Régiségeknek

Nagymama és nagyapa megédesítették a gyermekkoromat

Legtöbb emlékem róluk otthonukhoz, és a vasárnapi mozikhoz fűződik.

 

kertben2-1

Sajnos apai nagyszüleimet, sőt apukámat sem ismerhettem, mert ők eltávoztak születésem előtt. Csak édesanyám elbeszélései és fotók mesélnek életükről. Anyai nagyszüleimhez viszont szerencsémre nagyon sok kedves emlék fűződik. Ők 8 és 10 gyerekes család legidősebbjeiként nőttek fel, így a kicsik pesztrálása nekik jutott osztályrészül. El is határozták, hogy csak egy gyerekük lesz. Ő lett az édesanyám, aki varrónőként reggeltől estig dolgozott. Persze ez a tény nem zárta ki a velünk is töltött időt, hiszen a ruhák kézimunkáját a ligetben végezte, hogy szabad levegőre, futkosni, játszani vihessen bennünket húgommal. Amikor egy-egy postamunka (ahogy ő nevezte a sürgős feladatot) miatt nem volt ideje a közös együttlétre, nagyszüleim szeretetteljes felügyelete alá kerültünk.

 vacsora1

 

Legtöbb emlékem róluk otthonukhoz, és a vasárnapi mozik első sorához fűződik. Valószínűleg az volt a legolcsóbb a teltházas filmeknél. Mozis élményeim közül leginkább vígjátékok, elsősorban Latabár-filmek jönnek elő, hiszen nagymamáék is szerettek nevetni. Húgom még a közben elszopogatott 2 forintos, citromgerezd formájú savanyú cukorra is emlékszik. Meg is látszott a fogainkon.

Nagyapám, nyugdíjazása után is még sokáig dolgozott, mint méteráru kereskedő. A munka éltette, rengetegen ismerték és tisztelték a városban  “Lugosits bácsit”. Emlékszem, hogy Rózsikája, a nagymamám vitte neki minden délben az ebédet.

Városi létük ellenére falun érezhettük magunkat náluk. Három alacsony házrész egyikét bérelték, ami komfort nélküli volt, de nekünk kánaán, főleg a burjánzó udvar miatt. Nagyapám egy nyugágyban üldögélt, és első világháborús történeteit mesélte, amiket tátott szájjal hallgattunk.

 

Nagyszüleim udvarán  ahugommal

Nagyszüleim udvarán a hugommal

Nagymamám kacsát tömött, tyúkot tojózott a házuk és a fáskamra közti keskeny, elkerített sávon. Soha nem kérdeztem, hogy honnan-e tehetség, de gondolom, dolgos gyerekkorából ered. A kacsával való bensőséges kapcsolata szomorú véget ért a tányérunkon. Szó, ami szó, a kacsasütést magas szintre fejlesztette. Más ételek elkészítésében nemigen jeleskedett. Frizsiderjük egy ásott kút volt az udvar közepén, ahol a nagyanyám által hazacipelt dinnyék hűltek. Az ivóvizet a sarki kútról hoztuk. Az ebédek után nagyapa újra a nyugágyban olvasgatott, vagy játékunkban gyönyörködött, nagymama pedig horgolt, kötött. Eszembe juttatja Csehov: Cseresznyéskertjének paródiáját, Alfonzó rendezésében, ahol Szemes Mari, mint daduska kötögeti a véget nem érő sálat. Nagymamám is szinte az élete 80 %-át eme kreativitásnak szentelte, ugyanis háztartásbeliként élt kereskedő nagyapám oldalán. Áldásos munkássága hozadékaként minden ruhanemünk (a bugyi kivételével) horgolt és kötött holmi volt. Egy vicces emlékem, hogy tornaórán a blúzom alól kilógott a horgolt kombiném egy szála, amit barátnőm letépett, és majdnem lefejtette rólam az egész  ruhadarabot.

 

Nagyszüleim és anyukám a strandon

Nagyszüleim és anyukám a strandon

Szabadidős lazulásuk tetőpontja és egyben alaposabb tisztálkodási lehetőségük a városi gőzfürdő rendszeres látogatása volt – külön a férfiak és nők számára. Időnként mi is részesültünk húgommal ezekben a fürdős programokban. Álmomban se jöjjenek elő azok a nagyik, akiket csak elől takart a fürdőtől kapott fehér kötény.

Volt egy nyugdíjas klub a közelükben, ott éltek társasági életet. Nagyapám dominózott, biliárdozott, nagymamám ott is horgolt beszélgetés közben, sőt délutánonként városunk legszebb terére kiülve is csattogtak kezében a kötőtűk. Közben jóízű beszélgetések zajlottak Régiség-barátnőivel. Az ilyenkor úriasszonyként kiöltözött, festett hajú nagyanyámról senki nem gondolta volna, hogy reggel kacsát tömött, piacról, kútról cipekedett. Amikor már felnőttként kislányomat sétáltattam, mindig odamentünk a dédihez, akit elbűvölt az ő tündérkéje, ahogy lányomat nevezte.

 

ani-nagymamaja

Nagymama, kislányom és én a parkban

Érdekes véletlen, hogy e történetem  megírása után  félórával rám köszönt egy kedves hölgy az utcán. Udvariasan visszaköszöntem, bár fogalmam sem volt, hogy ki ő. Látva bizonytalanságomat, elmondta, hogy ők voltak nagyapámék szomszédjai. Akkor ismertem csak fel Olgát, akivel  sokat játszottunk együtt azon a bizonyos udvaron.  45 éve láttam utoljára.

Drága nagymama és nagypapa! Köszönöm, hogy megédesítettétek gyerekkoromat. Sajnálom, hogy ezt soha nem mondtam, amíg köztünk voltatok.

Annaróza

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Helmeci Vica says:

    Kedves Annaróza! Nagyon örülök, hogy eszembe juttattad. Nagymamám köszönöm, hogy dolgos kétkezi munkád eredményeként családi házban és nem albérletben kezdhettem a nagybetűs életet.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!