Régiségeknek

Zöldséges hús maradékokból

Egytálétel maradék zöldségekből és csirkehúsból, amelyeket a mélyhűtőben találtam.

 

3

Aki főzéssel foglalkozik, tudja, hogy mindig vannak maradék alapanyagok a mélyhűtőben, amelyeket önállóan felhasználni kevés, de együtt már össze is állhat belőlük egy kiadós, egészséges és finom ebéd.

A mélyhűtő listám szerint volt egy kis maradék vegyes zöldségem, kelbimbóm, bébi répám, vágott zöldbabom. Ezen kívül fűszerezett csirkemell darabkák, amik a rántott csirkemell előkészítésekor maradnak meg (általában csirke grillfűszerrel szórom meg fagyasztás előtt). Ugyanis a szebben és jobban szeletelhetőség miatt a vége háromszög részt mindig levágom és a csirkemell „szűzpecsenye” részét is félre rakom, majd ezeket kockázom fel, fűszerezem és lefagyasztom. Általában kínai csirkemellhez használom, de most a „maradékok” között használtam.

Van egy kitűnő nyeles párolóedényem, melynek az aljára annyi olajat öntöttem, hogy éppen ellepje, majd a mélyhűtőből kivett zöldségeket beletettem a lábasba, lefedtem, és párolni kezdtem, viszonylag nagy lángon. A fagyott zöldségek miatt az elején többször át kell keverni.

 

1

Fűszerezéshez bőségesen szárított oregánót, kevesebb tárkonyt, sót és frissen szedett bazsalikom levelet használtam. Közben a mikróban elkezdtem a csirkemell darabok felolvasztását. Amikor a lábasban már szétváltak a fagyott zöldségek, öntöttem alá 2 deciliter vizet és azzal együtt pároltam. Amikor a víz elfogyott, hozzáadtam a csirkemell darabokat, összekevertem, és ismét tettem rá két deciliter vizet.

2

Lefedve pároltam, figyelve arra, ha elfő a víz, mindig pótolni kell, addig, amíg a zöldségek meg nem puhultak. Ekkor „zsírjára” sütjük, és már kész is, az egészséges, ízletes zöldséges csirkemell.

A tányéron már senki nem gondolná, hogy ez az ízletes és szép, színes étel, maradékokból készült.

4

Aki elkészíti, megszabadul a mélyhűtőjét megtelítő maradékoktól, és egy finom ebéd után jólesően fogja meginni a megérdemelt feketekávéját.

Jó étvágyat!

Papa Stefano

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kedves Vica, Kedves Anna!

    Örülünk, hogy tetszett a recept4 Jó maradék főzőcskézést kívánunk Nektek is! 🙂

  2. Fodor Anna says:

    Hmmmmm, nyam-nyam, kedves Papá Stefano, olyan ínycsiklandó módon írtad le ezt a kis remeket, hogy nekem is kedvet csináltál hozzá. A hét végén nekiállok és kipakolom a fagyasztószekrényünket, s az ott leltekből magam is alkotok valami finomat. Olasz barátnőm is szokott alkotni: a különféle dobozok alján megmaradt néhány deka száraztésztából készít csőben-tepsiben sült rakott tésztát. Ha jól belegondolok, a spájzban sem ártana terepszemlét tartani … kipróbálom a maradék-tésztás ételt is. Ha sikerül, le is fogom írni.

  3. Helmeci Vica says:

    Finom ez a zöldséges húsi. Én is hasonlóképpen készítem, mert imádom, főleg s kelbimbót.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!