma, életkedve, energiája mindig felvillanyoz.

 

Cecilia

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Reggelente elkísértem a tehenet a legelőre

 

Így éltünk vidéken, gyerekkoromban

 2.rész

 

Január és február

 

Csendes téli időket, nyugalmas napokat éltünk. Havazás idején kihagyhatatlan volt a szánkózás, amelynek – sík vidéken – egyetlen lehetősége Kalocsán az Érsekkertben lévő domboldal volt. Ha befagyott a Vajas csatorna, akkor irány a korcsolyázás és a jéghokizás (ez utóbbi természetesen a part menti fákból letört görbe ágakkal – mint hokiütőkkel – történt). Korongként egy agyaggal megtömött cipő bokszos doboz szolgált. Egy alkalommal volt is „szerencsém” beszakadni a jég alá. A korcsolya hegye is alig érte el a meder alját (nyakig elmerültem a jeges vízbe), de a hoki-botokkal kihúztak az erősebb jégre. Azonnal haza is battyogtam vizes lábnyomokat hagyva magam után. Olyan hideg volt a teljesen átázott ruha rajtam, hogy csak azt éreztem, hogy csíp.

 

Március

A ház körüli kert felásása, gereblyézése és a növények elültetésének, valamint a fák metszésének ideje volt. Apám ilyenkor fejtette le a bort másodszor a pincében.

 

Április

Általában a húsvéti előkészületek és a húsvéti ünnepek jegyében telt a hónap. Végre meg lehetett vágni a rég áhított sonkát, amelynek egy jó nagy darabját meg is főzték a nagyszombati vacsora számára. Azt hiszem mai napig is igaz az a sejtésem, hogy a húsvét ünnepét követő hétvégén legalább a fél ország sonkás tésztát ebédelt, ami ilyentájt különlegesen finomra sikeredik.

 

szappanfőzés

Május

Kiszépült az idő, és már a szabadban is lehetett (és kellett is) több mindent végezni. Ilyenkor került sor a disznóvágásból megmaradt, és már nem fogyasztható egyéb – erre a célra gyűjtögetett – zsiradékokból a szappanfőzésre. A felszerelés azonos volt a már említett szilvalekvár főzés kellékeivel, de ez nem réz, hanem vas üstben történt. Ehhez előzetesen lúgkövet is be kellett szerezni. Ezt Szüleim teljesen titkos helyre elrejtve tárolták egészen az üstbe helyezésig, mert gyerek nem nyúlhatott hozzá. Ez is egész napos foglalatosság volt. A még meleg és híg szappant azután, hogy kevergetés közben homogénné főtt, magas falú, textil anyaggal bélelt tepsikbe öntötték, majd ha kihűlt és megkeményedett, hajlított bot két végére kötött (ez által kifeszített) acél dróttal (húrral) vágták méretre. A következő hónapban esedékes nagymosások elengedhetetlen kelléke lett így a „házi szappan”. Később már a boltokban is megjelent „szelídített változata” Flóra szappan néven.

 

Nagymosás – Kép forrása: Fortepan

 

Június

Első fele a nagymosás és a nagytakarítás, na meg az iskolai „vizsgák” és tanév záró ünnepségek jegyében telt el. Ezt azonnal követte a szőlő kacsozása és kötözése, ami elég fárasztó és derekat igénybe vevő munka volt. „Pihenésképpen” a meggyfa termését is le kellett szedni, valamint kosarakban hazacipelni. Nem volt egyszerű, mert a szőlő a gyümölcsfákkal Kiskőrösön volt, a vasútállomástól vagy 3 km távolságban, mi pedig Kalocsán laktunk a vasútállomástól „csak” 2 km távolságban (mert hogy a vasutas és a szőlő valamiféle szimbiózisban vannak – Moldova György is megírta). Apámnak ekkortájt rendszeres tennivalója volt a szőlő permetezése rézgálicos és meszes oldattal a peronoszpóra ellen. Minden eső után – ami ebben a hónapban igencsak gyakori volt – permetezni kellett.

 

 

Július

Nekünk gyerekeknek kezdetét vette az abszolút vakáció, na nem otthon, hanem kedves rokonaink Kecel közeli (Polgárdi) tanyáján. Itt minden reggel el lehetett kísérni Zsuzsit, a tehenet, a legelőre, majd estefelé érte menni és haza kísérni, bár erre az utóbbira nem tudom, hogy volt-e szükség, mert Zsuzsi jobban ismerte a hazafelé vezető utat, mint magam két erdőn keresztül is. Napközben a barackosban telt az élet, szedtük a sárgabarackot ládákba és osztályoztuk. A puhábbak mentek egy fa kádba cefrének, amelyből később barack pálinka készült. Este, vacsora után a sötétben (mert, hogy villanyvilágítás nem volt csak petróleumlámpa) semmi sem zavarta a csillagok bámulását.

 

Pálinkafőzés

Odahaza ekkorra esett a nagymosások és nagytakarítások tennivalója, na meg a frissen szedett gyümölcsök befőzése. Az almát és a körtét később – már augusztus végén – az őszi barackot is meghámozva és kimagozva egy nagy rostára tették (egy rétegben), és kint a gangon a rosta alatt meggyújtottak egy kénlapot. Ennek füstje felfelé szállva szépen átjárta a rostára terített gyümölcs szeleteket, amelyeket ezek után befőttes üvegbe raktak és meleg cukros sziruppal leöntöttek. A celofánnal lezárt üvegek mehettek a már említett száraz duntsztba, majd a kamrában a stelázson várták küldetésük beteljesülését, ami igen csak a téli hónapokban volt esedékes.

 

 

Augusztus

A kerti munka és a száraz tészta valamint a tarhonya készítés jegyében zajlott. Ilyenkor még szép meleg, napos idők voltak, és a már sokat emlegetett gangon a konyhaasztal megnagyobbításával (kihúzásával) elegendő hely lett a tarhonya és a száraz tészta készítéséhez. A napsugár pedig még segítette is az előbbiek gyors kiszáradását. Minden bizonnyal az időpont megválasztásában az is közrejátszott, hogy – bár voltak tyúkjaink – a piacon ekkortájt volt a legolcsóbb a tojás, ami a tésztakészítés elengedhetetlen hozzávalója. Augusztus 20-a után mindig (a mai napig is így van) megváltozik, hűvösre fordul az időjárás, figyelmeztetve a gyerekeket, hogy vége a szünidőnek, és nemsokára kezdődik az iskola.

Itt olvasható az írás első része.

János

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A szilvalekvárfőzéstől a szaloncukor készítésig

 

Emlékek az ötvenes évek háztartási munkáiról vidéken

 

Abban az időben az év háztartási teendőinek szigorúan kötött rendje volt.

 

Időben vissza kell mennem az 1940-es ’50-es évekbe, mert az emlékeim onnan datálódnak. A teljesség kedvéért egy egész év háztartásbeli nagyobb műveleteit szeretném felsorolni, csak az a kérdés, hogy mikor is kezdődhet egy ilyen tartalmú éves visszatekintés? Minden bizonnyal mindenki az Újév napját jelölné meg, ez azonban néhány téli tevékenység történetét kettévágná. Ezért – és azért is, mert elég sokat jártam iskolába – jómagam az évkezdést mindig szeptember elsejére teszem, mint ahogy most is.

 

Kép forrása: Fortepan

Szeptember

A téli tüzelő (fa és szén) behordásával kezdődött, majd szorosan utána következett a szilvalekvárfőzés. Ez egy szabadtéri fatüzelésű üstházba (katlanba) rakott réz üstben történt, amely a nyitott folyosón (gangon) volt elhelyezve. A munka egésznapos volt. A lekvárt üvegekbe töltötték, és azokat celofánnal lezárták. Ezt követően takarókkal bélelt és fedett „száraz duntszba” rakták. A boros hordók kimosása és kénezése külön férfi feladat volt a szüret előtt. Szeptember vége felé következett a borszőlő leszüretelése. Ennek ideje évenként az időjárástól is függött, néha áttolódott október első-második hetére.

 

Október

Kis csendesség után az őszi nagytakarítás következett – még a hidegebb idők beállta előtt – amelynek során a szekrényekben lévő ruhák is ki lettek akasztva szép, őszi napos időben egy napra, hadd szellőzzenek. Ez volt az ideje a későn érő gyümölcsök (alma és körte) leszüretelésének és a kamrában – egy rétegben való – elhelyezésének. Ekkor volt időszerű a birsalma-sajt elkészítése, ami igencsak időt rabló tevékenység, de a dió megpucolása és befőttes üvegekbe való elhelyezése is ekkorra adódott.

 

November

Ebben a hónapban a must már kiforrt, és következett az újbor átfejtése, a söprű leválasztása a borról. Időrabló pincei feladat, de a végén az újbor megkóstolása valamiféle ünnepélyes hangulatot adott az egész éves munka eredményének. November vége felé már a decemberi disznóvágás előkészületeire is sor került. A kolbász bél megvásárlása, a lúgzó-kád kimosása, a rén-fa előkészítése és a forrázó fateknő kitisztítása mind nélkülözhetetlen tevékenységek voltak. Már november vége felé a karácsonyra is kellett gondolni, legalább olyan mértékig, hogy kit mivel ajándékozzunk meg.

December

Zsúfolásig tennivalóval. A hónap elején a Mikulásvárás (erről már írtam) volt a gyerekek legfőbb foglalatossága. Ezt követte – úgy a hónap közepe felé – a disznóvágás. Ennek azonban volt egy fontos „hatósági” előzménye. Be kellett menni a Városi Tanácshoz, és ott „vágási engedélyt” kellett kérni. Ennek következménye az volt, hogy a disznóvágás után néhány kiló zsírt „be kellet szolgáltatni” szintén a Tanácsnak. A disznóvágás egész napos programja reggel 7 óra körül kezdődött, de mire a zsír kisütése is befejeződött, már sötét este volt. Ez a nap még az iskolából való távollétre is igazolt volt. Másnap történt a „kóstolók” (egy – egy tányérban kis kolbász, hurka, töpörtő és abált szalonna) kiporciózása és elvitele, átadása a szomszédságnak. Ezt minden szomszéd el is várta és természetesen viszonozta is. Milyen szép szokásokkal is erősítgettük barátságainkat és egybetartozásunkat?!

 

Visszatérve a disznóvágás utáni étkezési szokásokra, csak annyit tudok írni, hogy – akkortájt hűtőszekrény és fagyasztó hiányában – a különböző „disznóságok” elfogyasztásának kötött sorrendje volt. (Tilos volt a sonkához nyúlni húsvét előtt, nem volt szabad kolbászt enni addig, míg töpörtő és/vagy disznósajt volt, ám a fogyasztás legelejét a hurkafélék – véres és májas – uralták. A karajt pedig még a disznóvágás napján lesütötték zsírban és a zsíros bödönben (véndölben) a zsírban tárolták. Így akár nyár közepéig is kitűnő vasárnapi húsételt lehetett belőle készíteni.

 

Kép forrása: Fortepan

Rögtön ezt követték a karácsonyi előkészületek, amelyek a szaloncukor gyártásával vették kezdetüket. Azokban az időkben ugyanis – a ’40-es évek végén és az ’50-es évek elején – a boltokban nem lehetett szaloncukrot kapni. Csomagolásra pedig sztaniol volt rendszeresítve, amelyet régi, rádiókból kimentett kondenzátorok lefejtett alumínium fóliái szolgáltattak. A karácsonyi étel természetesen már a frissen vágott disznóhúsból készült, és csak jóval később – talán 15 év múlva – kerülhetett halétel az asztalra.

A Szilveszter napja és az Újév különösebb jelentőséggel nem bírt – miután rádiónk sem volt, hisz ami volt, azt a háborús időkben be kellett szolgáltatni (magyarul elkobozták) – az éjfélt sem vártuk meg, hanem szépen lefeküdtünk, mint egyébként bármely hétköznapon.

 

  • folytatás következik

 

János

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Ballagnak az unokák

 Életünk a ballagások sorozata

 

Fülemben a régről ismert dallam szövege: Ballag már a vén diák, tovább, tovább…..Már nem is gyermekeim, hanem unokáim ballagása alkalmával élem át egykori emlékeimet.

Úgy tűnik, hogy a ballagási szokások kibővültek: a legfiatalabbaknak, a kis bölcsiseknek is rendeznek ünnepséget, akik  legszívesebben szüleik ölelő karjaiban megpihenve élik át ezt az ünnepséget.

Képzeletem végigszáguld a legelsőtől a legutolsó ballagásig, amikor a „ballagó” kénytelen segítséget is igénybe venni.  Az utolsó ballagás már egy másik hazába visz, – az örökkévalóságba.

Mondhatni, hogy életünk ilyen módon a ballagások sorozata: óvodából, iskolából, majd mint érett diák az érettségivel, vagy a főiskoláról,  egyetemről egyenesen a nagybetűs életbe, ahonnan már a végső állomáshoz érve nincs több ballagás. Ám ezek az életszakaszok ballagásokkal tűzdelve örökké emlékezetesek maradnak minden ember számára.

Még akkor is tisztán él emlékezetében, amikor már négy szemen át tekint a régi felvételekre, melyek kisgyermekként, majd a változások közepette tükrözik a meghatározott idő szereplőit, valós mivoltukban. Az is előfordul, hogy nem sikerül visszaidézni a volt társak nevét, bár a velük kapcsolatos emlékképek élesen előtolakodnak, furcsa módon jobban megmaradnak.

Az is csodálatos, amikor az unokákban saját fiatalkori vonásainkat véljük felfedezni. Ilyenkor büszkeség dagasztja keblünket, hogy lám, ő hozzánk tartozik, látnivaló, hogy életünknek van folytatása. Ez a tény még hangsúlyozottabbá válik akkor, amikor az a drága leszármazott élete céljaként valamelyik nagyszülő foglalkozását önként választja. Ez esetben az átélt tapasztalatok birtokában még bölcs tanácsokkal is elláthatja utódját. A folytonos változások közepette is mindig akadnak örök értékű tanítások az életben, melyeket érdemes figyelembe venni.

A többszöri ballagások, mégis „egyszeriek” azaz egyediek, mert egyszer ballaghatsz mint óvodás, iskolás, és így tovább, tehát ezek vissza-nem-térő alkalmak. Ezért is méltó azokat ünnepeink közé sorolni, mint életünk előadásait, melyeket csak egyetlen egyszer játszhatunk el.

Ha már nem mi vagyunk főszereplői a ballagásoknak (mert mi már elballagtunk), csupán résztvevői, csodálói, megkönnyezői, abban az esetben vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy sikerült megélnünk hasonló, magasztos pillanatokat, ahol utódaink jövőképe már körvonalazódni látszik.

Ha az utána következő küzdelmeiknek nem is lehetünk szemtanúi e földön, akkor majd odafentről követjük, és az éteren át küldjük feléjük jókívánságainkat, melyeket bizton remélünk, hogy megfogannak!

Zsazsa

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A ház apraja-nagyja együtt nézte a tévét

 

Egy kis nosztalgia a hatvanas évekbe

Az 1960-as római olimpiai játékok alkalmából a családunk összespórolt egy Munkácsy tévére valót. A kis szobaantennát állandóan igazgattuk, hogy minél jobb legyen a vétel. Tekintettel arra, hogy a belvárosi, kétemeletes, 8 lakásos bérházában egyedül nekünk volt még csak TV készülékünk, egészen természetes volt akkoriban, hogy az egész ház apraja-nagyja hivatalos volt az olimpiai közvetítésekre csakúgy, mint az esti híradóra, és a tv játékokra. Minden létező székünket bevittük a nagyszobába, de bizony sokszor még így sem volt elég az ülőhely. Most is előttem van a kép: az első sorban a kisszékek, mögötte a normál székek. Gyakran előfordult, hogy némelyik szomszéd otthonról hozta a saját székét.

Megvitattuk közösen a sporteseményeket csakúgy, mint az irodalmi alkotásokat. Mellesleg akkoriban nagyon értékes tv játékok készültek. Néhányan a vendégek közül bizony elég későig maradtak, szüleim  már lefeküdtek volna, de mivel  igazán aranyos, jó vendéglátók voltak, ezt nem mutatták. Történt egyszer, hogy a két nyelvszakos, egyetemen is tanító édesapám hazajött a munkából és próbált néhány szót váltani az édesanyámmal. A velem egykorú (11 évesek voltunk) barátnőm közben a tévét nézte, és a műsorba belefeledkezve lepisszegte apukámat, aki először elcsodálkozott, de utána még ő kért elnézést, és átmentek anyukámmal a másik szobába. Apukám udvarias és szeretetteljes volt – megszokta ezt a diákokkal, de azért utána napokig jót mosolyogtunk a barátnőm kissé erőszakos és nevetséges viselkedésén. Szerintem ő is érezte, hogy túllőtt a célon, mert hasonló incidens soha többé  nem fordult elő. Ez a kis eset bevonult a családi legendáriumunkba – időnként felemlegettük.

Két-három éven belül már a többi családnak is lett saját TV készüléke, így a látogatások elmaradtak, de azért gyakran szaladtunk át egymáshoz, ha kellett valami. Olyan kár, hogy a mostani társasházak szomszédsági kapcsolatai egyáltalán nem ilyenek – sokszor azt sem tudjuk, hogy ki lakik a közvetlen közelünkben. Valószínűleg ebben mi, idősebbek is hibásak vagyunk  – talán nekünk is barátságosabbnak kellene lennünk.

Magdaléna

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!