Régiségeknek

Csirkecombok, köményes kelkáposztába bujtatott sárgarépával egyben sütve

csirke kelkáp

Gusztusos és könnyű étel.  A sült csirkecombok mellé nemcsak burgonya és rizs lehet a köret, használjunk bátran egyéb zöldségeket is! Lisztérzékenyek is fogyaszthatják.

Hozzávalók 2 adaghoz: . 2 db csirkecomb (vagy 2 db alsó, vagy 2 db felsőcomb) 1 kis fej kelkáposzta 1 db nagyobb sárgarépa só ízlés szerint bors ízlés szerint kevés delikát, vagy szárnyas fűszerkeverék őrölt kömény

Elkészítése:

Fedeles, nagyméretű teflonedény szükséges hozzá. Ebben akár teljesen zsiradékmentesen is elkészíthető.

A megtisztított, megmosott csirkecombokat lecsepegtetjük, megsózzuk, bedörzsöljük a delikáttal, vagy a szárnyas fűszerkeverékkel. Amíg lecsepeg a csirke, addig a kelkáposztát is elkészítjük. Nagyobb leveleiket leszedjük és sós forró vízbe dobjuk, és kb 2 perecig hagyjuk benne, azaz megabáljuk, így könnyen kezelhető lesz. 2-3 levélbe beleteszünk egy sárgarépát, melyet egészben hagyunk és cérnával körbetekerjük. Ha nem akarunk bajlódni, a kelkáposztát negyedekre vágjuk, megszórjuk a belsejét delikáttal és őrölt köménnyel és így tesszük majd a csirkéhez. A sárgarépát nem sózom, nem fűszerezem, majd átveszi az ízeket párolás közben.

A teflon lábosba öntök kb. 2 evőkanál olajat és a csirke combokat óvatosan körbesütöm fehéredésig, azaz bezárom a rostokat. Majd hozzáteszem a kelkáposztába tekert sárgarépát, vagy az egészben hagyott répát és a negyedelt kelkáposztát. Pici vizet öntve alá lassan párolom fedő alatt. A párolgó vizet folyamatosan pótolni szükséges. Kb. 1 óra alatt elkészül. A párolást úgy fejezzük be, hogy az utolsó 5 percben levesszük a fedőt, hogy kissé szint kapjon a husi.

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 

Mentés

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Csicseriborsó püréleves, akár vegetáriánusoknak is!

csicseri leves

Amikor tehetem, keresem a kedvenc boltom polcán az új és egészségesnek mondott alapanyagokat. Most a csicseriborsóra esett a választásom. Csodás pürélevest főztem belőle.

Hozzávalók 4 személyre:

1 db csicseriborsó konzerv 425 ml
1 kis fej vöröshagyma
1 cikk fokhagyma
1 nagyobb sárgarépa
1 db burgonya
1 db petrezselyem gyökér
1 kiskanál ételízesítő
2 evőkanál olaj
bors ízlés szerint

csicseri borsó

Elkészítés:

A zöldséget megtisztítom, felkockázom, a hagymát, fokhagymát is megtisztítom, de egyben hagyom, ezeket szétfőzés előtt eltávolítom.

Az olajban megforgatom a zöldségeket, hagymát, fokhagymát, majd felöntöm fél liter vízzel. Ízesítem a fűszerekkel, kicsit később hozzáteszem a kockákra vágott burgonyát és tovább főzőm. Amikor majdnem kész, hozzáadom a konzerv csicseri borsót a levével együtt és készre főzőm. Kissé hagyom hűlni, majd merőkanállal kihalászok pár szem sárgarépát és ugyanannyi csicseriborsót a leves díszítéshez.

Én kidobom a hagymát, fokhagymát belőle, de aki akarja, benne hagyhatja. Bot mixerrel turmixszolom, utóízesítem, ha kell és tálalom. A tányér szélére tehetjük a répa és csicseriborsószemeket, hogy ne feledjük mit eszünk, és megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel, vagy őrölt köménnyel.

Mi is az a csicseri borsó?

Nemcsak vegetáriánusoknak jó választás, de ők különösen szeretik, hiszen nagyon egészséges és fehérjében, élelmi rostokban és vitaminokban  gazdag zöldségféle. Gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Több ezer éve ismert, már az ókorban is fogyasztották. Hazánkban az 1300-as években jelent meg cicer borsó néven, mégsem terjedt el igazán a gasztronómiában. Szárítva, valamint, előfőzve, konzerv formában kapható.

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Birsalma sütve, szilvával

szilvás sült közeli

A birsalma szilvával megspékelve, mézzel és fahéjjal ízesítve, sütőben megsütve kitűnő desszert, de sült  húsok mellé is finom.

Idén nagyon sok birsalma termett, és azon törtem a fejemet, hogy milyen új módot találjak a gyümölcs egyszerű felhasználására. Amikor éppen sütőtököt sütöttem, fogtam egy birsalmát, felvágtam és a sütőtök közé tettem. Nagyon finom lett, csak kicsit szétment, mert a sütőtöknek több idő kell a megpuhuláshoz.

20151013_181117

Legközelebb, már csak a birsalmával kísérleteztem, és mivel volt itthon szilva, együtt sütöttem őket. Nagyszerűen sikerült, így közreadom a receptet:

Hozzávalók: 5 db birsalma 5 darab szilva méz vaj fahéj szilvás nyers 2 Elkészítés:

A birsalmát alaposan mossuk meg, vágjuk ketté, csumázzuk ki, és csináljunk egy kis mélyedést a közepébe. A  vágott felületét és a mélyedést kenjük be mézzel, majd szórjuk be fahéjjal. Aki nem szereti, a fahéjat,  el is hagyhatja. Ezután ültessük a közepébe a félbe vágott, lefelé fordított szilvát. Tegyünk a tetejére egy pici vajat. Helyezzük egy kivajazott, vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe (én ez utóbbit tettem). Öntsünk alá egy pici vizet és tegyük a 200 fokra előmelegített sütőbe. Időnként egy villát beleszúrva ellenőrizzük, hogy a birsalma megpuhult-e. Arra figyeljünk, hogy ne süssük túl soká, mert akkor szétesik. 20-30 perc alatt készre sül. Desszertként önállóan, vagy sült húsok mellé is jó. Hidegen is finom.

Papa Stefano

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Brigitta zöldség receptjei másképpen

Kímélő ételek karfiolra, kelkáposztára és  savanyú káposztára hangolva

káposztafélék

A már ismert karfiolételeken kívül van még jóízű, karfiolból készült étel. Köretnek, de önmagában is finom, ha a sós vízben megfőtt, kissé kihűtött karfiolrózsákat kizsírozott, apró szemű zabpehellyel megszórt sütőedényben egysorosan, (tehát nem egymás tetejére rakva) lerakjuk, és leöntjük tejfölben elkevert egész tojásokkal. Sütőbe toljuk és addig sütjük-pirítjuk, míg szép aranybarna lesz. Még finomabb, ha sütés előtt a tetejére némi füstölt szalonnát vagy füstölt kolbászt szelünk és úgy sütjük meg. A szalonna finom zsírja beszivárog a karfiol közé, megízesíti, és e mellé nem kell más köret, sem kenyér.

Karfiolból lehet pörköltet is főzni. Csinálunk egy finom pörkölt alapot, nem sajnálva belőle 1-2 zöldpaprikát és 1 szem paradicsomot. Ebbe a szaftba tesszük a karfiolt rózsáira szedve, ügyelve arra, hogy kb. egyforma nagyságúak legyenek, átpároljuk a nem bő lére engedett szaftban, kóstolgatjuk, hogy elég sós-e. A karfiol kb. 15-20 perc alatt megfő, gyors és finom. Ha nagyon kívánjuk mellé a nokedlit, így csinálom zabpehelyből: 1 tojást jól felverek villával, kicsit megsózom, majd a tojás nagyságától függően 2-3 púpozott evőkanál zabpelyhet keverek el benne. Hagyom állni kb. fél órát, hogy a zabpehely magába tudja szívni a tojás nedvességét. Ha nem találom eléggé “szilárdnak”, szaggatás előtt 1-2 kanál zabpehely liszttel “összefogatom”. A lobogva forró, sós vízbe evőkanállal szaggatom az “igazi nokedlinél” nagyobb galuskákat. Pár percig fő, leöblítem és kész. Igaz, nem olyan mint a megszokott, de ehető és nem hízunk tőle.

A kelkáposzta is barátunk, mert rostdús, nincs benne szénhidrát és laktató. Nem a szokott főzeléket készítem belőle, mert abba krumpli kell és rántás a végén. Hús mellé nagyon finom a dinsztelt kel, amihez az alapot egy kevés füstölt szalonna aprításával, majd sütésével kezdem. Amikor ropogósra sült, a zsírjába teszek köménymagot, amit kicsit megpattogtatok, utána 2-3 gerezd fokhagymát szeletelek bele, és erre teszem az ujjnyi csíkokra metélt kelt. Kicsit sózom, borsozom és fedő alatt rövid idő alatt, néha megkevergetve, ress-puhára párolom. Szerintem akkor a legfinomabb, ha az alja kicsit “odakap”, megpirul. Így talán kicsit bizarrul hangzik az egész, de tessék megkóstolni, ízleni fog!

Savanyú káposztából is készítek köretet: egy kanálnyi zsiradékon a kinyomkodott és kissé összevagdalt káposztát átpárolom, majd kikent, zabpehellyel megszórt edénybe teszem át, a tetejére tejfölt simítok és addig sütöm, míg a teteje aranybarna lesz. Sült oldalassal, tarjával isteni finom!

És ne feledjük, használjuk bátran a zabpelyhet, zabpehely lisztet sűrítésre, sütőedény kiszórására, töltelékbe, mert sokkal egészségesebb, mint a búzaliszt.

Jó étvágyat mindazoknak, akik bátrak és kipróbálják a zöldséges receptjeimet!

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Gyümölcsös selyemital, a smoothy

IMG_0208

A smoothy (kiejtése: szmúszi) egy kellemes, könnyen elkészíthető ital, mely egészséges és kalóriaszegény, fogyókúrázóknak is ajánlott. Mi naponta isszuk, mert a gyümölcs tartalmazza a sokféle vitamint és antioxidánst, a joghurt pedig a szervezet számára szükséges probiotikumot. Mivel a szájban sima és selymes érzést kelt, elneveztük  selyemitalnak.

Hozzávalók:

Az alábbi mennyiségből 2 nagy pohárnyi, vagy négy átlagos pohárnyi ital készíthető.

1 banán 25 dkg friss, (vagy mélyhűtött) aprómagvas gyümölcs vegyesen, én epret és kökényt használtam 2,5 dl liter tej 2,5 dl liter vanília, vagy sima joghurt 1,2 dl narancs dzsúsz 2-3 kanálnyi méz, ízlés szerint

Elkészítés

Tegyük az összes hozzávalót egy mixerbe és addig mixeljük, amíg selymesen sima nem lesz. Öntsük poharakba és szervírozzuk. Kísérletező kedvűek kipróbálhatnak különböző gyümölcs kombinációkat (cseresznye, meggy, kivi, barack), sőt még kakaót is tehetnek bele.

Hedi Neu, Chicago

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Rakott édesburgonya

ssweet pot2

Különleges, egzotikus jellegű étel,  húsok, halak mellé adhatjuk köretnek. Vegetáriánusoknak, gluténérzékenyeknek is kiváló. Ha vendégeknek készítem, mindig sikert aratok vele.

sweet potato1

Hozzávalók:

3 db meghámozott, szeletekre vágott édes burgonya
8 evőkanál barna cukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt szerecsendió
2 nagy, középen kivájt alma, 1,5 cm vastag körszeletekre vágva
8 evőkanál liszt (gluténmentes változatban kukorica keményítő)
4 evőkanál vaj
4 evőkanál apróra vágott pekán dió, vagy dió

Apple Pudding 006

Elkészítés:

Tegyük az édes burgonyát egy nagy edénybe annyi vízzel, hogy ellepje. Melegítsük forrásig és főzzük, amíg megpuhul, kb. 25 percig. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Kenjünk ki egy 18 cm x 28 cm nagyságú sütőedényt.
Egy kis tálban keverjünk össze 4 evőkanál barna cukrot, a fahéjat és a szerecsendiót. Rétegesen rakjuk le az édesburgonyát  és az almaszeleteket, a fahéjas keveréket az almaszeletekre szórjuk. Legtetejére az édesburgonya kerüljön. Egy másik tálban vegyítsük össze a lisztet, a megmaradt 4 evőkanál barna cukrot, a vajat és a pekán diót. Szórjuk rá a legtetejére. Süssük előmelegített sütőben 30 percig, illetve amíg enyhén meg nem barnul. Díszítésként tehetünk a tetejére néhány szem pekán diót egészben.

sweet 3

Ezt az ételt előre is el lehet készíteni, felmelegítve is finom.

Hedi Neu, Chicago

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Citromos almafelfújt

Apple Pudding 0

Könnyű, finom desszert, kissé savanykás íze miatt  húsok mellé is jó köretnek. Előnye, hogy még a mérleget sem kell elővenni az elkészítéséhez. Lisztérzékeny változatban is elkészíthető.

Hozzávalók:

4 szétválasztott tojás 12 evőkanál cukor 4 evőkanál olaj 2 kávéskanál citromlé 1 kávéskanál reszelt citromhéj ¼ kávéskanál fahéj 6 db közepes nagyságú zöldalma reszelve, levétől kinyomkodva 12 evőkanál liszt, lisztérzékenyeknek krumplikeményítő 1/8 kávéskanál só 8 evőkanál darált mandula, vagy dió, szeletelt mandula, vagy diórarabok

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Keverjük ki a tojássárgájákat a cukorral, amíg sűrű és világossárga nem lesz. Keverjünk hozzá 3 evőkanál olajat, a citromlevet, a citromhéjat és a fahéjat. Ezután tegyük hozzá az almát és a lisztet (vagy keményítőt). Jól dolgozzuk össze. Verjük fel keményre a tojásfehérjét a sóval. Óvatosan keverjük bele az almamasszába. Egy kb. 20cm x 30cm-es jénai vagy pyrex tepsit olajozzunk ki a megmaradt olajjal, és szórjuk meg körben a darált mandula egy részével. Öntsük bele a masszánkat. A maradék darált mandulát szórjuk a tetejére. Süssük kb. 45 percig. Díszítésként  a felvágott szeletekre manduladarabokat raktam. Tálalhatjuk melegen, vagy hidegen. Én gyakran köretnek adom húsok, vagy halak mellé.

Hedi Neu, Chicago

 

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kecskesajtkrém körtével

kecske 4

Ezzel az egyszerű és finom recepttel nagy sikert arattam nemrég egy partin. Váratlan vendégek betoppanása esetén is hasznos, mert percek alatt elkészíthető.

Hozzávalók
30 dkg puhított kecskesajt
1 citrom reszelt héja
3 evőkanálnyi aprított metélőhagyma

kecske 2

Elkészítés
Konyhagépen dolgozzuk össze a kecskesajtot a citromhéjjal, amíg habos nem lesz. Ízesítsük sóval és frissen őrölt fehér borssal. Dolgozzuk megint jól össze és ezután keverjük bele az apróra vágott póréhagymát. Tegyük egy kis tálba. Én cikkekre vágott körtével és sós, ropogós keksszel szervíroztam . A körtéket citromlével permeteztem be, hogy ne barnuljanak meg. Feldarabolt zöldséggel (répa, uborka, retek, paprika, paradicsom) ugyancsak kiváló.

Hedi Neu, Chicago

 Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:
https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Egzotikus sütőtök leves

tökleves

Ez az egzotikus, thai ízeket idéző leves nagyon jó olyan különleges alkalmakra, mint például a Szilveszteri vacsora. Az itt leírt mennyiség legalább 12 személynek elég, de ha nem fogy el, remekül lefagyasztható. A receptet a fiam és a menyem találták ki, és én is évek óta készítem, mindig nagy siker fogadja a vendégeim részéről.

tökleves3

Hozzávalók:

Egy hosszúkás fajta, közepes nagyságú sütőtök
2 db édesburgonya
2 zöld alma
1 közepes nagyságú vöröshagyma
3 db nagy sárgarépa
3 evőkanál méz
1,5 evőkanál olaj
2 konzerv kókusztej (8 dl)
1 liter csirke húsleves, vagy zöldségleves alaplé
köri por ízlés szerint (kb. 2 evőkanál)
fél evőkanál gyömbérpor
1 evőkanál koriander por
2 evőkanálnyi  kinyomott lime lé
só és bors ízlés szerint

tökleves2

Elkészítés:

1. Hámozzuk meg és daraboljuk fel a sütőtököt. Hámozzuk meg és vágjuk félbe az édes burgonyát, hámozzuk meg és vágjuk fel  a sárgarépákat, vágjuk félbe és csumázzuk ki az almákat (nem kell meghámozni). Tegyük mindezt egy tepsibe és öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Süssük 200 fokon kb. egy órányit, félidőben fordítsuk meg a zöldségeket. Addig süssük, amíg megpuhulnak.

2. Vágjuk fel a hagymát. Egy nagy leveses fazék alján olajban pirítsuk addig, amíg áttetszővé nem válik. Ezután tegyük hozzá a köri port, a gyömbér port és a koriánder port. Adjuk hozzá a mézet és hagyjuk főni, amíg buborékozni kezd (1-2 perc).

3. Ezután tegyük a lábosba a zöldségeket, az egyik kókusztej konzervet, a lime levet, és annyi levesalapot, hogy az egészet befedje. Magas hőmérsékleten melegítsük addig, amíg forrni nem kezd. Ezután vegyük kicsire a hőt és addig főzzük, amíg minden zöldség pépessé nem válik (kb. fél óra).

4. Tegyük hozzá a második kókusztej konzervet. Passzírozóval, mixszerrel, vagy bot mixerrel pépesítsük krémesen simává. Ízlés szerint adjunk még hozzá sót, borsot, lime-ot és körit. Melegen tálaljuk.

Remélem, hogy ízleni fog!
Hedi Neu, Chicago

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Vegetáriánus májpástétom

májkrém1

Csodás, zsírszegény és gyorsan elkészíthető recept. Ajánlott azoknak, akik odafigyelnek az elfogyasztott kalóriákra, de azoknak is, aki vegetáriánusok, vagy speciális diétán vannak cukorbetegség, vagy lisztérzékenység miatt. Vendégeknek zöldségekkel és chipsszel tálaltam, de nagyon finom rozskenyérre, vagy sós kekszre kenve is. És ami a legfőbb, olyan az íze, mint az igazi májkrémnek.

Hozzávalók:

2.5 dl lencse fél liter vízben addig főzve, amíg el nem fövi a vizet
1 nagy hagyma felszeletelve és olajban aranyszínűre pirítva
2.5 dl pirított dió
2 kemény tojás lehűtve, meghámozva

vegamáj

Elkészítés:

Tegyük az egészet egy mixerbe, tegyünk hozzá sót, borsot ízlés szerint és olajat, ha szükségesnek látszik. Dolgozzuk össze krém állagúra.

Megjegyzés: Mivel ez egy amerikai recept, a súly mértékegységek deciliterben vannak megadva. A méréshez használjunk egy mérőpoharat.

Hedi Neu, Chicago

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!