Régiségeknek

Őszi nagytakarítás vegyszerek nélkül

takarítás 5

A nyári hőség elmúltával és a kellemes hűvös beköszöntével úgy döntöttem itt az ideje a nagytakarításnak. Természetesen nem egy napra terveztem, hiszen koromnál fogva sem bírnám az iramot, meg amúgy sem vagyok egy kapkodós fajta. Segítségemre volt a helyi újságunk melléklete, ami mindig tele van hasznos ötletekkel. Mintha csak nekem írták volna : “Ütős páros a tisztaságért” volt a címe. Már évek óta nem vásárolok vegyszereket, különösen amióta megjelentek a mikroszálas törlőkendők.

takarítás 6

Ablakok

A nagytakarítást az ablakokkal kezdem. Csak tiszta, langyos vizet, és egy kétoldalas törlőkendőt használok, amit kimondottan ablaktisztításra ajánlanak. A kendő kék oldalával bő vízzel lemosom, majd a másik, sárga oldalával áttörlöm az ablakokat. A végén még egy száraz ruhával is megtörlöm. Soha nem maszatosak az üvegek. Ezt a törlőkendőt használom az ajtók, és egyéb fa bútorok tisztítására is.

Az “ütős páros” az ecet és a szódabikarbóna

Ha fele-fele arányban elkeverünk ecetet vízzel és szórófejes flakonba töltjük, hatásos felülettisztító szert kapunk. Az ecetszag hamar elillan.

Fürdőszoba

Egy mikroszálas kendőre szórjunk kevés szódabikarbónát és öntsünk rá néhány csepp mosogatószert! Habosítsuk fel a kezünkkel és ezzel súroljuk át a csempét. A szódabikarbóna és egy kis víz keverékéből készített paszta ideális súrolószer a mosdókagyló, a kád és a WC tisztítására. Öntsünk néhány deci vízzel hígított ecetet egy kisebb, erős nejlonzacskóba majd egy erős zsineggel kössük rá a zuhanyfejre. Hagyjuk így ázni egy éjszakán át és a vízkő eltűnik. A mosásnál, amikor beáztatom a fehér ruhaneműt, mindig teszek a mosópor mellé 2 evőkanál szódabikarbónát. Nagyon szépen fehérít.

takarítás 3

Konyha

Szórjunk a lefolyóba szódabikarbónát, majd engedjünk utána ecetet. A két anyag reakcióba lép és gyorsan hatni kezd. Néhány perc múlva öntsünk a lefolyóba legalább fél liter forró vizet. Ezzel feloldhatjuk a lefolyóban keletkező lerakódásokat és megelőzhetjük a dugulást. Ecet és víz 1-1 arámyú keverékével tisztíthatjuk a hűtőszekrény belsejét, (ez fertőtlenít is egyben), vagy más üvegfelületet.

Makacs, zsíros foltok esetén szórjunk szódabikarbónát a foltokra, majd permetezzünk rá ecetet és hagyjuk hatni legalább fél órát, végül nedves szivaccsal töröljük át. Ezzel a módszerrel nagyon jól lehet a sütőt is megtisztítani. Én ezt úgy csináltam, hogy először pasztát készítettem a szódabikarbónából és vízből, bekentem vele a sütőt, majd bepermeteztem ecettel.

takarítás 4

Vágódeszkák esetén is kiváló fertőtlenítőszer az ecet. Permetezzük be, majd súroljuk át kefével és öblítsük le forró vízzel. Vízforraló és kávéfőző vízkövességét is nagyon jól lehet megszüntetni, ha 1-1 arányban keverjük a vizet és az ecetet és felforraljuk benne. Hagyjuk állni akár egy éjszakát is. Utána tiszta vízzel átforraljuk.

Az ecet amit használok, 20 %-os, természetesen ajánlott a gumikesztyű és vigyázzunk, hogy ne lélegezzük be az ecet gőzét!

Remélem hasznosnak találjátok a tanácsaimat.

Jó munkát kívánok !

Sári

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

ÓH, AZOK A RÉGI, CSODÁS NYARAK! Gyermekkorunk strand emlékei

strand2 római part

Ebben az idei forró kánikulában a kedvenc uszodámban tudok csak igazán felfrissülni. Reggel korán megyek, és 11 órakor már jövök is haza. De a víz, az úszás jótékony hatását egész nap érzem. Azért is jövök aránylag korán haza, mert az uszoda átalakítása óta egyszerűen nincs árnyékot adó fa, illetve alig van zöld terület. De van három nagy csúszda, meg élményfürdő, és többszáz forintért lehet napernyőt és napozó ágyat bérelni. Csodálkoztam is, hogy vakáció idején aránylag kevesen vannak, de rájöttem, hogy ha veszünk egy 3-4 tagú családot, akinek belépőt, fagyit egyéb finomságokat kellene kifizetni, máris megvan a válasz a kérdésre.

fortepan,hu

Anélkül, hogy beleesnék a “savanyú a szőlő” szindrómába, visszagondoltam gyermekkorom nyaraira. Négyen voltunk testvérek, az öcsém 6 évvel utánam érkezett, így mi hárman lányok egymásra vigyáztunk. Úszni mindannyian megtanultunk, autodidakta módon, hisz a Tisza mellett nőttünk fel. Így felnőtt kíséret nélkül jártunk a standra. Ez az 50-es évek második felében, illetve a 60-as évek elején volt. Uzsonnára zsíros kenyeret, almát vittünk, és egész nap a vízben voltunk. Az uszoda szinte mindig tele volt, és családias volt a hangulat. Szájtátva néztük a nagylányokat, csodáltuk az úszókat és a vízilabdázókat. A fiúk kivétel nélkül “fecskét” viseltek: kék alapon fehér csíkos úszónadrágot.

strand

A fiúk fecskét viseltek. Bitskey Tibor és Berek Kati az Egy pikoló világos című  filmben

Ha meguntuk az uszodát, átmentünk a Tisza partfürdőre, ez közvetlen mellette volt. Csodálatos finom homokos partja volt, a víz tiszta, biztonságos, és az volt a menő, akinek felfújt autóbelső gumiöve volt. Volt egy óriás csúszda, fából készült, és két oldalt volt a csúszó része, pléh, vagy réz lemez borítással. A napon a csúszdák felforrósodtak, de a vizes fürdőruhában ezt nagyon nem is éreztük. A felnőttek fociztak, turuloztak, a nagylányok sétálgattak, a fiúk meg tették-vették magukat a lányok előtt. Mi gyerekek meg önfeledten játszottunk. Estefelé együtt mentünk haza mi környékbeliek, és a szüleink (így utólag visszagondolva) megkönnyebbülhettek, hogy épségben hazaértünk.

Sári

strand 60

A strandolás a mi családunkban is a nyári élet szerves része volt, strandra járni egy életforma volt gyerekkoromban. Ugyanabban a Tisza-parti városban laktam, ahol Sári is élt, s bár egyidősek vagyunk, akkor még nem ismertük egymást. Akkoriban, (ötvenes, hatvanas évek) a nagyobb vállalatoknak saját kabin házuk volt, felszerelve nyugággyal, asztalokkal, székekkel, pingpong asztallal. Nagyival naponta lementünk a partfürdőre, a szüleim a hétvégén jöttek csak le. Anyu és Apu mindig nagyokat úsztak, először a folyással szemben, majd visszafelé, már fáradtan, a folyás irányába. Én ott vártam rájuk a parton, ahol aztán kifeküdtek megszáradni a puha, forró homokban. Később, mikor termálvizes medence is épült a partfürdőn, nagymama abban áztatta magát naphosszat.

Termálfürdő cserkeszőlő

Lány korában (harmincas évek) anyukám családjának volt csónakja, négy család vett közösen egyet. A családok nevének kezdőbetűiből összerakva tegafova volt a csónak neve. Együtt, vagy felváltva használták, és így minden gyerek megtanult evezni. Ez akkoriban közkedvelt sport volt a folyó menti városokban. Gyerekként, mikor mesélt róla Anyukám, mindig megkérdeztem, hogy hová lett a tegafova. – Eltünt a történelem tengerében – válaszolta.

Meseautó

Csónakázás – a Meseautó című filmből

Vissza az ötvenes évekbe: A strand a felnőttek társadalmi életének színhelye is volt, a vállalati kabin kertjében jókat lehetett kártyázni, focizni, sörözni a kollégákkal. Nagymama egy lapos fém ételdobozba készítette össze az ennivalót, kivájt paprikába tette a vajat (így nem olvadt el), a szeletelt kenyér vászon szalvétába volt csomagolva. Rossz evő gyerek voltam, de a strandon a nagy hancúrozás közepette mindig megjött az étvágyam. A büfében vehettem magamnak egy egygombócos fagyit 50 fillérért. A strandfürdő nagy volt, árnyas fákkal tele, jól eloszlott a sok ember, nem ültünk egymás hegyén-hátán, mint az uszodában. Akinek nem volt vállalati kabinja, az bérelt egyet egész szezonra (esetleg többen együtt), és akkor a kabinban hagyhatta a nyugágyát és minden egyebet, ami a strandoláshoz kellett. Egy emlékezetes nyaram volt, 14 évesen. Azon a nyáron osztálytársakból, és azok barátaiból egy jó kis fiú-lány társaság verődött össze. Rengeteget pingpongoztunk, forgóztunk, és nevettünk, párok alakultak ki, szerelmek szövődtek…

Én is szerettem úszni a Tisza hűs habjaiban, bár nagy úszó sosem lett belőlem. Aztán, hogy elkerültem szülővárosomból a Tisza mellől, nem tudtam többé más vizekkel megbarátkozni. Egyedül a tengervíz iránt érzek a Tiszához hasonló vonzódást, és boldogan vetem bele magamat, ha nagy ritkán alkalmam van rá. De az az egykori szépséges strandélet visszavonhatatlanul az elmúlt gyermekkoré.

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Otthon, ahová bármikor vissza lehet térni

idősek

Egy kedves, fiatal szimpatizáns blogolvasónk azzal a kéréssel tisztelt meg bennünket, Régiségeket, hogy osszuk meg életbölcseleteinket, tapasztalatainkat.

Bölcsességeink 2.

A mi nemzedékünk egy-két évvel a háború után született. A mai fiatalok ezt el sem tudják képzelni. Sokszor gondolok arra, milyen jó lenne most fiatalnak lenni, olyan szép színes a világ. Szó szerint színes. Az ötvenes évek számomra a szürkeséget jelentik. Minden olyan kopott és szürke volt. A szegénység ellenére mégis jó gyermekkorunk volt, mást jelentett számunkra az iskola, a barátságok. Nagy tudású tanáraink voltak és nagyon jól átadták a tudásukat. Ők igazán példaképek tudtak lenni. A baj az, hogy szinte bűnünknek róják fel, hogy mi a szocializmusban éltünk. Mintha lett volna választásunk. Mindenesetre tanulhattunk, volt munkánk, és tervezhettük a jövőt, a családot. Tudjuk, hogy ezért nagy árat fizettünk, de a múltat nem lehet megtagadni.

Amit nagyon fontosnak tartok, az a család! Az esküvőn azt ígérjük egymásnak, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett. Azután jönnek a gondok, bajok, betegségek. És mi lesz az esküvel ?! Mégis, a család minden tagjának az otthon a biztonságot kell, hogy jelentse, ahova bármikor vissza lehet térni.

Jó munkahelyeim voltak, nem volt sok. Szerettem dolgozni, megbízható, pontos munkaerő voltam, felsőfokú végzettség nélkül is mindig elismertek. A gyerekeinknek is mindig ezt tanítottuk. Ennyi idősen már talán ez nem tűnik szerénytelenségnek.

Egyszer beszélgettünk a lányommal arról, hogy mi mindent átél egy ember. Mennyi aggódásba, féltésbe kerül, mire felneveljük a gyerekeket. Negyven-ötvenéves vagy és elveszted a számodra legkedvesebbeket, a szüleidet, aztán telik az idő, és sorban mennek el a testvéreid, jó barátaid. A szüleim két háborút éltek át, padlóra kerültek, de mindig felálltak és újra kezdték, hiszen ott volt a négy gyerek. Szóval nem volt könnyű, van akinek a hit segít, van aki nagy lelkierővel rendelkezik.

Valamelyik nap Popper Péter egyik előadását hallgattam, a végén azt mondta “A tudás tanítható, átadható, a bölcsesség nem, rá lehet találni, élni lehet vele, de megfogalmazni nem”.

Sári

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:
https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

A halál után létezik még valami?

gyertya

A férjem négy éve, a 61. évében hunyt el, hosszú szenvedés után. 40 éves volt, amikor a szívével műtötték. Nem telt el olyan év, hogy ne feküdt volna kórházban. Sokszor volt életveszélyben, mégis váratlanul ért a halála. Fel sem tudtam fogni, nem hittem el, amikor az intenzív osztályon közölték, hogy nem tudnak segíteni, csak megkönnyíteni a távozását. Így is történt. Egész nap ültem mellette, fogtam a kezét, Ő már nem volt ébren. Kimondottan szép volt, békés az arca. “Megvárta” amíg eljöttem onnan, és másfél óra múlva hívott az orvosnő, hogy eltávozott.

goblelin1

Túl voltunk a temetésen, az ember szinte mindent gépiesen tesz ilyenkor, aztán jöttek a hétköznapok. A gyerekeim a saját otthonukban, szóval teljesen egyedül maradtam hirtelen. Életemben nem laktam egyedül, mindig körülvett a család. Napközben még elvoltam, intéztem a lakásügyeket, hagyatékot, stb. Amit nagyon nehezen viseltem, az a síri csend volt, ami körülvett. Aztán a fiamék hoztak két kis pintyet, és az ő mozgásuk és pittyegésük javított ezen a helyzeten.

A fiamat és a lányomat is nagyon megviselte apjuk halála. Amikor a betegsége idején a fiamék eljöttek, a férjem, aki nagyon büszke ember volt, “kihúzta” magát, és egy szóval sem panaszkodott. Amikor elmentek, szinte összeomlott. Látogatót egyáltalán nem fogadott. A lányom külföldön él, Skypeon ugyan mindig tájékoztattam, de rendszerint megszépítettem a helyzetet. Talán csak két év múlva, amikor megfestette Édesapja portréját, akkor nyugodott meg.

terítő

Sokat beszéltünk Róla, ha összejött a család. Az elvesztését úgy tudtam feldolgozni, hogy mindig úgy emlegettük, mintha ott lenne közöttünk. Nem csak a jó dolgokról emlékeztünk, nem hiszek abban, hogy halottról vagy jót, vagy semmit. Ha u.n. tapintatból nem beszélünk dolgokról, az olyan, mintha elfelejtettük volna, vagy nem is lett volna. Nem jártam minden nap a temetőbe, ma sem járok. Eddig kétszer álmodtam Vele, nem volt rossz élmény. Ilyen álmom még soha nem volt, éles, tiszta volt a kép, érthető a beszélgetés és szinte megnyugtatott. Az álmok óta nem zárkózóm el attól a nézettől, hogy a halál után még létezik valami.

     A képeken látható gobelin és a horgolt terítő férjem hobbi alkotásai.

Sári

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Makettpark-csoda és arborétum Szarvason – kirándulások egynapi járásra

Szarvas5

A magunkfajta régiségeknek, akik még kíváncsiak a világra, és még bírnak is menni, egyszer csak elkezd viszketni a talpa és akkor nincs mese, indulni kell! Valahová, ami nincs messze, ahonnan még aznap hazaérhetünk, saját ágyban aludhatunk, és mégis történik velünk valami! Így utaztunk el négyen Szegedről Szarvasra, ahol már várt minket kedves volt osztálytársunk, aki most szarvasi lakos. Így lett remek idegenvezetőnk és kalauzunk, nem kellett elveszetten bolyonganunk egy idegen városban.

szarvas4

Szarvas kellemes, szelíd alföldi városka, legfőbb nevezetessége az arborétum és benne a Mini Magyarország makettpark.  A szép időben a hatalmas fák között a Holt-Körös-parton sétáltunk, üldögéltünk, pihengettünk, ismét nekiindultunk, igazán jól éreztük magunkat. A Mini Magyarország mindenkinek nagyon tetszett, örömmel fedeztük fel az országunk ismerős épületeit a maketteken, nálunk lelkesebb kiránduló csoport aligha akadt a Pepikertnek is nevezett arborétumban! Azt sajnáltuk csak, hogy unokák nélkül mentünk, mert a gyerekeknek igazi csoda lett volna a Mini-Magyarország a vasúttal, folyókkal, Balatonnal, szép épületekkel.

Szarvas6

Az utakon pávák sétáltak, mókusok futkároztak, a madarak egymást túlharsogva fütyültek – szép, boldog napot szereztünk magunknak ezzel a kirándulással! És nem fejeztük be, mert további terveink vannak, megpróbáljuk jobban megismerni az “egy napi járásra” lévő városokat, falvakat, mert túl a 65 éven ingyen utazunk  buszon, és a jókedv szintén ingyen van!

szarvas3

Ha kedvet csináltunk Szarvashoz, íme néhány hasznos infó:

Szarvasi Arborétum:

http://www.pepikert.hu/ Tel.: +36-66/312-344 E-mail: pepikert@pepikert.hu Felnőtt napijegy: (arborétum+makettpark) 1600 Ft Gyermek, nyugdíjas:      ”                   ”        1100 Ft

Szöveg: Brigitta Fénykép: Sári

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Karácsonyi mézeskalács házikók, recepttel

Házikó

15 éve, hogy minden Karácsonyra  elkészítem a mézeskalács házikóimat. 1 kiló mézes tésztából 15db házacskát és fenyőfákat csinálok. Mindnek lesz gazdája, mert az ajándékok mellé  mindenki egy házikót is kap tőlem.

A hétvégén  barátnőimet és unokáikat is meghívtam mézeskalács sütésre. Én elkészítettem a tésztát, kinyújtottam,  a gyerekek pedig nagy élvezettel szaggatták és díszítették a mézeskalács angyalkákat, fenyőfákat és csillagokat. Miután kisült, boldogan vitték haza a maguk készítette finomságokat. Remek, alkotó  délutánunk volt.

mézeskalács

Az alábbiakban a mézeskalács házak készítését ismertetem.

A tészta :
1 kg finomlisztből két bögrére valót kiveszek, félreteszem, a többit 33 dkg porcukorral, 1,5 – 2 csapott gyerek-kanál szódabikarbónával, 5 dkg vajjal, vagy margarinnal elmorzsolom. Hozzákeverek 1 csomag mézeskalács-fűszert, 2 egész tojást és 2 tojás sárgáját, majd 35-40 dkg mézet. Ezután kezdődik a gyúrás és itt lesz majd szerepe a félretett lisztnek, apránként azt is hozzáadom. A végére szépen lejön a kezünkről a tészta. Folpackba csomagolom és hűtőbe rakom, mert 1 éjszakát állnia kell. A tészta hetekig használható marad, részletekben is lehet formázni.

 mézeskalács1

A falak elkészítése :
Mintának kartonpapírból vágjuk ki a házikó, ill. a templom “falait”. A templom oldala és a tetők megegyeznek a házikó falaival, csak az eleje lesz más. Kinyújtom vékonyra a tésztát (kb 2-3 mm), ráfektetem a mintát és hegyes késsel “kiszabom”. Vékonyan kikent tepsibe helyezem, és elkezdem a díszítést. 2 tojás felvert sárgájával ecsettel bekenem és az alábbi magokkal díszítem : tökmag, tányérica mag, dió, fenyőmag, szezámmag, szeletelt mandula, mazsola. Vékonyra sodrok tésztát és abból készítem az ablakokat, meg a kapukat. Sütőbe teszem, nagyon vigyázni kell, mert pillanatok alatt kisül.

 Mézes2

A ragasztás:
Ezután jön a falak “összeragasztása” házikóvá. Cukrot olvasztok egy szélesebb lábasban, “halk ” tűzön tartom, amíg ragasztok. A kész házikófalak éleit belemártom és összeillesztem. Azt javaslom kisgyerekek ne legyenek a közelben, mert iszonyúan éget az olvasztott cukor. Nekem az első alkalommal az ujjaim végén több hólyag lett. Mit mondjak, nagyon fájt. Esetleg lehet kesztyűt, vagy fakanalat használni.

 mézes4

A díszítés:

A díszítéshez a 2 megmaradt tojásfehérjét felverem porcukorral, jó keményre, amennyi cukrot csak felvesz, (mert ha nem elég kemény, akkor elfolyik a díszítés), és egy kisebb nejlonzacskóba teszek egy keveset, aminek az egyik csücskébe egy ici-pici lukat vágok.

Bármit lehet a tésztából készíteni, madárkát, patkót, angyalkát stb. Amikor bekenem tojássárgájával a díszítendőt, lehet rá rajzolni is, akár hústűvel belevésni. Készítettem angyalkát is ( kb tenyérnyit) A szemei és a szája szegfűszegből volt, a nyaklánca szezám magból, a haja vékonyra sodort tésztából, a ruháját pedig belekarcoltam.

 mézes3

Sokáig eláll, januárra kellően megpuhul és nagyon finom lesz. Barátokkal együtt készíteni kitűnő szórakozás, a gyerekeknek is egy nagy élmény, imádnak díszíteni.


Jó munkát, és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!

Sári

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

 

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Sosem késő nyelvet tanulni – most még támogatják is!

forrás: sixtyandme.com

forrás: sixtyandme.com

Amikor Walesben voltunk látogatóban a gyerekeknél, rettentően zavart, hogy nem tudok angolul. A fiatalok segítettek, jöttek velünk, de nem mindig értek rá. Elgondoltam, mi történne, ha valami baj lenne, még egy pohár vizet sem tudok kérni, nem tudom elmondani, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk. Megjegyzem, hogy a német tudásommal semmire se mentem.

Decemberben, középkorú házaspár barátaim felhívtak, hogy nagyszerű alkalom van jutányos áron angol nyelvet tanulni EU-s támogatással, lehet interneten jelentkezni. Gondolkodtam 1-2 napot, legfőképpen a korom miatt – ingyen utazom már -, és   elhatároztam, hogy belevágok. Nem szóltam a gyerekeimnek, hadd legyen meglepetés.

Biztos sokan ismeritek a www.tudasodajovod.hu oldalt, itt lehet regisztrálni, javaslom nézzétek meg. Korhatár nincs, 90.000 Ft értékben jelentkezhetsz 60 órás, intenzív nyelvtanfolyamra, nem csak angolra. Neked csak a kb. 3.000Ft regisztrációs díjat kell kifizetni, amikor már a szerződést írod alá a nyelviskolában. Nagyon kedvezőnek tartom ezt a lehetőséget. Szigorúak a feltételek: nem késhetsz az óráról, nem hiányozhatsz, és legalább 60%-t kell elérned a tesztvizsgán. Ha nem tartod be a feltételeket, ki kell fizetni a részvételi díjat.

Egy nagyon jó csoportba csöppentem, 11-en vagyunk, egyáltalán nem érzem magam hátrányban a korom miatt, a tanfolyam résztvevői  20-30 év között vannak. Fiatal, lendületes tanárnőnk van, sokat “játszunk”, így gyakoroljuk a nyelvet. Egy percig sem bántam meg, hogy jelentkeztem. Amikor a gyerekeim  megtudták, mibe vágtam bele, nagyon megörültek és megdicsértek. Gyakorlásképpen Skype-on tartok velük angol órákat, sokat segítenek.

Mindenkit bátorítok, korombelieket is, hogy jelentkezzenek,  valóban soha nem késő elkezdeni tanulni!

Sári

 

Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése

A támogatásról

http://www.tudasodajovod.hu/web/guest/a-tamogatasrol

Az idegen nyelvi és/vagy informatikai képzésen az Európai Uniótól nyert támogatással lehet részt venni. A regisztrációt követően az informatikai rendszer a nyilatkozatok alapján megállapítja a jogosultságot és kiszámítja az önrész és a támogatás mértékét.

A képzésben részt vevő személyek esetében a támogatás mértéke a képzési díj 95-98% a lakóhelytől  függően.  Az a személy, aki megfelel a részvételi feltételeknek, a teljes regisztrációt követően a projekt időtartama alatt maximálisan bruttó 90.000 Ft (azaz kilencvenezer forint) képzési támogatás felhasználására válik jogosulttá. Természetesen ezt a lehetőséget akkor lehet teljes mértékben kihasználni, ha van még elegendő pénz a projekt költségvetésében.

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Kis barátaim, a pintyek és a fecskék

pintyek
saját felvételek

Egyik nap városunk főterén sétáltam haza, és hirtelen meghallottam a rigók énekét. Olyan jó érzés fogott el, hogy február van még, de már közeleg a tavasz. Mondanom sem kell, hogy a nap hátralévő része nagyon jó hangulatban telt el. Eszembe jutott, hogy az elmúlt évben április 25-én, ha jól emlékszem a dátumra, vasárnap délelőtt volt, főztem a konyhában és hirtelen hangos csivitelést hallottam. Megjöttek a fecskék !!! Egy 100 éves házban lakom, aránylag csendes, nagyon sok növény van, nyáron szinte minden lakás ablakában virágok, szóval szeretnek nálunk a madarak. Cinkék, házi rozsdafarkú, rigók, sőt az egyik este alig hittem a szememnek, egy nagy bagoly ült a tetőn a hófogón. A fecskék hosszú évek óta visszatérnek, nagyon szeretem őket. Általában kétszer költenek. A madarak szerencséjére nincs macska a házban, talán ezért is élnek itt szívesen. Elnézem, amikor a fiókák repülni tanulnak és a szülők féltőn vigyáznak rájuk.

fecskefészek

A lakásban pintyeim vannak, róluk is meséltem már egy korábbi bejegyzésemben. Lassan két éve, hogy kaptam őket és már a harmadik fészekalja fiókát nevelik. Most két kicsi van, illetve a kicsik már nagyok. Kedves kis állatok, őket nem lehet úgy megszelídíteni mint a papagájokat. Félénkek, mindig nagy ricsajt csapnak, ha etetem őket, vagy csak beszélek hozzájuk. A “papa” mintha támadni akarna, úgy repül felém. Minden reggel tálcán kapják tőlem a reggelit: magokat, zöldfélét (salátát, répát, tyúkhúrt), főtt tojást meghintve porrá tört tojáshéjjal, ivóvizet és fürdővizet.

fecskék a teraszkorláton

Délelőtti programjuk a fürdés, ülnek sorban a ketrecben, rázzák ki a vizet és tollászkodnak. Ahogy sötétedik, elülnek a ketrecen belül elhelyezett fészkekben. Kettő van, külön a szülők, és külön a fiókák részére. Nagyon jók, reggelig a hangjukat sem nem lehet hallani. Nem is gondolnánk, hogy milyen érzékenyek. A múlt év tavaszán 2 hétre elutaztam és a szomszédra bíztam a pintyeket. Jó helyük volt, de megviselte őket a változás, nem is költöttek egész nyáron. Nagyon gondos szülők, a “papa” feltűnően szigorú a családdal. Költés után a mama és a papa felváltva ülnek a tojásokon. Egy nap nagy veszekedést hallottam szinte egész délelőtt, ugyanis nem tudni mi okból a “mama” aznap sztrájkolt, nem akart visszatérni a fészekbe. A “papa” időnként kijött és szerette volna visszazavarni a tojót, de aznap nem sikerült neki. Egy másik alkalommal vendégek voltak nálunk, kis madaraim már elültek. A villanyfényre előjöttek és hangoskodni kezdtek, erre a “papa” addig nem nyugodott, míg vissza nem zavarta a családot a fészekbe.

Kedvelem a madarakat, szívesen gondozom őket, sok örömet szereznek nekem.

Sári

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Karácsonyi mézes házikók

Rendszeres olvasója vagyok a Nők Lapjának hosszú évek óta. Az 1999. év 46. számát a mai napig őrzöm. Ebben a számban Schaeffer Erzsébet interjút készített Fábián Évával, a “Kalamajka” együttes énekesével. Címe: Mézes házak kalákában. Ezen írás hatására az idén 14. éve fogom elkészíteni az én mézeskalács házikóimat. 15-16 db házacskát, fenyőfát készítek 1 kg mézes tésztából. Mindnek lesz gazdája, mert az ajándékok mellé ezt szoktam adni.

A tészta :
1 kg finomlisztből két bögrére valót kiveszek, félreteszem, a többit 33 dkg porcukorral, 1,5 – 2 csapott gyerek-kanál szódabikarbónával, 5 dkg vajjal, vagy margarinnal elmorzsolom. Hozzákeverek 1 csomag mézeskalács-fűszert, 2 egész tojást és 2 tojás sárgáját, majd 35-40 dkg mézet. Ezután kezdődik a gyúrás és itt lesz majd szerepe a félretett lisztnek, apránként azt is hozzáadom. A végére szépen lejön a kezünkről a tészta. Folpackba csomagolom és hűtőbe rakom, mert 1 éjszakát állnia kell. A tészta hetekig használható marad, részletekben is lehet formázni.

A falak elkészítése :
Mintának kartonpapírból vágjuk ki a házikó, ill. a templom “falait”. A templom oldala és a tetők megegyeznek a házikó falaival, csak az eleje lesz más. Kinyújtom vékonyra a tésztát (kb 2-3 mm), ráfektetem a mintát és hegyes késsel “kiszabom”. Vékonyan kikent tepsibe helyezem, és elkezdem a díszítést. 2 tojás felvert sárgájával ecsettel bekenem és az alábbi magokkal díszítem : tökmag, tányérica mag, dió, fenyőmag, szezámmag, szeletelt mandula, mazsola. Vékonyra sodrok tésztát és abból készítem az ablakokat, meg a kapukat. Sütőbe teszem, nagyon vigyázni kell, mert pillanatok alatt kisül.

A ragasztás:
Ezután jön a falak “összeragasztása” házikóvá. Cukrot olvasztok egy szélesebb lábasban, “halk ” tűzön tartom, amíg ragasztok. A kész házikófalak éleit belemártom és összeillesztem. Azt javaslom kisgyerekek ne legyenek a közelben, mert iszonyúan éget az olvasztott cukor. Nekem az első alkalommal az ujjaim végén több hólyag lett. Mit mondjak, nagyon fájt. Esetleg lehet kesztyűt, vagy fakanalat használni.

A díszítés:
A díszítéshez a 2 megmaradt tojásfehérjét felverem porcukorral, jó keményre, amennyi cukrot csak felvesz, ( mert ha nem elég kemény, akkor elfolyik a díszítés), és egy kisebb nejlonzacskóba teszek egy keveset, aminek az egyik csücskébe egy ici-pici lukat vágok.

Bármit lehet a tésztából készíteni, madárkát, patkót, angyalkát stb. Amikor bekenem tojássárgájával a díszítendőt, lehet rá rajzolni is, akár hústűvel belevésni. Készítettem angyalkát is ( kb tenyérnyit) A szemei és a szája szegfűszegből volt, a nyaklánca szezám magból, a haja vékonyra sodort tésztából, a ruháját pedig belekarcoltam.

Sokáig eláll, januárra kellően megpuhul és nagyon finom lesz. Barátokkal együtt készíteni kitűnő szórakozás, a gyerekeknek is egy nagy élmény, imádnak díszíteni.
Jó munkát, és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!

Sári

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Látogatás lányomnál, Walesben

Swansea-i öböl – lányom festménye

Nem gondoltam, hogy 65 éves fejjel ekkora élményben lesz részem. A lányom és a férje már öt éve élnek Angliában. Londonban kezdték, majd három éve átköltöztek Walesbe, a Bristoli öböl partján fekvő Swansea nevű városba. Úgy alakult, hogy csak most tudtuk őket először meglátogatni. A vejem Édesanyjával együtt utaztunk, hogy meglássuk, hogyan boldogulnak gyermekeink.

Mint minden kint dolgozó fiatal, ők is a saját kárukon tanulták meg, hogyan alakítsák életüket. A vejem már hamarabb kiment, megtapasztalta, hogy elsősorban magára számítson, sokszor átverték, és ugye mondanom sem kell, hogy honfitársaink.

Sikerült egy saját kis házat bérelni, fele annyi bérleti díjért mint Londonban ( kb 400 font + rezsi), amit nagyon otthonosan rendeztek be, jó állapotú, használt bútorokkal. Még kis kert is van a házhoz. Az étkezés annyiban nem probléma, hogy a férj másod séf egy magyar vezetésű pub-ban. Rendkívül ízletesen főz, és a lányom is ügyes. Meg is látszik rajtuk.

Swansea-i jellegzetes házsor

Lányom beiratkozott az ottani művészeti egyetemre, (itthon négyszer jelentkezett, esélye sem volt).  Jó volt látni, hogy  mennyire boldog. Senki nem kérdezte ki fia-borja, megmutatta a műveit , azt mondták, itt a helye. Esetenként pedig dolgozni jár ő is. Mindketten járnak egy EU-s nyelviskolába. Ez ingyenes, komolyan kell venniük, mert a tanárok is érdekeltek, ha nem vizsgáznak le, a tanárok nem kapnak bért.

Nagyon jól éreztük magunkat, és mindketten nyugodt szívvel hagytuk ott őket, de nagyon szeretnénk, ha idővel hazajönnének. Ők sem szándékoznak végleg maradni. A repülőgépen mind oda-, mind visszaútban szomorúság fogott el. Minden hely foglalt volt, idősek rajtunk kívül nem nagyon utaztak, csak fiatalok, házaspárok pici gyerekekkel. Biztos vagyok benne, ha itthon boldogulnának, nem mennének el ilyen sokan.

az Atlanti óceán partján

Swansea Wales legnagyobb városa,  területe  378 km2 , lakóinak száma  kb. 230 ezer. A II. világháborúban súlyos bombázás érte, újjáépítették, de kevés a régi épűlete. Leghíresebb szülötte Dylan Thomas, a költő, külön múzeumban őrzik kézíratait és emléktárgyait. Egyetemi város, több színházzal. Egyszóval egy nagyon élhető város. Hegyen épült, a Swansea öböl partján.

Csodálatos kiránduláson vettünk részt, a Gower félsziget csücskén, ami természetvédelmi terület, az Atlanti Óceán partján. Kegyes volt hozzánk az idő, szikrázó kék ég, (máskülönben nagyon sokat esik az eső) zöld fű, még novemberben is, békésen legelő hófehér birkák, sirályok. Szinte felfoghatatlan volt számomra, hogy ott állok az óceán partján. Ilyet csak Velence városában éreztem.

Swansea látképe egy 28.emeleti kávézóból

Az ottani Tescoban nagyon nagy a választék, és nagyon jó a minőség. Sajnos ami Magyarországra kerül, az sokkal silányabb áru és szinte ugyanannyit fizetünk érte.

Én a “Napfény városában” lakom, nagyon szokatlan volt a sok eső, ernyőt nem lehet használni, mert a szél kifújja a kezemből. De a végére már egészen megszoktuk.

Sok mindent tudnék még mesélni, de egyszerre elég ennyi. Remélem, hogy kijutok még Swanseabe.

A fényképeket én készítettem.

Sári

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!