Régiségeknek

Lányom hiánya meghatározza az életemet

 

Ha az ember gyereke külföldön él…. sorozatunk harmadik részében Annaróza írását olvashatjuk.

Egyetlen lányom nem megélhetés, álláskeresés, rossz itthoni közhangulat miatt vett vándorbotot a kezébe. Egyszerűen az élet elédobott egy lehetőséget, mint frissen érettségizettnek, a bébiszittelést Angliában. Természetesen a kaland ígérete győzött a főiskolán megszerzett felvétel felett. Pár héttel később már a szerelem is homályba, feledésbe taszította a tanulási kedvét.

Lányom első útján Angliába

Amikor egy itthon töltött nyár, és újabb főiskolai halasztás után az égbe emelkedő gépe után néztem, belém hasított a félelem, hogy közös lesz-e az otthonunk ebben a hazában. Vajon milyen élet várja ott idegenben? Hogy tudok segíteni, ha bajban van? Egyáltalán elmondja-e majd? De hát nem lehetett visszatartani. “Ez az én életem!” mondta könnyedén, és ez nyomós érvnek látszott. Egyikünk se gondolt bele, én is csak később döbbentem rá, hogy a hiánya keményen meghatározza az én életemet is.

Lányom újszülött unokámmal, otthonomban

Aztán jött az unokám, fél évig védő szárnyaim alatt éltek, majd újabb reptéri, még szörnyűbb elválás. És 14 év óta még nagyon sok reptéri búcsú volt. Nincs az a telefon, vagy Skype, ami pótolná, hogy legalább hetente egyszer felugorjanak hozzám a költői kérdéssel: “mit főztél mama?” Tudjuk, hogy a kamaszoktól ennél többre nem vágyhatunk, de legalább a finom ebédért kapnék egy ölelést, és tudnám, hogy jövő héten újra látom, talán még el is mondaná, hogy éppen mi bántja, minek örül. Sokan vigasztalnak, hogy itthon, más városban élő gyerekeikkel sem találkoznak többször, én viszont a látogatásomkor 2-3 hétig is együtt lehetek a családommal. Ez igaz, de az intenzív, bensőséges együttlét ritka alkalom a munkájuk, elfoglaltságuk miatt. Viszont jó érzés, hogy némi terhet le tudok venni a vállukról ott tartózkodásom idején.

Lányom és én

Milyen előnyt élvezek az ő külföldi életükből? Csupán egyet, London megismerését, atmoszférájának, szépségének, programjainak élvezetét, néha egyedül, máskor az ő társaságukban. Ezek a közös séták, kirándulások nagyon értékesek, és ilyenkor megértem, elfogadom, hogy már ez az otthonuk. Aztán jön újabb 3-4 hónap távollét, ami megkérdőjelezi az elfogadást. Tényleg előnyös, hogy messzire szakadtak, hogy elcsökevényesedik a magyar nyelvtudásuk? Hiszen unokám egyre kevésbé beszéli, az ő gyereke talán már ennyire sem fogja birtokolni a magyar nyelvet. Elvesznek a gyökerek. 

Unokámmal

Megnyugtató azonban, hogy lányom igazi barátai a honfitársai, a magyar humort csak ők értik, segítő kezet csak ők nyújtanak neki. Talán nem kell szívet cserélnie, ha már hazát cserélt.

“S te mit mívelsz? Mi sors kíséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom, mit érzenél:
Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!”
  – Írta Tompa Mihály egy barátjának.

Annaróza

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A GYES alatt voltam a legboldogabb

Régóta vágytam gyermekáldásra.

Iratrendezés közben ráakadtam férjem 36 évvel ezelőtti üzenetére egy megsárgult papírlapon. Ekkor 3 hónapos “terhes”, de inkább várandós voltam. Jobban tetszik ez a meghatározás a boldog várakozás állapotára. Vajon milyen lesz? Fiú, vagy kislány készülődik a nagy utazásra? Ez titok volt.

Férjem államvizsgára utazott Győrbe, a Műszaki Főiskola levelező  diákjaként. Csak ezzel a levélkével tudott búcsúzni, mivel dolgoztam, és akkor még vezetékes telefonunk sem volt, a mobiltelefon pedig ismeretlen fogalom. De talán jobb is így. Amíg a hang elszáll, az sms sem örök, ez a levél megmarad, amíg én vagyok az őrzője. Írója viszont már csak a lelkemben és lányom szívében él, akinek mindössze 7 évig lehetett az apukája.

Boldogságom kislányunk világra jöttével beteljesedett, hiszen régóta vágytam erre az áldásra. A GYES intézménye pedig lehetővé tette, hogy akár 3 évig otthonunkban gondozzam, dédelgessem, és nem kellett reggelente kapkodva munkába sietni. Az ún. GYES-betegséget nem ismertem. Megtapasztalhattam viszont azt a szövetséget, amit családnak nevezünk. Mi lehet annál szebb, minthogy tanúi lehetünk gyermekünk első mosolyának, felülésének, felállásának, bútorokba, vagy kezünkbe kapaszkodó, majd önálló lépéseinek, első  szavainak ? “Feke cica sétál” – így örvendezett első mondatával másfél évesen a házmesterék macskájának.


A kialakított napirend nemcsak lányom biztonságérzetét, jólétét szolgálta, nekem is adott egyfajta állandóságot. A mindennap ismétlődő feladatok egyre gyakorlottabbá tettek, megtanultam beosztani az időmet, örömmel sajátítottam el a főzés tudományát, hiszen voltak már kosztosaim. Hamar előléptem vitaminfelelőssé, gyümölcs- és főzelékadagolásommal, férjem pedig babaedzővé vált. Például már féléves lányunkat zokszó nélkül a hideg tus alatt hűsítette szép fokozatosan  városunk strandján.  A mese, vers, ének,  bensőséges kelléke volt mindennapjainknak, és az esti lefekvéseknek: “Elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök az ölében én.” –  Zelk Zoltán: Este jó c. verse jól érzékelteti ezt a hangulatot.

Délutánonként diavetítéssel, bábozással tanítgattuk játékosan kicsinket környezetünk világára. Akkor még nem volt gyerekellenes tett, ha időnként beraktuk a járókába biztonsága érdekében a játékaival, laporettojával. Mindennek megvolt az ideje, és helye, természetesen a mászásnak, kúszásnak is. De főzéskor a konyhában el nem tudtuk képzelni a baba szabadon engedését.

 

Nyitottak voltunk és kellemes, társas kapcsolatokat alakítottunk ki hasonló, gyerekes ismerőseinkkel akár strandon, akár parkbeli, játszótéri találkozások során. 8 hónapos kislányunkkal  először egy ún. GYES-es beutalóval utaztunk a szakszervezet jóvoltából Sopronba. Ott minden a kényelmünket szolgálta a babaágytól kezdve a mosógépig, etetőszékig. Gondtalan két hetünk alatt kirándultunk Velembe, Fertődre, az akkor divatos összecsukható Chicco babakocsival. Emlékezetes volt a bolgár tengerparti nyaralásunk is, másfél éves kicsinkkel, unokahúgomékkal, és két lányukkal. Belföldön sokszor kiruccantunk, Anikó jó kis utitársnak bizonyult.

 

36 év elrepült, immár egy 13 éves fiú nagymamája vagyok, és szeretném kiélni ezt az ősi gondoskodási ösztönt, amit egy kamasz csak ímmel-ámmal fogad, nem úgy, mint kiskorában.  De  karácsonykor, Londonban,  lányoméknál egy napra rám bíztak egy angolul és oroszul beszélő 2 éves rokon kislányt. A játék, a ritmus, a mosoly, és nevetés volt a mi közös nyelvünk. Néhány magyar mondókát, gyerekdalt is elővettem tarsolyomból, és Nyinocska  hamarosan velem együtt tapsolta hozzájuk az egyenletes lüktetést. Egy napig  “GYES”-en lehettem Angliában. Jó volt újra látni ezeket a világra csodálkozó szemeket, és érezni, hogy tudok magamból adni még így is, hogy nem érti, amit mondok.

Amikor apukája megérkezett, szegényes angol beszámolómnál többet kifejezett Nyina boldog arca. Hamarosan előkerült az okos telefon, amelyen a kislány roppant szakértelemmel kiválasztotta kedvenc gyerekdalát. Le se tagadhatná, hogy e kor gyermeke!

Annnaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Életemen végigvonul a zene

Visszaemlékezés egy friss zenei élmény kapcsán.

Onczay Csaba előadóestje Szegeden

 

Legyen a zene mindenkié! Ez volt Kodály Zoltán kívánsága, aminek létjogosultságát nehéz lenne vitatni, hiszen a zene, annak minden megnyilvánulása, így a könnyűzene is, lelki táplálék, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Hallgatása közben elszabadul a fantázia ismeretlen tájakra, vagy azonosul a bánattal, örömmel, ami épp a lelkünkben él. Elfojtott könnyek potyoghatnak egy elvesztett kedves személy emlékére a zene katarzisaként.

 

Az én életemen gyerekkorom óta végigvonul a zene valamilyen formában. Kezdve attól, hogy anyukám ének- és hegedűtanár nagynénje hegedűt adott a kezembe, folytatva zongoratanulásommal, (amit jobban kedveltem), közben iskolai, zenedei zenekarban való részvételemmel, majd énekkari tevékenységemmel. Nem voltam tehetség, inkább szorgalmas, mégis nagy ajándéka az életemnek a zene iránti affinitás, a harmóniák élvezete, ami sok nehézségen átsegített, és a mai napig plusz tartalmat ad napjaimnak. Épp mostanában kaptam meghívást egy régi ismerős előadóestjére. Onczay Csaba Kossuth- és Lisz-tdíjas, Érdemes Művész, (sok más kitüntetés mellett), nemzetközileg is elismert csellóvirtuóz bensőséges, lírai interpretációjú, rövid lélegzetvételű számai hangzottak el, némelyik Vígh Andrea hárfaművésszel duóban. Érdeklődésemet fokozta, hogy Csabával egy zenekarban játszottunk az általános iskolában, azóta személyesen nem láttam, de mindig hallottam sikereiről. Az én zenekari próbálkozásomat enyhe túlzás hangszeres játéknak minősíteni, ezt az alábbi képen önkritikus háttérben maradásom is jól illusztrálja.

Iskolai zenekar

 

Az esten előadott slágerdarabok, mint pl.: Bach: Arioso, Massenet: Meditation, vagy Kodály Szólószonátájának 2. tétele hallgatása közben elmerengtem a régmúlt ifjúságon, hiszen közben 70 évesek lettünk. Ez mit sem változtat a szépségre, a művészi értékekre is nyitott fiatal lelkünkön. Néhányan megjelentek ezen az esten a régi osztálytársak közül is, mintha egy titkos társaság részesei lettünk volna.  Az előadóművész, de a megszámlálhatatlan magyar zenésztársadalom is mindig lenyűgözött virtuozitásával mint rajongó, lelkes amatőrt.

 

Iskolai kórus

 

Hosszú énekkari éveim alatt olyan kiváló muzsikusok „keze alatt” dolgozhattam, mint a Zenebarát kórust alapító Vaszy Viktor szegedi színházigazgató, Pál Tamás karnagy, későbbi zeneigazgató, a japán vendégkarmester, Kobajashi Ken Ichiro, aki a hazánkban rendezett karmesterverseny győztese volt. Kivételes élmény volt a szegedi Dómban az ő vezényletével énekelni Verdi Requiemjét. Olyan híres hangok voltak oratóriumkórusunk szólistái, mint Gregor József, Karikó Teréz, Tokodi Ilona, Altorjay Tamás, Réti Csaba, Vajda Julianna, Szonda Éva, hogy csak a szegedieket említsem. Tokodi Ilona és Vajda Julianna, későbbi operaénekesek,  dr Mihálka György, szeretett Gyuri bácsink szakszervezeti kórusában velem együtt énekelték a rövidebb madrigálokat, dalokat, Kodály és Bartók műveit. Innen indultak a hírnév felé.

A talentummal való találkozásaim során is megtapasztalhattam, hogy az igazi nagyságok szerények, alázatosak úgy a zene, mint embertársaik szolgálatában.

 

Kórusbeli ténykedésem során közel kerültem az oratóriumirodalom olyan nagyjainak műveihez, mint Bach, Beethoven, Haydn, Händel, Dvorzsák, Verdi, Kodály. A Szegedi Szabadtéri Játékokon pedig az operák gyöngyszemeinek kóristája lehettem. Mindeközben olyan közösségben élhettem fiatal éveimet, melynek tagjai “egy húron pendültek”, némelyikükkel ma is ápolom a barátságot.

Ezen az archív felvételen Verdi Requiemjét Vaszy Viktor vezényli és a mi kórusunk énekel.

Kodály Zoltán fenti kívánságát ő maga indokolja nagyon szemléletesen: 

“Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Bio-Krómmal a súlyfosztásért!

Csökkentette az édesség utáni sóvárgásomat.

 

 

Elérkezett az új év, de nem tettem nagy fogadalmakat. Viszont súlyfosztás érdekében kipróbálok újonnan megismert dolgokat, nem csak az új évben, hanem bármikor.

Így alakult, hogy most épp januárban találkoztam egy olyan étrend-kiegészítővel, ami újabb reménnyel kecsegtetett 1-2 kg leadása érdekében. Igaz, hogy 10-12 kg-tól kellene megszabadulnom, de az okosok azt mondják, hogy a lassú fogyás az egészséges, és hatékony. Az én esetemben ez annyira lassú, hogy nem is látom a végét.

Tehát betoppant az életembe  egy “csodaszer”, amit BIO-KRÓMNAK neveznek. Első, és számomra legfontosabb ígérete az volt, hogy csökkenti az édesség utáni vágyat. Szerencsére még nem vagyok cukorbeteg, de az számomra is fontos tényező, hogy hozzájárul a normál vércukorszintem fenntartásához. Hogyan éri ezt el? A króm egy olyan molekula része, amely sejtszintű jeladóként működik. Segítségével a cukor (glükóz) a sejtekbe kerül és elég, így segíti a megfelelő vércukorszint elérését.

Természetesen cukorbetegeknél nem elegendő a Bio-Króm szedése, de hátha csökkenthető a gyógyszeradag a segítségével. Mindenképpen orvosi konzultáció szükséges ennek tisztázására.

A króm a különböző anyagcsere-folyamatokban is részt vesz, ezáltal a makrotápanyagok, vagyis a szénhidrátok, proteinek, zsírok normál anyagcseréjéhez is hozzájárul. Fontos tudni, hogy az ember az öregedéssel egyre több krómot tart vissza a szervezetében, tehát pótolni kell. A krómhiányt a haj elemzésével tudják megállapítani.

 

A Bio-Króm hasznosulása sokkal magasabb, mint más krómkészítményeké, és nem tartalmaz  állati eredetű hatóanyagot, ezért vegetáriánusok is fogyaszthatják. Sőt szinte kötelező számukra a krómot ily módon a szervezetükbe juttatni, mert egyébként a króm  legfőbb forrása a hús, a  diófélék, a mazsola, a bab, a bors mellett olyan kuriózumok, mint a kagyló, rák, de megtalálható a kukoricaolajban és a sörélesztőben is. Utóbbi fogyasztása nem tévesztendő össze a sörivással!!!

Visszatérve az én krómfogyasztásomra! Teszteltem magam, hogy vajon sóvárgok-e a csokoládéért és egyéb nassolnivalókért.  A boltban el tudtam menni az édességpolc előtt anélkül, hogy bármit is leemeljek róla. Nem hozott izgalomba a csokik látványa, tehát nem szenvedtem Gombóc Artur effektusban.

No de! Azt nem írta a prospektus, hogy az idényjellegű kocsonyát sem fogom kívánni. Az első kétheti örömteli 2 kg-ot a hőn imádott rezgő-remegő, csülkös kocsonyatálak hamarosan visszaszivárogtatták a szervezetembe.

Senki nem kívánhatja tőlem, hogy mindennek, legfőképp az evésnek hadat üzenjek. De legalább abban a biztos tudatban hajtom álomra a fejem, hogy a vércukorszintem normális, és ez is nagy dolog.

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egy nagymama kamasz-túlélési praktikái

Tíz parancsolat kamaszkorúak nagyszüleinek.

teen2

Újabban szakirodalomban próbálok jártasságot  szerezni 13 éves fiúunokám korosztályának tüneteiről. Mivel Markust 3 hónap óta most, a téli szünetben látom újra, így felkészítettem magam, hiszen nem tudom, hol tart a “fejlődésben”. Nyáron már voltak ráutaló jelek.

 

Most leginkább Vekerdy Tamás és Gyurkó Szilvia kiváló pszichológusok jellemrajzain nevelkedem ezügyben. A családunkban eddig csak kamaszlányok nevelődtek fel a 80-as, 90-es években, de semmi kirívó esetre nem emlékszem. Mint tudjuk, azóta nagyot fordult a világ.

 

Nos, egy hete már nevezett kamasszal “élek” egy fedél alatt, így megfogalmazódott a következő hétre (és akár néhány évre) vonatkozó 10 parancsolatom, ami természetesen csak számomra kötelező. Más nagyszülőknek csupán betekintést kínálok a megszerzett tapasztalatokba, és levont tanulságokba.

 

Mózessel ellentétben, és kőtábla híján agyamba vésem ezeket. Egyébként sem lesznek már aktuálisak a 10 évvel később létező kamaszoknak, hiszen az akkori serdülők csak legyintenek elődeik ósdi play stationjaira,  online játékaira. Ők már talán az oxigént is kapszulákban nyelik, és nemlétező izomzatuk stimulálását speciális vibráló fotel végzi holmi foci, ne adj isten parkban focizás helyett. Játszani persze ők is fognak, de gondolatátvitellel, egy, a fejükre illesztett agyhullám-vevőkészülékkel. Ez az én rémálmom. Jövőbeli Nagymamák! Felkészülni!

 

Ezzel nem az okos kütyük ellen agitálok, használatuk ma már elengedhetetlen, de mértékkel!!! Hiszen annyi más inger is létezik csodás világunkban, pl, a Könyv!

 

markus

 

Tíz parancsolatom a következő:

 

  1. Ne vedd zokon, ha rég látott unokád csak egy röpke ölelésre hagyja el barlangját, majd folytatja izgalmas, virtuális életét.

 

  1. Ajándékba ne általad hasznosnak vélt dolgot vegyél, inkább időben tudakozódjál, minek örülne. Ha ez online játék, ne add át az esti családépítő programot megelőzően, mert akkor nem tudod elvonszolni rég látott rokonaihoz.

 

  1. Örülj te is, ha a kamasz örül. Bár elveimmel ellentétes játékot adtam neki, az első, és egyetlen igazi ölelést ezért kaptam.

 

  1. Mutass érdeklődést, amikor kivételesen bevon a játékba. Rájössz, hogy nem mindegyik ördögtől való, van, aminek szép a háttere (Markus szaknyelvén grafikája) és az erőszakot épp egy elrabolt jó barátja megmentésével magyarázza.

 

m3

 

  1. Ne erőltesd a beszélgetést, sőt válj láthatatlanná, hallhatatlanná, amikor online kommunikál. Ellenben, ha elvétve közölni akar veled valamit, hallgasd szájtátva!
  1. Ne reméld, hogy a barátaival a te vágyad szerint napsütésben mennek a parkba, (jó, hogy mennek egyáltalán). Lehet, hogy pont szemerkélő esőben tudják összehozni a találkozást. Egyáltalán azt se reméld, hogy naponta kiteszi a lábát a lakásból. Ha ettől ideges leszel, te menj friss levegőt szívni (helyette is)!
  2. Értékelj minden személyes segítséget, ami szívből jön! (Ezúttal a karácsonyfa díszítés volt az egyetlen alkalom).

  3. Nyugodj bele, hogy éjjel 2-kor is csak apja határozott utasítására hajtja álomra a fejét. Ebből következően délig ne is ébresztgesd, és akkor csak reggelit adj neki. Ne háborogj, ha a 4 órai “ebédet” csak egy órás késéssel fogyasztja, mert épp koncentrál, és “onlányban” van.

  4. Emészd meg, hogy  már nem vagy partner számára! Az a kedves kisfiú, aki együtt etette veled a parkban a mókusokat, hattyúkat, már a múlté. Ha éppen ilyen szórakozásra vágysz, tedd ezt egyedül!

 

m9

  1. A legfontosabb: fogadd el, és szeresd olyannak, amilyen! Így van remény, hogy visszakapod a ragaszkodó, kedves unokát pár év múlva, mire lecsengenek testi, lelki változásai!

 

Mintha megérezte volna, hogy éppen róla írok, odajött hozzám, és igazi szeretettel megölelt, bizonyítva, hogy ő most is kedves. Néhány órája nem kínálgatom semmivel, csupán békén hagyom. Talán ennyi is elég?!

 

Egy ismerősöm kedvenc mondása jut eszembe: “Kíméld meg magadtól a gyereket!”

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Miért jó közös blogot írni?

Egy közösség részének lenni jó!

 

baratsag

 

Az úgy kezdődött hat évvel ezelőtt, hogy indítottam egy blogot. Így hangzott  a 2010. május 27-én kelt, első poszt:

Küzdök az elnevezéssel. Minek is nevezzem azokat, akikhez szólni szeretnék, illetve akik közé magamat is sorolom. Idősek? Öregek? Ezüst korúak? Őszikék? 60+? Valahogy egyik sem tetszik. Kitaláltam egy nevet. Mondjuk hívjuk magunkat régiségeknek. Hogy tetszik ??? Olyan megmosolyogtató, ugye? Ha igen, akkor pont jó, mert azt szeretném, ha nem keseregnénk, hanem mosolyognánk magunkon. Ha nem szégyelnénk a korunkat, hanem elfogadnánk, sőt akár örülhetnénk is neki. Találjuk ki, hogy mi is a jó benne (mert a rosszat ugye nem kell kitalálni). És találjuk ki, hogy hogyan lehet élvezni, széppé tenni, – ha még előtte vagyunk – megtervezni. Érezzük jól magunkat együtt – más korosztályokat nem kizárva – mert hát nekünk mégiscsak megvannak a magunk élet helyzetei, gondjai és örömei. Erről szeretnék írni és erről szeretném mások gondolatait is olvasni.”

Azóta hat év telt el, 14-re bővült a blogban író régiségek száma. Úgy gyarapodtunk mint egy kis-gömböc. Mindig újabb barátok, rokonok, majd olvasók csatlakoztak hozzánk szerzőként, és mindannyian megtapasztalták az írás és a közösségi lét nagyszerűségét.  Összesen mintegy 800 posztot írtunk eddig és a facebook csoportunknak több, mint 3900 kedvelője van.

Az ország különböző részeiben lakó bloggerek  évente legalább egyszer találkozunk (két külföldön élő bloggertársunk sajnos nem tud ezeken az összejöveteleken résztvenni). Legutóbb idén ősszel találkoztunk, ahol többek között azt is megünnepeltük, hogy idén áprilisban a hónap közösségi blogja lettünk a Cafeblog bloggereinek szavazatai alapján.  Az a baráti érzés, ami a találkozásokon mindenkit hatalmába kerített, azt jelezte, hogy a blog az íráson kívül egy közösséget, a valahová tartozás, a közös siker érzését is nyújtja számunkra.

Számomra a blog egy éltető közösséget, napi feladatot, sikerélményt, kihívást jelent. Egy helyet, ahol írásaim megjelenhetnek, ahol kíváncsiak a gondolataimra. Ablak a világra, ahol “régiségként” is alkothatok valami hasznosat, ahol „kvázi” munkatársi közösségben lehetek szeretett emberek között.

Cecilia

blogtali-2016

Blogtali 2016

 

A bloggerkedés pozitív élményeket ad

Vica vagyok és szerencsés, hogy a Régiségeknek  blogger közösségnek tagja lehetek.

Nem gondoltam volna, hogy egy Fecebook oldal  rendszeres látogatása oda vezet, hogy egyszer tagja leszek egy szuper csapatnak. Én, mint az egyik kakukktojás, nem régi ismeretség, nem iskolatárs, nem egy baráti társaságból kerültem a közösségbe, hanem csak úgy a messzeségből és földrajzilag messziről.

Szeretünk a régi időkre visszaemlékezni, nosztalgiázni, retró dolgokat feleleveníteni és közben kíváncsivá tenni másokat. Ez a kíváncsiság hozott össze engem is, a jó humorú, barátságos társasággal. Ez egy jó kis csapat. Jó dolog minden nap leülni a géphez és az éteren keresztül érezni, hogy vannak jó barátaim. Igen barátságok is kialakultak a közel két év alatt, melyet a blogger találkozó alkalmával ápolunk és személyessé teszünk. A találkozás újra és újra közelebb hoz egymáshoz bennünket.

Így volt ez évben is, amikor Budapesten a kíváncsiságom kielégítésére megtekintettük egy érdekes, nem mindennapi helyet, ahová álmomban sem gondoltam, hogy eljutok. Az ősz folyamán két blogger barátnőm több száz kilométert utazott gyönyörű hegyvidéki lakókörnyezetembe, hogy együtt barangoljunk pár napig a mesés északkeleti hegyekben. Még fel sem dolgoztuk az együtt töltött élményeket, de már meghívást is kaptam újabb élmények begyűjtésére. A napfény városába lettem invitálva, melynek szívesen fogok eleget tenni.

Hogy mit ad nekem a mindennapi bloggerkedés, időnként az írogatás? Hát mindent, ami az élet showjához kell. Vicceset, szomorút, édeset, savanyút, búfelejtőt, világra ablakot nyitó ismeretet, ami boldoggá tesz. Javítja az életminőségemet, pozitív élményeket ad, és arra sarkal, hogy gondolkodjak újabb és újabb élmények megírásán. Ez karban tartja az agyamat, a memóriámat.

Közösséget formálunk, kedélyesek vagyunk, mi  nők,  anyák, és nagymamák, akik derűsen néznek előre, de visszafelé is.

Vica

 

Az írással feledésbe merült kreativitásomat vadásztam elő

Két éve írogatok a blogba, és ez elkerülhetetlenné tette, hogy megtanuljam az internet csínját-bínját. Tanulási folyamatom most és mindörökké tart.  Az írással, mely szenvedélyemmé vált, rég feledésbe merült kreativitásomat vadásztam elő.  Örömöt szerez az önkifejezésnek ez a formája. Minden téma felvetődése, gondolataim megfogalmazása, majd megosztása szellemi izgalmat okoz, egyben önismerethez vezet, mivel újra élem, sőt átértékelem, idősebb, tapasztaltabb énem rostáján átengedem a velem történteket.

Boldog vagyok, amikor gyerekkori ismerősöktől, barátoktól visszajelzést, kommentet kapok a közös emlékek felidézésekor, sőt ők is hozzáteszik a saját érzéseiket, mosolyogtató kalandjaikat. A blog által mintegy naplószerűen rögzíthetem életem fontos mozzanatait, családommal kapcsolatos örömeimet, fájdalmaimat. Ezzel emléket állíthatok őseimnek, eltávozott szeretteimnek.

Mint egyedül élő Régiségnek nagyon fontos az a véleménycsere, társalgás a legkülönbözőbb témákban, amit blogunk mozgalmas élete ad napi szinten az éteren keresztül. Bloggertársaim kivétel nélkül jóindulatú, intelligens emberek, akiknek humort sem nélkülöző pozitív életszemlélete, nyitottsága, humanitása példát mutat. Írásaikon keresztül betekinthetek az én városi életformámtól eltérő létezésekbe, régi falusi dolgos, küzdelmes életekbe, másoktól új recepteket, háztartási praktikákat kapok.

Végül, de nem utolsósorban virtuális ismeretségből igaz barátokat szereztem, akik sokszor nagyobb érdeklődést, bíztatást, támogatást adnak blogbeli munkámban, mint családom tagjai.

Köszönet mindenért!

Annaróza

Blogtali 2014

Blogtali 2014

 

Mintha egy nagy család lennénk

Internetezem. Elég sokat. Jórészt a közösségi oldalamon, ismerőseim által megosztott posztokat nézegetem. Így akadtam rá egy blogra, amely felkeltette érdeklődésemet. Habozás nélkül rákattintottam, elolvastam, és miután tetszett is, lájkoltam.  Szokásomtól eltérően egy-két mondattal kommenteltem is. Ártatlan, hétköznapi, befőzéssel kapcsolatos hozzászólásom volt. Szerintem. Nem így gondolta az oldal szerkesztőnője. Kérésére a kommentből írás lett. Az első blogírást követte a többi. Az oldalon való jelenlétem és írásaim következménye lett a közelebbi ismeretség kialakulása a már régebben itt munkálkodó  bloggerekkel. Az okos, kulturált, nyugodt légkör, az egy hullámhosszon való sok beszélgetés során  barátsággá fejlődött ismeretségünk. Bár a barátság egy ideig csak virtuális barátság volt, mégis annyira valószerűnek tűnt  a „hiteles” profilképeink, fényképeink, őszinte chateléseink révén, mintha ténylegesen ezer éve ismertük volna egymást. Egy olyan közösségbe csöppentem, amire éppen akkor, és ott olyan szükségem volt, mint egy falat kenyérre. Az őszinte megnyilvánulás, egymás iránti  tisztelet, megbecsülés,  bizalom jellemezte és jellemzik ma is ezt a kis közösséget.

Mindezeket  megerősítette az első személyes találkozás, a blog szokásos évi összejövetelén, amelyre egy pesti, belvárosi hangulatos étteremben került sor. Bárki ismeretlen meg nem mondta volna, hogy mi, ott, és akkor, néhányan, életünkben először találkoztunk egymással. Úgy beszélgettünk, csevegtünk,  mintha egy nagy család lennénk. Ezt követő héten, egy hegyvidéken élő bloggertársunk a lakhelyére invitált bennünket hosszú   hétvégére. Néhányan, túrakedvelők eleget is tettünk ezen meghívásnak.  Az együtt töltött napok  felejthetetlen emlékeim közé tartozik. „Régiség” lévén (koromat tekintve) megtapasztaltam egyet és mást, tudom, ritkaság számban található olyan kis közösség, amely ennyire „egy húron pendül”, amely tagjai ennyire tudnak örülni egymás sikerének, segítik, biztatják egymást.  A véletlen sodort közéjük, amikor éppen a legnagyobb szükségem volt egy ilyen elfogadó-befogadó, munkájukat, egymást tisztelő, becsülő közösségre. Célom, feladatom, munkatársaim, új barátaim lettek, akik tisztelnek, becsülnek magamért, munkámért. 

  Izzy

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nagymama és nagyapa megédesítették a gyermekkoromat

Legtöbb emlékem róluk otthonukhoz, és a vasárnapi mozikhoz fűződik.

 

kertben2-1

Sajnos apai nagyszüleimet, sőt apukámat sem ismerhettem, mert ők eltávoztak születésem előtt. Csak édesanyám elbeszélései és fotók mesélnek életükről. Anyai nagyszüleimhez viszont szerencsémre nagyon sok kedves emlék fűződik. Ők 8 és 10 gyerekes család legidősebbjeiként nőttek fel, így a kicsik pesztrálása nekik jutott osztályrészül. El is határozták, hogy csak egy gyerekük lesz. Ő lett az édesanyám, aki varrónőként reggeltől estig dolgozott. Persze ez a tény nem zárta ki a velünk is töltött időt, hiszen a ruhák kézimunkáját a ligetben végezte, hogy szabad levegőre, futkosni, játszani vihessen bennünket húgommal. Amikor egy-egy postamunka (ahogy ő nevezte a sürgős feladatot) miatt nem volt ideje a közös együttlétre, nagyszüleim szeretetteljes felügyelete alá kerültünk.

 vacsora1

 

Legtöbb emlékem róluk otthonukhoz, és a vasárnapi mozik első sorához fűződik. Valószínűleg az volt a legolcsóbb a teltházas filmeknél. Mozis élményeim közül leginkább vígjátékok, elsősorban Latabár-filmek jönnek elő, hiszen nagymamáék is szerettek nevetni. Húgom még a közben elszopogatott 2 forintos, citromgerezd formájú savanyú cukorra is emlékszik. Meg is látszott a fogainkon.

Nagyapám, nyugdíjazása után is még sokáig dolgozott, mint méteráru kereskedő. A munka éltette, rengetegen ismerték és tisztelték a városban  “Lugosits bácsit”. Emlékszem, hogy Rózsikája, a nagymamám vitte neki minden délben az ebédet.

Városi létük ellenére falun érezhettük magunkat náluk. Három alacsony házrész egyikét bérelték, ami komfort nélküli volt, de nekünk kánaán, főleg a burjánzó udvar miatt. Nagyapám egy nyugágyban üldögélt, és első világháborús történeteit mesélte, amiket tátott szájjal hallgattunk.

 

Nagyszüleim udvarán  ahugommal

Nagyszüleim udvarán a hugommal

Nagymamám kacsát tömött, tyúkot tojózott a házuk és a fáskamra közti keskeny, elkerített sávon. Soha nem kérdeztem, hogy honnan-e tehetség, de gondolom, dolgos gyerekkorából ered. A kacsával való bensőséges kapcsolata szomorú véget ért a tányérunkon. Szó, ami szó, a kacsasütést magas szintre fejlesztette. Más ételek elkészítésében nemigen jeleskedett. Frizsiderjük egy ásott kút volt az udvar közepén, ahol a nagyanyám által hazacipelt dinnyék hűltek. Az ivóvizet a sarki kútról hoztuk. Az ebédek után nagyapa újra a nyugágyban olvasgatott, vagy játékunkban gyönyörködött, nagymama pedig horgolt, kötött. Eszembe juttatja Csehov: Cseresznyéskertjének paródiáját, Alfonzó rendezésében, ahol Szemes Mari, mint daduska kötögeti a véget nem érő sálat. Nagymamám is szinte az élete 80 %-át eme kreativitásnak szentelte, ugyanis háztartásbeliként élt kereskedő nagyapám oldalán. Áldásos munkássága hozadékaként minden ruhanemünk (a bugyi kivételével) horgolt és kötött holmi volt. Egy vicces emlékem, hogy tornaórán a blúzom alól kilógott a horgolt kombiném egy szála, amit barátnőm letépett, és majdnem lefejtette rólam az egész  ruhadarabot.

 

Nagyszüleim és anyukám a strandon

Nagyszüleim és anyukám a strandon

Szabadidős lazulásuk tetőpontja és egyben alaposabb tisztálkodási lehetőségük a városi gőzfürdő rendszeres látogatása volt – külön a férfiak és nők számára. Időnként mi is részesültünk húgommal ezekben a fürdős programokban. Álmomban se jöjjenek elő azok a nagyik, akiket csak elől takart a fürdőtől kapott fehér kötény.

Volt egy nyugdíjas klub a közelükben, ott éltek társasági életet. Nagyapám dominózott, biliárdozott, nagymamám ott is horgolt beszélgetés közben, sőt délutánonként városunk legszebb terére kiülve is csattogtak kezében a kötőtűk. Közben jóízű beszélgetések zajlottak Régiség-barátnőivel. Az ilyenkor úriasszonyként kiöltözött, festett hajú nagyanyámról senki nem gondolta volna, hogy reggel kacsát tömött, piacról, kútról cipekedett. Amikor már felnőttként kislányomat sétáltattam, mindig odamentünk a dédihez, akit elbűvölt az ő tündérkéje, ahogy lányomat nevezte.

 

ani-nagymamaja

Nagymama, kislányom és én a parkban

Érdekes véletlen, hogy e történetem  megírása után  félórával rám köszönt egy kedves hölgy az utcán. Udvariasan visszaköszöntem, bár fogalmam sem volt, hogy ki ő. Látva bizonytalanságomat, elmondta, hogy ők voltak nagyapámék szomszédjai. Akkor ismertem csak fel Olgát, akivel  sokat játszottunk együtt azon a bizonyos udvaron.  45 éve láttam utoljára.

Drága nagymama és nagypapa! Köszönöm, hogy megédesítettétek gyerekkoromat. Sajnálom, hogy ezt soha nem mondtam, amíg köztünk voltatok.

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Bloggerek őszi kirándulása a Zemplénben

 fuzer-vara

Néhány bloggertársammal sűrűn chatelünk, miközben megosztjuk gondolatainkat, receptjeinket, ajánlásainkat, vagy csak úgy bolondozunk, és nevetgélünk egymás poénjain. Részt veszünk reggelente a Régiségeknek blog virtuális kávézásában, rejtvényeit próbáljuk megoldani, zeneajánlásait hallgatjuk, és lájkolunk, kommentelünk. Eddig a barátságunk is a neten bontakozott, de a blog szerzőinek őszi találkozója  megajándékozott a személyes ismerkedéssel, vagyis arc és hang is társult a megkedvelt személyekhez.

 

var-2

A közös kirándulás ötlete jóval korábbra, nyár elejére datálható. A facebookon egy érdekes képet láttam a füzéri várról, melynek megosztására Vica azonnal reagált: “Gyertek, nézzétek meg! Itt van a szomszédban.” Először viccnek vettük invitálását, de ő teljes komolysággal kezdte elénk tárni szépséges szülőföldje, észak-kelet Magyarország kincseit, napról napra fokozva kiránduló kedvünket. Azt vettük észre, hogy már tervezgetünk, szervezkedünk, szállást keresünk. Október közepén izgalommal telve nekivágtunk a számunkra eddig ismeretlen tájegység felfedezésének. Vica nagyon felkészült, fáradhatatlan és lelkes idegenvezetőnek bizonyult. Három napon keresztül kalauzolt bennünket kicsi kocsijával a lehető legtöbb nevezetességet megmutatva.

 

var4

Számomra a megújult, és tavasz óta látogatható füzéri vár “elfoglalása” jelentette a legnagyobb kihívást, és egyben a legszebb élményt. Nagyrészt falépcsőkön, máshol sziklába vájt lépcsőkön kaptattunk felfelé a meredek vulkáni kúpon magasodó várhoz, amely már a tatárjárás előtt, de egyes merész feltevések szerint a Honfoglalás idején is állt. Valószínűbb, hogy a 13. század elején építtette az Aba nemzetség egyik tagja. A vár fénykorában, a mohácsi csata után Perényi Péter koronaőr egy évig itt őriztette a magyar királyi szent koronát. 1567-ben a Báthory család szerezte meg a birtokot, majd 1626 körül Bethlen Gábor csapatai állomásoztak itt.

var6

1977-ben kezdték meg a vár régészeti feltárását. A jelentős történeti, építészeti értékek helyreállítása a 90-es években kezdődött, és jelenleg is folyik. 2016 húsvétján nyitották meg a közönség számára. A felvonóhidas kaputornyon keresztül jutunk az Alsóvárba, majd felkapaszkodunk a Felsővárba. Itt a gótikus várkápolnába is belépünk, ahol esküvőket is rendeznek. Kíváncsi lennék, hogy a menyasszonyok tűsarkú cipőben, vagy túrabakancsban érkeznek a nagy eseményre.

 

var2

Az 552 m magas Várhegy tetejéről fenséges kilátás nyílik Füzér falvára és a Zemplén erdeire. Számos, itt fellelhető ritka növényfaj miatt a Várhegy elnyerte a Magyarország természeti csodája címet. Végigsétálva a felújított termeken, a korhű öltözékbe bújtatott viaszfigurák és bútorok, berendezési tárgyak között időutazáson vettünk részt.

 

kastely1

a Füzzérradványi Károlyi kastély

Amikor már azt éreztem, hogy egy tapodtat sem tudok lépni, a füzérradványi Károlyi kastélyhoz gurultunk a Rárón. Az épület sárgán virított a radványi (nem sötét) erdőből, mágnesként vonzva bennünket. Kedvünket nem szegte a helyszínhez kötődő szomorú ballada – Arany János: Tetemrehívás c. verse – sem.

 

kastely8

Kívülről a kastély a romantika jegyeit őrzi, de tágas termeiben itáliai reneszánsz és kora barokk belsőépítészet fogadott bennünket. Kőfaragványai, domborművei, márványkandallói, bútorai 16-17. századi firenzei mesterek munkái. A gyűjtemény a 19. századvégi tulajdonos, Károlyi Ede és felesége szorgos gyűjtésének köszönhető, akik reneszánsz világot akartak varázsolni “szerény hajlékukba”. A mai kastély elődjét Réthey Péter építtette  a 16. század végén. A Károlyi család birtokába 1686-ban került. Károlyi Ede 1860-70-ben építtette át Ybl Miklós tervei alapján.

 

 

Az egyik örökös, Károlyi István felesége, Windischgrätz Mária, nagy lehetőséget látva a fényűzően berendezett épületben, luxusszállóvá alakíttatta át, amely 1938-ban nyílt meg. Működésének 10 éve alatt a kor számos hírességét látta vendégül, színészeket, sportbajnokokat, uralkodókat, művészeket. A kastélyparkban sétálgatott pl. Karádi Katalin, Jávor Pál, de Horthy Miklós is élvezhette a kastélyszálló kényelmét.

 

kastely4

1948-ban véglegesen államosításra került, gyermekszanatóriumként, majd 1960-tól tüdőszanatóriumként üzemelt. Egy kommentelő büszkén emlékezett, hogy 1952-ben a kastélyban született. 1990 óta folyamatosan újítják a déli szárnyat, amely 1993 óta múzeumként működik. Még egy érdekesség: 1974-ben itt forgatta Pendragon legenda c. filmjét Szerb Antal azonos című regénye alapján Révész György rendező. A film szereplői :  Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Halász Judit, Major Tamás, Bujtor István, Tordai Teri, Tímár Béla. Úgy gondolom, ihletet kaptunk a film megtekintésére.

 

kastely5

gróf Károlyi Ede írógépe

Feltöltődve a táj és építményei látványától, szállásunk felé tartottunk, ahol kényelmes fotelekben újraéltük, átbeszéltük aznapi élményeinket, és sok más témát is. Olyan hangulatban telt az este, mintha ősidők óta ismernénk egymást. Így lett a virtuális ismeretségből igaz barátság.

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Nagypapa rollerezik

Egy gyermekkori vágy beteljesülése

 

nagypapa-rollerezik

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú Kalocsán, aki akkor még egészen kicsi volt. Szerető családban élt egy több generációs, (kétlakásos) parasztos „hosszú” házban. Külön lakásuk volt a nagyszülőknek, de az udvar és a napközbeni élet nagyon is közös volt.

 

Tulajdonképpen, mint egy akkortájt 5-6 éves gyermek, rengeteg szeretetet kapott hol szüleitől, hol nagyszüleitől, nem volt válogatós, ez neki kijárt nap, mint nap. Azt elárulom mindjárt, hogy ekkortájt az 1950-es évek elejét írtuk, amikor a kenyérért sorba kellett állni. A hentes, újabb nevén húsbolt – amely hetenként két nap nyitott ki – hasonló sorbaállások színhelye volt. Így éltünk szűkösségben, boldogságban (időben visszatekintve, innen nézve), néha gyermekbetegségekkel fűszerezve. Akkortájt hason aluli panaszokra a ricinus, míg derékon felülre a Kalmopyrin, vagy az Istopyrin dukált gyógyszer gyanánt.

 bicigli

Játék persze nem volt (játékbolt sem), így magunk fabrikáltunk két keresztbe szögezett aprófából repülőgépet (akkor épült Kalocsán a repülőtér, így minden akkori gyerek ösztönösen a repülés felé vonzódott). Telt-múlt az idő, és néhány év múlva már a bicikli felé kacsingattunk, amely napközben ugyan apánk szolgálatában állt, de estefelé kezdtük próbálgatni (váz alatt, mert, hogy az ülés még nekünk kissé magasra sikeredett).

 

Ennek a próbálkozásnak azonban volt egy mindenki által irigyelte előképe, a ROLLER. Hogy is mondjam, egy roller akkortájt nagyon drága, luxus számba menő játékszer volt. Csak keveseknek adatott meg, hogy gyermekük, gyermekeik „saját” rollerrel dicsekedjenek. Mi is csak akkor jutottunk hozzá, amikor egy osztálytársunk éppen rollerezett, és mi is éppen az utcán voltunk, és éppen kölcsön is kérhettük egy fordulóra nem kis gyermeki sorbaállást követően (mert hogy nem voltunk egyedül a „rollertalanságban”, és más gyerekek is szerettek volna egy kört rollerezni). Telt múlt az idő. Akkor betonozták ki Kalocsán a piacteret, ami kiváló terep volt minden biciklizni tanuló kis és nagyobb gyerek részére. Ahogy növögettünk, már – kissé erőltetve – az ülést is elértük a fenekünkkel. A roller azonban valahogy kimaradt ebben a szegénységgel küzdő, ám szeretetben bővelkedő időszakban.

roller4

Régen volt, talán már homály is fedi az akkor történteket. Ahogy haladunk előre a korban – ez minden bizonnyal mással is így van – egyre több, élesen elővillanó kép, szituáció kerül elő az emberfia agyából. Mintha ma lenne, mintha ma történne. Nejemmel sokszor elevenítjük fel a gyermekkori történeteket, szituációkat, amelyek során a rollertelenség is képbe, azaz szóba került. De ennek is vagy néhány éve, hogy szóba hoztuk.

 

Elkövetkezett – mint minden év márciusában – a születésnapom, amit a már kibővült családdal, gyermekeinkkel és unokáinkkal ünnepeltünk, azaz ők köszöntöttek az éppen esedékes 72. szüli napomon. Mi is lehetett a meglepetés – amire őszintén nem számoltam, és igazán nagy meglepetés volt -, mint egy vadonatúj, összecsukható „elegáns” roller. Nesze neked nagypapa, most aztán beteljesült egy nagy gyermekkori vágyad, kaptál egy rollert, tessék rollerezni!

 roller-1

Nagy volt az örömöm, mert életemben még soha nem volt saját rollerem. A köszönetnyilvánítást és az ünnepi ebédet követően azonnal ki is kellett próbálnom, hogy tudok-e egyáltalán bánni a szerkezettel, hogy is kell lefékezni, és még további egyensúlybeli kérdések is azonnal és együttesen tolultak az agyamba.  Szégyent azonban nem hozhattam sem az ajándékozókra, sem az „ajándék lóra”, ezért a jól megérdemelt ebédet követően „próba-repülésre” szántam el magam. Lesz, ami lesz, nekem most rolleroznom kell, mert akarom, mert szeretném, és mert minden vágyam, hogy kipróbáljam a „járművet”. Azonnali hatállyal – nem kellett messzire mennem – egy szép aszfaltos járdát találtam, ahol nekieresztettem magamat a rollerrel. Az első néhány méterben még kissé bizonytalan egyensúllyal, majd egyre magabiztosabban toltam a bal lábammal a rollert. Csodálatos volt, és ez máig is csodálatos érzés. Azt hiszem, hogy a rollerezés visszarepített néhai gyermekkoromba. Újra gyermek lettem, ha csak rövidke időkre is. Az már a rollerezés „hozadéka”, hogy estére kelve olyan izmaimat fedeztem fel „izomláz képében”,  amelyekről eddig tudomásom sem volt.

                                                                                                                             A fekete-fehér képek forrása: Fortepan

János

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

London, a Walkie Talkie toronyház tetejéről

kilatas-este-1

Londoni fotóriport, videókkal – 2. rész

Aki London felfedezésére készül, azt mindenképpen gyalogos sétára bátorítom.

“Aki Londont unja, az életet unja, hisz London megad mindent, amit az élet kínálhat.” Egyetértek Samuel Johnson angol íróval,  aki a XVIII. században vélekedett így Nagy-Britannia Királyság fővárosáról. Elképzelem álmélkodó arcát, ha most, 300 év múltán letekintene a fellegekből az óriássá nőtt világvárosra, amely még az ő képzeletét is felülmúlja.

utcazenesz

Lángokat fújó utcazenész

Mint az 1. részben említettem, sűrűn előfordulok Londonban, és szinte mindig a Temze déli partján sétálgatok. Különösen a London bridge környékének hangulatát szeretem. Itt mindig találkozom megmosolyogtató utcazenészekkel, vagy egyéb érdekes figurákkal. Itt található Sir Francis Drake kalózhajója, Shakespeare színháza, a Globe, és a modern Tate Gallery is.

walkie-talky-2

A Walkie Talkie irodaépület

Eddig innen csodáltam a túlparton a földből fénysebességgel kinövő felhőkarcolókat. De  mintha megsértődtek volna, legutóbb két olyan programra invitáltak, amelyekhez meg kellett közelítenem őket. Az egyik a Walkie Talkie 35. emeletén burjánzó SkyGarden, a másik pedig   az 1666-os nagy londoni  tűzvész 350 éves évfordulójára való ünnepi megemlékezés volt. 

 

samuel-johnson

Samuel Johnson, a fellegekből letekint imádott városára, és épp elfogadja meghívásomat egy közös sétára. Előtte azonban buszra kell szállnunk, hogy London Cityt megközelítsük. Ahogy célállomásunkhoz, a The Monument megállóhoz közeledünk, már a buszból egy érdekes látvány tárul elénk. The Shard, az “üvegszilánk”, egy  309,6 méter magas épület, nevéhez méltóan tör az ég felé, egyelőre London legmagasabb “tornyaként”. Előterében egy pici templom, mintha az üvegkolosszus védelmét élvezné. A két torony szinte egybeolvad a régi és új építkezés találkozásának  példájaként.

 

shark

The Shard, az “Üvegszilánk” épülete.

Buszunkkal a London Bridgen áthaladva meg is érkezünk a The  Monumenthez, az 1666-os nagy tűzvész emlékére, 1677-ben befejezett emlékoszlophoz. A 61 méter magas oszlop belsejében 311 lépcső megmászása után a kilátó teraszra érkezik a látogató. A terasz fölött 13 m magas aranyozott tűzgolyó jelképezi a tűzvészt, amit egy pék idézett elő faházában. A 3 napig tomboló tűzben szinte csak a kőépületek maradtak meg.

montazs1

The Monument, az emlékoszlop

 

Be kell vallanom, hogy a 311 lépcső nem vonzott a torony tetejébe, annál inkább a tőle 5 percre lévő, lifttel megközelíthető SkyGarden (égi kert). Ez a nevezetesség a Walkie Talkie nevű épület (nevét onnan kapta, hogy formája egy walki-talkira emlékeztet) 35. emeletén nyújt felüdülést buja növényzetével, a presszójában felszolgált kávéjával és egyedülálló panorámájával.

talky-walky

A Walkie Talkie épülete és  egy walki-talki

Íme a SkyGarden, ahová ingyenes a belépés, de a biztos bejutás céljából javaslom az előzetes internetes regisztrációt.

sky-garden2

A SkyGarden, a Walkie Talkie 35. emeletén

sky-garden1

Délelőtt 10-kor megnyitják a külső teraszt, ahonnan fenséges a panoráma. Elsőként a már említett “Üvegszilánk” tornyosodik előttünk. Bárhova megyünk, ennek a látványát nem tudjuk kikerülni, de nem is akarjuk.

uvegtorony

Az Üvegszilánk épülete

London egyik szimbóluma, a Tower híd, a SkyGardenből fényképezve.

tower

A Tower híd

“Sajtreszelő” és “Uborka” vicces kombinációja:

sajtszeletelo-es-ubborka

Az „Uborkát” (The Gherkin) 2004-ben nyitották meg a Cityben, London üzleti negyedében. A “csak” 180 m magas, 40 emeletes épület fallikus kinézete pajzán elnevezéseket is ihletett, melyek közül a “Tornyosuló célzás” a legdiszkrétebb. A “Sajtreszelő”( Leadenhall building) 225 m magas.

kilatas-este-1

 kilatas-este-4

kilatas-este-3

A fenti 3 képen a Walkie Talkie, valamint a tetejéről éjszaka csodálható kilátás látható. A SkyGarden este 9-től 11-ig bárként üzemel, ahol csendes zene mellett kulturáltan cseverészhetnek egy ital mellett a 18 éven felüliek, ahogy mi is tettük – egy másik alkalommal –  lányommal és barátnőjével.

 A nappali SkyGardentől búcsúzva gyalog sétáltunk át a London hídon, amely több száz évig egyedül ívelte át a Temzét. Samuel Johnson tanúja lehetett több híd építésének.

globe

A Globe színház

Viszont nem láthatta például a Globe színházat, ami 96 évvel az író születése előtt, tehát 1613-ban leégett. Az újraépített Globet 1997-ben nyitották meg. Évekkel ezelőtt volt szerencsém ott egy Romeo és Julia előadást megnézni, melyben egy-egy szereplő több szerepet játszott, éppúgy, mint Shakespeare színházában. Felejthetetlen élmény volt, annak ellenére, hogy angol nyelvtudásom még az alapfokot sem éri el.

Említettem már, hogy a London Bridge környéke kedvenc sétáló helyem, ezért kis társaságommal (köztük unokámmal), letértünk a hídról a Temzepart hívogató látnivalóihoz.

 

ujkori-kalozok

A kalózhajó és az újkori kis kalózok.

Legelőször sir Francis Drake kalózhajójához érkezünk. Drake ellentmondásos figura volt. Flottája másodikként kerülte meg a Földet, érdemeiért I. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, de a spanyolok szemében szimpla kalóz maradt.

 

hangulat-a-london-bridgnel

A 2. képen a Börtönmúzeum, a 3-on egy elmaradhatatlan utcazenész, és a 4. képen a Globe színház.

 

 Valószínűleg ez a mókás utcazenész is a tűzvész 350 éves évfordulójára emlékezve trombitált lángokat.

korhinta

Kör a körben. A London Eye mintegy keretezi a körhintát és a Big Bent.

 

makett

A meggyújtásra váró London makett

Az 1666. szeptember 2-i nagy tűz 350 évfordulójáról ünnepélyes keretek között emlékeztek meg Londonban a Temzén felállított London-makett  esti lángra lobbantásával. Az ünnepélyes megemlékezéséről mi sem maradhattunk le, ami pont szeptember 4-én, hazautazásom előtti estén történt.

A tűzvész egy régi festményen

A tűzvész egy régi festményen

Megrázó volt belegondolni a 350 évvel ezelőtti katasztrófába. Mindenesetre London méltón emlékezett, és engem méltón búcsúztatott hazautazásom előestéjén. Soha nem felejtem el.

 

Titkos kísérőmnek, Samuelnek is búcsút intettem, aki megígérte, hogy megírja közös londoni barangolásunkat. Talán már a kéziratot tartja a kezében?!

samuel

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!