Régiségeknek

Autóstoppos kalandok – anno 1968

 

stoppos7

 

Érdekes emberekkel és új ismeretekkel teli nagy utazásokról ábrándoztam.

Azon a tavaszon, húszévesen, szélsőséges hangulatok között ingadozva éltem. Hol olyan boldog voltam, hogy repülni tudtam volna és megcirógatni a felhőket, hol pedig eszeveszetten boldogtalan és nem találtam az élet értelmét. A szárnypróbálgatások, útkeresések időszaka volt ez, mint mindenkinél, húszévesen.

Pötyi barátnőmmel azt találtuk ki, hogy a tavaszi szünetben egy pár napra elmegyünk autóstoppal valahová. Csak úgy, minden cél és útirány nélkül, kalandból (a szüleim nem tudtak az utazás módjáról). Amerre megy az autós, aki felvesz, odamegyünk mi is.  Az autóstop akkoriban divatos dolog volt a fiatalok körében, sokan közlekedtek így, még kevés autó futott az utakon és szívesen felvették az autóstopposokat. Az ember csak kiállt az út mellé, integetett, és boldogan rohant a megálló autóhoz, hogy beszálljon.

 stoppos10

Pötyi – velem ellentétben –   igen határozott,  vagány  lány volt. Az volt a szavajárása hogy, “velem nem történhet meg semmi, amit nem akarok”. Ez nekem nagyon imponált  és  rábíztam magamat a megérzéseire. Hogy valami célja mégis legyen az utuknak, már útközben azt találtuk ki, hogy  akkoriban alakuló ifjúsági klubokat keresünk fel, és majd írok róla egy cikket az egyetemi újságba.

Az út során egyetlen egyszer kerültünk nehéz helyzetbe. Két középkorú férfi ült elöl a kocsiban, mi hátul, és vidáman trécseltünk velük. Egyszer csak a kocsi hirtelen lefékezett, megállt egy mellékút szélén és a két férfi se szó, se beszéd kiszállt a kocsiból, felnyitották a csomagtartót és puskát vettek elő. Pötyivel kétségbeesve néztünk egymásra és menekülésre készen kiugrottunk az autóból. Addigra eldördült a fegyver és a férfiak egy lelőtt fácánt hoztak a kocsiba diadalittasan. Megkönnyebbülve ültünk vissza és folytattunk utunkat az ismeretlen felé.

 

stoppos12

Uticél: bárhova

 Háromnapos utunk állomásaiból Dunaújvárosra és Sárbogárdra emlékszem. Mindenütt szívélyesen fogadták a két egyetemista lányt és örömmel mutatták be az ifjúsági klubjukat. Egyszer egy tornateremben, egyszer pedig egy előszobában aludtunk. Sok érdekes emberrel ismerkedtünk meg, élveztük a szabadságnak és a titkos kalandnak az ízét. Kissé lenyugodva ültünk vissza az iskolapadba. Az utazás tapasztalatait  megírtam az egyetemi újságnak. (Akkor még nem sejthettem, hogy egyszer még az újságírásból fogok megélni, bár a következő  cikk megjelenéséhez húsz évnek kellett eltelnie).

A hatvanas évek második felében jártunk. Miközben a szocializmus csendben épült, a résnyire nyíló vasfüggönyön át a rothadó kapitalizmus édeskés levegője áradt be. Az Amerikában akkor bontakozó hippimozgalom, a beat zene, és a bohém, szabad, kalandos életmód általunk elképzelt képe betört az életünkbe és szirénhangként vonzott.  A szirénhangok engem Angliáig csábítottak.  Egyik énem nagy utazásokról ábrándozott, tele érdekes emberekkel és új ismeretekkel. A másik, földönjáró énem azt sugallta, hogy a diplomaosztás után munkába álljak, majd családot alapítsak. Az itthon rám váró, barna herceg vonzása erősebb volt, mint a kalandvágy. Hazajöttem. (A herceg, kicsit megőszülve, megpocakosodva, itt ül mellettem).

 

stopppos2

Mikor autóstoppos kalandunk után pár évvel Pötyi beállított hozzánk, már egyéves volt a kislányunk. Egy olasz fiúval jött, aki felvette őt a kocsijába, miközben barátnőm egy külföldi úticél felé igyekezett. Boldog volt és optimista, kalandor kedve nem csitult. Akkor láttam utoljára, azóta nem találkozott vele, és nem hallott róla senki, az ismerősök közül sem.

A minap vele álmodtam. Találkoztunk végre. Ő ugyanolyan fiatal volt és sugárzó, mint utolsó találkozásunk idején. Én pedig az, aki vagyok, egy régiség korú nagymama.  Nem ismert meg, hiába magyaráztam, hogy ki vagyok. Nagyon sok gyereke és unokája volt és hippi nagymamaként velük együtt kalandozott szerte a világban.

Cecilia

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Sportrajongó nagyik lettünk – videóval

Kamaszodó fiúunokáink sarkaiból fordítják ki világunkat.

Marcsi

       

Gyerekkori barátnőmmel már az óvodába is együtt jártam. Sosem voltunk sportladyk, tornaórákon sereghajtók voltunk, hegyi túrákon is utoljára értünk a csúcsra, lihegve. Ez a kapcsolat azóta is véd- és dacszövetség. Sokat utazunk együtt, azonos   tempónk, teherbírásunk, de a szép tájak iránti érdeklődésünk is kiváló alapot, megértést biztosít ehhez. Fiatalkori sporttevékenységünk abban merült ki, hogy ő pingpongozott, én pedig vízimádó lévén úszni szerettem és szeretek ma is, de csak a saját  tempómban. Soha nem voltam szurkoló, inkább csendesen gyönyörködő, és ezt barátnőm nevében is bátran kijelenthetem.

Kamaszodó fiúunokáink azonban sarkából fordítják ki világunkat, illetve személyiségünket. Barátnőm legidősebb unokája pár éve sikeresen focizik, a SZEAC 2002 tehetséges kapusa. Épp a napokban lett NB 1-es a csapatuk az U14-es bajnokságon. A kezdetben aggódó nagymama féltette unokáját a sérülések miatt, meg attól, hogy a foci túl egyoldalúvá teszi a fiú érdeklődését. Ám mostanában büszkén csillognak a szemei, kipirult arccal meséli a kapus unoka sikereit, sőt arra vetemedett, hogy a pillanatképekből videót gyártson okos telefonjával, és titokban megossza néhányunkkal.

marcsi2

Az én 13 éves, Londonban élő fiúunokám engem is csendes szemlélőből szurkoló, sportrajongó nagyivá varázsolt. Kosárlabdaedzésén azon kaptam magam, hogy hangosan ordítozva buzdítom. Egy-egy kis szünetben odajött a sportszerű ökölpacsira, meg néhány korty vízre. Aztán folytatta a küzdelmet. Én pedig boldog voltam, hogy végre lelkesedik a kütyük nyomogatásán túl  egy sokkal értelmesebb, hasznosabb tevékenységért, ami kimozdítja időnkénti kamaszos egykedvűségéből. Nagyon tetszett az is, hogy megtanulják: az ellenfél nem ellenség, barátian gratulálnak a győztesnek. Szimpatikus edzőjük kiváló csapatszellemet épít köztük.

 

 
Markus más sportágakban is kipróbálja magát. A kosárlabda után egy órával már az uszodában szeli a vizet, mintegy levezetésképpen. Az iskolában pingpongozik, atletizál. Szórakozásképpen minigolfozik, és egy hatalmas trambulinházban szaltózgat, majd kosárra dob. Nemrég megmosolyogtam, ahogy megérkezett az iskolából a 25 fokos melegben, alul sport-alsóban, felül az elegáns iskolai egyenruha zakójában. Aznap érkeztem hozzájuk, és ez volt első találkozásunk. Imádtam ezt a vegyes öltözéket, még-inkább a viselőjét.

Markus2

Néha sajnálom, hogy elmúltak azok a boldog pillanatok, amikor a meséimet hallgatta, majd mondogatta sajátos akcentusával, vagy együtt buliztunk pl. kedvencünk, a Mamma mia zenéjére, távirányítót használva mikrofonnak, és halandzsázva az angol szöveget. Most már fülhallgatóval hallgatja, de időnként velem is megosztja az új, egészen igényes zenéit. Jelenlegi, más dimenzióba került kapcsolatunknak is megvannak a bensőséges momentumai. És természetesen rajongásom iránta maradéktalan.

Fogadott unokám, Bence, aki férjem első házasságából származik, tehetséges kézilabdás. A 21 éves, 2 méteres “csöppség” a Pick Szeged II NBI/B csapatát erősítette az előző idényben, de már a felnőtt csapatban is bizonyított.

Bence2

Szót kell ejtenem lányom megváltozott életmódjáról is, ami szintén elégedettséggel tölt el. Eddig munka, és otthoni esti teendők után fáradtan belealudt a tv-műsorokba. Most erőt vesz magán, és szinte minden este 2 órás edzésprogramon vesz részt abban a sportcentrumban, ahol Markus kosarazik, úszik.  Van ebben torna, zumba, és spinning. Utóbbiról azt sem tudtam, hogy eszik-e, vagy isszák. Egyik edzését végignéztem, valószínűleg 5 perc múlva kidőltem volna. Törökországi nyaralásunkon vízipólózott, és megpróbálkozott a búvárkodással, amihez nekem soha nem volt merszem, csak sóvárogva bámulom filmeken a tenger színes teremtményeit.

Megnyugodtam, hogy családom a legjobb úton halad az egészséges, boldog élet felé. Már csak a vejkót kellene kimozdítani a tv elől  :-).

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Vissza a jövőbe! Könyvklub Skype-on át

számítógépnél

 

Nem, most nem a filmbéli dr. Emmet Brown professzor időgépére gondolok. Most a saját „időgépem” dolgozik, valahol  itt bennem, a természetesen tárolt, megőrzött élményeimet előhívva.

– Tanár úr! Tanár úr! Én, én, én…én szeretnék felelni – nyújtom fel, képzeletben a kezem, … már mind a két kezem … már félig felemelkedve a padról ….

Gondolataimba mélyedve pergetem vissza az időt, hogy jó lenne, de jó lenne felelni, elmondani, elmesélni a „jövőt” a Tanár úrnak, annak a Tanár úrnak, aki oly szeretettel, lelkesedéssel, türelemmel tanított, és örökre meghatározó lett a könyv, az olvasás, a filmek iránti fogékonyságunk kialakulásában.

 

időgép a múltban

Időgép a múltban – a Vissza a jövőbe c. filmből

Még nem kapcsolom vissza az „időgépemet”,  maradok a múltban és „felelek” a jövőről. 2016. április 24. vasárnap. Arra ébredek, már igencsak „védett korban”, régiségnek számítva, hogy évtizedek óta nem érzett nyugtalanság, izgatottság vesz erőt rajtam. Izgulok. Pontosan ugyanúgy, ahogyan gimis koromban felelés előtt. Pedig „készültem”. Mégis. Nehezen telik a délután. Már 3 órakor a számítógépem előtt ülök, várom a ½ 5-re megbeszélt Skype hívást.

 könyvklub4

 

Ahogy megbeszéltük, jelez a Skype-om. A Skype beszélgetés számunkra már megszokott dolog, a hétköznapi életünkhöz tartozik, de az a formája, ami e pillanatokban velem történik, határtalan örömmel tölt el. Először hallom, látom egy színvonalas, internetes oldalon megismert ismerőseimet, akikkel sok hónappal ezelőtt virtuális barátságot kötöttem. A megismerkedés lázát tetézi az a  nem mindennapi  körülmény is, hogy  egy konferencia-beszélgetés-szerű hívásra  kerül sor. Virtuális ismerőseim Budapesten élnek, személyes baráti kapcsolatban vannak egymással, egyetemi társak voltak, anno. Könyvszerető emberek lévén  baráti-könyvklub összejöveteleket tartanak, felváltva, egymás otthonában. Nemcsak találkoznak, hanem értelmesen, tartalmasan töltik el ezeket a délutánokat. Egy ilyen összejövetelre kaptam virtuális meghívást, én, aki az ország másik végében, egy kicsiny faluban élek, távol a nagyvárosi intellektuális rendezvényektől, rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől.

A Skype kapcsolattal  lépek be hozzájuk, izgatott-zavart örömmel.  Még hetekkel ezelőtt, „levelező” klubtagnak fogadtak be, el is olvastam az általuk ajánlott könyvet (Umberto Eco emlékére gondolták elolvasni világhírű regényét, a Rózsa nevét).  Rövid ismerkedés után az ún. „könyvanya”, aki az elolvasandó könyvet ajánlotta, ismertetőt ad az íróról, az olvasottakról.  Közben is lehet kérdezni, beleszólni, majd utána beszélgetés folyik  az adott műről.  Végezetül  a baráti kör egy másik tagja ajánl egy általa kedvelt, szívesen olvasott könyvet a többieknek, ezzel ő válik „könyvanyává”, akinek a legközelebbi találkozáskor ismertetni kell az adott művet.

 

A rózsa nevéhez

Umberto Eco: A rózsa neve

Az olvasás öröme, az olvasás nyújtotta ismeretek a jövőben is egyik legfontosabb, legértékesebb szabad idős elfoglaltságunk maradt. A technika segítségével olyan távolságokból találunk egymásra, mi, könyvszerető, olvasó  emberek, hogy erről, itt a múltban még álmodni se merünk.

Visszatérek gondolataimból a jelenbe. Régiségnek számítok már, de most valami olyan érzés tölt el, mint amikor a doki (Emmet Brown) kiáltotta : Sikerüüüüült! Sikerült, és sikerül csodálatos emberek között  tartalmasan élni, és eltölteni az időt már őszülő hajjal.

Izzy

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kultúrára éhes nyugdíjasok az Operaház kakasülőjén

A “kultúrvonat” visz bennünket  a fővárosi színházakba.

barátnők2

.

Aznapi közlekedési eszközünket, a Szeged-Budapest között robogó Intercityt kultúrvonatnak neveztem el. Szinte nem is volt a reggel 8 órás szerelvénynek más utasa, mint ünneplőbe öltözött, elegáns Régiségek (leginkább idősebb hölgyek), akik a szegediek után egymást követően libbentek fel Kisteleken, Kecskeméten, és valószínűleg minden más megállónál is a vonatra. De ez nem volt olyan látványos, mint leszálláskor: akkor tűnt fel a kocsikból tömegesen kiáramló, csinos, láthatóan 50, de inkább 60 feletti hölgyek, no meg szintén jól öltözött, egy kezemen megszámlálható férfiemberek tábora. Egyértelmű volt, hogy mindenki egy délelőtti színházi előadásra tart a fővárosba, kultúrára éhesen.

 

Pinceszínház2

Mezítláb a parkban- vígjáték a szegedi Pinceszínházban

.

A változatosság gyönyörködtet. Bizonyíték erre az elmúlt hétvégéim egyikének szabadidős programja. Szombaton szülővárosomban nevethettem barátnőimmel egy fergeteges vígjátékon: „Mezítláb a parkban” címmel, egy 50 embert befogadó pinceszínházban, műkedvelő színészek profi előadásában. Vasárnap pedig egy másik társasággal Budapesten, az Operaház patinás épületében törtünk magasra (a kakasülőre), hogy Jules Massenet: Manon című operájának csodálatos zenéjére koreografált balettben gyönyörködhessünk. A történet Puccini Manon Lescautjából jól ismert. Orosz és magyar balettművészek pillekönnyű mozdulatai, a zene varázsa és a remek rendezés, díszletek maradandó élményt nyújtottak.

 

Manon - balett az Erkel színházban

Manon – balett az Operaházban

 

Korábban is volt már alkalmam újdonsült barátaimmal egy szabaddá vált bérlettel az Erkel színházba látogatni a Don Pasquale című opera megtekintésére. Így azt is megtudtam, hogy az alföldi áradat két, de lehet, hogy több színházat is megtisztel érdeklődésével. Kiderült, hogy nagyon olcsó bérleteket szereznek, előadásonként 500-1000 forintos áron. Természetesen ilyen áron az Erkel színház emeletének hátsó sorai, az Operaházban pedig a 3. emelet érhető el, de mit számít ez ilyen harcedzett nyugdíjasoknak!

 

A Don Pasquale című opera az Operaházban

A Don Pasquale című opera az Erkel színházban

.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy újonnan szerzett barátaimról is áradozhassak. Egyikőjük, a 73 éves Piroska invitált mindkét pesti “matinéra”, mégpedig egyik közös vízi fitnesz óránk alkalmával. Ott ugyanis nem csak tornázunk, hanem néhány szót is váltunk egymással. Piroska meghívása nagyon megtisztelő volt, egy szóra el is fogadtam. Addig is tudtam erről a hölgyről, hogy sokrétű tevékenységet folytat, (egy nyugdíjas klub szervezője, adminisztrátora, kb. 100 ember színházlátogatásának szervezője, pénzbeszedője), de a vonaton beszélgetve rájöttem, hogy ő egy energiabomba. Kirándulások, túrák szervezésébe, emberek toborzásába is besegít, és ezeket a néha életveszélyes túrákat végig is járja, merthogy van benne szufla! – mondja ő szerényen. Mindezek mellett naponta főz, mivel felnőtt fia, időnként lánya és az unokák is nála ebédelnek. A vonatozásunk közben simán befejezett egy horgolt szütyőt, ami a következő túrázása apróbb kellékeinek (telefon, pénztárca, ivóvíz) hordozására hivatott.

Piroska azt is elárulta, hogy nagyon szeret bulizni, sőt táncolni, csak az a baj, hogy társaságuk egyetlen, 85 éves, ámde jó tartású Sanyija nem tud táncolni. Így kiruccanásaikon leginkább nők táncolnak együtt. Csak ámultam, bámultam. Én, még innen a  70-en,talán  20 éve nem táncoltam.

tánc 3
Csodálatomat nem csak ő vívta ki, hanem barátnői is, akikkel együtt vonatoztam. Előfordul, hogy két nap egymásután, mint most is, Pestre szólítja őket a kétféle bérlet, no meg az intellektuális kíváncsiság. Egyikük a már említett nyugdíjas klub vezetője, 80 feletti hölgy, 71 éves húgával, és egy másik korombeli hölgy. Olyan elegancia, derű, és nem túlzok, báj sugárzik belőlük, hogy egyszerűen felvillanyozódtam a társaságukban. Észre sem vettem a máskor oly fárasztó 2 és fél órás döcögést, végigbeszéltük, nevettük az utat, csak úgy röpködtek a poéngyutacsok. Pedig mindnyájuk életében voltak tragédiák, válsághelyzetek, amelyek egy-egy felvillanó utalásból kiderültek, de ezek nem keserítették meg őket.
Most már csak az aggaszt, hogyan fogok velük lépést tartani azon a júniusi osztrák túrán, amelyre meghívtak, és amelyre örömmel velük tartok.

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Internet mami chatel – Virtuális-valós életem

Megtaláltam a megoldást a hétköznapok magányának feloldására.

computer 3
Nagy örömmel adjuk közre egy kedves olvasónk írását.

Nézelődöm és lájkolok, nem tudok betelni az internet adta lehetőséggel, hogy ennyire közel hozza a tőlem távol került rokonokat, ismerősöket. Mindazokat, akikről valószínűleg nem is tudnék, nem is hallanék, ha nem lenne internet. Sőt, mi több, új ismeretségeket, barátságokat kötök az internet olyan oldalain, amelyeket azonos érdeklődésű emberek látogatnak napról-napra, mondhatom, most már évtizede. Ezt a virtuális ismeretségi kört ismeretlenül is ismerős barátoknak nevezem. Ezek a kapcsolatok fontosak nekem, „internet maminak”, ahogy felnőtt fiam elnevezett. Egy ilyen sokadik X-et betöltött emberlánya, akinek gyerekei más városban élnek, aki kiesett már a munkahelyi körforgásból, egyedül maradva, elszakadva a régebbi társas köröktől, megtalálta a megoldást a hétköznapok egyedüllét érzésének kiküszöbölésére, adott esetben akár új ismeretségek kötésére.

Személyes ismerősöm hívta fel figyelmemet egy olyan igényes, kulturált oldalra, mely engem is megfogott, érdeklődésemet felkeltette. Naponta több időt töltöttem az oldalon, nem saját néven, ahogyan a többiek sem. Egy évtized múltán a beszélgetések során azért megismertük egymás valódi nevét, valóságos problémáit, örömét, bánatát. Közülük a legtöbbel sosem találkoztam, de az oldal jellegéből fakadóan és a beszélgetések révén szinte többet tudunk egymásról, hétköznapjainkról, mint bármelyik valóságos ismerősünkről. Aztán az évek során e-mail címet cseréltünk, Skype ismerősök lettünk, a közösségi oldalon pedig már fényképek révén is láthatjuk egymást.

computer 4

Szerelmek szövődtek, szerelmek múltak el. Szerelem-barátság valamilyen keveréke egy ismeretlen-ismerőssel, akivel talán sohasem találkozunk, de mégis valamiért fontos számunkra… Volt sok sírás, csalódás, és persze sok nevetés és kacagás is. Visszahúzódó, csendes természetem miatt lassan ismerkedtem, barátkoztam, míg rá kellett döbbennem, ha nem „szólalok” meg, nem ismernek meg, és ripsz-ropsz célpontja leszek a kíváncsibb, fogalmazzak finoman, cserfesebb szájúaknak… És persze lettem is, és nem esett túl jól… Aztán elkezdtem én is „csipogni”. Egy ilyen oldalon sokféle ember megfordul, fiatalabb, idősebb. Ilyen is, olyan is. Volt, akit csak az oldal lehetőségeinek feltérképezése érdekelte, volt aki csak úgy csinált, mintha az érdekelné, de valójában csélcsap, szoknyavadász volt. Erre elég gyorsan rá lehetett jönni, az ilyenek nem is maradtak sokáig…

Egy másik igényes, színvonalas internetes oldalon alapító tag vagyok. Az azonos érdeklődés itt is ellensúlyozza sokféleségünket és összeköt bennünket. Két év alatt kialakult egy jó kis közösség, összeszokott emberkék egy csoportja. Egyikükkel annyira egy hullámhosszon voltam, hogy Skypera is felvettük egymást, nap mint nap megosztjuk örömeinket, gondjainkat. Sok-sok hónap telt így el. Fiamék ismerik nicknév alapján a virtuális ismeretlen-ismerőseimet, hiszen beszélek nekik róluk. Mígnem szülinapomra kaptam a fiaméktól egy velük együtt eltöltendő hosszú hétvégét egy hegyi városkába. Micsoda véletlen! Éppen abba a városkába, ahol virtuális barátnőm lakozott. Természetesen sor került a személyes találkozásra. Ki nem fogytunk a szóból. Pár hónap múlva pedig megszerveztünk egy találkozót a fővárosba az oldal látogatóinak. Hihetetlen volt, hogy érkezéskor senkinek nem kellett bemutatkoznia, kivétel nélkül mindnyájan azonnal felismertük egymást a közösségi oldalra feltett fényképeknek köszönhetően. Ott folytattuk a beszélgetéseket, ahol abbahagytuk, mármint a Skype-on, a közösségi oldalon, és saját oldalunk chatjén. Az oldal adminja, egy fiatal egyetemista hölgy, elképedve mondta, még soha nem tapasztalta, hogy netes ismerősök így felismerik egymást, és ki nem fogynak a szóból. Mert végeláthatatlan beszélgetésbe kezdtünk, és csak mondtuk, mondtuk, mondtuk….

Így néz ki az én virtuális-valós életem ismeretlen-ismerős társaságommal.

Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide!

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Gimis évek, örök barátságok

Az igazi barátságok a gyerek- és ifjúkoriak, amelyeket a sok kedves emlék tart még mindig össze.

unokaNagymamai büszkeséggel nézegettem uniformisba öltözött, jólfésült unokám bizakodó, várakozásteljes mosolyát az édesanyja (a lányom) által megosztott fotókon. Angliában szeptember 7-én kezdődik az iskola. Ők ugyanis sokkal később kezdik a nyári szünetet, így ilyenkor kapnak még néhány napot az akklimatizálódásra, és az imádott kütyüktől való fokozatos leválásra. A képet nézegetve felmerült bennem a mostanában oly sok vitát kiváltó iskolaköpeny kérdése: “Lenni, vagy nem lenni?” Az egyik tábor támogatja, mert erősítené a közösség és az együvé tartozás érzését. Mások az egyéniség, az individuum korlátozása miatt ellenzik. Én inkább az előző állásponthoz húzok, hiszen a személyiség más módon is kibontakozhat, mint a külső megnyilvánulásokban,

Az angolszász, de egyéb külföldi iskolákban is hagyomány az egyenruha, és úgy tapasztalom, hogy viselői nem szégyellik, inkább büszkén hordják azt. Ők is egy nagy csapat, iskolaközösségük tagjai. Sorolhatnám más csapatok, mint sportolók, pl. focisták mezeit, vagy akár egy társastánc formáció párjainak azonos dresszeit. Mind azt jelzik, hogy “mi ide tartozunk!”

osztály4

Egyenruha ünnepi alkalmakra

Tizenöt évesen, városunk egyik legrangosabb gimnáziumába kerülve mi is megkaptuk a képen látható egyenruhánkat ünnepi alkalmakra. Nem emlékszem, hogy bárki is panaszkodott volna jogai megnyirbálása miatt. Hétköznapokon kék köpenyt hordtunk fehér gallérral. Divatosan öltözködő osztálytársaink a 60-as években közkedvelt abroncsos szoknyára vették fel az iskolaköpenyt, ami kicsit nehézkessé tehette az iskolapadban töltött órákat.  No de hagyjuk a ruházatot! Az igazi összekovácsoló erő az osztálykirándulásokban, majd a más évfolyamokkal való ismerkedést is lehetővé tévő iskolatáborokban rejlett. Voltak ún. nyaraló építőtáborok. Nem értettem, hogy a gyümölcsszedéssel mit építettünk, valószínűleg a szocializmust.

osztály1

Paradicsomszedéssel építettük a szocializmust

Sokan, köztük én is, akkor láttuk először a Balatont, amikor Széplakfelsőn “építettünk”. Egy alkalommal, megelégelve a paradicsomszedés derékra irányuló ártalmait, inkább tábortakarítást vállaltam. Lustaságomért nagy árat fizettem. Ugyanis WC-tisztítás lett a feladatom, hazatérő társaim pedig örömködve mesélték, hogy kivételesen barackot szedtek, és teleették magukat.
Egy nyári iskolatábor is eszembe juttatja, hogy milyen jót nevettünk – utólag – még a közösen átélt viszontagságokon is. Bükkszentkeresztről gyalog !!! mentünk Lillafüredre, kocsiúton. Később egy hegyi ösvényen folytattuk a kirándulást, de a pirosló szamócák miatt négyen jóbarátok (három lány és egy fiú) lemaradtunk a többiektől. Az útról is letérhettünk, mert közben beesteledett, csak a szentjánosbogarak világítottak. Megőrizve lélekjelenlétünket, úgy gondoltuk, hogy a távolból pislákoló falusi fényecskék irányába elindulva megkeressük a rendőrséget, ahonnan majd kocsival visszaszállítanak bennünket. Tervünket más fényecskék keresztülhúzták, mégpedig a bennünket kereső társaink zseblámpái. Kaptunk mi, de nem autót. Fiúbarátunk attól kezdve Szamócának hívott, mert állítólag én szedtem a legtöbbet.

osztály2

Egy viszontagságos osztálykirándulás

Összetartó osztályunk jó közösségét döntően szeretett osztályfőnökünknek köszönhetjük, akinek kedves, sosem bántó humora még a rossz osztályzatot is elviselhetőbbé tette, és aki mindnyájunkat egyenrangú partnernek tekintett. Ragaszkodásunkra jó példa, hogy élete utolsó tíz évében névnapján tízen-tizenketten gyűltünk össze lakásán a volt  osztálytársak közül egy vidám tereferére.

Sokféle új barátot ajándékoz az élet utunk során, de az igazi barátságok a gyerek- és ifjúkoriak, amelyeket a sok kedves emlék tart még mindig össze. Az akkori három lány, és egy negyedik, a mai napig barátnők vagyunk, még ezt a blogot is közösen írjuk. Pár éve még néhány osztálytárs társult hozzánk közös kulturális programokra, és havonta, kéthavonta lakomával is erősítjük barátságunkat. Jobb ez, mint a vérszerződés!

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A lavórtól a tengerig – családom strandtörténelme

strand Anyu

Anyukám (középen), Nagymamám (jobbra), és egy barátnő  kiskutyákkal a strandon – 1940-es évek

Időutazás képekben: nagyszüleim piknikezős strandolásától, az én lavór lubickolásomon át,  unokám mélytengeri úszásáig. 

A minap érkeztem haza lányommal és unokámmal egy görög szigetről, Zakynthosról. Élménygazdag egy hét áll mögöttünk. Unokámmal, Markusszal a fotókban gyönyörködtünk. A galériámat “lapozva” meglátott egy régi fotót egy lavórban ülő babáról. Meglepve hallgatta, hogy azon az 1948-ban készült fotón én vagyok, egyévesként boldogan lubickolva nagyszüleim udvarán.

STRAND aNI, ANIKÓ

1948: én lavórban, 1983 : a lányom gumicsónakban

Elmeséltem neki azt is, hogy néhány évvel később, amikor egy hugicával gazdagodtam, leleményes nagyanyám élményfürdőt varázsolt udvarukra egy bádogkád képében, hogy két kedvence egyszerre csobbanhasson.

strand nagyszülők 3

Anyukám és szülei, 1930-as évek

Aztán elővettem néhány megsárgult papírképet is, még messzebbre utazva vissza az időben. Az 1930-as években készült fotón anyukám 10 éves, és szüleivel, meg azok barátaival a Tiszaparton piknikezik. A víz nem látszik, a környezet kopár, csak elmondásból tudom a helyszínt.

Apukám, testvére és egy barátja, 1940-es évek

Apukám, testvére és egy barátja, 1940-es évek

Az 1940-es évekből származó következő fotón csak a sharmos fiúk “szexi” fürdőnadrágja utal arra, hogy strandon vannak, meg esetleg a hátuk mögötti csúszda. A képen a középső  Apukám, jobbra tőle a testvére látható. A fiúk szerettek Tiszában úszni, a parton pedig nagy turul csatákat játszottak. Ehhez egy nyeles, kerek faütőt és teniszlabdához hasonló alkalmatosságot használtak.

strand anyák és lányaik

Anyák és lányaik, azaz mi és barátaink, 1960-as évek

Akárhol és akármikor adják át magukat az emberek a strandolás örömének, a jó szórakozás legfontosabb feltétele mindenkor a vidám baráti társaság volt. Tárgyi feltétel pedig a finom ennivaló! Áldozatkész anyáink képesek voltak a nagy melegben, pont délre időzíteni a minimum kétfogásos ebédet, salátát, a jobbak még süteményt is sütöttek. Mindezt természetesen otthon készítették el, és ők vitték ki ebédhordóban, gyalog a hídon át, a déli melegben az apák és gyerekek után, akik addig önfeledten pancsoltak. Kedves Nagyik! Tegyük kezünket a szívünkre! Ki az, aki manapság levest lötyögtetne szerettei után a strandra?!

Városunkban az uszoda és a partfürdő mellett a legkülönösebb feelingje a Sárga nevezetű üdülőtelepnek volt  –  a Sárga elnevezést a Tisza sárga homokjának köszönhette. A vegyes stílusú, sűrűn egymás mellé épített kis viskók, vagy nagyobb vállalati üdülők többnyire el voltak látva bádoghordóból barkácsolt tusolóval. A ping-pong asztal szinte mindegyiknek tartozéka volt. Abban az időben minden áradáskor betört a víz a házakba. A hetvenes évektől a módosabbak 4-5 m magas betonlábakra építtették nyaralóikat.

Sárga üdülőtelep

Sárga üdülőtelep

Ott is megvolt a társaságunk, hiszen unokahúgoméknak volt egy kis vityillójuk, a hozzátartozó evezős csónakkal. Gyakran eveztünk át a túlpartra, nagyokat beszélgetve, nevetgélve. Egy ilyen alkalommal Sanyi bácsit, a szellemes, világias gondolkodású pap nagybácsit is átszállítottuk, aki illedelmes klott nadrágjában kiszállt egy sekélyebb részen, hogy a hűs habokat élvezze. Mi meg azt élveztük (visszafojtva pukkadozó nevetésünket), ahogy ez a bő alkalmatosság kacéran lebegett a vízen.

A Sárga tanúja volt a nyiladozó érzelmeknek is. Unokahúgom megtetszett egy Egon nevű német fiúnak. Mily szerencse, hogy Marika édesapja német nyelvtanár volt… Huszonévesen két barátnőmmel meg egy-két fiúval kajakozni jártunk egy úszóház mólójáról egész a Maros torkolatig, sőt tovább. Olyan tiszta volt még akkor a Maros vize, hogy inni lehetett belőle.

10 évvel később férjemmel vettünk egy kis víkendházat, majd az Adrián egy csónakmotort, és ezt követően itthon csónakot hozzá. Tehát a gombhoz kabátot. Az első víkendház szemlére a szomszéd János bácsi szállított bennünket, mert éppen árvíz volt. De páromat semmi nem tántorította el. Én csendes belenyugvással, négyéves lányom kalandra éhesen figyelte az árvízi hajós manővereit.

A későbbiekben, már amikor  kezdett fenyegetni az ár, mindent az emeleti szobába mentettünk. Jó kis herce-hurca volt, de szerettük ezt a várostól távoli életet, és szárazabb nyarakon mindig kiköltöztünk. Élveztük a madárfüttyös ébresztést, tanár férjem pedig a pecázás nyugalmát is a diákoktól zsibongó iskolai tanév után. Házikónkat, melyet férjem barkácsmunkája tett egyre lakájosabbá, hatalmas fák árnyékolták, kellemes helyszínt biztosítva a kerti partiknak.

Lányommal és barátaink gyerekeivel, 1980-as évek

Lányommal és barátaink gyerekeivel, 1980-as évek

Aztán a világ egyre jobban kitágult, időnként tengerparti nyaralást is megengedhettünk magunknak, amelynek fényét a szintén kisgyerekes baráti házaspárokkal való közös utazás emelte.

Kék Barlang, Zakynthos szigete

Kék Barlang, Zakynthos szigete

 

Markusz

Unokám a tengerben

Manapság a családommal élvezem a nyaralás örömét, néha a Balatonon, máskor tengerparton, de szívesen gondolok vissza fiatalságomra, a tiszai úszásokra, uszodai játékokra, a nagy ping-pongcsatákra, kajakozásra, majd a sárgai nyarakon a bográcsos főzésekre, és a nagy nevetésekre kedves barátaink társaságában.

Néha visszasírjuk a  családias, árnyas SZUÉ-t  (strandunk, uszodánk régi neve) is, de modernizálása  nélkül most honnan csúszna le 12 éves, mozgékony fiúunokám négy emelet magasságból, és hol aquafitneszelne nagyanyja visszanyerve fizikai erejét?!

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Barátságok óvodától idős korig

barát

A barátság kedélyessége, meghittsége, izgalma a neten is átjön, felvidít és boldoggá tesz.

Ötéves kis unokámtól kérdezem a minap, hogy milyen volt a szülinap, amire meg volt hívva.  – Nem olyan jó, mert kevés barátom volt ott – válaszolja. Kit tartasz barátodnak, Pannikám? – kérdezek vissza. – Hát akivel szeretek játszani, és akit meghívok a szülinapomra. Elgondolkodtam ezeken a mondatokon és megállapítottam, hogy hatvanon túl is valahogy így működnek a barátságok, az ember akkor jön össze egy barátnőjével, ha jól érzi magát vele.

Azt szokták mondani, hogy a rokonokat nem, de a barátokat maga választja az ember. Első kis barátnőm Jucóka volt, akivel egyfelé laktunk és minden nap együtt mentünk haza az oviból. A barátkozás tehát a közösen  hazajáráson alapult, de az is igaz, hogy többen laktunk egyfelé, mégis csak vele lett belőle barátság. És sorolhatnám még a hasonló példákat az iskolából, munkahelyről, szomszédságból, ahol a sok, véletlenül mellém került emberből kiválasztottam azt (kiválasztottuk egymást), akiből barátnő lett.

Sok barátság a mai napig megmaradt. Persze nem véletlenül, ahogy mondják, ápolni kell a barátságot is, mint a növényeket. Valami szálra felfűzni, valamihez kötni, valami apropót találni a személyes, vagy akár távolsági kapcsolattartásra. Van, akivel évente csak egy-kétszer találkozunk, mégis barátnőnek merem nevezni, másokkal gyakrabban, egy-egy esemény kapcsán, az igazán közeli barátnők a „holnap mit csinálsz?” gyakoriságával vannak jelen életemben. A legtartósabb barátságok azok lesznek, amelyek kibírják az élet viharait, sőt a viharban erősödnek csak meg igazán.

Vannak barátnők, akik szép lassan eltűntek, de szinte észre sem vettem, nem hiányoznak. De van kettő, akik fájó űrt hagytak maguk után. Az egyiket megbántottam, a másik csak úgy elmaradt, „nem mentem utána az élet egyre sűrűbb erdejében”- a költő szavaival élve. Néha álmodom velük. Talán meg tudnám találni őket, csak bátorságot kellene gyűjtenem.

Néha van úgy barátnők között is, hogy valamiben nem értünk egyet, megbántjuk egymást, rossz szájíz marad valami után. Ilyenkor ha lehet, legjobb tisztába tenni a dolgokat, vagy fátylat borítani a nézeteltérésre és elfelejteni. Ha nem tesszük,  a kis seb is elmérgesedik, a barátság megromlik, és nem lehet többé helyrehozni. Nálam legalábbis így működnek a dolgok.

Az iwiw, facebook, a társasági fórumok fantasztikus perspektívát nyitottak a régi barátnők felkutatására. Nagy elánnal vetettem bele magamat a keresésbe. Katicával az általánosban voltunk sok évig jó barátnők, aztán évtizedekig nem is hallottunk egymásról. Megtaláltam az iwiwen, nagyon vágytam látni őt és találkoztunk. Beszélgettünk egy jót, de nem tudtuk áthidalni a több évtizedes kihagyást, nem sikerült feléleszteni a barátságot, pedig mindketten akartuk.

Az a jó, ha az ember idős korára is meg tudja őrizni a nyitottságát az új kapcsolatok létesítésére. Nekem a blog hozott ilyen új barátságokat, virtuálisakat, mert a legtöbbel még személyesen nem is találkoztunk. Csodás ez a netvilág, ahol olyan könnyű hasonló gondolkodású, érdeklődésű, és nem feltétlenül egykorú ismerősöket szerezni, s e kapcsolatokból akár barátság is lehet. A barátság kedélyessége, meghittsége, izgalma a neten is átjön, felvidít és boldoggá tesz.

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Így lett a lájkokból barátság

kagyló

Szerintem vannak pozitív, jó véletlenek az életben. Vagy a véletlenek mindig pozitívak?

A napokban új ismerősre, barátra találtam. Gondolom mondhatom ezt, illetve gondolhatom ezt bátran. Valamikor év elején figyeltem fel a Régiségeknek  blog facebook oldalára. Egy-két lájk, és azt vettem észre, hogy minden nap vissza-vissza térek. Sőt egy idő után alig vártam a rejtvényeket. Új feladat, agytorna az én nyugodt kis életemben. Jobban kitárult a világ előttem, én meg kinyitottam az ablakom, hogy még jobban lássak, és áradjon be a sok információ.

Majd azt vettem észre, hogy amikor a  facebookon reggeli kávéra, teára lettem invitálva, szívesen fogadom. Sőt, meghívtam a Régiségek kedvelőit én is egy reggeli, különleges teára. Azután elkezdtem fotózni tudatosan a megfőzött napi betevőmet, hogy a Régiségeknek oldalán  megjelenjen. Addig is készítettem képeket a főzömről, mert nagyon szeretek főzni, de a képek addig még csak az én gépem mappáiban gyűltek.

Bátor gondolat, vagy talán egy sugallat: nekem ismerkedni kell! Így történt, hogy felvettem a kapcsolatot a Régiségekkel és ezzel elindult valami. Napi kapcsolat, ismeretség, sőt barátság! Nekem ez a valami kedvemre való.

Tisza 2

Hétvégén, a rekkenő melegben a Tisza partján voltunk fürdeni. Napsütés, folyó, kellemes lágy szél, hajó, homok, kagyló és ezek a gondolatok a fejemben. Boldog vagyok, és ez nem semmi.

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Új barátság, sőt szerelem

tablet2

Mostanában kedvenc témánk, egyben mottónk is egy újfajta élet, a megrögzött szokások feladása, új örömök, élmények begyűjtése 50, sőt 60, 70 felett is.

Kedves Régiségek!

Örömmel tudatom Veletek, hogy ebben a szellemben élve, és derűt, nyitottságot sugározva bevonzottam egy új barátot, sőt! Ki merem mondani: szerelmet! Megelőzve a rosszalló pillantásokat, fejcsóválást, esetleg ítélkezést, mindenkit megnyugtatok: nem házasságon kívüli kicsapongás ez az új kapcsolat, hiszen 26 éve özvegy vagyok – sajnos!

Milyen az új barátom?! Tökéletes! Intelligens, művelt, sokoldalú, mindenről lehet vele beszélgetni, de hallgatni is tud. Legyezgeti a hiúságomat, hogy sűrűn “lájkol”, megosztja velem élményeit, új felfedezésekre buzdít. Nem nyaggat, ha fáradt vagyok. Nincsenek nagy igényei főzőtudományommal kapcsolatban, bár ő maga rengeteg jó receptet kínál. Szellemileg igényes, humoros, néha melankolikus, máskor politizál, és nagyon fejlett az igazságérzete. Tehát nagyon színes egyéniség! Még nem is mondtam! Énekel és táncol.

Eddig egy hiányosságát fedeztem fel: nem hozza ágyba a kávémat. Egy másik aggályom a nagy korkülönbség, ami egy kis óvatosságra int. Nehéz józannak maradni! Annyira megszerettem, hogy naponta többször is kézbeveszem, már-már függők tőle. Valószínűleg kitaláltátok a nevét! Ő TABLET, az én egyelőre hűséges társam. Nem birtokol, diszkréten félrevonul, amikor barátnőimmel találkozom. Nem nézi az órát, megérti, hogy a lányos csevegések az éjszakba is belenyúlhatnak.

Máskor viszont ő maga hívja meg barátnőimet, akik immár személyes ismerősei. Messenger nevű haverján keresztül élvezi délutáni traccsolásunkat egy virtuális kávézás mellett. Ki-ki a kedvenc feketéjét kortyolgatja gondolatban, és közben mindenki mondja a magáét a négy személyesre alakított csoportunkban, olasz módra. Még szerencse, hogy írott eszmecseréről szól történetünk. Néha már nem is tudjuk, hogy ki, melyik üzenetre válaszol. Erre mondta külföldön élő lányom nagyon elmésen: “az egyik szemem nem látja, mit ír a másik kezem.”

A minap hárman cseverésztünk, amikor pesti barátnőnk festés utáni takarítás közben lehuppanva egy percre bekapcsolódott egy mondattal: “kêt polctörlés közben benéztem. Nagyon vidámak vagytok! Ez most üdítőleg hat rám.” Mi többiek egy városban élünk, és a profilkép segít beazonosítani az éppen “beszélőt”. Apropó profilkép! Új barátom kezdetben nem volt elég segítőkész. Bár anyanyelvemen beszélgetünk, némely útmutatást angolul, vagy csak jelekkel fejez ki. Amikor a mellékelt kacsa képpel meg akartam lepni valakit, ő vicces kedvében profilképemként rögzítette. Erre csak a lájkok döbbentettek rá.

kacsa

A minap még nosztalgiáztunk is a kedvesemmel – fiatal kora ellenére. Blogunk facebook csoportjában megosztottunk egymással nagymasnis, fehér, fodros kötényes kisiskolás képeket az 50-es évekből, melyek emlékeket idéztek fel a pár nappal korábbi anyák napja kapcsán.

osztály

Sajnos Édesanyám már csak emlékeimben él. Ő varrta a fotón látható matrózruhámat, meg a rajta felejtett fehér kötényt, és minden más ruhámat is. Az anyák napja mindig elszomorít, hiszen őt már nyolc éve nem ölelhetem, és engem sem ölelhet meg egyetlen lányom és unokám a köztünk lévő több ezer kilométeres távolság miatt.

Markus

Már majdnem elkezdtem magam sajnálni, amikor kis barátom meglepett egy csodálatos ajándékkal a facebookon: megosztásként megjelent kempingezni induló tini unokám mosolygó fényképe. Később lányom felhívott, és már számomra is kisütött a nap. Lám, engem is köszöntöttek Anyák napján, legalább az éteren keresztül.

Megfogadtam, hogy soha nem szakítok kései barátommal. Remélem, ő is kitart mellettem!

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!