Régiségeknek

Őszi gyógyfürdőzés Harkányban és Bükfürdőn

Harkányi gyógyfürdő

Harkányi gyógyfürdő

A gyógyfürdő kezelések nem számítanak luxusnak, és egy bizonyos kor után többé-kevésbé mindannyian rászorulunk. A kezelések nemcsak lakóhelyünkön, hanem az ország gyógyfürdőiben bárhol igénybe vehetőek. Anna és Annaróza friss élményeikről számolnak be.

Évek óta visszatérő vendég vagyok a harkányi gyógyfürdőben, mert saját bőrömön tapasztalom, milyen jót tesz a víz alatti torna, a fürdőzés, a masszázs, a célirányos kezelések. A gyógytornászok a kedvenceim: a változatos, fokozatosan nehezedő gyakorlatokat személyre szabják, biztatnak és végül még arra is képes vagyok, amit nem is hittem volna.

Még mielőtt valaki azt mondaná: – Nekem is jót tenne, de biztosan sokba kerül, nem engedhetem meg magamnak! – sietek összegezni a költségeket, azért is, hogy ki-ki reálisan mérlegelhesse a lehetőségeit. A magyar állampolgárok reumatológus szakorvosi beutalóval jelentős kedvezményeket élveznek: évente kétszer 15 napra vehetik igénybe a nekik megfelelő gyógyfürdő szolgáltatásait. Harkányban a fürdő belépő naponta, beutalóval 1100 Ft, ehhez jön 3 különböző kezelésért (pl. gyógytorna + masszázs + iszap pakolás) 800 Ft , ez összesen 1900 Ft/nap. Ha azonban a fürdőt 4 órán belül elhagyjuk, a belépő árából 500 forintot visszakapunk, azaz 1400 Ft-ba került mindez. A szállás díja sem magas, ha olyat választunk (pl. egy kis apartmant, lakást) ahol a főzés is megoldható. Esetleg többen is társulhatnak, barátnők, rokonok, családtagok – így a szállás és étkezési költségek megoszlanak. Legtöbben már nyugdíjas kedvezménnyel, vagy ingyen utazunk, így ez a tétel sem jelentős. Enni otthon is kell, így ez sem jelent plusz kiadást.

Harkányi gyógyfürdő

Harkányi gyógyfürdő

Külföldiek és magyarok körében jól ismert és kedvelt hely a 192 éve Harkányi gyógyfürdő: a különleges gyógyvíz jó hatással van a reumatikus és ízületi betegségekre, mozgásszervi bajokra, de eredményesen gyógyítja a bőrbetegségeket is (a pikkelysömört különösen). Az ivókúra pedig, (napi 3×200 ml) javítja az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a vércukor szintet, jó hatással van a porcokra, mert a víz hatóanyagai beépülnek a szervezetünkbe.

Harkány kellemes kisváros Pécstől délre, a Villányi hegység, a Tenkes hegy lábánál: Siklós, Máriagyűd, a Duna-Dráva Nemzeti Park kellemes kirándulóhelyek a környéken. A fürdő tágas belső tereivel nyugodt környezetet teremt a pihenésre, relaxálásra. Az itt dolgozók nem csak kiváló szakemberek, hanem elhivatottan, a betegekre, gyógyulni vágyókra figyelve végzik a kezeléseket. Májustól szeptemberig a strandfürdő részlege is sokféle lehetőséget kínál a kikapcsolódásra. Épp most épül újabb, látványos csúszda-rendszer a gyerekeknek, másutt is felújítanak, modernizálnak. Sok a zöldterület, árnyas fák, gondozott kertek, növények teszik igazán otthonossá ezt a helyet. Egy egész nagycsalád felüdülést találhat Harkányban: míg a nagyszülők a gyógymedencében kúrálják magukat, a fiatalok a kinti medencékben fürödhetnek. A családos belépőjegyek is kedvező árúak. Ha nem főszezonban megyünk, akciós kedvezményeket is kifoghatunk a hazai gyógyfürdőkben, amelyek áldásos vizét jó lenne kipróbálni, és megelőzni kisebb-nagyobb bajaink kialakulását. Jó szívvel ajánlom, a sok munka után igenis megérdemeljük.

Fodor Anna

 

Az “árokfürdőzéstől a wellnessig”, avagy Bükfürdő sikertörténete

buk2

Árokfürdőzés Bükfürdőn

Ennek a sikernek én is tanúja lehettem a közelmúltban. A fürdőkomplexum 2012-ben ünnepelte 50 éves fennállását. De hogy is kezdődött a történet? Bük és Bő községek között már az 1920-as évektől olajat kerestek, de a kutatás csupán az 50-es évektől vált intenzívvé. 1957 őszén olaj helyett víz tört fel a fúrások nyomán 65-70 m magasra. Kiderült róla, hogy gyógyhatású ásványvíz, mégpedig alkáliákat, fluoridot, kalciumot, magnéziumot, hidrogénkarbonátot tartalmazó termálvíz. Az ekkor 54,5 fokos elfolyt vizet másfél km hosszú földcsatornán (árkon) át a Répcébe vezették. Az ennek nyomán született “árokfürdőzés” a helyi lakosok körében rendkívül népszerű lett. A Nyugat Dunántúl új hévízforrását – a csodás gyógyulások hírére – 1961 nyarán többezren keresték fel bel- és külföldről, ízületi és egyéb mozgásszervi bántalmaik kezelésére. Az első gyógyvizes medence 1962. augusztus 19-i átadásával kezdetét vette az a gigantikus fejlesztés, aminek végeredményét, valamint kedvező hatását 10 napon át élvezhettem októberben

Bükfürdő3

Büki gyógyfürdő

A fürdő történelme nem lenne teljes a saját tapasztalataim említése nélkül. A gyógyvíz áldásos hatását korosztályom, a Régiségek, nagyra értékeli. Szokatlan volt számomra, hogy mindenütt mosolygó arcok vettek körül, kezdve az apartmanhotel recepciósától, takarítónőitől, büféseitől a fürdő-alkalmazottakig (animátorok, masszőrök, és egyéb kezelést nyújtók). Az jutott eszembe, hogy ezek a többnyire fiatal lányok, fiúk sok-sok nagymamának, nagypapának adják vissza azt a kényeztetést, amit ők a saját szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak.

Külön élvezetet nyújtott a hideg, majd meleg gyógyvizes torna, előbbi ritmikusabb zenére, eszközök használatával, utóbbi Enya, a népszerű énekesnő szelídebb, megnyugtatóbb dallamaira. Ezek az ingyenes tornák nem csak izületeinket, hanem agyunkat is serkentették a kéz-láb koordináció folytán. A termálvízben maximum félórát szabad tartózkodni egyszerre. A külső és belső medence egyaránt rengeteg ember befogadására alkalmas, és mikor beléptem, bábeli zűrzavarszerű zsongás fogadott. Érthető, hiszen a németek, osztrákok, szerbek, szlovének, szlovákok, és persze honfitársaim nyelvén tereferéltek, és láthatóan jól érezték magukat, sokan megfeledkezve az ajánlott időtartamról. Ivókúra is lehetséges gyomor-, bél- és epebántalmakra, az előcsarnokban két ivókút szolgálja ezt a célt. Az ízéről inkább nem nyilatkozom.

büki

Büki gyógyfürdő

Akit az anyagiak érdekelnek, elmondom, hogy a helyi orvos által felírt kezelések tb-támogatással ugyanannyiba kerülnek, mintha lakóhelyünk fürdőjében vennénk igénybe a kezelést, és ki-ki annyi félét kérhet ezekből, amennyit a pénztárcája megenged. Az élményfürdőre nem érvényes az orvos által felírt 800 forintos uszodajegy, de egyszer érdemes kipróbálni.

Szállás szempontjából szerencsés voltam, mert egy barátnőmtől térítésmentesen kaptam az üdülési jogát, de ügyes szervezéssel és az internet segítségével bárki hozzájuthat kedvezményes áron egy főszezonon kívüli apartman hotel elhelyezéshez, ahol főzési lehetőség is van. A korunkbeliek utazása ingyen, ill. kedvezményesen történik, így remélhetőleg sokan részesei lehetnek annak a kényeztetésnek, amit a korosztályunk megszolgált és megérdemel.

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Reményekkel telve érkeztem Londonba 1948-ban

Visszaemlékező sorozatunk részeként a Londonban élő, 88 éves Rose naplójából olvashatunk szemelvényeket. Az ‘Élvezzük az életet 120 évig’ című írásai itt a blogban korábban nagy sikert arattak.

IMG_0001_NEW1948

1948 november 28-án, mint reményekkel és illúziókkal teli fiatal lány érkeztem a londoni Victoria vasútállomásra, csúnya, sötét, esős időben. Otthon, könyvekben olvastam a fehérre festett Viktoria korabeli házakról, lelkesedéssel vártam látni először életemben. Londonban élő unokabátyám várt a vonatnál, és egy nagy, fekete taxiba ültetett be. Az ablakából láttam a lebombázott házakat, minden romos volt és csúnyának látszott, ez volt az első csalódásom Londonban.

Megérkeztünk London Willesden negyedébe, rokonaim luxus otthonába. A lélegzetem is elállt, amikor észrevettem, hogy bútoraik XIV Lajos korabeli antikok. Nagynéném nem örült nekünk, (Ervin bátyám is jött velem), mert sajnálta hogy férje pénzt kell költsön reánk. Fáradtak és éhesek voltunk, de nem mertünk szólni, vagy kérni valamit, mert a fogadtatásunk hideg es örömtelen volt… Végül egy cselédlány jött be a szobába, és egy szép ezüst tálcán ezüst teáskannát és néhány porcelán csészét hozott be. Ekkor nagybácsim így szólt hozzám:

“Most meg fogod ízlelni a világ legfinomabb innivalóját: a cup of tea-t” (egy csésze teát). Közben kis hideg tejet, kockacukrot és forró teát töltött a csészékbe, és azt nagy élvezettel inni kezdte.
– Na igyál drága kis húgom, meglátod, hogy meg fogod szeretni ezt a finom angol teát. Hát hogyne ízlett volna nekem ezek után? Mennél tovább bámultam Hugo bácsimat, annál jobban láttam arcában az édesanyám vonásait; hirtelen meleg érzés fogott el iránta: talán ő fogja pótolni halott szüleimet. Hugo bácsi pedig súgva mondta, hogy bennem látja szegény, fiatalon meghalt kedvenc testvérét, anyámat. Ez arra engedett következtetni, hogy örül nekem, a kis árva magyar leánynak…

Trafalgar tér, London, 1949

Trafalgar tér, London, 1949

1949

Hajnal van. Még alig pirkad. A táj most kezd kibontakozni az éjszaka sötét lepléből. Londonnak e csöndes, kisvárosias jellegű lakónegyedében egyetlen egy embert sem látni az utcán; csak itt-ott gyúl ki a villany egy-egy szobában és utat tör magának az ablakon keresztül, hogy osztogassa fényét az ablak alatt elterülő zöld pázsitra. Tél van, január, és itt Angliában a Golf-áramlat jóvoltából még mindig zöld pázsitok és fák övezik a házakat.

A kis karórám mutatója hat órát jelez, aminek nem nagyon örülök, hiszen itt van az ideje a felkelésnek, pedig milyen jó lenne a meleg, puha ágyamat még egy órát élvezni ! De nincs választás: dolgozni kell mennem. Csend üli meg az egész házat, melyet csak néha zavar meg egy-két koránkelő ember lépésének a zaja, amely könnyen áthallatszik a vékony  falakon. Meglepő, hogy a munkába igyekvő emberek közt mennyi a nő! Itt Angliában a gyöngébb nem is kiveszi részét a létért folyó küzdelemben. A nőknek is dolgozniuk kell. Egyenlőséget hirdet a férfinép, és ezt nem csak papíron látjuk, hanem a mindennapi életben is. Én, aki nemrég jöttem Magyarországról, csodálkozom ezen, pedig a Szigetország lakóinak ez természetes.

ruhagyár 1948

Ruhagyár Angliában 1948-ban

A munkahelyem London legkeletebbi részén, East Endben van,  több mint egy órát kell utaznom busszal, szerény észak-nyugati otthonomból. Nehéz volt megszoknom a gyári munkát, bár a gépi hímzés, amire betanítottak, tiszta munka. Mint idegen, magyar kiejtéssel beszélő fiatal lány, kívülállónak éreztem magamat a sok angol munkásnő  közt, akik ‘Cockney’ kiejtéssel beszéltek. Nehéz napok és hetek voltak ezek a kezdeti idők, amit árva fejjel kellett átélnem és nehéz szívvel elviselnem. Mindig úgy éreztem a lelkemben, hogy nem egyszerű gyári munkásnak, hanem más céllal születtem.

– folytatás következik –

Néhány írás az “élvezzük az életet 120 évig” sorozatból:

Szeresd magadat

A testmozgás hatalma

Szex idősen is

Rose

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Miben mások a nyugdíjas férfiak, mint nőtársaik?

Férfi 1

Mostanában egyre több példát látok környezetemben, hogy mennyire különbözik a nők és férfiak viszonyulása az öregedéshez és a nyugdíjba vonuláshoz.

Távol áll tőlem bármiféle általánosítás, sőt a férfiak védelmében próbáltam olyan cikkeket olvasgatni, amelyek esetleg genetikai okokra vezetik vissza pesszimistább szemléletüket életük utolsó felvonásában. Próbáltam megérteni, mi az oka annak, hogy a nők hatvanon túl is boldogok, vagy igyekeznek azok lenni, új utakat keresnek, még fejlődni akarnak legalább önismeret terén, sőt bontakoztatják szunnyadó képességeiket, míg ezt a vágyat sokkal kevesebb férfinél vélem felfedezni. Az is igaz, hogy kevesebb férfi-, mint nőismerősöm van. Az elmondottakhoz hozzájárul az a szomorú tény is, hogy több az egyedül maradt özvegy asszony, mint férfi, azaz a férfiak halandóbbak, rövidebb a várható élettartamuk.

Igaztalan lennék azonban, ha a pozitív példákat nem venném észre. Néhány férfiút is példaként emelnék a gondolatbeli piedesztálra. Egyik férfirokonom, – igaz, hogy részmunkaidőben még dolgozik 70 évesen -, de emellett lélekmelengető szösszeneteket vet papírra, majd a szellemi tevékenységtől feldobva ízletes ebédeket “dob össze” felesége és saját maga legnagyobb örömére. Mindemellett öt unoka szuper nagyapja. Gondolom, nemcsak a genetikájának köszönheti, hogy húsz éve nem öregszik. Egy másik férfiismerős csodás főztjeit is volt alkalmam ízlelgetni. Harmadik követendő példámnak csak a nejét ismerem, akitől megtudtam, hogy 60-as férje túrázni jár barátaival. Távolabbi ismeretségi körömben egy férfi fiatalkori passzióját valósította meg idős korára, és zenekart alakított. Egy másik idős ember, aki komoly szellemi munkát végzett évtizedeken át, nyugdíjasként gazdálkodásra adta fejét szüleitől örökölt birtokán.

Úgy tapasztalom azonban, hogy míg a férfiak zöme csapásként éli meg teljesítőképessége csökkenését úgy fizikailag, mint lelkileg, és nyugdíjba vonulásával üresnek érzi az életét, addig a nők nagy része örömmel várja a munkából felszabadult ideje kellemes eltöltését, addig elmaradt kedvteléseinek bepótlását. Lehet ez rendszeres színház-, mozi-, képtárlátogatás, utazások rég áhított helyekre, nagy séták, kirándulások hazánk szép tájaira (hiszen 60 felett kedvezményesen, 65 felett ingyen utazhatunk), cukrászdai nevetgélős terefere barátnőkkel, vagy olyan mozgásformák keresése, amit fizikai állapotunk megenged, és ami fittebbé tesz. Ilyen pl. az aquafitnesz, amiről korábban már beszámoltam. Hetente kétszer egy órán át vidám zenére egy 22 éves fiatalember irányításával jó hangulatban mozgatjuk meg rozsdásodó csontjainkat, ízületeinket. Mit gondolsz, kedves Olvasó, hány férfi vesz részt ezeken? Egyetlenegy, az edzőnk édesapja, aki feleségével együtt tapossa velünk a vizet.

férfi6
Egy barátnőm mesélte, hogy férje egyre inkább magába roskad és panaszkodik: – megöregedtem, elhíztam, alig tudok mozogni. Felesége belefáradt már, hogy életmódváltásra ösztökélje. Talán a mi medencénk mellett is elsántikált, vagy messziről szemlélődött néhány hasonló panaszos, de a tettekig nem jutott el. A nők növekvő érdeklődése viszont már szinte mozgalommá duzzasztotta fitneszünket. Köszönhető ez lelkes edzőnknek, aki nemcsak elfogad, de szeret is bennünket. A minap edzés után leült közénk römizni, és barátnője telefonhívására így válaszolt: “kártyázom a mamákkal”. Kedvesen és őszintén hangzott tőle ez a titulus, valóban a nagymamái lehetnénk.

Többször elgondolkodtam, hogy a férfiakat vajon miért nem vonzza az effajta mozgás, vagy akár más testmozgás forma (tisztelet a kivételeknek). Egyik válaszom, hogy mi nők bátrabban felvállaljuk testi tökéletlenségünket, sajátos elváltozásainkat, ezáltal felszabadultabbak vagyunk. A férfiak szégyenlősebbek, zárkózottabbak. Rájuk ebben a korban már nem illik a mondás “Az igazi férfi mindig kész feltárni másik lénye lényegét, mert nem fél megmutatni önmagát.” ? Vagy ezt csak szűk körben teszik? A másik okot abban látom, hogy mi nők egészségtudatosabban élünk. A mozgásterápia mellett rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra, panaszunkkal gyorsabban orvoshoz fordulunk, nemcsak magunk, hanem családunk miatt is. Szeretnénk minél tovább támaszuk lenni, és persze önző módon a lehető legtovább tanúi lenni életüknek, unokáink cseperedésének.
“…nagy törődéssel és gonddal éljük az életünket, ameddig csak lehet, ahogyan egy szappanbuborékot is a lehető legnagyobbra és jó hosszan fújunk, jóllehet, bizonyossággal tudjuk, hogy szét fog pukkanni.” (Schopenhauer)

férfi7

A Natursziget egyik írásában arról tájékoztat, – amit eddig is sejtettünk -, hogy pl. rákos betegségek esetén a férfiak túlélési esélyei kisebbek, mert későn fordulnak orvoshoz, valamint kevesebben vannak tisztában a betegségek, ill. a helytelen életmód kockázati tényezőivel. Nagy-Britanniában történt felmérések alapján kiderült, hogy a férfiak többségénél már csak az optikusok diagnosztizálják a cukorbetegséget, ami már kb. 8 éve meglévő diabetesre utal.
Infarktuson átesett férfibetegeknél előfordul, hogy gyógyszereiket vagy ki sem váltják, vagy nem szedik rendesen, sőt abbahagyják. Sajnos ez az adat nemcsak a brit férfiak egészség-tudatlanságára jellemző.

Érdekes az is, hogy csoportos utazásokon csak olyan férfiakat láthatunk, akiket feleségük elcipelt, vagy ha kényszer nélkül élvezik is a látnivalókat, de sosem egyedül, hanem életük párjával. A nők akkor is útra kelnek, ha egyedülállóak, lelkesedéssel szívják magukba más vidékek atmoszféráját, túráznak, várost néznek, gyönyörködnek. Régebben olvastam, hogy a nők agya természeti szépségekre, művészi alkotásokra, míg a férfiaké a női test csodálatára fogékonyabb. Úgy látszik, ez az elmélet nem ismer korhatárt.

Környezetemben ismerek olyan férfiakat, akik hobbi híján a munkát folytatják nyugdíjasként (egyre kevesebb anyagi haszonnal), mert nem tudják másképp hasznosítani magukat. Ehelyett lehetne új dolgokat kipróbálni, esetleg tanulni. Nőismerőseim igen sokféle hobbit űznek: egyik családfakutatásban, mások írásban, nyelvtanulásban, agyagozásban, ékszerek készítésében, kertészkedésben, az internetezés rejtélyeinek bogozásában lelik örömüket,  (az unokákkal való programokon kívül), ily módon „újrahasznosítva” magukat.

Tudományos kutatások azt is igazolták, hogy a női agy sokkal több agysejtet tartalmaz, mint a férfiagy, struktúrája bonyolultabb, és képes a jobb és bal agyfélteke együttes, ês egy időben való alkalmazására. Ennek tudható be, hogy a nőknél nagyobb mennyiségű információ cserélődhet ki, ami lehetővé teszi a megosztott figyelmet. A nők jobban odafigyelnek a részletekre, a férfiak elsiklanak felettük, ők inkább lényeglátóak. Ez is a genetikának köszönhető, hiszen a nőknek periférikus a látása, míg a férfiaknak csőlátása van. Pl. tévénézés (főleg meccsnézés) közben hiába kezdeményezünk velük beszélgetést.

férfiak

Miután befejeztem hasonlítgatásaimat, mintegy rácáfolva azokra, városunk egyik mediterrán teraszán két asztalnál is békésen kártyázgató férfi régiségeket vettem észre. Egy-egy pohár sör tette még boldogabbá őket, és megnyugvással konstatáltam, hogy van még remény!

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Vallatószék 18. GreenLove – Zöld Életmód

GreenLove2

A Vallatószék, vagy Bloggerkedd egy olyan sorozat, amelyben a Cafeblog bloggerei hétrő-hétre egymást vallatják,  hogy a sorok mögé bepillantva többet megtudjanak a blog szerzőjéről. A vallatószékbe mi most a  GreenLove – Zöld Életmód blog íróját, Évát ültettük be, akivel kölcsönösen szívesen olvassuk egymás blogját.

Blogod témája mindenféle hasznos és korszerű életmód tanács az egészséggel, háztartással, táplálkozással, testápolással kapcsoltban. A legnépszerűbb téma mégis a Holdnaptár, rengetegen olvassák ezeket az írásaidat. Szükség van asztrológia ismeretekre a holdnaptár elkészítésére? Avass be a műhelytitkokba, hogyan születnek ezek az ezoterikus hangulatú írások?

A blog egyik gerince valóban a holdnaptár, ami már tizenéves korom óta foglalkoztat. Volt olyan időszakom, amikor csak csodáltam, hogy micsoda dolgokra lehet hatással egy égitest, volt olyan időszak, amikor részlegesen követtem; jelenleg teljesen követem és igyekszem a javamra fordítani hatásait. Maga a holdfázis, a jegy és az ajánlott tevékenységek számos helyen fellelhetőek, követhetőek. Azonban a GreenLove holdnaptár célja, hogy tippekkel, irányokkal a valódi hétköznapi életet megkönnyítsük. Egyszerűbb, vidámabb, boldogabb napok, minőségibb életmód. Nem vagyok profi, nem vagyok asztrológus, de rendkívül sok forrást feldolgoztam. Autodidakta módon tanultam, megfigyeltem a rendszereket, megfigyeltem magam és környezetem. Nem szeretnék túlontúl belemélyedni, igazán nem szeretnék jelenleg profibb lenni a témában, mert úgy gondolom, hogy az egyszerűség, követhetőség, megfoghatóság a GreenLove Holdnaptár alappillérei.

Úgy tudom, hogy egy vállalkozás támogatására jött létre a blogod. Mivel foglalkozik ez a vállalkozás? Mennyire képes egy blog szolgálni egy cég kibontakozását és későbbi sikerét?

A GreenLove egy életmód vásártér. Webáruház és földi bolt, Székesfehérváron. A célunk teljesen egyirányba mutat a Holdnaptárunk céljával. Egyszerűbb, hatékonyabb, vidámabb hétköznapok. Olyan minőségi és különleges termékeket szeretnénk elérhetőbbé tenni, melyeket kipróbáltunk, megszerettünk, viszont rendkívül körülményes módon, több helyről lehetett csak beszerezni őket. Szeretnénk, ha az emberek kilátnának a hiperek világából. Abból a világból, ahol a profit érdekében a megtévesztés is elfogadható. Engem személy szerint felháborít, hogy vadászni kell a ténylegesen mesterséges vegyszereket nélkülöző termékeket az átlagos boltokban. Magam is több alkalommal nyúltam rá bio elnevezésű kozmetikumra vagy ételre, amiről aztán az összetevők átolvasása után kiderült, hogy nem bio. Ha valamit nagyon nem szeretek, ha hülyének néznek és nincs időm órákig összetevőket böngészni. Úgy gondoltuk a GreenLove létrehozásának pillanatában, hogy vannak emberek, akik ugyanígy éreznek. Természetesen vannak más megfontolások, okok és érvek is. A blog egy felület, ahol tájékoztatni, szórakoztatni, feltölteni, megnevetettni szeretnénk. Számos helyet végignéztünk, végül arra jutottunk, hogy a Nők Lapja Cafe olvasótábora az egyik legnyitottabb, legkedvesebb olvasóközönség, és itt vannak a legszínesebb blogok, így itt indultunk el. Ha az üzleti részére vagy kíváncsi, akkor azt kell hogy mondjam, hogy rengeteg befektetett idő és lassú eredmény. Türelemmel fordulunk a kérdéshez. Számos más marketingfelületet is használunk.

Azon kevés bloggerek egyike vagy, akiknek személyisége a posztok jellege miatt teljesen rejtve marad az olvasók elől. Ki a GreenLove blog írója?

Teljesen szándékos és tudatos ez. Hárman alkotjuk a GreenLove világát. Hármunk ízlése, gondolatai, szokásai. Nem szeretnék sem a blog arca lenni, sem a tulaja. A GreenLove igazán mindenkié. Akár te is írhatnál, ha van véleményed, tapasztalatod, ötleted. Kitennénk. A blog megalkotásakor egy sokkal interaktívabb kommunikációt reméltem, de a közösségi oldalak jobb felületnek bizonyulnak ehhez. A GreenLove blogot egy örök idealista, az életet könnyekig hatódva szerető, a gyermekéért és férjéért hálás 34 éves nő írja. A GreenLove számára egy mellékállás. A szíve, lelke és gyakran az élete egy igen nagy része jelenleg a tanításé. Általános iskolai tanárként dolgozik. Katasztrofális ebédeket képes főzni és utál teregetni (főleg zoknikat), imádja a krumplit minden formában és éppen próbál leszokni a reggeli kávéról. Mindenkiben megkeresi a jót, a szerethetőt, azonban sokszor háborog Y-generációs igazságérzete. Grafomán és szófosoda. Egy ember, aki törekszik arra, hogy jobbá válljon. Szeretné legyőzni démonait, gyengeségeit és szeretné látni gyermekének boldogulását. Természetesen egy lusta kutya is, aki tud dögleni, punnyadni, romantikus drámákon bőgni, órákig telefonálni és még panaszkodni is.

https://www.youtube.com/watch?v=DB6ADE9ieQI

 

Az írásaid alapján azt gondoltam volna, hogy egy nagy élettapasztalattal rendelkező, bölcs, idősebb hölgy osztogatja az adott esetben emberek döntéseit befolyásoló tanácsokat, jóslatokat, életvezetési tippeket. Hogyan tettél szert fiatalon ilyen sok tapasztalatra?

Nem hiszem, hogy bölcs vagyok. Vannak viselkedésminták, amelyeket a Hold előhoz számos emberből. Én nem szeretném senkinek megmondani, hogy milyen legyen, vagy ne legyen, csupán azt látom, hogy olyan könnyen ítélkeznek egymás felett az emberek. Nem titkolt szándékom, hogy mi, emberek, tanuljunk meg magunkba nézni, magunkban keresni, és forduljunk egymás felé úgy, ahogy elvárjuk, hogy hozzánk is forduljanak. Folyamatosan teszek szert a tapasztalatokra, mégis túl fiatal vagyok, hogy bárkinek megmondjam a frankót, hiszen magam is esendő és tökéletlen vagyok. Magam is behisztizek olykor víz őselem idején, magam is képes vagyok tüzet okádni a rendszerre tűz irányoknál és érzem, amint elememben vagyok szűz Hold idején. Előrántom SárkányÉvát, az ő elvárásait, a tökéletesség hiánya miatti óriásfeszültséget. Aztán észreveszem, és próbálom legyűrni, megfordítani. Rengetegszer sikerül már. A biztatás pedig alaptulajdonságom. Talán, mert annyira jól esik, ha engem bíztatnak; így gondolom, hogy másoknak is jól esik.

Nagyon jól fogalmazol, jó a stílusod, nagy a szókincsed – ez tanulmányaidból is következik. Nem gondoltál-e arra, hogy olyan blogot is írsz, amelyben jobban megmutathatod magad, jobban szárnyalhat a fantáziád egyéb témakörökben is?

Köszönöm a bókokat. Mindig is szerettem az irodalmat. Középsulis irodalomtanárom egy olyan jelenség, aki képes volt szerelmet ébreszteni költői képek és eszközök iránt. A szüleim rengeteget olvastak, remek mintát kaptam. Nem látom, milyen blog lehetne ez, amit javasolsz. Egyelőre nem gondolkodok semmiben. Nagyon szeretem a közösségi oldalakon összegyűlt embereket. Mind a Holdhallgatók, mind a Zöld Lelkek, mind a Kertitörpe kedvelők nagyon aranyos és kedves hölgyek és urak. Jelenleg teljes mértékben boldogít a jelenlétük. Bármilyen új hobbi egy régi elengedését hívná maga után. Jelenleg nem látom, mit engedhetnék el és miért.

Tanítás, vállalkozás, család, háztartás mellett hogyan van időd blogolni? Mivel és kivel töltöd a feltehetően kevés szabadidődet? Mivel töltenéd, ha több lenne?

Időbeosztás, rendszerek és gyorsaság. Folyamatosan fejlődök szerencsére a fentiekben. A blogot egy tavaly decemberben leírt és kidolgozott rendszer alapján írom. Részletes tennivalólistát és időbeosztást követek. Férjemmel és kislányommal töltöm a szabadidőm egy részét, a másik részét magammal. Szeretnék többet mozogni, edzeni. Szeretnék megtanulni rendesen meditálni, jógázni. Magamat ismerve többet tennék a GreenLove-ba és többet tennék a tanárként való fejlődésembe, esetleg elvégeznék tanfolyamokat, amikkel szemezek. Reiki II, gyógynövények, finomságok. Egy szakács tanfolyamra is eljárnék, hogy megadjam az esélyt a finom ebédeknek.

A Liebster Awards díj kapcsán kerültünk közvetlen kapcsolatba egymással. Meglepett, hogy fiatal korod ellenére milyen empátiával viseltetsz az idősek iránt. Honnan ez a kötődés?

Nem kötődésnek nevezném, inkább tiszteletnek. A jelenlegi idős embereknek olyan szintű változásokat kellett és kell befogadni az életébe, folyamatosan, ami elképesztő. Volt egy nagymamám és egy nagypapám. A nagypapám sajnos korán meghalt. A szeretetére emlékszem leginkább. Sokat figyelhettem gyerekkoromban, mert leginkább olyan emlékeim vannak, amikor valamit nagy gonddal készített. A nagymamám is elment már sajnos. Nagyon hiányzik az a béke szigete, ami ő volt nekem. Az a könnyelmű derű, az a kedves bolondozás. Még az illatára is emlékszem. Minden idős ember valakinek a nagymamája, nagypapája vagy szerette. Minden idős ember óriási élettapasztalattal rendelkezik, és ennek megfelelő alázattal vagy éppen lazasággal fordul másokhoz. Minden idős emberben ott egy gyerek. Jobban ott van, mint fiatal felnőttként. Legalábbis én látom bennük. Ahogy a gyerekekben is sokszor felfedezek valami eredendő, tiszteletre méltó bölcsességet. Mintha lenne bennük egy idős ember, akit aztán szépen eltűntet belőlük a társadalom.

Befejezésül egy szokatlan, de egy Régiségtől talán nem meglepő kérdés: milyen időskort képzelsz el magadnak?

Ha a realitás talaján maradok, akkor a generációm nevében mondanék erről pár szót. Nem gondolok az idős korra már egy ideje. Nem gondolok 5 év múlvára sem, de bizonyos szintig még a jövő évre sem. Ha a jelenlegi számításokat és rendszert venném alapul, akkor körülbelül 67 éves koromban megyek majd nyugdíjba. Teljesen őszintén nézve és kimondva, kétlem, hogy ép és egészséges elmével és testtel képes leszek annyi idős koromig –például tanárként- dolgozni. Félelmetes és szomorú belegondolnom, hiszen ez azt jelenti, hogy egy bizonyos kor felett arról kell majd szóljon az életem, hogy „formában tartsam” magam, hogy képes legyek dolgozni, már ha egyáltalán lesz munkám, mondjuk akár 2 év múlva. Ha az álmok szintjén mozgok, akkor olyan időskort képzelek, amilyen gyerekkorom volt. Egy gondtalan, őszinte és szeretetben zajló 20 évet.

További sok sikert kívánok a Zöld Életmód blognak a Régiségeknek blog többi szerzője nevében is!

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

A magány öl, az aktivitás meghosszabbítja az életet!

Élvezzük az életet 120 évig! Senior-Couple

Jóval elmúltam 80 éves, és van egy hasonló korú barátom. Együtt töltjük a hétvégéket és együtt utazgatunk. Egy éve ismerkedtem meg vele egy tenerifi utazáson. Szeretjük egymást. Nem hanyagolom el a külsőmet, óvom az arcomat a napsugarak káros hatásától és fiatalosan öltözködöm. Idén (2015) együtt voltunk egy amerikai és egy ázsiai hajóutazáson – írja Rose Londonból a hozzám e-mailben küldött postjában. (Cecilia)

Amikor az ember eléri 80-at, sőt azon jóval túl van, az eszével még csak negyvennek érzi magát. Bár még képes arra, hogy megtegye mindazt, amit korábban, mindez egy kicsit tovább tart. Egy kicsit lassabban jár és hamarabb elfárad. A lába megfájdul attól, hogy hordozza a testét, még akkor is, ha – mint én is – egészséges, és nincs komolyabb betegsége. De meg lehet tanulni ezzel együtt élni.

A fontos az, hogy ne adjuk fel az aktivitásunkat, úgy folytassuk, mintha nem lennénk öregek. Éljünk társasági életet, járjunk összejövetelekre, tanuljunk új dolgokat, főzzünk, járjunk bevásárolni, hívjunk barátokat vacsorára, menjünk moziba, étterembe, koncertre. És, ha tehetjük, utazgassunk. És természetesen olvassunk és írjunk, keresgéljünk a Google-ban, mosolyogjunk és nevessünk annyit, mint korábban. Azaz, éljünk úgy, mintha csak 40 évesek lennénk!

A családom külföldön él, így azzal foglalom el magam a hétköznapokon, hogy minden nap cselekedjek valami jót, valami hasznosat. Ráakadtam néhány házhoz kötött idős emberre, akiket meglátogatok, hogy felvidítsam őket. Van egy gyógyíthatatlan, rákos asszony, akit moziba, vagy jó idő esetén a parkba viszem sétálni. Van egy százéves szomszédom, aki még kijár. Őt az autómon bevásárolni viszem. Vannak magányos emberek, akiket meghívok egy általam főzött ebédre és együtt nézünk meg valami vidám filmet DVD-én. Van egy 89-éves hölgy, akivel egy házban lakom, aki beteg és ágyhoz kötött, nincsenek rokonai, hozzátartozói. Ételt viszek neki és gondoskodom róla, hogy egyen. Meghallgatom a panaszait és segítséget is szereztem a számára. Hetente egyszer egy jótékonysági üzletben dolgozom, mint eladó és pénztáros.

Mindenkinek, ha egyedül él, kell találnia valami elfoglaltságot, amit nagy évezettel csinál, legyen az kártyajáték, vagy TV nézés. A magány öl, az aktivitás fenntartása viszont meghosszabbítja az életet.

Rose, Londonból

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Vigyázzunk szemünk „fényére”, amíg nem késő!

pár

Úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére! – mondta édesanyám, ha valami nagyon fontosat bízott rám. Idős emberként ma már tudom, hogy mennyire igaza volt. Mivel régóta szemüveges vagyok, tudatosan próbálok odafigyelni a látásomra. Étrendemet és életmódomat is úgy alakítom, hogy az pozitívan befolyásolja szemem egészségét is.

Ehhez célszerű néhány fontos ismeretet felidézni. Kutatások bebizonyították, hogy az étrend fontos szerepet játszik a szem egészségének megőrzésében is. A látás fenntartása érdekében az élelmiszereknek tartalmazniuk kell a szemünk táplálását és a szemünket károsító hatásokat csökkentő anyagokat. Az is ismeretes azonban, hogy szemünk egészséges működésében fontos szerepet játszanak olyan mikrotápanyagok, amelyeket a szervezet nem képes előállítani, így ezeket étrendkiegészítő formájában vesszük magunkhoz.

zöld

Az éleslátásért felelős makula, azaz ideghártya pigmentjének alkotóelemei a lutein és a zeaxantin. Ezeket részben az élelmiszerekkel juttathatjuk a szervezetbe. Ilyen élelmiszerek pl. a zöldleveles zöldségek (petrezselyemzöld, spenót, kelkáposzta, fejes saláta) a brokkoli, a csemegekukorica és a tojássárgája.

Az omega-3 zsírsavak a szövetek, így a retina létfontosságú összetevői, melyek hozzájárulnak a jó látás fenntartásához. Ezeket elsősorban halételek fogyasztásával biztosíthatjuk. A vitaminok és nyomelemek a sejtek anyagcseréjének működéséhez szükségesek, másrészt a fény hatására keletkező, a szemet károsító szabad gyökök megkötéséhez nélkülözhetetlenek. Az A vitamin az ún. szemvédő vitamin, melynek előanyagát a sárgarépa és a paradicsom tartalmazza. A C és az E vitaminok, valamint a cink és a szelén nyomelemek megtalálhatók a zöldleveles zöldségekben, és ezeket különböző mértékben tartalmazza a paprika, a citrom, a narancs, a brokkoli, az avokádó, a kivi, a burgonya, a búzacsíra, a máj, a sajtok, a növényi olajok, valamint a hal- és baromfihúsok. Idősebb korban csökken a szem egészséges működéséhez szükséges mikrotápelemek mennyisége az elfogyasztott étrendben, mivel az ember kevesebbet bír enni.

Halak

Párommal változatos táplálkozással arra törekszünk, hogy minél több fontos anyagot megkapjon a szervezetünk. Nyáron sok levesbe teszek zöldpetrezselymet, eszünk friss sóskát, spenótot tükörtojással, sárgabarackot, paradicsomot idény szerint. Ezek nagy részét mi magunk termeljük meg a kertünkben. A télen viszonylag olcsó brokkolit krémlevesnek, köretnek készítem el. Szívesen reggelizünk egy-egy darab avokádót vajas-pirítós kenyérre téve. Reszelt sárgarépát tartalmazó muffint vagy tortát akár télen is süthetünk, mivel a répa nem drága. A recepteket nemrég adtam közre itt a blogban.

A tápanyagokat a hajszálerek szállítják, ezért rendszeres mozgással segítjük a keringést (séta, kirándulás, meridián torna). A rizikófaktorokat, mint pl. a dohányzás, magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, igyekszünk elkerülni.

Mint tudjuk, a napfénynek hasznos, de ugyanakkor káros hatása is lehet. A napfényben lévő ultraibolya sugárzás károsíthatja a szemet, ezért én tavasztól őszig UV-szűrős napszemüveget viselek, ha napon vagyok.

gyumolcsok

A fentiekben leírt étrend és életmód mellett is szükségünk van azonban olyan mikrotápanyagokra, amelyeket a szervezet nem képes előállítani, így ezeket étrendkiegészítő formájában fogyasztjuk el. A legtöbb általános multivitamin készítmény ugyanis nem tartalmazza megfelelő mennyiségben a jó látáshoz szükséges összetevőket. Ezért mi a párommal minden reggel magunkhoz veszünk egy pohár hideg vízzel egy lutein tartalmú táplálékkiegészítő tablettát. Ez megfelelő mennyiségben és arányban tartalmazza a szemünk működéséhez szükséges anyagokat.

Nagyon várjuk a jó időt, hogy minél többet lehessünk a szabad levegőn és megkezdhessük a munkát a kiskertünkben, ahol a vitaminokban gazdag növények nagy részét előállítjuk.

További információk itt!

Liza

(X)

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Az időskor felszabadulttá tett

vizifit

Sokáig ellenálltam korszerű barátnőim unszolásának az internettel kapcsolatban. Úgy éreztem, hogy közelebb a hetvenhez túl nagy falat elsajátítani a számítógép használatát. Más technikát, pl. DVD-író használatát, kameráról másolást, sőt filmek összeszerkesztését saját, hasonló témájú felvételeimmel jól elsajátítottam. Ezért nem értették ismerőseim a nettől való viszolygásomat.

A fordulatot múlt év novembere hozta meg, amikor az erdélyi “kalandtúránk” kapcsán rámtört a közlési vágy. Kézzel le is írtam tréfás élményeimet, de szegény barátnőmnek kellett bepötyögnie, mivel még nem volt számítógépem. Aztán a családommal együtt töltött ünnepek, az unokámmal közös élményeink a téli szünetben két új cikk megírására ihlettek. Ezzel megindult a lavina! Már nem volt bátorságom, (no meg bőr sem a képemen), hogy újra barátnőmet kérjem a beírásra, így vettem egy tabletet, és intézni kezdtem szolgáltatómnál az internet bekötését. Mint hűséges ügyfélnek felajánlottak egy kedvező akciót, és január 6-án megtörtént a beszerelés.

Ez a láncreakció megerősíti azt a hitemet, hogy minden valamiért történik. Az írás indította el igényemet a számítógépre, és az internet világa további közlésre inspirál. Kortársaim, a “Régiségek”, és más hasonló blogok bölcs írásait olvasva a magam életén is elmerengtem. Fizikai korlátaink ellenére milyen teljes az életünk, mennyire boldogok tudunk lenni! Az idősebb kor felszabadulttá tesz bennünket. Nem köt már gúzsba a harc a megélhetésért, a megfelelni vágyás a munkahelyünkön, sőt már a családban sem.

Megengedhetjük magunknak, hogy annyi időt szakítsunk kedvteléseinkre, amennyi jólesik, beleértve az unokázást is, amennyiben közel lakik a család. Felneveltük gyerekeinket, ez szerintem az életünk legnagyobb alkotása, és ha a buktatók ellenére jó munkát végeztünk, a folytatást rájuk bízhatjuk. Jó érzés látni, hogyan gazdálkodnak a családból kapott értékekkel. Teljesen azért még nem dőlhetünk hátra, hiszen unokáinknak is a legjobbat kell adnunk magunkból, bár a nevelés felelőssége nem a mienk, de mi is hatással vagyunk a formálódásukra.

Azt tapasztalom kortársaimnál is, hogy miután elengedték a gyermekeiket az életbe, képesek még megújulni, hasznos, vagy “csak” örömszerző foglalatosságot keresni ki-ki érdeklődésének, képességeinek megfelelően. A sokszínűséget blogunk is tükrözi. Van aki otthona, kertje díszítésének bemutatásával, mások finomságok receptjeivel, megint mások magvas gondolataikkal, bölcsességükkel, esetleg humorukkal ajándékoznak meg bennünket. Mindegyik valamilyen alkotás, divatosan szólva önmegvalósítás.

salsa2

Sőt, akadnak még olyan Régiségek is, akik képesek a táncparketten ropni (lásd a fényképet a tehetségkutató versenyen világhíressé lett  nyolcvanéves salsa táncosnőről és fiatal partneréről). Én sajnos nem tartozom közéjük, de városomban remek lehetőség nyílt a vízi fitneszre. A minap kipróbáltam, és egy órán keresztül “roptam” a vízben a talpalávalót ütemes zenére. Szó szerint! Ugyanis mi is ritmikusan tapostuk a vizet. Közben barátnőmmel összenevettünk néha ezen a speciális boogie-woogien.”

Egyre inkább azt tapasztalom, hogy ha barátai vagyunk magunknak, a jó barátaink is megmaradnak nekünk. Ők azok, akikkel néha csak megosztunk egy-egy szép természetfotót, receptet, érdekes, vagy vicces dolgot (amivel a lelkünk egy darabját is megosztjuk). Máskor órákat töltünk beszélgetéssel, nevetgéléssel, régi közös élmények felidézésével (gimnáziumi osztálytársak lévén), de a közös színházlátogatás és utazás is szerepel programjaink között. Kívánom, hogy sokáig megmaradjunk egymásnak!

Czeizel Endre orvos professzort idézve: “Nőjön minden virág!” Bár ő ezt más kontextusban használta, én a szépség, a humánum sokszínűségére vonatkoztatom a mondatot.

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Meridián tornával a testi-lelki egészségünkért!

Te mit teszel az egészséged megőrzéséért? Körkérdésünkre ezúttal Liza válaszol.

Tíz éve találkoztam a híres fotóművésszel, Szipál Macával. Karácsony és újév közötti időszakban jelentkeztem be hozzá, hogy egy tablóképet csináltassak nála. Ismeretlenül is közvetlen stílusban invitált: gyere most, nyugodtan! – és mentem. 80 éves elmúlt, de korát meghazudtolta egész lénye, ténykedése. Frizurát igazított, felsőket, kiegészítőket adott a fotózáshoz, hogy a legjobban mutassak a fényképen. Látszott, hogy szereti és szórakoztatja, amit csinál. Mi a titka?- kérdeztem. – Nem terhelem a szervezetem evéssel – mondta. Krumplipüré és citromlé – ennyi volt a hűtőjében.

Számomra ez intő, de nem teljesen követhető példa. Egy bölcs ismerősöm azt mondta: rendesen kell enni, mert aki nem eszik rendesen az megbetegszik és akkor már hiába eszik. Igyekszem koromhoz illő mennyiségű és minőségű ételt fogyasztani rendszeresen. A jóllakottság érzése nem okoz élvezetet, súlyom kicsit kúszik felfelé, de éves átlagban közel állandó.

Nyáron a konyhakert sok mozgást biztosít és ellát friss gyümölccsel, zöldséggel. Mindegyiket szeretjük, fogyasztjuk. Télen többnyire az általunk termelt és lefagyasztott termékeket főzzük meg levesnek, főzeléknek. Naponta fogyasztunk sajtot, kefirt, és egy probiotikus joghurtot, margarin helyett pedig vajat eszünk. Vérnyomáscsökkentőn kívül nincs szükségünk gyógyszerekre, csak vitaminokat szedünk télen, hogy pótoljuk a természetes vitaminokat.

kertész2

A főzéshez, sütéshez fele arányban használom a teljes kiőrlésű és tönkölybúza lisztet, zabpelyhet, zablisztet. Mértékkel, de az édességet sem hagyom ki az életemből. Az aktív, tevékeny életmód: kertészkedés, házimunka, séta, kirándulás, kulturális programokon való részvétel segíti a testi-lelki egyensúly fenntartását.

A betegség elkerült, de életemben először csontom törött, mégpedig a jobb csuklóm. Nem csúszós időben, hanem szép napfényes séta közben pillanatnyi figyelmetlenség következtében. Begipszelt jobb kézzel átélni a születésnapomat, a karácsonyt, várakozni órákon át az orvosnál, gyógytornán nyomasztó dolog volt. De már gyógyulóban vagyok. Mindenkinek azt kívánom, hogy ezt kerülje el, jobban vigyázzon a lépteire!

meridián

meridián torna

Rendszeres testmozgásként párommal kínai eredetű meridián tornát végzünk. Ez egy  nem megerőltető, gyógyító és betegségmegelőző hatású gyakorlatsor. Llényege a folyamatos térdrugózás mellett a test meridián pontjainak stimulálása kézzel történő ütögetés és masszírozás által, mely energetizálja a testet. Budapest szerte és vidéken is ingyenes tanfolyamok vannak, ahol el lehet sajátítani és együtt lehet végezni a meridián tornát, melyet Magyarországon dr. Eőry Ajándok orvos-természetgyógyász terjesztett el. Mi megvásároltunk egy meridián torna CD-t és otthon, azt hallgatva végezzük a gyakorlatokat. Ez a naponta végzett negyedórás torna jó közérzetet biztosít számunkra. A módszer kidolgozói szerint a medián torna rendszeres végzése az életet meghosszabbítja és fenntartja a szellemi frissességet

Liza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:
https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Te mit teszel az egészségedért? Én tornázom és gyalogolok

torna 4

Az egészségmegőrzés szempontjából én a rendszeres testmozgást tartom a legfontosabbnak. Igyekszem, hogy minden napra jusson valami: ez lehet gyaloglás, torna, vagy szobabiciklizés. Ha nem kell kifejezetten rohannom valahová, akkor szívesen teszem meg gyalogosan az út egy részét. Ilyenkor lehetőleg ütemesen és nagy lépésekkel gyalogolok, tehát nem andalgok. Ehhez kényelmes cipő és ruházat is kell. Beszereztem egy jó sportcipőt és szabadidő ruhát, amiben elegáns ugyan nem vagyok, de jól érzem magam benne. Ha korán ébredek – ami elég gyakori – tornázni szoktam. Általában a televíziót is bekapcsolom, így könnyebben telik el az a 30-40 perc, ami alatt a korábbi évek gyógytorna- és jóga óráin tanultak alapján összeállított gyakorlatsort végzem. Amikor jó az idő, szívesen végzem a gyakorlatokat a teraszon. Nincs is jobb napkezdés, mint reggel megtornáztatni az izmokat! De gyakran egy kis tornával fejezem is be a napot a teraszon. Ilyenkor télidőben kabátot és cipőt veszek és úgy végzem álló helyzetben a gyakorlatokat, miközben a csillagos eget bámulom.

torna 3

Ennél még kellemesebb, amikor nyáron, a kertben tornázom a fűben. Az ilyen otthoni tornához nagyon kevés hely kell, a legkisebb lakásban is van rá mód, ha máshogy nem állva, de még széken ülve is lehet tornázni. Sőt! Én még ágyban fekve is szoktam. Ha korán ébredek és még nincs kedvem felkelni, fekve szoktam lábizom erősítő gyakorlatok végezni a takaró alatt. Gyerekeink jóvoltából van egy szobabiciklink, ezen hetente háromszor szoktam húsz percet tekerni. Lányom és a párja, akik nagyon sportos életmódot folytatnak, meggyőztek arról, hogy nem elég tornagyakorlatokat végezni, hanem szükség van az ember szervezetét jobban igénybevevő biciklizésre is. Ezeknek a kombinált testmozgásoknak hála sikerült megőriznem rugalmasságomat, és elkerülnek a reumás panaszok. A korombeliek csodálkozására például nem okoz gondot, hogy leüljek az unokák mellé játszani a szőnyegre.

torna5Ami az egészséges táplálkozást illeti, férjemmel ezen a téren csak lassan sikerül jó irányba változtatni az étrendünkön. Pl. ha tornával kezdem a napot, a jóérzést fokozandó, nem a szokásos vajaskenyeret, hanem rostban és vitaminban gazdag müzlit reggelizek, és erre a férjem is rászokott. A müzliben zabpehely és kukoricapehely van, és kerül bele az éppen otthon lévő magokból és apróra vágott friss, vagy aszalt gyümölcsökből, majd az egészet tejjel öntöm nyakon. Elméletben sok zöldséget és sovány húst szeretnénk fogyasztani, a gyakorlatban ez nem mindig jön össze, mert ezek elkészítése általában sokkal munkaigényesebb, mint a gyorsan összedobható tészta- és krumplis ételek. Az egészséges táplálkozás jegyében a heti bevásárlásnál jól feltankolunk zöldségekből, így előbb-utóbb azért elfogynak azok is. Férjemmel mindketten imádjuk az édességet, képesek vagyunk egy tábla csokit egyszerre befalni. Ezt megelőzendő nem veszünk otthonra édességet, de ha mégis kerül a házba egy kis csoki, vagy túrórudi, amikor az unokák nálunk vannak, boldogan felfaljuk a maradékot, ha elmentek. Az utóbbi években azért sokkal kevesebb zsíros ételt fogyasztunk, és amióta magas a vérnyomásunk, kevésbé sózzuk az ételeket, és este szívesen eszünk fokhagymás pirítóst, ami ugyancsak jótékonyan hat a vérnyomásra – állítólag. A húsok közül előnybe részesítjük a sovány, fehér húsokat, sőt én egyre kevesebb húst fogyasztok. Rászoktunk arra is, hogy esténként a TV előtt ülve ne édességet, vagy szénhidráttartalmú rágcsálnivalót, hanem szárított, vagy friss gyümölcsöt, joghurtot, vagy kefirt fogyasszunk.

Fontos a jó alvás, de ez, mint tudjuk, idős korban sok gondot okoz. Bár az ember éjszakai alvásigénye csökken, nappal viszont gyakran elbóbiskol. Újabban későbben megyek aludni, hogy ne ébredjek olyan korán. A gyors elalvás és pihentető alvás érdekében este már nemigen eszek. A lefekvés előtt végzett néhány tornagyakorlat a teraszon mindig hatásos, javaslom az alvásproblémákkal küzdő kortársaimnak is!

A lényeg, hogy figyeljünk oda az egészségünkre, aktívan tegyünk érte minden nap valamit!

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

KELL AZ ÉLTETŐ MUNKA IDŐSEN IS!

munka idősen

Te mit teszel az egészségedért?  Én a lelki egészségünk megőrzésére hívnám fel mindannyiunk figyelmét, hisz az kihat testi egészségünkre is!

Testi egészségünk nem független a lelkitől: a bizakodó ember hamarabb gyógyul, vagy kevésbé betegszik meg. Sokat segít a rendszeresség: a megszokott időben történő étkezés, a munka, a szabad levegőn töltött idő, sport, egyéb tevékenységek. Az étkezésnél a változatosságot tartom szem előtt, a jóízű főzelékek, gyümölcsök nagyon fontosak. Megfigyeltem (és barátaimnál, idősebb családtagjaimnál is tapasztalom), hogy egyre kevésbé kívánom a húsételeket, a heti menüt ehhez igazítom. Sokkal kevesebb cukrot és sót használok, mint korábban, viszont több zöld fűszert az ételek ízesítésére.

Fontos, hogy minden napra jusson értelmes, éltető munka! Bármilyen tevékenység lehet, lehetőségünktől és energiánktól függően. Maga a munka megszervezése, jókedvű elvégzése és utána a jóleső fáradtság már önmagában is frissít, segít fizikai-szellemi képességeink megőrzésében. Az önbecsülésünkről nem is beszélve. A sport, a szabad levegőn történő mozgás ajánlott idős korban is. Ne hagyjuk magunkat elkényelmesedni, ellustulni. Neki kell indulni, el kell kezdeni. Jó tempójú séta, kirándulás, biciklizés, kerti munka vagy jóga klub …. bármi, ami megmozgatja izmainkat, amiben jólesően elfáradunk. „Csak kifáradásig!” – így szól az orvos javaslata. Ezt is komolyan kell venni. Ha tíz évvel ezelőtt még rekord időket futottunk is, vagy a fitness teremben domborítottunk, ma már nem biztos, hogy ez tenne jót nekünk. A hangsúly a mozgás terén is a rendszerességen van.

együtt 3

Nagymama korunkra bölcsebbek lettünk már, belátóbbak, talán reálisabbak is. Nem kell semmiségeken idegeskedni, bosszankodni, a sértéseket (még ha jogosak is) számon tartani és naponta felidézni, mert kinek használunk vele? Magunknak biztosan ártunk. Meg kell tanulnunk nevetni rajtuk – saját magunkon pedig főleg ! – és túllépni a bosszúságokon, kellemetlenségeken. A folytonos zsémbelés, mások hibáztatása, a mindent folyton kritizáló, csak a hibákat, negatívumokat számon tartó szemlélet végül magát az egyént teszi boldogtalanná. A környezetéről, családjáról nem is szólva. Reggelente nézzünk tükörbe: arckifejezésünk, legörbülő ajkunk figyelmeztet, hogy ne így kezdjük a napot. Igazítsuk felfelé kunkorodóra a szánk sarkát – és máris jobban fogjuk érezni magunkat. Minden nap tartogat valami jót, csak oda kell figyelni, meg kell látni!

A testünk jelez és meg kell tanulnunk odafigyelni ezekre a jelekre. Elcsépelt, de nagyon igaz, hogy jobb megelőzni a bajt, mint utólag orvosolni. A rendszeres szűréseket, a korábbi betegségeink kontroll-vizsgálatait semmiképpen se hagyjuk ki. Ha még csak kicsit fáj a térdem, ha nehezebben tudok lehajolni, ha dagad a bokám, van rá megfelelő gyógyfürdő vagy célzott gyógytorna. Nem kell megvárni, amíg már nagyon fáj, vagy nem bírunk cipőt húzni …

Kedves házastársak, barátok, családtagok: bátorítsák a kisebb-nagyobb panaszokkal küszködő, ám a megoldástól vonakodó, vagy a vizsgálatot folyton halogató társukat! Kísérjék el, bátorítsák és biztassák, hogy megfelelő kezelést kapjon, s azért még inkább, hogy egyéb bajok kialakulását megelőzze. Együtt ugyanis könnyebb!

Fodor Anna

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!