Régiségeknek

Nagypapa rollerezik

Egy gyermekkori vágy beteljesülése

 

nagypapa-rollerezik

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú Kalocsán, aki akkor még egészen kicsi volt. Szerető családban élt egy több generációs, (kétlakásos) parasztos „hosszú” házban. Külön lakásuk volt a nagyszülőknek, de az udvar és a napközbeni élet nagyon is közös volt.

 

Tulajdonképpen, mint egy akkortájt 5-6 éves gyermek, rengeteg szeretetet kapott hol szüleitől, hol nagyszüleitől, nem volt válogatós, ez neki kijárt nap, mint nap. Azt elárulom mindjárt, hogy ekkortájt az 1950-es évek elejét írtuk, amikor a kenyérért sorba kellett állni. A hentes, újabb nevén húsbolt – amely hetenként két nap nyitott ki – hasonló sorbaállások színhelye volt. Így éltünk szűkösségben, boldogságban (időben visszatekintve, innen nézve), néha gyermekbetegségekkel fűszerezve. Akkortájt hason aluli panaszokra a ricinus, míg derékon felülre a Kalmopyrin, vagy az Istopyrin dukált gyógyszer gyanánt.

 bicigli

Játék persze nem volt (játékbolt sem), így magunk fabrikáltunk két keresztbe szögezett aprófából repülőgépet (akkor épült Kalocsán a repülőtér, így minden akkori gyerek ösztönösen a repülés felé vonzódott). Telt-múlt az idő, és néhány év múlva már a bicikli felé kacsingattunk, amely napközben ugyan apánk szolgálatában állt, de estefelé kezdtük próbálgatni (váz alatt, mert, hogy az ülés még nekünk kissé magasra sikeredett).

 

Ennek a próbálkozásnak azonban volt egy mindenki által irigyelte előképe, a ROLLER. Hogy is mondjam, egy roller akkortájt nagyon drága, luxus számba menő játékszer volt. Csak keveseknek adatott meg, hogy gyermekük, gyermekeik „saját” rollerrel dicsekedjenek. Mi is csak akkor jutottunk hozzá, amikor egy osztálytársunk éppen rollerezett, és mi is éppen az utcán voltunk, és éppen kölcsön is kérhettük egy fordulóra nem kis gyermeki sorbaállást követően (mert hogy nem voltunk egyedül a „rollertalanságban”, és más gyerekek is szerettek volna egy kört rollerezni). Telt múlt az idő. Akkor betonozták ki Kalocsán a piacteret, ami kiváló terep volt minden biciklizni tanuló kis és nagyobb gyerek részére. Ahogy növögettünk, már – kissé erőltetve – az ülést is elértük a fenekünkkel. A roller azonban valahogy kimaradt ebben a szegénységgel küzdő, ám szeretetben bővelkedő időszakban.

roller4

Régen volt, talán már homály is fedi az akkor történteket. Ahogy haladunk előre a korban – ez minden bizonnyal mással is így van – egyre több, élesen elővillanó kép, szituáció kerül elő az emberfia agyából. Mintha ma lenne, mintha ma történne. Nejemmel sokszor elevenítjük fel a gyermekkori történeteket, szituációkat, amelyek során a rollertelenség is képbe, azaz szóba került. De ennek is vagy néhány éve, hogy szóba hoztuk.

 

Elkövetkezett – mint minden év márciusában – a születésnapom, amit a már kibővült családdal, gyermekeinkkel és unokáinkkal ünnepeltünk, azaz ők köszöntöttek az éppen esedékes 72. szüli napomon. Mi is lehetett a meglepetés – amire őszintén nem számoltam, és igazán nagy meglepetés volt -, mint egy vadonatúj, összecsukható „elegáns” roller. Nesze neked nagypapa, most aztán beteljesült egy nagy gyermekkori vágyad, kaptál egy rollert, tessék rollerezni!

 roller-1

Nagy volt az örömöm, mert életemben még soha nem volt saját rollerem. A köszönetnyilvánítást és az ünnepi ebédet követően azonnal ki is kellett próbálnom, hogy tudok-e egyáltalán bánni a szerkezettel, hogy is kell lefékezni, és még további egyensúlybeli kérdések is azonnal és együttesen tolultak az agyamba.  Szégyent azonban nem hozhattam sem az ajándékozókra, sem az „ajándék lóra”, ezért a jól megérdemelt ebédet követően „próba-repülésre” szántam el magam. Lesz, ami lesz, nekem most rolleroznom kell, mert akarom, mert szeretném, és mert minden vágyam, hogy kipróbáljam a „járművet”. Azonnali hatállyal – nem kellett messzire mennem – egy szép aszfaltos járdát találtam, ahol nekieresztettem magamat a rollerrel. Az első néhány méterben még kissé bizonytalan egyensúllyal, majd egyre magabiztosabban toltam a bal lábammal a rollert. Csodálatos volt, és ez máig is csodálatos érzés. Azt hiszem, hogy a rollerezés visszarepített néhai gyermekkoromba. Újra gyermek lettem, ha csak rövidke időkre is. Az már a rollerezés „hozadéka”, hogy estére kelve olyan izmaimat fedeztem fel „izomláz képében”,  amelyekről eddig tudomásom sem volt.

                                                                                                                             A fekete-fehér képek forrása: Fortepan

János

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hazaköltözött a felnőtt fiam

haza3

Három anya elbeszélése arról, hogy párkapcsolatuk felbomlása miatt fiuk visszaköltözött  a szülői otthonba.

Amikor gyerekeink kiröpülnek a családi fészekből, nehezen engedjük el őket, de belátjuk, hogy ez az élet rendje, s boldogok vagyunk, ha családot alapítanak. De nem tervezzük és nem készülünk rá, hogy életük rossz fordulatot is vehet, és hosszabb-rövidebb időre visszaköltöznek a szülői otthonba. Ha baj van, mellettük vagyunk és segítünk.  Legalábbis e három esetben így történt. Olvasóink nem túl vidám történeteit adom közre.

A szülői otthon szállodai komfort

Néha nem úgy mennek a dolgaink, ahogy azt mi elterveztük. Én éreztem, hogy a fiam házassága romokban hever. Keserű tény, amit érezni véltem évekkel ezelőtt. Vagy egy anya minden rosszat előre sejt?

Amikor az unokám megszületett én voltam a legboldogabb nagymama és szülő, hogy végre a fiam révbe ért. A fiam ebben az időben külföldön dolgozott, hogy a családja anyagi helyzetét biztosítsa. Lemondva arról, hogy lássa, piciny babája fejlődését, első lépéseit vagy érezze első kimondott szó súlyát…. APA. Nem tudom mennyit keresett, mert nem kérdeztem, de éreztem nem keveset. Azt is láttam, hogy a menyecske nagyon szereti a pénzt, no nem élére rakni, vagy építeni, csinosítani otthonát, hanem két kézzel szórni, más kisgyermekes anyák irigykedését kiváltva. A fiamnak néhány év után elege lett a külföldi munkavállalásból és úgy döntött, hazaköltözik a családjához, hogy kislányát minden nap lássa és gondozásában is segítsen. Eltelt néhány év. Emlékszem, egy októberi délután, a fiam felhívott telefonon és közölte a kemény tényeket, hogy felesége összepakolt és elköltözött a gyerekkel. Szerintem meg sem próbálta marasztalni, vagy kérlelni, hogy beszéljék meg az életüket, vagy próbálják újra. Ő is tudta, hogy a sok szótlanul eltöltött estének ez lesz a vége, a szabadjára engedett gyeplő  nem a hosszú házasság titka.

Így a fiam egyedül maradt a lakásában. Éreztem, anyai ösztönömmel, hogy a csend, valami rosszat jelent. Nem telefonált, ha én felhívtam kurtán és furcsán válaszolt. Így amikor időm engedte meglátogattam. Ilyenkor láttam tök üres a hűtő, rendetlen a lakás, összevissza ledobott ruhák, és sok az üres italos üveg. Tudtam, és láttam, hogy segítségre van szüksége. A munkája már nem inspirálta, nem tudta fizetni a kölcsön részletet, a gyerektartást, a lakás rezsit és saját magát fenntartani. Sok fiatal beleesett ebbe a devizaalapú hitel csapdába és a saját maga ásott gödrébe.

Segítettem! Nem kellett kétszer mondani, hogy fiam gyere, költözz haza! Van hely a családi házban bőven és akad egy tányér meleg étel is. Hamar új állás is adódott, mely nem minimálbér volt, de három műszakos munkarendben kellett dolgoznia. De ez az én életemet fenekestül felfordította. Nagyüzemi főzés, sütés, munkásruhák mosása, barátok gyakori társasága, hangos zenehallgatás éjjel, csak hogy a legnagyobbakat mondjam. Nem mondom örültem, hogy nem fogott padlót a fiam, de nagy terhet vettem a nyakamba. Nyugdíj előtt pár évvel, már nekem is nehéz volt teljesítenem saját mércémet és állandó lelkiismeret furdalásom volt, hogy ezt se, meg ezt se csináltam meg.

Azóta eltelt néhány év, én boldog nyugdíjas lettem, fiam éli szingli barátnős boldog életét, esze ágában sincs összeköltözni barátnőjével, pláne nem az egykori önálló fészkébe. A szülői otthon felér a szállodai komforttal, kényelmesen egyszerű, olcsó és nagyszerű számára. Az én számomra nem ilyen egyszerű, de ha nem bírom a terhet, leteszem. Elmegyek a nyugalom szigetére, a fiam lakásába. Perspektíva az van, de mindkettőnknek más és más!

Ágnes

anyafia káő-1

Hova máshová menne, ha nem haza?

Most 35 éves fiam nehezen viseli a kötöttséget, sok barátja van, mindenkinek segíteni akar, jóhiszemű, mondhatnám néha naiv. Hosszú ideig udvarolgatott. Mindig bemutatta a barátnőit, aztán egy idő után megkértem, hogy legközelebb csak akkor mutassa be az újat, ha már komoly a helyzet.

Be is tartotta. 28 éves volt, amikor egyszer csak megjelent egy nála idősebb hölggyel és közölték velünk, hogy összeköltöznek. A hölgynek két nagyobb lánya volt. Hangsúlyozom, hogy helyes gyerekek, semmi bajom nem volt velük, és a hölgy is szimpatikus volt. Én nem estem kétségbe, a korkülönbség sem zavart, csak a fiamat nem tudtam elképzelni 2 gyerek mellé, családapának. A férjem akkor még élt, szegény csak ült a foteljében és nem nagyon nyilatkozott, csak akkor amikor elmentek. Hát mit mondjak, nem örült. Igyekeztem elfogadni a helyzetet, mert szerintem egy Anyának mindig az a fontos, hogy a gyerekei boldoguljanak. Szerettem a két kislányt is, én voltam a tiszteletbeli 3. nagymama.

Majd a férjem beteg lett, a halála után pár hónapra megjelent a fiam, hogy hazaköltözik. Nem szólhatott bele élettársa gyerekeinek nevelésébe. Nem volt mit tenni, hova máshová menne, ha nem haza. Anya főzött mosott, vasalt, hiszen nyugdíjas volt. Azután kibékültek és visszaköltözött a barátnőjéhez. Eltelt pár hónap és ismét bejelentette, hogy vége a kapcsolatuknak és hazajön. Mit tehettem volna, alkalmazkodtam újra.

Ma már megtalálta a párját, és egy egyéves kislány boldog apukája, én pedig egy igazi nagymama lettem.

Júlia

haza2

Az (újra) együttélésünk alakulgat

Felnőtt gyermekeink sorsa, életük irányítása az ő kezükben van, az ő felelősségük. Nekik kell felépíteni a boldogságukat, a házasság vagy együttélés során megküzdeni az alkalmazkodás, a közös gondolkodás kisebb-nagyobb döccenőivel. Van, akiknek sikerül, és sajnos olyan helyzet is adódik, hogy nem.

Mit tehet a szülő, ha látja: gyermekének házassága nem jól működik, a választott társ talán mégsem az igazi… ? A szűkszavú válaszok, a rövid látogatások, az elhallgatott problémák, a figyelmeztető jelek sokasága végül felszínre robbantja a tényt. A házasság tönkrement. Fiam hazaköltözött. Kopogó tőmondatokban tudatta velem a szakítás tényét, fő okait. Bénultan hallgattam és zavarban is voltam. Szabad-e bármit is tanácsolnom neki? Hogyan csillapíthatnám haragját, jogos megbántottságát? Egy kapcsolat megromlásáért mindkét fél hibás valamennyire, hogyan tudnám elérni, hogy a saját felelősségével is szembenézzen?

Első lépésként a gyakorlati teendőkben segítettem neki (ő kérte). Megvan a régi szobája, átrendezünk néhány dolgot, berendezkedhet – legjobb belátása szerint. A konkrét fizikai munka, ki- és átpakolás idegcsillapítóként is hatott. Később, amikor már nyugodtabban tudott beszélni okokról és következményekről, arra kértem: újra gondolja végig házasságuk kilenc évét. Összpontosítson a fontos dolgokra (szeretet, megbízhatóság, őszinteség, következetesség, kitartás, tisztelet) és értékelje újra, indulatok nélkül a kapcsolatukat, hátha helyre lehet még hozni. A mindennapos ütközésektől eltávolodva tisztábban lehet látni a dolgokat. Hetek múltán sem változott a véleménye. S bár kedveltem a menyemet és családját, el kellett fogadnom a fiam végleges döntését: nem így akar élni. A válóper beadásához szükséges iratokat összekészítette, az indokok megfogalmazásához, sorrendbe állításához kérte a segítségemet, megbeszéltük. (A bíróságot persze a váláshoz vezető okok nemigen érdekelték…) Amikor a konkrét tennivalókon túl volt, mintha kissé megnyugodott volna. A bánat, lehangoltság persze nem múlt el.

Az (újra) együttélésünk alakul-alakulgat. Nekem meg kell szokni, hogy ne a régi beidegződések alapján kezeljem, hanem önálló, felnőtt férfiként. Ne gondolkodjak az ő fejével – szokta mondani – hanem várjam meg, amíg ő kér bármit is. Lassan kezd kialakulni a közös napirendünk, mindkettőnknek pontos feladatai vannak a ház körüli és háztartási munkákban. Időnként csöndesen figyelmeztetem a mulasztásaira, a hibáira – és már nevetni is tudunk rajtuk. Továbbra is nagyon nehéz viszont a feszültséget, idegességet, a hirtelen feltörő haragos kitöréseit kezelni. De megértem őt: az álmokat, a közös terveket nehéz eltemetni, a szertefoszlott boldogság helyett a társtalansággal szembenézni. Most a válás utáni gyász korszakát éli át. És ezt a bánatot nem spórolhatom meg neki. Mellette állok, bízom benne, meghallgatom – akár órákon át – ha szeretné kibeszélni magából a történteket..

Hogy mit hoz a jövő? Tőle is függ, meg a szerencséjén is múlik, hogy találkozik-e a valóban igazi társsal. Reménykedünk.

Erika

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

PÓTNAGYI, PÓTCSALÁD – egy anyuka elmondja náluk hogyan működik

nonnni-con-nipoti

Vendégposzt

A blog olvasói már értesülhettek kezdeményezésünkről, mellyel alig két hónapja a Pótnagyi-pótunoka facebook csoportot létrehoztuk. A csoport szépen gyarapszik, gyülekeznek  a pótnagyit kereső és a pótnagyinak ajánlkozók száma. Közben jókat beszélgetünk gyerekes témákról is. Az alábbiakban a Pótnagyi kereső egy posztját adjuk közre, melyet a csoport egy olvasója küldött be, akinél évek óta jól működik a pótnagyi intézmény. Reméljük, hogy a példa sokak kedvét fogja meghozni.

Hogyan kezdődött a kapcsolat?

A mi családunkban a pótnagyi megjelenése nem tudatos döntés eredménye volt, mégis mindkét fél számára nagyon előnyös kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Budapesten peremkerületben lakunk. Két gyerekünk kis korkülönbséggel született, és a 2. pici születése után a mindennapi ellátásunkban is elkelt a segítség. A férjem mindenben partner volt, etetett, fürdetett, pelenkázott velem, stb. Viszont azokon a napokon, amikor a munkája vagy edzés miatt későn jött haza, éreztem a segítség hiányát.
A játszótéren találkoztunk egy idősebb házaspárral. Feltűnt, hogy nincs velük unoka, mégis be-beülnek a játszótéri padra és élvezik a gyerekzsivajt. Sokszor beszélgettünk, mondták, hogy egyetlen unokájuk külföldön él a szüleivel. Nagyon hiányolják, ezért keresik a gyerekek társaságát. Ha fel kellett szaladnom az egyik gyerekkel a lakásba valamiért, ők szívesen vigyáztak a másikra.

Egy idő után mindig segítettek fürdetni, ha a férjem későn jött haza. Elhozták a gyerekeket az oviból.  Később már áthívtuk őket vigyázni a gyerekekre, hogy néha el tudjunk menni egy moziba vagy vacsorázni barátokkal. A gyerekek is élvezték a pót-nagyszülők figyelmét, akik kicsit megengedőbbek nálunk.

Amikor visszamentem dolgozni a GYES után, eleinte részmunkaidős állást kerestem, kisebb sikerrel – sajnos nem nagyon létezik ez a foglalkoztatás-típus Magyarországon. Pót Nagyink és Pót Papink ajánlották fel, hogy elhozzák a gyerekeinket az oviból és vigyáznak rájuk, amíg mi megjövünk a munkából a férjemmel. Kihagyhatatlan ajánlat – elfogadtuk és lassan 3 éve működik mindenki nagy örömére.

Nonni-e-nipoti 2

Hol ebben az üzlet a feleknek?
Természetesen meg lehet állapodni pénzben is, ez nálunk is benne van a csomagban. De nekünk úgy jött be, hogy mivel ez egy állandó együttműködés, nem óradíjazunk, hanem havi azonos összeget utalunk. Mivel pót-Nagyi és pót-Papi ezt nagyrészt szeretetből csinálják, a pénz összességében kevesebb, mint amit egy óradíjas babysitternek fizetnénk. Ők viszont minden hónapban fixen számíthatnak a nyugdíj-kiegészítésre.

Lehet részben vagy egészben csere-segítségben is megállapodni: pl. Nagyi néha vigyáz a gyerekeidre, te elviszed hétvégente autóval bevásárolni. Mivel meguntam az irodai rendelős kajákat, inkább Nagyinknál “fizetek elő” – ő úgyis nagy szeretettel főz maguknak, én meg finomat, egészségeset eszem (elhozom a munkába). Papi pedig kisebb szereléseket megcsinál nálunk is a lakásban, sőt, már másoknak is ajánljuk az utcában.

Miért jó a gyereknek?
Egy (pót)nagyszülő már nevelt fel gyereket, tudja milyen és képes szeretettel, türelemmel csinálni. Tapasztalatunk szerint állandóbb és megbízhatóbb segítség, mint bárki, aki óradíjas alapon segít. A gyerekekkel (és velünk is) valódi kötődés alakul ki, annál jobb a gyereknek, minél többen szeretik. A Nagyinak és Papinak a kiszámítható gyerekprogramok miatt új értelmet nyer a napja, lesz miért (kiért) felkelni, sétálni, jó levegőn játszani. Anya is nagyobb eséllyel vállalhat teljes munkaidős állást akár.

Milyen szabályok mellett működik?
Erre biztos minden háztartásban más ötletek fognak beválni. A lényeg, hogy őszintén beszéljünk mindenről, ami esetleg zavar. Nálunk ezek a játékszabályok:
– Előre egyeztetjük, hogy mit szabad a gyereknek és mit nem, mikor kell lefeküdni aludni, milyen műsort szabad csak nézni a tv-ben, mennyi édességet ehet és mikor, stb.
– Ha pót-Nagyi vagy pót-Papi vigyáz a gyerekekre, ő a főnök. A pót-nagyszülőknek is szót kell fogadniuk a gyerekeknek, ugyanúgy, mint nekünk.
– Azt mondanom sem kell, hogy minden megbeszélt időpontban a tündér pót-Nagyszüleink rendületlenül beállnak. (Hálás is vagyok érte!) És mindig van náluk mobiltelefon, hogy elérjük őket, ha bármi gond lenne.

Miért pót-Nagyi?
Mert családtag. Mert meghallgatjuk, ha problémája van, segítünk ügyeket intézni a hivatalban, ha kell. Velük is karácsonyozunk, szülinapozunk, anyák napozunk, stb. Ha sürgősen kórházba kéne menni, tudja, hogy bármikor felhívhat. Munkaidőben, hétvégén és éjjel is. Nekünk ez vált be. Alakítsátok ki ti is a saját rendszereteket! Ha jó a szándék és a megvalósítás, mindenki rengeteget nyer vele!

Orsolya

Ha unokákra vágysz, vagy  ha pót-nagyszülőket szeretnél a gyerekeidnek,  Pótnagyi-Pótunoka csoportunkban vágyad teljesülhet. Facebook csoportunk eléréséhez kattints ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Hogyan nyerhettem volna milliókat?

Milliomos casting a Tv2-ben

50 milliós

Arra figyeltem fel a televízióban, hogy minden este a sorozatomat nézve megjelenik egy reklám a Tv2 oldalán.: Akarsz 50 milliót nyerni? Gyere jelentkezz, játssz velünk! – szólt a felhívás – , hozd magaddal a barátodat, családtagodat, vagy jó ismerősöd, akivel nyerhetsz! Ki ne akarna nyerni? Hát én nagyon szeretnék ! Mindig gondolkodtam rajta, hogy egyszer ki kéne próbálnom magamat. Itt az alkalom, jelentkeztem írásban és nem sokat kellett várnom a válaszra.

A fiam, Krisz, pesszimistán adta be a derekát, hogy eljöjjön velem a játékra. Csodálkozott, amikor visszahívtak a Tv2-ből, és időpontot egyeztettünk. Mivel már megkezdődött a nyári szünet, gondoltam, hogy unokámat, Krisz lányát, Lenát is elviszem, hadd legyen új élménye. Lena 10 éves, roppant fogékony minden új dologra. Napokig együtt böngésztük a netet, hogy hogyan kell ezt a játékot játszani, gondoltam hasznára válik a sok újdonság.

Terveztük az utazást, de az időjárás mindent megváltoztatott, még a “mitvegyekfel” kérdést is megoldotta. Szemerkélő esőben indultunk 13 óra körül. Az autóban végig jó kedvünk volt, szóláncot játszottunk, és énekeltünk. A GPS segítségével egyből odataláltunk a helyszínre. Csak úgy pörögtek az események. Porta, személyi igazolvány ellenőrzés, betessékelés egy kávézószerű helységbe, majd érkezik egy csinos, alig 20 éves hölgy, adatlappal a kezében. Csodálkoztam, hogy a tinik egyből letegezve üdvözöltek és minden tennivalót tegezve közöltek. Nekem ez persze nem ment. Ők tegeztek minket, én magáztam őket!

50 milliós 2
És milyen szerencsénk van? Mi lehetünk a következő játékos jelöltek, mivel nem volt senki előttünk. Lena keze, lába járt, kissé izgatott volt. Körülöttünk senki, így nézelődhettünk volna egy kicsit, de már jöttek értünk, hogy irány a kérdezős szoba. Lenát leültették egy olyan kanapéra, amelyet a kamera nem lát. Kézfogás, bemutatkozás, helyfoglalás után kamera bekapcsol, ami veszi minden mozdulatunkat. Hűha, már az én adrenalin szintem is emelkedik. Bent a szobában egy lezser fiatalember és egy hölgy fogadott némi unalommal. Ki tudja hányadik napja ismételgetik a jelentkezők felvételeit? Máris élesben meséltünk magunkról és az egymással való kapcsolatunkról.

Krisz nagyon frappánsan beszélt rólam, tetszett, még én sem ismertem ilyen oldaláról. A következőkben elmagyarázták a játék lényegét és elkezdtük a mini játékot. Az asztalra ragasztva négy ponton nagy körcímke, ez a pénznyelő és 5 db 5 forintos, az ötven milliós jelképe. Mondták, hogy hangosan gondolkodjunk, beszéljünk közben egymással, mert ettől érdekes a műsor. Az első kérdés után volt még kettő, amire tudtuk a választ, nem veszítettük el a jelképes 50 milliót. Olyan 80%-os volt a teljesítésünk. Azon gondolkodtam, vajon elég lesz ez a játékhoz? Gyorsan elhessegettem a gondolatot. Nem könnyen osztogatnak manapság csak úgy 50 millákat, kellenek buta és még butább játékosok is. Miről fog írni a sajtó, ha nem mondunk bugyuta dolgokat?

Kész, ennyi. Még egy fotózás a sorszámmal, és tájékoztatnak, hogy a kiválasztás sok mindenen múlik. Több okos ember végignézi a felvételt, és dönt a pillanatnyi hangulata, az időjárás, és egyéb tényezők alapján. Ha e-mailt kapunk kb. 10 napon belül, akkor nem sikerült, ha viszont telefonálnak, akkor július végéig behívnak játszani.

E-mailt nem kaptunk, de nem is hívtak telefonon. Nem tudom miért állt le az 50 milliós játszma, azaz el sem kezdődött. De úgy érzem mégis nyertünk valamit: egy különleges élményt és sok tapasztalatot.

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide!

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

CSALÁDKUTATÁS, avagy egy időhorizontú puzzle

 csfa

A megsárgult füzetlapon különböző színű ceruzákkal írt, elhalványuló nevek állnak. A lap alján, középen van az én nevem, s ebből ágaznak szét felfelé, ernyőszerűen a felmenők nevei.  Ez az első családfa, amit tizennégy évesen készítettem. Még élt Apukám, őt faggattam ki az elődökről. Ez a korai érdeklődés az ősök iránt sajnos aztán évtizedekre elhalványult, és – ma már nagyon bánom – nem is támadt fel csak akkor,  amikor már nem volt  kit megkérdezni a múlt szereplőiről. Úgy tíz éve, egy elvesztettnek hitt rokonnal való találkozás adta meg a kezdő lökést ahhoz, hogy először csak a dobozokban lapuló iratokból, majd később a levéltárakat bújva, és a számítógépen barangolva kezdjem el kutatni  a  még élő és elhalt rokonokat.

– Sajnos az én őseimen nincs mit kutatni, nem voltak érdekes emberek, mondta a múltkor egyik barátunk. Pedig az, hogy őseink érdekesek-e, vagy sem, az csakis a mi hozzáállásunkon múlik, azaz, hogy kíváncsisággal közelítünk-e hozzájuk, vagy eleve érdektelennek ítéljük meg őket. Az őseinkről keletkezett adatok tudtunk nélkül is ott lapulnak az anyakönyvekben.

1895 óta, amikor Magyarországon bevezették a polgári anyakönyvezést, minden születést, házasságot és elhalálozást hivatalosan bejegyeznek az  anyakönyvekbe. Ezeket az anyakönyveket a megyei, illetve fővárosi levéltárakban mikrofilmre vett másolatokban tekinthetjük meg. Az 1895 előtti adatok viszont csak az egyházi anyakönyvekben lelhetők fel, – sokszor igen hiányosan. Nagy szerencsénkre, valamikor a hatvanas években az amerikai központú Mormon egyház  mikrofilmre vitte ezeket a töredékesen fennmaradt egyházi anyakönyvi adatokat, melyek az Országos Levéltár  óbudai részlegében  bárki számára megtekinthetők és kutathatók.

családfa2

A kutatás persze korántsem egyszerű, rengeteg türelem, kitartás és főként szenvedélyes kíváncsiság kell hozzá. Az eredmény: egy megtalált név, egy időpont, egy település neve szenzációs felfedezést jelent a múltban kutakodó részére. Az így fellelt „kincset” azután meg lehet tölteni tartalommal is, ellátogatva a sosem hallott településre, ahogy mi tettük a dédszülők és testvéreik sírjai után kutatva egy távoli temetőben. Vagy élő rokonokat lehet megtalálni a számos, internetes hazai és külföldi családfakutató weboldal segítségével, ahol a világ különböző pontjain élők keresik egymást és őseiket. Nagyon jó családfakészítő programok is vannak, melyek ingyen letölthetők  (lásd az írás végén), sőt a még beazonosítatlan ősök fényképeit is feltehetjük e weboldalakra, abban bízva, hátha valaki rájuk ismer.

családkép

Az itt-ott fellelt adatokat azután meg kell próbálni összeilleszteni. Nem más ez, mint egy, az idő síkján összerakandó puzzle. A családkutatás is olyan hobbi, amit bármikor el lehet kezdeni, de – nem véletlenül –  általában a régiség korúak hódolnak e szenvedélynek. Hogy miért? Talán mert a múltba való visszanézés valamikor az élet harmadik harmadában a legintenzívebb. Mindenesetre elmondható, hogy a családkutatás nagyon sok sikerélményt ad, folyamatos aktivitásra és agymunkára késztet. Remélem sikerült sokakban felkeltenem az érdeklődést és találkozunk majd az archívumok csendes, elmélyült kutatásra szánt termeiben.

Hasznos gyűjtőoldal:  http://genealogia.lap.hu/

Egy ingyenesen  letölthető, magyar nyelvű családfakészítő program:  http://www.myheritage.hu/

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Karácsony, mindig ugyanúgy

 Postcard

Én a karácsonyt az anyósomtól tanultam. Férjem családjában ugyanis a karácsony volt az ünnepek ünnepe. S mikor bekerültem  a családba, az első karácsonyom mesésre sikerült. Minden karácsonykor eszembe jut, így most is.

Kezdődött az élő liba vásárlásával, amiért elautóztunk a szomszéd faluba. Mindig ugyanoda, mindig ugyanattól a családtól. Az évek alatt nemcsak libák adódtak, hanem receptek cserélődtek, barátság született. Az otthoni folytatás is izgalmas volt, igaz, hogy életemben először kellett forró vízben libát kopasztanom. Mondhatom, meglepő volt. A libából aztán sok minden készült: leves, libasült, ludaskása, töltött libanyak.

Délután beutaztunk a közeli városba halat venni. Nem akármilyen mélyhűtött halszeleteket, hanem élő, ficánkoló tavi pontyot vittünk haza. A halacska aztán egészen karácsony napjáig vidáman lubickolt a fürdőkádban.

A sütemények készítéséből kimaradtam, mert már régen elkészültek, mire én odaértem. A non- plusz-ultra névre hallgató kis korongok, és a speciális „bejgli”, azaz a kókuszos keksztekercs, a kamrában várta sorsát.

Karácsony2

S eljött a nagy nap. Csomagolás zaja, papírzizegés és borleves illata járta át a házat, a kertben apósom feldíszített fenyőjének égői villogtak. Anyósom utasítása szerint hozzánk az angyal fog megérkezni, pontosan 4 órakor. Mindig látta az angyalokat elsuhanni az ablak előtt. Persze nem hiányzott a kicsi csengő sem, hogy jelezze majd, beléphetünk a titokzatos szobába. És megpillanthattuk az égig érő karácsonyfát. A csillagszórók fényénél el is felejtettük az angyalokat, inkább egymás tündöklő arcát csodáltuk.

Speciális volt még az ajándékok felbontása: egyenként kellett kinyitni és együtt örülni. Ehhez annyi olló dukált ahányan voltunk. A megszámolhatatlan csomag, csomagocska az egész lakásban a földön hevert, így a bontogatás órákig is eltartott. Persze  hangos ó de szép, ó de jó felkiáltásokkal kisérve. Akkorra már nagyon éhesek voltunk.

Mehettünk vacsorázni, mindig ugyanazt. Halászlé, rántott hal és krumplisaláta előzte meg a finomabbnál-finomabb süteményeket. Aki nem szerette a halászlét, az illatozó borlevest kapott.

karácsony1

Mikor először éltem át ezt a varázslatos karácsonyt, már a pocakomban rugddalózott elsőszülött kisbabám, aki lánynak született. Gondolom neki már akkor, és ott is tetszett ez a dolog. Ma már negyven éves, mégis évről évre elhangzik tőle és öccsétől a kérés: Karácsony este minden  ugyanúgy legyen!

És most  mind a négy unokámnak is örökül jut a mindig ugyanaz karácsony.

 Lea

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

 

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Ákoska beszél

Ákoska Apukájával

Nagyon vártam már, hogy Ákoska megszólaljon és a beszéde odáig fejlődjön, hogy igazán lehessen vele beszélgetni. Mondott ő már korábban is egyes szavakat, de most, két és fél éves korában már jól lehet vele társalogni, mondókázni, sőt énekelget is velem.

A Mikulás-ünnep környékén szüleivel, testvéreivel és barátaikkal elutaztak a Miskolcra, hogy a Miskolc-Lillafüred között közlekedő “Mikulás-vonat” utasai lehessenek. Nagy élménynek ígérkezett a program, a gyerekek alig várták, hogy felülhessenek a hangulatosan feldíszített kisvonatra, ahol minden vagonban egy-egy ún. Télapó-segítő krampusz volt, aki tréfálkozott a gyerekekkel, énekelt, mesélt, hangulatot csinált. Na, pont ez a kicsit ijesztőre maszkírozott, feketére kormozott arcú, “Zsámoly ” művésznévre hallgató krampusz volt az, aki Ákoskát megijesztette és a kicsi hangos sírással bújt apukája karjaiba. Nem is barátkozott meg vele egész úton, és akkora hatással volt rá, hogy az egész kirándulásból leginkább ez a krampusz maradt meg emlékezetében. Sűrűn mondogatja még most is: “Zámoly nem bánt, Ákoszkát nem bántja!”

Ákoska bátyja Levi, a krampusszal

A Télapóról szóló sokféle ének közül neki a Télapó itt van, hó a subája kezdetű dal tetszik legjobban, szívesen dünnyögi velem, és a végén a “pilosz alma, alanyág” már egészen hangosan szól. Imádom, ahogy igyekszik velem énekelni! Ahogyan az is nagyon kedvemre való, ahogy választ az ételek közül. Választ és nem válogat. Szereti az almát is rágni, nagyfiúsan, héjastól eszi. Mert még sosem láttam, hogy ő és két nagyobb testvére napközben csokoládét, cukrot majszoltak volna, ilyeneket csak nagyon ritkán ad nekik anyukájuk, okosan. De pl. imádja a tejfölös kenyeret párizsival, sajttal, legtöbbször ezt kér, de ha nem kérdezzük tőle, hogy mit enne, szívesen megeszik más egyebet is, nagyon jó étvággyal. Viszont ha megkérdezem tőle, mit vásárol anya a boltban, a válasza: “tejfölt és pálizsit”!

A kezdeti “kakó”-ból mára kakaó lett, anya ás apa anyucivá és apucivá avanzsált, a bátyuskáját, Leventét csak Levikémnek szólítja. Gyönyörűen és szinte hibátlanul ragozza a szavakat, a birtokos eset használata sem okoz gondot, sine qua non várjuk újabb és újabb jó kis mondásait, figyeljük egyénisége kibontakozását, szeretnivaló kis lénye fejlődését.

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!