Régiségeknek

Brigitta zöldség receptjei másképpen

Kímélő ételek karfiolra, kelkáposztára és  savanyú káposztára hangolva

káposztafélék

A már ismert karfiolételeken kívül van még jóízű, karfiolból készült étel. Köretnek, de önmagában is finom, ha a sós vízben megfőtt, kissé kihűtött karfiolrózsákat kizsírozott, apró szemű zabpehellyel megszórt sütőedényben egysorosan, (tehát nem egymás tetejére rakva) lerakjuk, és leöntjük tejfölben elkevert egész tojásokkal. Sütőbe toljuk és addig sütjük-pirítjuk, míg szép aranybarna lesz. Még finomabb, ha sütés előtt a tetejére némi füstölt szalonnát vagy füstölt kolbászt szelünk és úgy sütjük meg. A szalonna finom zsírja beszivárog a karfiol közé, megízesíti, és e mellé nem kell más köret, sem kenyér.

Karfiolból lehet pörköltet is főzni. Csinálunk egy finom pörkölt alapot, nem sajnálva belőle 1-2 zöldpaprikát és 1 szem paradicsomot. Ebbe a szaftba tesszük a karfiolt rózsáira szedve, ügyelve arra, hogy kb. egyforma nagyságúak legyenek, átpároljuk a nem bő lére engedett szaftban, kóstolgatjuk, hogy elég sós-e. A karfiol kb. 15-20 perc alatt megfő, gyors és finom. Ha nagyon kívánjuk mellé a nokedlit, így csinálom zabpehelyből: 1 tojást jól felverek villával, kicsit megsózom, majd a tojás nagyságától függően 2-3 púpozott evőkanál zabpelyhet keverek el benne. Hagyom állni kb. fél órát, hogy a zabpehely magába tudja szívni a tojás nedvességét. Ha nem találom eléggé “szilárdnak”, szaggatás előtt 1-2 kanál zabpehely liszttel “összefogatom”. A lobogva forró, sós vízbe evőkanállal szaggatom az “igazi nokedlinél” nagyobb galuskákat. Pár percig fő, leöblítem és kész. Igaz, nem olyan mint a megszokott, de ehető és nem hízunk tőle.

A kelkáposzta is barátunk, mert rostdús, nincs benne szénhidrát és laktató. Nem a szokott főzeléket készítem belőle, mert abba krumpli kell és rántás a végén. Hús mellé nagyon finom a dinsztelt kel, amihez az alapot egy kevés füstölt szalonna aprításával, majd sütésével kezdem. Amikor ropogósra sült, a zsírjába teszek köménymagot, amit kicsit megpattogtatok, utána 2-3 gerezd fokhagymát szeletelek bele, és erre teszem az ujjnyi csíkokra metélt kelt. Kicsit sózom, borsozom és fedő alatt rövid idő alatt, néha megkevergetve, ress-puhára párolom. Szerintem akkor a legfinomabb, ha az alja kicsit “odakap”, megpirul. Így talán kicsit bizarrul hangzik az egész, de tessék megkóstolni, ízleni fog!

Savanyú káposztából is készítek köretet: egy kanálnyi zsiradékon a kinyomkodott és kissé összevagdalt káposztát átpárolom, majd kikent, zabpehellyel megszórt edénybe teszem át, a tetejére tejfölt simítok és addig sütöm, míg a teteje aranybarna lesz. Sült oldalassal, tarjával isteni finom!

És ne feledjük, használjuk bátran a zabpelyhet, zabpehely lisztet sűrítésre, sütőedény kiszórására, töltelékbe, mert sokkal egészségesebb, mint a búzaliszt.

Jó étvágyat mindazoknak, akik bátrak és kipróbálják a zöldséges receptjeimet!

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Sóska, spenót, karalábé kicsit másképpen – kímélő étrend

zöld szív

Akik fogyni szeretnének, vagy megtartani a már csökkent súlyukat, esetleg a kora nyári zöldség kavalkádból valami újdonságot szeretnének készíteni, itt van néhány gondolatébresztő, szokatlan, de jóízű étel. A rostban és vitaminban gazdag ételek egyúttal egészségesek is.

sóska

1. Sóska leves nagyon egyszerűen
Személyenként egy marék sóskát megtisztítunk (ha még nem próbáltad: a sóskalevelet fonákjával felfelé a bal kézbe fogod, a jobb kézzel a szárát és vele együtt a vastag levéleret letéped, egyenként. Gyorsan megy, és az evésnél nem érzed úgy, hogy apró cérnaszálakkal van tele a szád!) A szépen megmosott és megtisztított leveleket egy kevéske olajon megpárolod, víz nem kell hozzá. Mikor már egészen elfőtte a nedvességét és krémes “pempő” lett belőle, a tűzről levesszük, tejfölből és kevés lisztből készült, vízzel hígított habarással felöntjük, jól elkeverjük és tetszés szerinti sűrűségűre hígítjuk. Pár percig forraljuk, én csak sót szoktam beletenni, hagyom a sóska finom savanyú ízét hatni. A levesbe egész tojásokat ütök bele (a savas közegben egyben maradnak), pár percig békén hagyom őket, hogy megszilárduljanak a forrásban, kb.10 percig főnek és kész. A sóskamártást már nem kedvelem, mert az nekem túl savanyú, de ez a leves “éppen jó”.

spenót

2. Spenótsaláta (Polcz Alaine ötletéből)
A jól megmosott, szép, húsos levelű, friss spenótot jól lecsurgatjuk, közben elkészítjük a salátalevet: 30 dekányi szép spenóthoz (2-3 személyre elegendő) 1 liternyi vizet ízesítünk sóval, cukorral, ecettel, és citromhéj reszelőn lereszelt vöröshagymával. A lének eléggé intenzívnek kell lennie, mert a vagdalt vagy tépkedett spenótleveleket ebben az ízes lében hagyjuk 1-2 órácskát érlelődni. Azon frissiben nem jó, csak érlelés után, de akkor senki meg nem mondja, hogy miféle alapanyagból készült!

3. Variációk karalábéra
– A dobókocka méretűre felvágott karalábét kevés zsiradékon, kicsi só hozzáadásával puhára pároljuk (mindig PICI vizet öntve alá, hogy ne főjön, csak párolódjon), majd ha puha, zsírjára sütjük és a végén 1-2 kanál tejfölt vagy joghurtot keverünk bele. Vacsorára is ehetjük, ízes, és másnap sem mutat többet a mérleg.
– Ha karalábét vettünk, a szép és egészséges, friss leveleit ne hagyjuk a piacon lecsavarni, vigyük szépen haza, otthon aztán mi levagdaljuk, a vastag eret levékonyítjuk rajtuk, csokorba fogva ujjnyi szélesre felvágjuk, kicsi zsiradékon, ételízesítővel megszórva fedő alatt gyorsan megpároljuk. Nem kell hogy szétmálljon, maradjon egybe, úgy gusztusos. A végén megkapja a kanál tejfölt vagy joghurtot, és elcsodálkozhatunk, milyen finom köretet ehetünk a sült húsunk mellé.

karaláb2
– A karalábé leveleit leforrázva ugyanúgy megtölthetjük, mint a paprikát vagy a káposztát. Természetesen a szép friss levelek alkalmasak erre. Ha elkészült a töltelék, a karalábé fejet beleaprítjuk egy lábosba, és a csinos kis töltelékeket erre az aprítékra rakosgatjuk, vízzel felöntjük, hogy majdnem ellepje, ételízesítővel megfőzzük. Ha puha, tejfölös habarással besűrítjük. Isteni!
– A rakott karalábészeletek is finomak. A kisujjnyi vastagra szelt karalábé korongokat kissé megfőzzük, lecsöpögtetjük, és a zsírozott, morzsázott sütőedényben szépen lerakjuk darált húsos keverékkel, tejfölt teszünk rá és megsütjük.
– A karalábét, – mivel semleges az íze – főztem már bele kis kockák formájában pörköltbe is, nagyon jó volt, a szaftjától átlényegült, finom lett.

Aki fogyni szeretne, az szeresse ezeket az ételeket, mert nincs bennük szénhidrát, rostdúsak, laktatóak, nem drágák, és jól kiegészítik a húsételeket. Nem kell melléjük külön köret krumpliból, rizsből, tésztából, mégis jóllakatnak.

A habarásokat én zabpehely liszttel készítem, sőt már simán zabpehellyel is sűrítettem, az apróbb szemű fajtával. A zabpehely eltűnt az ételben, nem volt “morzsalékos”. A salátalevekhez, paradicsomhoz édesítőszert használok cukor helyett, nincs mellékíze.

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

A magunk urai vagyunk

brigitta

Milyen jó dolgok vannak az időskorban? Tettem fel a kérdést blogunk szerzőinek. Brigitta válasza következik. Cecilia

Sok mindennel megértőbb lettem, türelmesebb a gyerekekkel, és meg sem próbálom “behozni” fiatalabb korom lemaradásait a háztartásban, nem most akarok pályázni a “Világ legjobb háziasszonya” címre, egyszóval idegkímélőbb üzemmódra álltam rá.

Mikor nyugdíjas lettem megfogadtam, hogy nem futok többé villamos, troli vagy autóbusz után! Van idő jókor elindulni, és ha mégsem értük el a járművünket, akkor sincs tragédia! Van máááásik! Mert ugyebár mije van a nyugdíjasnak? Ideje! Kivárjuk a következőt, vagy ha remek beszélgetőtársra akadunk a megállóban, akkor az azt követőt! Nincs sürgetés, főnöki szigor, a magunk urai vagyunk.

Bármely időpontban mehetünk pl. moziba! Csodás! Az előadóestek, színházak tele vannak csinosan felöltözött idősebb emberekkel. Nagyon megéreznék a bevételeiken a színházak, ha a mi korosztályunk hirtelen eltűnne a nézőtérről! Szívesen fejtem a keresztrejtvényeket, netezek, olvasok, zenét hallgatok – jut mindenre időm!

A reklámújságok ajánlatait átböngészve mindig találunk valami jó kis akciós vásárolni valót, ez jelenti a rendszeres nyugdíj kiegészítést, bűn lenne nem kihasználni a kínálkozó alkalmakat. Szívesebben látok neki a családnak sütni – főzni, jólesik látni az örvendező arcukat. Saját magamnak pedig ha van kedvem főzök, ha nincs, akkor nem! Teljesen szabad a pálya!

Végezetül még egy fogadalom: csak kijelölt gyalogátkelőn megyek át, kivárom a zöld lámpát, inkább kicsit kerülök, de felelőtlenül nem közlekedem. Erre egy néhány évvel ezelőtti eset döbbentett rá, amikor a házunkhoz egészen közel egy autóbusz halálra gázolt egy nagyon idős nénit. Szegénykém csak egyik oldalról a másikra futott (!) volna át, amikor a baleset történt. Ami rám a legnagyobb hatást tette, az a néni két agyontaposott fekete cipője volt, melyek még napok múltán is az úton hevertek elárvultan, emlékeztetőül mindannyiunknak…

De hogy vidáman fejezzem be: már a hatvanon túl ért az az öröm, hogy egy édes kisfiúra vigyázhatok, immár négy éve! Számomra ő egy állandó örömforrás, játékosság, boldogság! Mindig várom hogy mehessek hozzá, mert mellette nem érzem az öregséget, a magányt, csak a szeretetet…

Brigitta

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Barátnőim mozdítottak ki a bánatkörből

barátnők3

Életbölcsességeink – 4. rész

Én úgy érzem, nem tudok életbölcsességeket ontani magamból, mert ha bölcs lettem volna, nem így alakul az életem, ahogy alakult… Persze, utólag már mindenki okosabb, igen, ha tudtam volna előre, hogy hasra fogok esni, bizony előtte leültem volna. De nem tudtam, így aztán maradtam egyedül öregségemre, “befuccsoltam” mindkét házasságommal, azt éreztem, hogy semmire sem vagyok jó, velem nem lehet együtt élni. Igen, bánatba és önmarcangolásba süppedtem, ezért aztán a betegség is gyorsan rám talált. Olyan ideggyulladás okozott elviselhetetlen fájdalmat a lábamban, amit az orvos is pszichés eredetűnek mondott, nehezen és hosszú idő múltán jöttem csak rendbe.

Ami jó dolog történt velem, az a gyerekeimnek köszönhető. A lányomra nagyon büszke vagyok, szakmailag is és magánéletileg is megtalálta a boldogulását, boldogságát. Azonban a fiam súlyos betegsége, majd halála tovább erősítette bennem azt az érzést, hogy ismét kudarcot vallottam, nem tudtam megmenteni őt, én élek, ő pedig nem.

Maradtam volna ebben a lelkiállapotban, ha valami olyan ötlet nem jut eszembe, ami aztán gyökeres változást hozott a “nekem már minden mindegy”-szerű érzéseimbe. Mindig nagyon szerettem a színházat, a zenét, az operát. Hátha a zene fog meggyógyítani? Felhívtam néhány volt osztálytársamat, és megkérdeztem, volna-e kedvük színházba járni velem. És igen! Volt kedvük, szívesen jöttek! Kis csoportunk egyre bővült, a színházon kívül mára már ebédeket, vacsorákat, közös nyaralást, kávézós-fagyizós délutánokat rendezünk, kirándulásokat szervezünk, unokákat dédelgetünk nagy boldogsággal. Hálával tartozom a barátnőimnek, akiknek a segítségével újra teljes, vidám életet élhetek, nem ücsörgök bánatosan otthon, vannak programjaink, törődünk egymással.

Ha van egy egész kicsi tanulság ebből az egészből az az, hogy ha egyedül maradtunk, ne legyünk restek újra felmelegíteni régi kapcsolatokat, igenis mozduljunk ki a bánatkörből, higgyék el, megéri!

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kárminka, Lulu, Herr Rot és a Többiek

Jelentés egy macskacsaládról két részben

cic2

November

Lányomnál öt kiscica született a meglévő négy mellé. Edit megkért, hogy segítenék-e gazdit keresni az új alomnak. Nagy nehezen találtam egy asszonyt, aki éppen kiscicát keres a nyolchetes pici kutyája mellé. Azért, hogy megszeressék egymást, fontos, hogy hasonló korúak legyenek. Mondtam az asszonynak, hogy öt szépséges cicusból lehet válogatni. Heuréka! Fogy az alom! Boldogan hívtam fel a lányomat, hogy kiskandúrt keresnek. Az agyvérzés és a röhögőgörcs egyszerre kerülgetett, amikor bizony az én kislányom azt mondta a telefonba, az Én fülembe: Anya, Kárminkát nem adom (ő a tiszta vörös, szexi csíkmintákkal), Kasmírkát sem adom (ő a tengerimalac külsejű, fehér alapon vörös pamacsokkal), a klasszikus cirmoskát azért nem, mert olyanom még sose volt, maradt a két fekete! Drága jó Istenkém! A két feketéből választhatja az új gazdi az egyiket! El is vitte a kandúrkát, de egy darabig nem akarok az új gazdival találkozni… Ugye érthető, hogy miért? Ennyire nem akar megválni tőlük!!! Tiszta őrület! Már akkor gyanús volt, amikor neveket adott nekik, sejthettem volna, hogy befogadta őket a családba! Én naiv, mikor tudhattam volna, hogy Edit a különleges nevű macskáitól nem válik meg! Imád neveket adni!

cic1
Január

Macskafronton nagy változások zajlottak. Megfogyatkozott az állomány, sikeres örökbefogadások történtek! A maradék, ill. a stabil létszám most a következő : négy állandó és két időszakos macsek. Az állandóak: Tekla, a teknőctarka színű, folyton szülő anyamacska, Zorró, a fekete, lakkos szőrű kandúr, Lulu, a szépséges, molett cicaleány, és a legfiatalabb, a vörös Kárminka, akit a lányom semmi pénzért oda nem adna. Akik látogatóként jelennek meg és bőséges ellátást kapnak az állandóakkal együtt: egy hatalmas szürke kandúr, a krakéler Borisz, aki körbeudvarolja a környék lánycicáit, mindenütt szeretik, ezért a meghökkentően nagy fej és termet. Ő eredetileg a lányoméké volt, de ilyen “hobo” életformát választott, vígan és változatosan él. A másik nem saját, de becsben tartott öreg kandúr a Herr Rot, a vörös cicák apja, tőle származik a különleges szépségű Kárminka is, aki a hátán széles vörös csíkokat, az oldalán viszont körkörös vörös mintát visel, igazán egyedi, büszke is rá a lányom! Ezek mind-mind külön kompótos tálkákból esznek egymás mellett, sorban. Evés közben úgy fekszenek a földön a macskafarkak, mint a kerítéslécek! A lányom pedig gyönyörködve nézi őket! Na, nevettek már?

cic3
Tehát ez az én macskamániás lányom gyakorlatilag hat igen jóétvágyú cicust etet, ami szerintem badarság, de neki ebben telik kedve, hát csinálja. Aki ez ellen vétót emelhetne az a férje, de már ő is belátta, a boldogság náluk csak ilyen módon lehet teljes.

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:
https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Választanom kellett: vagy a fiam, vagy ő

egyedül 5

Az egyedüllétről szóló sorozatunk második részében Brigitta vall élete  csapásairól,  és sorsa jobbrafordulásáról.

A magányosságról… Felkavaró dolog, de így 14 év távlatából már jobban tudok beszélni róla. 54 éves koromban, 14 évvel ezelőtt maradtam teljesen váratlanul magamra. Igazán mondhatom, hogy derült égből villámcsapásként ért a férjem bejelentése, hogy 11 év után külön szeretne költözni, mert a már felnőtt, első házasságomból származó fiammal sorozatos nézetkülönbségei vannak. Arra kért, hogy válasszak: vagy a fiam vagy ő. Én a vitákat nem észleltem ennyire tragikusnak, hisz minden családban vannak olyan dolgok, melyek vita tárgyát képezik, attól még nem kell bedobni a törölközőt, meg kell beszélni a dolgokat, nem?

    A férjem nem így gondolta, választás elé állított, és én a fiam mellett maradtam. Egyetlen hangos, veszekedő szó sem hangzott el közöttünk, ő ment jobbra, én balra… Nem történt semmi, csak elváltunk csendben…

    A sors második csapása volt, hogy ezek után a fiam súlyosan megbetegedett és négy szörnyű év után meghalt. Így aztán tényleg egyedül maradtam, se fiam, se férjem. A lányom és családja (fia és férje) jelentik számomra a családot. Ők mindannyian sokat dolgoznak, ritkán látjuk egymást.

    Miután a férjem elment (a fiam még élt), megpróbáltam úrrá lenni a magányon, hisz színházba, moziba, kiállításokra nem volt kedvem egyedül járni. Megtudtam, hogy a gimnáziumi osztálytársaim közül többen vannak már özvegyek, elváltak, akik szintén a magánnyal viaskodnak, ezért szóltam nekik, hogy volna-e kedvük színházbérletet venni közösen. Bizony volt, így hamarosan összeállt kis csapatunk, és azóta mi nyolcan ezernyi érdekes programot csináltunk közösen! Kiállítás nyílt a Szépművészetiben? Megyünk! Pesti barátnőnk hív bennünket nagy sétára, ebédre? Ott a helyünk! A színházak műsorait árgus szemmel figyeljük, nehogy lemaradjunk valami jó kis előadásról, előtte vagy utána egy kis cukrászdai nyalakodással… Unokákat összenyalábolva strandra megyünk, kirándulgatunk. A legjobb programjaink egyike, amikor valamelyikünk nekidurálja magát és meghívja a társaságot magához ebédre, vacsorára, vagy “csak úgy”, egy kis délutáni csevejre, kávézni, sütizni. Kedvtelve szoktunk egymás társaságában eltölteni 4-5 óra hosszát ily módon, eszegetve, nagyokat nevetve, unokákról beszélgetve. Közös múltunkból adódóan rengeteg a közös ismerős, nem fogyunk ki a témákból. Úgy érzem, az egyedüllét nehézségeit nem érzem azóta, mióta ilyen remek közösséget szerveztem magam köré, és úgy gondolom, sőt remélem, társaságunk többi tagja is hasonlóan érez.

    Kedves sorstársak! Merjenek nyitni régen látott barátok, iskolatársak, egykori munkatársak, kollégák felé! Bátran nyújtogassák csápjaikat a hasonló problémákkal küzdők felé, meglepődnek majd, mennyire szívesen csatlakoznak és mennyi örömük lesz az újjávarázsolt barátságokban! Ehhez kívánok mindenkinek érdekes programokat, jó hangulatú baráti esteket és igaz barátokat!

Brigitta

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Makettpark-csoda és arborétum Szarvason – kirándulások egynapi járásra

Szarvas5

A magunkfajta régiségeknek, akik még kíváncsiak a világra, és még bírnak is menni, egyszer csak elkezd viszketni a talpa és akkor nincs mese, indulni kell! Valahová, ami nincs messze, ahonnan még aznap hazaérhetünk, saját ágyban aludhatunk, és mégis történik velünk valami! Így utaztunk el négyen Szegedről Szarvasra, ahol már várt minket kedves volt osztálytársunk, aki most szarvasi lakos. Így lett remek idegenvezetőnk és kalauzunk, nem kellett elveszetten bolyonganunk egy idegen városban.

szarvas4

Szarvas kellemes, szelíd alföldi városka, legfőbb nevezetessége az arborétum és benne a Mini Magyarország makettpark.  A szép időben a hatalmas fák között a Holt-Körös-parton sétáltunk, üldögéltünk, pihengettünk, ismét nekiindultunk, igazán jól éreztük magunkat. A Mini Magyarország mindenkinek nagyon tetszett, örömmel fedeztük fel az országunk ismerős épületeit a maketteken, nálunk lelkesebb kiránduló csoport aligha akadt a Pepikertnek is nevezett arborétumban! Azt sajnáltuk csak, hogy unokák nélkül mentünk, mert a gyerekeknek igazi csoda lett volna a Mini-Magyarország a vasúttal, folyókkal, Balatonnal, szép épületekkel.

Szarvas6

Az utakon pávák sétáltak, mókusok futkároztak, a madarak egymást túlharsogva fütyültek – szép, boldog napot szereztünk magunknak ezzel a kirándulással! És nem fejeztük be, mert további terveink vannak, megpróbáljuk jobban megismerni az “egy napi járásra” lévő városokat, falvakat, mert túl a 65 éven ingyen utazunk  buszon, és a jókedv szintén ingyen van!

szarvas3

Ha kedvet csináltunk Szarvashoz, íme néhány hasznos infó:

Szarvasi Arborétum:

http://www.pepikert.hu/ Tel.: +36-66/312-344 E-mail: pepikert@pepikert.hu Felnőtt napijegy: (arborétum+makettpark) 1600 Ft Gyermek, nyugdíjas:      ”                   ”        1100 Ft

Szöveg: Brigitta Fénykép: Sári

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Derűsen, 70 felé poroszkálva…

bolondos2

Hogy mikor “nő már be a fejünk lágya”? Egyáltalán nem úgy viselkedünk, mint akik a 70 felé poroszkálnak! Még a bajainkon is jót tudunk nevetni, mert bizony itt fáj, ott fáj, de azért még mindenütt ott vagyunk, ahol kell! Jövőre, 2015-ben lesz az 50 éves érettségi találkozónk! Hihetetlen, de így van!

Időnként összegyűlünk az A’ Capella cuki teraszán és ki nem fogyunk a beszélgetésből, nevetésből. Ezek az összejövetelek pont olyan harsányak, vidámak, mintha ez az 50 év el sem telt volna. Olyannak látom a “lányokat”, a volt osztálytársaimat, mint legszebb éveinkben, pedig történt egy és más a fél évszázad alatt mindannyiunkkal. Számunkra is érthetetlen, hogyan maradhatott meg a jókedvünk, az egymással törődésünk mindenféle bajaink dacára.

Hát igen, a bajok! Kivétel nélkül mind a nyolcan kisebb-nagyobb betegségekkel küzdünk, de a bajaink is remek nevetés-források. A panaszkodások, a nyögdécselések, az itt fáj, ott fáj … Mire elsoroljuk, kinek mit találtak legújabban az orvosok, vidáman elpusztítunk néhány fagyit, sütit, kávét. Összehasonlítjuk a gyógyszereinket, van köztünk két orvos is, ők ellátnak bennünket tanácsokkal.

De ezek a bajok egycsapásra elmúlnak, amint előkerülnek az unokák fényképei! Jó látni egymás szemében a pajkos büszkeséget, ahogy soroljuk az unokák “gaztetteit”, vicces mondásait, sőt dicsekedhetünk az iskolai eredményeikkel is. Micsoda boldogság! Fiatalon nem gondoltuk volna, hogy majd ismerjük, szeretjük egymás unokáit, közösen megyünk velük kirándulni, strandra. Nyugdíjasként jobban ráérünk vigyázni a gyerekekre, programokat csinálni velük.

Persze programokat magunknak is szervezünk, színházba járunk, kiállításokra, közös ebédeket-vacsorákat rendezünk, nem feledkezünk meg arról, hogy jól érezzük magunkat így, 70 felé poroszkálva, nyugdíjasan, régiségként.

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Te milyen nagymama vagy?

nagymama

Nagymama blogger-társaimnak tettem fel az alábbi kérdéseket a nagymamaságról.   Érzelmektől hömpölygő, lírai vallomások születtek. 

Kérdések:
Milyen nagymama vagy: megengedő, vagy szigorú? Ilyen voltál-e szülőnek is?
Miben más a nagymamaság, mint az anyaság volt?
Mit gondolsz, miért szeret veled lenni az unokád?
Milyen játékokban tudsz legjobban belefeledkezni az unokával?

Nincs más dolgod, csak szeretni őket!

Lea unokái

Szülőnek túl-liberális és megengedő voltam. Voltunk. Most már látom a kockázatait. De megpróbáltam nagymamám útravalója szerint gyerekeket nevelni, ami egy mondat volt: Nincs más dolgod, csak szeretni őket, a többi jön magától. Hát igen, mi annyira betartottuk ezt, hogy még a szemét kidobására – mint segítség- is csak hébe-hóba kértük meg kis szeretteinket. Persze azért egészen normális felnőttekké cseperedtek. Nekem aztán nagymamakoromban lett egy saját mondatom, ha valamelyik gyerekem valamelyik gyereke miatt szorongott: Bízz a gyerekedben.

Hogy milyen nana vagyok azt nem tudom, inkább a négy illetékest kellene megkérdezni, annyit azonban elárulok, hogy amellett, hogy elolvadok az örömtől, ha látom, hallom őket kialakult egy kicsit szigorúbb nanaságom, –  és itt a vicc helye: Hogy kényeztető szüleiket ellensúlyozzam.

A nagymamaság mindenben más, mint az anyaság. Bővebben: Gyakorlatban unokáimat csak az öröm óráiban látnám, ha időnként ki nem bújna belőlem a nevelgető szülő. Persze sokkal kisebb mennyiségben, mint hajdanán, de annál nagyobb buzgalommal. Azt vizionálom, hogy mindenre nekem kell szegény elhanyagolt árváimat megtanítani, amit a gondatlan szülők elmulasztottak. No, ezt ne vegyétek komolyan, mert a szülők az én jól nevelt gyerekeim és társaik, tehát ez is miattam majdnem rendben van. De….és itt jön nana.:

Miért nem jár a gyerek – unoka – egyedül iskolába?
Miért nem tud még bevásárolni?
Miért nem viszi le a szemetet, (kacagás)

A sok miértre csak egy kérdéssel válaszolok: Miért nem tanította, tanítja meg őket a nanájuk?

A harmadik pontról vannak sejtéseim és tudásom. A biztos tudás hogy soha nem kiabálok…mint óvó….tanító…..és egyéb nénik. Mint már írtam talán, Zsuzsi lányom születésekor megfordult velem a világ. Sok dologban persze, de legerősebben abban, hogy megszállt a türelem. Szándékosan nem írok nyugalmat, mert szorongásaim immáron örökre velem élnek. De még arra is, és számomra mindenre a legjobb gyógyszer volt,( még egy kicsit van), ha gésa ülésben odahelyezkedsz gyereked, majd gyerekeid, majd unokád, majd egyre több unokád mellé a homokozóba és nem látsz és nem hallasz mást csak csacsogásukat, fénylő szemeiket, nevető-síró arcocskájukat, miközben süteményt, vagy éppen autót főztek homokból.

Remélem, észrevettétek, hogy a válaszom nem arról szól, hogy miért szeretnek ők velem lenni, hanem arról, hogy miért szeretek én velük lenni.

A többit kérdezzétek meg Majától, Jakabtól, Samutól és Dávidtól.

Lea, egy “öntelt” és perfekcionista nagymama, akitől mindenki óvakodjék

Megengedő nagymama vagyok

Sáriék

Azt hiszem, éppen olyan megengedő nagymama vagyok, mint amilyen szülő voltam. Ha kérek valamit, és azt látom, hogy az unokám valamiért nem akarja megcsinálni, amit kértem, akkor mindig megpróbálok kompromisszumot keresni, amibe ő is beleegyezik, és nekem is elfogadható. Ez persze könnyebben megy most, amikor csak egy-egy napig vagyok együtt az unokáimmal, és akkor csak rájuk figyelek, mint régen, amikor a gyerekeink 7/24 a mieink voltak. Akkor gyakrabban veszítettem el a türelmemet, hiszen sok minden másra is figyelnem kellett.

A nagymamaságnak éppen abban van az előnye, mint ami a hátránya: a “vendég” unokával türelmesebben tudok bánni, mint a “folyamatos” gyerekemmel annó, ugyanakkor a “vendég” unokának nem ismerem meg úgy minden rezdülését, mint a “folyamatos” gyerekemnek.

Azt hiszem, az unokáim szeretnek velem beszélgetni, játszani. Szeretek olyasmit játszani, amit az unokám talál ki. Persze ezekbe a kalózos-megmentős szerepjátékokba se lehet teljesen belefeledkezni, de jó szórakozás látni, ahogy egy-egy – szándékosan odavetett – megjegyzésemtől hogy beindul a fantáziája, milyen új fordulatot vesz a játék.

Lujza

Büntetés helyett humorral

Petra kinga

Remek dolog nagyszülőnek lenni! Unokáink mosolyát, örömét, nyiladozó értelmét látni, fejlődésüket figyelemmel kísérni boldogító és felemelő. Más, letisztultabb, mint az anyaság. Az hatalmas boldogság, intenzív érzés volt, ugyanakkor mindig ott bujkált a félsz is: vajon jól csinálom-e? Családunkban én voltam a szigorúbb, férjem a megengedőbb, kialakult bizonyos egyensúly. Nagyon jó anya szerettem volna lenni, mindenre figyelni, a legjobbat adni a gyermekeimnek: jó példát, fontos alapelveket kialakítani, boldog gyermekkort biztosítani nekik. Ugyanakkor jó szakemberré is szerettem volna válni, férjemmel, és szüleimmel is intenzív, teljes életet élni. Törekedtem minderre, és ma már tudom, hogy lehetett volna jobban, nyugodtabban is kezelni ezt a sokrétű feladatot. Nagyszülőként bizonyos szempontból bölcsebb lettem, türelmesebb, megértőbb. És megtanultam a sok suta helyzeten jókat nevetni – bosszankodás helyett.

Összetett dolog a nagymamaság. Mindig és elsősorban a gyermek, az unokáim érdekét nézem. Ha kell, szigorú és következetes vagyok, mert azzal használhatok nekik. Néha pl., ha a leckéjével piszmog egész délután, vagy ezer dologba fogna egyszerre, muszáj határozottnak lenni, szép szóval, kitartással elérni, hogy a feladatára figyeljen, rendesen megcsinálja és ne késő estére maradjon minden, amikor a szülők fáradtan érnek haza és ő maga is fáradt már. Máskor, ha a napi program átszervezhető, megengedőbb vagyok: előbb játszunk, biciklizünk, stb. és csak utána jön a tanulás, hangszergyakorlás, stb.

Optimális esetben a gyermekeim, menyem-vejem nevelési elvei nagyjából azonosak azzal, amit én szeretnék követni, amit az adott helyzetben helyesnek tartok. Ha alapvető kérdésekben egyezünk, akkor az unoka is, nagyszülő is nyugodtan élvezheti a közös együttlétet, – ha különbözik, az nagy baj, állandó vita vagy elfojtott érzelmek forrása.

A legfontosabb alapelvek: mindig igazat kell mondani, az ígéretet, határidőket, napirendet be kell tartani, segítőkésznek és jószívűnek kell lenni, és – csak halkan teszem hozzá – szót kell fogadni. Lányom mostanában kezdi belátni és talán bánni is, hogy kisebb korukban nem nevelte őket tudatosabban a szófogadásra, legtöbbször a gyerekek belátására bízta, hogy mikor mit tegyenek.

Sem a szülők, sem a nagyszülők nem kérnek olyasmit, ami a gyermekek/unokák kárára lenne, gátolná őket saját egyéniségük, személyiségük alakításában. Az ideális az lenne, ha magától és késedelem nélkül tenné mindazt, ami természetes: ha automatikusan kezet mosna ebéd előtt, ha nem kellene külön szólni, hogy a ruháit, táskáját, játékait rögtön a helyére tegye – vég nélkül sorolhatnám a hasonló helyzeteket.

Veszekedés, szidás és büntetés helyett én legszívesebben humorral, nagy nevetéssel próbálom megoldani a helyzetet. Ha kárt okozott, főleg ha szándékosan, együtt gondoljuk ki: hogyan lehetne jóvá tenni a dolgot. Kisebbik unokám szeleburdi néha, egy novemberi délután futkosott a lakásban, becsapta az üveges ajtót és a vastag üveg kiesett, darabokra tört a padlón. Szerencsére sem neki, sem másnak nem esett baja, de a kár nyilvánvaló volt. Most mi lesz? Kesztyűt húztunk, óvatosan egy üres vödörbe szedegettük a darabokat, összetakarítottunk. Azután a játékidőben nem játszottunk, hanem a hulladékudvarba vittük el az üvegcserepeket. Egy nagyobb darabot félretettem és egy másik délután kettesben végigjártuk a környékbeli üvegeseket és csak a sokadik műhelyben volt ugyanolyan típusú és mintájú üveg. Pénzbe is került, a kis megtakarított zsebpénzét mind bele kellett adnia – a mama még ki is pótolta – hogy a pót-üveget és a gittet kifizethessük. Amikor elkészült, apjával együtt illesztették helyére az üveget, ő őrködött, hogy a testvére ne nyúljon a még puha gitthez. Nagyot nevettünk a helyrehozott ajtót látva és azóta ….. nem futkos össze-vissza a lakásban. Hogy mindez nagyon időigényes? Persze. De megérte!

Miért szeretnek velem lenni az unokáim? Koronként változó. Kisebb korukban talán azért, mert sokkal türelmesebb voltam velük, mint a szüleik (persze jobban rá is értem): vég nélkül gyakoroltuk a tipegést-járást, biciklizést, sokszor és sokat meséltem nekik, altattam őket, vidámak voltunk együtt. Mert az ő örömük, mosolyuk, jól-létük a nagyszülőkét is megsokszorozza. Elfelejtünk sajgó derekat, csikorgó térdeket, ha a szőnyegre kuporodva építhetünk, vonatozhatunk velük, vagy épp a hátunkra ültetve őket négykézláb ügetünk velük körbe-körbe, nagyokat nevetve.

Amikor már nagyobbacskák, a közös játékokat kiegészítik a közös programok, az együtt átélt élmények és azok megbeszélése. Amikor érzik, hogy komolyan vesszük őket. Az együtt készített sütemények, a hímestojás festés, cirkuszi vagy színházi program, akár a közös takarítás is lehet egyúttal vidám együttlét is. Legutóbb stopperrel mértük, mennyi idő alatt tudunk hárman megpucolni egy kiló zöldbabot (8 perc volt), amit, ha egyedül kellett volna elvégeznem, fél óránál rövidebb idő alatt nem sikerült volna.

Szerencsés vagyok, mert az unokáim a közelemben élnek, napi kapcsolat van közöttünk, így az intenzívebb is. Sokszor játszottunk együtt, főleg 2-10 éves koruk között, azóta is kedvenceink a logikai, az alkotó-kereső-gondolkodtató játékok. A kiskamasz-kor jelei azonban már jelentkeznek: 12 évesen már ritkábban igénylik a játékot a mamával; a barátnők, osztálytársak és főleg a számítógép csökkenti azt az időt, amit együtt tölthetünk. Mégis, vagy talán épp ezért, mindig nagy öröm számomra a tartalmas együttlét.

Fodor Anna

Nagymamai büszkeség: egyedül jött értem autóval

Akárhogy is próbálok “belekapaszkodni” ebbe az unokás témába, nem akar menni a dolog! Az én drága “kis” unokám, Dani ugyanis már 27 éves, komoly, dolgozó férfi, az egész családnak tetsző párkapcsolatban él. Játékos foglalkozásokról, nagymamás programokról sem tudok ily módon beszámolni, mert többnyire csak közös családi ebédek alkalmával találkozunk. Sokat dolgozik ő és a párja, Betti is, sokszor a hétvégéik is foglaltak. Örülök, ha sikerül velük együtt ebédelni, mert akkor nagyon derűs, vidám a hangulat, jó humorérzékkel van megáldva.

Jutnak eszembe persze aranyos gyerekkori történetek, pl. mikor pici fiúként megérkezett szüleivel hozzám ebédre, fölkéredzkedett a karomba és azt mondta: Lássuk csak Döme mama, mi fő a fazekakban? Emelgettük a fedőket, ő boldogan szimatolgatott és tapsolva örült az ebédnek!

Talán azt mondhatnám még el az unokámmal kapcsolatban, hogy mikor volt az első olyan élményem vele, ami rádöbbentett, hogy ez a fiú már felnőtt. Nem az érettségi, nem a sikeres egyetemi felvételi, a diploma, ezek persze mind sikertörténetek, de nekem a legemlékezetesebb pillanat más, hétköznapibb dolog volt. Amikor a jogosítványt megszerezte és először jött értem egyedül autóval, hogy elvigyen a családi ebédre! Nahát, nekem az a pillanat örökké emlékezetes marad! Olyan büszkén feszítettem mellette, mintha királyi hintóban ülnék, lestem, ki látja, hogy az unokám fuvaroz engem! Ugye, milyen furcsa a nagymamai büszkeség? Végig sikeresen vette az akadályokat az iskoláiban, de nekem ez a jogosítvány megszerzés és elém gördülés az autóval… mindent vitt!

Ő az egyedüli unokám, mert a fiam után sajnos nem maradt kisgyerek, de ez már másik történet…

Brigitta

Önfeledten tudok velük foglalkozni

Panni . Lilla

 Nagymamának lenni egészen más, mint anyának lenni. Mire az emberasszony odaér, hogy nagyszülő lesz, jobbára már megtörténtek életében a nagy dolgok: családot alapított, fészket rakott (esetleg többször is), megtalálta (vagy sem) azt a munkát, amiből megélhetését biztosítja, kialakította baráti és ismeretségi körét, ahogy mondják: megette kenyere javát. Tehát mire nagyszülő lesz, nem kell már annyi felé megosztani a figyelmét és bölcsen rájön, hogy az életben a legfontosabbak az emberi kapcsolatok. Ha olyan szerencséje van, hogy gyerekei unokával ajándékozzák meg, ez a kis palánta lehet a sok elvesztett, elhagyott, már nem fontos dolog helyettesítője. És mert egészen máshonnan látja már a dolgokat, tudja, mennyire kevéssé volt fontos egynémely elsődlegesnek hitt dolog, és hogy a legfontosabb, hogy a gyerekből boldog felnőtt váljék. Hogy mindezt hogyan ?– Az a nagy, megfejtendő titok.

Éppen a megváltozott élethelyzetből adódóan tudok az unokákkal sokkal önfeledtebben foglalkozni. Ha nálunk vannak – a két lányunokából általában csak az egyik – reggeltől estig játszunk. Pannikával megunhatatlanul babázunk – az ő kezdeményezésével eljátszva kis életének éppen aktuális eseményeit. Az idősebb Lillával évekig Dorothysat játszottunk – Óz, a nagy varázsló korai, közös bábszínházi élményünk hatására. Imádunk együtt bábszínházba, gyerekszínházba, koncertre járni. Nagyon szeretik a rögtönzött, esti meséimet hallgatni, mert ki lehet választani, hogy ki legyen benne, és mi történjen.

Nagyon szeretem őket hallgatni, ahogy beszélnek, csacsognak, nézni, ahogy önfeledten játszanak! Talán, mint minden nagyszülő, szeretek régi dolgokról mesélni, növelni az ismereteiket és élvezem, ahogy tágul a világuk. Minden találkozás öröm és alkalom, hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat. Olykor meg is kell küzdeni a figyelmükért, szeretetükért, néha komolyan feladják a leckét, főként, ha a szülők is jelen vannak.

Szülőnek nem voltam szigorú, de megpróbáltam következetes lenni, nagyszülőnek még engedékenyebb vagyok, tudom, hogy kis dolgokon mennyire nem múlnak fontos dolgok. Szeretek örömöt szerezni nekik és ez néha elengedhetetlen engedményeket követel. Objektíven nézve persze az is igaz, hogy sokkal kisebb a ránk háruló felelősség és rövidebb időt velük töltve sokkal könnyebb dolgunk van, mint a szülőknek. Mindenesetre igyekszem a szülök elvárásait követni és betartani azokat.

Az unokák a legnagyobb ajándék, amit gyerekeinktől kaphatunk.

Cecilia

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Gyerekszáj történetek

 
Ákoska2
Csak az enyém vagy!

Ákoska, aki júliusban már 4 éves lesz, úgy gondolja, hogy “pótmamaként” csakis az övé vagyok. Így aztán nehezen tűri, hogy a 8 éves bátyja, Levente is szeret -szeretne velem játszani. Egyik alkalommal társasjátékoztunk Levikével, mire megjött a kis “forgószél” és az összes bábut lesöpörte a tábláról. Leventének ez nagyon rosszul esett (nyerésre állt), és azt találta mondani a kicsinek: Úgy utállak Ákos! Mire Ákoska: Levikém, te nem utálhatsz engem, “mejt én a tesztvéjed vadok!” (mert én a testvéred vagyok) Hát igen, vág az esze…

Már nem vagy az én cukorborsóm!

Levikével  lufit ütögettünk a szobában, de Ákoska ezt nem szerette volna,és  így csalogatott magához játszani: “Gyeje Epi, építszünk kajámot a jovaknak” (gyere Epi, építsünk karámot a lovaknak). Hiába mondtam, hogy Levikével is kell játszani, nem tágított, kérlelt, egyszerre csak elébem állt és azt mondta: “Tudod Epi, mosztmáj nem vad az én cukojbojszóm! (tudod Epi, mostmár nem vagy az én cukorborsóm!) Meghökkentem, és kérdeztem tőle, hát akkor mi vagyok én neked Ákoskám? Láttam töri a fejét és így felelt: Paszuly! Annyira nevettem, hogy a könnyem is kicsordult! Nagyon meg akart sérteni a mellőzöttsége miatt és hogy, hogynem a paszulyt találta erre legalkalmasabbnak! Persze rövid idő múlva megépítettük a karámot, boldog is volt nagyon, és megszólalt: “Úd imádjak, Epi” (úgy imádlak, Epi). De rögtön eszébe jutott, hogy  kicsit haragban voltunk, hamiskásan fölnézett rám, és azt mondta “Cak moszt nem annyija” (csak most nem annyira).

Nem lehet csodálkozni rajta, hogy én “isz úd imádom”!

Brigitta

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

 https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!