Régiségeknek

Idősek az egyetem padsoraiban

Képzeljetek el egy olyan iskolát, ahol nincsenek sem jegyek, sem dolgozatok, ahol kellemes légkörben a tanulás feltétele nem más, mint az aktív kíváncsiság és a tanulási kedv. Az osztálytermet nyugdíjas korú, ambiciózus tanulók népesítik be. A tanulók közössége maga tervezi meg az egyetemi szintű tananyagot, igényeiknek és érdeklődésüknek megfelelően. A résztvevők az órákon megosztják véleményüket, tudásukat a témában, humorral és kreativitással fűszerezik a hallottakat, és  kölcsönös tiszteletet tanúsítanak egymás iránt. Az embereket az intellektuális érdeklődés és generációjuk közös élménye köti össze.

Évtizedekig dolgoztam szakemberként egy idős emberekből álló  közösségben,  Chicagóban. Felismerve az élethosszig tartó tanulás jótékony hatását a nyugdíjas korúak szellemi aktivitásának fenntartásában, egy speciális bizottságot hoztunk létre, hogy megvizsgáljuk, milyen tanulási formát válasszunk a közösség tagjainak. Ez az 1990-es évek elején történt. Azóta sok tanulmány támasztotta alá, milyen jótékony hatása van az aktív életmódnak az idősek életében, többek között az Alzheimer kór rizikójának csökkentésében.

1993-ban sikerült partnernek megnyerni egy helyi egyetemet, amely épületében több tantermet biztosított a kurzusok számára. Modellként az akkor már jól működő  Elderhostel Institute Networkot választottuk. A kurzusok nem részesültek állami támogatásban és a résztvevőknek egy alacsony tandíjat kellett fizetniük. A kurzusok nyolchetesek voltak, hetente egyszer, négy órában, kávészünettel.  Egyszerre több kurzus is futott. Az előadásokat önkéntesek tartották.

Programunk olyan önkéntes instruktorokat toborzott, akik valamilyen területet szenvedélyesen szerettek, mint például színdarab, vagy versolvasás, sokan látogatták a filmekről szóló kurzusokat is.  A kurzusok témája tükrözte a közösségnek, és az önkéntes csoportvezetőnek (így neveztük őket) a közös érdeklődését. Az általunk szervezett kurzusok például az alábbi témákkal foglalkoztak: Látogatás Ernst Hemingway Párizsában, Európai diplomácia az első és a második világháború között, Shakespeare színháza, Irodalom a nagy válság idején, stb. 

Fontos szempont volt, hogy a kurzusok a lakókörzetben élő különböző anyagi helyzetű, érdeklődésű, társadalmi hátterű és műveltségi szintű emberek számára is hozzáférhető legyen, azaz, hogy együtt tudjanak tanulni. A kurzus egyik nagyszerű eredménye volt az is, hogy a közös érdeklődés barátságokat hozott össze, közös utazások valósultak meg a tanultak kapcsán, de a legfontosabb eredmény az volt, hogy tanulásra és agytréningre ösztönzött, leporolva a képzeletbeli pókhálókat.  

Az órák végeztével az élénk eszmecserék nem értek véget, tovább folytatódtak a folyosón és a kávézóban. Az arra járó diákok el voltak ragadtatva a lelkes kis csoport vitalitását tapasztalva. A képzés pozitív élményt jelentett minden abban résztvevő számára. A tanulás bármely életkorban nagy öröm forrása lehet.

Az idősképzésnek van egy másik formája is az USA-ban. Az Elderhostel programok keretében az egyetemek hirdetnek meg mini kurzusokat az idősek részére, melyeket az egyetem professzorai tartanak. Ide az ország bármely részéből jöhetnek a tanulni vágyó nyugdíjasok, és a szállásukról is gondoskodnak.

Az Elderhostel Institute Network az Élethosszig Tartó Tanulás Intézeteinek (LLI) önkéntes egyesülete, egy olyan non-profit szervezet, amelynek célja, hogy tanulási lehetőséget biztosítson az idősebb emberek részére. Az első LLI 1962-ben jött létre New Yorkban.

 Hedi Neu, Chicago

 

Ha szívesen olvastad ezt az írást, oszd meg másokkal is!

Ha megtetszett a blogunk, örülnénk, ha csatlakoznál  a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol naponta nagy élet van, megvitatjuk az élet apróbb-nagyobb örömeit és gondjait.

Csatlakozáshoz

katt ide!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Cecilia says:

    Sikerült megtudnom egy kedves olvasótól, hogy a Zsigmond király főiskolán folyik idősképzés, ingyenes tanfolyamok és fizetett kurzusok formájában. Majd utánanézek a részleteknek, ez nagyon jó hír mindenesetre.

  2. Cecilia says:

    Animama, ha tudsz részleteket, érdekelne.

  3. animama says:

    Nálunk is van ilyen lehetőség, de mint minden, hely és kezdeményezés függő. Ha még idősebb leszek beiratkozok!

  4. Cecilia says:

    Kedves Anna! Nagyon jók a felvetéseid a téma továbbgondolása kapcsán. Gyűjtsük az ötleteket!

  5. Fodor Anna says:

    Kedves Hédi! Örömmel olvastam írásodat és Cecíliához hasonlóan rögtön törni kezdtem a fejem: hogyan, hol, kikkel és milyen formában lehetne ezt nálunk is megvalósítani. Mert sok, kedves régi kollégán, idősödő szomszédon, ismerősön látom, velük beszélgetve pedig meg is értem, hogy az igazi szellemi közeg, az inspiráló társaság hiányzik talán legjobban, a munkában eltöltött évtizedek pezsgése, napi feladatai után. “Az agyunkat művelni, dolgoztatni kell, állandóan!” – olvashattuk nemrég Cecíliának a Rita Levi Montalciniről írt megemlékezésében. E csodálatosan működő szervünket nem kihasználni – vétek.
    Várom-várjuk a témákat, ötleteket és a jelentkezőket! Nekünk is sikerülhet!
    Üdvözlettel Anna

  6. Cecilia says:

    Nagyon jó lenne nálunk is ilyen kurzusokat tartani önkéntes tanárokkal. Szerintem sok embert érdekelne. Egy közösségnek lehetne felkarolni az ötletet.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!