Régiségeknek

Csicseriborsó püréleves, akár vegetáriánusoknak is!

csicseri leves

Amikor tehetem, keresem a kedvenc boltom polcán az új és egészségesnek mondott alapanyagokat. Most a csicseriborsóra esett a választásom. Csodás pürélevest főztem belőle.

Hozzávalók 4 személyre:

1 db csicseriborsó konzerv 425 ml
1 kis fej vöröshagyma
1 cikk fokhagyma
1 nagyobb sárgarépa
1 db burgonya
1 db petrezselyem gyökér
1 kiskanál ételízesítő
2 evőkanál olaj
bors ízlés szerint

csicseri borsó

Elkészítés:

A zöldséget megtisztítom, felkockázom, a hagymát, fokhagymát is megtisztítom, de egyben hagyom, ezeket szétfőzés előtt eltávolítom.

Az olajban megforgatom a zöldségeket, hagymát, fokhagymát, majd felöntöm fél liter vízzel. Ízesítem a fűszerekkel, kicsit később hozzáteszem a kockákra vágott burgonyát és tovább főzőm. Amikor majdnem kész, hozzáadom a konzerv csicseri borsót a levével együtt és készre főzőm. Kissé hagyom hűlni, majd merőkanállal kihalászok pár szem sárgarépát és ugyanannyi csicseriborsót a leves díszítéshez.

Én kidobom a hagymát, fokhagymát belőle, de aki akarja, benne hagyhatja. Bot mixerrel turmixszolom, utóízesítem, ha kell és tálalom. A tányér szélére tehetjük a répa és csicseriborsószemeket, hogy ne feledjük mit eszünk, és megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel, vagy őrölt köménnyel.

Mi is az a csicseri borsó?

Nemcsak vegetáriánusoknak jó választás, de ők különösen szeretik, hiszen nagyon egészséges és fehérjében, élelmi rostokban és vitaminokban  gazdag zöldségféle. Gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Több ezer éve ismert, már az ókorban is fogyasztották. Hazánkban az 1300-as években jelent meg cicer borsó néven, mégsem terjedt el igazán a gasztronómiában. Szárítva, valamint, előfőzve, konzerv formában kapható.

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Egzotikus sütőtök leves

tökleves

Ez az egzotikus, thai ízeket idéző leves nagyon jó olyan különleges alkalmakra, mint például a Szilveszteri vacsora. Az itt leírt mennyiség legalább 12 személynek elég, de ha nem fogy el, remekül lefagyasztható. A receptet a fiam és a menyem találták ki, és én is évek óta készítem, mindig nagy siker fogadja a vendégeim részéről.

tökleves3

Hozzávalók:

Egy hosszúkás fajta, közepes nagyságú sütőtök
2 db édesburgonya
2 zöld alma
1 közepes nagyságú vöröshagyma
3 db nagy sárgarépa
3 evőkanál méz
1,5 evőkanál olaj
2 konzerv kókusztej (8 dl)
1 liter csirke húsleves, vagy zöldségleves alaplé
köri por ízlés szerint (kb. 2 evőkanál)
fél evőkanál gyömbérpor
1 evőkanál koriander por
2 evőkanálnyi  kinyomott lime lé
só és bors ízlés szerint

tökleves2

Elkészítés:

1. Hámozzuk meg és daraboljuk fel a sütőtököt. Hámozzuk meg és vágjuk félbe az édes burgonyát, hámozzuk meg és vágjuk fel  a sárgarépákat, vágjuk félbe és csumázzuk ki az almákat (nem kell meghámozni). Tegyük mindezt egy tepsibe és öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Süssük 200 fokon kb. egy órányit, félidőben fordítsuk meg a zöldségeket. Addig süssük, amíg megpuhulnak.

2. Vágjuk fel a hagymát. Egy nagy leveses fazék alján olajban pirítsuk addig, amíg áttetszővé nem válik. Ezután tegyük hozzá a köri port, a gyömbér port és a koriánder port. Adjuk hozzá a mézet és hagyjuk főni, amíg buborékozni kezd (1-2 perc).

3. Ezután tegyük a lábosba a zöldségeket, az egyik kókusztej konzervet, a lime levet, és annyi levesalapot, hogy az egészet befedje. Magas hőmérsékleten melegítsük addig, amíg forrni nem kezd. Ezután vegyük kicsire a hőt és addig főzzük, amíg minden zöldség pépessé nem válik (kb. fél óra).

4. Tegyük hozzá a második kókusztej konzervet. Passzírozóval, mixszerrel, vagy bot mixerrel pépesítsük krémesen simává. Ízlés szerint adjunk még hozzá sót, borsot, lime-ot és körit. Melegen tálaljuk.

Remélem, hogy ízleni fog!
Hedi Neu, Chicago

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Póréhagyma krémleves

jó

Ez lesz a kedvenc levesed, mert melegen és szobahőmérsékleten egyaránt finom. Sima és krémes, ha vendégeknek tálalod fel, elismeréseket aratsz majd.

Hozzávalók

2 db póréhagyma (a pucolási tudnivalókat lásd lejjebb,)

1 kis fej vöröshagyma,

2 evőkanál vaj,

3 kis krumpli meghámozva, szeletelve,

1 liter zöldség-, vagy húsleves alap,

4 dl tej,

só ízlés szerint,

2,5 dl főző tejszín, vagy tejföl,

apróra vágott metélőhagyma díszítésnek (én sült piros paprikát használtam)  

póré1

Elkészítés

Tisztítsuk és vágjuk fel a póréhagymát (lásd a speciális instrukciókat lejjebb). A fehér részét szeleteljük fel vékonyra. Egy nagy leveses fazékban közepes lángon pároljuk meg a póréhagymát és a hagymát a vajon, amíg puha nem lesz. Tegyük a fazékba a krumplit, a leves alapot és a sót. Növeljük a hőmérsékletet és forrásig hevítsük, majd csökkentsük a hőt, fedjük be a fazekat és hagyjuk főni 35-40 percig, amíg a krumpli meg nem puhul. Mixerrel, vagy botmixerrel pürésítsük az egészet egészen simára. A levest eddig a folyamatig már 1-2 nappal korábban is elkészíthetjük. A teljes befejezésig rakjuk hűtőbe. Tegyük a keveréket egy leveses fazékba, keverjük bele a tejet és a tejszínt (vagy tejfölt), alacsony hőmérsékleten melegítsük kb. 10 percig, amíg felmelegszik. Vegyük le a tűzhelyről és vagdalt snidlinggel díszítve tálaljuk. Kínálhatunk hozzá  krutont (ropogós kenyérkockák) is.

póré 2

A póréhagyma tisztítása

A póréhagymát gondosan meg kell tisztítani, mert a sok réteg között földmaradványok lehetnek. A gyökér részét közvetlenül az alap fölött vágjuk le. Ha túl magasan vágjuk le, akkor eltávolíthatjuk azt a részt, ami összetartja a rétegeket. A rostos, zöld leveleket távolítsuk el, úgy hogy csak a fehér és a világoszöld szárrész maradjon. Vágjuk a póréhagymát hosszában ketté, és így szeleteljük fel.

Hedi Neu, Chicago

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hideg gazpacho leves – meleg napokra

gazpacho2

A spanyol-andalúziai eredetű gazpacho (ejtése: gászpácso) nyers zöldségekből készül, és hidegen fogyasztható. Fő alkotóeleme a paradicsom. Nem kell főzni, és miután nincs benne liszt, fogyókúrázok és lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Csodás, frissítő nyári leves.

Hozzávalók:

4-5 db kisebb paradicsom
1 db közepes nagyságú lila hagyma
2 db hámozott, közepes nagyságú uborka
1 piros, húsos, nem erős paprika
1 liter paradicsomlé
4 evőkanál olívaolaj + 2 evőkanálnyi, ha zsemlekockával tálaljuk
3 evőkanál vörös borecet
1 citromnak a leve
néhány csepp Tabasco szósz, melyet Erős Pistával helyettesíthetünk
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál apróra vágott petrezselyem zöldje
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
fokhagymás, pirított zsemlekocka – választható

gaspacho1

Elkészítése:

Az uborkát, paprikát, paradicsomot, hagymát és fokhagymát vágjuk 2-3 cm-es darabokra. Minden zöldséget tegyünk külön-külön aprítókéses konyhagépbe és durvára aprítsuk össze. Vigyázzunk, hogy ne aprítsuk túl finomra! Tegyük a zöldségeket egy nagy tálba, adjuk hozzá a petrezselymet és a paradicsomszószt, a Tabasco szószt, a borecetet, citromlét és az olívaolajat, majd egy nagy kanállal jól keverjük össze az egészet. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Hűtsük le hűtőben. Minél tovább áll, annál jobban összeérnek a gazpacho ízei.

Tálaláskor adhatunk hozzá zsemlekockát, melyet a következőképpen készítünk el: barna kenyeret aprítsunk 1-2 centis kockákra. Egy serpenyőt kenjünk ki fokhagymával, tegyünk bele 2 evőkanál olivaolajat és pirítsuk meg benne a kenyérkockákat aranybarnára. Én a maradék, kicsit szikkadt kenyeret szoktam erre a célra használni.

Hedi Neu, Chicago

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

A húsleves illata

 húsleves2

Ma húslevest főzök. Kedvelem azt a nem rövid műveletsort, melynek végén minden hozzávaló a nagy fazékban úszkál, az alig gyöngyöző vízben. Az egész lakást átjárja a semmihez sem hasonlítható illat.

Ez az illat indította el bennem az emlékezés folyamát. Családom nőtagjai ugyanis különböző módszerek elszánt hívei voltak a húsleves készítését illetően. Julika nagynéném teljesen eretnek módon a kuktában főzte a húslevest. Anyám és nagymama szörnyülködve fogadták a hírt. Talán elfelejtették, hogy ők sem egyeznek igazán ebben a fontos kérdésben. Kisgyerekkoromban számtalanszor hallottam, mikor a konyhában vitáztak arról, hogy például le kell-e önteni az első vizet, ha csontlevest főzünk, hogy hideg, vagy meleg vízben kell-e föltenni a húsokat.

Apropó! Húsok. Ez volt ám a szakértelem mércéje: Marhahús? Csirke? Liba? Vagy netalántán karajcsont? Végül mindig nagyanyám győzött. Ebben a kérdésben például a marhaszegy-pulykanyak párosítás állandósult, olyannyira, hogy még én is így készítem. Néha engedményt adva a csirke gyógy-húslevesnek.

Az egyik legfontosabb kérdésben, hogy milyen zöldségek kerüljenek a levesbe, családom a hagyományt követte. Kisebb viták a karfiol és krumpli használatát illetően voltak. Ami azonban szigorúan különbözött, az a zöldségek alakjával függött össze, különös tekintettel a répa vagdosására. Az egyik álláspont (anyám) szerint hosszú hasábokat kell vágni, a második nézet szerint (nagymama) tömzsi, kettévágott szeleteket kell a levesbe tenni. Maradt még a hosszú, nagyon keskeny darabok variációja (Julika nagynéném).

Titokzatos okfejtéseket hallottam hármuk között arról, hogy milyen sorrendben kell a hozzávalókat a fazékba tenni. Mikor kell a levest megsózni? Hogy cérnametélt, vagy daragaluska? Írhatnék még a hableszedés, a legkisebb lángon főzés kérdéseiről. A főzési idők hosszának hihetetlen különbségeiről.

Apropó! Erről jut eszembe, hogy már hat órája készül az én levesem, ami végül is az összes családi hagyományt egybeötvözi. Illatában, ízében hordozza szeretteim emlékét.

Ideje megteríteni!

 Lea

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

BIRSALMA LEVES

 birsalma jó

A birsalmát elsősorban az isteni téli csemege, a birsalmasajt alapanyagaként ismerik, pedig nagyon sok mást is lehet belőle készíteni. Csinálhatunk belőle  sültekhez szószt http://ujsagesregiseg.blogspot.hu/2012/10/birsalmaszosz-sultekhez_14.html , lehet együtt sütni húsokkal, vagy éppen levest készíteni belőle. A magyar konyha a gyümölcsleveseknél a lisztes-tejfölös habarást kedveli. Azok számára pedig, akik nem nagyon szeretik  a liszt ízét, vagy netán lisztérzékenyek, a gyümölcsleves alábbi elkészítési módját ajánlom. Persze mások is kipróbálhatják! A birsalmaleves enyhén fanyar,  krémes, könnyen elkészíthető hideg leves. Az alábbi mennyiségek hat adagra  elegendőek.

Hámozzunk meg és csumázzunk ki 5 nagy, vagy 8 kisebb birsalmát. Kockázzuk fel és 6 evőkanál cukorral, másfél liter vízben tegyük fel főni. Figyeljünk, mert a birsalma hamar megpuhul. A levében hagyjuk kihűlni. Két lehetőségünk is van, vagy kockára vágva hagyjuk a levesben a megfőtt birsalmát, vagy – aki a krémleveseket jobban szereti – botmixerrel teljesen simára dolgozza el.

Egy keverőedénybe tegyünk 3 merőkanál kihűlt leveslét, egy kis doboz tejfelt, vagy egy nagy doboz tejfel felét, és egy fél tubus sűrített tejet. Ezt kézi vagy gépi habverővel teljesen simára keverjük. Aki habosan szereti, az egy kicsit tovább keverje, amíg a teteje habos nem lesz. Ezután ezt a keveréket hozzáadjuk a leves alaphoz, és fakanállal jól összekeverjük. Hűtőben hűtve tároljuk.

birsalma jó2

A leves alap hűtőben akár egy hétig is eláll, de ha már hozzákevertük a tejfeles-sűrített tejes keveréket, akkor hűtőben tartva az elkészítéstől számítva 2 nap alatt fogyasszuk el.

Jó étvágyat!  

Papá Stefano

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

 

 

 

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

HIDEG KÖRTELEVES MELEG NAPOKRA

körte2

Meleg napokon különösen finom ez a szokatlan ízkombinációjú hűtött leves.

 Hozzávalók

8 érett körte felaprítva (ha vastag a héja, meghámozva)

1,5 liter víz

8 evőkanál cukor

1 és fél citrom leve

2 rúd fahéj

1 kávéskanál citromhéj reszelve

1 evőkanál gyömbér felaprítva apróra

1 evőkanál kukoricakeményítő, vagy búzaliszt

2 dl tejföl, vagy zsíros (görög) joghurt

körteleves 4

Elkészítés

Az első hét hozzávalót tegyük be egy nagy lábosba. Forraljuk fel, majd forrás után vegyük kis lángra és addig főzzük, amíg a körték és a gyömbér megpuhulnak. Szűrjük le, és a folyadékot tegyük egy másik lábosba. Távolítsuk el a fahéj rudakat. A szilárd anyagokat mixerrel, vagy passzírozóval pépesítsük teljesen simára, ha kell több részletben.  A két evőkanálnyi kukoricakeményítőt keverjük ki előbb egy kis mennyiségű forró lével csomómentesre, majd ha simára kevertük, adjuk hozzá a többi lét is. (Ha nincs kukoricakeményítőnk, sűrítésre használhatunk ugyanannyi búzalisztet is, de abból kis olajjal, vagy vajjal rántást kell készítenünk.) Forraljuk fel, hogy beűrösödjön és adjuk hozzá a simára passzírozott körte-gyömbér sűrítményt, főzzük össze egy kicsit. Ha levettük a tűzhelyről, hagyjuk hűlni, majd a tejfölt keverjük össze előbb egy kis adagnyi levessel, utána pedig a teljes mennyiséggel.  Szobahőmérsékleten, vagy hűtve tálaljuk.

 Hedi Neu, Chicago

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

HIDEG, JOGHURTOS UBORKALEVES

008

Ebben a nagy melegben nemcsak a hűtött ital, de a hűtött étel is jólesik. Isteni dolog egy hideg, savanykás levessel kezdeni az étkezést. Ezt a perzsiai eredetű levest még főzni sem kell.

ubor2

Hozzávalók 4-6 adag adaghoz

5 dl sima joghurt

1 evőkanál friss citromlé

2.5 dl hideg víz, vagy tej

1.2 dl tejföl

1 mokkás kanálnyi só

8 evőkanálnyi mazsola, vagy más szárított gyümölcs

1 mokkás kanálnyi frissen őrölt bors

1 kemény tojás feldarabolva

1 evőkanálnyi apróra vágott petrezselyem

1 nagy hámozott, magozatlan uborka apróra reszelve, plusz néhány  hámozatlan karika a díszítéshez

1 evőkanálnyi apróra vágott kapor

4-6 db jégkocka

 ubor4

Elkészítés

Keverjük össze kézi habverővel az első három hozzávalót egy nagy tálban, majd adagoljuk hozzá a többi hozzávalót is. Lefedve tegyük hűtőbe legalább két órára, de még jobb, ha egy éjszakára. Nagyobb  csészékben tálaljuk petrezselyemmel, vagy kaporral díszítve. Minden tányérba tegyünk egy jégkockát.

Hedi Neu, Chicago

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Birsalmaszósz sültekhez

Itt a birsalmaszezon. Most egy nagyon egyszerűen elkészíthető, s fagyasztóban jól tárolható szósz készítését ajánlom. Akik szeretik a pikáns ízeket, azoknak kitűnő választás lesz a finom sültekhez az enyhén édeskés, sűrű szósz.

 Hozzávalók:

4-5 nagyobb birsalma (akik több adagot akarnak eltenni, növelhetik a mennyiséget)

annyi víz, amennyi a lábasban bőven elfedi a birsalmákat,

birsalmánként egy csapott evőkanál cukor,

egy evőkanál citromlé.

Elkészítés:

A birsalmákat jól megmossuk, majd előbb negyedekre, utána a negyedeket félbe vágjuk. Kiszedjük a csumáját, és meghámozzuk, majd azonnal a félbe vágott szeleteket a lábasban lévő citromleves vízbe tesszük. (Így nem barnul meg!) Amikor valamennyi birsalma a lábosban van, a vizet kiegészítjük, annyira, hogy bőven elfedje a darabokat. Feltesszük főni közepes lángon. A forrástól számítva kb. 14-15 perc alatt megpuhul. Levesszük a tűzről, s egy kicsit hagyjuk hűlni.

Ezután a birsalmát leszűrjük, (a levet hagyjuk meg, mert kihűtve inni is kitűnő, de ha levesnek főzünk birsalmát, ez a lé csak javítja az ízét) majd a birsalmákat mixerbe tesszük, hogy kb. a mixer félig legyen megtöltve. Ehhez hozzáteszünk egy merőkanál levet, abból, amiben főtt, majd alaposan átmixeljük. (Ha nagyon sűrűnek találjuk, még tehetünk hozzá egy kis levet, palacsintatészta sűrűségű legyen). Teljesen simának kell lennie, nem lehet benne darabos birsalma. A mixerből egy tálba öntjük, majd folytatjuk a mixelést, amíg a birsalma el nem fogyott. A tálban lévő szószt összekeverjük, s megkóstoljuk. Ha úgy találjuk, hogy nem elég édes, akkor kis cukor hozzáadásával újra átkeverjük. Vigyázzunk, mert ez húsokhoz készült mártás, nem önálló ételként esszük, s ennek épp, hogy csak édeskésnek lennie.

 A kész mártást kis műanyag tálkákba szedjük, egy tálkába kb. másfél decilitert. Ez egy négyfős ebédhez elegendő. Nagyon jók ehhez a megmaradt tejfölös, sajtkrémes dobozok. A fedelével, vagy frissen tartó fóliával – amit befőttes gumival rögzítünk – lefedjük és mélyhűtőbe tesszük.

Felhasználás előtt 2-4 órával kivesszük a mélyhűtőből és felolvadás után szószos edénykében az asztalra tesszük. A finom sült és a rácsurgatott birsalmaszósz, hihetetlen ízkavalkáddal lepi meg a fogyasztóját.

Papá Stefano

 


Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!