Régiségeknek

Internet mami chatel – Virtuális-valós életem

Megtaláltam a megoldást a hétköznapok magányának feloldására.

computer 3
Nagy örömmel adjuk közre egy kedves olvasónk írását.

Nézelődöm és lájkolok, nem tudok betelni az internet adta lehetőséggel, hogy ennyire közel hozza a tőlem távol került rokonokat, ismerősöket. Mindazokat, akikről valószínűleg nem is tudnék, nem is hallanék, ha nem lenne internet. Sőt, mi több, új ismeretségeket, barátságokat kötök az internet olyan oldalain, amelyeket azonos érdeklődésű emberek látogatnak napról-napra, mondhatom, most már évtizede. Ezt a virtuális ismeretségi kört ismeretlenül is ismerős barátoknak nevezem. Ezek a kapcsolatok fontosak nekem, „internet maminak”, ahogy felnőtt fiam elnevezett. Egy ilyen sokadik X-et betöltött emberlánya, akinek gyerekei más városban élnek, aki kiesett már a munkahelyi körforgásból, egyedül maradva, elszakadva a régebbi társas köröktől, megtalálta a megoldást a hétköznapok egyedüllét érzésének kiküszöbölésére, adott esetben akár új ismeretségek kötésére.

Személyes ismerősöm hívta fel figyelmemet egy olyan igényes, kulturált oldalra, mely engem is megfogott, érdeklődésemet felkeltette. Naponta több időt töltöttem az oldalon, nem saját néven, ahogyan a többiek sem. Egy évtized múltán a beszélgetések során azért megismertük egymás valódi nevét, valóságos problémáit, örömét, bánatát. Közülük a legtöbbel sosem találkoztam, de az oldal jellegéből fakadóan és a beszélgetések révén szinte többet tudunk egymásról, hétköznapjainkról, mint bármelyik valóságos ismerősünkről. Aztán az évek során e-mail címet cseréltünk, Skype ismerősök lettünk, a közösségi oldalon pedig már fényképek révén is láthatjuk egymást.

computer 4

Szerelmek szövődtek, szerelmek múltak el. Szerelem-barátság valamilyen keveréke egy ismeretlen-ismerőssel, akivel talán sohasem találkozunk, de mégis valamiért fontos számunkra… Volt sok sírás, csalódás, és persze sok nevetés és kacagás is. Visszahúzódó, csendes természetem miatt lassan ismerkedtem, barátkoztam, míg rá kellett döbbennem, ha nem „szólalok” meg, nem ismernek meg, és ripsz-ropsz célpontja leszek a kíváncsibb, fogalmazzak finoman, cserfesebb szájúaknak… És persze lettem is, és nem esett túl jól… Aztán elkezdtem én is „csipogni”. Egy ilyen oldalon sokféle ember megfordul, fiatalabb, idősebb. Ilyen is, olyan is. Volt, akit csak az oldal lehetőségeinek feltérképezése érdekelte, volt aki csak úgy csinált, mintha az érdekelné, de valójában csélcsap, szoknyavadász volt. Erre elég gyorsan rá lehetett jönni, az ilyenek nem is maradtak sokáig…

Egy másik igényes, színvonalas internetes oldalon alapító tag vagyok. Az azonos érdeklődés itt is ellensúlyozza sokféleségünket és összeköt bennünket. Két év alatt kialakult egy jó kis közösség, összeszokott emberkék egy csoportja. Egyikükkel annyira egy hullámhosszon voltam, hogy Skypera is felvettük egymást, nap mint nap megosztjuk örömeinket, gondjainkat. Sok-sok hónap telt így el. Fiamék ismerik nicknév alapján a virtuális ismeretlen-ismerőseimet, hiszen beszélek nekik róluk. Mígnem szülinapomra kaptam a fiaméktól egy velük együtt eltöltendő hosszú hétvégét egy hegyi városkába. Micsoda véletlen! Éppen abba a városkába, ahol virtuális barátnőm lakozott. Természetesen sor került a személyes találkozásra. Ki nem fogytunk a szóból. Pár hónap múlva pedig megszerveztünk egy találkozót a fővárosba az oldal látogatóinak. Hihetetlen volt, hogy érkezéskor senkinek nem kellett bemutatkoznia, kivétel nélkül mindnyájan azonnal felismertük egymást a közösségi oldalra feltett fényképeknek köszönhetően. Ott folytattuk a beszélgetéseket, ahol abbahagytuk, mármint a Skype-on, a közösségi oldalon, és saját oldalunk chatjén. Az oldal adminja, egy fiatal egyetemista hölgy, elképedve mondta, még soha nem tapasztalta, hogy netes ismerősök így felismerik egymást, és ki nem fogynak a szóból. Mert végeláthatatlan beszélgetésbe kezdtünk, és csak mondtuk, mondtuk, mondtuk….

Így néz ki az én virtuális-valós életem ismeretlen-ismerős társaságommal.

Izzy

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hazaköltözött a felnőtt fiam

haza3

Három anya elbeszélése arról, hogy párkapcsolatuk felbomlása miatt fiuk visszaköltözött  a szülői otthonba.

Amikor gyerekeink kiröpülnek a családi fészekből, nehezen engedjük el őket, de belátjuk, hogy ez az élet rendje, s boldogok vagyunk, ha családot alapítanak. De nem tervezzük és nem készülünk rá, hogy életük rossz fordulatot is vehet, és hosszabb-rövidebb időre visszaköltöznek a szülői otthonba. Ha baj van, mellettük vagyunk és segítünk.  Legalábbis e három esetben így történt. Olvasóink nem túl vidám történeteit adom közre.

A szülői otthon szállodai komfort

Néha nem úgy mennek a dolgaink, ahogy azt mi elterveztük. Én éreztem, hogy a fiam házassága romokban hever. Keserű tény, amit érezni véltem évekkel ezelőtt. Vagy egy anya minden rosszat előre sejt?

Amikor az unokám megszületett én voltam a legboldogabb nagymama és szülő, hogy végre a fiam révbe ért. A fiam ebben az időben külföldön dolgozott, hogy a családja anyagi helyzetét biztosítsa. Lemondva arról, hogy lássa, piciny babája fejlődését, első lépéseit vagy érezze első kimondott szó súlyát…. APA. Nem tudom mennyit keresett, mert nem kérdeztem, de éreztem nem keveset. Azt is láttam, hogy a menyecske nagyon szereti a pénzt, no nem élére rakni, vagy építeni, csinosítani otthonát, hanem két kézzel szórni, más kisgyermekes anyák irigykedését kiváltva. A fiamnak néhány év után elege lett a külföldi munkavállalásból és úgy döntött, hazaköltözik a családjához, hogy kislányát minden nap lássa és gondozásában is segítsen. Eltelt néhány év. Emlékszem, egy októberi délután, a fiam felhívott telefonon és közölte a kemény tényeket, hogy felesége összepakolt és elköltözött a gyerekkel. Szerintem meg sem próbálta marasztalni, vagy kérlelni, hogy beszéljék meg az életüket, vagy próbálják újra. Ő is tudta, hogy a sok szótlanul eltöltött estének ez lesz a vége, a szabadjára engedett gyeplő  nem a hosszú házasság titka.

Így a fiam egyedül maradt a lakásában. Éreztem, anyai ösztönömmel, hogy a csend, valami rosszat jelent. Nem telefonált, ha én felhívtam kurtán és furcsán válaszolt. Így amikor időm engedte meglátogattam. Ilyenkor láttam tök üres a hűtő, rendetlen a lakás, összevissza ledobott ruhák, és sok az üres italos üveg. Tudtam, és láttam, hogy segítségre van szüksége. A munkája már nem inspirálta, nem tudta fizetni a kölcsön részletet, a gyerektartást, a lakás rezsit és saját magát fenntartani. Sok fiatal beleesett ebbe a devizaalapú hitel csapdába és a saját maga ásott gödrébe.

Segítettem! Nem kellett kétszer mondani, hogy fiam gyere, költözz haza! Van hely a családi házban bőven és akad egy tányér meleg étel is. Hamar új állás is adódott, mely nem minimálbér volt, de három műszakos munkarendben kellett dolgoznia. De ez az én életemet fenekestül felfordította. Nagyüzemi főzés, sütés, munkásruhák mosása, barátok gyakori társasága, hangos zenehallgatás éjjel, csak hogy a legnagyobbakat mondjam. Nem mondom örültem, hogy nem fogott padlót a fiam, de nagy terhet vettem a nyakamba. Nyugdíj előtt pár évvel, már nekem is nehéz volt teljesítenem saját mércémet és állandó lelkiismeret furdalásom volt, hogy ezt se, meg ezt se csináltam meg.

Azóta eltelt néhány év, én boldog nyugdíjas lettem, fiam éli szingli barátnős boldog életét, esze ágában sincs összeköltözni barátnőjével, pláne nem az egykori önálló fészkébe. A szülői otthon felér a szállodai komforttal, kényelmesen egyszerű, olcsó és nagyszerű számára. Az én számomra nem ilyen egyszerű, de ha nem bírom a terhet, leteszem. Elmegyek a nyugalom szigetére, a fiam lakásába. Perspektíva az van, de mindkettőnknek más és más!

Ágnes

anyafia káő-1

Hova máshová menne, ha nem haza?

Most 35 éves fiam nehezen viseli a kötöttséget, sok barátja van, mindenkinek segíteni akar, jóhiszemű, mondhatnám néha naiv. Hosszú ideig udvarolgatott. Mindig bemutatta a barátnőit, aztán egy idő után megkértem, hogy legközelebb csak akkor mutassa be az újat, ha már komoly a helyzet.

Be is tartotta. 28 éves volt, amikor egyszer csak megjelent egy nála idősebb hölggyel és közölték velünk, hogy összeköltöznek. A hölgynek két nagyobb lánya volt. Hangsúlyozom, hogy helyes gyerekek, semmi bajom nem volt velük, és a hölgy is szimpatikus volt. Én nem estem kétségbe, a korkülönbség sem zavart, csak a fiamat nem tudtam elképzelni 2 gyerek mellé, családapának. A férjem akkor még élt, szegény csak ült a foteljében és nem nagyon nyilatkozott, csak akkor amikor elmentek. Hát mit mondjak, nem örült. Igyekeztem elfogadni a helyzetet, mert szerintem egy Anyának mindig az a fontos, hogy a gyerekei boldoguljanak. Szerettem a két kislányt is, én voltam a tiszteletbeli 3. nagymama.

Majd a férjem beteg lett, a halála után pár hónapra megjelent a fiam, hogy hazaköltözik. Nem szólhatott bele élettársa gyerekeinek nevelésébe. Nem volt mit tenni, hova máshová menne, ha nem haza. Anya főzött mosott, vasalt, hiszen nyugdíjas volt. Azután kibékültek és visszaköltözött a barátnőjéhez. Eltelt pár hónap és ismét bejelentette, hogy vége a kapcsolatuknak és hazajön. Mit tehettem volna, alkalmazkodtam újra.

Ma már megtalálta a párját, és egy egyéves kislány boldog apukája, én pedig egy igazi nagymama lettem.

Júlia

haza2

Az (újra) együttélésünk alakulgat

Felnőtt gyermekeink sorsa, életük irányítása az ő kezükben van, az ő felelősségük. Nekik kell felépíteni a boldogságukat, a házasság vagy együttélés során megküzdeni az alkalmazkodás, a közös gondolkodás kisebb-nagyobb döccenőivel. Van, akiknek sikerül, és sajnos olyan helyzet is adódik, hogy nem.

Mit tehet a szülő, ha látja: gyermekének házassága nem jól működik, a választott társ talán mégsem az igazi… ? A szűkszavú válaszok, a rövid látogatások, az elhallgatott problémák, a figyelmeztető jelek sokasága végül felszínre robbantja a tényt. A házasság tönkrement. Fiam hazaköltözött. Kopogó tőmondatokban tudatta velem a szakítás tényét, fő okait. Bénultan hallgattam és zavarban is voltam. Szabad-e bármit is tanácsolnom neki? Hogyan csillapíthatnám haragját, jogos megbántottságát? Egy kapcsolat megromlásáért mindkét fél hibás valamennyire, hogyan tudnám elérni, hogy a saját felelősségével is szembenézzen?

Első lépésként a gyakorlati teendőkben segítettem neki (ő kérte). Megvan a régi szobája, átrendezünk néhány dolgot, berendezkedhet – legjobb belátása szerint. A konkrét fizikai munka, ki- és átpakolás idegcsillapítóként is hatott. Később, amikor már nyugodtabban tudott beszélni okokról és következményekről, arra kértem: újra gondolja végig házasságuk kilenc évét. Összpontosítson a fontos dolgokra (szeretet, megbízhatóság, őszinteség, következetesség, kitartás, tisztelet) és értékelje újra, indulatok nélkül a kapcsolatukat, hátha helyre lehet még hozni. A mindennapos ütközésektől eltávolodva tisztábban lehet látni a dolgokat. Hetek múltán sem változott a véleménye. S bár kedveltem a menyemet és családját, el kellett fogadnom a fiam végleges döntését: nem így akar élni. A válóper beadásához szükséges iratokat összekészítette, az indokok megfogalmazásához, sorrendbe állításához kérte a segítségemet, megbeszéltük. (A bíróságot persze a váláshoz vezető okok nemigen érdekelték…) Amikor a konkrét tennivalókon túl volt, mintha kissé megnyugodott volna. A bánat, lehangoltság persze nem múlt el.

Az (újra) együttélésünk alakul-alakulgat. Nekem meg kell szokni, hogy ne a régi beidegződések alapján kezeljem, hanem önálló, felnőtt férfiként. Ne gondolkodjak az ő fejével – szokta mondani – hanem várjam meg, amíg ő kér bármit is. Lassan kezd kialakulni a közös napirendünk, mindkettőnknek pontos feladatai vannak a ház körüli és háztartási munkákban. Időnként csöndesen figyelmeztetem a mulasztásaira, a hibáira – és már nevetni is tudunk rajtuk. Továbbra is nagyon nehéz viszont a feszültséget, idegességet, a hirtelen feltörő haragos kitöréseit kezelni. De megértem őt: az álmokat, a közös terveket nehéz eltemetni, a szertefoszlott boldogság helyett a társtalansággal szembenézni. Most a válás utáni gyász korszakát éli át. És ezt a bánatot nem spórolhatom meg neki. Mellette állok, bízom benne, meghallgatom – akár órákon át – ha szeretné kibeszélni magából a történteket..

Hogy mit hoz a jövő? Tőle is függ, meg a szerencséjén is múlik, hogy találkozik-e a valóban igazi társsal. Reménykedünk.

Erika

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

PÓTNAGYI, PÓTCSALÁD – egy anyuka elmondja náluk hogyan működik

nonnni-con-nipoti

Vendégposzt

A blog olvasói már értesülhettek kezdeményezésünkről, mellyel alig két hónapja a Pótnagyi-pótunoka facebook csoportot létrehoztuk. A csoport szépen gyarapszik, gyülekeznek  a pótnagyit kereső és a pótnagyinak ajánlkozók száma. Közben jókat beszélgetünk gyerekes témákról is. Az alábbiakban a Pótnagyi kereső egy posztját adjuk közre, melyet a csoport egy olvasója küldött be, akinél évek óta jól működik a pótnagyi intézmény. Reméljük, hogy a példa sokak kedvét fogja meghozni.

Hogyan kezdődött a kapcsolat?

A mi családunkban a pótnagyi megjelenése nem tudatos döntés eredménye volt, mégis mindkét fél számára nagyon előnyös kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Budapesten peremkerületben lakunk. Két gyerekünk kis korkülönbséggel született, és a 2. pici születése után a mindennapi ellátásunkban is elkelt a segítség. A férjem mindenben partner volt, etetett, fürdetett, pelenkázott velem, stb. Viszont azokon a napokon, amikor a munkája vagy edzés miatt későn jött haza, éreztem a segítség hiányát.
A játszótéren találkoztunk egy idősebb házaspárral. Feltűnt, hogy nincs velük unoka, mégis be-beülnek a játszótéri padra és élvezik a gyerekzsivajt. Sokszor beszélgettünk, mondták, hogy egyetlen unokájuk külföldön él a szüleivel. Nagyon hiányolják, ezért keresik a gyerekek társaságát. Ha fel kellett szaladnom az egyik gyerekkel a lakásba valamiért, ők szívesen vigyáztak a másikra.

Egy idő után mindig segítettek fürdetni, ha a férjem későn jött haza. Elhozták a gyerekeket az oviból.  Később már áthívtuk őket vigyázni a gyerekekre, hogy néha el tudjunk menni egy moziba vagy vacsorázni barátokkal. A gyerekek is élvezték a pót-nagyszülők figyelmét, akik kicsit megengedőbbek nálunk.

Amikor visszamentem dolgozni a GYES után, eleinte részmunkaidős állást kerestem, kisebb sikerrel – sajnos nem nagyon létezik ez a foglalkoztatás-típus Magyarországon. Pót Nagyink és Pót Papink ajánlották fel, hogy elhozzák a gyerekeinket az oviból és vigyáznak rájuk, amíg mi megjövünk a munkából a férjemmel. Kihagyhatatlan ajánlat – elfogadtuk és lassan 3 éve működik mindenki nagy örömére.

Nonni-e-nipoti 2

Hol ebben az üzlet a feleknek?
Természetesen meg lehet állapodni pénzben is, ez nálunk is benne van a csomagban. De nekünk úgy jött be, hogy mivel ez egy állandó együttműködés, nem óradíjazunk, hanem havi azonos összeget utalunk. Mivel pót-Nagyi és pót-Papi ezt nagyrészt szeretetből csinálják, a pénz összességében kevesebb, mint amit egy óradíjas babysitternek fizetnénk. Ők viszont minden hónapban fixen számíthatnak a nyugdíj-kiegészítésre.

Lehet részben vagy egészben csere-segítségben is megállapodni: pl. Nagyi néha vigyáz a gyerekeidre, te elviszed hétvégente autóval bevásárolni. Mivel meguntam az irodai rendelős kajákat, inkább Nagyinknál “fizetek elő” – ő úgyis nagy szeretettel főz maguknak, én meg finomat, egészségeset eszem (elhozom a munkába). Papi pedig kisebb szereléseket megcsinál nálunk is a lakásban, sőt, már másoknak is ajánljuk az utcában.

Miért jó a gyereknek?
Egy (pót)nagyszülő már nevelt fel gyereket, tudja milyen és képes szeretettel, türelemmel csinálni. Tapasztalatunk szerint állandóbb és megbízhatóbb segítség, mint bárki, aki óradíjas alapon segít. A gyerekekkel (és velünk is) valódi kötődés alakul ki, annál jobb a gyereknek, minél többen szeretik. A Nagyinak és Papinak a kiszámítható gyerekprogramok miatt új értelmet nyer a napja, lesz miért (kiért) felkelni, sétálni, jó levegőn játszani. Anya is nagyobb eséllyel vállalhat teljes munkaidős állást akár.

Milyen szabályok mellett működik?
Erre biztos minden háztartásban más ötletek fognak beválni. A lényeg, hogy őszintén beszéljünk mindenről, ami esetleg zavar. Nálunk ezek a játékszabályok:
– Előre egyeztetjük, hogy mit szabad a gyereknek és mit nem, mikor kell lefeküdni aludni, milyen műsort szabad csak nézni a tv-ben, mennyi édességet ehet és mikor, stb.
– Ha pót-Nagyi vagy pót-Papi vigyáz a gyerekekre, ő a főnök. A pót-nagyszülőknek is szót kell fogadniuk a gyerekeknek, ugyanúgy, mint nekünk.
– Azt mondanom sem kell, hogy minden megbeszélt időpontban a tündér pót-Nagyszüleink rendületlenül beállnak. (Hálás is vagyok érte!) És mindig van náluk mobiltelefon, hogy elérjük őket, ha bármi gond lenne.

Miért pót-Nagyi?
Mert családtag. Mert meghallgatjuk, ha problémája van, segítünk ügyeket intézni a hivatalban, ha kell. Velük is karácsonyozunk, szülinapozunk, anyák napozunk, stb. Ha sürgősen kórházba kéne menni, tudja, hogy bármikor felhívhat. Munkaidőben, hétvégén és éjjel is. Nekünk ez vált be. Alakítsátok ki ti is a saját rendszereteket! Ha jó a szándék és a megvalósítás, mindenki rengeteget nyer vele!

Orsolya

Ha unokákra vágysz, vagy  ha pót-nagyszülőket szeretnél a gyerekeidnek,  Pótnagyi-Pótunoka csoportunkban vágyad teljesülhet. Facebook csoportunk eléréséhez kattints ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Őszi gyógyfürdőzés Harkányban és Bükfürdőn

Harkányi gyógyfürdő

Harkányi gyógyfürdő

A gyógyfürdő kezelések nem számítanak luxusnak, és egy bizonyos kor után többé-kevésbé mindannyian rászorulunk. A kezelések nemcsak lakóhelyünkön, hanem az ország gyógyfürdőiben bárhol igénybe vehetőek. Anna és Annaróza friss élményeikről számolnak be.

Évek óta visszatérő vendég vagyok a harkányi gyógyfürdőben, mert saját bőrömön tapasztalom, milyen jót tesz a víz alatti torna, a fürdőzés, a masszázs, a célirányos kezelések. A gyógytornászok a kedvenceim: a változatos, fokozatosan nehezedő gyakorlatokat személyre szabják, biztatnak és végül még arra is képes vagyok, amit nem is hittem volna.

Még mielőtt valaki azt mondaná: – Nekem is jót tenne, de biztosan sokba kerül, nem engedhetem meg magamnak! – sietek összegezni a költségeket, azért is, hogy ki-ki reálisan mérlegelhesse a lehetőségeit. A magyar állampolgárok reumatológus szakorvosi beutalóval jelentős kedvezményeket élveznek: évente kétszer 15 napra vehetik igénybe a nekik megfelelő gyógyfürdő szolgáltatásait. Harkányban a fürdő belépő naponta, beutalóval 1100 Ft, ehhez jön 3 különböző kezelésért (pl. gyógytorna + masszázs + iszap pakolás) 800 Ft , ez összesen 1900 Ft/nap. Ha azonban a fürdőt 4 órán belül elhagyjuk, a belépő árából 500 forintot visszakapunk, azaz 1400 Ft-ba került mindez. A szállás díja sem magas, ha olyat választunk (pl. egy kis apartmant, lakást) ahol a főzés is megoldható. Esetleg többen is társulhatnak, barátnők, rokonok, családtagok – így a szállás és étkezési költségek megoszlanak. Legtöbben már nyugdíjas kedvezménnyel, vagy ingyen utazunk, így ez a tétel sem jelentős. Enni otthon is kell, így ez sem jelent plusz kiadást.

Harkányi gyógyfürdő

Harkányi gyógyfürdő

Külföldiek és magyarok körében jól ismert és kedvelt hely a 192 éve Harkányi gyógyfürdő: a különleges gyógyvíz jó hatással van a reumatikus és ízületi betegségekre, mozgásszervi bajokra, de eredményesen gyógyítja a bőrbetegségeket is (a pikkelysömört különösen). Az ivókúra pedig, (napi 3×200 ml) javítja az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a vércukor szintet, jó hatással van a porcokra, mert a víz hatóanyagai beépülnek a szervezetünkbe.

Harkány kellemes kisváros Pécstől délre, a Villányi hegység, a Tenkes hegy lábánál: Siklós, Máriagyűd, a Duna-Dráva Nemzeti Park kellemes kirándulóhelyek a környéken. A fürdő tágas belső tereivel nyugodt környezetet teremt a pihenésre, relaxálásra. Az itt dolgozók nem csak kiváló szakemberek, hanem elhivatottan, a betegekre, gyógyulni vágyókra figyelve végzik a kezeléseket. Májustól szeptemberig a strandfürdő részlege is sokféle lehetőséget kínál a kikapcsolódásra. Épp most épül újabb, látványos csúszda-rendszer a gyerekeknek, másutt is felújítanak, modernizálnak. Sok a zöldterület, árnyas fák, gondozott kertek, növények teszik igazán otthonossá ezt a helyet. Egy egész nagycsalád felüdülést találhat Harkányban: míg a nagyszülők a gyógymedencében kúrálják magukat, a fiatalok a kinti medencékben fürödhetnek. A családos belépőjegyek is kedvező árúak. Ha nem főszezonban megyünk, akciós kedvezményeket is kifoghatunk a hazai gyógyfürdőkben, amelyek áldásos vizét jó lenne kipróbálni, és megelőzni kisebb-nagyobb bajaink kialakulását. Jó szívvel ajánlom, a sok munka után igenis megérdemeljük.

Fodor Anna

 

Az “árokfürdőzéstől a wellnessig”, avagy Bükfürdő sikertörténete

buk2

Árokfürdőzés Bükfürdőn

Ennek a sikernek én is tanúja lehettem a közelmúltban. A fürdőkomplexum 2012-ben ünnepelte 50 éves fennállását. De hogy is kezdődött a történet? Bük és Bő községek között már az 1920-as évektől olajat kerestek, de a kutatás csupán az 50-es évektől vált intenzívvé. 1957 őszén olaj helyett víz tört fel a fúrások nyomán 65-70 m magasra. Kiderült róla, hogy gyógyhatású ásványvíz, mégpedig alkáliákat, fluoridot, kalciumot, magnéziumot, hidrogénkarbonátot tartalmazó termálvíz. Az ekkor 54,5 fokos elfolyt vizet másfél km hosszú földcsatornán (árkon) át a Répcébe vezették. Az ennek nyomán született “árokfürdőzés” a helyi lakosok körében rendkívül népszerű lett. A Nyugat Dunántúl új hévízforrását – a csodás gyógyulások hírére – 1961 nyarán többezren keresték fel bel- és külföldről, ízületi és egyéb mozgásszervi bántalmaik kezelésére. Az első gyógyvizes medence 1962. augusztus 19-i átadásával kezdetét vette az a gigantikus fejlesztés, aminek végeredményét, valamint kedvező hatását 10 napon át élvezhettem októberben

Bükfürdő3

Büki gyógyfürdő

A fürdő történelme nem lenne teljes a saját tapasztalataim említése nélkül. A gyógyvíz áldásos hatását korosztályom, a Régiségek, nagyra értékeli. Szokatlan volt számomra, hogy mindenütt mosolygó arcok vettek körül, kezdve az apartmanhotel recepciósától, takarítónőitől, büféseitől a fürdő-alkalmazottakig (animátorok, masszőrök, és egyéb kezelést nyújtók). Az jutott eszembe, hogy ezek a többnyire fiatal lányok, fiúk sok-sok nagymamának, nagypapának adják vissza azt a kényeztetést, amit ők a saját szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak.

Külön élvezetet nyújtott a hideg, majd meleg gyógyvizes torna, előbbi ritmikusabb zenére, eszközök használatával, utóbbi Enya, a népszerű énekesnő szelídebb, megnyugtatóbb dallamaira. Ezek az ingyenes tornák nem csak izületeinket, hanem agyunkat is serkentették a kéz-láb koordináció folytán. A termálvízben maximum félórát szabad tartózkodni egyszerre. A külső és belső medence egyaránt rengeteg ember befogadására alkalmas, és mikor beléptem, bábeli zűrzavarszerű zsongás fogadott. Érthető, hiszen a németek, osztrákok, szerbek, szlovének, szlovákok, és persze honfitársaim nyelvén tereferéltek, és láthatóan jól érezték magukat, sokan megfeledkezve az ajánlott időtartamról. Ivókúra is lehetséges gyomor-, bél- és epebántalmakra, az előcsarnokban két ivókút szolgálja ezt a célt. Az ízéről inkább nem nyilatkozom.

büki

Büki gyógyfürdő

Akit az anyagiak érdekelnek, elmondom, hogy a helyi orvos által felírt kezelések tb-támogatással ugyanannyiba kerülnek, mintha lakóhelyünk fürdőjében vennénk igénybe a kezelést, és ki-ki annyi félét kérhet ezekből, amennyit a pénztárcája megenged. Az élményfürdőre nem érvényes az orvos által felírt 800 forintos uszodajegy, de egyszer érdemes kipróbálni.

Szállás szempontjából szerencsés voltam, mert egy barátnőmtől térítésmentesen kaptam az üdülési jogát, de ügyes szervezéssel és az internet segítségével bárki hozzájuthat kedvezményes áron egy főszezonon kívüli apartman hotel elhelyezéshez, ahol főzési lehetőség is van. A korunkbeliek utazása ingyen, ill. kedvezményesen történik, így remélhetőleg sokan részesei lehetnek annak a kényeztetésnek, amit a korosztályunk megszolgált és megérdemel.

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Anyósom a példaképem

mama 92 éves anyósom 30 éve él egyedül. Amikor apósom meghalt, anyósomnak a fián, rajtunk kívül senkije nem maradt. A szüleit, a testvéreit, a huszon-sok unokatestvérét rég elvesztette, barátnői nem voltak. Pár napig nálunk volt, azután hazakívánkozott.

Soha nem telepedett ránk, és soha nem maradt egyedül: mindenkinél jobban, természetesebben tud kapcsolatokat létesíteni. A 9 lakásos házban, ahol 31 éve él, minden szomszéd régi jó ismerőse. Még azok a fiatalok is mosolyogva üdvözlik, akik nemrég költöztek a házba, és egyébként senkinek nem köszönnek. A társasház közgyűlése természetesen anyósom lakásában van. A házbeli pici gyerekek tudják, hogy anyósom ajtaja soha nincs bezárva, és a csoki a nagyszobában a legalsó fiókban van; a szülők bizalommal beengedik anyósomhoz a gyerekeket.

Ha akad egy-egy nap, amikor anyósomnak nincs semmi sürgős ügyintézni valója a városban, akkor edzésképpen föl-le jár a lépcsőházban. Ezért van az, hogy ha fél napig nem mutatkozik, akkor valamelyik szomszéd már biztosan benyit hozzá: – mi van, Évike, hogy vagy? És ő mindig jól van, mindig derűs. Nem panaszkodik, és nem sajnáltatja magát, pedig a súlyos betegségek őt sem kerülték el. A kezeletlen, súlyos csontritkulás meg a mi figyelmetlenségünk következtében közel 30 éve él összecsúszott, törött bordákkal: egy Szedd magad! alma-akció végén egyikünk sem vette észre, hogy anyósom emeli föl a legnagyobb, legsúlyosabb kosarat, hogy beemelje az autóba – bizony kórház lett a vége.

Anyósom minden percében szabad és független akar lenni. Emiatt sem a melltartót (ami nem lenne baj), sem a lúdtalpbetétet „nem bírta megszokni”, a lábát alig emelve jár sebesen, a piros lámpa nem érdekli, még a járda kis egyenetlenségébe is belebotlik. A rengeteg elesés és törés közül a combnyaktörés emelkedik ki, utána  kórházba is került.

Nemcsak a ház, de az egész kispesti nyugdíjas társadalom ismeri és szereti anyósomat. Az összes helyi nyugdíjas klubnak tagja, a délutánjait megosztja a nyugdíjas klubok meg a Vöröskereszt között, ahol szintén igen aktív. Pár éve megszervezte a cukorbetegek önsegítő körét, holott – szerencsére – nem cukorbeteg. Délelőttönként folyamatosan látogatja – a kórházban vagy az otthonukban – azokat a klubtársakat, akik leestek a lábukról. Kispesten köztudott, hogy anyósomhoz kell fordulni idősotthoni elhelyezés, kérvény-írás, szociális segély intézése és hasonlók ügyében, ő mindent elintéz. A legutóbbi időkig házhoz hordta a nincsteleneknek a Vöröskereszt karácsonyi csomagjait.

A régesrégi, még apósom idejéből való kártyapartnerek közül megmaradt 2-3 nénivel rendszeres az összejövetel egymás lakásán. Ha négynél kevesebben jönnek össze, akkor bridzs helyett römiparti járja. A 37 évvel ezelőtti fodrász kollégák közül néhány fiatalabb még most is gyakran ránéz, köztük az a kedves cigányasszony, aki anyósomnak köszöni, hogy megmaradhatott fodrásznak: amikor kezdő volt, húzódoztak tőle a vendégek, nem akartak egy roma keze alatt frizurát csináltatni. Anyósom azt mondta: csak egyszer próbálják ki, meglátják, milyen ügyes.

Én 44 éve ismerem anyósomat, soha kritikát nem kaptam tőle, mindig csak segített, bátorított. Amikor a 70-es években nem lehetett valamit kapni a kisfiúknak, unokáinak, gyakorta nyakába vette a várost, és felkutatta a hiánycikkeket. Most pedig megfigyelte, hogy a dédunokák gyengéje a csokis csiga, amit kizárólag Kispesten lehet kapni…

Lujza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Pótnagyit, pótunokát keresek!

pótnagyi2

Mostanában több helyen is találkoztam hirdetésekkel, melyekben szülők gyereküknek pótnagymamát keresnek, illetve nagymamák szeretnének pótunokát találni. Blogunk egy facebook oldal létrehozásával szeretné segíteni az egymásra találást, és bátorítani ennek a remek kapcsolati formának az elterjedését.

Miért is akar valaki pótnagymamát találni? Sokféle, de valahol mégis hasonló okokból. Egy fórumon így fogalmazódtak meg a kérések:

– Nagymamát szeretnénk a családunkba a mindennapokba, aki mesét olvas a gyereknek, babusgatja, betegség eseten vigyáz a kisfiúra, szeretet ad neki. Amit mi cserébe tudnank adni: szeretet, odafigyelés, segítség, család.

– Nagyszülőket keresnénk akik szeretnek és akiket lehet szeretni. – Szeretnénk, ha lenne valaki, akihez mehetnénk, vagy jönne hozzánk látogatóba. Jó lenne szeretetet kapni és adni.

– Szeretnénk, ha rajtunk, szülőkön kívül még valaki szeretné, kényeztetné gyerekeinket. Mi sem ingyen bébiszittert keresünk, hanem családtagot, akivel jó találkozni, akivel kölcsönösen gazdagíthatjuk egymás életét.

És, hogy miért keres valaki pótunokát? Sok idős ember van, aki tele van energiával, életkedvvel, mégis hiányzik a család, valaki, akiről gondoskodhatna, elhalmozhatná szeretetével és akitől kedvességet, törődést, figyelmet lehet kapni. Sok esetben az idős ember családja távol él, esetleg nincs unoka, vagy már felnőtt. Ki lehetne jobb tárgya ennek a szeretetnek, törődésnek, mint egy gyerek? Úgy gondolom, hogy egy nagymama, azaz nagyszülők,- hisz nagypapákról is lehet szó-, elsősorban érzelmi kötődést keresnek. Valakit, valakiket, akik várják őket, örülnek jöttüknek, gyerekeknek, akikkel játszani lehet, akiknek mesélni lehet, elvinni sétálni, bábszínházba, és akik majd hiányolják, ha netán nem tudnak menni hozzájuk. Akinek ajándékot lehet adni karácsonykor és születésnapra, akit valami saját készítésű finomsággal lehet meglepni. És ebbe a tevékenységbe beleférhet egy beteg gyerekre való felvigyázás, és esti gyerekfelügyelet is.

Gondolom, hogy ennek a viszonylag újfajta kapcsolatformának kialakulóban vannak a szabályai, gyakorlati megvalósulásának módozatai. Látva az igények létezését és tapasztalva azt is, hogy sokkal több a pótnagyit keresők száma, mint a pótnagyinak ajánlkozó,  elhatároztuk, hogy   felkaroljuk a felek egymásra találását. Mivel blogunk gyűjtő- és találkozó helye az energikus, tettre kész és fiatalos időseknek, nagy a valószínűsége, hogy sok potenciális nagyszülő kerülhet ki blogunk mintegy 1800 kedvelője közül. Ugyanakkor blogunkat sok fiatal is látogatja, így ez igazán jó terepnek kínálkozik a találkozásra.

Úgy gondoltuk, hogy nyitunk ehhez egy új facebook oldalt és reméljük, hogy sok megosztással hamarosan idetalálnak az egymást keresők. Az persze bizonyos, hogy egy pótnagyi nem fog sok kilométert utazni, hogy pótunokára leljen, ezért fontos, hogy az érdekeltek földrajzilag közel legyenek egymáshoz. Ezért is szükséges, hogy az ország minden szögletébe eljusson az ügy híre. Elképzelésünk szerint a facebook oldalon nemcsak a keres-kínál hirdetéseknek adunk helyet, de lesz mód a tapasztalatok kicserélésére is. Hogy legyen elképzelésetek, milyen lehet egy pótnagyi/pótunoka kapcsolat, olvassátok el Brigitta írását e témában.

Hogy legyen elképzelésetek, milyen lehet egy pótnagyi/pótunoka kapcsolat, olvassátok el Brigitta írását e témában. Kattintás ide:

Kérjük, hogy minél többen osszátok meg a facebookon ezt a posztunkat, hogy eljusson a gyereküknek nagyszülőt kereső szülőkhöz is.

A PÓTNAGYI-PÓTUNOKA FACEBOOK OLDALRA VALÓ ELJUTÁSHOZ Kattints ide!

Cecilia és bloggertársai

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Gute Nacht, schlaf gut

Nagymamák a nagymamájukról sorozatunkban Lujza visszaemlékezéseit olvashatjuk.

nagymama jó

A nagymama reggel 5-kor kelt, hogy 6-tagú családunkban ő legyen az első a fürdőszobában. Ősz haját a tarkója alján két fonott drót-csattal pici kontyba tűzte. Aztán kivitte a jéghideg hálószobából a jéghideg konyhába a nagy zsebórát a kígyós állvánnyal, és odaállította az ablakpárkányra.

óra

Megmelegítette a cikóriakávét, beleaprított egy kis száraz kenyeret, leült a konyha sarkában a spájzlépcsőre, picit sóhajtott, mert tudta, hogy délig már nem fog leülni, – kann man nichts machen, gondolta – és megreggelizett, „aprítottat”. Az unokáknak egy-egy karéj kenyeret kent, a karéjokat 6-7 szeletre vágta, hogy egyszerűbb legyen az ágyban reggelizni. Anyukám saját gyártmányú verssel keltett minket, fölhúzta a rolókat, és letette az ágy mellé a reggelit. A nagypapa a kályhát tisztította, csörömpölt a vödörrel meg a lapáttal. A papám gyorsan odakészítette a kályha mellé a tüzelőt, és már ment is dolgozni. A rádió a Vándor cigánylegényt váltogatta a Bunkócskával.

Hamar kiürült a lakás, a nagymama meg én indultunk bevásárolni. A közeli csarnokban lecövekeltem a nagy medencében úszkáló pontyok előtt, ott vártam meg, amíg a nagymama megveszi, amit kell. Visszaérve fogtam a tejeskannákat, a tejjegyeket meg a pénzt, és lementem a házban levő tejcsarnokba. Nem értettem, mi a különbség a jegyes tej meg a szabad tej között, a tejcsarnokos néni ugyanabból a hatalmas kannából merte minden nap a 2 liter tejet. Fönt a lakásban a nagymama port törölt, négykézláb törölgette a székek alsó keresztléceit. Az ebédet – sokliteres lábasokban, fazekakban – már föltette. A konyhában elővette a nagypapa hasas bögréjét, teleöntötte tejjel, és eltette aludni vacsorára a szobában a kályha mellé.

bogre

Krumpli mindig volt az ebédhez, gyakran volt savanyú káposzta, bab, lencse – a tót konyhának egy szerény változata lehetett nálunk, a finom kelt sütemények nélkül. A nagyszülők magukkal hozták – a német anyanyelv mellett – ifjúságuk észak-felvidéki szlovák környezetének ételeit, szavait. Ha nagyon tele lett a pohár, a nagymama azt mondta, félig tótul: – le kell hlipálni; ha nem találtuk a zsebkendőnket, és szipákoltunk, azt hallottuk, hogy „ne szmrkálj”.

Délben először a nagypapa jött haza a könyvtárból, ahol dolgozott. Letette a kalapját és az örökösen magával hordott esernyőt, és sajátos magyarságával megkérdezte: – Nem volt itt senki? – Nem, nem – feleltük a nagymamával, és leültünk ebédelni. Ebéd után a nagymama elmosogatott, én törölgettem. Ez után a nagymama átöltözött, és indult sétálni. Minden nap sétált egy kört a Nagymező utca meg az Andrássy út felé. A sarki közértben vett az unokáknak egy-egy banános csokit.

A Kazár utca sarkán a Negro presszóban ivott egy szimplát, még megvette az Esti Hírlapot, és hazabandukolt. Otthon a nagypapa már begyújtott a kályhába, és – takarékosságból – a sötét szobájukban ülve várta a nagymamát. A nagymama letette a lecke-asztalunk sarkára a banános csokikat, a szobájukban villanyt gyújtott, és nekilátott felolvasni az újságot. Aztán megint sötét lett, félhangosan, németül tárgyalták meg a híreket meg a család dolgait egymás között. Ha sokszor hallatszott át hozzánk a szomszéd szobába az „Er”, akkor már tudtuk, a papánk megint valami nem tetsző dolgot csinált. Talán a tüzelőt tette rossz oldalra? Vagy át akarja alakíttatni a fűtést gázfűtésre, és be akarja vezettetni a fürdőszobába meg a konyhába is? Schrecklich – hallottuk minduntalan.

Átmentem a nagyszülők szobájába, megkértem a nagymamát, kérdezzen ki. 4 körül följöttek hozzánk a barátnők. A nagymama megjelent a pusmogó társaságban, mindenkit nevén szólítva köszönt, letett egy tál hámozott almaszeletet és sajtot, és eltűnt.

Gyakran villanyt gyújtott újra, és elővette a kiskredenc fiókjából a világoskék légiposta levélpapírt, amit anyukám folyamatosan vásárolt neki. A testvéreit Rózsahegyről, a fiát itthonról a világ sarkaiba vetette a háború meg 1956. Gyönyörű írásával magyarul és németül egyformán levelezett. A „vegyes” nyelvű családoknak magyarul írt a nagy lapra, németül a két kisebb lapra.

Hamarosan megjöttek a szüleink, a nagymama és anyukám vacsorát tálaltak. Vacsora, mosogatás után a nagymama bevitte a konyhából a szobájukba a zsebórát a kígyóval, és az éjjeliszekrényére tette. Anyukám a lábhajtásos varrógéphez ült, foltozta a lepedőinket vagy az előzőleg csodaszépen megszerkesztett szabásminta után kiszabott darabokból állított össze nekem vagy a testvéremnek egy-egy ruhadarabot. – Sárga uborkának zeleny listmá – énekelte félig tótul.

8-kor a felnőttek bevonultak a szüleink szobájába, és bekapcsolták a televíziót. Tőlünk elköszöntek: – Gute Nacht, schlaf gut! – mondta a nagymama minden este, 23 évig, amíg otthon voltam. Ha az esti film klasszikus regény-adaptáció volt, szívesen megnézte. Ha nem, lefeküdt, és Tolsztojt, vagy Csehovot olvasott németül a pici éjjeli lámpa fényénél – de amint jött a nagypapa, azt is leoltotta, mert takarékoskodni kellett.

Lujza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Vallatószék 24. – Régiségeknek – interjú

Vendégposzt

Nemzet napszámosa és az Egy csepp Európa című blogok szerzőjének, Gellért Tündének az  interjúja Ceciliával a Régiségeknek blogról.

A Vallatószék vagy a Bloggerkedd során egy olyan bloggertársunkat kérdezzük, akit nagyra becsülünk és szeretünk. Célunk az, hogy olvasóink is megismerkedjenek különleges egyéniségekkel és értékes blogokkal. Az én választásom Ceciliára, azaz Hámori Trebitsch Terézre esett, aki a Régiségeknek blog („Legyen az időskor a lehetőségek kora”) szíve-lelke.

1. Kérlek, mutasd be a blogodat! Milyen szándékkal indult, mitől más, mint a többi? Hiánypótlónak érzed-e?
– A blogot azzal a szándékkal indítottam 5 évvel ezelőtt, hogy kortársaimnak, az ötven feletti korosztálynak a mindennapjairól, örömeiről, bánatáról írjak. Akkortájt, közel a nyugdíjhoz, már egyre kevesebbet írtam, és mint újságíró, ez nagyon hiányzott. Úgy gondoltam, hogy a blogolással új területen folytathatom a szakmámat. Más blogokkal összehasonlítva a legfőbb különbség, hogy ez a blog egy meghatározott korosztálynak szól. Bár életünk sok mindenben hasonló a fiatalabbakéhoz, mégis vannak speciális, csak ránk jellemző élethelyzetek, amivel más blogok, – és a média úgy általában – keveset foglalkozik. Ilyen szempontból a Régiségeknek valóban egy hiányt pótol.

2. Hogyan kapta a blog a nevét, és hogy lettél Terézként Cecilia?
– A Régiségeknek blogcím úgy született, hogy valami jó hangzású szinonimát kerestem a idős szóra, azaz a korosztályra, ahová magunk is tartozunk, és akikhez szólni akarunk – de nem találtam. A régiség szó köznapi értelemben tárgyra vonatkozik, úgy gondoltam, hogy emberekre vonatkoztatva szokatlan, de humoros lesz. A régiség végül is egy értékes, hosszú múlttal rendelkező tárgy, így illik ránk is. Ezt az elnevezést már sokan használják, jól lehet vele azonosulni. Fényképnek a blogban a címhez illően nagymamámnak egy fiatalkori fényképét választottam, sőt nicknévként felvettem a nevét is. Így lettem Cecilia.

Tanti1
3. Sokunk számára a nagymamánk életünk egyik meghatározó személyisége volt. Mit jelentett számodra az igazi Cecilia?
– Nagymamám egy derűs, harmonikus személyiség volt, pedig nagyon sok bánat volt az életében, mint a két világháborút átélt nemzedéknek általában. Születésemtől az ő haláláig együtt éltünk vele – szüleim és én. Nem emlékszem, hogy valaha is veszekedett, kiabált volna, nagyon tudott alkalmazkodni. Mivel szüleim dolgoztak, vele voltam otthon gyerekként. Ő teremtette meg azt a mindig rendezett, tiszta otthont, ahová naponta frissen főzött ebéddel, édességekkel és érdekes történetekkel várt haza az óvodából és iskolából. Még kilencven évesen, halála előtt egy hónappal is főzött és ellátta a háztartást. A boldog, gondtalan gyermekkort teremtette meg számomra. Nagymamám a kitartás, az alkalmazkodás, az önzetlenség, a kedvesség és a derűs életszemlélet szimbóluma az életemben.

4. Mivel több alkotótárs hozza létre, ismertesd, kérlek, a te szerepedet.
– Amellett, hogy én magam is szerző vagyok, a szerkesztő szerepét töltöm be. Az írások hozzám érkeznek be, és én teszem fel a bejegyzéseket a blogra, ha szükség van rá, kis szerkesztés után. De legfőbb szerepemnek azt érzem, hogy inspirációt adjak blog-barátaimnak, hogy életük egy-egy helyzetét tegyék nyilvánossá, beszéljenek érzéseikről, gondolataikról, hiszen sok embernek szerezhetünk vele örömet, segíthetünk problémáik megoldásában, felismerésében. Azt is fontosnak érzem, hogy megörökítsük emlékeinket, aminek gyerekeink, unokáink egyszer majd nagyon fognak örülni. Van úgy, hogy kitalálunk egy témát, és többen írunk ugyanarról, de leginkább mindenki arról ír, amihez leginkább kedve van, amihez a legjobban ért. Ezért ilyen sokszínű és változatos témájú, stílusú a blogunk.

5. A pozitív életszemlélet áthatja a blogot akkor is, ha fájdalmas téma kerül szóba. Honnan ered (és hogy sikerült megőrizni) ezt az életigenlő szemléletet?
– Örülök, ha így látod. Talán leginkább ebben hasonlítunk egymásra mi, ennek a blognak a szerzői. Ez az életigenlő szemlélet feltehetően természetünkből és korunkból fakad, és erre a szemléletre tudatosan ráerősítünk. Egyfajta felismerés ez, hogy ne megkeseredve, hanem örömöket, élményeket keresve éljük le életünk utolsó szakaszát. Természetesen mi is küzdünk az időskor szokásos gondjaival, de mégis tele vagyunk kíváncsisággal, tenni akarással, és szeretnénk ezt a szemléletet terjeszteni magunk körül. Az életkor meghosszabbodásával dédszüleinkhez képest átlagosan 20-25 évvel élünk tovább. Nem mindegy, hogy hogyan töltjük el ezeket az éveket. Szeretnénk kitörni abból a láthatatlanságból és hallhatatlanságból, amely ezt a korosztályt körülveszi. A blog a mi szócsövünk, melyen keresztül hallatjuk a hangunkat. Azt tapasztaljuk, hogy egyre többen hallanak meg bennünket és követnek.

6. Egyik kedvenc írásom tőled a háború után született generáció összehasonlítása nagyszülőként az előző nemzedékkel (Tíz dolog, amiben mi, hatvanévesek, mások vagyunk, mint anyáink – Aki szeretné, itt elolvashatja!). Nagyon sok lájkot és megosztást kapott, ez a téma tehát komoly érdeklődésre tarthat számon manapság. Szerinted mi lehet az oka? Miért érezted fontosnak, időszerűnek, hogy írj róla?
– Úgy tűnik, hogy kimondtunk valamit, amivel sokan tudnak azonosulni. 1800 lájkot és 370 megosztást kapott ez a bejegyzés másfél hónap alatt. 10 pontban foglaltuk össze, milyennek látjuk, illetve szeretnénk látni magunkat mi, hatvanasok. Az írás úgy született, hogy írásomhoz bloggertársaim is hozzáfűzték véleményüket. Arról van szó, hogy hogyan tekintsünk magunkra mi, hatvanasok: beteg, öreg, sajnálatraméltó emberekként vagy az életet élvezni akaró, kíváncsi, tevékeny, hosszú életre berendezkedő régiségekként? A szemléletmód, az időskorról alkotott kép az, amin mi magunk tudunk változtatni, és ezzel mások szemléletét is alakítani tudjuk. Nem kell hozzá pénz, befolyás, központi akarat. A mi életünk nagyon megváltozott a szüleink életéhez képest, főként a nők élete változott sokat, lényegesen könnyebb, szabadabb lett. Ma idősnek lenni mást jelent, mint régebben volt. De még sok sztereotípiával kell leszámolnunk, hogy széles körben elhiggyük és a fiatalabbakkal is elhitessük, hogy 60 felett is lehet új dolgokat tanulni, új kapcsolatokat létesíteni, új hobbit találni, utazni, sportolni, sőt, akár pénzkereső elfoglaltságot végezni. Az internet jó lehetőséget teremt számunkra is. Össze tudunk fogni, hallatni tudjuk a hangunkat. Blogunk facebook oldalán jól érzékeljük a pezsgést, a hatvanasok is szívesen megszólalnak, ha megfelelő közeget találnak

7. Szembetűnő, hogy sokat kommentelsz, kérdezel, tehát sokféle blogot olvasol. Ez a nagyon rokonszenves kíváncsiság és érdeklődés életed többi területét is áthatja? Mivel foglalkozol, melyek a főbb érdeklődési területeid, hogyan osztod be az idődet?
– Valóban sok minden érdekel. Elfoglalt nyugdíjas vagyok. A blognak, amely nemcsak írást, hanem kapcsolatokat is jelent, fontos helye van az életemben, nyugdíjasként egy állandó elfoglaltságot jelent. Ezen kívül férjemmel együtt örömmel és sokat foglalkozunk az unokákkal. Sok hobbim van, amikre végre van időm: kertészkedek, ékszereket készítek, kerámiázok, családfakutatást végzek, szeretek kis közösségeket létrehozni, több civil szervezetnek és társaságnak vagyok tagja, többek között két könyvklubnak, melyet barátaimmal hoztunk létre. Minden nap végzek valamilyen testmozgást, tornázok, jógázom, vagy gyalogolok.

8. Milyen kapcsolat fűzi össze a blog alkotóit, hogyan jött létre ez a csapat?
– Jelenleg 11 régiségkorú bloggertárs és 2 külsős szerzőnk van. Úgy működünk, mint egy kis újság. A csapat tagjai a barátaim és rokonaim közül kerülnek ki, kivéve a legújabb bloggertársunkat, aki olvasónkból vált szerzővé. Volt, akit én hívtam, és beszéltem rá az írásra, és voltak, akik a blogot olvasva jelentkeztek, hogy szeretnének bekapcsolódni. De vannak alkalmi szerzőtársak is, akik csak egy-egy írást juttatnak el hozzánk közlésre. Laza kapcsolat fűzi össze a bloggereket, leginkább e-mailen és chaten kommunikálunk, a személyes találkozás ritka, már csak azért is, mert két tagunk külföldön él, és Magyarországon is több településen lakunk. De évente legalább egyszer tartunk egy blogtalálkozót, ahol sor kerül az egymással való ismerkedésre és a blogügyek megtárgyalására. Ketten vagyunk újságírók, a többieknek nem tanult szakmája az írás, mégis többen kiemelkedő tehetségek, és remekül írnak. Jó példával szolgálnak arra, hogy idős korban is el lehet kezdeni egy új karriert, jelen esetben a blogolást. A blog az íráson kívül egy közösséget, a valahová tartozás, a közös siker érzését is nyújtja számunkra.

9. Végül egy utolsó kérdés, ami a blog sokoldalúságára vonatkozna. Általában aki blogot ír, igyekszik egyfajta tematikát követni formai szempontból is. Van, aki recepteket tesz fel ételfotókkal, van, aki utazások tapasztalatait teszi közzé, van, aki DIY ötletek leírását osztja meg velünk. Nálatok hogy is van ez?
– Nálunk nincs tematikai, formai kötöttség. Témáink rendkívül szerteágazóak: a gasztronómiától, az utazáson át a lakberendezésig, mindenfélével foglalkozunk. Speciálisak az időskor örömeivel, gondjaival, az unokákkal, gyerekeinkkel, párunkkal való kapcsolatról szóló írások. Szívesen írunk emlékeinkről, és osztjuk meg tapasztalatainkat az egészséges életmóddal kapcsolatban is. Kedveljük a nyugdíjjal való gazdálkodás, a takarékosság, újrahasznosítás, csináld magad témaköröket, és van egy szépirodalom rovatunk is, ahol elbeszélői vénánkat csillogtatjuk meg. Azt szeretnénk, ha mindenki, aki „betéved” hozzánk, találna valami kedvére való olvasmányt.

Ceciliával Gellért Tünde beszélgetett

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Miben mások a nyugdíjas férfiak, mint nőtársaik?

Férfi 1

Mostanában egyre több példát látok környezetemben, hogy mennyire különbözik a nők és férfiak viszonyulása az öregedéshez és a nyugdíjba vonuláshoz.

Távol áll tőlem bármiféle általánosítás, sőt a férfiak védelmében próbáltam olyan cikkeket olvasgatni, amelyek esetleg genetikai okokra vezetik vissza pesszimistább szemléletüket életük utolsó felvonásában. Próbáltam megérteni, mi az oka annak, hogy a nők hatvanon túl is boldogok, vagy igyekeznek azok lenni, új utakat keresnek, még fejlődni akarnak legalább önismeret terén, sőt bontakoztatják szunnyadó képességeiket, míg ezt a vágyat sokkal kevesebb férfinél vélem felfedezni. Az is igaz, hogy kevesebb férfi-, mint nőismerősöm van. Az elmondottakhoz hozzájárul az a szomorú tény is, hogy több az egyedül maradt özvegy asszony, mint férfi, azaz a férfiak halandóbbak, rövidebb a várható élettartamuk.

Igaztalan lennék azonban, ha a pozitív példákat nem venném észre. Néhány férfiút is példaként emelnék a gondolatbeli piedesztálra. Egyik férfirokonom, – igaz, hogy részmunkaidőben még dolgozik 70 évesen -, de emellett lélekmelengető szösszeneteket vet papírra, majd a szellemi tevékenységtől feldobva ízletes ebédeket “dob össze” felesége és saját maga legnagyobb örömére. Mindemellett öt unoka szuper nagyapja. Gondolom, nemcsak a genetikájának köszönheti, hogy húsz éve nem öregszik. Egy másik férfiismerős csodás főztjeit is volt alkalmam ízlelgetni. Harmadik követendő példámnak csak a nejét ismerem, akitől megtudtam, hogy 60-as férje túrázni jár barátaival. Távolabbi ismeretségi körömben egy férfi fiatalkori passzióját valósította meg idős korára, és zenekart alakított. Egy másik idős ember, aki komoly szellemi munkát végzett évtizedeken át, nyugdíjasként gazdálkodásra adta fejét szüleitől örökölt birtokán.

Úgy tapasztalom azonban, hogy míg a férfiak zöme csapásként éli meg teljesítőképessége csökkenését úgy fizikailag, mint lelkileg, és nyugdíjba vonulásával üresnek érzi az életét, addig a nők nagy része örömmel várja a munkából felszabadult ideje kellemes eltöltését, addig elmaradt kedvteléseinek bepótlását. Lehet ez rendszeres színház-, mozi-, képtárlátogatás, utazások rég áhított helyekre, nagy séták, kirándulások hazánk szép tájaira (hiszen 60 felett kedvezményesen, 65 felett ingyen utazhatunk), cukrászdai nevetgélős terefere barátnőkkel, vagy olyan mozgásformák keresése, amit fizikai állapotunk megenged, és ami fittebbé tesz. Ilyen pl. az aquafitnesz, amiről korábban már beszámoltam. Hetente kétszer egy órán át vidám zenére egy 22 éves fiatalember irányításával jó hangulatban mozgatjuk meg rozsdásodó csontjainkat, ízületeinket. Mit gondolsz, kedves Olvasó, hány férfi vesz részt ezeken? Egyetlenegy, az edzőnk édesapja, aki feleségével együtt tapossa velünk a vizet.

férfi6
Egy barátnőm mesélte, hogy férje egyre inkább magába roskad és panaszkodik: – megöregedtem, elhíztam, alig tudok mozogni. Felesége belefáradt már, hogy életmódváltásra ösztökélje. Talán a mi medencénk mellett is elsántikált, vagy messziről szemlélődött néhány hasonló panaszos, de a tettekig nem jutott el. A nők növekvő érdeklődése viszont már szinte mozgalommá duzzasztotta fitneszünket. Köszönhető ez lelkes edzőnknek, aki nemcsak elfogad, de szeret is bennünket. A minap edzés után leült közénk römizni, és barátnője telefonhívására így válaszolt: “kártyázom a mamákkal”. Kedvesen és őszintén hangzott tőle ez a titulus, valóban a nagymamái lehetnénk.

Többször elgondolkodtam, hogy a férfiakat vajon miért nem vonzza az effajta mozgás, vagy akár más testmozgás forma (tisztelet a kivételeknek). Egyik válaszom, hogy mi nők bátrabban felvállaljuk testi tökéletlenségünket, sajátos elváltozásainkat, ezáltal felszabadultabbak vagyunk. A férfiak szégyenlősebbek, zárkózottabbak. Rájuk ebben a korban már nem illik a mondás “Az igazi férfi mindig kész feltárni másik lénye lényegét, mert nem fél megmutatni önmagát.” ? Vagy ezt csak szűk körben teszik? A másik okot abban látom, hogy mi nők egészségtudatosabban élünk. A mozgásterápia mellett rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra, panaszunkkal gyorsabban orvoshoz fordulunk, nemcsak magunk, hanem családunk miatt is. Szeretnénk minél tovább támaszuk lenni, és persze önző módon a lehető legtovább tanúi lenni életüknek, unokáink cseperedésének.
“…nagy törődéssel és gonddal éljük az életünket, ameddig csak lehet, ahogyan egy szappanbuborékot is a lehető legnagyobbra és jó hosszan fújunk, jóllehet, bizonyossággal tudjuk, hogy szét fog pukkanni.” (Schopenhauer)

férfi7

A Natursziget egyik írásában arról tájékoztat, – amit eddig is sejtettünk -, hogy pl. rákos betegségek esetén a férfiak túlélési esélyei kisebbek, mert későn fordulnak orvoshoz, valamint kevesebben vannak tisztában a betegségek, ill. a helytelen életmód kockázati tényezőivel. Nagy-Britanniában történt felmérések alapján kiderült, hogy a férfiak többségénél már csak az optikusok diagnosztizálják a cukorbetegséget, ami már kb. 8 éve meglévő diabetesre utal.
Infarktuson átesett férfibetegeknél előfordul, hogy gyógyszereiket vagy ki sem váltják, vagy nem szedik rendesen, sőt abbahagyják. Sajnos ez az adat nemcsak a brit férfiak egészség-tudatlanságára jellemző.

Érdekes az is, hogy csoportos utazásokon csak olyan férfiakat láthatunk, akiket feleségük elcipelt, vagy ha kényszer nélkül élvezik is a látnivalókat, de sosem egyedül, hanem életük párjával. A nők akkor is útra kelnek, ha egyedülállóak, lelkesedéssel szívják magukba más vidékek atmoszféráját, túráznak, várost néznek, gyönyörködnek. Régebben olvastam, hogy a nők agya természeti szépségekre, művészi alkotásokra, míg a férfiaké a női test csodálatára fogékonyabb. Úgy látszik, ez az elmélet nem ismer korhatárt.

Környezetemben ismerek olyan férfiakat, akik hobbi híján a munkát folytatják nyugdíjasként (egyre kevesebb anyagi haszonnal), mert nem tudják másképp hasznosítani magukat. Ehelyett lehetne új dolgokat kipróbálni, esetleg tanulni. Nőismerőseim igen sokféle hobbit űznek: egyik családfakutatásban, mások írásban, nyelvtanulásban, agyagozásban, ékszerek készítésében, kertészkedésben, az internetezés rejtélyeinek bogozásában lelik örömüket,  (az unokákkal való programokon kívül), ily módon „újrahasznosítva” magukat.

Tudományos kutatások azt is igazolták, hogy a női agy sokkal több agysejtet tartalmaz, mint a férfiagy, struktúrája bonyolultabb, és képes a jobb és bal agyfélteke együttes, ês egy időben való alkalmazására. Ennek tudható be, hogy a nőknél nagyobb mennyiségű információ cserélődhet ki, ami lehetővé teszi a megosztott figyelmet. A nők jobban odafigyelnek a részletekre, a férfiak elsiklanak felettük, ők inkább lényeglátóak. Ez is a genetikának köszönhető, hiszen a nőknek periférikus a látása, míg a férfiaknak csőlátása van. Pl. tévénézés (főleg meccsnézés) közben hiába kezdeményezünk velük beszélgetést.

férfiak

Miután befejeztem hasonlítgatásaimat, mintegy rácáfolva azokra, városunk egyik mediterrán teraszán két asztalnál is békésen kártyázgató férfi régiségeket vettem észre. Egy-egy pohár sör tette még boldogabbá őket, és megnyugvással konstatáltam, hogy van még remény!

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

A várva várt találkozás

nagymama unok

Végre hétvége! Na, nem azért örülök, mert nem kell mennem dolgozni, hanem azért, mert egy különleges hétvége vár rám! Én már nyugdíjas vagyok, nekem minden nap hétvége. Jól megérdemelt, néha unalmas, néha borongós, zsörtölődős hangulatú, néha szép, néha izgalmas. Ez a hétvége más, mint a többi, ez nagyon izgalmasnak ígérkezik. Korán kelek, gondosan rendet teszek magam körül. Szépen, csinosan felöltözöm. Várom a telefonhívást, hogy mikor induljak a vonathoz. Csörög a telefon, le vagyok lombozva, csak délután 15 órára kell mennem.

Téblábolok, nem találom a helyem, levetkőzöm, majd a zene segít eltölteni lazulva ezt a kis időt. Dél van, már nem bírom tovább, leviszem a szemetet a negyedikről. Ellenőrzöm az autót a parkolóban, amivel megyek az állomásra, már csak úgy rutinból, minden indulás előtt. Körbejárom, szemügyre veszem. Jó dolog nyugdíjasként autót vezetni, nem kell cipelni, ha fáj a lábad, nincs távolság, mint például most. Messze lakom az állomástól. Megnézem ismét a menetrendet, órára pillantva látom, hogy elindulhatok. Az állomáson sorba állok, jegyet veszek, olyan nyugdíjast, 90%-ost, ami 150 forintba kerül. Örülök, már megint spóroltam.

Kényelmesen előveszem a telefonom és felhívom a fiamat. Mondom, neki nyugodj meg, már lassan indul a vonat! De anya ,- hallom a kérdőre vonást – nem azt mondtad, hogy a 14 órakor induló vonattal jössz?…Rögtön rájöttem, hogy egy órával hamarabb jöttem ki az állomásra. Nem baj, ha itt vagyok, már elmegyek a korábbi vonattal, majd nézelődök, sétálgatok, bámulom az embereket. Én szoktam nézni az emberek arcát és látom ki boldog, ki boldogtalan. Az én arcomon most a boldogság tükröződik. Elindul a vonat, előveszem a könyvet és próbálnék olvasni. Nem megy, fel-fel pillantok a könyvemből és gyönyörködöm a tájban. Szépen zöldül a határ, nőnek a napraforgók, a kukoricák, beérett a búza. Eddig ebben sem láttam semmi szépséget. Emlékszem sokat utaztam fiatal anyukaként, amikor iskolába jártam, de erre nem volt időm, meg igényem. Most a táj jobban leköt, mint a könyvem.

Megérkeztem, komótosan leszállok a vonatról,  elindulok az aluljárón át, kifelé a szabadba. Jaj de kellemes idő van, még ennek is, hogy tudok örülni. A pályaudvar szép és tiszta, biztonsági őröket is látok és sok utast, akik keresztbe-kasul vonulnak át a városon. Én kimegyek a pályaudvar elé és leülök egy padra. Csörög a telefonom, a barátnőm hívott. A barátnőm, akivel hetente hosszabban szoktunk trécselni telefonon, olyan ingyenes tarifás csomaggal. Neki kevesebb a szabadideje, mint nekem. Ő dolgozó, családfenntartó nő. Mi újság kérdésre, hosszú perceken át trécselünk, majd hirtelen elbúcsúzok!

Kettőt lépek és már látom is messziről. Új kis csinos, rózsaszín gurulós bőrönddel közeledik felém. Itt van végre, átölel az egyetlen unokám, akivel ritkán találkozom. Most pár napig csak az enyém lesz. Megfiatalítja a testem, lelkem. Én meg próbálok neki felejthetetlen élményekkel előrukkolni, remélem sikerül.

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!